- Nem, nem, komolyan, hányni fogok. Visszavonulok - nevetve pakolom egymás mögé a lábaim, billegek, mint egy felrúgott kuka. Úgy érzem, a világ épp annyira forog velem jelen pillanatban, amire ha elszívok egy cigit, és nyugalmi helyzetbe helyezem magam, még valami igazán jó is lehet. Így a turné végére a szervezetem kezdi hajtogatni, hogy most már üljek meg a picsámon, legalább egy estére. De hát...nézzük csak meg Myront. Józannak is csoda látni, aztán mégis itt van, nyolcvan és a halál között, de úgy tombol megállás nélkül...szeretnék az ő korában én is ilyen lenni. Az utolsó kortyot még kiiszom a pohárból, amit aztán a kuka mellé sikerül dobnom. Nem baj, az én kis zenész családomnak még ez is sikernek tűnik. Komolyan, hát kinek van még egy olyan családja, ahol bármit csinálhatsz, ők azért megtapsolnak és megdicsérnek? Oké, előfordul, hogy Myron úgy lebasz, hogy az üvöltözésünktől zeng háromnegyed órán keresztül az épület, de hát...rockandroll, baby. Megtámaszkodni nem kell útközben, csak kacsázok egy kicsit. Már a bejárat előtt rágyújtok, hogy a szervezetem minél előbb megkapja az újabb nikotinadagját. A fülem zúg, a szívem hevesen ver, és az utoljára játszott dalunkat dúdolom. Nincs ehhez fogható érzés a világon, én mondom. Még annak örülnék, ha Ike-kal is megoszthatnám az érzéseimet, és nem csak a többiek, de az ő arcát is láthatnám a turné minden egyes állomásán. Becsukódik mögöttem az ajtó, én pedig az öltöző felé veszem az irányt. Kinéztem magamnak a kanapét ott, egész kényelmesnek tűnt, pont megfelelő lesz ahhoz, hogy valamelyest kijózanodjak. Feltéve, ha benyitva nem azt pillantanám meg, amit. - Elfelejtettem, hogy bejöttél - ráncolom a homlokom, miközben végigmérem az öltözködő Johnt. Sosem titkoltuk egymás előtt, hogy megvan a vonzalom, szóval teljesen felesleges lenne most úgy tenni, mintha zavarba jönnék a látványától, vagy jelenlététől. A tükör felé fordulok, beletúrok a hajamba, és miközben szabad kezemmel a szemem alá lepergett szemfestéket törölgetem, Kenbarbi tükörképével szemezek, aztán tekintetem a körtére szegeződik, amin olyan jóízűen nyammog.
Mióta Ike magával rángatott az akadémiára, már nem is tudom, miért mondtam neki végül igent. Sokkal kevésbé veszem komolyan az egész tanulást, mint ő, és szerintem lassan már ott tartok, hogy bármikor kirúghatnak. Na nem mintha nem lenne meg hozzá az agyam, de minden hétvégén lelépek a suliból, meg van hogy hétköznap is, a koncertek, meg próbák miatt. A turnéutakról meg ne is beszéljünk. Szerintem a profoknak már elegük lehet abból, hogy sose vagyok bent. Minden esetre most, hogy itt vagyok, az európai turnén elememben érzem magam, és a legkevésbé sem vonz az ötlet, hogy pár nap múlva vissza kell menjek, szóval minden létező formában kihasználom a szabadságomat. Igen, ezt nyugodtan lehet úgy érteni, hogy amikor épp nem a színpadon állok, gitárral a kezemben, akkor valahol egy pia meg egy cigi társaságában lehet rám találni - hol erősebb, hogy még erősebb ital mellett. A mai este is így kezdődött, és őszinté egész jól is telt, amíg valami pancser a pult mellett telibe rám nem borította a sörét. A sörét basszus! Nem ihatott volna valami kevésbé büdös italt? Mondjuk whisky-t, vagy gint, vagy tequilát. Szóra sem méltattam a szerencsétlenkedőt, azonnal elvonultam, megkerülve a színpadot, hátra a backstage-be. Még be sem értem az öltözőbe, már vetkőzni kezdek, és ahogy belépek nem igazán foglalkoztat, hogy bezárjam magam mögött az ajtót. Éppen félmeztelül ácsorogtam a szoba közepén, és toltam le a gatyámat, mikor nyílt az ajtó. Felegyenesedtem, hogy megnézzem, ki jött be utánam, és elvigyorodtam, mikor megláttam Stormiet. - Aha, elfelejtetted mi? - kérdezek vissza, miközben teljesen megszabadítottam magamat a sörös nadrágomtól, és egy szál alsóban odaléptem az egyik gyümölcskosárhoz, és elvettem egy körtét, hogy beleharapjak. Félrebillentett fejjel szemléltem, ahogy a haját, meg a sminkjét igazgatja, és éreztem magamon a tekintetét a tükörből. - Valld csak be, hogy kettesben akartál velem lenni kicsit... - kacsintok felé, majd újra beleharapok a körtémbe. Miután lenyeltem a falatot összeszűkített szemekkel tettem hozzá: - Vagy csak a körtémre éhezel?
