First dinner

Millie & Sorin

Első lakoma Roxfortban

Nagyon izgalmas volt a Roxfortba érkezés az azt megelőző bevásárlás az Abszol úton. Annyira varázslatos volt minden és hát gyakran megálltam csodálkozni, így az újonnani családomnak gyakran meg kellett állnia miattam, hogy nehogy elhagyjanak útközben. Nem akartam teher lenni, de ez a mágiával teli világ annyira káprázatos és még álmomban sem hittem volna, hogy valaha jó értelmet nyer a boszorkányság. Rengeteg dolgot vettünk és ez még nem volt semmi, a Roxfort vonathoz át kellett futni a falon! Hát nem volt túl sok bátorságom hozzá, de összeszedtem magam és egyik bátyámmal átfutottam rajta. Elképesztő élmény volt, a ládáim segítettek feltenni és végül az ikrekkel egy kocsiban utaztam végig. Vettek nekem csokibékát, ami majdnem megszökött, de elkaptam és megettem. A kártyán valami varázsló volt, nem volt időm megnézni, mert elvették, hogy ezt még nem látták, kis mázlista vagyok, de mire visszakaptam már nem láttam rajta az illetőt, mintha elromlott volna, így csak a talárom belsejébe tettem. Ahogy leszálltunk a vasút után egy kis hajókázás jött, elköszöntem a testvéreimtől és követtem a többi elsőévest. Mindenki beszélgetett egymással, én nem tudtam nagyon beleszólni, csak egyszer szólaltam meg, hogy vérfarkas vagyok, utána már kerültek páran. Nem tetszik, talán nem kellene ezzel nyitnom, de ez úgyis kiderül egyszer, minek titkoljam el? A terem közepén állva hallgatom a nyitó beszédet és mikor a nevem elhangzik utolsóként, hogy lépjek elő és a Teszlek süveg beoszt, a torkomban dobogott a szívem. Kecses, magabiztos léptekkel indulok meg, hogy kiderüljön hová kerülök.
- Hollóhát! - Az asztalnál ülők éljeneznek, hogy egy újabb taggal bővül a ház. Felpattanok a székről és el is indulok az asztalhoz, ahol egy idősebb diák mellé sikerül leülnöm.
- Helló! - Üdvözlöm és utána nem sokkal már jó étvágyat kívánva az asztal megtelik mindenféle finomsággal.
- Azta! - Csodálkozom ismét, le sem tagadhatom, hogy mugli születésű vagyok szerintem. Felállok válogatni és kiszedek pár ínyenc falatot a tányéromra.
- Mindig ekkora választék lesz kajából? - Kérdezem a mellettem ülő fiút halkabban, hogy mások ne hallják, elég ha egyvalaki nevet ki engem és nem az egész asztal. Nem tudhatom, hogy ez csak üdvözlő vacsora vagy így mindig ilyennel számoljak, azt hiszem akkor rengeteg dolgot meg fogok majd kóstolni, amit eddig nem ehettem a szigorú diétám miatt, amit a szépségversenyek megköveteltek.

