Too many problems at once

Nem tetszett. Nem tetszett, hogy egy félreértés miatt büntetőmunkát kaptam. Pont az én Jesse barátommal együtt összezárva Albus Potter-rel. Most nem volt itt senki sem, hogy a háta mögé bújhassak és ne kelljen szembe néznem az igazsággal, ami kimondja, hogy valamit nagyon elbaltáztunk átváltozástan órán, ha a professzor ide küldött minket. Félek. Pontosan így van, Finnegan Pearce fél, de inkább attól, hogy kikapok ezért a nővéremtől és huss a Travis-sel való gyakorlásomnak. A bájitaltan szertárt kitakarítani cseppet sem jó móka. Mi a garancia, hogy így jobbak leszünk? Kinek használ ez a leginkább? Nekik vagy nekem? Hát persze, hogy senkinek: Semmi! Ezért csak nézek, de nem értek meg semmit sem az egészből, amikor a professzor itt hagy minket hármunkat.
– Ez az egész a te hibád Potter. – dünnyögöm magamban, ugyan, miért szekálnám ilyesmivel a szobatársamat, ha tudom, hogy ha beszólok neki akkor reggel valami trutyi fogadja a talpamat a cipőmben. Elkezdtem csendben rakosgatni, de amikor felpillantottam és a másik polcra néztem amit elkezdtem volna rendbe rakni valami nem stimmelt és ennek szót is adtam.
– Miért van itt ez az üresség? Hová tettétek azt aminek most ezen a helyen kellene lennie?– mert muszáj hozzájuk szólnom, sokáig nem hallgathatok.
Gondolom mondanom se kell milyen 'nagy' itt a hely hármunknak. Jó ha tudok még szuszogni. Amúgy azt hiszem Albus és Jesse örülhet, hogy most nincs kedvem agyon csapni őket. Nem vagyok harcolós hangulatomban, ha abban lennék, már régen máshol volnék, nem itt hanem futva menekülnék előlük.
– Az az üvegcse a másik polcon volt, ide az elmét megzavaró vagy serkentő hozzávalók jönnek! – nem mintha olyan jól tudnám, hogy miről beszélek, de a képmemóriám az valamennyire még jó. Máskülönben tudom mit rajzolok gyom- és gyógynövénytan órára. Azt a tantárgyat még tudnám szeretni is ha kevesebb macera lenne vele.
– Nem akarok itt lenni. Szóval siessünk még mielőtt a professzor azért jönne, hogy leellenőrizzen itt minket. –  csak motiválni próbálom Jesse-t és Albus-t, semmi köze ahhoz, hogy klausztrofóbiás lennék vagy hasonló bajos nyavalyák. Csak meg akartam szabadulni ettől a helytől, mert minden körülvesz, amit kevésbé kedvelek. Ezalatt természetesen nem Albus-t értem. Áh, dehogy!
– Kész röhej, hogy fiú létünkre nekünk kell itt rendet rakni. – mondanom kellett ismét valamit csak azért, hogy ne hallgassak. Tulajdonképpen szeretek beszélni összevissza mindenről, de hallgatni pont úgy. Most beszédes kedvemben voltam, valamivel muszáj szórakoztatnom a többieket. Bár szerintem ők anélkül is jól szórakoztak, hogy bármit mondjak vagy tegyek. Csodás!