Aki élt valaha a zene világában, vagy csak járt fesztiválon, vagy koncerten, az tudja, hogy ez hozzá tartozik. A szerek okozta kábultság az életünk része, idejét sem tudom, mikor volt az, amikor először szívtam bele egy sima cigibe, vagy kortyoltam bele apám sörébe. Azóta azon szoktunk versenyezni, melyikünk tud többet inni, és a legnagyobb beszélgetéseink betépve zajlanak. Nem tudom, és nem is akarom máshogy elképzelni az életet. A tükörképem nyúzott, de vidám, bár nem magamat nézem leginkább. Főleg Johnt szuggerálom, mert hát mikor máskor tegyem, ha nem akkor, amikor kettesben vagyunk egy helyiségben? - Ha így lenne, azt én vettem volna le rólad - a fejemet ingatom, és két slukk között megfordulok, hogy úgy igazán megnézhessem magamnak azt a bizonyos körtét. Lassú, de az előzőekhez képest egyenes léptekkel közelítem meg Kent. Nincs macska-egér játék, felesleges lenne. Nem is akarok semmi mást, csak megízlelni az illatos gyümölcsöt, ami pont annyira édes, és zamatos, hogy az felébresszen valamit bennem. Nyakára csúsztatva tenyerem közel húzom magamhoz, és kíváncsian ízlelem meg ajkait. Tökéletesen érződik rajta a gyümölcs, ami keveredik a dohány, valamint a rum erős ízével. Nyelvem hegyével ugyanúgy letesztelem, vajon mennyit csalnak ízlelőbimbóim ebben az állapotban. Azt kell mondjam, elégedetten lépek hátra, és szívok a cigimbe. - Nem rossz, de amit Firenzében adtak, finomabb volt - ezt pedig veheti utalásnak is, ha akarja, nekem csak eszembe jutott egy emlék, és egy ízkavalkád. Elnyomom a cigit a dohányzóasztalon kihelyezett hamutartóban - mert jó gyerek vagyok, Myron így tanított -, aztán a már rég kiszemelt kanapé felé veszem az irányt.
Az az igazság, hogy kicsit korán jött ez a sörös baleset, mert még nem sikerült kellően szétcsapnom magam, így magamhoz képest egészen józan állapotomban talál rám Stormie az öltözőben, miközben nagyban vetkőzöm. Persze a magamhoz képest józant, egy átlag ember nem nevezné józannak, de ez relatív. Nem igazán zavartatom magam ahogy vetkőzés közben méricskél a tükörben. Egyébként sem vagyok valami szégyenlős - mégis mire lennék az? - Stormie előtt meg aztán pláne semmi értelme nem lenne. Picit felvonom a szemöldökemet a kijelentése kapcsán. - Ugyan, kérlek, tudom, hogy a mozizást is élvezed. - Miközben beleharaptam a kezemben tartott gyümölcsbe, egy egészen picit lentebb toltam az alsómat is, csupán, hogy incselkedjek vele. Ahogy közeledik felém kaján vigyor ül ki az arcomra, és hát kicsit remélem, hogy nem csak a körtéért jön. Örülök neki, hogy nem húzza az időt, és nem várjuk már el egymástól ennyi együtt töltött év után, hogy körbeudvaroljuk a másikat, hanem egyszerűen csak közelhúz magához, hogy másodízből kóstolhassa meg a gyümölcsöt, amit falatozok. Egyikünk sem egy szende kis szűzies lélek, így hát ő sem lepődhet meg azon, hogy viszonzom a kóstolást. Nem igazán foglal le az, hogy megkülönböztessem, hány féle alkohol érződik ajkain, hisz az már mikor belépett az ajtón látható volt, hogy sikerült neki többet innia mint nekem. Egyszerűen csak élveztem ahogy nyelvünk egymáshoz ér. Mikor elhúzódik tőlem, és beleszív a cigijébe, én egy újabb, egyben utolsó harapással végzek a körtémmel, és a csutkát a szemetes felé hajítom. - Javíts ki, ha tévednék, de Firenzében nem is volt körte. Ott mintha a banánra mondtad volna azt, hogy jól esett... - emlékszem én is vissza a múltkori koncertre. Illetve a koncert utáni átdorbézolt éjszakára, hogy pontos legyek. Míg Stormie a kanapé felé haladt, én töltöttem magamnak egy italt, amit egyben fel is hajtottam, szóval máris tölthettem újra a poharat. Már majdnem leültem mellé a kanapéra, de inkább megálltam előtte, és kérdőn pillantottam rá. - Te iszol még valamit, vagy inkább józanodnál kicsit?
