Nem is értem, hogy miért gondoltam azt, hogy majd sima ügy lesz. Mert mugli gépre akartam feltenni? Mintha nem lennének mindenfelé varázslók és nem figyelnék a ki és beutazókat, amikor egy olyan világot élünk, hogy a bűnözők a legkevésbé gyanús helyeken húzzák meg magukat vagy megpróbálnak beolvadni a muglik közé. Mindjárt nem voltak rendben a papírok, én pedig hamar a rácsok mögött találtam magam megbilincselve, a nővéremre várva, akit még így is órákkal később értem el telefonon. Még jó, hogy teljesen átszoktunk a 21. századra a mugli cuccokra, mert a bagolyra aztán várhattam volna és még át is nézik, amit írok – nem vagyok benne biztos, hogy a hangfelvételt nem rögzítették, de nem beszéltünk semmi gyanúsról, csak felvázoltam a szituációt és malmoztam a kiengedésem napjáig. Két napot bent tölteni igazán nem volt felemelő élmény – voltál már afrikai börtönben? Na ott aztán tényleg nem fenékig tejfel az élet, ha még mellékhelyiség helyett egy üveget adnak könnyíteni a dolgomon. Kizárni ugyan nem tudom, hogy nem voltam minden egyes pillanatban készséges és egy rossz szó sem szaladt ki a számon, de legfeljebb csak a magam arrogáns módján. Tisztában vagyok vele, hogy sokszor sok helyzetben inkább meghúznom kellene magam, ahelyett, hogy élnék az ami a torkomon kifér megnyilvánulással. Mindegy már. Semmi kompromittálót nem mondtam és különben is, csak egy kis kaland volt, nem? Majd megoldjuk ezt az átkot másképp. Néha úgy érzem, hogy a húgom sokkal jobban rá van görcsölve erre az átokra, amibe apa bicskája is beletörött. Szerintem meg ha nem foglalkozunk vele, akkor olyan, mintha nem is lenne. Erről már párszor összeszólalkoztunk és az igazat megvallva örülnék neki, ha ennek a cirkusznak egyszer vége lenne. Meg anyánk őrületének is, bár szerintem a bezártság teszi őt ennyire paranoiássá. Mindegy, nekem kényelmes betartani azt, hogy egymásnak mi vagyunk a fontosak. Mert ez így is van, mindenben számíthatok rá, ahogy ő is rám, arról nem beszélve, hogy tudunk mindenről egymás életében. De szükségszerű is, hogy ne bonyolódjunk olyan dolgokba, amibe nem kellene. A harmadik pohárral gurítom le a brandy-t, holott tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy a húgom a szagától is rosszul van. Na jó, ez nem a legjobb fajta igazából, de most megteszi. Ő nem volt ott, nem tapasztalta milyen egy harmadik világ legutolsó egérlyukában kuksolni. De legalább már túllendültünk rajta, egy napja hazaérkeztem és azóta minden tök happy. Vagy mégsem? - Sok volt bent a tennivaló? – köszönés helyett felteszem a nyilvánvalót, mert Priscilla hol máshol járhatott, mint a boltban. Hacsak nem egyéb más ügyeit intézte, amit úgyis hamarosan megtudok. Szóval csak a fotelben ücsörögve várom a tágas nappaliban, miközben azon filózok, letekerjem-e még a kupakot egy kör erejéig, avagy ne.
