Trust me, it won't hurt

Clarissa


& Suzie

Be like the sun, shine even if no-one ever thanks you for it..

Azt hiszem, a mai napot joggal lehetne különlegesnek nevezni. Kivételes alkalom volt, hogy rendes munkaidőben dolgoztam és nem én voltam az ügyeletes. Szerintem ez hetek óta nem fordult elő. Pont ezért, végre Blájen mellett ébredhettem és közösen reggeliztünk. Egyszerű kis program, de ez már nagyon hiányzott. Hiányzott az, hogy együtt süssünk palacsintát és közben apró csókokat adjunk egymásnak. Nem kéne elkalandoznom munka közben, különben biztos képesek és behívnak az esti ügyeletbe. Azt pedig tényleg nem szerettem volna.
Az automatához sétálva vettem magamnak egy kávét és nekiláttam a napi teendőknek. Egy-két sebet bekötöztem, majd a babaosztályra lépve játszottam egy kicsit a csöppségekkel. Merlinre, akármilyen fiatal vagyok, nagyon szeretnék egy kisbabát Blájennel. Álmodozva néztem a kiságyukban fekvő apró kis embereket. Hát mi ez, ha nem egy különleges nap? Boldogan mosolyogva mentem el ebédelni a babázás után. Vagyis az ebédlő felé vettem az irányt, ideje volt némi táplálékot is magamhoz venni.
Már a számban éreztem az étel ízét, amikor a pult előtt elsétálva felfigyeltem egy lányra. Nem is tudom, mi hívta fel rá a figyelmem, talán a haja, talán az, hogy olyan szigorú tekintettel ült ott. Velem egykorúnak tűnt, de elég furcsán tartotta a kezét, valószínűleg eltört a karja, nem tűnt úgy, hogy valami komolyabb lenne. Egye fene, az gyorsan megvan, majd utána ebédelek.
-Jó napot, Suzette vagyok, én fogom meggyógyítani ma. Vagyis, én leszek az ön gyógyítója. -mosolyogtam rá kedvesen, amikor megálltam előtte. -El tudja mondani, hogy mi történt?
Bólogatva hallgattam őt, igazam volt, tényleg csak egy kartörés. Azzal nem lesz gond, egy gyors forrasztás, meg egy kis fásli és mehet is. Esetleg majd írok neki fel egy kenőcsöt, hogy ne fájjon a karja később sem.
-Velem tudna jönni a hetes vizsgálóba? Rögtön itt van a folyosó végén. Szüksége van valami segítségre? Táska, bármi ilyesmi? -nagyon furcsa volt egy velem egyidőst magázni, de ez volt a kötelezően elvárt magatartás, pláne mások előtt. Hogy zárt ajtók mögött tegezem-e, az már nem számított.
Az ajtón belépve az első dolgom volt megkérni a lányt, hogy vegye le a felsőjét. Anélkül sokkal könnyebben meg lehet állapítani, hogy sikeres volt-e a varázslatom és mellesleg meg tudtam nézni, hogy van-e más problémája is. Levenni szerintem sokkal egyszerűbb, mint feltűrni. -Segítsek levenni? Ugye nem szégyellős? Csak mi ketten leszünk itt.
Szerencsére ebbe a vizsgálóba rajtam kívül nem nagyon járt más, szóval tényleg csak kettesben voltunk. Csak nem lehet zavarban így. Másnem, majd bezárom az ajtót, ha neki az úgy jobb lesz.
-Szóval, mi is történt pontosan? Oh, és hogyan tudom szólítani önt? -néztem rá mosolyogva.
.

❃ Nyugi, nem fog fájni. ❃

Clarissa


& Suzie

Be like the sun, shine even if no-one ever thanks you for it.

