Kezdetben Isten megteremtette az élethez szükséges dolgokat és amikor látta, hogy minden rendben van, azt mondta: Legyen péntek! És péntek este lett. Az a napszak amit mindenki nagyon vár már a hét első napjától egészen péntekig. Pénteken felszusszan a világ, mert kipihenheti magát a fárasztó hétköznapoktól okozott káros okosságoktól. Pontosan erre van mindenkinek szüksége. Péntekre! Egy kibaszott péntekre van szükség és a kurzusok utáni órák feldolgozása érdekében egy csodás kis ivászatra… Mi másra? Emellett JF-re – nem mellesleg Stormie-ra aki most sajnos Isten – vagy az ördög – segedelméből nem lehet itt – volt szükségem. Egyedül iszik a ló az istállókban én nem. Ezért örülök, hogy JF mindig mellettem van, kivéve amikor nem, de akkor biztosan Stormie az, aki társaságot biztosít. Ilyen egyszerű az egész. – Hová fogunk menni?– érdeklődöm tőle, csupán csak azért, mert nem tudom, hogy mennyire felesleges kiöltöznöm és mennyire értelmetlen odafigyelnem a kinézetemre. Jó bűzleni nem akartam, éppen ezért ha sikerült kiudvarolni, hogy előbb hadd menjek én a fürdőszobába és nem ő – ami lehetetlen, de hátha mégis, kevesebbet fogok ott ülni, ha tudom, hogy sietnem kell de mindegy, legyen meg az ő akarata is – akkor nyert ügyem van, mert még ki tudom választani, hogy miket vegyek magamra és nem előtte vakarom a tarkómat, hogy ezt meg azt fogom felvenni. Bár mondjuk, akármit is mond, inkább zuhanyzás előtt előveszem a ruháim, hogy tényleg csak öltözni kelljen és menni.
Eredetileg azt hittem, hogy a Foltozott Üstbe megyünk. De elállt egy másik – megjegyzem tőle nem szokatlan – ötlettel. Természetesen gondolkodás nélkül bele mentem – nyaggatni kellett az istenért, mert nekem vajsör kellett a Foltozott Üstből – a játékba, hogy teljesen rendben van, ha másik helyet választunk az én elképzelésem helyett. Nem kezdtem el tüntetni ellene, amíg JF mellett vagyok és nem tűnik el valahová, addig nem lesz baj. Másra sem hozom rá a frászt és rám sem hozza senki egyéb sem. Szóval vállat vontam, minden mindegy alapon, majd követtem őt, át a hosszú utcán aminek az ötödik mellékutcájába egyszer csak befordultunk. Nem volt semmi szokatlan ebben az egészben, csak őszintén megvallom, hogy lövésem sincs honnan jött JF-nek ez az ötlete. Jó persze sejtem. Túl sok lány kering az akadémián és valószínűleg tisztelheti őket annyira, hogy – ja nem, a megállapodásunk ugyanis köti őt, hogy Stormie-n kívül ne hozzunk senkit sem a szobánkba – elkerülje őket. – Ugye tudod, hogy ez nem kerülhet vissza Stormie fülébe? Valószínűleg mindkettőnket kicsinálna, főleg engem, de téged is. – igyekszem nem elröhögni a végét és halál komolyan mondani neki. Tudom, hogy ez az első hely, ahol Stormie – nem – látni akar engem.
Pár héttel ezelőt, mikor unatkoztam, és sétálgattam London utcáin az éjszakába nyúlóan rátaláltam arra a helyre, ami igen széles választékban kínálja a szórakoztatás különböző formáit a magamfajta csapongóknak. A Szentélyt, ahol úgy lehet eltölteni akár egy egész éjszakát is, hogy annak minden pillantát élvezi az ember. Mikor eljött a péntek este, és kivételesen nem léceltem le az Akadémiáról - no persze csak Ike miatt -, sejtelmes vigyorral az arcomon közöltem vele, hogy úgy készüljön, hogy ma kirúgunk a hámból. - Megtudod, ha odaérünk majd... - rázom le a kérdését ennyivel, de azért hozzáteszek még valamit. - Azért ne úgy öltözz fel, mint egy utolsó csöves, légyszi.
