Hosszúra nyúlt ez a műszak és érzem, hogy az összes porcikám pihenésre vágyik. Na nem olyan pihenésre, hogy hazazuhanok egyenesen bele az ágyba, aztán alszok, hanem olyan igazi csöndes pihenésre. Bár kiinfulva az unokaöcsémből lehet csönd se lesz. Mit bánom is én, csak kicsit megtölti a lakást élettel. Nem tartom számon, hogy a lakótársam épp mit csinál, őszintén szólva Crispynek nem is meséltem, hogy nem egyedül lakok. Lehet majd kicsit meg fog lepődni a női holmik miatt is, de mielőtt még továbbgondolná, nem tartom valószínűnek, hogy néhány szóváltásnál többet áldozzunk egymásra. Néha hallom is, hogy milyen jól megvan a hazahozott kandúrokkal, de fiatal, ez az élet rendje. Nem fogok beledurrogni. Első dolgom, hogy bedobjam a popcornt a mikróba, miközben tálat keresek neki. Jobb szeretem előre kikészíteni, mint egy percig is a zacskóban hagyni, ha elkészült. Már csak azért sem feküdhetek le, mert megígértem, hogy átjön és csinálunk valami programot, ami minimum abból áll, hogy elpanaszolja az apját. Jó hallgatóság vagyok és tudom, hogy kamasz létére semmi rosszat nem gondol komolyan. Csak elégedetlen és nem találja a helyét. Sokáig én sem, a lányom halála óta pedig elengedtem, hogy valaha is megtaláljam a derűs Ethant. Ez van. Útközben bekapcsolom a tévét, mert meccset ígértem, legalábbis hogy elmagyarázom neki, a kviddicsen kívül is vannak ám jó sportok. Ki a tököm akar mindig a levegőben röpködni? Mert én biztosan nem. Ellenben szétverni a másikat egy hokiütővel... Na az már valami. Nem mindig agresszívak, de lássuk be az egyik legagresszívabb sport sokszor. Igaz, olyan monoklihoz nekem sem kell sok, csak egy kis edzés a teremben, vagy valami rosszul elsült mentés. Volt már olyan is nem egy, amikor valamiben fent akadtam. Ugyan gondom azzal sosem volt, hogy megégés közeli állapotba kerüljek. Szeretem a munkám. Nem hagy unatkozni és jól esik másoknak segíteni,valahogy boldoggá tesz. A pszichológus szerint csak nyitnom kellene az emberek felé. Hát most nyitok. Ajtót mindjárt, hogy beeresszem a suhancot. Közben a popcorn is hangosan pattogva jelzi, hogy a vége felé jár és ha nem veszem ki, lesül. Nem keresem a tökéletes időt rajta, csak lekapcsolom. Így keveredik az a helyzet is, hogy épp csak kinyitom az ajtót, elmormolok egy - Bújj be. -t és már a másik lábam a konyhában is van, hogy lekapcsoljam a mikrót. Néha eljátszok a gondolattal, hogy könnyebb lenne az élet mágiával megtöltve, aztán elhessegetem, hogy én így tökéletesen boldog vagyok. - Remélem, hogy nem vagy éhes, mert legfeljebb pizzával tudok szolgálni, ha kihozzák. - fogom rövidre a szövegelést a tállal és két üveg sörrel a kezemben. Nem baj, hogy még kölyök, egy üveg nem fog megártani neki. Ráadásul rz olyan is, amit még megiszik. A mai suhancok általában elég válogatósak, szóval legalább több a választék. - Rád férne egy kis lazítás, nyúzottnak tűnsz. - leülök a kanapéra, kicsit halkabbra veszem a tévé hangerejét - de csak amennyire nem zavaró - és betolok egy marék kukoricát. Ha nem siet, megeszem.
