Millie & Julian McLaggen

Ha itthon vagyok akkor általában két dolgot szoktam tenni: veszekszem a testvéreimmel vagy a könyvtárban húzódok meg, ahol a Dash-el való veszekedésem után kétlem, hogy bárki zavarna. Látták már milyen az amikor mindketten elveszítjük az eszünket és gyerekesen viaskodunk valami miatt amit megoldhattunk volna sokkal szebben is, de nem tettük. Nem kértem ebédet, direkt úgy időzítettem az érkezésemet, hogy ők már rég megebédeltek és a délutáni sziesztájukat tartsák vagy legalábbis ne azon fáradozzanak nekem is újra megterítsenek és körülöttem forogjon a világ. Tudom, hogy úgysem fog. Csak el akartam venni egy-két dolgot, nem terveztem sokáig maradni. Ez a jó abban, hogy elköltöztem itthonról, de azért néha haza látogatok és megmutatom a többieknek, hogy még élek és nem tűntem el nagyon.
Néhány kviddiccsel kapcsolatok könyvre volt szükségem az itthoni könyvtárunkból, amit a szüleimnek, meg néha napján még nekem is volt szerencsénk gyarapítani. Nincs sok, igazából látszik, hogy a családom inkább más dolgokkal szereti elütni az idejét. De ezzel semmi baj sincs, hiszen mindannyian ahányfélék vagyunk annyira egyediek is. Mindenkit másvalami érdekel. Van akit a zenélés, van akit a politika, van akit az üzlet, van aki egyszerre mindent szeretne csinálni és valahol a semmi közepén ragad. Ez utóbbi lehettem én, mindenki és még a saját szememben is. Nem valami fényes a helyzetem.
Leültem az egyik karosszékbe és a magam mellé vett könyvek közül elvettem egyet. Az évszázad híres fogói címet viselte, nem titok, hogy próbálok rájönni mi lehetett ezeknek a már idős vagy akár halott kviddicsjátékosknak a titka. Nem akarok egy lenni közülük, inkább megfigyelem őket, a stratégiájukat, a technikájukat és ezt az észrevételt olyanokkal is megosztom akiket arra méltónak találok, legyen szó nőről, mert mit ne mondjak a Holyhead Harpies a lányairól híres nem pedig a fiairól vagy esetleg ezek vegyességéről.
Félreértés ne essék, egy pillanatig sem zavar, hogy nőknek kell tanácsot adnom és esetleg javaslatokat tenni, hogy legközelebb mit ne tegyenek vagy hogyan forduljanak a seprűvel ha hatásosabbak akarnak lenni. Az elbűvölt labdákról mindenki tudja, hogy nagyon szeszélyesek és vigyázni kell velük, de én hiszek abban, hogy az a csapat nő sokra képes. Sokkal többre mint hinnék.
Belelapoztam a könyvbe egy kicsit, majd eszembe jutott, hogy el kellene mennem egy csésze kávéért, ha ma még sokáig akarok fent maradni. Egy kis életerősítőre mindig szükség van, akarom mondani energiaerősítőre, ha éber akarok lenni. Szóval letettem a könyvet a székre és elindultam a kijárat felé. Ám az ajtóban sikeresen megtorpantam, mert megpillantottam valakit. Az új családtagot. Biztos rémes alak lehetek az ő szemében is, vagy legalább mogorva. Talán itt lenne az ideje, hogy ezen változtassak nem igaz.
– Szia Millie, csak nem te is olvasni jöttél? – kérdezem kíváncsian és annak érdekében, hogy ne legyek hozzá képest égimeszelő még le is guggolok egy kicsit.