Gyors készülődés után, csak hogy azért nézzünk ki valahogy, seperc alatt London utcáin találtuk magunkat. Ike már indult volna a megszokott irányba, a Foltozott Üst felé, de szolidan jeleztem, hogy más terveim vannak az estére vonatkozóan. Jobb terveim. - Nyugi már, azt iszol, amit akarsz, hidd el, király estéd lesz. No meg nekem is. - nyaggatom, hogy jöjjön már, ne kéresse magát, mit egy hercegnő, aki mindenáron olcsó, felvizezett vajsört akar inni az Üstben. Előtte haladtam végig az ismerős utcákon , majd mikor megérkeztünk a helyhez, ahová mostanság ami azt illeti nem is keveset járok, elvigyorodtam, és kitártam előtte az ajtót. - Üdvözöllek Bacchus szentélyében, drága barátom. - mondtam, és elnevettem magam, majd összedörzsöltem a tenyereimet. Közben éppen elhaladt mellettünk egy igencsak lengén öltözött hölgy, és kedélyes mosollyal biccentettem felé, majd szemforgatva Ike-ra néztem. - Ez most komoly? Elhozlak a földkerekség legjobb helyére, és benned csak az képes megfogalmazódni, mit szólna Stormie? Öregem, vágd már el a kettőtök közt feszülő indokolatlan köldökzsinórt, és élvezd az életet. - Lazán megveregettem legjobb barátom vállát, és bentebb lökdöstem a szentélybe. - Nyugi. Eszemben sincs tájékoztatni Stormie-t, hogy milyen király helyet találtam. Még a végén beállna táncolni... A bárpulthoz mentem, rendeltem magunknak két italt, és miközben vártam, elégedetten legeltettem a szemem a kilátáson.
Isten, a mindenek Atyja, látta, hogy a pénteknek nem jó egyedül lenni, alkotott hozzáillő segítőtársat. Formált tehát a szőlőtökéből mindenféle bort, égi nedűt és odavitte a péntekhez, hogy lássa mihez kezd vele. De ez azonban nem volt még elegendő az emberhez, ezért mély álmot bocsátott a péntekre és amíg aludt, megteremtette mellé a tökéletes cimborát. Az idők során számtalan neve volt már ennek a segítőtársnak, de végül a jelenkorban John Fitzgerald Tremlett néven vált ismerté, vagy röviden csak JF. Aki most is elengedhetetlen része a péntek estéknek. Ő az aki lelket önt belém, ha nincs mellettünk senki más, aki támogathatna vagy nála véletlenül fontosabb szerepet töltene be az életemben. – Mikor öltöztem fel én úgy, mint egy utolsó csöves? – költői kérdésnek szántam persze, tudjuk jól, hogy mennyire nem érdekel, hogy mi van rajtam és kinek a ruhája, a Stormié vagy az enyém. A szoknyáját még nem csórtam el, szerencsére, szóval azt meghagyom neki. Miután elkészültünk és viszonylag hamar megérkeztünk Londonba érthető, hogy első dolgom a Foltozott Üstbe való belépés lenne. Megjegyzem lenne, mert JF-nek jobb ötlete támad, vagy legalábbis remélem, hogy az lesz és nem a legutóbbi ellene elkövetett vétkemet akarja most így lerendezni, amikor más se lát minket. Mire számítson az ember ha egy zsákutcába viszik be őt? Hát tuti nem erre! – Mi a fasz?– nagy kikerekedett szemekkel néztem rá, amikor JF kinyitotta előttem az ajtót és benyögte az üdvözlő szövegét. Persze hallottam a helyről, nem vagyok annyira informálatlan a hellyel kapcsolatban, de sose érdekelt. Mindent megkaptam a nővéremtől, minek kellene ugyebár nekem ilyen helyre jönni… – Ha megtudja és megöl, remélem tudod, hogy visszajövök kísérteni téged!– elröhögöm magam. Egy kicsit sem félve és játszva a szent embert – ja kellett hozzá JF biztató lökése hátulról – beléptem a helyiségbe. Neon fény az előszobában, csoda, hogy nem zavar ez mást; talán a zene miatt, ami ide hallatszik. Majd ha minden jól megy, akkor belépünk egy jobb oldalon lévő ajtón, ami szintén neonfényes hosszú folyosót rejt. Itt ne legyen az embernek klausztrofóbiája baszki. Komolyan, már azt vártam, hogy a falak hirtelen összepréseljenek bennünket. Érthető, ha minél előbb a végére akartam érni nem? Mintha sejtettem volna, hogy az út végén valami más, valami váratlan fog elénk tárulni. Amíg JF a bárpulthoz lépett és rendelt valami italt én kissé tétován álltam meg mellette. Faszom, mennyien vannak itt. Így ne éhezzen meg az ember fia. – Okééé, majd igyekszem kifelejteni ezt az élménybeszámolómból.