This is my family. It’s little, and broken, but still good
Ha fel kellett volna idézném, hogy hogyan alakult úgy, hogy a szünetem egyik délutánját a bácsikámmal töltöm, nem tudtam volna megtenni. Az egész egyszerűen csak megtörtént, most pedig itt álltam a ház előtt ahol lakott, és azon gondolkodtam, hogy hogy a viharos búbánatban jutok majd be ide. Mert hogy hiába volt nálam a pálcám, London muglikkal teli városában nem használhattam volna. Meg amúgy se, mert még Roxfortos diák voltam. Arról nem beszélve, hogy sanda gyanúm szerint Ethan bácsi se kifejezetten díjazta volna, ha csak úgy betörök hozzá. Ha nem is voltunk annyira szoros kapcsolatban - ami a felesége és az unokatestvérem balesete után csak még távolabbi lett -, azt egészen biztosan tudtam róla hogy nem szereti a varázsvilágot és az ahhoz kapcsolódó dolgokat. Szerintem minket is csak azért tűrt meg néhanapján, mert a családja voltunk - vagy valami olyasmi legalábbis. De ami a bejutást illeti még mindig gondjaim akadtak vele és a velem lévő, feltehetőleg ideggyenge lény - vagyis Gyilkosa - sem sokat segített az ügyön. Csak veszettül ugatott, franc se tudja miért, de nem is érdekelt. Igazából magammal sem akartam hozni, de apa ma nem vitte el, mint ahogy mindig szokta. Mondott valami olcsó kifogást arra, hogy miért nem, de nem különösebben figyeltem rá, sosem hittem, hogy nekem dolgom lesz ezzel egészen addig, amíg ez a kis Izé el nem kezdte terrorizálni anya kutyáit. Itt kapott Gyilkoska - vagyis inkább csak én, mivel Katie nyilván ilyenkor nem volt otthon, Gyilkosa szövegértése meg egy aranyhal szintjén mozoghatott, esélyesen jóval alatta - egy ultimátumot, hogy vagy elhozom és nyugalom lesz, vagy az éjszakát már máshol tölti. Noha hittem benne, hogy anya nem rakna csak úgy ki semmilyen kutyát, biztosra nem mentem volna, lévén Gyilkoskáról volt szó, így elhoztam magammal, az embereknek pedig irreálisan tetszett. Mialatt ide tartottam - tömegközlekedéssel! - az egészségesnél többen állítottak meg, hogy készítsenek róla, vagy éppen vele egy képet. Nekem pedig ismételten meg kellett állapítanom, hogy a muglik eszméletlenül furcsák. Ahogy a házaik is. Franc se tudja mi varázslat kell ide, így egy egyszerű kopogás mellett döntök, jobb mint a semmi alapon, majd lenyomtam a kilincset, remélve, hogy nyitva van. És nyitva volt! - Megjöttem - dugtam be a fejem az ajtón, de a nagybátyámat nem láttam sehol, csak a hangját hallottam, neki is meg a ténykedésének is. - Hoztam egy potyautast is, mert anya nem hagyott nekem választást, remélem nem gond - tettem hozzá, miközben levettem a kabátom és a hámot Izéről. Valójában ha gond volt, ha nem, Gyilkoskát nem tudtam hova tenni, így maradnia kellett bár, alapvetően nem sok vizet zavart, csak vigyázni kellett, hogy az nehogy rá lépjen, esetlegesen patkánynak nézze őt az ember. - Hagyd csak - legyintettem. - Ettem mielőtt eljöttem, anya nem sok választást hagyott, mintha még mindig valami pisis lennék, nem pedig majdnem felnőtt - engedtem meg magamnak egy apró fintort. Nem azért, mert anya rosszul főzött volna, egyáltalán nem erről volt szó, egyszerűen nem voltam éhes, mégis magamba kellett erőltetni valamit mert idézem: Nem mehetsz el itthonról anélkül, hogy ettél volna. Mintha csak otthon lenne élelem ebben az egész kurva nagy városban. - Egyébként vigyek valamit? Eléggé tele van mind a két kezed. Ethant követve, alaposabban szemügyre véve a házat az majdnem úgy nézett ki, mint amire emlékeztem. A bútorok a helyükön voltak, talán csak a televízió lett modernebb, a furcsaság nem ez volt, hanem az itt-ott fellelhető