May my sisters have a good one by their side - Millie & Dash
Vendég
Csüt. Feb. 11, 2021 8:33 pm
Millie + Dash
Nagyon régen nem jártam már a Roxmortsban, és rengeteg emlék áraszt el az utcákon sétálva. A legtöbbje jó: visszaemlékezések arról, hogy milyen jól szórakoztunk régen, mikor még sokkal kevesebb gondunk volt a világon, amikor még gyerekekként viselkedhetünk, nem figyelve a következményekre. Az emlékek mégis keserédesek egy kicsit, hiszen azóta rengeteg minden változott. Iannel alig beszélek, Rosieval szinte teljesen megszűnt a kapcsolatom, és ez az egész eset eléggé rányomta a bélyegét a családi életünkre is, főleg mivel a mi feszültségünk önkéntelenül is átszáll a többiekre, főleg ha nagy családi vacsorákat tartunk. De a mai nap nem akarok ezzel foglalkozni. A mai célom az, hogy Milliet elkényeztessem kicsit, ha már olyan ritkán sikerül látnom a mindennapokban. Mivel a legkisebb testvérem általában a Roxfortban tartózkodik, így különösen nehéz időt találni arra, hogy lássam, arról nem is beszélve, hogy szünetekben meg általában én vagyok elfoglalt a banda beli ügyekkel. Karácsonykor láttam őt utoljára, és rá kellett jönnöm, hogy borzasztóan hiányzik, ezért itt az ideje annak, hogy meglátogassam.
A mai nap kivételesen nem volt betervezve semmi, se a bandával, se más egyéb program nem lett leszervezve, ezért ki is használtam a tálcán kínálkozó lehetőséget és egyből engedélyt kértem az igazgatótól, hogy a hétvégére való tekintettel együtt tölthessek egy napot Millievel. Szerencsémre bele is egyezett: a szigorú szabályozások ellenére, valahogy sikerült megszereznem az engedélyt. A szabályok miatt viszont ez azt is jelenti, hogy az időnk korlátozott, úgyhogy mindenképpen szeretném az összes percet kihasználni, amit a húgommal együtt tölthetek. Amikor meglátom a kapuhoz közeledni, egyből szélesen elmosolyodok és már lelkesen intek neki. Amint közelebb ér, már sétálok is oda hozzá, hogy gyengéden megölelgessem és adjak egy puszit a hajába. - Szia, Picur. - Köszöntöm mosolyogva. - Hogy vagy? Már régen láttalak. - Jegyzem meg, kissé szomorkásan ettől a ténytől. - Mit szeretnél ma csinálni? Én arra gondoltam, hogy elmehetnénk a Mézesfalásba, vagy esetleg ihatnánk egy forró csokit a Három Seprűben. De én bármibe benne vagyok addig, amíg te jól érzed magad. - Biztosítom mosolyogva.
Csak úgy telnek a napok és néha azt sem tudom, hogy milyen nap van, csak sodródom az árral. Rengeteget tanultam, mivel a legtöbb alap dolgot is meg kellett tanulnom, amit mások már rég tudnak. Kevés a két mugli szülővel rendelkező diák és még ritkább, hogy ilyenekből kivételes tanuló is váljon önerőből. Azonban én kitartó vagyok, ha valamit, ezt megtanultam még mugli életemből. Akkor nem tanulhattam, nem olvashattam kedvemre, de most, hogy ez megváltozott, sokkal jobban érzem magam a bőrömben. Az átváltozások sem olyan rémesek már, mint az elején, de eléggé lefárasztanak, mindig előre kell tanulnom. A karácsonyi szünet is tanulásról szólt, na meg mézeskalács sütésről, ragaszkodtam hozzá, hogy mugli mód megsüthessem a süteményeket és kidíszítsem őket, amiben anya segített nekem, de java részt magamra hagyott vele, jó sok idő elment vele, de az eredmény mindent megért. Éppen tanultam, amikor baglyom jött, hogy Dash meglátogat és különleges engedélyt kapok, hogy kimehessek Roxmortsba. Ez van, ha az ember mostohatesója híres, bármit el tud intézni és mivel amúgy is kevés időt töltöttem még vele, így ez most nagyon jól esik, hogy rám gondolt szabadidejében. A mugliknál a saját testvérek között is ritka az ilyen, itt meg fogadott testvérként is mindenki szívesen tölt velem időt, ami nagyon jól esik, a szüleim nem foglalkoztak velem ennyire. A nagy nap előtt természetesen sokat tanultam, de kivételesen időben lefeküdtem aludni, hogy ne legyek fáradt. A hó még mindig megmaradt itt, bát lassan olvadásnak indul majd, azért én