Vendég
Szer. Márc. 10, 2021 7:21 pm
Archie & Priscilla
• family issues •
Fáradtan lépem át a családi kúria küszöbét, ugyanis immár harmadik napja vagyok talpon, vajmi kevés alvással a hátam mögött. Csak a házimanó figyel fel a jöttömre, de el is kotródik az utamból azon nyomban, hogy lerepteti a kabátomat a vállamról. Nincs se étvágyam, se kedvem hallgatni. Azt pedig már jól tudom, hogy jóanyánk ilyentájt az igazak álmát alussza a szobájában. A nappaliból kiszűrődő fény viszont legalább tudatja velem, hogy nem egyedül vagyok még ébren ezen a késői órán, és egyszerre meg is nyugtat afelől, hogy az idióta bátyám nem keverte magát újabb bajba. Rég nem nehezteltem rá ennyire, pedig őt aztán nem kell félteni. Mindig talál valamit, amivel az őrületbe kergethet, mintha a vérfarkas kórsággal együtt ez is a DNS-ébe íródott volna. Lassú kimért léptekkel haladok a félhomály irányába, közben óvatosan lehúzom ujjaimról a vékony kesztyűimet, végül megállok a hatalmas nappali boltíves, szépen mívelt faburkolatú bejáratánál és testvéremre szegezem szúrós tekintetem. Nem lep meg, hogy a fotelbal terpeszkedve találok rá, apánk helyén, ha úgy tetszik, mintha ő lenne a családfő. Bár mindenki tudja, hogy mi a valóság. - Sok tennivaló? Úgy beszélsz, mintha a piacról jöttem volna... - tárom szét a karjaimat tehetetlenségemben. Persze Archie-t sosem zavarta, ha én húzom ki a galibából, amibe újra és újra sikerül belekevernie magát, most is úgy vedel, mint aki épp jól végezte dolgát. Komolyan nekem jut az a hálás feladat, hogy észt verhetek a fejébe?! - Eltűntél a térképről.. Napokra! - teszem meg azt a szemrehányást, amit tegnap kellett volna, de épp nem volt abban az állapotban, hogy mélyebben belemenjek a témába. Persze nem egyedi eset, hogy szőrén-szálán eltűnik egy időre, de olyankor legalább azt sejtem, hogy kurvázni megy. Vagy piálni. Sőt, az is megesik, hogy beszámol róla, amilyen perverz disznó. - Elmaradt a magyarázat, de a legőszintébben kíváncsi vagyok rá, hogy mit tudsz felhozni a mentségedre! - sétálok közelebb hozzá. Az atyai szigor meglátszik rajtam, próbálom tartani az érzelmi távolságot, de ezt sosem tudtam teljes erőbedobással csinálni. Van, amiben nem vagyok tökéletes. - Van fogalmad róla, mibe került nekem, hogy eltakarítsak utánad? Megint... - teszem hozzá finom célzás gyanánt, ugyanis az utóbbi időben egyre több alkalommal teszi próbára a türelmemet és a családi kapcsolatainkat is. Most épp nem arra gondolok, hogy váratlanul ért a hívás a szeretőm ágyában egyenesen egy fokvárosi cellából - pedig de! -, hanem arra, hogy ha nem tudtam volna megmozgatni néhány szálat a külügyi magisztrátuson, aligha hagyta volna el a dél-afrikai börtönt ilyen kedélyes állapotban.
Vendég
Vas. Ápr. 25, 2021 10:30 am
Burke + Burke
Csetepaté
Számtalanszor megkaptam már, hogy ha iszok, akkor vérbeli segg vagyok. Ezt aláírom, mert néha én magam iis meglepődök a reakcióimon. Különösen, ha utólag mesélik el, mert mondjuk leittam magam a sárga földig. Olyankor adok magamnak ünnepelnivalót és igyekszem elvonulni, mielőtt meggondolatlanul beszélek. Aztán ez nem mindig jön össze, de az részletkérdés. Idegennek még sohasem mondtam el semmit, amit nem kellett volna. A vérfarkas lét különben is megtanít elővigyázatosnak lenni, ha nem akarok kellemetlen helyzetbe kerülni, sem széttépett tetemeket magam mögött hagyni, sem pedig megfertőzni másokat a harapásommal. Az egész életem egy kínos egyensúlyra épül, amitől szívem szerint megválnék, de ezt nem verem nagy dobra. Én átkom, én problémám. - Néha olyan, mintha a piacon csak válogatnál a megfelelő alanyok között. - szúrom oda vállat vonva. Lehet, hogy ez egy rohadék megjegyzés volt, de én esküszöm dicséretnem szánom neki. Kevés olyan tehetséges boszorkány van, aki ilyen profin keveri a segítség lapjait. - Telihold volt. - valamikor napokkal ezelőtt, már nem számolom. De indoknak bőségesen elég, mert utána nekem napokba telik, amíg összeszedem magam. Hiába pattintom ki magam, ha utána mégis úgy érzem magam, mint egy összeaszalódott darab húscafat. Ironikus, nem? - Őszintén? Semmit. Azt hittem, hogy majd nem lesznek annyira résen. Lehet, hogy egy zsupszkulcs mindent megoldott volna. Majd legközelebb azzal hozom el a börtönből, ígérem. - nem, tényleg nem érzem a súlyát annak, amit ő tett értem. Csak szeretném, mert az ő helyzetkezeléseit mindig irigyeltem. Soha nem leszek olyan preciz, mint ő. Pedig főleg rám férne az olyan szituációk után, hogy én a beszerzéssel tényleg a vásárra viszem a bőrömet. Általam pedig ő is. Hálásabbnak kellene lennem, szóval csak megmozdulok a kényelmesen felvett pozícióból és leteszem a poharat is. - Öhm... nincs? - miért várja, hogy a szívfalak mögé lássak, ha még nem mutatta meg? Tényleg lövésem sincs arról, hogy amit én óvatlanul nagyjából tíz perc alatt elbasztam, neki mégis mennyi időbe és verejtékbe telt azt helyre állítani. Tippelek, sok. - Egy kicsit megérthetnél engem is. Csak el akartam felejteni annak a börtönnek a gondolatát is. Rettenet. Mindenhol mocsok, fából eszkábált ágyak, egy kibaszott kancsó mindenféle ürítés gyanánt...