Millie & Julian

Me & Big Brother

Mindig is egyke voltam, azt nevelték belém, hogy semmin se osztozzak és hogy csak a szüleimre számíthatok, nos azt kell mondanom, hogy ez hülyeség! A szüleim a saját vágyaikon túl nem láttak, nem voltak nyitottak az én nagy lehetőségemre, elvégre egy boszorkány a családban sokkal jövedelmezőbb, mint egy szépségkirálynő, ki felett eljárhat az idő. Komoly gondolatok lennének ezek egy tizenegy éves lánytól? Meglehet, de engem kis felnőttnek neveltek, aki a világbékéről és az állatok megmentéséről prédikált mindig a kifutón. Az új családommal ebédelek és annyira színesek mind, annyira különbözőek, mégis úgy összetartanak, még a legnagyobb nézeteltérés ellenére is ott van valahol úgy vélem a testvéri kötelék, mit nem a vér köt össze, hanem a szülők, kik engem is befogadtak. Kicsit bűntudatom van, még csak pár napja vagyok itt és hát bemutattak már mindenkit fényképeken keresztül, bizony, még élőben nem láttam mindenkit, de ismernem kell a testvéreimet, mert bármikor hazajöhetnek és jobb, ha nem ijedek meg tőlük. Ez a mágikus világ annyira gyönyörű, megértem, hogy miért titkolják a muglik elől. Nem sokat beszélgettem még senkivel, kicsit sok az információözön, amit kapok és bár befogadó vagyok, azért nehéz behozni ezt a lemaradást egy másik világról. Azt hiszem, az első pár kérdésemben ott volt, hogy unikornisok is léteznek-e és igen, alig várom, hogy láthassak majd egyet. A családi ebéd után mindenki sziesztázni megy, de már tudom, hogy utána előbukkannak majd és beszélgetni akarnak velem, hogy jól vagyok-e, meg hogy ők itt vannak, forduljak hozzájuk bizalommal. Vannak dolgok, amikről nem tudok csak úgy beszélni, szóval a könyvtárba indulok, mert ott olvasás közben nem fog senki megzavarni, legyen bármennyire is jó szándéka. Az ajtó kilincs felé nyúlnék, mikor kinyílik és Julian megtorpan, ahogy én is, gyorsan le is eresztem a kezem, ami a kilincs felé nyúlt.
- Szia Julian, igen, olvasni is. Nem láttalak ebédnél, utána érkeztél? - érdeklődöm és igyekszem elterelni magamról egyből a témát és odébb is csoszogok oldalasan az útból, hogy kit tudjon jönni a könyvtárból. Közben belesek az asztal felé, hogy milyen könyv van ott, kicsit hunyorgok is, hogy ilyen távolságból el tudjam olvasni a címét.
- Mi az a kviddics? Érdekes lenne utána olvasnom? - teszem fel a következő kérdésemet, mielőtt visszakérdezhetne, ha kell, akkor a válasza után a szavába is vágok, nem vagyok félénk szerencsére, bár a kinézetem alapján annak hinne mindenki, elég szende arcom van, de hát gyermek vagyok még, mi más lenne.
- Vannak könyvek Roxfortról? Arról szeretnék olvasni igazából. Te is oda jártál? - kifejezetten élvezem, hogy most én kapok el valakit és én faggathatom őt, nem ő engem.

A testvéreim egytől egyig egy másik világot jelentenek az én szememben, amit fel kell fedezni és meg kell fejteni annak érdekében, hogy minden a legnagyobb rendben menjen közöttünk. Van, hogy sikerül szót értenem velük, van, hogy egy beszólásom a kevésbé kedvelt ellenségükévé változtat engem, de amilyen keveset vagyok mostanában itthon, egyre inkább nem érdekel a véleményük és az, hogy mennyire utálnak, viselnek el maguk mellett vagy kedvelnek. A szüleim miatt jövök haza, meg talán a könyvtár miatt is, amit csak nem költöztethetek át kényem-kedvem szerint magamhoz, mert nem csak az enyém és biztosan a többieknek is jól jön néha, ha eszükbe jut mennyi minden van idebent, csak ki kell keresni a megfelelő polcról azt a bizonyos könyvet, ami témába vágó tud lenni. Pontosan ezért nem lehetek önző, meg kell hagynom nekik is a lehetőséget arra, hogy keresgéljenek.
Mindenesetre én kimegyek azért a kávéért, azaz csak mennék, mert az ajtóban megjelenik Millie, akinek köszönök és rögvest megkérdezem, hogy ő is olvasni jött-e. Értelmes kislánynak tűnik, szóval gondolom nem a rossz szándék vezérli amikor felőlem érdeklődik. Ő még gyerek, csak nem utálhat engem. Ugye?
– Igen, volt egy kis dolgom. Meg nem akartalak titeket többieket megzavarni a betoppanásommal ebéd közben, ezért kicsivel később jöttem. – amikor csend van és kevesebb személlyel találkozom, de ezt ugye nem mondhatja ki a varázsló fia a kisebbeknek, ha nem muszáj.
– A kviddics? Hm, az egy csapatjáték seprűn és elbűvölt labdákkal. Sosem láttál még ilyet, ugye? Nem baj, van néhány régi újság is amiben mozgó képek vannak a kviddics mérkőzések szenzációs pontjairól és a győztes gólokról. – egy kicsit elgondolkodtam azon, hogy vajon hogyan kellene megmagyaráznom neki ezt a játékot, hogy mihez hasonlatos a mugliknál. De addig is elindultam a konyhába.
– A Roxfortról könyvek? Nem vagyok benne biztos, hogy találsz itthon olyan könyvet ami a Roxfortról szólna. A többiek nem meséltek róla neked? Semmit-semmit? – kíváncsian pillantok hátra – attól függ, hogy mellém jött közben vagy hátramaradt – gondolom, a többiek nagyon szűkszavúak voltak.
– Igen, én is odajártam. A Hollóhátba, akiket nagyon humortalan mégis eszes személyeknek tartanak, de az előbbi azt hiszem nem igazán jellemző rám. Vagy ki tudja. – vállat vonok, végső soron én akármit képzelhetek magamról, hogyha mások meg teljesen mást látnak rajtam.
– Én készítek magamnak egy kávét, te szeretnél esetleg egy bögre forró csokit az olvasáshoz? – ha kiérünk a konyhába akkor elő is veszek egy kávés csészét magamnak és ha Millie rábólint akkor egy bögrét is.