Azt mondják, a barátság nem működik extrákkal, mert az egyik fél mindig többet akar. Hát jelentem, mi tökéletesen működünk anélkül, hogy bármelyikünk is féltékenykedne a másikra, vagy nyaggatná, hogy menjünk randizni és andalogjunk el kézenfogva a naplementébe. Eddig is ennyire hánynom kellett? Ó, Lucifer segíts, soha többet nem iszom... - Igazad lehet - hümmögök a felvetésre. Meglehet, hogy abba a gyümölcskosárba mást is csempésztek a körtén kívül. Nem tudom megállni, hogy ne mosolyogjak, ha ilyen és ehhez hasonló emlékek jutnak eszembe. Márpedig abból van bőven, és szerintem sosem árt tovább bővíteni az emlékek csarnokát. - Van banánunk? - a kanapéról pillantok vissza a gyümölcsök, majd John felé. Ha most azt meri mondani nekem, hogy az sajnos pont elfogyott, én esküszöm...esküszöm, hogy belefolytom egy pohár vízbe. Nem sokat kell gondolkodnom azon, szükségem van-e még egy pohár italra, megrázom a fejem, csak a vizes kancsóra mutatok rá. - Elég volt mára. Töltenél egy pohár vizet nekem? - tudok szépen is kérni, ha úgy van, de ezt Kennek fel kell írnia a listájára, nehogy azt mondhassa, sosem bírok kedves lenni hozzá. Dehogynem. Itt van rá az ékes példa. - Na és nem terveztél felöltözni? - közelebb ülök a kanapé széléhez, így egy kissé előre dőlve nézek fel egyenesen a szemébe. Ha most Ike állna itt velem szemben, direkt húznám az agyát a vízzel, de Johnnal nem kellenek a játszmák. Iszok egy kortyot, közben pedig kigombolom a lenge nyáriruhám felső gombját. Kezemet innen a kanapéra csúsztatom, amit megütögetek, hogy akár le is tehetné a seggét mellém. Hazudnám, hogy szeretnék józan lenni és úgy is gondolkodni, de ne legyünk álszentek, ez a fajta lebegés kellemes, maximum a minimális hányinger a zavaró benne, amit gyorsan enyhít a hideg víz.
Sosem fogom megérteni azokat az embereket, akik a visszafogott életre, és a monogám párkapcsolatokra esküsznek. Hát nem milliószor jobb csak szimplán élvezni az élet örömeit? Hiszen csak egyszer élünk, nem? Akkor az már legyen olyan élet, amire még maga a sátán is azt mondaná, hogy azt a rohadt, na így kell ezt csinálni. Firenzére emlékezve, Stormie kérdésének okán odasandítok a körtékkel, almákkal, és narancsokkal megpakolt gyümölcskosárra, és sokat sejtető félmosolyra húzom a számat. - Nos, ahogy látom, csak egy banán van, de az az enyém. - picit felvonom a szemöldököm, ahogy rá nézek. - Bár azt nem bánom, ha megkóstolod...- Hihetetlen hogy megugrott hirtelen az egészséges táplálkozásra való hajlam a szobában. Gyümölcsök, meg víz... Fejemet csóválva fogtam meg a vizes kancsót, majd miután teletöltöttem egy poharat a kezébe adtam. Saját italomat kortyolgatva álltam egy pillanatig előtte, és megvontam kissé a vállamat. - Terveztem, de most tök kényelmes így. Talán zavar a jólöltözöttségem? - valamiért úgy rémlik, hogy legutóbb nem igazán volt problémája a dologgal, így ajánlom neki, hogy most se legyen, mert semmi kedvem nem volt fáradságos munkával magamra huzigálni a ruhákat, mikor így szellősen sokkalta kellemesebb. Érdeklődve figyeltem, hogy ivás közben gombolgatni kezdte a felsőjét, és hümmögve ültem le mellé, mikor konstatáltam, hogy csak egy gombig jutott. Lezseren hátradőltem, elnyújtózkodtam, és közben kérdő tekintettel néztem rá. - És te, nem terveztél esetleg levetkőzni? Kellemes ám a levegő... - mondjuk meg kell valljam, szivesen segítenék neki a vetkőzés témában, de akkor nem hiszem, hogy sok gomb maradna azon a rucin, amit aztán gombolgathatna...