Hozzászoktam az ilyesmi kérdésekhez, hogy nem vagyok-e túl fiatal ahhoz, hogy itt dolgozzak. Ennyire nehéz elhinni, hogy valaki kitűnő diplomával rögtön el tud helyezkedni? Illetve, miért él az emberekben mindig egy olyan kép, hogy csak az lehet gyógyító, aki már idős és lassan nyugdíjba kéne vonulnia?
A fiatalok elvileg jobbak, mert frissebb a tudásuk és nem akarnak állandóan elavult módszereket használni. Meg nincsenek befársulva, kedvesebbek, nem sietnek. Részemről, ha olyan bajom lenne, én kifejezetten kérném, hogy egy fiatal vizsgáljon meg. Szerintem azzal ezerszer jobban járnék, mint egy kapkodós, bunkó gyógyítóval. Igen, ismertem ilyet és nem akartam ott kikötni.
Igyekeztem figyelmen kívül hagyni a kérdését, vagyis nem akartam rá válaszolni, inkább elengedtem a fülem mellett és inkább mosolyogva néztem őt. Maradok kedvesnek, az szerintem mind a kettőnknek sokkal jobb lesz.
-Biztosan nem kell segítség? Azért vagyok itt, hogy segítsek önnek. -magyaráztam neki, amikor felállt és láttam a fájdalmat az arcán. Ha nem, hát nem.
Figyeltem őt, miközben levette a kabátját. Igencsak makacsnak tűnt, mert nem hagyta, hogy segítsek neki, pedig biztos, hogy kevesebb fájdalommal járt volna, ha nem egyedül bénázik, hanem hagyja, hogy lehúzzam róla óvatosan. Végül is, ennél nagyobb kárt már úgysem tehet magában, vagyis reméltem, hogy nem olyan béna. Az enyhén szólva kellemetlen lenne.
-Csak nyugodtan káromkodjon, mindenki szokott. Elvileg segít elviselni a fájdalmat. -mondtam neki vidáman, továbbra is mögötte állva, ha netalán mégis segíteni kéne neki. Inkább megfogtam a dzsekije nyakát, és óvatosan lehúztam róla. Jobb a békesség.
-Persze, ez evidens, én megértem. Táska helyett néha ezerszer egyszerűbb csak a zsebünkbe rakni mindent. -mosolyogtam és felakasztottam a kabátját a fogasra. Ott biztosan nem fog zavarni és könnyen le tudja majd venni.
-Hát rendben, nem muszáj megmondania, csak érdekelt. Egyelőre megnézem, hogy mennyire súlyos a seb, rendben? Utána egy egyszerű varázslattal összeforrasztjuk a csontot és kap rá fáslit. Azt majd kérem, legalább a mai nap tartsa magán, hogy biztosan tökéletes legyen a gyógyulás. Illetve, meg kell kérdeznem, hogy van valami allergiája? Szeretnék felírni egy krémet, de ezt előtte tudnom kell. -magyaráztam neki kedves hangon. A betege szerették tudni, hogy mi fog történni velük, én pedig nagyon szívesen elmagyaráztam nekik minden egyes alkalommal. Így sokkal egyszerűbb volt kialakítani a bizalmat közöttünk.
-Bocsánat Clarissa, de láthatóan alig idősebb tőlem egy-két évvel. Nem lehetne az, hogy tegeződünk? Szerintem sokkal kellemesebb lenne úgy. Most pedig meg fogom fogni a kezed, kérlek ne sikíts túl nagyot. -mondtam neki halkan és óvatosan felemeltem a kezét, hogy megnézhessem. Még mindig csak egy szimpla kartörésnek tűnt, de meg kellett győződnöm róla, hogy helyesek a feltevéseim.

❃ Nyugi, nem fog fájni. ❃

Clarissa


& Suzie

Be like the sun, shine even if no-one ever thanks you for it..