felöltöztem rendesen. Legalább nem mossa el az eső ezt a napot, a legrosszabb esetben is csak havazni fog. Az ajtó már nyílik is előttem és én örömömben odafutok hozzá, csak az utolsó méteren lassítok a havon csúszva felé. A végén még egyet kell csak lépnem, hogy szerető karjaiba zárjon, amit én is viszonzok, olyan szép gesztus az ölelgetés. - Szia Dash! - Ahogy elenged, akkor megfordulok és gyorsan felkapom a sapkámat a földről, mert az a nagy rohanásban pont leesett, de semmi baja nincs, leporolom, majd a fejemre húzom. - Köszönöm, jól vagyok, képzeld, eddig mindenből kiváló eredményt kaptam a kihagyott napok ellenére is, amiket előre meg szoktam tanulni. Már nem olyan rémes az átváltozás sem, jó érzés farkasnak lenni kicsit. Szerinted lehet belőlem animágus később? Kíváncsi vagyok, milyen lehet más állatok bőrében lenni. - Amilyen nehéz volt eleinte kihúzni belőlem csak szavakat, most olyan könnyen válaszolok hosszan egy egyszerű kérdést hallva. Jó, néha kitérek a téma alól, gyakran elkalandozok és merülnek fel kérdések, de már nem félek feltenni őket, mert nem olyan közegben vagyok, ahol ez bűnnek kellene éreznem. - Ó! Menjünk a Mézesfalásba, ott annyira finom sütik vannak, majd utána mehetnénk forró csokiért is, de azt inkább elvitelre kérjük, olyan jó idő van, sétálhatnánk kicsit. - A mozgás, az egyetlen ami hiányzik kicsit, túl sokat ülök az olvasás miatt, bár már néha állva fel alá sétálok a szobában és úgy olvasok, de az se pótolja az ilyen kimozdulásokat. - És te hogy vagy? Hogy megy a turné? Egyre többen mennek már el a koncertekre? Nyáron majd elviszel magaddal egyre? - Szeretek kérdezgetni, annyira menő, hogy egy banda tagja a bátyám és én is nagy rajongója vagyok a zenéinek amúgy, mikor találkoztunk kicsit lehidaltam, mert anya odáig volt érte, pedig apa szidta, hogy mit szeret annyira benne, mikor még nem is futott be, egyáltalán honnan hallott róla. Nos, az embereknél még tényleg nem olyan sztárok, mint a mágikus világban, de engem ez nem zavart sosem. Jó, kicsit azért zavarba voltam előtte és egyszer még aláírást is kértem tőle, tök ciki így visszagondolva. - Az igaz, hogy Roxmorts amúgy semmit sem változott már hosszú évek óta és minden ugyanolyan, mint mikor te vagy a szüleink jártak ide? - Érdeklődöm tovább, mert nem csak a munka érdekel, hanem az emlékei is kicsit, hátha tud adni valami jó ötletet, hogy mit csinálhatnék a következő idelátogatásomkor majd a barátaimmal, akiknek a száma egyelőre nem túl nagy, túlságosan leköt a tanulás és az átváltozás miatti kihagyás pótlása is.
Vendég
Szomb. Ápr. 10, 2021 1:36 am
Millie + Dash
Szeretek időt tölteni a testvéreimmel, pláne azokkal a testvéreimmel akikkel alapból is keveset tudok találkozni, különböző okok miatt. Millie számomra olyan, mint egy kis tündér, akit legszívesebben elkényeztetnék minden egyes pillanatban, főleg tudva azt, hogy milyen nehéz múlt nehezedik a vállaira. Azt szeretném, ha minél több boldogabb pillanatot és emléket tudnék szerezni neki, és a mai nap is azt hivatott szolgálni, hogy ez megvalósuljon. Látva a lelkes mosolyát és ahogy felém szalad az egyből megmelengeti a szívemet. Sokkal nyugodtabbnak és kiegyensúlyozottabbnak tűnik, mint amilyen volt a legutóbbi találkozásunkkor, amitől csak még nagyobb lesz a mosolyom. - Nagyon büszke vagyok rád. - Mosolygok hallva a jegyeiről és gyengéden megsimítom a haját. - Persze, én könnyen el tudom képzelni, amilyen okos boszorkány vagy, biztos, hogy az animágiát is sikerülne elsajátítanod, ha szeretnéd, csak jó tanárt kell találnod hozzá. - Mondom biztatóan, élvezve, hogy ilyen közvetlenül tud már beszélgetni velem. Arról is, hogy milyen érzés farkasnak lenni, ami régebben egészen elképzelhetetlen lett volna, márpedig engem kifejezetten érdekel minden, ami ezzel is kapcsolatos. Amúgy is halálra aggódom magam minden egyes alkalommal, amikor eljön a telihold ideje.