Egy új tanév kezdete. A szokásos vonatút unalmasan telt, mint mindig. Jó, végig dumáltam a haverokkal meg a tesómmal, de hát ez mindig is így volt. Ilyenkor osztottuk meg egymással, hogy ki mit csinált a szünetben, mennyire várta már az új tanévet, meg ilyenek. Én kifejezetten kíváncsi voltam, hogy mit hoz majd. Nagyon reméltem, hogy sok-sok nyugalmat és zökkenőmentességet. Semmi kedvem nem volt balhézni, vagy ilyesmi.
A nagyteremben a beosztási ceremóniához készülődtek, mikor beértem a helyemre. Szokásom volt elkésni róla, amióta nem engem osztottak be. Sosem érdekelt, hogy ki melyik házba került. Ennek persze az volt az ára, hogy a legszélre kerültem a leüléseknél és így a friss elsősök mellém tudtak telepedni. Valahol jó is volt, de néha bosszantó is. Mikor milyen kedvem volt persze. Ez ugye kikerülhető lett volna, ha időben beérek, de az nem én voltam. Balommal megtámasztottam a fejemet és unott képpel hallgattam végig a ceremóniát. Változatosabbnál változatosabb házak repkedtek. Volt olyan, akinél csodálkoztam, hogy abba a házba került, amelyiket a Teszlek Süveg mondta, mert ránézésre totál az ellentétje volt a gyerek. Az is igaz, hogy az én Hollohátas létem is kérdőjelezhető volt, de mindegy is. Sosem az lesz a meghatározó az életedben, hogy az iskolát melyik házban jártad ki, hanem az, hogy kijártad. A beosztás véget ért, az utolsó személy egy lány volt, aki mellettem ült le. Mosolyogtam rá, hogy ne tűnjek mogorvának a szemében.
– Szia –köszöntem vissza a lánynak. A terülj-terülj asztalka is megérkezett, mert ahogyan a diri jó étvágyat kívánt, mindenféle finomság jelent meg az asztalon. A lány, aki mellém telepedett, természetesen rácsodálkozott az egészre. Láttam, hogy miket kezdett el szedni magának és gondoltam kicsit megviccelem: jobb mutatóujjamat a finomságra szegeztem, és ide-oda kezdtem el mozgatni, mikor hova, amikor el akarta kapni a lány. Aztán persze a tányérjára tettem.
– Általában jah, szóval kezd el szoktatni magad hozzá. Egyébként Sorin vagyok, üdv a Hollóhátban. –A lány nevét úgy is hallottam, mikor szólították és ha már mellém ült le, akkor jó arcként bemutatkoztam neki. Aztán elkezdtem én is a vacsorát, mert már korgott a gyomrom.

Millie & Sorin

Első lakoma Roxfortban

Amíg várakozom, hogy végre sorra kerüljek, addig a padoknál nézem a későn érkezőket, nekik bizonyára halálunalmas lehet ez a kis ceremónia, lehet jövőre én is az ő sorukat erősítem majd. Az ikertesók felé fordulok és küldök feléjük egy mosolyt, eléggé izgulok, melyik házba kerülök majd. Igazából mindegy is, mert a tény, hogy mágiát tanulhatok az fix és számomra ez is elképzelhetetlen volt addig a bizonyos napig. Kicsit beleborzongok az emlékébe is, és a taláromba törlöm az izzadó tenyeremet, majd végre sorra kerülök és Hollóhátas leszek. 
Leültem egy fiú mellé, majd megjelent az a rengeteg kaja és én finoman felállva már szedtem is volna magamnak, ám az étel mindig elmozdult, mikor felé nyúltam volna. Felmordultam, pedig nem szokásom az ilyesmi, most mégis megtettem, biztos a véremben lévő vérfarkaslét miatt van, ami a már gyökeresen feldúlt életem még tovább keseríti majd.
- Bocsi. - A szám elé kapom a kezem, tényleg nem akartam morogni, mert hát nem vagyok mogorva lány, ettől több kell, hogy kihozzon a sodromból, ezt inkább szórakoztatónak tartom, még ha kicsit talán bosszantó, ahogy a levegőbe markolok a kaja helyett.
- Ezt, hogyan csinálod? Megtanítod nekem is? - Érdeklődöm, amint az étel, amiért nyúltam a tányéromon landol. Talán emiatt a gesztus miatt nem haragudhatok rá a kis játékocska miatt. Ó, az anyám már a haját tépné tőle, mamiért a kajával játszik. Ilyenkor örülök, hogy nincs velem, de természetesen gyászolom is emellett, mert hiányzik nekem, bármennyire is különböztünk.
- Örvendek Sorin! - Mosolygok rá és az első falatot magamévá is teszem, ami egy elégedett hümmögést vált ki belőlem. Ennek van íze is és nagyon is finom, a végén még felszedek pár kilót, bár igazából nem bánnám, rám férne.
- Köszönöm, remélem megfelelek majd a házamnak. Itt is van beavatási szertartás, mint a filmekben az este közepén? - Érdeklődöm, mert tényleg nehezen tudom elképzelni ezt a világot, rengeteg filmre és sorozatra támaszkodom, hogy ne tűnjek nagyon muglinak itt, bár kétlem, hogy ez ne tűnne fel majd az évfolyamtársaimnak.
- Te hányadik éves vagy most? - Érdeklődöm tovább, merthát kár lenne, ha a beszélgetés annyiban elhalna, hogy üdv köztük, mikor jobban meg is ismerhetném ezt a fiút. Én kivételesen nem úgy gondolok rá, mint a legtöbb lány, hogy jaj pasi, fel kell szednem, inkább csak barátkozni akarok, az sokkal tartósabb azt hiszem.