– szeretek mesélni dolgokat Stormie-nak, hogy mi történt velem még a legunalmasabb napomat is elmondom neki, de ezt talán inkább megtartom magamnak. Főleg mert… – Az ott jól látom, hogy a jó öreg Aquila Warble prof?– a kurva anyját, mire észre vehető lenne, már fel is megy szépen azon a lépcsőn, ami rejtély, hogy hová vezet, de persze, hogy abba az irányba nézek. – Az öreg beszólt, hogy az ő családjában több a zeneszerző, mint az enyémben. De ezt te is tudod. – ott volt velem az összes órán, hallhatta, hogy ez a professzor az akit egy szép nap ha befejezem az akadémiát akkor… Valószínűleg akkor már nem fog érdekelni. – Amúgy mi van odafent? – kíváncsiskodom, ha már itt tartunk.
Hihetetlennek tartom, Ike mennyi ideig képes készülődni ahhoz, hogy elinduljunk végre a pénteki éjszakába, kiváltképp úgy, hogy az éjszaka a srác eleme. Nem is értettem, a méltatlankodó kérdésére pedig válaszként csak egy szemforgatást kapott tőlem, remélve hogy ő sem gondolta komolyan. Mármint komolyan, a ruhatára néha kész borzalom volt, pláne a szana-szét szakadt pólóival. nem is tudom, hogy azok vajon maguktól voltak eredetileg szakadtak, vagy tudtomon kívül olyan aktív szexuális életet élt a srác, amilyet még én se. Ha ez utóbbi, akkor rólam vajon mért nem tépi egy csaj se ilyen formában le a felsőimet? Na mindegy… Nagy nehezen végre elkészült, és bevehettük a londoni éjszakát. Megvolt a tervem, hová megyünk, és hiába akart ő elindulni az Üst felé, eszemben sem volt engedni, így hát célirányos léptekkel haladtam Bacchus szentélye felé. Gondoltam használjuk ki, ha már ismertem a belépéshez szükséges adatokat, és ne csak egy romos ivóban iszogassunk egész éjjel ahol semmi izgalmas nem történik. Az is jól tud néha esni, de azért van jobb szórakozás annál. Ahogy kinyílt az ajtó előttünk, és én betessékeltem barátomat az éjszakai élet legjobb helyére, felvontam a szemöldökömet meglepett felkiáltására. – Baszki, ha tudom, hogy ennyire puhapöcs vagy, meg se mutatom a helyet… - morogtam, ahogy megint a nővérét kezdte emlegetni. Pont leszartam, Stormie mit gondolna arról, hogy lengén öltözött kecsesen táncoló lányok társaságában töltjük az éjszakánkat, de láthatóan ő túlzottan fennakadt ezen. Már-már rutinos léptekkel haladtam végig a folyosókon, szinte fel sem tűnt mennyire szűk a hely, és ahogy kiértünk a parti-térbe én azonnal a pulthoz mentem, és éreztem, hogy Ike szinte félszegen követ engem. Elégedetten néztem a táncoló tömeget, és a már az alsó szinten is fellelhető csajokat, majd követtem barátom tekintetét a lépcső felé. – Nem lepődnék meg, ha ő lenne. Elég nagy díszpinty az a fazon… - húzom el a számat az egyik professzorunk említésére, szinte nem is törődve azzal, hogy mennyire nagyra tartja magát. A következő kérdésre viszont sejtelmesen elvigyorodtam. Visszafordultam a pulthoz, ahogy hallottam a poharaink koppanását, kifizettem az italokat, az egyiket Ike kezébe nyomtam, a másikat pedig magamhoz vettem. – Mindjárt meglátod, ne aggódj. – kacsintottam felé, majd a piával a kezemben elindultam a lépcső felé. Mielőtt elkezdtem volna felmenni, bevártam barátomat. – Elöljáróban mondom, hogy ha még egyszer meghallom az este folyamán Stormie nevét, picsán rúglak… Komolyan… - vetettem oda neki, mert ha már a bejáratra azzal reagált, hogy vajon mit fog szólni Stormie, akkor arra amit fent látni fog, még inkább el fog hűlni a vér az ereiben, mint amúgy is van. Szó, ami szó, imádtam a csaj társaságát, már amikor nem oltogattuk egymást, pláne az ágyban, de