Millie & Julian

Me & Big Brother

Eddig jól tudtam milyen egykének lenni egy családban, most pedig megtapasztalhatom milyen a legkisebbnek lenni. Mindenki tudta már az érkezésem előtt, hogy milyen baleset történt a szüleimmel és úgy érezem, hogy sajnálnak, ami tök természetes dolog, de a gyásznak is megvan a maga helye és ideje. A telefonomon mikor egyedül maradtam sokat olvastam, hogy meddig érdemes gyászolni, majd mikor lemerült, akkor csak elraktam egy fiókba. Itt a mágus világban nem használnak ilyesmit és amúgy sincs kit felhívnom rajta, a múltamat le kell zárni, mert itt egy szebb jövő. Nem tudom meddig gyászolhatnék, örökké fogok a szívem mélyén, de ahogy azt mondták nekem, az élet rövid ahhoz, hogy ne boldogan töltsem a minden napjaim. Szóval próbálok a lehető legpozitívabb lenni, nem gondolok senkiről semmi rosszat, nem is értem a testvéri civódásokat, főleg mikor gyerekes dolgok miatt megharagudnak egymásra emiatt. Én nem akarok senki mellé sem állni ezekben, nem fogok oldalt választani, örülök, hogy ennyi tesóm lett és hogy vannak, akik nem ráznak le, mert más dolguk van.
- Kár, hogy kihagytad, nagyon finom volt az ebéd, szerintem mindenki sziesztázik most utána. - mosolygok rá és persze átveszem a beszélgetés fonalának a szövögetését, sokkal jobb, ha nem rólam van szó beszélgetni.
- Seprűn? Azt hittem az is ilyen boszorkányos gyerekes klisé. - kicsit kuncogok, mert hát a seprűn repülésről a banyák jutnak eszembe, ahogy a fekete hosszú ruhájukkal szenvednek a rendes felüléssel vagy királynősen felülnek rá és hát csoda, hogy rajta maradnak, rengeteg mesében megjelennek és kifigurázzák őket.
- Szóval, nem csak egy labda van benne? Miért kell elbűvölni őket? - érdeklődöm és megindulok Julian mögött a konyhába, szívás gyereknek lenni, mert amíg egy felnőtt lép egyet, nekem kettőt kell, főleg a szokásos Millie szépségkirálynős járásommal. Igyekszem levetkőzni, de kiskorom óta így vonulok mondhatni, még a futás közben is kecsesen mozgok, nagyon koncentrálnom kell, hogy rendes ember módra sétáljak. De azért kilépek jobban és próbálok Julian mellé kerülni, ne kelljen hátrafelé beszélnie nekem.
- De, mesélték, hogy tök jó hely, meg szeretni fogom, mert nagy és bár nagy csábítás az unikornisok miatt a Tiltott erdő, ne szökjek ki oda. Meg jöttek sztorik órákról, de engem inkább a történelme érdekel meg ilyenek. - Azért a semmitől többet tudok róla, csak hát azt, hogy hogyan néz ki, arról senki sem beszélt, letudták annyival, hogy egy hatalmas kastély.
- Szerettél a Hollóhátba tartozni? Én bárhova kerülök azt hiszem örülni fogok neki, de honnan tudják majd, hogy kit hova osszanak be, amikor még mi magunk sem tudjuk? - teszem fel a kérdést kicsit morcosan, miközben Julian elindul a csészéért. Én leülök és a pulton elfekszek, a kezemen pihentetve a fejem.
- Ó! Igen, egy forró csoki jó lenne, köszönöm! - fel is emelem a fejem egyből és kihúzom magam, ki ne örülne egy forrócsokinak, még ha nyár is van, az akkor is örök kedvenc, nagyon édesszájú vagyok és otthon nem ihattam ilyesmit, mert még elhízok és miféle szépségkirálynő hordoz magán plusz kalóriákat? Szerintem én leszek az első, itt a mágus világban nincs jelentősége a szépségnek, úgy hiszem a tudás sokkal fontosabb.
- És miért érdekel annyira a kviddics téged? Te is szoktál vagy csak szeretnél? Vagy ez csak gyerekeknek való játék? - érdeklődöm, mert hát felnőtteket nehezen képzelek el seprőn repkedni, miközben egymásnak passzolják a labdákat vagy mi, nem értem pontosan a mikéntjét, a sportokat nézni kell és közben érti meg az ember, hogy mik a szabályok és mi a lényege.