Morgása megmosolyogtatott. Mint valami kismacska, aki éppen nem kapta meg azt, amire vágyott. Ez mondjuk valós dolog volt, hiszen egy kis lebegtetés segítségével a megkívánt ételét mindig eloroztam előle. Számomra is öröm forrás volt ez az egész, de legalább megmutattam neki, hogy egy ilyen kis dologra is számíthat az ittléte alatt. Aztán csak letettem a finom falatot a tányérjára, mert az én gyomrom is jelezte azt, hogy üres és két helyre nem igazán tudtam koncentrálni.
– Ez egy alap varázslat, mégpedig a levitációs bűbáj. Megtaníthatlak rá, de azt nem tudom, hogy neked menni fog-e pálca nélkül. Én így születtem, hogy nekem megy. Egyébként Bűbájtanon úgy is meg fogják mutatni a bűbájt, de ott már ügyeskedhetsz majd azzal, hogy neked megy. –Ki tudja azt, hogy a mellettem ülő lánykát nem áldotta-e meg a sors azzal, amivel engem. Persze nem mondtam biztosra azt, hogy sikerül neki, de azt sem, hogy nem. Friss hús volt itt, semmit nem lehetett még róla tudni. Biztos okoz majd meglepetéseket. Közben én is nekiláttam a vacsorám elfogyasztásának. Pár finom falat lecsúszott, Millie kérdése viszont egyet majdnem megakasztott. Most el kellett gondolkodnom azon, hogy megijesszem-e vagy se, de talán nem kéne. Vagy de?
– Csak szerezz sok pontot, és biztosan meg fogsz felelni. A beavatásról meg annyit, hogyha elmondanám, akkor már nem lenne olyan jó dolog, mert felkészülnél rá. Lehet, hogy lesz; lehet, hogy nem. Remélem nem vagy fázós és tudsz úszni, meg futni. –Én gonosz, hát ilyet mondani egy ropogós háztársnak? Még szép. Ezzel nem árultam el amúgy sem semmit, de hát nem volt ilyen a suliban. Legalábbis én úgy tudtam, hogy a Hollóhátban nem volt és az elmúlt öt évemben, amit itt töltöttem, senki nem esett át ilyesmin.
– Hatodéves vagyok, de azt ne kérdezd, hogy milyen úton akarok tovább menni. Még én magam sem tudom. –Két falat között adtam meg neki a választ. Tényleg nem tudtam még, hogy mit akartam magammal kezdeni. A jegyeim jók voltak, de… hagyjuk is. – Van itt rokonod, vagy te vagy a családodból az első a suliban? –Valami téma kellett még a desszertek megérkezése előtt. Más meg nem ugrott be, reméltem nem vette zokon.