Kisgyermekkorom óta odavoltam a gyógyításért. De tényleg, azóta erre készültem minden szabad percemben, hogy egyszer én is gyógyító lehessek, aki segít mindenkin, akármi is legyen a baja. A legkisebbektől a legnagyobbakig, a kis balesetektől a súlyosokig.
Talán az egyetlen, amire nem tudtam felkészülni, az az volt, ahogyan az emberek reagáltak. Tudom, hogy pályakezdő vagyok, tudom, hogy fáj, tudok én mindent. Jó, nem mindent, de amit egy ilyen helyzetben tudnom kell, azt tudom. És megértem. Megértem, hogy nem jó, de örülnék, ha nem rajtam töltenék ki. Mindegy, ez van.
Amíg levette a kabátját, csak ezen tudtam gondolkozni, ezért reagáltam olyan későn, hogy tényleg segítenem kéne neki. -De tényleg, csak nyugodtan káromkodj, ha úgy érzed. Másnem kapsz egy némító bűbájt. -kuncogtam. -Na jó, nem fogok azt küldeni rád, csak a kedvedet próbáltam egy kicsit feldobni.
Csak bólogattam, amikor a tértágító bűbájról beszélt, én magam is sokat alkalmaztam, így tökéletesen megértettem őt. Viszont arra legyintettem, hogy nehéz páciens. Ennél rosszabb is lehetett volna, pláne, ha az éjszakai ügyeletem végén talál meg, akkor nem biztos, hogy ennyire jókedvűnek talált volna.
-Ühhüm, a pollen nem vészes, mármint nekünk ez ma nem számít, nem fogok neked olyan felírni. Mentára ugye nem vagy allergiás? Az mindenképpen lenne a kenőcsödben, mert az hűsít, ezáltal csökkenti a fájdalmadat. Szóval azt lehetőség szerint nem hagynám ki. A többi gyógynövényre pedig csak nem lehetsz allergiás, nem említetted, hogy valami extrára lennél az. -magyaráztam neki szépen lassan és érthetően. Tényleg fontos az, hogy megértsék a betegek, hogy mi segíteni vagyunk itt, akkor is, ha néha fáj.
-Mint mondtam, csak nyugodtan káromkodj, ha jól esik. És igen, eltört, de semmi extra. Tényleg csak egy apró bűbáj, kérsz valamit, amire ráharaphatsz? -lassan elővettem a pálcámat a kabátkám zsebéből, hogy mihamarabb összeforrasszam a csontjait. -Ez lehet, hogy fájni fog. - mondtam neki, majd elmotyogtam a varázsigét. Máris jobban nézett ki.
-Ha hetekig nem is, de még egy pár napig ne erőltesd. Ma még mindenképp viselned kell a kötést, meg alán holnap is, ez attól függ, hogy mennyire fogod tudni mozgatni. Most egyelőre át kell mozgatnunk az összes izmodat a karjodban. Ez már nem fog annyira fájni, erre csak azért van szükség, hogy ne legyenek olyan merevek és tudd használni később is.
Tényleg élveztem azt, ahogyan láttam, hogy összeforr a csontja, ahogyan meggyógyul a karja. Ezért tanultam ennyit, hogy az ilyeneket is sikerként könyveljem el. Boldog voltam attól a tudattól, hogy én segítettem neki és jobban is lett. Mondjuk az elég ciki lett volna, ha egy ilyen egyszerű bűbájt elrontok. Na mindegy.
-Szóval akkor írok egy kenőcsöt és elkezdjük a tornát, rendben? Van esetleg még valami kérdésed? -néztem rá egy széles mosollyal.
.

❃ Nyugi, nem fog fájni. ❃

Clarissa


& Suzie

Be like the sun, shine even if no-one ever thanks you for it..

Felnevettem a szavaitól. Hadd káromkodja ki magát, mindenki szokott, nem ő lenne az első. De ha nem, hát nem. De valóban olvastam olyan tanulmányokat, hogy káromkodás közben jobban elviseljük a fájdalmat. Egyszer ezt ki kéne próbálnom magamon, vagy esetleg Shawn-on, amikor legközelebb megsérül és hozzám jön, hogy ápoljam le őt. Merlinre, mennyire szeretem az ilyen napokat, amikor otthon ülünk és őt ápolom!
Megráztam a fejem. A fantáziálásnak nem most van itt az ideje, nem akkor, amikor betegem van és vele kell törődni. Elvégre ezért fizetnek engem, nem? Jó, az sem másodlagos szempont, hogy a beteget mindig meg kell gyógyítani.
-Hát, a kedvedre vagy tudok javasolni egy cukorkát, mert a cukor jó dolog. Vagy tudom azt is ajánlani, hogy menjél le a kocsmába és igyál egy kis alkoholt. Ismert a hangulatjavító hatásáról, de ez tényleg közismert dolog. Persze nem arról beszélek, aki egy üveggel iszik meg, de ezt érted. -kuncogtam.
Hagytam, hadd beszéljen, tudom, hogy az is sokat segít. Addig sem a fájdalomra koncentrál, hanem a szavaira. Ez nekünk most pedig nagyon jól is jött, ugyanis a törött kar összeforrasztása nem igazán egy kellemes művelet. Végül pedig mosolyogva tekintettem a művemre. Ismét egy sikeres varázslat. Beültem az asztalom mögé, és felpillantottam a kérdése közben. Én csodálkoznék a legjobban, ha egy betegnek sem lenne semmilyen kérdése hozzánk.
-Nos, nem a csontodat szeretném megmozgatni, hanem az izmaidat. A válladat és a csuklódat mindenképpen, különben tényleg nagyon görcsös lesz és fájni fog már az alvás is. És a csont már nincs eltörve, hiszen most forrasztottuk össze. Hidd el Clarisssa, tudom, hogy fájdalmas, de ez mind a te javadat fogja szolgálni. -mosolyogtam rá szélesen majd pennát ragadtam. Egy pillanatig gondolkoztam, hogy mi a neve annak a kenőcsnek, amit neki szándékoztam felírni, de szerencsére hamar eszembe jutott és rá tudtam firkantani a receptre. Majd lent a pultnál kiadják neki.
Lassan felálltam az asztal mögül és megálltam előtte. Tudom, hogy nem ez a legkellemesebb program, amit egy ember el tud képzelni, de ha muszáj, akkor muszáj. -Ha szeretnéd, akkor csak megmutatom magamon, hogy hogyan is kéne megmozgatnod, ezek után egyedül is tudni fogod csinálni. Ennél többet sajnos nem tehetek érted. Illetve, majd felkötöm még a kezed, azt is bemutatom, hogyan kell csinálnod. -mosolyogtam rá, megnyugtatónak szántam a mosolyom. A mi célunk a beteg megnyugtatása. Vagy valami ilyesmi. Ezért is igyekszem mindig kedves lenni velük, hiszen ki tudja, mikor máskor kapnak kedvességet. Egy kis Suzie-féle extra kedvesség, amiért nem kell fizetni. Mindenki jól jár, nem?