Ha nem tudnám, hogy milyen finomakat szokott anya készíteni, akkor valószínűleg most kevesebb lenne a bűntudatom azzal kapcsolatban, hogy nem értem ide hamarabb. Még Millie is ezt erősíti meg most ebben a pillanatban. De sebaj. Majd legközelebb megpróbálok nem elkésni róla szándékosan.
– Elhiszem, mindig az szokott lenni. Kivéve, hogyha kelbimbóról van szó, azt nagyon nehéz letuszkolni, akármilyen módon készítse is el anya. – nyílt titok, hogyha ölni lehetne, akkor engem mindenképpen valami ilyesmivel lehetne kiűzni a világból. De persze csak tréfálkozok. Ezzel nem akarom arra buzdítani Millie-t, hogy ő se szeresse. Nem akarok ennyire befolyással lenni rá, bár ő úgy emlékszem, hogy szigorú diétát követett. Vagy nem? Mindenesetre nem szeretném ezt felhozni neki, ki tudja milyen élményei vannak a régi időszakából, amiket én őszinte leszek, nem szeretnék előidézni.
– Igen. Természetesen védőfelszereléssel, hogyha lepottyanna egy játékos a seprűjéről, akkor kevesebb sérülést szerezzen. Nem csak gyerekek játsszák. Vannak velem egyidősek is, meg idősebbek. Az egyik bátyánk Iason vagy Nicholas ha a többiek úgy emlegetik szintén nagy játékos volt. – hm szép kis idők, kár, hogy mostanában felhagyott ezzel tudtom szerint.
Látom Millie-n, hogy érdekli őt a kviddics, ezért se küldöm őt el, vagy térek ki a válaszadásból. Végre valaki akinek mesélhetek róla! Széles mosolyra húzom a számat. Mindjárt más kedve lesz az embernek, hogyha olyan témáról van szó, amiről órákig lenne képes beszélni. De persze nem áll szándékomban ilyesmivel untatni, csak az érdekes részleteket fogom elárulni neki. Az alapokat. Valószínűleg, hogyha a Roxfortba kerül, akkor óhatatlanul is, de szembe kerül a kviddicsmániás társasággal.
– Pontosan, négy különböző méretű labdával, vagyis kettő van ami hasonló de összesen négy darab van. Mondhatni minden játékosnak jut egy labda amire figyelhet. – nevetem el a végét. Bár őszintén szólva tényleg így van, hogyha a kviddicsben betölthető posztokat nézzük. Nem lenne olyan személy, akinek ne kellene valamelyikre figyelni.
– Oh értem. Hmm… Szerezhetek neked valamit legközelebbre, hogyha olvasni szeretnél róla szerintem. Mit szólsz hozzá? – mondjuk még ki kell találnom, hogy mit, de kétlem, hogy ne kapnék egy kis segítséget a könyvesboltból, hogyha megemlítem milyen témában szeretnék könyvet venni.
– Van egy nagyon okos süveg aki olyan, mintha ismerne téged, mintha mindent tudna rólad. Van akinél nehezen dönt, van akinél nagyon könnyen megy. Ez abból látszik, hogy milyen hamar derül ki majd a házad neve. De nem kell félned. A süveg tudni fogja. Én persze, szerettem a Hollóhátba lenni. Igaz a földszinttől volt mit lépcsőzni, de megérte. – magyarázok miközben előkészítem a kávét, a tejet és a forró csoki port.
– Nehezen tudnám megmondani, hogy miért érdekel ennyire a kviddics. Én játékosmegfigyelő vagyok, ez is izgalmas ha olyan csapatot figyelsz meg akinek a stratégiája érdekel. Van aki jobb szeret támadni és ellehetetleníti az ellenfelének a visszavágást, ezek eléggé kíméletlennek és sajnos azok is akik ezt játsszák. Ahogy mondtam nem csak gyerekek játsszák, felnőttek is. Annak idején anya és apa is játszott, de csak hobbiból, ők nem akartak híres játékosok lenni. – mondom mosolyogva. Majd elkészítem a kávét és a forró csokit is. Ha készen van, akkor leülök az asztalhoz, odaadom neki a forró csokiját és türelmesen várom a következő kérdéseit.
– Hogyha esetleg édesebben szeretnéd inni, akkor tehetek bele kockacukrot.

