Mégis hogy képzeli? Csak ez az egy gondolat zakatol a fejemben attól a pillanattól kezdve, hogy kirángattak az egyik órámról. Egy rohadt fontos órámról. Ott ácsorogtam a pódiumon és épp nagyban az elrejtő bűbájok fontosságáról tartott kiselőadást tartottam, mint házi dolgozat előadása, amikor egy számomra ismeretlen suhanc bekopogott és az egész csoport szeme láttára és füle hallatára elkért engem. Engem, aki azt sem mondhatta, hogy most nem alkalmas, miközben kínos helyzetbe került maga a tanár is, aki csak felvont szemöldökkel annyit mormogott az orra alatt, menjen, ezt pedig befejezi a következő órán. Vagy amikor visszalátogat. Igen, hallottam a megjegyzését is, ami inkább egy erőltetett sóhajba torkollt. Nem véletlen, hisz apámnak itt neve van és a sok professzor kénytelen néha elviselni a baromságait és a hatalmi játékait. Mintha nem lenne elég, hogy otthon olyan volt, amilyen. Nem hazudtolja meg magát, engem pedig azzal hoz kínos helyzetbe, hogy mint a fia, nem is mondhatok nemet rá. Az órára pedig főleg nem. Biztos vagyok benne, hogy nem valami újat akar mutatni, tanítani, ennyire már ismerem. Nem adná meg az esélyét annak, hogy valamivel is többet tudjak, mint a társaim. Nem, tőlem elvárás, hogy többet teljesítsek és mindeközben alaposan megdolgoztat egy jobb jegyért. Ha már máshol nem teheti. Szinte érzem a nyakamban az ér pulzálását, annyira felidegesítem magam rajta. De csak némán folytatom a diákot a folyosón, míg meg nem állok az SVK előadóterem előtt. Hol máshol fogadna, az irodájában? Na ne röhögtessen senki, aki azt gondolta, hogy igen. Kifújom magam, bár vajmi keveset segít. Aztán csak lenyomom a kilincset és belépek. A helyiség üresen tátong, egyedül csak ő van itt. Meg a gondolatai biztosan. Lassan indulok meg a lépcsőn lefelé hozzá, miközben a hátizsákom pántjába mélyesztem a körmeimet. Csak nyugalom. - Professzor. - biccentek. Csak semmi apa, csak semmi személyes. A szavaira érzem, hogy megint megugrik a pulzusom. Soha nem is kértem tőle magánórákat! Soha! Ha ilyet ki akarnék ejteni a számon, inkább levágnám a saját nyelvem. De most is csak a nyelvemre harapok kínomban és lenyelem a kitörni készülő ellenkezésemet. - Nem fordul elő legközelebb, hogy kések. - kicsit sem őszinték a szavaim, de talán nem kell többet hallgatnom az elégedetlenkedéseit. Úgy néz ki, hogy akkor mostantól búcsút vehetek a másik órámnak. Vagy csak egyszeri? Biztos vagyok benne, hogy csak addig nem mutatja ki a foga fehérjét, amíg a srác lejelenti, hogy meghozott, majd gyorsan távozik. - Közbejött egy előadás, referáltam. - teszem még hozzá ugyanolyan szűkszavúan. Még nem tettem le arról, hogy azért ez ne így legyen a továbbiakban. Nem szeretnék semmiből sem ismételni, bár van elég jegyem mindenből, azért bosszantana, ha nem a felkészülésemnek megfelelő osztályzatot kapám meg. És remélem érzi, hogy valami roppant fontos dologban szakított meg.
✧ Megjegyzés ✧ Zene ✧ Miegyéb ✧
Vendég
Szomb. Júl. 24, 2021 10:18 pm
Devon & Thaddeus
Private lesson from an asshole
Néha mindenkinek lehetnek rossz napjai. Persze nálam ez a néha elég gyakori és azok, akik közelről ismernek, azt állítják, hogy még a jó napjaim is vetekszenek a legtöbb ember rossz napjaival. De nem érdekel, ez vagyok én, ez az életem, én pedig nem fogom mások miatt fékezni magam vagy kontrollálni az indulataimat. Ha nekem ahhoz van kedvem, hogy muglikat gyilkoljak… nos, azt az egyet talán nem tehetem meg, ha nem akarok az Azkabanban kikötni. Elsőre is nehéz volt megúszni. De jaj, azok voltak csak az igazán szép idők, amikor korlátoktól mentesen, felszabadultan, a felsőbbrendűségem teljes tudatában járhattam a mugli falvakat és városokat áldozatok után kutatva. Még csak nem is kellett különösen bosszúsnak lennem, bár egyértelmű, hogy feszültséglevezetésnek volt a legjobb. Most viszont nem maradt más, csak húszéves kis taknyok zaklatása és a családom terrorizálása. Szomorú. Az órám végével elküldtem az egyik gólyát, aki mindenáron a kedvemre akart tenni, hogy hozza ide a fiamat. Nem tudom, miért tepert ennyire, esélye sem volt bevágódni nálam vagy elérni, hogy bármennyire is kedveljem és ezért jobb jegyeket kapjon. Már előre láttam, hogy csúnyán ki fog bukni erről a szakról, ha rajtam múlik, nem szeretem az ilyen buzgómócsingokat. Elégedetten dőltem hátra az asztalnak a katedrán, amikor nyílt az ajtó a terem végében és megláttam a fiamat lefelé lépdelni a sorok között. Nem számítottam tőle többre, ami a szavait illeti, már régóta nem nevezett az apjának. Én ellenben vállaltam, hogy ő a fiam, még akkor is, ha nem beszéltem túl büszkén róla és a viselkedéséről. Elfogadhatatlannak tartottam a hisztijét és a nevetséges lázadozásait. - Senki nem mondta, hogy késtél, éppen időben vagy -válaszoltam kedélyesen. Ha emiatt kellemetlen helyzetbe került az egyik tanáránál, akkor pontosan a legjobbkor jött. Nem érdekelt a magyarázata sem. -Ah, értem. Remélem, remekül sikerült. Mármint, az a része, amit el tudtál mondani. Rettenetesen sajnálom, hogy el kellett rángassalak. -Nyilván nem sajnáltam és nyilván nem reménykedtem a sikerében. Okos fiú volt, tudtam, hogy jól teljesít és el is vártam tőle. Nem kellett egy ennél is nagyobb szégyenfolt a családom nevére. Elvettem az asztalról egy pergamentekercset, amin a következő félév jelenlegi hallgatói listája szerepelt. Semmi közöm nem volt hozzá, igazából, de ez most egyáltalán nem érdekelt. - Láttam, hogy átkérted a gyakorlati óráidat egy másik professzorhoz. Igazán bántja ez az érzékeny kis lelkemet. Megtudhatnám, hogy mi ennek az oka? Mert nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy miért nem szeretnél nálam tanulni. -Egyértelmű volt az oka, nem akart velem érintkezni. Nem is bántam volna, hogy őszinte legyek, van más, akit lehet gyötörni helyette, amikor rossz hangulatban tartok gyakorlatot, de mégis… most egy olyan szép lehetőséget adott a kezembe, hogy szapulni tudjam. Pedig nem is volt okom rá, hogy beszélni akarjak vele. Milyen bosszús lesz szegény gyerek...
