M a be kellett mennem a Mungóba, valaki beszélni szeretett volna velem, így gondolkodás nélkül igent kellett mondanom neki. Tehát a ma reggeli látogatásom után a kávézóban a Mungó felé vettem az irányt. Jó ideje nem jártam erre, az irodám totálisan az ellentétes irányban volt. Vajon véletlen lenne? Nem hiszem, és ezt szerintem nem is kéne megmagyaráznom senkinek sem. -Jó reggelt kedvesem. -mosolyogtam rá a pultban ülő hölgyre és céltudatosan a néhai irodám felé vettem az irányt. Nagy léptekkel haladtam, a magassarkúm kopogott az üres folyosókon. Akármilyen régen is jártam erre, ezt az utat nem lehet elfelejteni. Még a falak is ugyanúgy visszhangoztak, ennyi idő után is. Érdekes. Kissé félve nyitottam be az irodába, nem tudtam, hogy mi fog ott fogadni, esetleg az, aki behívott ma ide. Megkönnyebbülve fújtam ki a levegőt, amikor az üres szoba képe fogadott. Sehol senki. Ám ezt a mozdulatot hamar meg is bántam, akkora por volt, hogy kellett egy gyors varázslat, mire megint minden csillogni kezdett és már nem akartam megfulladni. Leültem a székemre, hogy megigyam a maradék kávém. A találkozóig még volt egy bő fél órám, békésen nosztalgiáztam az asztalnál ülve. Feltérképeztem a szememmel a szobát, minden szegletéhez kötött valami emlék. Azt a képet azután tettem ki, hogy az első betegem gyógyultan távozott tőlem. Az a sarok volt az, ahova mindig ledobtam a táskámat. Az a csoki… várjunk, nem is hoztam ma csokoládét. A vállamat vonogatva nyúltam oda és bontottam ki a tábla csokit. Néha nem árthat meg, enni egy keveset. Ha pedig már itt volt, akkor jó lesz ez ma reggeli helyett. Nem tűnt rossznak, ellenőriztem, így törtem belőle egy sort és magamba tömtem, mintha egy éhes kisgyerek lennék. Az órára pillantottam és úgy tűnt, ideje útnak indulnom. Hogy hová, azt én magam sem tudtam, csak hallgattam a belső hangomra, kinyitottam az ajtómat és kiléptem. Egyenesen valaki mellkasának ütköztem. Felpillantottam rá és szélesen elvigyorodtam. -Szép jó napot dokibácsi! Hogy maga milyen helyes tetszik lenni ma reggel… Uh, nagyon tetszetős. -teljes fogvillantós mosollyal néztem őt. Uh, remélem ő is szépnek talál engem. Eltűrtem a fülem mögé egy szőke tincset, hátha ezzel jobban tetszem neki. -Hogy lehet, hogy a világ legszexibb dokibácsija egyedül van itt? -tettem a vállára a kezem, mintha támogatólag a sajnálatomat fejezném ki irányába. -Azta, dokibácsi, jó izmos maga, tetszik ez nekem. -kuncogtam, mint egy idióta tizenéves. De mit tegyek, ha ez tűnt helyesnek? -Vajon máshol is ilyen izmos? Sűrűn pislogva és nagy vigyorral néztem rá. Hát, én életemben nem voltam még ennyire szerelmes, annyira jó, hogy ő itt van nekem! Esetleg… -Csókot lopni szabad az ajkaidról? -kuncogtam.
Vendég
Kedd Feb. 23, 2021 8:27 pm
Len & Ren
Ez nem lehet szerelem
Soha semmivel sem cserélném el a munkámat. Imádom a pörgést, hogy mindig változatos, szinte sosincs két egyforma beteg. Mármint persze, vannak tipikus példák is, de a bájitalok és növények olyan sokfélék, mint az egyes mágusokra gyakorolt hatásaik, így gyakorlatilag tényleg képtelenség két teljesen egyforma eseten dolgozni. - Bert, kérem nézzen rá Mr. Howardra a kettesben, Amanda maga meg Miss Lockwoodra a hatosban. Bízom magukban, ha mindent rendben találnak akkor hazaengedhetik őket – hagyom ott utasításokkal ellátva a két medimágust. Nagy felelősség főnöknek lenni, és még több munkával jár. Megbeszélések, továbbképzésék és papírmunka. Sok-sok papírmunka. Most is épp egy tárgyalásra siketek, ezért nem adhatom ki én a két betegünk zárójelentését. Máskor személyesen csinálnám, de most sürgős találkozóra hívtak egy üres irodába. Gyakran megesik, hogy ilyen félreeső helyeken találkozom befolyásos személyekkel, akik előre szeretnék közölni, hogy bíznak a teljes diszkréciónkban. Mintha egyébként ez az ispotály a botrányairól lenne híres. Na mindegy. Kétségkívül izgalmas esetnek tűnik, tehát nem akarom elszalasztani. Szerelmi bájitallal viszonylag ritkán van dolgunk, manapság az emberek sokkal körültekintőbbek szerencsére annál, mintsem mindenfélét összeegyenek amit ajándékba kapnak. De úgy tűnik, kivételek mindig akadnak. Meglepő módon nem kell belépnem a megnevezett ajtón, ugyanis a leendő páciens egyenesen a mellkasomnak ütközik. Tenyerem automatikusan kapott dereka után, hogyha megtántorodna, ne veszélyeztesse a hátraesés veszélye. Vihetnénk át a traumára. - Hogy tessék? – kérdezek vissza. Bizonyára rosszul értettem amit mond. Ez a rendkívül jól szituált és intelligensnek látszó hölgy biztosan nem ejtene ki ilyeneket a száján. Aztán folytatódik a szóáradat, és a szavakat kíváncsi ujjak is kísérik. Lassan áll össze a kép a fejemben, hogy ez egy jól megszervezett merénylet, méghozzá kettőnk ellen. Valaki nagyon okos volt. - Természetesen, ha megmondja, hogy evett-e csokoládét az elmúlt néhány órában. – Nem tudom, ki küldte a levelet, de igen, határozottan csokoládéba rejtett bájitalról beszélt. Zseniális. Zseniális és gonosz én mondom.
