Erős fejfájással ébred, és nem tudja hová tenni a zajokat, valamint az orrát szúró szagokat. Saját gondolatait szinte kirugdossák fejéből mások gondolatai, melyek olyan hangosan és zavarosan veszik uralmuk alá Bonnie teljes lényét, hogy kénytelen megerőltetnie magát, ki kell nyitnia szemeit. Lassan kitisztul előtte a kép, amint a javasasszony elhessegeti az ágya mellől csapattársait. Ismerős arcokat vél felfedezni, aztán az is tudatosul benne, hogy a gyengélkedőben fekszik. Semmire nem emlékszik abból, ami történt. Mikor került egyáltalán ide? És miért? Ahogy a távolodó alakokat nézi és a homályos pacákhoz arcokat is tud illeszteni, sejteni kezdi, hogy ez valami kviddics baleset lehetett. Fejét lassan a másik irányba fordítja, ahol nagy meglepetésére nem a testvére néz vele szembe. Túlságosan hasogat a feje ahhoz, hogy fel tudja vonni szemöldökét, de ez történne, tekintve, hogy beszűrődnek gondolatok, amelyek nem a sajátjai. Látásból mintha ismerné a lányt, igen, arra viszont nem talál magyarázatot, mi lehet rá az oka, hogy ott üljön mellette és aggódó pillantásokat küldjön felé. Megpróbálja kinyitni a száját, az azonban teljesen ki van száradva. Feljebb próbál ülni, tekintetével pedig az éjjeliszekrényen levő pohár után kutat. Lassú, kontrollt vesztett mozdulattal nyúl felé. Minden erejét be kell vetnie ahhoz, hogy ezt az egyszerű, hétköznapi mozulatot megtegye és megkaparintsa a vizet, amivel kiszáradt száját megnedvesítheti. Szemeit hosszú pillanatokra lehunyja, az ivás az összes erejét kiveszi. Úgy dől vissza a párnára, mintha nagy dolgot vitt volna véghez. Pedig csak a pohár került vissza az éjjeliszekrényre, az ő tekintete pedig először a mennyezetre, aztán a lányra. Egyelőre szó nélkül méregeti, várva, hogy majd hamarosan kitisztulnak előtte az emlékképek, és őt is el tudja helyezni élete történetében.
Iszonyatosan izgultam miatta. Pláne, mert egy akkorát kapott a gurkótól, hogy azt hittem, nem éli túl egyáltalán. Csak azt sajnálom, hogy nem tudtam valahogyan a tudtára adni húzódjon odébb, mert ha nem eltalálja őt a felé közeledő gurkó. Rossz volt látni, ahogy leesik a seprűjéről és nem tudok semmit sem tenni azért, hogy megvédjem. Eléggé erős ütést kaphatott, mert nem tért magához, akárhogy próbálkoztunk. De nem tágítottam mellőle, még azután sem, hogy a többiek kimentek a gyengélkedőből. Amikor magához tért megörültem, hogy végre kinyitotta a szemét és én felállhattam. Szörnyű volt látni, hogy ennyire tehetetlen voltam és nem tudtam mihez kezdeni a helyzettel, amíg eszméletlen volt, mert csak azt akartam, hogy felnyissa a szemét és jobban legyen. Úgy érzem ma nem lesz sok alkalmunk a közös programra, amit megbeszéltünk, jobb lesz neki ha inkább pihen és nem erőlteti meg magát. Éppen ezért, amikor láttam, hogy vizet szeretne inni megpróbáltam segíteni neki, vagy legalább odaadni neki a poharat, esetleg megtartani addig amíg biztos nem lesz az, hogy minden rendben van vele. Kicsit közelebb húztam a székemet és leültem mellé, túl csendben volt. Vajon engem hibáztatna amiért ő ebbe a helyzetbe került? Egy kicsit elszégyelltem magam miatta és igyekeztem nem arra gondolni, hogy esetleg az én hibámból esett neki valami baja. Tudom, hogy elkezdene meggyőzni ennek az ellenkezőjéről, azt meg nem akarom. – Hogy érzed magad? – kíváncsiskodtam, mert nem kicsit aggódtam érte csak meg akartam tartani tőle a távolságot, hogy most azt kapja amire a leginkább szüksége van, pihenésre, talán. – Hoztam neked csokibékát, azt gondoltam neked most nagyobb szükséged van rá, mint nekem. – mosolyogtam vigyorogva és elő is húztam a zsebemből a csokibéka dobozt s, odaadtam neki. – Ha most mégsem tudod kibontani, de szeretnéd megenni akkor kibonthatom neked. – ajánlottam fel neki, végül is, nem tudom még mennyire van jól. Nem kellene megerőltetnie magát.