Vendég
Szomb. Júl. 10, 2021 6:32 pm
Archie & Priscilla
• family issues •
Nehezemre esik úgy hazaérni, hogy ne a méreg dúljon bennem, és hamar beigazolódik, hogy minden igyekezetem ellenére csak egy pillanatnyi szikra elég ahhoz, hogy földi pokolban találjuk magunkat. - Nekem sokkal inkább úgy tűnik, hogy a kapcsolati hálómat egy ideje csak arra tudom használni, hogy te meg a család megússza Azkaban nélkül, úgyhogy a helyedben hálát rebegnék, amiért tudok válogatni az "alanyok" közül.. - teszem nyilvánvalóvá a nemtetszésemet, ha eddig nem esett volna le neki a megjegyzésemből. Nem, egy pillanatig sem áll szándékomban titkolni, hogy soha nem volt még annyira a bögyömben, mint az utóbbi hetekben és a minap történéseivel olyannyira mélyre ásta magát, hogy eszembe jutott az a lehetőség is, hogy hagyhatnám megrohadni őt az afrikai börtönben. - Nagyon jól tudtad, hogy telihold lesz, de ha esetleg elfelejtetted volna, amit őszintén kétlek, emlékeztetnélek rá, hogy ez az, amit részeg seggfejként a menstruációhoz hasonlítasz.. És nem, nem használhatod fel kifogásként az eltűnésedre.. Miért nem ittad meg a bájitalodat? Megint elkártyáztad, te szerencsétlen? - förmedek rá és nem érdekel, hogy nem igazán van abban a helyzetben, hogy visszaszóljon nekem, egyébként is épp itt az ideje annak, hogy én beszéljek. Van is miről, ugyanis torkig vagyok. - Azt hitted? Lehet? Majd legközelebb? - pillantok rá elhűlve, mert ez a sok feltételes mód és utalgatás egyáltalán nincs ínyemre, még annál is inkább, mint az, hogy a havi bevételt merném rá tenni, hogy az első dolga az volt, hogy a Bacchusban kurvázzon egy kört. Annyira tipikus. - Akkor most felvilágosítalak. Nemcsak az üzletet basztad el, a klienst is elveszítettük és még néhány minisztériumi szálat is meg kellett mozgatnom annak érdekében, hogy ne rohadj ott, pedig legszívesebben otthagytalak volna.. - lépek mellé és elveszem a poharat, hogy ha kedve támad se tudjon újra érte nyúlni, mert itt most józanul lenne rá szükség. Kár, hogy úgysem jutunk egyről a kettőre, ha róla van szó. Csak tudnám mi a francért kerül minden egyes alkalommal bajba.. - Óh, ez aranyos. Azt szeretnéd, ha megértenélek? Nos, nem is tudom, tegyük mérlegre a dolgokat, hátha úgy egyszerűbben felfogod. Az egyik oldalon ott van a kis kalandod, amit nyilván elcsesztél, és az, hogy mi mindent vesztettünk, a másik oldalon meg az, hogy én tartom helyetted a hátam, viszem az üzletet és örülhetek, ha az aurorok nem kezdenek el szaglászni körülöttünk. Melyik részét nem értem? - tárom szét a karjaimat, majd leülök vele szemben a dohányzóasztalra. Nincs egálban a kettő, ehhez nem kell akadémiai végzettség, de még köszönőviszonyban sincsenek. És egyáltalán nem tetszik, hogy egyre többször fordul elő. Azt sem tartom kizártnak, hogy ez is a jóslat miatt van...