Vendég
Kedd Feb. 23, 2021 10:39 pm
Doktorbácsi
& Arlene
Fogalmam sincs, hogy miért viselkedtem így, de ellenállhatatlan vágyat éreztem az előttem álló férfi irányába. Meg azt is éreztem, ahogy emelkedett a pulzusom abban a pillanatban, ahogyan átfogta a derekamat. Merlinre, akkor én is tetszem neki! Ezek szerint igazán megérte ma a nyolc centis magassarkúmat felvenni és ezt a lila szettet. Én csak tetszeni akartam az én doktorbácsimnak. És biztosan így is volt, hiszen itt állt előttem a teljes valójában. -Én csak azt mondom, hogy maga a legszexibb dokibácsi, akivel valaha találkoztam, pedig már egy ideje a szakmában vagyok. -kuncogtam halkan.-Uh, édes Merlin, ezek az izmok nagyon csodálatosak. Hogyan edz az én szexi dokibácsim? -továbbra sem szándékoztam elengedi a vállát, valahogy annyira természetesnek hatott, hogy ott pihentetem a kezem, ő pedig a derekamat ölelte át. Kell ennél romantikusabb? Kötve hiszem. Már csak egy kellemesebb hely kellett volna és kész lett volna az álomrandi. -Merlinre dokibácsi, ez a tökéletes randi. Te és én. Együtt, egy helyen. Szeretlek! -néztem fel álmodozva az ajkaira. Azt mondta, hogy lophatok róla csókot, én pedig nem akartam elszalasztani az alkalmat. -Nem tudom, miért nem csókolsz meg, hogy kiderüljön, csoki ízűek-e az ajkaim? -kuncogtam. Alig vártam, hogy az ajkaim összeérhessenek az övével. Biztosan nagyon puhák… Innen közelről nézve annak tűntek, de én érezni akartam. Lassan csücsöríteni kezdtem és végül egy nagy puszit adtam az arcára. Na Arlene, látod, menni fog ez, ha apránként is. A következő majd az ajka lesz. -Ha már úgyis fogja a derekam a doktorbácsi, mit szólna hozzá, ha táncolnánk egyet? Majd odaképzeljük a zenét. -a kuncogásom közepette a kezemet végre felemeltem a válláról, de csak addig, míg a nyaka mögött összefontam a másikkal. Gondolkozz Arlene, milyen táncokat ismersz? Van lassú, meg van gyors is. Remek gondolatok Arlene. És mi illik ahhoz, amikor a szerelmeddel táncolsz? Igen, a lassú táncok. Lassan az egyik lábamról a másikra lépdelve dülöngélni kezdtem az én doktorbácsim előtt. Annyira romantikus volt ez az egész, hogy még a Mungó kopott falai sem zavartak meg, ahogyan halkan visszhangoztak a cipőm kopogó hangjától. Kellhet ennél több a boldogsághoz? Álmodozva néztem a szemeibe, amik színes kavalkádjában szinte elvesztem. Még sosem láttam ennél gyönyörűbb szemeket. Az én szerelmemnek voltak a legszebb szemei. Észre sem vettem, ahogyan lassan felé hajoltam a dülöngélés közepette és lehunytam a szemem, hogy egy csókot adhassak neki. -Szeretlek dokibácsi, a világon mindennél jobban! -suttogtam halkan vészesen közel az ajkaihoz. Egyáltalán nem illett hozzám ez a viselkedés, de ezt egy cseppet sem bántam. Jelen pillanatban két dolog tudott foglalkoztatni: az előttem álló doktorbácsi és a saját boldogságom, hogy a szerelmemmel lehettem ezen a csodálatos kedd reggelen.