női cuccok amik… igazából fogalmam sem volt róla, hogy kihez tartozhattak, de nem kérdeztem rá. Noha érdekelt, valójában nem az én dolgom volt, az se ha van valakije, az se, ha éppen teljesen más miatt voltak ezek itt. - Legalább valaki észreveszi - dünnyögtem, miközben lehuppantam mellé a kanapéra és figyeltem, ahogy Gyilkosa nagybátyám lába körül sertepertél. - Szerintem kedvel téged vagy csak azt hiszi apa vagy - vontam meg a vállam, mert ezt sem zárhattam ki -, de nézd el neki nem egy IQ bajnok, azt se tudjuk apa hol szedte össze, egyszer csak hazaállított vele, mire anya kiakadt. Egyébként ja, elég megterhelő úgy a suli, hogy folyton azzal csesztetnek, hogy az apád minden héten legalább egyszer, de tuti van az több is, az újság címlapjára kerül valami egyenlőségi akció miatt. De ez van - vettem én is a pattogatott kukoricából. - És te? Te se nézel ki sokkal jobban - dobtam vissza a labdát, bár úgy sejtettem neki azért komolyabb problémái akadhattak, mint nekem. - Egyébként, nyugtass meg, hogy ennek a hokinak, vagy minek, amit nézni fogunk, több értelme van, mint a kviddicsnek. - Sosem titkoltam, hogy értelmetlen hülyeségnek tartom azt, hogy hat vagy hét ember a levegőben repülve próbál labdákat elkapni, meg kapura dobni meg egymást lebaszni a földre. Kaotikus volt és értelmetlen.
Always be a
first rate version of yourself and not a second rate version of someone else.
Vendég
Pént. Jún. 11, 2021 8:51 pm
Chrispy x Ethan
Mellettem igazán megtanulhatta Crispy is az egész családdal együtt, hogy miféle mugli cuccokkal élek együtt. És igen, a popcorn is olyan volt, amire azt tudtam mondani, hogy egy igazi hamis varázslat, ahogy a kis magszerű cuccból nagy fehér felhők lesznek. Na ja, a gasztronómia szakkifejezéseit nem nekem találták ki, de sebaj. Éhen még nem haltam, ez is valami, nem? Fél füllel hallok valamit valami potyautasról – mennyiben fogadunk, hogy valamelyik kutya? - , amire eszembe jut, hogy mekkora kurvák tudnak lenni a kutyáik, amikor ott vagyok nálunk valamiért beugrani. Már mindet megszoktam, vagy legalábbis valami olyasmi. De arra nem számítok, hogy egy remegő patkányt találok a lakásban. - Te jó ég, ehhez a rágcsálóirtókat kellene kihívni, hol látsz te itt kutyát? Vagyis izé, tényleg egy potyautas. – nem tudom, hogy szeretik-e vagy nem a nyers megfogalmazásomat, de jobbra nem telik jelenleg tőlem. El is tűnődök egy pillanatra azon, hogy az az izé idegből remeg-e általában vagy mert így is fázik. Pedig tök jó idő van, nem is értem. Mindenesetre próbálok úgy leülni a kanapéra, hogy ne húsos pitét gyártsak az aprólékból, mert akkor takaríthatok ki az egész lakásban és az nekem nem csak egy fasza pálcaintés meg csuklómozdulat, mint nekik. - Hidd el, hogy anyád csak ösztönösen létezik ilyenkor. Rosszabb lenne a helyzet, ha figyelemre se méltatna. – nem feladatom, sem célom rendre inteni a gyereket, de néha jónak látom jobb belátásra bírni. Még a végén olyan savanyú lesz, mint én, aztán mindenkinek csak szorulása lenne tőle. - Inkább csak fogd meg ezt. Ja és idd is. Nem ér kézmelegre szorongatnod. – nem azért vettem nyikhaj kölke, hogy kidobjuk meg leöltsük a csatornába a csótányoknak. De nem is lehet másképp, amolyan „megiszod” pillantást vetek rá, majd a tévére sandítok. Na jó nem, nem tudom elterelni eléggé a figyelmem erről a kutyaszerű izéről. - Nem kell nagy tudomány hozzá, hogy észrevegyem. Elég egy kis feszültség és máris beesett az arcod. Na és mi a helyzet, sok a beadandó meg zajlik a suli? – a tinik legnagyobb problémája ez szokott lenni, de ide a rozsdás bökőt, hogy már megint