Csak egy buli, semmi több csak egy buli. Ezt mondogattam magamnak egészen addig amíg az unokatestvérem fel nem hívott, hogy őt ne várjuk, mert nem tud eljönni. Csodálatos. Itt voltam majdhogynem London közepében egy ismeretlen ismerős buliján. Szólt a zene, volt pia, lányok, fiúk és persze egy rakás lefoglalt szoba, ahová a varázsló fia nem mehetett csak úgy be, mert biztos megzavarta volna a magánakciókat. Én sem venném jó néven ha megzavarnának szóval inkább ott álltam vagy olykor ültem ahol mindenki más akit egy cseppet sem foglalkoztatott a másik nem domborulatainak feltérképezése. Most még megtehették, hiszen teljesen szülőmentes a terep. Varázslók és boszorkányok mindenhol, így egy kis hangtompító varázslattal minden a helyén van, nem reklamálnak a szomszédok, nem jönnek ki a mugli rendőrök sem csendháborítás miatt. Szóval boldognak kellene lennem. Mondhatni extrán boldognak. Tehát érthető nem, hogy miért bámulok meg minden egyes percben minden helyesnek tűnő lányt? Vagy, hogy igazán őszinte legyek, csak egyet. De őt is csak akkor ha elhalad mellettem és ez Merlinre mondom egyre ritkábban történik meg. Tuti mázlista az a fiú aki egyszer is kap egy szeletet abból a lelki és testi világból amit ő jelképez. Boldognak kellene lennem. Ehelyett azonban csak sóvárgok, mint egy kiéheztetett kiskutya aki láncon van és hiába nyújtja ki a mancsait a csont után, az edénye túl távol van tőle. Na körülbelül nekem is ilyen problémáim voltak. Nemhogy elérni, de még az úgynevezett mancsaimat se tudtam kinyújtani. Enyhén felsóhajtok amikor a kanapé előtt elhalad egy igazán ismerős fekete szépség. Idegesítő vagy sem, de mindig a hátsó fertályáról ismerem vagy látom meg, amikor már túl késő ahhoz, hogy elkapjam a pillantását és a szemeibe nézhessek. Első ránézésre egyedül van, engem kivéve senki sem lohol utána és ez megnyugtató. Azt azonban nem, hogy szó szerint át kell verekednem magam a tömegen. Mire azonban a pulthoz érek, ahol az a rengeteg pia van – amitől amúgy már csoda, hogy nem kezdtem el teljesen hadarni vagy érthetetlenül motyogni – ő már el is tűnik. Na jó, annyira nem, de még sikerül elcsípnem, hogy hová tart. Várok még egy kicsit. Mindenesetre elveszek egy pohár sört, hogy ne legyen feltűnő mennyire feleslegesen jöttem ide. Különben nem hiszem, hogy meg tudnék inni még egy pohárral, de egész jól mutat a kezemben. Kimegyek. De csak úgy egy-két perc múlva, tűnjön nyugodtan véletlennek az, hogy én is pont oda tévedek ahol ő van. Hűvös a kinti levegő. Nincs olyan meleg mint bent, de engem nem csak a házban lévő hő melegít, hanem az az egy nagyon kicsi pohár kőkeményen torokingerlő szilva pálinka is. – Szia! Remélem nem bánod, ha inkább hozzád csatlakozom, mint hozzájuk. – ez utalás akart lenni a röhécselő társaságra kicsit odébb, meg úgy összességében amúgy sem ismerem őket, most még úgyse szeretném megismerni a többséget. – Evangeline, ugye? – én, a marharépa, nagyon jól tudom, hogy az egyik háztársamat hívják így és az ő neve nem ez. De különben is, kifog javítani. Azt igazat megvallva meg, olyan csilingelősen hangzik a neve, amikor kiejti az ajkain.