Millie & Julian

Me & Big Brother

- Pedig a kelbimbó finom és egészséges is, de nem hibáztatlak, mert nem szereted. Én a céklával vagyok így, semmilyen formában nem szeretem. Blöeh. - ki is nyújtom a nyelvem macskás öklendezést megjátszva. Na engem azzal üldöznek ki a világból, még ital formájában sem vagyok hajlandó meginni, amit nem volt könnyű kiharcolnom, de csak sikerült. A modelleknek fontos az étrend és abban ez is gyakorta szerepelt volna, de egy tablettával pótoltuk és ennyi. Meg kell mondjam, nem hiányzik az az étrend, nagyon szeretek enni, főleg édességeket, mert nagyon édesszájú vagyok.
- Akkor olyan, mint a lovaspóló csak elbővült labdákkal és seprűn "lovagolnak"? - a kezemmel jelzem az idézőjelet, bár így kimondva sokkalta rosszabbul hangzik, mint a fejemben, de hát talán az a sport áll a legközelebb a kviddicshez, valahonnan csak vette a varázsvilág is ezt a játékot. Védőfelszerelés pipa, leesés pipa, könnyebb sérülések pipa és persze labda van ebben is. 
- Vele még nem találkoztam, nem szokott hazajárni? - érdeklődöm, mert hát olyan sok testvérem van, de csak a fiatalabbak laknak itt, a többiek csak beugranak valamiért általában, ahogyan Julian is most, de legalább van kit faggatnom, amíg vissza nem tér a könyvtárba olvasni.
- Négy labda és három különböző méret? Mégis minek ennyi labda és hányan is vannak egy csapatban? Négyen, öten? - nagyon furcsa ez az egész, biztos nehéz is elmagyarázni egy magamfajtának, aki nem ebben a világban nőtt fel. De szerencsére sok itt a mozgókép, de komolyan, a fényképek szinte mind mozognak! Annyira menő, nekem nagyon tetszik, bárcsak korábban tudtam volna erről és lenne egy ilyen képem a szüleimmel, a haláluk előttről. 
- Köszönöm, az jó lenne, nagyon érdekel, hogy mit írnak róla, meg biztos lesznek képek is, úgy nem lesz annyira idegen az egész hely meg minden. - elpillantok oldalra, és beharapom a számat, igazából rettegek az egésztől, most még itt van velem mindenki, de ott minden más lesz az iskolában és az ikrek sem lehetnek ott velem mindig. Az egészet tetézi ez a vérfarkasos dolog is, ott ér az első telihold majd és bár biztos lesz ott velem valaki a felnőttek közül, azért elég para ez az egész. A kezem magam előtt gyürködve veszek egy mély levegőt, hogy elengedjem, ráérek ezen később parázni, fő, hogy nyugodt maradjak és ne adjak okot arra, hogy ez a beszélgetés is átlibbenjen más irányba. Ahogy kifújom a levegőt jobb is lesz, néha hasznosak a versenyen tanultak, hogy szellőztessem ki a fejem és maradjak nyugodt.
- Elvarázsolt süveg, ami jobban ismer, mint te magad, nem rossz. - jegyzem meg mosolyogva, elvégre mennyi tizenegy éves gyerek tudja, hogy mi akar lenni majd ténylegesen, ha felnő? Mondjuk, teljesen mindegy, mert minden házban ugyanazt tanulják, csak hát a társaság érdeklődési köre más lehet, ezért oszthatnak el minket négyfelé.
- Sose próbáltad ki milyen lehet a seprűn ülve játszani? - érdeklődöm és magam elég húzom a bögrét és megfújom, mert nem szeretném megégetni a nyelvem.
- Amúgy sok sport van a mugliknál is, ahol azért fizetnek trénereket, hogy elemezzék ki az ellenfelek játékát és stratégiáját és keressenek rajta rést, ami segít a saját csapatuk győzelmében. Komoly dolog a megfigyelés is, gondolom sokaknak unalmas lenne, de az nem te vagy! - Jó, hogy van valaki, aki még felnőttként is sokat olvas és tanul, na meg elemezget ugye. Elég nyugis munkának tűnik, már csak jó lenne látni egy ilyen kviddics játékot, hogy jobban megértsem, mit szeret rajta ennyire Julian. Belekortyolok a csokiba, pont jó, de a kockacukornak nem tudok ellenállni. Már nem azért, mert annyira arra vágynék, inkább csak érdekel, hogy hol a helye, hogy majd elvegyek pár darabot, mikor megyek Roxfortba, hátha találkozok unikornissal és akkor odaadhatom neki, a lovak szeretik a kockacukrot.
- Egyet kérek szépen! - húzom ki magam a korty után és a kis kakaóhabot le is nyalom a számról közben és figyelek, hová nyúl érte. Annyira jó lenne unikornisokkal találkozni.
- Amúgy itt nincs mágikus lényekből állatkert? - jó, mondjuk sajnálnám, ha rabságban tartanák ezt a csodás lényt, de még annyi másik is van. Vajon lennének ott vérfarkasok is elzárva? Már meg is bántam a kérdésemet.
- Neked van vérfarkas ismerősöd? - kérdezem meg halkabban, miközben kicsit meretten nézem, hogy a kockacukor elmerül a forrócsokiban és a körmömmel kopogtatom a csészét. Elvileg ritka jelenség, nem sokan kapják el ezt a kórságot, nekem mégis sikerült és hát nem lesz könnyű évem így, mindig kimaradok majd egy heteket, amit be kell hoznom és emellett még szokjam is meg ezt a világot. Jó, az mondjuk nem lenne nehéz, mert minden sokkal egyszerűbb, csak hát, sok dologra rácsodálkozom, amire nem kéne.

