"Nincs lényegi összefüggés a tanulás és a bölcsesség között." - Francis Bacon Túl későn feküdtem le az éjszaka, mert a hallgatók beadandóját olvastam át és értékeltem. Volt amit többször is kellett, mert egyszerűen most máshol járt az eszem és nem a tanításon. Így történhetett meg az is, hogy a kelleténél tovább maradtam az ágyban, mint kellett volna. Szombat volt, megtehettem csak a teendőimet nem végzi el más rajtam kívül. Miért is végezné? Ezért is szedtem össze magam, hogy a szokásos szombat déli – mert a reggelt sajnos már lekéstem – teendőimet elvégezhessem. Ha arra kerülne sor ki tudom magyarázni magam, hogy miért nem figyelek ma eléggé szinte semmire sem. Általában ilyenkor már régen lezuhanyoztam és rendet is raktam magam után, elmosogattam a reggeli evőeszközeimet, megnéztem, hogy mi ehető még a hűtőben, kell-e valami újat vásárolni oda, de ma ez mind elmaradt eddig. Mint mondtam már, fontosabb volt az, hogy meglegyen a beadandók kiértékelése, mintsem, hogy mára maradjon néhány és ne fejezzem azokat be időben. Mindenki bizonyára nagyon várja már, hogy milyen minősítést kap, mennyire szúrta el a beadandót vagy mennyire nem. Éppen ezért kötelességemnek éreztem tájékoztatni őket a jegyeikről. Volt akinek elég volt egy köszönöm rendben van-t írnom, viszont olyan is volt akitől azt kértem, hogy dolgozza még egy kicsit át, mert úgy látom, hogy elhamarkodott munkát végzett és tudom ennél sokkal többre is képes. Csak van akivel ezt nehéz megértetni, hogy én jó jegyet akarok adni, nem pedig azért csinálom ezt az egészet, mert sz@r alak vagyok. "A tekintély sokszor együtt jár a szellemességgel." - John Vermeulen Szóval mielőtt bárminek is neki foghattam volna felfrissítettem magam, majd teljesen nyugodtan átsétáltam a konyhán keresztül vissza a szobámhoz, miután végeztem egy szál törölközőben, hogy át öltözhessek. Kellett egy kis idő mire ráeszméltem, hogy Lyra is a folyosón van és én éppen előtte vágtatok át vissza a szobámba, egy szál törölközőben. Általában oda szoktam figyelni arra, hogy ne hozzam őt kényelmetlen helyzetbe, de most még ahhoz is túl álmos voltam, hogy erre figyeljek. Becsuktam magam mögött a szobám ajtaját, majd szépen tisztességesen felöltöztem és nem egy szál törölközőben mentem a konyhába. Gondolom ő is ide tartott és nem volt meglepő, hogy én is megéheztem. Mert megéheztem és szerintem ezt már ő is tudja. – Mi lesz ma a reggeli? – vagy inkább az ebéd, de nem zavartattam magam azzal, hogy kijavítsam a nyelvbotlásomat. – Egy kicsit megéheztem és az éjjelig tartó javítgatás nem tett valami jót nekem. Te másképp jól vagy? – ez voltam én, még véletlenül se merek arra gondolni vagy utalni, hogy néhány perccel ezelőtt mit is látott. Nem vagyunk már gyerekek, ám amióta ő is beköltözött a lakásba igyekszem még inkább megtartani a tisztes távolságot tőle. Mindenféle szempontból is.