Nem ér váratlanul az előbbi kóstoló után, hogy ilyen kedvesen felajánlja a banánját is. Hát milyen jó ember tud lenni ez a Kenbarbi, nem igaz? El is vigyorodom rajta, de úgy érzem, nem szavakkal kell válaszolnom. Majd annak is eljön az ideje, egyelőre a körtét ízlelgetem, na meg a vizet. Ritka pillanatok egyike, hogy a bandából bárki is az üveg helyett a kancsóért nyúl. Úgy érzem, nem is volt akkora probléma, hogy nem feszegettem tovább a határokat, még két ital után már biztosan nem lennék képes összetenni ennyi épkézláb mondatot, nem is beszélve a gombokról a ruhámon. Vannak bizonyos határok, amit nem lépünk át a többiekkel, szóval hiába pelenkázott Myron, és rohantam hozzá örömködve, mikor először megjött a menstruációm, nem szívesen rohangálnék előtte fehérneműben, ha nem a strandról van szó. Ez megmarad zárt ajtók mögött, például John szemeinek. - Maximum az, ami fennmaradt - mutatok egy laza mozdulattal a boxerére. Automatikusan csúszok hozzá közelebb, amikor leteszi mellém a seggét, és fejemet a támlának döntöm, úgy fordulok felé. - Úgy emlékszem, a ruhákkal sem szokott bajod lenni - túl sok emléket emlegethetnénk fel, amire úgy hiszem, egyikünk sem vágyik. Részemről az új élmények megszerzése sokkalta izgalmasabbnak tűnik, ez a kanapé például teljesen új lehet, egy karcolást, vagy foltot sem látok rajta. Mondjuk egy jó kis tisztító bűbáj is megoldja...na de attól még nekünk újnak számít. - Na és hány pontra értékeled a ma estét? - mint mindig, most sem maradhat ki a koncert összegzése, az élmények megbeszélése. - Nekem egy erős nyolcas volt - némi hümmögés után megvonom a vállam. Voltak tízesek, lesznek is, a ma estét viszont még lehetne fokozni. Ennek érdekében gondolva egyet lábamat átlendítem az övén, és szembe kerülve vele az ölébe ülök. Újabb három gombot gombolok ki, majd egy könnyed mozdulattal áthúzom a fejemen és a földre dobom a ruhát.
Hogy teljesen őszinte legyek, tetszett a gondolat, hogy megosszam a banánomat Stormie-val. Hiába na, az osztozkodás tud jó érzés is lenni, csak az nem mindegy, kivel mit osztunk meg. És ugyebár mért állnék ellen, ha már ilyen egészségesen szeretne élni, és kielégíteni étvágyát. Válaszolnia sem kellett a felkínálásomra, arcán is láttam, hogy neki is éppen annyira tetszhet az ötlet, mint nekem, szóval elégedett fejjel dobtam le magam mellé a kanapéra, miközben ő az öltözékemre panaszkodott. Megforgattam a szemeimet, és sunyin ránéztem. - Azon nagyon könnyen, és gyorsan segíthetsz, szóval nem értem teljesen a problémád. - felé fordítottam a fejem, és mélyen a szemébe néztem, miközben lassan végigsimítottam a combján. Igazán örültem volna neki, ha nem akadt volna meg a kezem a ruhája aljában, amit szóvá is tettem, és válaszára elhúztam a számat. - Én szeretem a ruhákat. De jelenleg úgy érzem, a földön jobban mutatnának. Túlzottan kényelmesnek találtam ezt a kanapét ahhoz, hogy ne akarjam kipróbálni a strapabírásárt. Ahhoz a teszthez viszont legjobb tudomásom szerint semmi szükség ruházatra. Bár tény, megoldható úgy is, de lényegesen kevésbé izgalmas, és max a siettség adna rá okot, de nem gondoltam hogy bárhová sietnünk kellene. Én legalábbis tökre ráértem. Kérdésére elgondolkoztam. Lehetett volna nyolcas, ha az a hülyegyerek nem önt le a sörével, ami miatt lecsúszott hatra, de végülis emiatt vagyok most itt Stormie-val. Megvontam a vállamat. - Meh... Eddig egy hetes, de még nincs vége az éjszakának, szóval... még fentebb tornázhatjuk. - kacsintottam felé. Ahogy átlendítette felettem a lábát, és az ölembe ült elvigyorodtam. Mindig egy élmény premierben látni, ahogy megszabadul a felesleges göncöktől, pláne ha azt az ölemben teszi. Most, hogy már kevesebb akadály volt a kezemnek, felegyenesedtem ültömben, végigsimítottam a testén, és ajkaimmal a nyakát kezdtem csókolgatni, egyre lefelé haladva. Jobbommal átöleltem, és gerince mentén, lentről felfelé végighúztam ujjaimat, amíg el nem értem a melltartójáig, amit rutinos mozdulattal azonnal ki is kapcsoltam. Kicsit elhúzódtam tőle, és kaján vigyorral néztem rá. - Hupsz. - mondtam, miközben készségesen segítettem a válláról lecsúsztatni a pántot.