Sajnos nem mondhattam el Millie-nek, hogy mik azok a dolgok amiket nem szeretek, mert szegény még túl kicsi és nem hiszem, hogy megértené. De azért igyekeztem nem túl sok dolgot mondani neki és rossz hatással lenni esetleg rá. Azt nem akartam mondani neki, hogy én meg szeretem a céklát, látva a reakcióját, inkább csak jót kuncogtam ezen. Kicsit kíváncsian nézek rá, mert sajnos azt nem tudom megmondani neki, hogy milyen a lovaspóló és a kviddics hasonlít-e rá. Ha az elmondásom alapján ő így értelmezi akkor lehet, hogy igen. Tény, hogy kevés időt töltöttem a mugli világban és a szokásaik tanulmányozásában, az is lehet, hogy igaza van, de az is lehet, hogy nem.
– Hát ez jó kérdés, talán. Nem vagyok benne biztos. – vallom be végül neki az igazat, amúgy sem hiszem, hogy jobb magamba tartani ezt előtte, ő okos lánynak tűnik, talán elnézi, hogy egyes dolgokkal kapcsolatban én sem vagyok tisztában ami az ő világával kapcsolatos.
– Régóta nem volt itthon, igazából azt remélem, hogy hamarosan viszont láthatom őt, azért hiányzik egy kicsit. Néha a markáns fellépései mindent megérnek, bestiakutató Ausztráliában. – sóhajtok fel, az sajnos nem a szomszédban van. Ezzel szerintem Millie is tisztában van.
– Egy csapatban összesen heten vannak, egy aranymini labda az aranycikesz a fogó labdája, neki csak ezzel kell foglalkoznia, van a kvaff amivel a hajtók foglalkoznak és van két gurkó amivel a terelők és még van az őrző aki három karikát próbál védeni a kvafftól. Nálatok azt hiszem egy másik játékban kapunak nevezik. A kviddicsben a kapu magasan van és három karikát lehet megcélozni. Egyszer látnod kell egy ilyen mérkőzést. Szeretnél velem eljönni a Holyhead Harpies edzésére? Nem hiszem, hogy megsértődnének abból, hogyha elvinnélek és ott figyelnéd a gyakorlásukat velem. Persze csak ha van kedved, beszélhetek a szüleinkkel is erről. – lelkes lettem a gondolatra és direkt mondtam úgy, hogy a szüleinkkel nem pedig a szüleimmel, szerettem volna, hogyha ő is a családtagomnak érzi magát és a család részének érthetően.
Kedvesen mosolygok a megjegyzéseire és az észrevételeire. A korához képest értelmes kislány. Bízom abban, hogy a jó öreg Teszlek Süveg jó helyre osztja majd be őt és jól fogja érezni magát a Roxfortban.
– De kipróbáltam, viszont sokkal jobb megfigyelő vagyok és ezt mások is fel tudják használni az aktív meccsen. Vannak bakik amiket a varázslók és boszorkányok hajlamosak elkövetni a játék során, nekem ezeket kell észre vennem és javítanom rajtuk. Egyáltalán nem unalmas, én szeretem ezt csinálni.– legalábbis röviden ez volt a lényeg, mert van, hogy nem hallgatják meg a tanácsaimat, az viszont nem az én bajom már.
Adok még egy kockacukrot a kakaójába, majd utána belekortyolok én is a kávémba.
– Van egy bestiapark, Salisburybe a Blackburn család tulajdona, ahol én is jártam. Szóljak valakinek, hogy szeretnél elmenni oda és látni legendás lényeket a világunkból? – kíváncsiskodom egy kicsit. Sok olyan dolog lehet amire kíváncsi, de a szüleink még nem tudnak róla.
– Vérfarkas ismerőseim? Hát, nem igazán. De ismerek egy aktivistát aki a vérfarkasok jogaiért küzd. Szeretnél elbeszélgetni vele valamiről? – vonom fel az egyik szemöldökömet, nem igazán értve Millie kérdését.

Millie & Julian

Me & Big Brother

- Akkor majd kiderül, ha eljutok egy kviddics meccsre. - Megvonom a vállamat, nem fontos beskatulyázni mire hasonlít ez a mágikus sport, majd később kiderül. Kicsit hiányzik a telefonom, mert azon csak beírnám a keresőbe és megmutathatnám milyen a lovaspóló. Másfelől örülök, hogy itt nincs telefon, mert mindenki sokkal kommunikatívabb a másikkal és nem befordult, mint a muglik világában, ahol mindenki csak a telefonon szól hozzá a másikhoz, még akkor is, ha egymás mellett ülnek vagy a szomszédban laknak.
- Hmm, érdekesen hangzik. - Hümmögök, miközben a játékosok a csapatban kijelölt helyük szerint megnevezésre kerülnek és a labdáknak is külön elnevezését is hozzá társítja Julian. Arra, hogy elmehetnék a csapatjának az edzését megnézni, kihúzom magam és fülig érő mosollyal válaszolok neki.
- Lehetne? Én nagyon szívesen elmennék veled egy kviddics edzésre! - Jó lenne kicsit többet látni ebből a másik világból és persze jó lenne kimozdulni új otthonomból is, mert túl sok időt töltöttem már itt. Nagyon nem is akartam kimozdulni mondjuk eddig, mert kerekestül felborult az életem, mondhatni a feje tetejére állt minden és félek az új dolgoktól, de attól még jobban, hogy Roxfortba menet valami hátrány ér a mugliságom miatt. Ráadásul még lesz vérfarkas átalakulásom is, aminek a gondolatára feláll a szőr a kezemen, tisztára kiráz a hideg és libabőrös is leszek.
- Nem lehet könnyű sport, ennyi labdára figyelni, meg közben a csapattársakra is, hogy csapatmunka is megmaradjon. - Jó az aranylabdával csak egy foglalkozik, de a többihez kell az összedolgozás gondolom.
- Minden boszorkánynak meg kell tanulnia seprűn repülni? Vagy van, aki kap felmentést, mert tériszonyos? - Érdeklődöm, elvégre a mesékben a boszorkányok mindig seprűn repülnek és ha már a sportban is fontos szerepe van, lehet olyan, mint a lovaglás vagy autózás.
- Jó lenne elmenni oda, de nem akarok senkinek plusz terhet, hogy rám szánja az idejét. - Mondom szégyenlősen kicsit, mert mindenki sokat dolgozik és fontos munkájuk van, nem szeretnék teher lenni, az nagyon rossz érzés.
- Milyen lények vannak ott a birtokon? Meg miért egy család tulajdonában vannak csak legendás lények? - Nálunk az állatkert az másképpen működött, vagy csak félreértettem valamit, de ezek a Blackburnok gazdagok lehetnek.
- Miért kell a vérfarkasok jogaiért küzdeni? - kérdem ijedten felpillantva, most én emiatt olyan leszek, mint egy másik rasszba tartozó ember? Nem elég, hogy muglik voltak a szüleim, most még emiatt is elítélhetnek engem?
- Te nem tudtad, hogy én? - felemelem a lábam, amin ott van még a vérfarkas okozta csúnya seb, mert hát itthon nem hordok zoknit, csak az unikornisos papucsomban slattyogok mindenfelé.