Vendég
Csüt. Feb. 25, 2021 7:50 pm
Len & Ren
Ez nem lehet szerelem
Szóval nem, mégsem kezdtem el a korral süketülni, és bolond sem lettem így vénségemre. Az előttem álló nőszemély tényleg engem ajnároz. Nem mondom, hogy nem esik jól, bár ha tudnám, hogy nem csak egy ostoba csíny miatt bevett bájital okozna sokkal jobban esne a férfiúi büszkeségemnek. - Négy gyerekkel – válaszolom meg kérdését nevetve. Ilyenkor azt hiszem a legjobb, ha beszélgetünk a beteggel, mert ha elutasítanám se változna semmi, csak nehezebb dolgom lenne a későbbiekben, mikor valahogy bele kell majd diktálnom az ellenszert. Komolyan úgy állunk itt, mint a titokban a kapualjban csókolózó tinédzserek. Legalábbis én ilyen voltam suhancnak, és ez komolyan tiszta ijesztő. Kellemes mosollyal bólogatok szavaira, elvégre azt mégsem vághatom oda, hogy „Én is szeretlek szívem” hiszen gyakorlatilag még a nevét sem tudom. - Szeretem hallani a hangját – adom meg az egyszerű. ésszerű ám mégis talán kielégítő választ, mielőtt teljességgel pánikba esnék. Ez a nő meg fog csókolni. Na ne. Nem. Ezt nem. Sosem volt még dolgom olyan mérgezettel, aki belém szeretett volna, és őszintén, rettentő sokkoló élmény. Valami olyasmihez tudnám hasonlítani, mint mikor a gyerek először esik pofára a mászókáról. Láttad már, hogy más gyerekkel is megtörténik, de sosem gondolnád, hogy a tied is így jár egyszer. Szerencsére az ajkai beérik az arcommal, így megnyugodhatok egy pillanatra, de tudom, hogy mostantól sokkal jobban kell majd figyelnem. - Nem tudok táncolni. – Szörnyű vagyok ebben, egyszerűen szörnyű. Fel kéne adnom, hogy megpróbáljak a kedvére tenni, és egyszerűen csak becipelni a legközelebbi vizsgálóba, ahol aztán véget vethetnék ennek a szörnyű rémálomnak. De nem, karjai már a nyakam körül, és ott tipeg előttem, mintha tényleg csak rám várna. Igyekszem állni a pillantását, de őszintén szólva olyan zavarban vagyok, mint szűzlány a nászéjszakán. Már megint egyre közelebb hajol, és azt mondja szeret. Sürgősen ki kell találnom valamit. – Tudok egy ettől nyugodtabb helyet, ahol nem zavarnak minket – tolom el magamtól finoman a nőt. Hátha ez beválik. Hátha.
Vendég
Csüt. Feb. 25, 2021 10:09 pm
Doktorbácsi
& Arlene
Hosszú évek óta vagyok pszichológus, ha csak egyetlen egy dolgot is tanultam meg, az az volt, hogy a szerelem csodás dolog. Mi sem bizonyította ezt jobban, hogy az én doktorbácsim karjaiban voltam és úgy éreztem, ennél nagyobb boldogság még soha életemben nem ért. Egyszerűen túl tökéletes volt a pillanat, én pedig túlságosan szerelmes az előttem álló férfiba. Ezért is kulcsoltam át a kezemmel a nyakát, hogy érezze a szeretetemet. Mert felé ez volt a legerősebb érzésem, és nem volt jobb ötletem, hogyan fejezhetném ezt ki. -Milyen csodálatos az én dokibácsim, ahogy nevet! Többször kéne, Merlinre, hogyan lehet valaki ennyire tökéletes? -az ajkamba haraptam. Basszus, kezdek kifogyni a jó bókokból. Pedig ez az ember minden bókot megérdemelne a világon. Egyszerűen szeretem őt! -Nem baj, majd megtanítalak. Nézd, egyet jobbra, egyet balra. -nekem sem volt nagy tánctudásom, de nem is ez számított jelen pillanatban. Most komolyan Arlene, voltál ennél boldogabb bármikor is? Na ugye, hogy nem. Csak nyugi Arlene, élvezd a pillanatot. Végül is, nem mindig lehetsz együtt egy ilyen bizarr helyzetben a szerelmeddel. Mégis ki másnak jutna eszébe egy üres folyosón táncolni? Ahogy illegtem-billegtem előtte, egy gondolat fogalmazódott meg bennem. Vagyis kettő. Az egyik az volt, hogy miért nem csókolt meg? Csak nem… szóval izé, csak nem büdös a szám? Reggel fogat is mostam pedig. Ajj, ez nagyon kellemetlen így. A másik gondolatomat inkább neki is megmondtam, mielőtt további hülyeségek jutottak volna az eszembe: -Ilyen gyönyörű szemeket sem láttam még sohasem. Merlinre dokibácsi, miért vagy ilyen tökéletes? Melletted én csak egy zsák krumplinak tűnök. Persze egy igen vonzó zsák krumpliról beszélünk, különben… Áh mindegy, úgyis érted, okos dokibácsi vagy te. Én igazán