- Akkor irány a Mézesfalás! - Bólintok rá egyből a szavaira majd felé nyújtom a kezemet. Tudom, hogy már rég túl van azok a koron, hogy fognom kelljen a kezét, de minden lehetőséget ki akarok használni, hogy közel lehessek hozzá. Reménykedek benne, hogy elfogadja a felajánlást, de ha nem, akkor sem veszítek semmit a mosolyomból, mert azt is meg tudnám érteni. Végül is lassan eléri azt a kort, amikor már ciki a nagy tesókkal így mutatkozni. - Köszönöm, jól. Most épp lemezen dolgozunk, úgyhogy van egy kis időm arra, hogy itthon maradjak és ne kelljen elutaznom. - Válaszolom neki vidáman. - Úgy érzem, hogy igen, egyre népszerűbbek vagyunk, a múltkori turné határozottan jót tett a hírnevünknek. Mikor hazaértem, tele volt a lakásom rajongói levelekkel. - Vallom be nevetve. - Persze szívesen, majd VIP jegyet biztosítok számodra, és elvárom, hogy az első sorban tombolj majd. - Vigyorgok le rá séta közben.
- Sok minden tényleg nem változott. - Mondom kicsit elgondolkozva miközben végig haladunk Roxmorts ismerős utcáin. - Talán csak annyi, hogy több bolt nyílt azóta, de egyébként a nagy része változatlan. Az utcák és a hangulat ugyanolyan. - Lassan a látókörünkbe kerül a Mézesfalás, ami szintén olyan, mintha semmit sem változott volna. - Na például ez egy tökéletes példája annak, ami nem változott, ez ugyanolyan, mint ami az én időmben volt. - Hamar oda is érünk a bejárathoz és kinyitom az ajtót előtte. - Hölgyem. - Engedem előre udvariasan. - Válassz, amit csak szeretnél. - Biztatom, és egyáltalán nem tagadom, hogy el akarom kényeztetni. Miért is tagadnám? Szeretnék neki mindent megadni, amit csak szeretne.
Nincs is jobb annál, mikor büszke valaki rám és megdicsér. Nem azért tanulok, mert elvárják, hanem mert szeretem és amikor a kiváló jegyeket kapom, akkor mindig dagad a mellem, hogy milyen ügyes vagyok. Annyira hihetetlen, hogy többre vihetem, mint a szüleim, kik csak a szépségkirálynőt látták bennem. De sokkal több van bennem, az eszemmel sokkal jobb lehetőségeim vannak, amik nem múlnak el, ahogy megjelenik az első ráncom vagy az alakom már nem lesz olyan tökéletes. Sokkal egészségesebbnek érzem magam a változatos étkezétől, a saláta és a sok turmix nem hiába volt vitaminnal teli, de nem laktam jól velük és közel sem volt olyan színes ízvilága egyiknek sem, mint amiket új családomnál vagy itt az iskolában ettem. - Köszönöm, sokat jelent, hogy mindenben támogattok! Te ismersz jó animágus tanárt? - nézek fel rá, ha már így szóba hozta, lehet nyáron felkereshetnék egy tanárt, hogy tanítson, elvégre én tudom milyen az átalakulás, csak jó lenne, ha magamtól is menne és más állattá mondjuk, amit én irányírok a főzet nélkül is. Nagyon veszélyes főzet nélkül az átváltozás, nagyon is félek minden alkalomnál, hogy ne akarjanak megviccelni a szobatársaim vagy más diákok azzal, hogy a főzetemhez nyúlnak, amit igyekszem a legnagyobb titokban őrizni pont ezért egy biztos helyen. - Neked mi a kedvenc sütid a Mézesfalásban? - érdeklődöm és megfogom a kezét, az ujjaim az övéi közé kulcsolom és persze ahogy haladunk úgy lengetem is a kezünket örömömben. Valahogy nekem nem ciki a bátyámmal így mászkálni, elvégre nincs benne semmi olyan, amit szégyellenem kellene, helyes és bár tőlem jóval idősebb, de még fiatalnak mondható, nem mondaná azt senki ránk még szerintem, hogy apa-lánya, mert akkora korkülönbség azért nincs köztünk. - Az jó! Már megvan miről szól majd a lemez és mennyi dal lesz rajta? Te is szoktál dalszöveget írni? - Nem tudom letagadni, engem nagyon érdekel ez a zenekaros dolog, hogyan készül el egy lemez és kinek milyen része van benne, miként állnak hozzá, hogyan tervezik meg. - Úúú! Elolvastad