Millie megjegyzésére csak bólintottam egyet, hogy majd meglátja milyen, ha egyszer eljön egyre. Gyorsan el is kezdett azon kattogni az agyam, hogy esetleg eljöhetne velem egyszer, csak nem tudom ezt mennyire díjaznák a szüleim. Felsóhajtok. Ez lehet, hogy szóban elég vagányul hangzik, de nem tudom mit szólnának hozzá a többiek. Ettől csak egy kicsit érzem görcsben a gyomrom, de majd elmúlik. Csak hozzá kell szoknom, hogy ő még ilyen kicsi és nem lehetett lehetősége arra, amibe én belenőttem. Nem tudom milyen muglinak lenni vagy velük élni. Ez egy kicsit snassz helyzet volt, amiből én jöttem volna ki rossz helyzetbe.
– Persze, beszélek a szülőkkel, hogy biztos legyen, meg az edzővel lesz egy kicsi asszisztensem egy napig a személyedben. – kacsintottam egyet vicceskedve, már csak azt kellett eldöntenem, hogy mit fogok megmutatni neki és mesélni.
– Szerzek neked egy omnioszkópot is, azon jobban fogod majd látni a játékosokat. Nagyon vagány eszköz. Olyan, mint egy teleszkóp, de sokkal többet tud. – magyaráztam el neki, ezt ugyanis elég könnyű volt, szerencsémre.
– Nem kell aggódnod a játékosok miatt. Tudják mit csinálnak. Elég régóta játsszák már, meglepő lenne ha fejetlenség uralkodna a pályán. – motyogtam Millie-nek majd belekortyoltam a kávémba. Nem akartam, hogy kihűljön, bár a hideg kávéval sem volt semmi gondom, ami azt illeti.
– Mindenkinek van elsőben Repüléstan órája, de nem kell félned a magasban, a prof mindig ott van és vigyáz a diákokra. Tériszonyod van a magasban? – kérdeztem meg kíváncsian tőle.
Őszintén szólva nem gondoltam volna, hogy ez lehetséges-e de simán benne van a pakliban, hogy nem szokott hozzá a magassághoz. Én megértem, nem nézem őt emiatt le.
– Ne légy ennyire szomorú. Mindenkinek van ideje rád. Sokat kell tanulnod és megszoknod még igaz? – ritkán járok haza, nem igazán tudom mi az amit szegény kicsi lány megszokott már és mi az amit nem.
– Találkoztál már Cormac fiával? – tettem fel a kérdést, így hirtelen ő jutott az eszembe, aki talán még nálam is fiatalabb és mesélni Millie-nek mindenféléről. Maddox egy gézengúz volt az ő korában, de a bátyám kinevelt belőle minden rosszat, legalábbis ezt állítja mindenkinek. Nem tudom, hogy mennyire segítene nekem ha megkérném rá, de biztosan kitelik még az idejéből és ráér egy közös programra.
– Bárkinek lehet ilyen bestiaparkja, akinek van hozzá engedélye és megfelelő helye, ahol ezeket az állatokat elláthatja. – magyaráztam egy kissé elgondolkodva, bárcsak ilyen egyszerű is lenne ez az egész. – De az illetőnek értenie is kell ezekhez az állatokhoz, van akinek kevés türelme van ehhez, ezért inkább hagyja az egészet. Legendás lényeket gondozni, nem kis játék. – pláne ha még sárkányok is vannak, de ezt már nem akartam megemlíteni Millie-nek nehogy megijedjen és ne legyen kíváncsi az összes többi, talán neki való állatokra.
– Ezt egy kicsit nehéz elmagyarázni. De ők nem mindig tudják megfelelően kontrollálni az erejüket, ám a farkasölőfű-főzettel könnyebben átvészelik az időszakukat. Csak nem mindenki szereti ettől függetlenül őket, mert még így is átalakulnak. – elhúztam a számat, nem tudtam, hogy mit mondhatnék szegénynek, elvégre én nem voltam az és nem is szerettem volna az lenni.
– Nem tudtam, hogy te? – oldalra billentem a fejem és fel is vonom a szemöldökömet amikor Millie felemeli a lábát és azon valami seb van, de hogy miféle…
– Oh… ezt nem tudtam.