Vendég
Vas. Feb. 07, 2021 11:09 am
Shawn & Suzie
Dance like nobody’s watching
Teljesen elvesztem az érzelmek világában. Hol a hangos zene ütemét élveztem, hol az alkohol mámorító hatását, hol a tömeg hullámzását figyeltem. Egy, kettő, három pohár. Négy, öt, hat tánc. Hét, nyolc, kilenc barát. Talán nem a legjobb ötlet egy buli közepén számolgatni, amikor mindenki más azzal volt elfoglalva, hogy minél szexibbnek tűnjön, hátha összejön neki egy egyéjszakás kaland, amit a feslő emeleten lévő szobák egyikében tölthet el a megbánás édes szagával keveredve. Erre innom kell. Mármint csak azért, hogy ne járjanak ilyenek a fejemben. Óvatosan egyensúlyozva a magassarkúmban elhaladtam a kanapé előtt, ahol páran üldögéltek és beszélgettek. Nem figyeltem meg, hogy kik ülnek ott, valahogy jobb érzés volt a mögöttük kialakított „tánctéren” belemerülni a zene lüktető ütemeibe, kergetni azokat a ritmusokat. Megkerültem a kisasztalt is, majd a pult mellett elhaladva a hátsó ajtó felé vettem az irányt. Azt az utolsó pohár alkoholt mégsem ellett volna meginnom, hiába vettem ki olyan lelkesen az egyik barátom kezéből, hogy oltsam a szomjamat. Kifárasztott a tánc, így őt meglátva az volt a gondolatom, hogy bármi is van a kezében, én lehúzom. Rossz ötlet volt, marta a torkom. Kilépve az ajtón megcsapott az éjszaka hűvössége, egy pillanatra libabőrös is lettem, de nem foglalkoztatott, jól esett magamba szívni a friss levegőt, amiben nem keveredett az alkohol és az izzadó testek szaga. Hányszor is fogadtam meg magamban, hogy többször nem megyek bulizni? A ruhám zsebéből előkaptam a telefonomat és nyomkodni kezdtem. Igazán felemelő érzés volt csak támaszkodni a korláton, miközben átszaladtam a legutóbb készített képeken. A fele szokás szerint használhatatlan, de tudtam, hogy reggel ezeket megnézve megint én leszek az, aki a fél társaságot felvilágosítja, hogy mik is történtek az éjjel velük. Miért érzem azt, hogy ebből megint baj lesz… Éppen abban a pillanatban tettem el a telefont, amikor valaki rám köszönt. Féloldalasan pillantottam rá, hogy ki lehet az, és bár a hangja ismerősnek tűnt, mégsem ismertem fel az alapján. Vagy csak azért nem, mert akármennyi disaudio is volt a ház körül, kintre is kihallatszott a dübörgő basszus mély hangja. -Halihó! -mosolyogtam rá szélesen. Shawn állt meg mellettem és valami oknál fogva a szívem hevesebben kezdett el verni. Biztos csak próbálja feldolgozni azt a rengeteg alkoholt, ami lecsúszott a torkomon ma este. -Nem zavarsz, -néztem abba az irányba, amerre ő is -csak szükségem volt egy kis levegőre. Enyhén fülledt odabent a hangulat, nem gondolod? Legalábbis kinthez képest, de ezt már nem tettem hozzá. Nem akartam szószátyárkodni, lehet, hogy ő is vágyott a csendre, mint a mellettünk ülő társaság. Bár az valószínűbb, hogy ők csak cigarettázni akartak, ugyanis az és poharak voltak a kezükben. A házigazda kifejezett kérésére csak kint lehetett rágyújtani és én ezt igen jó ötletnek tartottam. -Nemár Shawn, három közös óránk is van, ne keverj össze senkivel. Kérlek. -az ajkamba haraptam, ez azért egyáltalán nem esett jól. Igazán nincsen nehéz nevem szerintem, a szüleim elég jó nevekkel rukkoltak elő. -Suzie. Vagy Suzette. De inkább Suzie. -mondtam, hogy egy kicsit sem nehéz ezt megjegyezni. -Nem tudtam, hogy lesz ezen a bulin ismerős is, ne haragudj, hogy nem mentem oda köszönni, nem is láttalak. Miért nem láttalak, kedves Shawn? -igazán érdekelt, hogy hogyan keveredett pont ide, pont ma éjjel. Vagy lehet, hogy csak az én figyelmemet kerülte el és sokkal több ismerős arc táncolt a tömegben, mint amennyit észrevettem? Az ujjaimat a gyöngysoromba akasztottam és úgy vártam a válaszát. Ez a gyöngysor már szinte a védjegyemnek számított, így nem volt nehéz azt csavargatva gondolkoznom. Mindig magamon hordtam és ez alapján igyekeztem a ruhatáramat is feltölteni, hogy mindegyik passzoljon a gyöngysoromhoz. -Nézd, milyen szépek ma éjjel a csillagok! -sóhajtottam fel álmodozva, az égboltra tekintve.