Vendég
Kedd Júl. 27, 2021 7:43 pm
Burke + Burke
Csetepaté
Tudom, hogy nem tetszik neki a véleményem, csoda lenne, ha egyszer az életben egyezne. De attól még a húgom és szeretem őt, ha épp bosszús és a végletekig utál, akkor is. A család az első, minden csak másodlagos. Mindenre odafigyel, mindent megold és néha esküszöm tök haszontalannak érzem magam mellette. A legutóbbi incidens pedig csak megerősít ebben, olyannyira, hogy így elengedjem magam. Azért ezt néha nehéz még magamnak is beismerni, nem hogy másnak. A válaszára csak megforgatom a szemem. - Neked amúgy sem kell mást csinálnod, mert én végzem el a piszkos munkát. - kicsit talán erősre sikeredik ez a válasz, de nem tehetek róla, amikor iszok, akkor sokszor nehezemre esik a nyelvemre harapni. Ezért viszont nem kérek bocsánatot. Tényleg egyszerűbb úgy ítélkezni, hogy ott sincs sokszor, én pedig csak elvégzem az általa óhajtott dolgokat. Mert ilyen egy család, össze kell tartani. Arra már inkább nem válaszolok, amit kérdez. Ha ilyen jól ismer, akkor miért teszi fel a kérdést? Mert azt feltételezi, hogy ez ennyi? Hogy megiszom és minden tök jó? Ha átváltozok, ha nem, azon az éjszakán mindig gyengébbnek érzem magam, ennyi pedig elég ahhoz, hogy azt mondjam, az akaratom is gyenge volt. - Olyan opció nincs, hogy kiöntöttem, mert olyan kedvem volt? - nyilván nem ez történt, de ha már én, a "szerencsétlen" vagyok az a bizonyos szóban forgó, akkor nem tök mindegy, hogy mit válaszolok? Megtörtént és kész. Arra pedig tényleg nincs mentség, hogy ilyenkor hogy viselkedek. Csak úgy jön, mint ahogy az az állat is előtör belőlem, csak ez kicsit más. - Már miért veszítettük el? Különben is a te kurva jóslatodhoz kellett, semmi másban nem érintett. - itt jön el az a pont, hogy leteszem a poharat és én is felkelek. Na nem tudok ám megülni a seggemen, amikor annyira indulatos vagyok. Most márpedig mást sem kapok, csak baszogatást a drágalátos testvéremtől. Ha azt hiszi, hogy "ettől jön meg az eszem", akkor nagyon téved. Én már ilyen maradok és tudja ő maga is, hogy akkor engedem el ennyire magam, ha valami nem tetszik vagy valamin szeretnék túllendülni. Momentán azon a börtönön, ha nem is a teliholdon. - Akkor miért nem hagytál ott? Mennyivel könnyebb lenne, nem? Nem szaglásznának az aurorok, minden kibaszott kuncsaftod meglenne és még csak azzal az átkozott jóslattal sem kellene vesződnöd, ami annyira kibaszottul befolyásolja minden létező megmozdulásunkat. Azt hiszed, hogy annyira egyszerű csak úgy elhozni Afrikból valaki vadidegent, aki ráadásul inkább annak a sajátos világnak a része? Apa is azért halt meg, végülis dugj vissza abba a börtönbe és kvittek leszünk. - fáj már a fejem az egész vitától, a témáktól, attól, hogy mindig számolnom kell ezzel a kurva betegséggel és hogy nem telik el úgy nap, hogy ne a jóslat után nyomozzunk. Pri tiszta rigolyás és még csak észre sem veszi. Én legszívesebben csak tennék rá. Különben is most épp annyira egymás ellen vagyunk, akkor tényleg nyugodtan dugjon vissza és eldől, hogy ő marad, én pedig megyek.