Vendég
Szer. Feb. 17, 2021 9:29 pm
Melody kedves
Kviddicsezik már annyi ideje, hogy tudja, ez bizony ezzel jár. Ha rosszul jön ki a lépés, akkor a gurkó könnyedén beleszalad az ellenfélbe, de ha nem is ez történt most, akkor is...fájdalmas. Nagyjából nem tudná felsorolni, milye nem fáj, mert minden porcikája sajog, legfőképp azonban a fejére koncentrálódik. Ez már csak azért is rossz, mert nem elég a baja ezzel a sérüléssel, mellette még a legilimenciára is figyelnie kell. Ilyenkor nehezebben tartja kontrollban, mint jobb napokon. Jelenlegi helyzetében nem az a legnagyobb gondja, hogy kik veszik körül, sokkal inkább a nehéz mozgás, és hogy még egy pohár vízért is meg kell küzdenie. Mégis, a lány, aki az ágya mellett ül, kérdéseket vet fel benne. Ha lenne rá ereje, a minimálisnál jobban felvonná a szemöldökét. Segíteni bárki tud, de hogy magát hibáztassa? Márpedig tisztán hallja a gondolatait, és ez összezavarja. Arról a gondoskodásról nem is beszélve, amit egy olyan lánytól kap, akit személyesen nem is ismer igazán. Ami azt illeti, a nevét sem tudná megmondani. Teljesen kimerülve fekszik a párnán, gyűjti magába az erőt ahhoz, hogy megköszönje az előkerülő csokibékát. Végül megköszörülve torkát sikerül valamiféle hangot is kipréselnie ajkain. - Köszönöm, nem kérek most. Elszökne - még így is képes viccelődni, vagyis saját magából viccet csinálni. Biztos benne, hogy az a csokibéka a maga egy-két ugrásával is legyőzné. - Úgy érzem, mintha egy csordányi troll ment volna keresztül rajtam - és aztán jobb később, mint soha alapon a hogyléte felőli érdeklődésre is választ ad. Mondjuk ez nem lehet túl meglepő, tekintve, hogy nagyjából a lány itatta meg... - Ne haragudj, de ismerlek? - aztán rákérdez, tovább méregetve őt, mintha ezzel majd rájönne. Lehet, hogy ezt a kérdést szebben becsomagolva kellett volna tálalni, de hát Bonnie-ról beszélünk. Nagy valószínűséggel a gondolataiból pedig hamarabb meg fogja tudni az igazat.
Egy kicsit lázban voltam, hogy mi lehet vele, mennyire rossz az állapota. Aggódtam. Sokat jelentett nekem és azzal, hogy így látom őt, egyre világosabbá vált számomra, mennyire meg akarom őt védeni. Persze tudom, hogy ez fordítva szokás, valószínűleg ha én lennék így kiütve akkor ő is ugyanúgy itt lenne most mellettem. De van annyi előnyöm, hogy ennek sajnos a fordítottja az igaz. Nem szeretek tétlenül ülni és akkor se mennék el, ha kiküldenének, mert nem fog egyhamar felébredni vagy pihenésre van szüksége. Megmakacsoltam magam és vártam. Vártam, hogy felébredjen és beszélhessek hozzá. Nem mintha nem lenne cuki így behunyt szemekkel, de inkább akkor aludjon, amikor annak tényleg az ideje lenne. Persze szem előtt kell tartanom, hogy megsérült, így a bennem tomboló érzéseket, vágyakat kénytelen vagyok elfojtani magamban. Megpróbálok egyszerűen csak, lenyugodni és normálisan állni ehhez az egészhez. Csak idő kérdése, hogy elszabadulhasson innen, de addig én itt leszek mellette, már amíg engedik és tényleg már ő maga nem küld el engem. Akkor sem hiszem, hogy hallgatnék rá, de ha a pihenésről van szó, akkor lehet megtenném. Első sorban az számít most, hogy rendbe jöjjön. Csak azután van helye az érzelmeknek is. – Ne félj, nem hagyom, hogy elszökjön. Azért vagyok itt. – széles mosolyra húzom a szám amikor végre válaszol nekem és ha ő nem is, akkor én elkezdem kicsomagolni a csokibékát, tudom, hogy mennyire szereti és ha csak az kell, akkor majd fogom én, amíg ő bele harap, ilyen egyszerű. – Oh azt elhiszem. Nagyon kiütött téged a gurkó. – a mosolyomat felváltja a szomorúság, ijesztő látvány volt látni a zuhanását. Meg is fogom mondani az ikertestvérének a legközelebbi edzésünkön, hogy hülye ötlet volt Bonnie-t azokra a fura mutatványokra kérni. Csinálja meg ő és kész, ha úgy elvan azzal, hogy nyerjünk, de most komolyan! – Ha-ha-ha, jó vicc Bonnie. – látványosan szemet forgatok, mintha nem tudná, hogy ki vagyok. Ám látva, hogy ezt halál komolyan mondta én is elkomolyodtam. – Melody vagyok. Van akinek Stella, de inkább Melody. – elhúzom a szám. – Nem ismersz meg? – nyilván így van, hogyha megkérdezte, ez lenne a logikus.