Vendég
Pént. Feb. 19, 2021 11:42 pm
Kilenc volt, amikor először járt egyedül a piacon a faluban, ahol a nagyszüleinél nyaralt. Tizenkettő volt, amikor először leírta a gondolatait. Három, amikor először előadott egy dalt. Sorolhatnánk napestig, mennyi mindenből volt meg az a bizonyos első, Lyra annyi mindent próbált már ki élete során, és a talpon maradáshoz, na meg ahhoz, hogy mindig lefoglalja gondolatait, gyakran kezd újba, vagy a megszokottba, de már ügyesebben. Ilyen például a piac, ahová kora reggel ment ki, hogy besegítsen a szülei jó barátjának. A néni mellett csak úgy repül az idő, a lány pedig a tőle telhető legnagyobb odaadással, valamint nagy mosollyal és jó szavakkal adja el a gyümölcsöket a pultról. Nincs neki ebből sok haszna, egy táskányi finomságot tukmálnak rá minden alkalommal, de főként azért csinálja, mert ezzel segíthet, és inkább a friss levegőn van, mintsem az ágyban heverésszen álmatlanul, amíg hasára nem süt a Nap. Néhány óra elteltével jól megpakolt kosárral, valamint egy csokor friss vadvirággal tér haza az új otthonába. Nehéz azt mondania erre a helyre, hogy az otthona, nem régóta lakik még csak itt, a lakótársa pedig... Az embernek elég csak ránéznie ahhoz, hogy leessen az álla. Na, pont így volt ez Lyrával is azon a délutánon, amikor beköltözött és meglátta a lakótársát. Elmondott pár miatyánkat, és életében nem érezte még magát annyira butának, mint a bemutatkozáskor. A saját neve nem jutott eszébe! Mivel nem látja semmi jelét annak, hogy Sid ébren lenne - ami furcsa, de a cipője az előszobában van, biztosan nem ment el anélkül -, halkan próbál mozogni. Csak a fejében dúdol, intézi a dolgait, kipakol, aztán bátran indul a konyhába, mert meghallja a fürdőszobából kiszűrődő zajokat. És akkor ott áll, a folyosó kellős közepén, kezében a csokor virággal, mint egy sültbolond. Pont így néz a félmeztelenül felbukkanó férfira. Ajkai elnyílnak, még szerencse, hogy ezt ő már nem látja. Néhány másodpercnyi hatásszünet után megrázza magát, és az eredeti tervhez igazodva vázába rakja a konyhaasztalon a virágokat. - Jó reggelt! - zavart mosolyt villant Sid felé, amikor visszatér (sajnos) ruhában. Lyra úgy tesz, mintha nagyon sokat kellene igazgatni a virágokon, csak hogy ne kelljen ránéznie. - Hoztam friss gyümölcsöt a piacról. Készítsek palacsintát szósszal? Gondoskodó, és nem bír megülni a fenekén. A legjobb lakótárs egyébként, mert maximálisan ki tudja elégíteni a többiek...be sem fejezem a mondatot inkább. - Akkor azért nem keltél fel időben - csúszik ki a száján. - Úgy értem...hallottam, hogy nagy a csend. Én már hajnalban kiutaztam a piacra, nem bírtam visszaaludni. Lelkesen tud mesélni, a lakótársával szemben viszont igyekszik visszafogni magát. Közben gyorsan kezet mos és hozzálát a palacsintatészta elkészítésének. Ha van valami, amire büszke, az a gyümölcsszószos palacsintája a nagymamája receptje után.