az apjával van valami baja. - Szerintem csak a kaja kell neki. – azzal ki is veszek a tálból egy szem popcornt és a kutya előtt elhúzom. Mintha valami varázsmadzaghoz tapadna, úgy követi a tekintetével. Tessék, hipnotizált patkány. Mehet a cirkuszba is. - Szóval tényleg a suli, meg apád is a baj. És te nem akarsz valamivel kitűnni? Gondold el, hogy akkor másról csámcsognának az emberek, nem apádról. Figyelemelterelés. – azzal az egy szem kukoricához még egy marékot is veszek és betömöm a számba. Jó tanácsokat adok valóban egy kamasznak, amikor azt sem tudom mi fán terem a kamaszkor. - Én megengedhetem magamnak, hogy hogy ne nézzek ki jól, letoltam egy két napos folyamatos műszakot. De ha ez nem elég, akkor nézz be a fürdőbe. – ó, igen, a fürdő, ami tele van női cuccokkal, amitől még az egy darab borotvám is alig fér el. Rémálom. - Megnyugtatlak, nem másabb. Csak itt nem seprűn suhansz, hanem korcsolyán. Mennyivel földhözragadtabb, nem? Oké, kölyök, szerintem neked tényleg kellene valami, ami felráz. És ez nem az lesz, ha nézed a bunyót, hanem ha csinálod.
This is my family. It’s little, and broken, but still good
Valójában sosem zavartak a bácsikám mugli dolgai és az, hogy még annyira sem élt a varázsvilág adta könnyebbségekkel, mint azt tehette volna. Pontosan azért, ha éppen meglátogattam vagy - két szökő évente egyszer - ő tévedt el hozzánk, valamiért - nagy összegekben fogadnék, hogy amúgy a pszichológusa tanácsára - akkor mindig tanultam valami újat. Például azt, hogy popcorn finom dolog és elég vicces vele dobálózni, hiába múlt már el az ember tizenhét. Ja és az sem volt elhanyagolható, hogy Ethan utálta, ha bekerült a kanapé egyes réseibe. Bár azt nem indokolta, hogy miért olyan nagy probléma ez. Szerintem azt hitte, hogy ez számomra is olyan evidens, mint számára. - Én egy szóval sem mondtam, hogy kutya, nem is tartom annak. Szerintem senki se. Legalábbis apát kivéve, de az ő véleménye ebben a témában nem érdekel senkit - vontam meg a vállam, miközben elvittem azért az útból Gyilkosát, nehogy baja essen itt a nagy történések közepette. A végén még az Instagram ritkamód elcseszett népe gyásznapot hirdetett volna csak azért, mert véletlen agyonnyomta egy segg. Pedig - hiába szerettem amúgy ezt a kis Izét - nevetséges volt már maga a gondolat is, hogy annyi végezhetett vele, hogy valaki véletlen ráül, pedig a veszély nagyon is valós volt. - Tudom, tudom, csak akkor is zavaró - túrtam a hajamba -, már tizenhét vagyok. A varázsló törvények szerint nagykorú, tudok vigyázni magamra, főleg arra, hogy mikor eszem - dohogtam tovább. - Barbara is ilyen volt, amikor felnőttél? - érdeklődtem valós kíváncsisággal. Őszintén bevallva: nem sok mindent tudtam arról, hogy Ethan miként élt mugliként a mugli nos… szüleivel. Végsősoron lehetett így nevezni őket, hiszen az a két ember nevelte fel. Persze, apróságokat nyilván tudtam - mind a nő nevét, ahogy a mellékelt ábra is mutatja -, de ez elég kevés volt, főleg úgy, hogy amúgy egy családnak mondtuk magunkat. Ha azonban erről akartam kérdezni, akkor mindig lepisszegtek, mintha csak valami kellemetlen, tabu témát akartam volna feszegetni. Karöltve azzal a valóban kellemetlen témával, hogy a nagybátyám felesége és az unokahúgom meghaltak egy balesetben. Na jó, ez utóbbi téma tényleg kellemetlen volt, ezt nem szívesen hoztam volna témába. - Rendben - feleltem meglepve, a kezembe nyomott fém dobozt szemlélve. Láttam márt ilyet Ethan kezében - és a lakásának különféle pontjain, bár ez legalább megszokott volt, nem úgy mint a női cuccok, amikre továbbra sem kérdeztem rá -, de kóstolni még nem kóstoltam. A nevét sem tudtam. - Ez mi? Mármint, el tudom olvasni, hogy sör, de… mi az a sör? - tettem fel a nagy kérdést, miközben belekóstoltam. Furcsa volt, kissé kesernyés, mintha még valami utóízt is hagyott volna a számban. Egyszer meg lehetett inni, de nem avattam új kedvencet, az egészen biztos. Azt viszont tény, hogy frissítően hatott, az íze ellenére is. - Csak a szokásos - rántottam meg a vállam, miközben ide-oda mozgattam a kezemben lévő dobozt. - Sok házi, sok feladat és sok paraszt - foglaltam össze röviden a helyzetet. - Olyan, mint bármelyik másik suli - ezt egészen biztosan állíthattam, hiszen sok varázsló diákkal ellentétben tizenegy éves koromig, amíg nem kaptam meg a roxforti baglyot, mugli suliba jártam. - Lehet - pillantottam Gyilkosa felé, amint a nagybátyám lábánál ácsingózott. Vagy kajáért, vagy pedig ezért, mert tényleg apának nézte Ethant. Végül is egyiket sem lehetett kizárni, hiszen mind már mondtam: nem ez a kutya volt a legélesebb kés a fiókban. Sokkal inkább volt kanál, ha már mindenképpen ezt a hasonlatot használtam, mint bármi más. - Nyugodtan adj neki. Szerintem nincs olyan, amit nem enne meg. De eskü nem éheztetjük. Szerintem egymagában többet eszik, mint anya pedigrés kutyái - figyeltem a kibontakozni készülő jelenetet, ahol Ethan egy cirkuszi kutyát csinált Gyilkoskából, vagy legalábbis valami nagyon hasonlót. - Nem, én csak normális akarok lenni, mint bármelyik diák - sóhajtottam kicsit lejjebb csúszva a kanapén. Bármily meglepő, apámmal ellentétben én nem vágytam semmi feltűnésre, nem küzdöttem olyan komoly problémákkal, mint hogy mindenképpen viszont akartam látni az arcom, vagy a nevem valahol, valamely beszédem vagy akcióm miatt. Komolyan nem is értem, hogy ilyen viselkedéssel, az örökké józan anyám hogy nem küldte még el szakemberhez. Biztos a híres, neves szerelem. Az vakította meg ennyire. - Öm…. akarom tudni, hogy miért kéne benéznem a fürdőbe? - kérdeztem leplezetlen bizalmatlansággal. majdnem félrenyelve a különös ízű sörömet. - Ugye nem egy hullát rejtegetsz ott, hogy hoki utáni program gyanánt elássuk? El sem tudtam képzelni, hogy mit láthatok ott, ami okot adna arra, hogy ilyen nyúzottnak néz ki. Nyilván a munka miatt. Nem pedig azért, mert annyira maga alatt volt még mindig a családjával történtek miatt. Véletlenül sem. Hát… ahogy a képernyőt néztem, ahogy pepitában ugyanaz történt, mint a kviddicsben - amint amúgy Ethan is mondta - azon gondolkoztam, hogy velem, vagy a sporttal - sportokkal - van-e baj vagy velem. Végül elég gyorsan arra jutottam, hogy a sporttal. Komolyan, ki volt az az őrült, aki önszántából nézte, hovatovább: szerette ezt a felesleges brutalitást? Mi mazochistának kellett lenni ahhoz, hogy élvezd, amint péppé vernek és eltörik a csontjaid? - Szerintem ha anyát és apád kérdeznéd erről, azt mondanák, hogy túl sokat csinálom, legalábbis nyilvánosan - emeltem ki direkt ezt a szót, hiszen anyának ez volt a legnagyobb baja a történtekkel. Hogy nagyjából mindenki is látta, aki éppen akkor ott volt. Úgy nagyjából a fél iskola, de komolyan, kiszámolja már azt. - Mivel úgyis rákérdeznél: a Nagyteremben, ahol éppen a diákok túlnyomó része reggelizett, behúztam egyet a Mágiaügyi Miniszter unokaöcsének. Annak, amelyik él. Apát utána behívták az igazgatóiba - foglaltam össze röviden a történeteket, miközben egy kis kukoricáért nyúltam, ha még volt egyáltalán a tálban. Azt direkt nem részleteztem, hogy milyen büntetést is kaptam utána…
Always be a
first rate version of yourself and not a second rate version of someone else.
