Csak az segíthet kusza godnolataimon, ha leadom a feszültséget fizikai formában. Túl sok minden történt, amit képtelen lennék máshogy feldolgozni. Ott van anya felbukkanása, Carol hiánya, hogy megvallottam Alinának azt, amit eddig senkinek és persze Turner. Az a fránya Turner, akit képtelen vagyok kiverni a fejemből és egyszerűen nem értem, hogy miért. Elvégre néhány hónappal ezelőtt még utáltuk egymást, és… nem, egyszerűen nincs rá logikus magyarázat. Mindenesetre mostanában hogy ne gondolkodjak annyit az ilyen dolgookon sokkal többet tanulok, igyekszem magam addig hajtani, míg nem lesz minden tökéletes, és persze nagyon sokat edzek. Rendesen meghajtom a csapatot is, mert mindenkinek formában kell lennie, de persze egyedül is sokat járok el. Szinte minden nap kilométereket futok, erősítek, vagy ha lehet akkor belógok a pályára is, hogy seprűvel és labdával is tudjak gyakorolni. Ezért kifejezetten örültem, mikor Alex megkérdezte, hogy lenne-e kedvem vele is gyakorolni egy kicsit, hogy rádolgozzunk a csapatmunkára. Bár szerintem jól működünk a pályán, de ez olyan dolog, amiből a sok soha nem elég. Természetesen korábban érkezem, mint a közös gyakorlások alkalmával mindig. Nekem kell ez a kis egyedül eltöltött idő, hogy ráhangolódhassak az elkövetkező eseményekre. Míg bemelegítek elzárom az agyam legmélyére azokat a dolgokat, amelyek elterelhetnék a figyelmem, és úgy mint az izomzatom a lelkem is bemelegítem ezzel. - Szia! Hát hogyne – nyújtom a kezem, elvégre mégiscsak így illik üdvözölni egy jó ismerőst, majd ha ezeken a kötelező körökön túl vagyunk magamhoz veszem a seprűmet. – Hogy szeretnéd, hogy csináljuk? – érdeklődöm meg. Ha nincs konkrét terve majd én kitalálok valamit, nem maradunk feladat nélkül, de ha vannak esetleg konkrét elképzelései, akkor nem akarom visszatartani a kreativitását.
Vendég
Pént. Ápr. 09, 2021 10:37 pm
Vendég
Pént. Ápr. 23, 2021 4:32 pm
Alex & Alex
Nem mondom, hogy Alex a legjobb barátom, mert lássuk be, Riley mostanság közelebb áll hozzám, de ettől függetlenül jókat tudunk beszélgetni, szívesen meghallgatom a problémáit, és ha kell, akkor adok tanácsot. Bár szerintem én maga vagyok a megtestesült rossztanácsadás, de a legtöbben amúgy hallgatnak rám, valami furcsa és megérthetetlen belső indittatásból. Mármint azt mondják, hogy én olyan alapos vagyok és gyakorlatias, na meg kellően őszinte ahhoz, hogy megmondjam azt is, ha teljes kudarcra van ítélve egy terv vagy ötlet, és azt is, ha ennél jobban még sosem hallottam. Ja meg persze nem adom tovább senkinek, ha valamit megbeszélnek velem, mert nem vagyok az a pletykálkodós fajta, amúgy sem, de ha tudom hogy egy barátomnak érzékeny a téma akkor végképp. Nálam eltűnnek az információk, ha fogalmazhatok így. - Legyen így, úgyis utálom ha nekem kell védenem. – Mármint persze, ha a szükség úgy hozza gyakorlás közben simán beállok, nem hisztizek mint valami kislány, de azt hiszem engem hajtónak teremtettek. Nekem kell hogy repkedhessek a kvaff után, különben nem érzem magam teljesnek. Az olyan furcsa érzés lenne, ha nem kergethetném, olyan feleslegesnek érezném magam azt hiszem, nem teljesülhetnék ki igazán. Felajánlanám segítségem, de amennyire látom egyedül is elbír a ládával, aztán még a végén rossz néven venné. Így inkább addig míg ő ezzel foglalatoskodik elvégzek néhány karkörzést, hogy ne csak álljak és bambuljak ki a fejemből. Kérdésére bólogatok, majd felszállok, hagyom, hogy a vörös bőrt elvigye magával a karikákhoz. Repülök egy kört, mielőtt megállnék néhány méterre a póznáktól, jelezvén, hogy várom a dobást, felkészültem.