„Mindig szeretjük azokat, akik minket bámulnak, és nem mindig szeretjük azokat, akiket mi bámulunk.” – Francois de La Rochefoucauld Tekintve, hogy mostanában mennyi időt töltünk el egymás mellett végre elkezdhetett volna tudatosodni a fejemben, hogy néhány dolgot nem úgy kellene megoldanom, ahogy megoldottam az elmúlt egy hétben mondjuk. Viselkedhettem volna vele kevésbé parasztul, hiszen egyáltalán nem az ő hibája, hogy valamin felhergeltem magam és ő volt az egyetlen akin levezettem ezt az egészet, mert nem tetszett – amúgy de, túlságosan tetszett az, hogy odafigyel szinte mindenre a ház körül – amit láttam. Az, hogy ennyire gondoskodó egy kicsit megnehezíti a dolgomat abban, hogy teljesen közömbösen viselkedjek vele. Néha ugye, illik megköszönni, hogy kérés nélkül tesz dolgokat, amire én őszintén nem kértem meg őt, de hát megáll egy helyben, leül két percre? Persze, hogy nem! Ha akarnám se tudnám őt arra kérni, hogy lazítson már egy kicsit. Úgysem fog. Kilépve a szobámból, most már teljes felöltözött valómban első dolgom megvizsgálni, hogy mit ügyködött odakint, amíg én odabent voltam. Mondanám, hogy mesés, hogy ilyesmivel foglalkozik, csak valójában én most valami hibát kerestem ebben az egészben. Rá akartam jönni, hogy miért, mitől ilyen. De tudjátok mit? Egyre többet van a közelemben és egyre inkább nem érdekel, hogy mit miért tesz, csak ráhagyom. Természetesen emlékeztetem a házirendre, mert milyen is lennék, hogyha nem tennék így, persze egy másik ember, de ettől függetlenül még hozom a formám. – Jó reggelt! – nem felejtem ám el a viszonozni a köszönését sem, még mielőtt udvariatlan tuskónak nézne. – Szép virágcsokor. A barátodtól kaptad? – nyilván nem, de ettől függetlenül nem is én lennék, hogyha nem cukkolnám ilyesmivel. „Ahhoz, hogy meglássam, hinnem kell benne, hogy létezik.” – Ralph Hodgson Túl nagy figyelmet szentelt annak a virágcsokornak a vázában és én minden olyan teremtményre féltékeny vagyok, ami sokkal jobban leköti őt. Mindenre amit megérint, mert addig sem rám figyel. Szomorú vagy sem, de… – Készíthetünk palacsintát, hogyha ezt szeretnéd. – valószínűleg nem várhatom el tőle, hogy mindet egyedül intézzen el, éppen ezért beszéltem többes számban, ellentétben vele. – Előtte azonban, lehet, hogy kávét készítek. Kérsz te is vagy már túlságosan tele vagy energiával és nincs szükséged rá? – természetesen meghallgatom a válaszát és csak azután fordítok neki hátat, hogy előkereshessem a kávés csészé(ke)t, a cukrot és a tejet vagy tejszínt, attól függ, hogy ma mit kér hozzá; hogyha kér egyáltalán. Kávéskanalat veszek elő a fiókból, hogy legyen mivel adagolni a cukrot a kávéhoz. – Mára nincs semmiféle programom, megbeszélés sincs amire nagyon sietnem kellene, tehát megengedtem magamnak egy kis pihenést a tegnap esti, ma kora reggeli órák fáradalmas órák miatt. Legközelebb elolvasom a te gondolataidat és eszme futtatásodat a témával kapcsolatban. – amit még kértem természetesen tőle, hogy megírjon a szaktársaival, csak így előre szólok, hogy hamarosan kínozni fogom őket és legalább ő készüljön fel. Ennyi haszna legyen már annak, hogy egymás mellett élünk. Néha kikérhetem a véleményét. Csak úgy látatlanba. Túl korán van nekem ahhoz, hogy normálisan fogalmazzak és konkrétan elmondjam milyen témát találtam ki nekik és mire kellene készülnie. – Rémálmod volt amiért nem tudtál visszaaludni egy kicsit? Vagy csak fel szerettél volna kelni olyan korán? – természetesen nem síklom el efelett sem olyan könnyedén, mint kellene.