az összeset? Válaszolsz majd párra valamilyen módon? - Nagyon felcsigáz a rajongó leveles téma, én csak virágokat kaptam régen, azoknak is mindig örültem, bár csak ugyanazoktól kaptam mindig, nincs olyan nagy közönsége egy gyermekmodellnek, mint egy felnőttnek, de talán még azok sem versenyezhetnek egy zenekarral. Mikor lenéz rám visszavigyorgok rá természetesen, bár ez nála sármosnak mondható, ami nálam egy bájos mosoly inkább. - Az nagyon jó lenne, a többiek is kapnak majd? - gondolok anyáékra és a többi testvérünkre, elvégre nagy a család és a többiek is szeretik a zenéit feltehetően. Még nem beszéltem senkivel erről, csak annyit tudok, hogy Julian és Dash nincsenek valami jóban, pedig ők a két kedvenc bátyám. Miközben beszélgetünk, azért haladunk is és beszélgetünk Roxmortsról, hogy mennyire változott, illetve, hogy mennyire nemigazán. Megvan ennek is a maga szépsége azért. - Kicsit furcsa, hogy mágiával bármikor átformálhatnák az épületeket, mégis minden olyan régies nem? A muglik meg mindent felújítanak folyton, hogy minél modernebb legyen, mert csak úgy vonzzák be oda az ügyfeleket. - Tudom furcsa gondolat, de számomra ez annyira furcsa, mint az üzengetés a baglyokkal, mert hát telefonon gyorsabb lenne, csak hát a hálózat ugye nincs kiépítve itt, hol muglik nem járnak alapesetben. - Uram. - Lehajtom kisasszonyosan a fejem megköszönvén az udvariasságát, majd kellő kecseséggel lépek be az üzletbe, mint egy igazi kis dáma. Nagyon nem kellett rájátszanom az tény mert alapból kecsesen mozgok, de azért ez most direkt volt. Megállok nézelődni és csak rámutatok arra, hogy mit szeretnék egy idő után. Tudom, hogy sokat nem tudnék megenni, így megválogatom, hogy miből kérjek egyáltalán. Választok négy féle sütiből egy szeletet vagy éppen egy darabot, helyben fogyasztásra. Amint megvagyok, keresek valami helyet, ahová leülhetünk majd és leveszem a kabátom, amit a szék háttálájára fektetek, majd leülök a székre. - Mikor diák voltál sokat jártál ide?
Vendég
Hétf. Május 17, 2021 6:26 pm
Millie + Dash
Nem tudnám leírni az érzést, hogy mennyire boldog is vagyok, amikor így látom Milliet. Ez minden testvéremre igaz ugyan, de rá különösen, hiszen ő a legkisebb. Mindannyiunk számára fontos az, hogy boldog legyen és biztonságban érezze magát, és tudom, hogy a testvéreim is pontosan ugyanígy elkényeztetik, mint ahogy én, de Millie az a személy, aki ezt valóban megérdemli. - Persze, hogy támogatunk, az lenne a furcsa, ha nem így lenne, nem igaz? - Kérdezem egy nagy mosollyal. Számomra az valóban elképzelhetetlen lenne: olyan biztos családi környezetben nőttem fel, hogy nekem az a természetellenes, ha nem támogatja valaki a testvéreit minden szívvel-lélekkel. Ian is ilyen, annak ellenére is, hogy most határozottan nem jó a kapcsolatunk, és ezt még enyhén is fogalmaztam. Ha bajban lenne, akkor is biztos, hogy egyből ugranék, hogy segítsek neki és tudom, hogy ez fordítva is így van, akármi is legyen éppen most köztünk. - Animágus tanár… hmm… - Gondolkodom hangosan a feltett kérdésére. - Most nem jut eszembe senki, de majd körbeérdeklődöm. Van a minisztériumnál pár régi iskolatársam, akikről tudom, hogy szívesen segítenek majd egy ilyen információt kideríteni. Amint tudok már valakit megírom neked, ha gondolod akkor azt is megpróbálom elintézni neked, hogy… de várjunk, erre nincs is szükség, jobban belegondolva. - Akasztom meg a gondolatmenetemet hirtelen. - Miért nem kéred meg Iant? Ő bejegyzett animágus, és biztos szívesen segítene neked. - Ajánlom. Akármennyi ellenérzésem is van a bátyámmal szemben, ő tényleg tökéletes választás lenne Millienek arra, hogy ha animágiát akar tanulni.