//UPDATE: A karakter már nem a Winters családhoz, hanem a McLaggen-hez tartozik. Ha meglesz az új ET, akkor majd minden sokkal tisztább lesz. Ezt igazából mindenkinek itt hagyom most még, nem csak Millie userének. :3 //

Millie & Julian

Me & Big Brother

- Remek, remélem elengednek, de ha nem, azt is megértem. - Nálunk sem engednek el minden gyereket meccsekre vagy olyan edzésekre, ami veszélyes lehet. Jó mondjuk a megfigyelés gondolom messziről történik, de sose lehet tudni ugyebár. Én még nem tudok varázsolni és nem is szabad, csak Roxfortban, szóval nem tudnám megvédeni magam, gondolom ez is ilyen kizáró ok lehet, amiért nem engednek el. Lelkes vagyok, de nem élem magam bele azért annyira, mert nem szeretnék csalódni.
- Már egyből asszisztens is lehetek? Milyen megtisztelő - vigyorgok Julianra, szeretem, ha viccelődnek velem, akár jó akár rossz a megjegyzés. Legalábbis egész addig, amíg jó szándék áll mögötte.
- Hű, biztos varázslatos az az omniszkóp! alig várom, hogy kipróbáljam majd! Elvileg Roxfortban is lesz kviddics, szóval kaphatok majd egyet az iskolába is majd? - mert hát lehet, hogy megtetszik a sport és szeretem majd nézni, tegyük fel. Mondjuk amúgy is kell egy kis kikapcsolódás, szóval még jól is jöhet, ha nézem az ottani meccseket, legalább biztosan lesz egy témám a bátyámmal is, ha találkozunk.
Óvatosan felemelem a bögrémet két kézzel és még így is a kisujjam kiáll oldalra, úgy szürcsölök bele a forrócsokimba, ami nem sokat hűlt még, így le is teszem és várok még vele. A nyelvemmel körbenyalom a számat, annyira finom és meleg, jól esik, csak nem tudom gyorsan meginni.
- Nem tudom, még sose engedtek fel magas helyekre és még kilátóban sem voltam. A filmekben viszont mindig van valaki, akinek tériszonya van, sőt elég sok embernek van amúgy egy statisztika szerint - tényleg fogalmam sincs, milyen lehet, de félek, hogy tériszonyom lehet, főleg vérfarkasként, mert hát a kutyák se szeretik a magas helyeket. Befolyásolhatja ez a kórság az érzéseimet? Fogalmam sincs, olyan ijesztő ez az egész, még fel sem fogtam igazán.
- Igen, minden teljesen más. Az ételek is mágiával készülnek, a takarítás is mágia alapú, meg nincs mobiltelefonozás, mert itt máshogy megy a kommunikáció, nincs tévé sem, meg teljesen más a világ boszi szemmel, mint mungliként. - Mondjuk ennyi varázslat mellett ki akarna tévét nézni? Főleg, hogy az itteni világon nem érezni annyira a politikai nyomorúságot sem, mint amiről anyámék meséltek, hogy melyik segélyhez, minek kell teljesülnie. Itt nem aggódnak annyira a pénz miatt és valahogy mindenki közelebb áll a másikhoz, lévén nem telefonon kommunikálnak, hanem szóban vagy postabagollyal.
- Még nem, de fogok majd, valamikor átjön elvileg. - Nem mintha lenne bárki aki korombeli a családban, de nem is baj, a majdnem felnőtt korúakkal többfelé is elmehetek, mert tudjak vigyázni rám és még biztos tudják, milyen gyereknek lenni.
- Akkor lehetne nekem is unikornisom, ha értek hozzá és van engedélyem rá? - jó, nyilván nem gyermekként lesz ilyenem, de ez egy jó cél lehet, amerre elindulhatok majd, ha szakosodni kell. Gondolom itt is megvannak ezek az általános iskolai dolgok, hogy ki merre akar tovább tanulni majd, azokat a tárgyakat fogja előnyben részesíteni.
- Te sem szereted őket? - érdeklődöm az asztal lábát rúgdalva az unikornisos papucsommal. Kicsit le is hajtom a fejem, mert hát ez közel sem hangzik olyan jól, mint a tinimesékben, ahol szívesen jönnek össze vérfarkassal. Jó, az első, amit mondtak, hogy ezeket felejtsem el, mert nem igazak, sajnálatomra.
- Szerinted meddig tudom ezt eltitkolni Roxfortban a többi diák elől? - biztos nem úgy fogok barátkozni ott sem, hogy helló, vérfakas vagyok, leszel a barátom? Halkan felsóhajtok, majd inkább lassan kortyolgatni kezdem a kakaóm. Legalább nem halok bele és senkit sem kellett megölnöm, hogy aktiválódjon ez az énem.
- Te szoktál mugli könyveket olvasni? - érdeklődöm, kicsit tovább víve a beszélgetést reményeim szerint, mert hát ez a farkasos dolog eléggé hervasztó tud lenni.