Vendég
Csüt. Feb. 25, 2021 10:10 pm
Nagyjából minden egyes találkozásukkor össze kell magát vakarnia ahhoz, hogy ne egy tizenéves lányként viselkedjen, aki teljesen zavarban van egy férfi jelenlététől. Valamilye szinten hálás ezért, mert úgy érzi, van remény még arra, hogy túltegye magát a szakításon, de nem pont a lakótársával kellene erre rájönnie, aki ráadásul a tanára is. Egyszerűen nem is tudna rosszabbul választani. Még szerencse, hogy a helyzet teljesen reménytelen, Sidnek épp elég baja van Lyra nélkül is. Ha tehetné, a lakásban is elkerülné - legalábbis Lyra ezt érzékeli. Ezért is furcsa minden egyes jelenet, amiben a férfi nem belé köt, hanem egészen más, kedves hangszínt üt meg. Vajon ehhez mennyi lelkierőre van szüksége? Az a kérdés viszont nagyon nem szép tőle, amit annak tudatában fogalmaz meg, hogy Lyra elmesélte, mi történt vele és a vőlegényével. Grimaszol, jobbja lendülne. Középső ujja ég a láztól, hogy megmutassa, mit csinálhat. Még időben észbe kap a lány, eszében sincs kihúzni a gyufát. Így utolsó évben nem kéne megbukni, vagy kirakatnia magát a lakásból. Hát még alig lakta be magát! Gondolatban már készíti a palacsintát, sorolja a hozzávalókat és a szósz összetételét, amikor errort kap. Teljes információtúláradás, lefagyás, a rendszert rebootolnia kell. Értetlenül, sűrűn pislog Sidre, hátha csak rosszul hallotta. Ő azonban már kávét is ajánl, hát Lyra itt kap menten agyvérzést. - Kérek, köszönöm - hangzik a válasz miután az operációs rendszer mindent felállított. - Sok tejjel, egy cukorral. Nem zavar, ha közben zenét hallgatunk? Inkább kérdez azelőtt, mielőtt bármit is csinálna. Óvatosan próbál lépni is a házban, mert soha nem tudhatja, a főbérlőjétől mikor és miért kap aktuálisan fejmosást. Ha a férfit nem zavarja, a reggeleket jó kedvvel indító lejátszási listáját kapcsolja be, tele régi, de klasszikus dalokkal. Lyra teste magától mozog a zenére, ez valahogy belé van kódolva. Mióta az eszét tudja, főzés és sütés közben zene szólt, és ő táncolva keverte a tálak tartalmát. - Milyen jó. Van valami terved mára? - csak kíváncsiságból kérdezi, de felötlik benne a gondolat, hogy akár közösen is csinálhatnának valamit. Míg hallgatja, előveszi a hozzávalókat a palacsintához, és hozzá is lát az elkészítésnek. - Ami azt illeti, általában már korán fent vagyok. Jobban szeretem hasznosan tölteni az időt, reggelente produktívabb vagyok. Csak akkor alszom tovább, ha jól sikerül az esti koncert - magyarázza meg, miért szokott korábban eltűnni hétköznapokon, vagy éppenséggel miért nem álmos, köntösbe bújt jelenségként érzékeli. - Ha van kedved eljönni, este a 90's bárban kaptam egy estét...
„Meghitt világomat saját mitológiám sárkányai védik.” – Salvador Dalí Mellette minden egyes nap teljesen más, nekem meg értelemszerűen másik emberként kell viselkednem, mert bizonyára nem ugyanúgy ébredek fel, mint előző nap. Van, hogy boldogabban, van, hogy stresszesebben, attól függ milyen álmom volt és előző nap milyen kedvvel feküdtem le. Mindent mégis a gondolkodás befolyásol és az, ahogyan elváltam tőle előző nap. Lehet, hogy nem látszik, de azért néha igazán fontos a számomra az, hogy milyen hangulattal zárom a napot. Ha vele veszekszem vagy megemlítek neki valamit ami nem tetszik, akkor nyilván bűntudatom van egy darabig. – Akkor egy tejes kávé egy cukorral, máris készítem. – nem varázsolok, egyszerűbb lenne, de megszoktam már anélkül elkészíteni azokat a dolgokat amiket szeretek. A kávékészítés pont ilyen. Nem csak azért teszek így, mert ezzel esélyt adok neki arra, hogy lehetősége legyen