- Hűha, ez egy nehéz kérdés, elég sok mindent szeretek. - Vallom be nevetve, miközben élvezem, hogy Millie ilyen készségesen fogja meg a kezemet. Ez határozottan jó érzés. - De talán a kedvencem a tökös derelye. Ha régebben kérdezed, akkor biztos, hogy a csokibékát mondtam volna, ugyanis őrült módon gyűjtöttem a kártyákat. Azt hiszem a kollekcióm még mindig valahol a szekrényem mélyén porosodik a régi szobámban otthon. - Nevetek. Emlékszem, hogy anno minden vágyam az volt, hogy egyszer én is azokra a bizonyos csokibéka kártyákra kerüljek a zeném miatt, habár azért ez még tőlem is túlságosan ambiciózus tervnek tűnt. Viszont ki gondolta volna, hogy mégis ilyen messze eljutok majd? - A lemez főleg a… túlélésről, a harcról és arról fog szólni, hogy hogyan tud az ember talpra állni egy nagy csalódás után. Tizenhárom szám lesz rajta, és a legtöbb dalt én írtam. - Válaszolom a kérdéseire mosolyogva. A zene továbbra is az egyetlen olyan dolog, ahol igazán ki tudom fejezni az érzéseimet, ez mindig is így volt. Amikor először a kezembe vettem a gitárt, azóta pedig olyan, mintha csak egy eszköz került volna hozzám, amivel képes vagyok ezeket az érzéseket mindenki másnak a tudtára hozni.
- Nem igazán volt időm még átnyálazni az összeset. - Vallom be kicsit bűnbánóan, amikor a téma a rajongói levelekre terelődik. - De párat elolvastam. Nem tudom, hogy lesz-e lehetőségem válaszolni mindegyikre, de mindenképpen meg fogom próbálni, ha látom, hogy nem őrült rajongóról van szó, hanem normálisról. - Azt inkább nem említem meg neki, hogy voltak elég ijesztő levelek is a kupacban, őrült lányok és nők, akik bugyikat, melltartókat is küldtek a levelek mellé. Viszont a rajongók jelentik azt, hogy lassan, de biztosan kezd ismertté válni a banda, ami viszont határozottan jó dolgokat jelent a jövőre nézve. -[color=lightgreen] Persze, majd mindenkinek küldök tiszteletjegyeket. k rá a kérdésére egyből. Lehet, hogy Iannek nem feltétlenül küldöm tiszta szívből, de a testvéreim amúgy is ragaszkodnának hozzá, ahogy a szüleink is, ezért kénytelen vagyok fejet hajtani az akaratuknak. Túl régóta tart már az ellenségeskedés közöttünk és ez mindannyiunkat egy kicsit eltávolít egymástól. - Ezen már én is sokszor elgondolkodtam, de szerintem a varázslók oda meg vissza vannak a múltért, és nagyon szeretnek ebbe kapaszkodni. Én például kifejezetten hiányolom az okostelefont, emlékszem mikor még a Roxfortba jártam, én és pár barátom próbáltuk átalakítani úgy, hogy működőképes legyen, de sajnos nem sok sikerrel jártunk. Valakinek ki kellene találnia, hogy modernebb legyen minden, mert így olyan, mintha a múltszázadban járnánk. Nem mintha, ennek nem lenne meg a maga varázsa, de szerintem haladni kellene a korral. - Fejtem ki a véleményemet.
Aztán már nyitom is ki az ajtót a kis dáma előtt, és széles mosollyal figyelem, ahogy elegánsan bevonul az üzletbe. Amire pedig csak rámutat, azt már veszem is meg neki, és magamnak is szerzek egy kisebb kupac süteményt és édességet, hogy azután leüljünk egy szabad helyre. - Ó, rengeteget. Eléggé édesszájú vagyok. Gyakran jártunk a Három Seprűbe is, de ott általában mindig túl sokan voltak, úgyhogy a Szellemszállás közelében telepedtünk le, amikor jó volt az idő, és amolyan pikniket tartottunk. - Emlékszek vissza, miközben a kezembe veszek egy tökös derelyét. - Sikerült már barátokat szerezned? Aranyosak a háztársaid? - Kérdezem kíváncsian, majd már tüntetem is el a tökös derelyét. Sehol sem olyan finom ez, mint itt, az hétszentség.