Vendég
Szer. Júl. 28, 2021 11:25 pm
Archie & Priscilla
• family issues •
Legkevésbé sincs ínyemre sem a kialakult helyzet, sem a következmény, a bátyám ugyanis olykor szinte már kezelhetetlen. Még számomra is, pedig én az esetek túlnyomó többségében igenis szót tudok érteni vele és néha még az is megesik, hogy hallgat rám. Bár ez nyilvánvalóan sokkal kevesebbszer fordul elő, mint amennyiszer én azt elvárnám tőle. - Mert másra nem vagy jó! - vágok vissza. Csak egy pillanatra hűlök el azon, amit a fejemhez vág, egészen rövid időre, mégis azonnal megfogalmazódik bennem a válasz. Nem véletlenül alakult így kettőnk között a munkamegosztás sem. Hiába nem vallja be még saját maga előtt sem. - Nem, olyan lehetőség van még, hogy egy kurvanagy idióta a bátyám... - dörrenek rá, és legszívesebben ugyanezt tenném most a kezében tartott pohár itallal. Egyenesen a képébe önteném, hátha attól némi öntudat ébred benne, ha az eszét, ami egyébként van neki, már nem használja olyan készségesen. Fel nem foghatom, miért fordul meg a fejében egyáltalán, hogy nem akar észnél maradni a telihold alatt. Ha már azt nem akadályozhatom meg, hogy átváltozzon, legalább valamelyest könnyítenék a helyzetén és ez érte a hála? Komolyan, nem értem, miért csinálom... Miért töröm magam, mikor láthatóan neki teljesen felesleges, hogy emlékszik-e arra, hogy mit művelt a telihold éjszakáján. - Nyilván most sem vagyok tisztában a részletekkel, de miért is várom, hogy így legyen... Nem csak nekünk volt rá szükségünk, én ugyanis veled ellentétben megpróbálom úgy megoldani a dolgokat, hogy abból profitáljunk is. Ha pedig elfelejtetted volna, az a kurva jóslat a tiéd is! - csattanok fel immár látványosan kikelve önmagamból. Élesen szívom be a levegőt, nehezemre esik megnyugtatni magam, pedig tudom, hogy egy részeggel vitatkozni olyan, mintha a falnak beszélnék. Talán még az is lehet, hogy erre sem fog emlékezni. Őszintén nem lepődnék meg rajta. Nem kéne tovább vesződnöm vele, így ingerülten bár, de úgy döntök, hogy magára hagyom és kis szerencsével holnap reggel nem az anyám találja meg majd a szalon közepében a saját hányásában fetrengve őt. Bár a méltóságán már az sem tudna csorbítani a szememben. Az eddig fotelban terpeszkedő bátyámat olyan erővel taszítom meg, hogy egészen az előtérig repül, a szalon kétszárnyú ajtaja az ütközésre nagy erővel csapódik ki. Én pedig csak magam előtt tartva a kezemet intézem úgy, hogy a bátyámnak lehetősége se legyen megmozdulni. Sosem néztem még rá gyűlölettel, sőt megvetéssel a szememben, de úgy tűnik minden elkezdődik egyszer. - Mondd még egyszer, hogy apa miattam halt meg! - ejtem ki a számon az annyira fájó mondatot halkan, de tisztán. Átsétálok a lendülettől eldobott kristálypohár maradványain, a törmelék csak úgy ropog a cipőm alatt, de most még az sem tart vissza, hogy anyám minden bizonnyal szívrohamot kapna, ha meglátná, hogy egymásnak estünk. - Azt kellett volna tennem. Otthagyni téged, hogy ne kelljen utánad folyton takarítanom. Tudod mit? Elegem van belőled meg az életviteledből. Elegem van abból, hogy kurvára mindent képes vagy elbaszni. Egyetlen dolgod volt és tudod mit? Csalódtam benned! - hajolok hozzá közelebb, hogy aztán a képébe mondjam a véleményemet. Nem elég, hogy folyamatosan aggódnom kell érte, kihúzni minden kalamajkából és lobbizni az érdekében, hogy ne csukják le, még az is a képembe van vágva, hogy nem csinálok semmit. - Valóban igazad van. Nem kellene aggódnom amiatt, hogy vajon beledöglesz-e valamilyen módon abba, ha találok valakit, aki mellett leélném az életemet. Csak mert a jóslat azt mondja.. Vagy akkor, ha gyereket szülök... Mert ugye ez is lehetséges volna, ha nem tartanék attól, hogy nem éled meg a napját, hogy lásd a fiamat. Neked se kéne aggódnod. Ja várj, te nem is teszed.. - nevetek fel keserűen, minden életkedv nélkül. Ki tudja, talán már egy tucat gyereket csinált, csak nem tud róluk... Talán már a sorsunk is megpecsételődött és felesleges minden küzdelem azért, hogy ne lebegjen a fejünk felett egy jóslat, amitől hiába próbálok évek óta szabadulni.