Vendég
Vas. Feb. 21, 2021 8:23 pm
Melody kedves
Teljesen összezavarja ez a lány. Nem elég, hogy borzasztóan hasogat a feje, még egy rajongót is kapott a nyakába? Lopva körbepillant a helyiségben, hátha meglátja a testvérét, aki majd megmenti, vagy éppenséggel jót röhög rajta az egyik függöny mögött. Eszébe sem jut, hogy talán az ő fejével történt valami a baleset során, ezért nem ismeri meg a lányt, akinek elég csak hallani a gondolatai ahhoz, hogy az ember inkább menekülőre fogja...már ha tudná, persze. - Kedves vagy, de tényleg nem kérek - a fejfájástól van egy kis hányingere is. Semmi másra nem vágyik jelen pillanatban, csak fájdalomcsillapítóra és vízre, a csokibéka jobb, ha a dobozában marad. Vagy ha a lány eszi meg, az is megfelel Bonnie-nak. - Sejtettem - szisszen fel, mikor hozzáér a fejéhez. Kötést nem érez, csak egy nagy púpot, ami biztosan ott lesz még egy darabig, mint hű társa. Utálja ezt, senkinek sem kívánja azt a kiszolgáltatott helyzetet, amiben most fekszik itt az ágyon. Arról nem is beszélve, hogy pár pillanat alatt még a mostaninál is jobban összezavarják egymást a mellette ülővel. Persze, kedves, meg aranyos, hogy itt üldögél vele, csak hát jó lenne tudni, ki ő... Az pedig nem segítség, hogy viccnek tekinti a kérdését. - Sajnálom... - valamennyire összeráncolja homlokát. Tényleg nagyon próbálkozik, igyekszik kiigazodni a gondolatokon, amiket hall. - Melody. Óh! Te is a csapatban játszol - ködösek az emlékei valamiért. Talán ha Clyde nem a saját tükörképe lenne, őt sem ismerné meg. Az őrangyalával nem volt túl sok interakciója az évek során, ami azt illeti, a nevét sem tudná, ha nem súgnák a fülébe, ha arról van szó, hogy szóba kell állniuk. - Mi...a...fasz? - amikor oldalra pillant, felfedezi, hogy az ablakpárkányon hó ül. Túlzott lendülettel ül fel, amitől felnyög, de eltekint ettől a látvány miatt. - Esik a hó, vagy ennyire megbolondultam?
Nem tudtam mit mondjak neki. Egy kicsit kényelmetlenül éreztem magam ugyanakkor nagyon aggódtam érte. Hiszen együtt már olyan sok dolgot átéltünk, hogy nem tudom mihez kezdenék nélküle. Persze erős nő vagyok nem arról van szó, csak amióta beköltözött az életembe és felforgatta azt teljesen máshogyan állok helyzetekhez és emberekhez. – Rendben. Majd itt lesz későbbre akkor. – kénytelen vagyok engedni neki. Sajnos nem vagyok az ő helyzetében és nem tudom mi megy végbe benne most vagy hogyan érzi magát igazából. Csak azt tudom, hogy nem akarok nagyon megerőltető hatást kelteni benne. Így is eléggé rossz passzban van és szerintem ezt anélkül is tudja, hogy kiolvasná a gondolataimból. De még így is szexi, a maga módján, bár azért azt is hozzá tenném, hogyha nem muszáj akkor nem látnám őt ilyen állapotban. Amikor magánál van az sokkal de sokkal megnyugtatóbb. – Bocsi, igen és én vagyok a… – mielőtt befejezhetném a mondatomat és a gondolatmenetemet is arról, hogy én ki vagyok, amikor azt látom, hogy elkezd mozgolódni és felül, amikor neki pihennie kéne. Merlinre ezt az izgágát! Felpattanok én is a székből, de csak azért, hogy odafigyelhessek rá. Ki tudja, simán kinézem belőle, hogy ki akarjon mászni az ágyából, de nekem majd az útját kell állnom. Ilyen egyszerű, ha fellök, hát fellök. – Igen, tudod… Tél van. Már vagy másfél hónapja. – sóhajtok végül fel. Már nem tudom megkérdezni tőle, hogy ennyire nagy ütést kapott-e, hogy azt se tudja milyen évszakban vagyunk. – Szerinted milyen időnek kellene lennie most? – puhatolózom meg tőle, mert kíváncsi vagyok, hogy ő mit gondol. Vajon mi történhetett vele odabent a fejében? Tudom, hogy nagyon nagy ütést kapott, de ennyire? Leülök az ágya szélére, hogyha arról van szó, akkor tényleg az útját tudjam állni és egyúttal szemmel tarthassam is őt. Lehet, hogy szólnom kellene Mrs. Abbottnak, ő valószínűleg sokkal többet tudna segíteni Bonnie-nak, mint én. Vagy esetleg a tesóját hívjam ide? Clyde még nagyobb fejfájást okozna neki, szóval ezt a gondolatot gyorsan elvetem. – Most az lenne a legjobb ha mondjuk lenyugodnál. Tudom, hogy rossz ötlet ilyenkor ilyesmit mondani, de aggódom érted.