❃Let’s pretend we are alone in the crowd❃
Vendég
Szer. Ápr. 21, 2021 9:26 am
Suzette & Shawn
Jó a hangulat, meg minden csak van az a pont, amikor az embernek egy kicsit elege van a tömegből és friss levegőre vágyik, főleg ha megvan benne a kellő alkoholmennyiség, hogy bátor legyen, szinte mindenre. Legyőzhetetlennek éreztem magam és túlságosan magabiztosnak. Ezért kellett kimennem és mélyen beleszippantani a hideg friss levegőbe, ahová bár kiszivárgott a zene, volt egy kis nyugalom. Egy kis nyugalom, aminek neve is volt, csak nem volt az életem része, csak a pillanatoknak, amikor szembetalálkoztunk és igazából annyi. Készen álltam arra, hogy jót szórakozzak, de odabent nem ment. Kíváncsi voltam Rá. Nem mindig van lehetőségem csak úgy gondtalanul nézni őt, de most komolyan. Ha csak úgy ráijesztenék, lehet én lennék a világ legparasztabb embere, mert nem tudok viselkedni. Pedig tudtam és szerettem volna felhívni valamivel a figyelmét magamra. De eddig sohasem jött össze. Nyilván azért, mert mindig valaki más érdeklődését sikerült felkeltenem, nem az övét és ez felettébb bosszantott. Ám most, hogy mindketten idekint vagyunk és nekem pont mellette kellett kikötnöm amúgy nem szándékosan, áh dehogy… – De eléggé. – értettem vele egyet nagyon röviden. Gratulálok Shawn, ennél rosszabbul nem is kezdhetted. Egy percig sem lep meg, hogy ő tudja a nevem. Én is tudom az övét, csak direkt idegesítem őt ezzel, mert mint mondtam szerettem hallani azt ahogyan ő mondja ki a nevét. Suzette. Szerencsére most ráfoghatom, hogy az elfogyasztott pia miatt csillognak a szemeim, nem más miatt. Ugyan! Milyen gyerekes dolog az, ha kedvelünk valakit, régen lejárt lemez… Mentegetőzhetnék ilyen módon. – A fél roxforti évfolyam itt van, bár én a kanapén ücsörögtem, biztosan csak azért. – tényleg ott voltam, csak inkább meghúztam magam, minthogy a feltűnést keltsem. Jól megvoltam a sörömmel. De aztán megjelent ő és már nem tudtam csak úgy nyugodtan elmélyülni a zene zajában és figyelmen kívül hagyni őt. Bár az évfolyam társaink már nálam is érdekesebb állapotban voltak, ezért se firtattam nagyon, hogy odamenjek hozzájuk és én is hasonló részegségben legyek majd velük. Ki tudja mit csinálnék… – Valóban. – állok mellé végül és csak egy kicsit pillantok fel a csillagokra, inkább rajta tartom a szemeimet, hosszasan, mert emlékezni akartam erre a pillanatra. – Nem fázol idekint amúgy? – ha igennel válaszol, csak akkor veszem le a kabátom és adom rá udvariasságból meg azért is, mert érdekel, ha pedig nemmel, akkor szépen megtartom tőle a távolságot.
Teljesen elvesztem az érzelmek világában. Hol a hangos zene ütemét élveztem, hol az alkohol mámorító hatását, hol a tömeg hullámzását figyeltem. Egy, kettő, három pohár. Négy, öt, hat tánc. Hét, nyolc, kilenc barát. Talán nem a legjobb ötlet egy buli közepén számolgatni, amikor mindenki más azzal volt elfoglalva, hogy minél szexibbnek tűnjön, hátha összejön neki egy egyéjszakás kaland, amit a feslő emeleten lévő szobák egyikében tölthet el a megbánás édes szagával keveredve.