Az átváltoztatástan minden pillanatát élveztem addig, ameddig a két hülye Griffendéles miatt büntetőmunkát nem kaptam. Pedig én aztán nem tettem semmit sem, de a prof valahogy nem hitte el. Tény és való: túl sokszor ugrattuk egymást a srácokkal, hogy hihető legyen az ellenbeszédem. Mindegy is volt már igazából. Annyiban lett volna jobb vitatkozni, hogy nem velük lettem volna egy büntetőmunkán, de inkább befogtam és elfogadtam a feladatot. Közben jött a tipikus „az apjára ütött” duma, ami miatt csak morogtam az orrom alatt. Beletörődtem inkább a sorsomba és időben mentem a bájitaltan szertárba. Nincs is jobb, mint azt kitakarítani… oh wait.
– Ezt nem kened rám, Pearce! Talán nem egymás farkával kellett volna játszanotok és akkor most nem lennénk itt. –Az eszem megállt. Még rám akarta fogni azt, hogy itt kell rostokolnunk. Inkább próbáltam semmibe venni őket, habár ez nehezen ment ezen a kis helyen. Ráadásul pont annyira érdekelt a szertár tisztasága, mint maga a tantárgy: semennyire. Ettől függetlenül próbáltam minél hamarabb elvégezni a feladatomat, mert akkor tuti biztosan megszabadulhattam tőlük.
– Nem teljesen tökmindegy? Haladj már a dolgoddal, aztán lépjünk a saját utunkra. Kezdem magam heringpartin érezni… –Halkuljon már el magától vagy én fogom elhallgattatni, de azt nem fogja imádni. – Te magad vagy az elmezavaró, nem az üvegcse tartalma… –morogtam az orrom alatt, két polc pakolászása közben. Neki aztán tényleg nem kellett semmilyen bájital ahhoz, hogy elmezavart legyen, szóval attól nem féltem, hogy esetleg megitta valamelyik, számára szimpatikus üveg tartalmát. Bár kinéztem belőle, de csak nem volt ennyire hülye. Mély levegőt kellett vennem ahhoz, hogy ne forduljak meg, és keverjek le neki egyet. Még ő mondta, hogy siessünk, mert nem akart itt lenni. Hát most is kinek járt a szája? – Ha a kezed is járna, nem csak a szád, gyorsabban végeznénk, nem gondolod? –Hangosan is megjegyeztem, amit eleinte magamban akartam tartani, de annyira felbosszantott már, hogy nem volt erőm és kedvem se visszafogni magam. Utolsó megjegyzésére inkább nem mondtam semmit, mert ahhoz túl kicsi volt a hely, hogy itt most verekedést kezdeményezzek. Inkább oldalaztam egy kicsit, hogy egy újabb polchoz hozzáférjek. Gondosan ügyeltem arra is, hogy ne üssem meg egyiküket sem, mert aztán nagyobb baj lehetett az egészből. Nekem meg semmi kedvem nem volt a kelleténél több időt tölteni velük.


P.S.: Wtf?Mood: Twisted Games

Komolyan ránéztem Potter-re, már, hogy ne lenne az ő hibája! Ha befogta volna akkor talán nem lennénk itt, az nem az én hibám, hogy mi megvédtük magunkat és mindhárman idekerültünk. De ahelyett, hogy bármit is válaszolnék vagy reagálnék a megjegyzésére, csak szúrós szemekkel nézek rá. Sajnos ennyire futja tőlem, verekedni csak akkor verekszem, hogyha meg kell védenem magam. Azért annyi eszem még van, hogy ne én kezdeményezzem a verekedést. Elég nehéz lenne azt mondani, hogy nem is én kezdtem, pedig akkor igen.
– Bocs, de ha bejön ellenőrizni a professzor akkor inkább lassabban de jól végezném a munkám, hogy ne kelljen az egészet elölről kezdeni. Szóval jobb lenne ha tüzetesebben megnéznénk mi hová jár. – igyekeztem határozottan érvelni amellett, hogy ne csak visszategyük a dolgokat úgy találomra, ahogy eredetileg is terveztük volna. Kár, hogy nem használhatjuk a pálcáinkat, sokkal egyszerűbb lenne.
Őszintén nem értem mi a jó ebben, mert én abból semmit nem tanulok, hogyha Albus-sal és Jesse-vel vagyok ide összezárva úgymond. Az egyikük… sőt igazából mindkettejük morog rám, pedig én csak a jót mondtam azzal, amit mondtam.
– Nem hiszem. – válaszolok Jesse felszínes rendrakási javaslatára. Az egy dolog, hogy tényleg nem mi voltunk azok akik ezt az egészet összekevertük, de akkor is meg kell tenni, ha akarjuk ha nem. Bár ne lenne muszáj és valami szórakoztatóbb dolgot találtak volna ki. Most már mindegy.
Elveszem az én egyik polcomról az alapanyagokkal teli üvegcsés ládikót. Szépen óvatosan még mielőtt eltörnék egyet, túlságosan összekocognak és ez egyáltalán nem tetszik nekem.
– Milyen próbáról lógsz? – nem mintha lett volna közöm hozzá, de volt egy sejtésem, hogy honnan hiányzik éppen.
– Szerencsére a kviddics edzés nem ma van. – jegyzem meg egy kicsivel derűlátóan, de igazából csak ennyit, van egy olyan érzésem, hogyha most kezdenék el arról beszélni milyen „káprázatos” a másik Potter-rel csevegni, akkor a mellettem lévővel is hasonlóan fognék beszélni. Egyikük sem a kedvencem, maradjunk annyiban. Na de mindegy is. Szerencsére csak a nagyobbikkal járok egy házba és akkor se mindig találkozunk, őt tehát el tudom kerülni, de Albus-sal közös óráink is vannak, ami elég kimerítő, ha ilyen és ehhez hasonló helyzetbe kerülünk.
– Ezekkel nagyon óvatosnak kell lenni, mert… – tudják, nem okoskodtam, csak felhívtam a figyelmüket arra, hogy amíg én felmászok a létrán a legfelső polchoz, addig legyenek tekintettel rá és ne törjék össze nekem.