meg akartam csókolni őt, de felajánlotta, hogy egy nyugisabb helyre visz minket. Bár, mi lehet nyugisabb, mint az üres folyosó, ahol továbbra is csak mi álltunk? Gondolkozz Arlene. Itt bármikor bárki szembejöhet. Lehet, hogy a doktorbácsid csak szégyellős és inkább egy olyan helyen szeretne megcsókolni, ahol senki sem zavarhat meg titeket. Igen, ez logikusnak tűnt. -Itt van az irodám, most takarítottam ki. Izé… dokibácsi, úgyis itt állunk az ajtó mellett, nem lenne logikus bemennünk? -kérdeztem tőle kuncogva. Vajon mennyire csilloghat a szemem, ha ránézek? Remélem nagyon, mert azzal is ki tudom neki mutatni, hogy mennyire nagyon szeretem őt. És azt is remélem, hogy ezt értékeli. Vajon mi másért hívna egy nyugodtabb helyre? Kuncogva elengedtem a nyakát és hagytam, hogy megforduljon. Uh Merlin, hátulról is annyira csodásan nézett ki. Én pedig nem bírtam magammal. Hogyan is bírhatna bárki magával, ha ilyen tökéletes szerelme van? Kinyitottam a tenyerem és egy aprót csaptam a fenekére. Hangosan felnevettem, majd úgy követtem őt, mintha mi sem történt volna. Közben persze jártak a fogaskerekeim. Miért esett ez olyan jól nekem? Furcsa dolgokat művel az emberrel a szerelem, az egyszer már biztos. -Várj meg dokibácsi. -egy kicsit nagyobbat léptem, hogy pontosan mellette legyek, majd ártatlanul megfogtam a kezét, hogy összekulcsoljam az ujjainkat. Mert így kell egy szerelmespárnak kinéznie, nem?
Vendég
Szomb. Feb. 27, 2021 8:46 pm
Len & Ren
Ez nem lehet szerelem
Hosszú évek óta vagyok már a szakmában, és annyi mindent megéltem már. De ez... ez valami egészen új. Ki kell derítenem, ki volt a merénylő, mert kérem ez merénylet és nem más! Kínos mosollyal bólogatok, hogy hát persze, többet kellene nevetnem, pedig egyébként szerintem egész sokat nevetek. Mármint az első fél évben a feleségem halála után végigsírtam az éjszakákat, és a nevetést legfeljebb meggyőzően tettettem a gyerekeim kedvéért. De ahogy idővel sikerült feldolgoznom magamban a történeteket egyre jobban sikerült visszaszoknom a nevetésre is. Mostanában pedig visszatért az a régi, bohókás én, aki ezelőtt voltam. -Senki sem tökéletes - fűzöm még hozzá, mielőtt lezártnak tekintenm a témát. Én meg aztán pláne nem vagyok, rengeteg hibám van, mint mindenki másnak is. Én is csak ugyanolyan ember vagyok, mint a többiek, esendő és gyarló. Földbegyökerezett lábbal állok ott tovább is, és hagyom hogy táncikáljon ott előttem. Jó, ez nagyon furcsán hangzik, de nem tehetek mást. Ennyire azért nem akarom megadni neki, amire vágyik, hogy nyíltan hülyét csináljak magamból az egész osztály előtt. Bár most nem jár erre senki, de biztos, hogy akkor járna erre egy kotnyeles ápoló, mikor csárdásozom életem vadidegen szerelmével. A krumplis hasonlatára ismét csak hallgatok, mert mit mondhatnék? Mondjuk az igazat, hogy nem határozottan nem egy zsák krumplira, sokkal inkább egy kifejezetten vonzó nőre hasonlít, de azért na, ez valljuk be rettentő rosszul jönne ki. - Nem, nem. Tudok egy jobbat. - Amint elengedi a nyakamat hátat is fordítok neki, ami életem egyik legnagyobb hibájának bizonyul. De komolyan. Tenyere akkorát csattan a fenekemen, hogy szerintem kettővel felettünk is hallják. Az arcom azt hiszem lángoló vörös színt ölt. Ez olyan mint egy rossz vígjáték, és nagyon szeretném visszaadni a főszereplő forgatókönyvét valaki olyannak, aki szívesen szórakozik ezzel a hölggyel. Szórakozottan hagyom, hogy ujjait összefűzze az enyémekkel, és így sétáljunk végig a folyosón, az első üres kórteremig. Közvetlenül mellette van a bájitalos terem, ahol a kész bájitalokat tartjuk, így mielőtt bevezetném az egy ágyas szobába belépek egy ellenfőzetért. Már csak azt kell kitalálnom, hogy hogy vegyem rá, hogy megigya. - Kössünk alkut: ha ezt megissza, megcsókolom - ajánlom fel legkedvesebb, legbarátságosabb hangomon dorombolva. Ha ebbe nem megy bele kreatívabbnak kell lennem, ami problémás lehet, tekintve hogy ez nem éppen az erősségem. Csak igya meg és váljunk el békében.