Vendég
Vas. Szept. 19, 2021 4:52 pm
Burke + Burke
Csetepaté
Nem kicsit háborít fel annak a gondolata, hogy mihaszna szarjankó vagyok. Márpedig a drága kishúgom épp azt óhajtotta kiejteni a száján, hogy mennyire is számíthat rám, így nyilván nem vagyok hajlandó ezt elismerni. Már csak azért sem, mert dolgozik bennem nagyban az alkohol és érzem, hogy jócskán dob azonnal a pulzusomon. Egy sértett hümmögésre futja tőlem, semmi többre, de abban az arckifejezésben benne van minden megvetésem és megsemmisülésem. Minek nekem ellenség, ha van egy csodálatos húgom, aki pont ugyanolyan szeretettel gondol rám? - Hát sajnálom, hogy csalódást kell okozni. - még mindig olyan éllel beszélek a hangomban, amivel nem lenne szabad megütnöm az ingerküszöbét. De mit is várok magamtól, amikor ittasan minden előjön belőlem? Irigység, megvetés, tahóság, féltékenység, tényleg minden. Nem tagadtam sohasem, hogy én egy gyarló ember életét élem, de ez igazán csak ilyenkor ütközött ki. És ami félelmetes volt, hogy ezt rettentően élveztem ilyenkor. A sértettség szólt belőlem folyamatosan, akkor is, ha igazából nem akartam. Nem tudtam ignorálni a szavait, pedig tökéletesen tisztában voltam azzal, hogy egyetlen szikra és a testvérem úgy játszadozik el velem, mint egy játékbabával. Hogy miért? Közel sem voltam a józanság példaalanya és ebből kifolyólag minden képességem sutba is dobtam. Nem beszélve arról természetesen, hogy mennyire éreztem momentán kétszeresen is szarul, amiért még mindig nyögtem az átváltozás utóhatásait. - Te foglalkozol vele annyit, én csak megcsinálom, amit mondasz. Tudod, mint egy alattvaló, aki magasra emeli a királynőt. - nem tudtam még mindig, hogy hol az a bizonyos határ, de a szavaim egyre több megvetést tartalmaztak, magam sem értve, hogy igazából ezt rá vagy magamra célozgatva. Kezdett kicsúszni durván a lábaim alól a talaj és még csak be sem kapcsoltam fejben azt a féket. Nem... messzebb mentem. Úgy csapódtam ki a pillanat törtrésze alatt a fotelből, hogy csodáltam, nem koppant a kelleténél nagyobbat a fejem az ajtón, mint amekkora erővel szakítottam azt át. Hogy aztán az erős émelygéssel, hányingerrel és a szédüléssel küszködve kiterüljek a földön. Meg akartam mozdulni, fel akartam ülni, de nem eresztett. Éreztem, hogy a végtagjaimra fonódik valami láthatatlan erő, így csak a pillantásomat tudtam rá emelni. Már kettőt láttam lassan belőle, azt is elég homályosan. De tisztán hallottam a szavaim, amelyek sütöttek a megvetéstől. Hát tessék, fantasztikusan egymás ellen fordultunk. Nem oltári? Akkor most már jóslat kipipálva, mehetünk tovább, köszönöm hölgyeim és uraim. Csak némán hallgattam, amit mondott csupa megvetéssel, gúnnyal a hangjában. Próbáltam inkább nagy levegőt venni, minél többször, lassan, hogy azért mégse az ő drámai megnyilvánulásánál hányjam össze magam. Bár még azt is szarul csinálnám, mert oldalra sem tudok fordulni. A hangja végül életlen lett, aztán elhalt. Nem tudtam eldönteni, hogy akar-e még valamit hozzátenni. De tőlem csak egy halk visszanyelt nyögésre futotta. Aztán valamennyire mégis csak megembereltem magam. - Pontosan ezt akarja a jóslat. Hogy gyűlölj. Hogy gyűlöljük egymást. - nem tudom milyen fából készült az az ajtó, de olyan szinten fejbe vágott, hogy szinte éreztem, ahogy lassan visszatérek a realitás talajára. Vagy csak az adrenalin nyomja el az elmém tompultságát? Már fogalmam sincs, de örülnék neki, ha ez az egész csak egy rossz rémálom lenne. Sajnos nem az, érzem, a fejem hasogat. - Egy szóval sem mondtam, hogy miattad halt meg. De velem jó úton jársz arra.