baszki, nem ő az egyetlen aki létezik a földön. Ő is kiéli a szexuális vágyait másokon, szóval én is megtehettem. Ike meg hogy milyen viszonyban van a testvérével… Azt a rohadt, abba a múltkori után inkább nem akartam belegondolni. Semmi közöm hozzá. De azért ő is nyugodtan elviselhet egy-két öltáncot. Felértünk az első emeletre, és szemünk elé tárultak a szeparált asztalok mellett elhelyezett rudak, és persze a szexibbnél szexibb csajok, akiknek a testét csak néhol takarta bármi is. Az egész szint vörösben úszott, hogy a vágyainkat méginkább felkeltse, és én ezt egyáltalán nem bántam. A szemnek is barátságosabbak voltak ezek a fényviszonyok, mint az odalent villódzó neonfények, arról pedig ne és beszéljünk, mennyivel kevesebben voltak idefent, mint odalent. Lassan belekortyoltam az italomba, miközben másik kezemmel végigmutattam a helyen. – Választhatsz asztalt, megengedem… - remélem érzi a nagyvonalúságomat.
Hitetlenkedve bámulok rá, ahogy Helél is tehette, amikor azt kérte tőle az ő Istene, hogy segítse esetlen teremtményét, hogy kezelje őt egyenrangúként. Holott tudjuk, hogy Helél hiába volt a legragyogóbb és legerősebb, kénytelen volt saját „világot” teremteni. Bár tudom, hogy nem akarok… Csak áltatom magam. Valójában akarom. Csak a látszat kedvéért kéretem magam, nyilván, hogy majd még nagyobb meglepetés legyen ha esetleg kiderülne, hogy megkedvelem ezt a helyet Stormie tudta nélkül. – Persze, persze. Hagytál volna unatkozni engem a szobába, amikor végre kezd belém költözni némi energia így a nap végére. – szemet forgatok, miközben valahogy sikerül beljebb kerülni az épületbe. Őszintén én már idelent helyet foglalnék, csak ne baszná ki a szemeimet az élesen villódzó fények, irritál egy kicsit és dühössé tesz. Persze baszd meg ilyenkor kell megjelenjen az öreg Aquila is. Ha elég tökös lennék, tuti kiszívnám az összes vérét, de akkor meg ki tanítana minket? Tuti valami még idiótább aki nem értene semmihez sem csak osztaná az eszét. Az öreg még, ha olyan a számomra, mint a foghagyma, a tanításhoz – és a kritizáláshoz – ért. De a fene se gondolta, hogy ilyen helyekre jár. – Ha a következő óráján beszól én tuti lecsapolom a vérét. – persze csak üres szavak voltak, leginkább a váltakozó de annál inkább éles színes fények miatt voltam egy kicsit harapós kedvemben. Megfogtam a piámat és JF-et követve a lépcsők felé mentem. Addig se kell a szememet rontó fényekkel foglalkoznom ugyebár. – Gyorsabbak a reflexeim, mint hiszed. – most nem dicsekednék arról, hogy míg ő felemeli a lábát én addig kettőt hátrálnék… – Még átgondolom, hogyha meglátom mi van odafent!– egy kicsit lesütöttem a szemhéjam, még mindig zavart ez a fény és az sem segített, hogy a feljáratnál két biztonsági őr úgy végigmért minket, mintha drogot árulnánk és annak a lehetőségét szeretnék elmulasztani az agyukban. De szerencsére csak a szemükkel taperoltak végig minket, nem mozdultak felénk így gondtalanul felmehettünk a lépcsőfokokon a következő emeletre. Itt már egy kicsit normálisabb és majdhogynem nyugodtabb volt a légkör, nem baszta a szemeimet az éles színkavalkádú fények sem. Csak a vörös neonfény. Az pont elég volt a boldogtalansághoz. Komolyan megbámultam, amikor azt válaszolta, hogy választhatok helyet. Remélem sejti, hogy ki fogok vele cseszni és direkt olyan helyet választok, ami közel lesz a lejárathoz. Már csak azért, hogyha menekülni kell a rúgása elől akkor ne kelljen túl hosszú távot megtenni és másokat fellökni. – Itt jó lesz. – mutatok a rúdtól legtávolabb eső, de a kijárathoz legközelebbi asztalhoz, ahol már helyet is foglalók, nehogy meggondolja magát az ajánlatát illetően. - Nem ülsz le? Tök kényelmes itt és mindent lehet látni. - főleg a lefele vezető lépcsőt, de ez mind mellékes.