Vendég
Hétf. Márc. 01, 2021 10:27 am
Doktorbácsi
& Arlene
Azt hiszem, hogy kezdtem megijedni. Mi van akkor, ha csak én vagyok ennyire szerelmes az én doktorbácsimba, ő pedig nem is szeret engem? Nem, az nem lehet Arlene, hát táncolt is veled, meg fogta a derekad, hogy ne ess el. Az a szeretet jele, ha vigyázol valakire. Uh, rendben, talán még sincs semmi okom a félelemre. Szeret engem a dokibácsim! Ugyan mi másért hívott volna el engem egy üres szobába? Mondjuk abban biztos lehetett ő is, hogy gondolkodás nélkül követni fogom őt, akárhova is megy. Bíztam benne, hát hogyan ne bízna az ember az élete szerelmében? Hülye az, aki nem hisz feltétel nélkül a párjában, ezt én is tudtam, pedig évek óta nem volt párkapcsolatom. Talán ezzel jár az, ha napi négy-öt órában az ember mások bajait hallgatja. Azért azt tényleg nem bírtam ki, hogy ne csapjak a fenekére. Olyan formás volt, nehéz lett volna kibírni, hogy mellettem maradjon a kezem. Lehet, hogy ezt nem kellett volna, de ha szeret, akkor elnézi ezt nekem. És valóban, mert ahelyett, hogy beszólt volna, csak hagyta, hogy összekulcsoljam az ujjaimat az övéivel. Így máris sokkal nyugodtabb voltam. -Én drága dokibácsim, nem is tudod, hogy mennyire boldoggá teszel. Olyan vagy, mint a napfény, szebb lesz tőled minden és bearanyozod mindenki életét. Én olyan boldog vagyok, hogy ez enyém vagy és senki másé. Veled úgy érzem, hogy élek és megvédesz. Egy csoda vagy dokibácsi és azt ne felejtsük ki a dolgokból, hogy olyan szexi vagy, hogy simán modellversenyt nyerhetnél. Magas vagy, izmos vagy, csókolnivaló ajkaid vannak, a szemedben elveszek… hát érted, nem? -áradoztam neki suttogva. Valahogy úgy éreztem, hogyha suttogok neki, akkor több értelme lesz a szavaimnak, hogy úgy jobban tud olvasni a sorok között. Vagyis hallani a sorok között. Sőt, egyáltalán értheti azt, amit egy zsák krumpli mond neki? Nem reagált arra, amikor egy zsák krumplihoz hasonlítottam magam, de nem lenne velem, ha csúnya lennék, nem? Jól esett fogni a kezét, szóval óvatosan a hüvelykujjammal megsimítottam az övét. Muszáj volt kimutatnom a szeretetemet az irányába, mert már úgy éreztem, hogy cserben hagynak a szavak, hogy már nem tudok mit mondani neki, csak szerelmesen bámulni őt. Vigyorogva leültem az ágyra, ami abban a kicsi kórteremben volt. Biztos voltam abban, hogy ebben az ágyban csókolózni sokkal romantikusabb lesz, mint a folyosó közepén kifejezni a szerelmünket, mert itt ezer százalékig biztos voltam abban, hogy senki sem fog megzavarni minket, én megértem, hogy a doktorbácsim szégyellős. -Mi lenne, ha előbb kapnék egy apró csókot? Vagy csak egy puszikát. Olyan régóta várok arra, hogy kettesben legyünk dokibácsi, kééérlek. -néztem rá nagy bociszemekkel. Mint egy kisgyermek, aki nem kapott a boltban édességet. Na, én is így vágytam az ő ajkaira. -Szóval egy csók és bármit megteszek neked dokibácsim, bár, fogalmam sincs, hogy mi ez, amit felajánlasz éppen nekem, de bízok benned, szóval nincs gond. A te kedvedért bármit megiszok. -kuncogtam. -Jó, ez nem igaz, azért akármennyire is szépek a szemeid, azért undorító dolgokat nem innék, de ezt szerintem megérted. Álmodozva a vállára hajtottam a fejem, romantikusabb helyzetben nem is tudtam volna elképzelni magunkat, csak egy sokkal szebb helyen. Mondjuk a tengerparton. Erről jut eszembe… -Dokibácsim, mit szólsz hozzá, ha munka helyett ma nem haza megyünk, hanem a tengerpartra? Szeretnék veled lenni a homokban hemperegve, mint a rossz tinédzserek. Meg fürdeni veled a tengerben, olyan jól állna azon az izmos testeden a fürdőruha. Uh, nagyon jó lenne. -nagyot nyeltem a gondolatra, nem akartam, hogy nagyon elkalandozzanak a gondolataim, mert akkor szegényről lekapom azt az orvosi köpenyt. Oké Arlene, állj le. -Szóval dokibácsim, csak egy csók az ára, hogy megigyam ezt és utána is kérek egy csókot. Szerintem elég fair ajánlat. -kuncogtam, miközben eltűrtem egy hajtincset a fülem mögé. Úgy biztosan jobban tetszettem neki.