Hogy hogy viseljük el egymást már több, mint húsz éve? Nehezen. Jobban működik a csend köztünk, amikor valami másra használjuk a szánkat, nem egy egymás oltogatására. Mert abban bizony jók vagyunk. Ennek ellenére az egyik legjobb barátom, persze, hogy nem cserélném el egy zsák krumpliért. Na jó, néha még annyit sem kérnék érte, csak vigyék... - Igazad lehet - vonok vállat. Jobb szeretem, ha nem kell túlöltözni, és ők is a minimális textilmennyiséget viselik. Valljuk be őszintén, hát mennyivel jobb látvány egy félmeztelen gitáros, mint a garbóba bújt, ugye? Főleg, ha még tapizni is szabad, ahogy azt én teszem, amikor az ölében helyezkedem el. - Cirkuszi attrakciót ma ne várj tőlem, le akartam feküdni...aludni - hangsúlyozom az utolsó szócskát. Tök ciki ez egyébként, melyik sztárnak van szüksége ilyen korán pihenésre? Holnap tuti ki fognak röhögni érte... Viszont inkább gondolják azt, hogy egyedül szundikálok a kanapén, semmint, hogy Johnnal az egészséges életmódra hangolódok. Víz, gyümölcsök, nem ám drog és alkohol. Beleborzongok érintéseibe, ő is tudja, a nyakamon hol van a gyenge pontom. Amint ajkai oda tévednek, belőlem kivált egy sóhajt. Körmeimmel végigkarcolom tarkóján, és vállán a bőrt, majd készségesen segítek, hogy megszabadíthasson a pántoktól. Épp csak annyi időt hagyok neki, hogy le tudja dobni valahová a melltartóm, majd hozzásimulok, és nyakát átölelve ajkaihoz hajolok. Előbb csak gyengéden megcsókolom, majd alsó ajkába harapok, hogy már megérezze, de még ne okozzak vele fájdalmat. El nem szakadnék ajkaitól, csak az ölelésből engedek. Kezeimet az övére helyezem, és átvéve az irányítást végighúzom a testem csupaszon maradt részein. Egyszerűen imádom érezni tenyerének melegségét. Végül a csípőmön hagyom pihenni kezeit, amivel lassan körkörös mozdulatokat írok le fölötte. Van, amikor nincs szükség játszadozásra, most nem ez a helyzet áll fenn. Élvezet húzni az agyát, és lefogni a kezeit a csuklójánál, hogy legalább rövid ideig, de az legyen, amit én akarok.
Mennyivel kellemesebb már, hogy végre kezd azonos mennyiségű ruhanemű takarni mindkettőnket. Szépen lassan emelkedik az a hetes értékelés az estére vonatkozóan, ahogy lekerül Stormie-ról a ruha. - Az alvás a gyengéknek való... - vonom fel a szemöldökömet. Ha tényleg elhitte, hogy ma éjjel aludni fog, akkor ki kell ábrándítsam, mert annál jobb szórakozást tervezek jelen pillanatban kettőnknek. Le kell tesztelnünk egy kanapét. Élvezem az érintését, ahogy karcolja a bőrömet, és mikor felsóhajt, kicsit beleharapok a nyakába. Amint megszabadítottam a melltartójától, már simul is össze meztelen felsőtestünk, így a feleslegessé vált darabot célzás nélkül a padlóra hajítottam, és belevesztem a csókjába. Sóhajtok, ahogy beleharap az ajkamba, és eszemben sincs viszonzás nélkül hagyni. Semmi más tervem nincs az estére, mint kiélvezni, ahogy testünk egymásnak feszül, erre mit csinál? Elkezd velem incselkedni. Oké, szó, ami szó, nincs ellenemre hogy végigsimítsak meztelen testén, na de hogy lefogja a kezemet, és csak köröz felettem a csípőjével... Oké, mondjuk a lefogás elleni felháborodásomat csillapítja, hogy közben ajkaink nem váltak szét egymástól, és minden egyes leírt körrel egyre szenvedélyesebben csókolom. Legszivesebben most azonnal kiszabadítanám a kezeimet, hogy átvegyem az irányítást, és letépjem végre róla azt a falatnyi bugyit, ami még takarja, de egy kicsit még türtőztetem magam. Csak egy egészen kicsit, amíg élvezem a csókjait, és nem mintha ez megváltozna, de egyre inkább akarom őt. Nem csak az ajkait, hanem mindenét, szóval nem hagytam, hogy az irányítása sokáig tartson. Nem érdekel, hogy a csípőjén akarja-e még tartani a kezeimet, vagy sem, mintha ellen sem állna, végig a bőrét simítva csúsztatom őket hátra. Belemarkolok a hátsójába, és szorosan magamhoz húzom, majd úgy helyezkedem, hogy hátra tudjam őt dőlteni a kanapén - előtte persze egyik kezemmel kénytelen voltam elengedni a fenekét, hogy megtámasszam a hátát, ha esetleg elfelejtene a nyakamba kapaszkodni se boruljon hirtelen hanyatt. Elszakítom az ajkaimat az övéitől, egy kicsit elhúzódom, hogy a szemeimmel faljam fel, és egy kaján vigyor kíséretében, jelen ösztöneimmel ellentétben lassan kezdtem lehúzni a bugyiját. Ha hamarosan nem szabadít meg ő is engem a boxeremtől, kénytelen leszek én magam levenni, mert bármilyen kényelmes is, ebben a pillanatban már erősen érzem, hogy feszül rajtam...