Sierra kutyakozmetikusa mondta ma az élet nagy igazságát Linnek, méghozzá, hogy amíg a férfiak azt hiszik, hatalmuk van a nő felett, addig irányíthatók és valójában a nők vezetik őket a farkuknál fogva. Teljes egyetértésben fizette ki neki a kozmetika árát, borravalóval megfizetve a bölcselkedését, majd munkába indult, hogy pontosan azt tegye, amiről szó esett. Vezesse a férfiakat érzékenyebb tagjuknál fogva. Mert attól fogva, hogy ő belép a Szentély ajtaján, felveszi a pajzsot, felhúzza a falakat, és olyan könnyedén keresi meg az új táska árát, amiről más nők csak álmodni mernek. Persze lehet mondani, hogy gyomor, valamint gusztus kell hozzá, de hozzá lehet szokni, ha az ember egy este alatt megkeresi mások havi fizetését. És még csak a lelkét sem kellett eladnia hozzá. Sierrára hátul vigyáznak szokás szerint, míg Lin készülődik, aztán felkészül a fellépésére. A kis szőrpamacs ugyanúgy a család tagja, mint gazdája, azzal a kivétellel, hogy neki nem kell lenge öltözetben pörögnie a rúd körül. Egyelőre nem tűnik telítettnek a hely, de az este még csak most kezdődik igazán, addig viszont...elkezdheti bemelegíteni a már náluk iszogató urakat. Ma este piros szettben, némi fekete kiegészítővel jelenik meg a színpadon. Miközben lassan táncol, tekintetét körbehordozza az itt levőkön. Általában nem rossz a felhozatal, hisz a Szentély elit hely, ahová nem engedik be azt, aki nem oda való - vagyis nincs elég pénze -. Most is kiszúr néhány középkorú fazont, majd tekintete a legtávolabb levő asztalra vándorol. A két fiatal férfit még nem látta itt, biztosan nem törzsvendégek. Igaz, ez megállapítható abból is, ahogy egyikük viselkedik, miközben Lin néhány másodpercre felveszi a szemkontaktust a magasabbikkal. Az arckifejezése változatlan, a felmérés után vissza is pördül a helyére, ahonnan csak negyed-fél órával később szabadul. Akkor viszont lesétál a vendégek közé, és egyenesen hozzájuk indul, hogy közelebbről is megismerkedjenek.
Kezdetben Isten megteremtette az élethez szükséges dolgokat és amikor látta, hogy minden rendben van, azt mondta: Legyen péntek! És péntek este lett. Az a napszak amit mindenki nagyon vár már a hét első napjától egészen péntekig. Pénteken felszusszan a világ, mert kipihenheti magát a fárasztó hétköznapoktól okozott káros okosságoktól. Pontosan erre van mindenkinek szüksége. Péntekre! Egy kibaszott péntekre van szükség és a kurzusok utáni órák feldolgozása érdekében egy csodás kis ivászatra… Mi másra? Emellett JF-re – nem mellesleg Stormie-ra aki most sajnos Isten – vagy az ördög – segedelméből nem lehet itt – volt szükségem. Egyedül iszik a ló az istállókban én nem. Ezért örülök, hogy JF mindig mellettem van, kivéve amikor nem, de akkor biztosan Stormie az, aki társaságot biztosít. Ilyen egyszerű az egész. 