Vendég
Pént. Márc. 19, 2021 9:24 pm
Len & Ren
Ez nem lehet szerelem
Azt hiszem a nők egyre furcsábbak lettek az évek alatt, vagy csak én szoktam el tőlük. Vagy húsz éve nem jutott eszembe, hogy nőre nézzek, mármint Julien kívül. Akkor meg még fiatalok voltunk és szépek, most meg öreg vagyok és csúnyulok, és már azt sem tudom, hogy hogy kéne kezelnem a gyengébbik nemet. Az meg csak rátesz egy lapáttal, hogy ráadásul be van bájitalozva. Ez azt hiszem az egyik, ha nem a legemlékezetesebb esetem lesz, az már biztos. Legalább a következő kongresszuson lesz egy jó sztorim a többieknek is. Ilyennel biztos senki nem szolgálhat majd, végre megnyerhetem a legbizarrabb sztori mesélője díjat. - Hát persze – válaszolok szűkszavúan, hogy már hogyne érteném én. Szeret, én vagyok számára a legtökéletesebb jelölt, olyan vagyok mint egy modell satöbbi. Sosem akarom kipróbálni, hogy ez milyen érzés lehet. Hogyha beleszeretsz valakibe, úgy, hogy valójában nem is szereted. Még az is pocsék érzés tud lenni, mikor valaki olyanba szeretsz bele, aki nem szeret viszont, vagy ha viszont szeret is. A szerelem bonyolult és fájdalmas, én már csak tudom. Számolom a perceket magamban. Nem soká vége ennek a rémálomnak. Amint lenyeli az ellenszert rájön, hogy nem egészen úgy történnek a dolgok, mint azt gondolta. Talán azt is elfelejti, hogy hogy került ide, elég változó kimenetele van a bájitalnak. Még mindig folynak a kutatások, hogy hogyan lehetne olyan ellenszert keverni, ami mindenkinél azonos hatást vált ki és mégis hat. Hallgatom ahogy fecseg, és közben azon tépelődöm, hogy mi lenne a helyes. Erkölcsileg nem lenne túl fényes, ha megcsókolnám, de máshogy azt hiszem nincs esélyem belédiktálni a bájitalt. Döntésre jutok, mire végre elhallgat, így finoman megsimítom az arcát és apró puszit nyomok ajkaira. – Most tessék ezt szépen meginni, aztán visszatérünk a többire – tolom kettőnk közé az üvegcsét. Jut is, marad is.
Vendég
Vas. Ápr. 11, 2021 12:28 pm
Doktorbácsi
& Arlene
Édes Merlin, még én is csodálkoztam saját magamon. Nagyon régen nem volt kapcsolatom, utoljára talán az akadémián. És nem, az egyéjszakás kalandjaim nem számítanak bele. Egy kapcsolat teljesen más. Ott kellenek a bókok, fent kell tartani az érdeklődést meg minden ilyen marhaság, ami tuti, hogy le volt írva minden szerelmes regényben. Kár, hogy az élet nem olyan, mint a könyvek. Akkor most az olvasó nevetne egyet, és olvasna tovább. A valóságban pedig ott csücsültem az ágyon és hülyeségeket magyaráztam. Tényleg szerettem volna elmenni vele a tengerpartra, de nem hagyhattam ennyire elkalandozni a gondolataim. És azt is szerettem volna, ha megcsókol. Elvégre, ilyen apróságokat elvárhat az ember a szerelmétől, nem? Márpedig az én dokibácsim volt a tökéletes szerető. Elakadt a lélegzetem, ahogyan megsimította az ajkam. Merlinre, még ennyi idő után is úgy reagálok rá, mintha ez lenne az első alkalom. A dokibácsim értette a dolgát, már egyből nem gondoltam hülyeségekre, csak az járt a fejemben, hogy mennyire szeretem őt. Aztán adott egy kis csókot. A pillangók a gyomromban azonnal életre keltek. -A te kedvedért bármit doktorbácsi. Most már tényleg megiszom, kezdek szomjas lenni. És… köszönöm a csókot. De még mindig tartom magam ahhoz, hogy elmenjünk a tengerpartra. Olyan kellemes idő van ma. -na jó Arlene, fogd be és idd meg azt a vackot, amit a kezedbe nyomott. Az én dokibácsim olyan figyelmes, hogy tudja, valamivel oltani kell a szomjamat. -Egészségedre doktorbácsi! -nagy kortyokban nyeltem az italt, tényleg kiszáradt már a szám, jól esett neki a folyadék. Aztán hirtelen, mint akit fejbe vágtak, kitisztult a fejem. Édes Merlin, mi a fene történt velem? Összezavarodva pillantottam a mellettem ülő férfira. Túlságosan közel volt, így óvatosan odébb húzódtam. -Mi történt, doktor úr? Az előbb még az irodámban voltam, arra emlékszem, meg arra, hogy valószínűleg sokat fecsegtem, de… ne haragudjon meg a kérdésért, de miért van ilyen közel hozzám? -basszus, basszus, basszus. Utoljára akkor éreztem így magam, amikor másnaposan felkeltem valaki ágyában és sajgott az oldalam, majd a fürdőben egy tetoválást vettem észre a bordáimon. Oh Merlin add, hogy most nem ez történt. Azt nem élném túl, azt hiszem. Pláne nem egy ilyen jól kinéző emberrel. Mert ahogyan rápillantottam, ez azonnal feltűnt. A kezembe temettem az arcom. Arlene, megint mi a fenét csináltál? -Ne haragudjon doktor úr, a nevét szabadna megkérdeznem? Sajnos nem jut eszembe és lehet, hogy egyszerűbb lenne úgy hívni magát. -az üvegre pillantottam, ami az ágyon hevert. Vajon az én kezemből esett ki? -És ha szabad azt is tudni, mi volt az üvegben?
