Nem szeretem, amikor nem találom az alkalmazottaimat. Dawles ma küldött egy baglyot, hogy valami dolga lesz, amit el kell intéznie Norfolkban, szóval megkérdezte, hogy dolgozhat-e inkább délután és este? Mit tudtam volna mondani? Talán azt, hogy „ne menj fiam, rád itt van most szükség. Majd az égiek eldöntik, hogy a dolgod megvár-e, vagy nélküled folytatja tovább az élet nevű folyóban a sodrását.” – persze, hogy ilyet mondtam volna neki kapásból, de ehelyett csak megveregettem a vállát és azt mondtam neki, hogy „igen Mr. Dawles, vegye úgy, hogy az estéje hosszú és fárasztó lesz az Agyak Termében, szóval a könyvtárát odabent tartsa portalanul.” Igen, ez sokkal inkább egy olyan válasz volt tőlem, amire Arthur Dawles jobban számított. Én pedig azzal, hogy a válaszbagoly által vitt pergamenre ezt az üzenetet kanyarítottam, kénytelen voltam elgondolkozni, hogy vajon a patrónuskutató részlegről, vagy éppen a függönyt vizsgáló részlegről különítsek el egy délelőttig olyan embert, aki ért az agyak kutatásához, vagy magam álljak be? Végül úgy döntöttem, hogy Rowle Roberts – a kicsit csöndes, ám de nagyon szerény patrónuskutató lesz az, aki egy délelőttöt az Agyak Termében tölt, hogy a korábbi ismereteit újra felfrissíthesse egy olyan kutatás tagjaként, amiben azt vizsgáljuk, hogyan győzhető le az Imperius átok puszta akaraterővel. Milyen receptorok, milyen agysejtek működtetik azt az iszonyat akaraterőt, amely ilyen mágiát képes legyőzni. Hogy ezt jobban megértsem, szükségem lesz egy biológusra, vagy legalábbis egy medimágusra, hogy átfogóbb képet tudjunk alkotni az emberi test csodás központjáról. Annyi mindenre jó az agyunk, annyi dolog fut rajta keresztül, hogy valószínűleg mi varázslók sem fogjuk teljes mértékben megérteni. De még annyira sem, mint a muglik, akik azért technológiában már jóval előrébb járnak, mint mi. Így jutott az isteni szikra a fejembe, hogy keresek egy olyan embert a Minisztériumban, aki egyébként ért mugliul és végzett valami biológiát, sejtbiológiát, vagy akármit, amivel sokkal jobban meg tudjuk érteni, hogy mi játszódik le ilyenkor egy ember fejében. Úgy értem, nyilván sok minden, de ne legyünk álszentek: mi nem érthetjük, pedig ezt kutatjuk, sokan itt már évtizedek óta ezzel foglalkoznak. - Mr. Roberts, úgy értesültem, hogy ön és Claudia Adams egész szoros kapcsolatban állnak egymással. – nem akarom a beosztottamra ráhozni a szívbajt, így a pálcám után kapok és a zuhanni készülő agyas tartályt éppen megmentem attól, hogy darabokra essen, benne a sok értékes információt tartalmazó aggyal. Rowle elrebegi nekem, hogy keressem meg őt, aki az értelmes lény tagozaton van. Rendben, de az meg hol a fenében van és én hogy fogok oda kerülni? Mélyet sóhajtok, ahogyan kilépek a hosszú folyosóra, amely a lift felé vezet. Lassú, komótos léptekkel indulok meg, hátha belefutok valaki emberbe, aki akar tőlem valamit. Nem sűrűn szoktam elhagyni a főosztályt munkaidőben – sokszor még utána is ritkán – de amikor igen, akkor annak mindig valami nyomós oka van. Kicsit gyorsítok lépteimen, hogy még a liftet időben elkapjam és ne kelljen hosszú perceket várakozni, amikor is egy tétova elpillantás után, amit egy festmény okoz, aki kérdez tőlem valamit, de már meg nem mondom, hogy micsodát, hiszen abban a pillanatban, ahogy eszmélnék, már egy embernek ütközöm. Hogy honnan tudom? Nyilván ember, hiszen a testünk ahogy összeér, ezt tudom konstatálni. Nagy baj szerencsére nem történik, egyikünk sem esik el, de én azért biztos, ami biztos utána nyúlok a…hölgynek, akinek nekimentem éppen. - Ó! Ne haragudjon hölgyem! – két lépést hátra állok. Vajon mit keresett a főosztály felé vezető úton? Nem tudok arról, hogy új munkatárs érkezne – jó, hogy nem, hiszen nálam szoktak jelentkezni – és arról sem, hogy bárki más levelet küldött volna nekem. El szoktam feledkezni róla, hogy megnézzem igen, de ma mintha megtettem volna ezt. - Esetleg nem tudja, hogy merre találom Claudia Adamset? Nem sűrűn lépek ki a főosztály ajtaján, így sajnos nem tudom merre keressem az Értelmes Lény Tagozatot. – eresztem le magam mellé a még mindig úgy maradt kezem. És révén, hogy nem tudok mit csinálni vele, inkább a hátam mögé kulcsolom őket. - Ne haragudjon az előbbiért, sajnos elrévedtem és ilyenkor az ember több téren és időn át gondolkozik egy olyan életről, amit maga sosem élhetett, de néha mindennél jobban vágyik rá. Polaris Rookwood vagyok, a rejtély- és misztériumügyi főosztály vezetője. – hangom ábrándosra vált, kékjeim pedig ugyan nem keresik szüntelenül a nő tekintetét, mégis amikor megtalálják, akkor egy kicsit időznek benne, mielőtt újra a távolba merednének.