Válaszolnám, hogy gyenge vagyok, azért szeretnék aludni, de valljuk csak be, ez nem igaz, ha van erőm arra, hogy gondolkodás nélkül hagyjam alakulni a dolgokat úgy, ahogy kell. Vagy ahogy jól esik. Egy koncertet már nem bírnék végigcsinálni, de Kenbarbi banánjára mindig van étvágyam. Elmosolyodom minden egyes sóhajára. Nincs is jobb érzés annál, mint amikor az ember tudja, hogy valamit jól csinál, és azt a másik fél épp annyira élvezi, mint ő maga. Így pedig, hogy átveszem az irányítást, olyan helyzetbe kerülök, hogy szabadon tesztelem, mi az, amitől csak idegesebb lesz, és közben minden egyes mozdulattal egyre inkább felhúzom. Egész nyugodtan mondhatom, hogy már kitapasztaltuk, mit szeret a másik, és ennek megfelelően választunk taktikát. Még egy pár másodpercnyi tiltakozást követően elengedem a kezeit, mikor érzem, hogy engedni kell. Bár a hétköznapi életünk során nem tekintem igazán férfiasnak, ilyenkor érzem, hogy az, nem is kicsit. Átadom neki az irányítást, és ajkaiba sóhajtok, amikor hozzá préselődik szinte csupasz testem. - Hajamra vigyázz - figyelmeztetem előre, még mielőtt úgy döntene hanyatt az ágyon, hogy a keze alatt maradnak a tincseim. Vágyakozva pillantok fel rá, miközben megemelem a csípőm, hogy segítsek neki az utolsó réteg levételében. Megforgatom a szemem, legszívesebben a fejéhez vágnám, hogy ne tököljön már annyit, semmi szükség az időhúzásra, amikor mindketten ugyanazt akarjuk. Miután végzett, átölelve a nyakát visszahúzom magamhoz, nyelvemmel táncba hívom övét, miközben kezeimet végigfuttatom a hátán, egészen az alsója vonaláig. Becsúsztatom alá ujjaimat, és előbb megkarcolom hátsóját, mielőtt még áttérnék férfiasságára. Egy szempillantás alatt húzom le róla a boxert, nem érdekel, az hol köt ki, jelen pillanatban kizárólag az érzéseim vezérelnek. Jobb lábammal átfonom a derekát, így húzom közelebb magamhoz, de csak annyira, hogy a kezem még beférjen kettőnk közé, és finoman folytassam a masszírozását. Ajkairól áttérek a nyakára, újabb foltot ejtek bőrén.
Mondanám, hogy nem jön be az incselkedése, ahogy a csípőjével köröz felettem, és közben nem engedi az ajkaimat eltávolodni az övétől, de az a nagy igazság, hogy kurvára izgató az egész. Ezért nem is ágálok ellene egy ideig, de persze eljön az a pillanat, mikor már én akarok irányítani. A színpadon a basszerrel a kezemben én csak az alapot adom, de a középpontban ő is Myron állnak. Itt azonban, kettesben a backstage-ben, engedtessék meg nekem, hogy én irányítsam a történéseket. Arról nem beszélve mennyire jó érzés belemarkolni a feszes hátsójába, és összesimulni a meztelen bőrével. Csak az a rohadt bugyi ne lenne még mindig rajta… Ahogy hanyatt döntöm a kanapén, és figyelmeztet a hajára tüntetőleg beleharapok a nyakába. – Nyugi, tudom… - morgom bele a bőrébe. Hihetetlen hogy ezért kellett megszakítani a csókot, hamarabb mint azt én terveztem, ezért már csak hogy húzzam az agyát, meg egy kicsit a sajátomat is indokolatlanul lassan kezdtem megszabadítani az utolsó textildarabtól, ami még fedte előlem a testét. Láttam az arcán, hogy neki sem túlzottan jön be a lassúságom, de az az igazság, hogy engem felcsigázott, hogy centiről centire vált láthatóvá előttem az utolsó eltakart testfelülete. Amint elhajítottam a szoba egy meghatározhatatlan pontjába a fehérneműjét, azonnal húzott is magához, ami számomra azt jelezte, hogy már eléggé felcsigáztam őt, és olyan szenvedéllyel csókolom az ajkait, mintha soha olyan finomat nem éreztem volna. Pedig hát, van itt még jobb is belőle… Enyhén megborzongtam, mikor végigpörgette ujjait a hátamon, és becsúsztatta őket a boxerem alá. Amikor pedig végre megszabadítja textilbörtönéből a meredező hímtagomat, és masszírozni kezdi, belesóhajtok a csókba. Segíteni akartam neki, hogy teljesen eltűnjön rólam a feleslegessé vált ruhadarab, de egyikünk sem ért volna le addig, hogy tisztességesen levegyem, hacsak nem húzódok el tőle, szóval, egy határozott mozdulattal letéptem magamról és elhajítottam. Kár érte, szerettem azt a boxert, bár amilyen könnyen szakadt, annyira nem lehetett pótolhatatlan… Szerintem még földet sem ért, mikor én kezemmel már simítottam is végig a testén, egyre lefelé, a legérzékenyebb pontja felé, hogy ne hagyjam viszonzás nélkül a masszázst, amit tőle kapok. Miután éreztem, hogy a nyakamon valószínűleg újabb folt keletkezett, kicsit arrébb húzódtam a felsőtestemmel, de csak hogy új vidékekre kalandozva, melleit kezdjem csókolgatni.