Vendég
Pént. Ápr. 23, 2021 4:44 pm
Len & Ren
Ez nem lehet szerelem
Hát ezen is túl vagyunk. El sem hiszem, hogy megcsókoltam egy vadidegen nőt, csak azért, hogy belé diktáljak egy bájitalt. Felírhatok még valamit a „dolgok amiket életemben először csinálok”. Ez így a B-oldalon már lényeges azt hiszem, hogy kipróbáljak ilyen dolgokat és fel is jegyezzem őket. Fél lábbal a sírban vagyok, ideje hogy második kamaszkorom éljem és butaságokat csináljak. De legalább megissza, és szinte látom ahogy a rózsaszín köd felszáll a szeme elől, és értetlen lesz, zavart. Hát nem csodálom, valószínűleg én is össze lennék zavarodva, ha valami ilyesmi történne velem. Kijelentésére, vagy inkább kérdésére hátrálok azonnal, elvégre igaza van, hogy illetlenül és már indokolatlanul közel állok hozzá. – Azt hiszem, legjobb lesz, ha leül – tenyeremet a hátára simítom, és finoman az ágy felé terelgetem. Még a végén ha elkezdem neki mesélni a történetet az elejéről elájul itt nekem, és akkor kaparhatom össze a földről is. Őszintén, ez csúnya lesz, de eleget istápoltam már. – Valaki szerelmi bájitalt rakott a csokoládéjába, és én voltam a szerencsés nyertes, hogy úgy mondjam – foglalom össze röviden, miután letette a fenekét. – Az üvegben ellenbájital volt, a nevem pedig Aeren, itt dolgozom a bájitalok és mérgezések a szakterületem – válaszolok a többi kérdésére is. Leülök mellé, hogyha van esetleg még kérdése akkor tegye fel bátran, lássa, hogy én itt vagyok és megpróbálok segíteni neki, támogatni őt. Ha már eddig kitartottam mellette akkor lehet, hogy nem most kellene itt hagynom. Pedig lassan vissza kéne mennem a valódi betegeimhez, mármint nem mintha ő nem lenne igazi beteg, csak vannak akik sokkal súlyosabbak. De ez egy ilyen nap, nem lehet ezzel mit tenni.