❃ Nyugi, nem fog fájni. ❃

Clarissa


& Suzie

Be like the sun, shine even if no-one ever thanks you for it..

-Egy pohárka elég, a franciák is azt fogyasztanak a vacsorájuk mellé, tudtad? Illetve a röviditalok meghozzák az étvágyat. -magyaráztam neki. Talán semmi értelme nem volt annak, hogy ezeket elmondtam neki. Viszont a következő szavaira elpirultam és hálásan mosolyogtam rá. Nagyon jól estek a szavai.
-Azt hiszem, igen. -suttogtam meghatódva. Fogalmam sincs, hogy miért ment el a hangom, de nem ez a lényeg. Jól esett, hogy így gondolja egy kívülálló, hogy jó vagyok a szakmában és értékeli a gondolataimat. Remélem, hogy soha nem fog változni a karrierem végéig.
Miután sikerült összeforrasztanom a csontját és megírtam a receptjét, visszasétáltam elé. Hiába kérdezett érdekes dolgokat, nagyon szívesen válaszoltam neki a legjobb tudásom szerint. Egyáltalán nem vette el a kedvem a dolgoktól, hiszen azért állok én itt előtte, hogy meggyógyítsam és elmondjam neki, amit csak tudnia kell. Ez is a szakmámhoz tartozik.
-Sajnálom, ha fájdalmat okoztam, de ez vele jár, hiába örülnék neki én is, hogyha pont az ellenkezője lenne. Meggyógyítom a beteget és mosolyog, hogy nem fájt. Oké, tudom, ez volt az egyik leghülyébb mondatom, engedd el Clarissa.
Mosolyogva bólintottam a kérdésére. Igaza van, a cukorkával nem megy sok mindenre, ha erősek a fájdalmai. Benyúltam a köpenyem zsebébe és átadtam neki egy fájdalomcsillapítót, amit a múltkor szereztem be egy mugli gyógyszertárból. Komolyan mondom, életem egyik legjobb ötlete volt.
-Tessék Clarissa, vedd be nyugodtan. Aztán az alkohollal ezek után csak óvatosan. Merlinre, de innék én is egy jó pohárkával. Irigykedek, hogy ezek után te elmehetsz inni. -sóhajtottam és elővettem egy adag fáslit a másik zsebemből. Fogalmam sincs, mennyi mindent rejthetett a köpenyem, pláne, hogy egyszer véletlen rászortam egy tértágító bűbájt. Igen, hiába vagyok itt gyógyító, én is tudok hülyeségeket csinálni.
Megfogtam óvatosan a lány kezét és átkötöttem neki, gyorsan és precízen. Minél kevesebb fájdalmat akartam neki ezek után okozni. -El is magyarázzam, hogy mit csinálok és miért, vagy pedig elég, ha megmutatom Clarissa? A mutatás gyorsabb, és akkor mehetsz is inni egyet a kocsmába. De akkor kérlek igyál egyet helyettem is. Szükségem lenne egyre nekem is. -motyogtam. Túl régóta voltam itt a kórházban, valahogy sehogy sem akart vége lenni a munkaidőmnek. Pedig ma nem is én voltam ügyeletben.
-Bízol bennem, ugye? Ígérem, ez már annyira nem fog fájni, mint a törött csont összeforrasztása. Pláne, ha vigyázol magadra, ahogy kértem, akkor maximum csak éjjel fog fájni, ha ráfordulsz. De tényleg, nem kell félni, ez már a kellemesebb része a dolognak Clarissa. -mosolyogtam rá kedvesen.

❃ Nyugi, nem fog fájni. ❃