Felszisszenek a harapásra, de nem azért, mert annyira fájna, hanem mert minden ilyen mozzanatával csak egyre jobban izgalomba hoz, és vágyódom utána. Sosem elég az, ami a jelen helyzetben van, mindig egyre több, és több kell. Meglehet, hogy ezért nem tudjuk csak egymással kiélni a vágyainkat, kellenek mások, kell az új és izgalmas. Aztán valahogy mindig visszaesünk, mint a rossz drogosok - hogy, ja...igen, azok is vagyunk -, és ugyanebben a helyzetben találjuk magunkat. Esetleg más pózban, de a lényeg ugyanaz. Egy pillanatra abbahagyom a csókolását, de még a kezem is megáll. A hang irányába fordulok, és elnevetem magam. Csak néhány pillanat, ennyi az egész, mielőtt még visszatalálnék ajkaihoz, és ahhoz a testrészéhez, amit nagy szerencsémre nem mutogat bárkinek. Ejtek egy új "sebet a nyakán", ami talán erőteljesebbre sikeredik így, hogy a szívásba folytom a feltörő nyögést, amit John vált ki belőlem. Azért azt nem szeretném, hogy mindenki fültanúja legyen az idebent zajló eseményeknek, főleg nem Myron... - Barbi, nem fognak keresni, ha sokáig maradsz? - teszem fel a gyors kérdést. Beletúrok a hajába, aztán egy kis időre teljesen átadva magam az uralmának, ajkamba harapok, és csak figyelem a tevékenykedését. Tudja ő is, hogy ezt nem fogom sokáig bírni, itt most csak az a kérdés, hogy mikor jön el az a pont, amikor inkább lelököm magamról, csak ne hagyjon tétlenül. - Nem úgy értettem, hogy öltözz fel és hagyj itt, mielőtt még félreértenéd - talán még időben teszem hozzá a gondolatmenetem folytatását. Ha lenne valami, ami még a mostani helyzetnél is jobban felhúzna, az nem más lenne, mint hogyha fogná magát, és hagyna a kanapén heverni az éjszaka további részében. Érintetlenül.
Ahogy felnevet mikor letépem magamról az alsómat kissé felvonom a szemöldökömet. Valahogy ezt a mozdulatot nem épp viccesre terveztem, de ezek szerinte mégis az lett, és merőben ajánlom neki, hogy a boxer minőségét röhögje ki ne mást, mert különben itt hagyom. Mondjuk abból ítélve, hogy egy pillanattal később már csókol is tovább, azt kell feltételeznem, hogy valóban így van, az pedig elmondhatatlanul mámorító érzéssel tölt el, ahogy - és ahol - masszíroz. Érzem, hogy harapása erősebbre sikeredik, ahogy kezem az érzékenyebbik pontjához ér, és ha lehet egyáltalán még ennél is jobban, méginkább felcsigáz ahogy hallom a nyakamba fojtott, halk nyögését. Imádom ezt a hangot tőle hallani - jó igazából bárkitől jó hallani, mikor élvezi amit csinálok, na de Stormietól különösen. Az viszont kevésbé izgató, hogy miközben én a melleit csókolgatom, ő közben azon filózik, meg aggodalmaskodik, hogy majd keresni fognak engem. Bár szó ami szó, a kérdés jogos, és egy pillanatra meg is "torpanok", és ráemelem a tekintemet. - Őszintén, szerintem a többiek már úgy be vannak nyomva odakint, hogy valószínűleg már azt is elfelejtették, hogy kik vagyunk... Nem még azt, hogy hova mentünk. - válaszolom, majd az ajtóra pillantok, biztos ami biztos, mert gőzöm sem volt róla, hogy vajon bezárta-e maga után, mikor bejött. Következő szavaira újra ránézek, és elvigyorodok. Reméltem is hogy nem akar kirugdosni most az öltözőből, mert akkor kész szenvedés lenne ez az éjszaka, viszont ahogy egy pillanatra beállt köztünk a csend, és sóhajaink sem törik meg éppen, mintha lépések hangját vélném hallani a folyosón. Baszki, tuti nem zárta be egyikünk sem az ajtót. Gyors csókot lopok az ajkairól, majd elhúzódom, és felpattanok a kanapéról. - Meg ne moccanj... Csak egy pillanat. - intek felé, nehogy itt nekem azt