Millie & Sorin

Első lakoma Roxfortban

- Ó, kétlem, hogy nekem menne pálca nélkül, de jó tudni, hogy van, akinek az sem kell hozzá, nagyon menő képesség! - Fel sem tűnt, amíg nem hozta szóba, hogy az ételeket pálca nélkül lebegtette el a kezem ügyéből, de mivel a tányéromon kötött ki a végén, így nem több ez, mint egy kis tréfa. Lefogadom, hogy lett volna olyan elsős, aki hisztirohamot kap egy ilyentől, mert nem megy át neki a lényeg, hogy ez egy vicc és nem szemétkedni akarnak vele.
- Kérlek taníts meg rá! Annyira jó lenne, ha végre használhatnám a pálcámat és varázsolhatnék! Gondolom előbb rengeteg elméleti óra lesz, mielőtt a gyakorlatnak nekilátnánk. - Bár tudnám, hogy itt hogy működnek a dolgok, a rendes iskolákban az elméletet követi a gyakorlat és van, hogy fél évig is várhatunk valami gyakorlatiasságra. Annyira szeretnék varázsolni, most, hogy itt vagyok már lehet. A pálcám amióta megvettük ki sem vettem a dobozból, én komolyan veszem az ilyesmit, elvégre az ikrek sem varázsolhattak otthon, pedig ők már nagyok.
- Jó étvágyat! - Ami úgy látom meg is van, legalábbis falat követ falatot, amíg a kérdésem meg nem akasztja kicsit, hogy van-e beavatási szertartás.
- Hogyan lehet sok pontot szerezni? - Kérdezem meg két falat között a szám elé téve egy szalvétát, mert hát a kis hölgyek így szokták és vannak olyan megmoccanásaim, amiket úgy belém neveltek, hogy nem tudatosul a dolog, csak akkor, ha valaki emiatt jobban megnéz engem. A velem szemben ülő srác pedig pont ezt csinálta, szóval gyorsan le is tettem a szalvétát az asztalra és már jöhetett is a következő falat.
- Mi történik azokkal, akik nem tudnak úszni? - Kérdem meg félve kicsit, mert hát nem vagyok túl jó úszó, kellenek a karomra azok a felfújhatós kis úszógumik, amik a vízfelszínen tartanak, mindig így mentünk el még a szüleimmel is fürdeni. Viszont, ha már úszás, akkor lehet ma nem az unikornisos pizsimben kéne aludnom, ami kicsit elszomorít, mert az olyan kényelmes és abban legalább gyereknek érzem magam.
- A többi hatosikos tudja merre akar továbbmenni? Nem érsz rá az utolsó évben arra, hogy ezt eldöntsd? - Nem lehet könnyű a választás, de nekem ez még nagyon távol van és fogalmam sincs, hogy miféle munkák lehetnek itt a varázsvilágban, sőt azt sem tudom, hogy én mire lehetek képes idővel.
- Hát... Az az igazság, hogy mindkettő igaz, az igazi szüleim nem hittek a Roxfortos levélnek és történt egy baleset is, szóval nevelőszülőkhöz kerültem és így vannak itt mostohatesóim, ikrek, ők ha jól tudom ötödikesek most. - Nem akarom megölni a szüleim halálhírével a vacsorát, szóval elég gyorsan terelek a mostohatesók felé, az ikrek felé is mutatok, látásból már tuti ismeri a nővérem és a bátyám párosát.
- Neked vannak rokonaid itt? - érdeklődöm, miközben megjelenik a desszert is az asztalon és azt sem tudom mihez nyúljak, nem ismerem a legtöbb süteményt, maxumim látásból. Elkezdek a tányéromra szedni mindenből egy kis darabot.
- Van, aki felviszi a szobájába azt, amit itt már nem bír megenni, de este még nasizna belőle? - halkabban kérdezem meg közelebb hajolva Sorinhoz, mert nem szeretném, ha az egész asztal a fejéhez kapna, amiért ilyen az eszembe jut, arról nem is beszélve, hogy mi van, ha illetlenség a dolog és nem szabad.
- Tanítanál más varázslatokat is nekem, amik ilyen alapok és hasznosak lehetnek? - Kicsit fészkelődök a székemen, mert már azzal a lebegtető bűbájjal megvett kilóra, hogy megtanítja, szóval talán, ha van tehetségem, akkor mást is taníthatna, hogy villoghassak a tudásommal. Jó, valójában nem dicsekednék vele, de mennyire király lenne egy olyan bűbáj, ami segít, hogy sok könyvet pakolhassak a táskámba és ne látszódjon, hogy tele van, meg jó lenne, ha súlytalan lenne egy kicsit, mert ki akar öt kiló könyvet cipelni egész nap magával?