Vendég
Szer. Okt. 20, 2021 4:47 pm
Chrispy x Ethan
Nem szoktam forszírozni a szokásaikat és a döntéseiket, de valahogy az, hogy ezt a kidülledt szemű hörcsögszökevényt kutyaként tartották otthon a rendes kutyák mellett, az még nekem is különös volt. Nem is a különöst mondanám a legmegfelelőbb szónak a megállapításomra, hanem a morbidot. Igen, ez a "kutya" morbid volt, amire ha nem figyeltem volna, esküszöm, hogy ráülök. Aztán még kétdimenziós is lett volna, amilyen szerencsénk van. - Apáddal... hát... egy kutya. - vállat vontam. Legtöbbször azt szokták mondani, amilyen a kutya, olyan a gazdája. Ha most Henrynek mindenképp egy tenyérben összecsomagolható szottyadt szőrmók nyugtatta a lelki világát meg, akkor én nem álltam neki útjába, hogy márpedig marhaság egy ilyen kutyát tartani is. Nem is értettem, hogy ha ennyire jelentéktelen a kutyan, Chrispy miért is vette el az útból olyan babusgató módon. Már csak az összképük is furcsa volt, de inkább nem szóltam többet érte. Nem az én házamat és nem az én kutyatápomat zabálta, addig pedig kerek volt a világ. Én őszintén örültem az unokaöcsémnek és annak, hogy vette a fáradtságot és átlátogatott hozzám. Tudtam, hogy az év nagy részében abban a suliban van, ahol a testvérem is az ideje nagy részében - hozzávetőlegesen én soha be nem tettem oda a lábam, de nem is kívánkoztam őszintén szólva. Épp elég volt nekem annyi trauma, amennyi ért engem gyerekkorunkban a vérfarkas-támadás idején. Vagyis... biztosan jobban sokkolt volna, ha látom is, így csak egyszerűen volt mit okolni, hogy sohasem alakult ki közöttünk olyan szoros kapocs, mint az ikrek között általában. Persze, tisztában voltam azzal, hogy elég lett volna csupán füttyentenem és segít nekem, ahogy ez fordított esetben is teljesen természetes volt. Mégis Chrispy szájából annyira furcsán hangzott a mugli anyám neve, hogy egy pillanatra eltűnődve figyeltem csak. Tényleg csak egy pillanatra, esküszöm. - Nos, lássuk be, a mi törvényeink szerint még kiskorú vagy. - szögeztem le gyorsan egy nagyonis sarkalatos pontot, amibe nem nagyon tudott volna akkor sem belekötni, ha akar. A mugli törvények szerint ő még csak nagykorú volt, de nem felnőtt. Aztán eszembe jutott, hogy elég ha csak az apja szigorú vele, nekem nem kellett ezt eljátszanom. Igazából a lányommal sem tudtam soha szigorú lenni, ezt pedig nem most kezdeném el. - Vidéken egy kicsit más a helyzet, ott tizenévesen szélnek eresztik a suhancokat, hogy bandázzanak, ha kell dolgozzanak zsebpénzért, kicsit éljék az életüket a maguk módján. Nem mondom, hogy nem szóltak, ha enni kellett, de egyébként sokkal szabadabb kezet kaptam, mint te otthon. - de a vidék még mindig vidék. Olyan helyeken, ahol gyakran kellett a felnőtt szülőknek segíteni a betakarításban, az állatoknál, sokkal hamarabb megtanult az ember felelősségteljesebben viselkedni. Aki nem esett ezen át, azon meglátszott, ha javíthatatlan. Nem sűrűn meséltem Chrispynek ilyen időszakokról, főleg azért nem, mert