higyje, faképnél akarom hagyni, és elkezdjen öltözödni, mert akkor megőrülök. Két hatamas lépéssel szelem át mindössze a szobát, és gyors mozdulattal rácsavarom az ajtót, majd sejtelmes vigyorral fordulok vissza felé. A zárt ajtó mögött immár biztonságban érezve magunkat haladok visszafelé a kanapéhoz, és meg sem állok addig, míg el nem érem azt a végét, ahonnan kényelmesen a lábai közé tudom visszafészkelni magam. Szorosan hozzásimulok, kezeinknek sem hagyva helyet kettőnk között, de még mindig nem rontok ajtóstul a házba, hogy úgy mondjam, bár már igencsak jó volna. - Most már nem zavarhat meg senki... - súgom a fülébe halkan, majd újra belecsókolok a nyakába, és egyre lentebb haladok, minden centinél ajkaimmal érve feszes bőréhez. Pár pillanat múlva magamnak kell helyet adnom, hogy elérhessem testének alsóbb tájait is, és ahogy lassan elérek a legkívánatosabb ponthoz nyelvemmel tesztelem, mennyire is sikerült valójában felcsigáznom az érdeklődését...
- Igaz - ritkán adok igazat neki, úgyhogy remélem hozzászámolja a többi igen ritka alkalomhoz. Néha szeretnék az ikrem bőrébe bújni és megtudni, milyen férfiként létezni. Legjobb tudomásom szerint ugyanis miközben ők a farkuknál fogva vannak irányítva, képtelenek másra gondolni az élvezeten kívül. Nekünk bezzeg a fél életünk, és a következő hét napirendje lepörög közben a gondolatainkban. Sajnálom, ha ez megzavarja...ja nem, igazából kicsit sem. Megszokhatta már. Gondolom a helyzet, amiben vagyunk és ahogy érezzük magunkat, az elég ahhoz, hogy ne kelljen bizonygatnom, mennyire nem tetszene, ha most fogná magát és felöltözve magamra hagyna. Nem, ilyen opció nem létezik. És Ken mégis fogja magát, lekászálódik rólam, aztán hagyja, hogy ha csak fél percre is, de mint egy felborult teknős, kiterülve a kanapén várakozzak. - Azt tudtad, hogy varázslók? - teszem fel a kérdést, melyből csöpög az irónia. Arcomról akár le is olvashatja, mire gondolok miközben bezárja az ajtót a varázsló barátaink előtt. Mintha ez bárkit is visszatartana... Mindegy, talán eszükbe jut, hogy Stormie rosszul van - jajaja, hát nagyon szarul vagyok, látod, ki kell kúrálni -, és nem próbálkoznak a bejutással. Ráhagyom, a továbbiakban pedig csak reménykedek. Johnt pedig szívélyesen fogadom vissza. Remélem igaza van, mert néhány pillanattal később már nem is érdekel, vannak-e rajtunk kívül mások is a földön, vagy csak ő meg én. Ezt érzem amikor megcsókol, és minden mozdulatával egyre jobban akarom. Őt, és az egész gyümölcstálat. Ez az a pont, amikor elvesztem a tér- és időérzékem, még a receptrendszerezést is abbahagyom gondolatban. Minden rajongónak üzenem, John nem csak a gitárján tud játszani, hanem a nőkön is. Legalábbis hozzám biztosan úgy ért, akárcsak a hangszeréhez. Régóta nem kell mondanom, mit és hogyan szeretek, tudja ezt ő magától, meg a hangokból ítélve, amiket kivált belőlem. Nincs lepedő, amit gyűrhetnék, ezért többnyire a hajába kapaszkodom. Igen, kicsit önző vagyok, jó ideig engedem, hogy az én örömömmel legyen elfoglalva, de viszonzom is a szívességet... - Gyere - húzom fel magamhoz, majd úgy helyezkedem, hogy ő ülő helyzetbe kerüljön, én pedig az ölébe ülök. Akaratosan csókolom meg, beleharapok ajkába, és hozzápréselem alsó- és felsőtestem egyaránt. Csak néhány másodpercig tartom így, azután a térdére támaszkodva eltolom magam, s a lábai közé térdelek. Miközben egyik kezemmel a férfiasságára markolok, másikkal a hajamat túrom hátra. Felnézek rá, egyenesen a szemébe miközben nyelvem, majd ajkaim is csatlakoznak a kezemhez.