Vendég
Vas. Okt. 03, 2021 2:28 pm
Dev & Mr. Selwyn
Igyekeztem nem gondolni arra a nyomasztó érzésre, hogy épp apámhoz tartottam. Apámhoz, akivel heti egyszer kénytelen voltam találkozni, akkor sem kellett feltétlenül koktaktolnunk. Az előadások kényelmes előnyét pedig sokszor élvezhettem, mert arra talán még neki sem volt mersze, hogy miután ott hagytam őket, nyilvánosan is tovább alázzon mások szeme láttára. Kényelmes volt ez így nekem, hisz amúgy tőlem jobban megkövetelte az órai anyagokat. Nem csak éreztem, tudtam, láttam rajta, hogy élvezte, ha megizzaszthatott egy-egy feladattal vagy beleköthetett valami mondvacsinált kifogással az egyik beadandóm bármely bekezdésébe. Ez egy darabig lepergett rólam. Alkut kötöttem magammal, hogy addig elviselem, amíg csak ennyit kellett lenyelnem. Csak semmi feltűnés, hisz azzal éreztem, hogy nem csak a közelébe kerülök a kitagadásnak, hanem meg is teszi. Néha megfordult a fejemben, hogy tegye csak nyugodtan, de annyira nem akartam megkönnyíteni a helyzetét sem neki, sem a bátyámnak. Egy ideje állóvízben tébláboltunk, amit csak anyám zavargatott meg olykor, ahogy bele-belegázolt a békítő szándékaival. Azt hiszem mindannyian nagyszerűen meg voltunk anélkül is. Nem vágytam arra, hogy sajnáljon, hisz tudtam, hogy a szavai konganak az ürességtől, nem az a fajta ember volt, aki visszakozott bármelyik tette miatt. Nyomós oka volt arra, hogy most hívasson be, ennek pedig nem volt tartozéka sem a visszakozás, sem a sajnálat. Ismertem már annyira, hogy tudjam, mit hogyan fogadjak meg tőle. Leginkább sehogy. - Nem kell eljátszanod, mennyire sajnálod. - tudom, hogy nem tetszik neki, de az utolsó szavait már szándékosan zavartam meg a megszólalásommal, ahogy a tekintetem is végre rá emeltem. Vele ellentétben én nem játszottam meg azt a megvetést, ami a szemeimből sütött. Gyermeteg játékaiból pedig már most nem kértem. Én nem akartam asszisztálni semmiféle felsőbbrendűségi megnyilvánulásához, mielőtt még hihette volna ezt. Vagy bármi mást. Mindjárt gondoltam, hogy hamar a lényegre tér, amint betoppanok, ugyanis nem szerette az idejét semmire sem elfecsérelni, én pedig a fölösleges tényező kategóriáját ütöttem meg nála. Felvont szemöldökkel és magam előtt összefont karral vártam, hogy kibökje, mit akar a tekercsről leolvasni. Ha nagyon kötekedni akartam volna vele, akkor megkérdeztem volna tőle, hogy "fater, gond van a memóriáddal?", de persze nem ütöttem rá és nem is szerettem volna a szükségesnél több támadási felületet biztosítani neki. Sokszor gondolkoztam azon, hogy mi siklott ki kettőnk között, de egyértelműen csak azt tudtam megállapítani, hogy én sosem lettem olyan elvhű és beteges, mint a bátyám. Greg klinikai eset, ezt mindenki tudja, mégis büszke rá. Én már elengedtem az egészet. - Pedig még nem tették hivatalossá a listát. - úgy szúrtam csak oda neki ezt az egészen aprócska információt. Hogy a pergamen miért került idő előtt hozzá, fogalmam sem volt. Mondjuk nem is érdekelt, nem mintha tagadni vagy titkolni akartam volna bármit előle. - Úgy gondolom a másik professzor tudna valami újat is mutatni. Én pedig fejlődni szeretnék.- ahogy azt is tökéletesen tudtam, hogy mivel szúrhattam oda alkalomadtán az annyira nagy egójának. Apám gyengéje, még ha sohasem mutatta.