engem bámulni, amíg nem figyelek oda rá, látszólag. Szándékosan csinálom. Elég ránézni és látszik rajta, hogy valami nem teljesen tiszta, de ettől függetlenül van olyan szerencsém, hogy betekintést nyerhetek az írásaiba, a gondolataiba, ha úgy tetszik. Hiszen néhány beadandóban nemhiába értékelem azt ha valakinek meg van a véleménye és ki is tud állni mellette. Igazán értékes és hiszek benne, hogy egy nap megtalálja azt amire igazán vágyik, az álom melóját, ha úgy tetszik. – Nem zavar a zene. – válaszolok kicsit megkésve, de talán annál nagyobb lelkesedéssel, mert végre a kész kávéval térek akarom mondani fordulok vissza hozzá. „A legjobb módszer önmagunk felvidítására, ha felvidítunk valaki mást.” – Mark Twain Érdeklődve pillantok rá, amikor meglátom, hogy táncra perdült. Amíg nem ugrik örömében a nyakamba addig csak nekem lesz jó. Azt hiszem. Minden esetre mindenre felkészülök. Sosem lehet tudni mikor éli bele magát igazán a táncoló főzéshez vagy a főző tánchoz. Nézőpont kérdése, hogy minek nevezzük ezt az egész produkciót, ami mosolyt csal az arcomra. Vidám volt és talán nem kellene semmivel sem elrontanom a kedvét. Végső soron kellenek az ilyen pillanatok is, amikor nem öljük egymást, úgy, mintha nem is ismernénk a kegyelmet és a békés beszélgetéseket. Tudom, hogy ezzel történetesen tökéletes összezavarom őt. De hé! Ki mondta, hogy nem ez a célom? – Igazából nincs, színházba szerettem volna menni, de még nem vettem jegyet az előadásra, amit meg akartam nézni. – természetesen végig sem gondolom az egészet. Hiszen ezzel még több esélyt adok neki arra, hogy elraboljon magával és azt a kevés időt amit állítólag nem szívesen pocsékolok el, most mégis felajánlom neki burkoltan persze. Miért is ne egyeznék bele rögvest abba, hogy vele tartsak? Elővettem a nagyon elgondolkodó és koncentráló arckifejezésemet, mintha tényleg ennyire át kellene gondolnom az ajánlatát, pedig nem. Már azelőtt igent mondtam rá, hogy tudom mire vállalkozom. – Elmehetek, de csak akkor, hogyha megígéred, hogy büszkévé teszel. Büszkévé és talán iriggyé. Valószínűleg én sosem fogok zenéléssel foglalkozni. – elmosolyodtam és hogy még véletlenül se hűljön ki a kávé, belekortyoltam.
Vendég
Szomb. Ápr. 03, 2021 8:51 pm
Minden tekintetben furcsa ez a reggel, legfőképpen Sid viselkedése. Egyelőre nem ismerte ki annyira, hogy értse a hangulatingadozásait és azt, hogy mitől vidám, vagy mitől kezeli egy buta kislánynak. Illetve tippje lenne rá, erre azonban nem utalt semmi, amikor reggel elhagyta a házat. Sehol nem hevert női cipő, de még egy dzseki sem... A zene az, ami fel tudja rendesen oldani, és el tud tekinteni a furcsa helyzettől. Ez falakat bont le, mosolyt csal az ajkára, és megnyugtatja. Mert miért is akarna azon kattogni ezen a szép reggelen, hogy mi üthetett a főbérlőjébe? Inkább csak kihasználja a lehetőséget. Egy ideig legalábbis, mert biztos, hogy nem fogja ezt sokáig tűrni, a végén pedig rá fog kérdezni a titok nyitjára. Most fecseg, közben pedig a keze jár, hogy a hasuk ne maradjon üresen, hisz a kávé nem helyettesíti a finom reggelit. A szülei mindig azt mondták neki, ha egy valamihez ragaszkodik az életében, akkor az legyen a kiadós reggeli, amire mindig kellő időt hagy, valamint elég tápláló ahhoz, hogy feltöltse energiával. A kérdést, amit feltesz, először is...nem gondolta át rendesen. Másodszorra...nem biztos benne, hogy ez helyén való meghívás, hisz a kettejük kapcsolata elég érdekesen alakul, tekintve, hogy nem csak az osztályterembe nyitott be, és szembesült a férfival, de a lakásba is, ami az övé. Szóval