Vendég
Csüt. Május 06, 2021 2:47 pm
Doktorbácsi
& Arlene
Zavart voltam és fogalmam sem volt, hogy mi történt velem. Ez biztosan nem normális és egyáltalán nem szokásos, ez a nap minden, csak nem szokványos. Összeráncolt homlokkal néztem a férfira, amíg óvatosan odébb léptem. Túlságosan benne is volt a személyes teremben. Csak tudnám miért. Olyan közel állt, mint az, akivel a legutóbb smároltam. Merlinre, mi van akkor, ha mi csókolóztunk? A tenyerembe temettem az arcom és elpirultam, amikor a hátamon megéreztem a tenyerét. Valóban jobb lesz, ha leülök. -Sajnálom doktor úr, ha itt rablom az idejét, de körülbelül semmi sem rémlik. Talán annyi, hogy hülyeségeket csináltam, de ezen kívül egy nagy feketeség. -motyogtam továbbra is a tenyerembe. Vajon, ha ő ül itt kedves Arlene, akkor szerinted kinek mondtál annyi hülyeséget? Fejrázva ültem le az ágyra és meghallgattam a mondanivalóját. -Add Merlin, hogy nem hívtam magát dokibácsinak és nem voltam túl gáz… -ennél vörösebb már nem lehet az arcom. Rápillantottam, de ennél tovább nem bírtam a szemébe nézni. Szabályosan éreztem, hogy ég az arcom. -Egyébként ez a csokiba való bájital nem szabályellenes? Miért nem ellenőrzi ezt senki? És miért pont nekem adták? Ez engem nagyon érdekelne. Túl sok kérdésem volt, de néha nekem is szabad kérdeznem, nem? Szakmai ártalom, hogy mindig mindenre keresem a válaszokat. -Oh, engem Arlene-nek hívnak. Bocsánat. -nyújtottam felé a kezem, hogy rendesen is be tudjak mutatkozni. -Arlene Spudmore, pszichomágus, szabadidejében pedig ciki helyzeteket próbál elkerülni több kevesebb sikerrel. -vigyorogtam a doktor úrra egyet. Igen, néha nagyon viccesnek tudom érezni magam. Zavartan és csendesen üldögéltem mellette. Egyrészt, biztosan nagyon cikin viselkedtem vele, amíg bennem volt a bájital. Másrészt pedig azért, mert Aeren elég helyes volt, nagyon szerencsés a felesége, hogy ilyen jó embert tudhat maga mellett. Jó nekik. -Tulajdonképpen doktor úr, mire várunk most? Mert ha a bocsánatkérésemre, akkor tényleg sajnálom. Ha tudom, hogy bájitalos a csoki, biztosan nem ettem volna meg. Öntől is meg a feleségétől is elnézést kérek, ha tényleg hülyén viselkedtem. -udvariasan biccentettem egyet és felhúztam a térdeim az ágyra. Ennél rosszabb is lehetne a dolog. Itt az ideje azt hiszem annak, hogy csendben lelépjek, de nem tudtam rávenni magam.
Vendég
Kedd Május 25, 2021 10:17 pm
Len & Ren
Ez nem lehet szerelem
Igazán együttérzően nézek rá, legalábbis úgy gondolom, hiszen ez a helyzet nekem is legalább annyira kínos, mint neki. Csak vele ellentétben én még emlékszem is rá, hogy mi minden történt, a fenékcsapkodástól a kikövetelt csókig, minden egyes apró pillanatra emlékszem. Sajnos, hiszen így rám hárul a felelősség, hogy mindezt vele is ismertessem. Legalábbis szerintem szeretné tudni, hogy mi minden történt, én a helyében biztosan nem akarnék sötétben tapogatózni. - Megtörtént. Nem tudom megítélni mi minősül gáznak... - némi ellen érzéssel ejtem ki a szót, ezek a mai divatos kifejezések már annyira távol állnak tőlem. Öreg vagyok, mint az országút, én legfeljebb a gyerekeimtől tanulom el az ilyen szavakat. – de történtek szóval… érdekes dolgok. – Persze, ezért egy percig sem hibáztatom, hiszen ő aztán semmiről sem tehet, ugyanúgy csak elszenvedi az eseményeket mint én magam. Csak neki talán még rosszabb egy kicsivel, mert nem is tudja, mi mindent tett a rózsaszín köd hatására. - Ezekre a kérdésekre sajnos nem tudok választ adni. – Mindent ugye én sem tudhatok, hiába vagyok apuka. Ez a feltételezés csak a gyerekeimnek jár, ezen felül pedig ugyanolyan átlagos földi halandó vagyok, mint akárki más ezen a bolygón. – Csak nem itt dolgozik? – Tudom, persze, hogy nem csak a Mungóban dolgoznak pszichológusok, de mekkora véletlen lenne, ha mégis így lenne. Vagyis jobban belegondolva ennek így több értelme van azt hiszem, mint a kósza pszichomágusnak az ispotály falai közt. Néha elfelejtek gondolkodni, és akkor ez sül ki belőle. Kész vicc. - Igazából csak megfigyelés, nehogy az ellenbájital valamiféle allergiás reakciót váltson ki. Mivel épp nem volt olyan állapotban sajnálatos módon nem tudtam kórelőzményt felvenni. – Van ilyen, hogy az embernek kockáztatnia kell, mert ha nem teszi akkor akár egy ember élete múlhat raja. Az én munkámban ez mondhatni mindennapos, sajnos, vagy nem sajnos. – Ugyan, nem történt semmi. Különben is egyedülálló vagyok – legyintek mosolyogva, hogy hagyja csak a szabadkozást. Ez szebb, mintha azt mondanám, hogy a feleségem öngyilkos lett. Igen, valóban sokkal szebb annál. – Tudja mit? Egy kávéval kiengesztelhetne, ha nagyon szeretné – nézek rá cinkos mosollyal. Nem, nem kell belelátni ebbe semmit, azon kívül, hogy két felnőtt ember kávézik egyet. Ez ennyi, és valószínű sosem lesz több. De Sofie mindig rágja a fülem, hogy legyek már kezdeményezőbb és nyissak végre a nők, felé, szóval most… megteszem?