így is tudtam, hogy mennyire lázad otthon. Az már részletkérdés, hogy az apja feltűnési viszketegsége ellen. - Az sör, fiam. Nem kell másnak hinned, mint ami. Olyan sör, mint a tiétek csak magasabb az alkoholfoka, nem édes és nem ragad, mint a rosseb. - ezzel pedig egyártelműen körülírtam ezt a sört is. Kicsit lendületesebben kortyoltam én is bele, hogy bátrabban igyon ő is. Bár ha ízlik neki, akkor úgyis rákap. Otthon ilyet úgysem fog inni. Azért jó nagybácsi módjára érdeklődni a suliról is kellett, de esküszöm, hogy jobban lekötött ennek a kis görcsnek az ugráltatása. Elég volt egy darabot felkapni a popcornból, hogy a kis dög a kanapéra támaszkodjon. De én elemeltem direkt messzebb is, hogy hátrébb próbáljon ő is menni, mindenesetre abban a pillanatban, ha ugrani készült volna, úgy kaptam be a falatot, ahogy azt nem szégyelltem. A következőt talán megkapja. De csak talán. Furcsa volt belegondolni, hogy többet eszik, mint egy tucat szamojéd. - Akkor már értem, apád miért szereti. - esküszöm kerestem azt a tulajdonságot a kutyában, amit értékelhetőnek tarthattam volna és eddig ez tűnt a legkézenfekvőbbnek. - Akkor már csak egy évet kell kibírnod fogcsikorgatva, aztán vége az egésznek. Apád biztos jó okkal teszi azt, amit. - Próbáltam megérteni Chrispy indítékait, tényleg. Az apja mellett mindene lehetett, csak normális élete nem. Biztos a suliba is eljutott a folyamatos kilincseléseknek a híre is és én értettem, hogy Henry miért veri nagydobra a vérfarkasjogokat, tényleg értettem az ő álláspontját is. Nem lehetett egyszerűen ebben igazságot tenni, csak abban, hogy mindjárt vége az egésznek. Ellenben majdnem félrenyeltem a söröm, ahogy hallottam az újabb kreált teóriáját. Öblösen nevettem fel pár pillanat erejéig, majd csak a fejem csóválva néztem rá. - Te gyerek, ha hullát dugdosnék, szerinted elásni akarnám? Tűzoltó vagyok, az istenit. - még mindig csak csóválni tudtam a fejem. Hogyne, én, aki eleve is olyan munkát végez, hogy az életét kockáztatja a másoknak való segítéssel, pont egy hullát fogok a fürdőben dugdosni. Jó duma. Mielőtt még nagyon belemerülhettünk volna a meccsnézésbe, azért igyekezett képbe rakni engem, hogy azon a pofozkodáson már túlvan. Oh, lemaradtam valamiről? És vajon ilyenkor mit illik mondani? Hogy ügyes vagy, gratulálok? Mert sejthető volt, hogy otthon a letolást kapta a szüleitől, nyilván normális nevelés esetében ennek így kellett történnie. De én még mindig nem tartoztam a szülői elköteleződés alá. - Nos fiam, nem is lehetnél jobban Dearborn. - megveregettem mellé a vállát, bár ahogy figyeltem az arcát, valahogy olyan érzésem támadt, hogy tudatában volt ő a felelősségének. Meg a tetteinek is. - Én nem foglak lekapni a tíz körmödről, amiért kiálltál magadért vagy a családodért. Nem gondolnám, hogy meggondolatlan vagy és azt sem, hogy provokátor. - így, hogy nem tudtam igazából a sztorit, csak vaktában tapogatóztam. - De mégis mi a fészkes fenéért mostál be neki mindenki előtt?