Lyra még mindig képtelen eldönteni, kell-e egyáltalán barátkozniuk, maximum azt tudja, hogy szívesen tenné. Talán még jobban is, mint kellene, és ez a legnagyobb probléma. Nem akarhat semmi többet. - Komolyan? - felvonja a szemöldökét. Elér a tudatáig, mibe ment bele a férfi, ő pedig belefagy a tészta kevergetésének mozdulatsorába. Pár pislogást követően megrázza a fejét, kezeit mozgásra bírja. - Nem fogsz csalódni. Jó vagyok - minden magabiztosságával vigyorodik el és jelenti ezt ki. Ha annyira jó lenne, akkor nem csak kis pubokban játszana, de számára már ez is siker. Nem a legjobb, de egy kellemes estéhez nagyon is jó, aztán ki tudja, még előtte az élet, valamint a lehetőségek tárháza, hogy valaki egyszer felfedezze. Mert a menedzsereknek szokásuk füstös pubokban üldögélni, nem igaz? - Nehezen igazodom ki rajtad, az a helyzet - egy kis szünet beálltával csak kinyögi, mi foglalkoztatja egy ideje. - Esetleg írhatnál órarendet, hogy tudjam, mikor utálsz, és mikor vagy ilyen kedves... Te tolsz valamit? - ezt egyébként nem feltételezné, de hát a mai világban nem lehet tudni. Miközben belepirul a saját butaságába, a tésztával együtt a melegített serpenyőhöz lép, és szép kerek formát önt a tésztából. Amíg a palacsinta sül, Lyra a bögréjéért nyúl.
„Mindenkiben el van rejtve a jónak egy szikrája. Néha igen hosszú időbe telik, mire előkerül.” – Mark Twain Sosem fogom tudni kellően értékelni őt, pontosabban nem úgy viselkedni vele a nyugodt helyzetekben és a kevésbé nyugodtakban, mint ahogy elvárná. A legnyugodtabb pillanatában én sürgetem őt, lekezelően viselkedem, a legnyugtalanabban pedig, tudok viselkedni és nem tenni még egy lapáttal a bajaira. Most épp túl fáradt voltam a kötekedéshez, plusz nem is zavart semmi most. Nem is akartam és nem is kellett megmondani neki, hogy mit tegyen és hogy tegye. Tulajdonképpen most hagytam neki, hogy éljen, létezzen mellettem úgy, hogy nem zavarom meg egy pillanatra sem a nyugalmát az én zsörtölődős kedvemmel. Több ilyen napnak kellene lennie, hogy még inkább szembe tűnjön, milyen jó, hogy itt van és betölti zenével ezt a lakást. Kár, hogy ezt nem fogom kimondani neki egyhamar. – Teljesen, megmásíthatatlanul komolyan. – válaszolom neki lelkesen, hogy veheti ezt tényleg komolyan, mert szándékomban áll elmenni. Ha másért nem, akkor legközelebb lesz még egy dolog amiben motiválhatom őt. Vagy amitől elvehetem a kedvét, nézőpont kérdése és az én hangulatomé, hogy hogyan próbálom motiválni őt. „A nagyok nagyot alkotnak, a jók tartósat.” – Marie von Ebner-Eschenbach – Majd én kiderítem, nem kell aggódnod. – magyarázom miközben még egyet kortyolok a kávémba. Jól lehet nem kellene elővennem a beszólogatós felemet, különben a végén még rám önti a palacsinta tésztát, azt meg inkább nem akarom. Már éppen megkérdeztem volna, hogy mivel kapcsolatban igazodik ki rajtam nehezen, amikor feltett egy érdekes kérdést. Szemet forgattam a tolok-e valamit kérdésére, majd megint csak ittam egyet a kávémból. Addig is hallgatok és nem keserítem el őt. – Ahhoz nem fér kétségem, hogy fantáziád az van. – elnevetem magam, minden bizonnyal ha most elárulom magam és valami undok dolgot mondok neki, akkor megint én leszek a gonoszság maga. – Csak a fáradtság teszi és az, hogy mennyi kiakasztó dolgot hallottam az akadémián a hallgatóktól. – nem tettem hozzá, hogy ilyenkor magamat hibáztatom és arra vagyok mérges amiért nem elég érthető az amit mondtam nekik órán vagy ők túl figyelmetlenek. Nem is értem miért.
"Nincs lényegi összefüggés a tanulás és a bölcsesség között." - Francis Bacon