– Ezt így ne jelentsd ki, mert ki tudja, hogy milyen meglepetések érhetnek még. Ha idősebb leszel, megpróbálhatjuk majd kideríteni, hogy megy-e neked pálca nélkül. –Abba persze bele se gondoltam, hogy ezzel mit ígértem meg neki. Azt hiszem ezzel a lépéssel ellőttem az éves jótevésemet irányába. Hogy miért pont neki? Talán a morgása és a viccem jól lereagálása miatt. Vagy csak szimplán jó pillanatomban kapott el.
– Legyen, de csak azért, mert ilyen szépen kérted. Az elmélet fontos, ahogyan a gyakorlat is. Természetesen meg fogja előzni a magolás, de türelem. Mire a gyakorlathoz értek, te leszel a legügyesebb kis elsős bűbájtanból. –Ezzel most tuti felcsigáztam Millie-t és most már csak azért is segíteni fogok neki a tanulásban. Apropó Millie? Az nem valami mugli márkanév? Vagy az más? Talán az éhség miatt gondoltam ilyesmire, meg amiatt, hogy jó étvágyat kívánt nekem. Az megvolt, nem kétséges. Válaszul csak elmormoltam egy viszont szócskát, és már neki is láttam az ételnek.
– Legyél szorgalmas, és mindig tudd a választ, ha felszólítanak. A beadandókat kimagaslóan jól írd meg, és akkor jutalmazzák a tanárok. Jah és ne járj tilosban, mert akkor elveszíted a pontjaid. –Pont azt vártam el tőle, ami én voltam, csak az ellenkezője. Még ő szépen megszerzi kőkemény tanulással és vért izzadva a házpontokat, addig én szépen eljátszattam azokat. Ez a pontszerzéses mizéria olyan volt, mint egy családi kassza. Mindenki tett bele valamennyit és vett is ki belőle. Én jóformán csak szórtam a pontokat, de pont nem érdekelt. A lelkes kis elsősök úgy is rengeteget gyűjtögettek, amiket elszórhattak a magamfajták.
– Kákalag vacsora lesz –vontam meg nemes egyszerűséggel a vállamat. Lenyomtam még pár falatot a torkomon, aztán csak eltoltam magamtól a tényért. Millie arcát néztem utána, hogy mennyire lesz megijedve a hallottaktól. Valószínűleg az lesz a következő kérdése, hogy mi az a kákalag, szóval úgy döntöttem, hogy megelőzőm. – Ilyen kis vízilény, ami előszeretettel rántja le az áldozatait a víz alá. Majd tanulni fogsz róla. –Hogy mikor, azt már nem tudtam volna neki megmondani. Kicsit sajnáltam a pöttömöt, hogy így ijesztgettem, de hát ő kérdezett rá a dolgokra, én csak válaszoltam neki Neo stílusban. Kövezzetek meg érte, de én élveztem minden egyes pillanatát. Kíváncsivá tett és ezt nem sok elsős mondhatta el magáról. Na nem úgy, hova gondoltok ti perverz állatok! Vajon mikor esik majd le neki, hogy ez az egész kamu?
– Valaki tudja, valaki nem. Ráérne, de vannak bizonyos tárgyaknál előkövetelmények, amiket ötödik évedben tudsz teljesíteni. Csak úgy veheted fel hatodikban megint a tantárgyat, ha az RBF vizsgát pl kiváló. –Nekem természetesen egy sem volt az, miért is lett volna. A VF bőven elegendő volt a számomra, aztán meg majd alakulnak a dolgaim úgy, ahogyan az a nagykönyvben meg volt írva. Lehet csatlakozok hozzájuk… ahhoz nem kellett szakmai irány.
– Részvétem a szüleid miatt. Nehéz lehet ilyen fiatalon feldolgozni, hogy már nincsenek. Ikrek? –Követtem tekintetemmel, hogy kikre is mutatott a mellettem ülő leányzó. Ha tippelnem kellett volna, hogy rokonok, biztos belebuktam volna. Nagyjából megvoltak, hogy kis is voltak a tagok, de különösebb kontaktom egyikkel sem volt. – Jah, itt van az öcsém, meg néhány unokatesó is. –Mutattam is mindegyik tagra, amint megpillantottam őket. A desszertek pedig az utolsó mutogatásom után meg is jelentek. Be is nyúltam egy szelet gyümölcsös süteményt. Az itteni édességek az egyik legjobbak, még talán anyáéval is felvették a versenyt. Jó, ezt azért a szülőmnek nem kellett tudnia. Még a végén nem csinál nekem otthon édességet.
– Ezt majd a szobatársaidtól is meg kell kérdezned, de a klubhelyiségben is szokott lenni mindig nasi. –A manók ki szoktak tenni magukért és mindig volt egy kis nasi az egyik asztalon. Meg néhányan szeretik megosztani a saját zsákmányukat és úgymond bedobni a közösbe. – Ha túlestél a beavatáson, akkor keress meg és megbeszélhetjük. –Jajj szegény… már most sajnáltam.

Millie & Sorin

Első lakoma Roxfortban

- Igaz, rengeteg új dolgot fogok még megtapasztalni, ki tudja, hogy a pálca nélküli varázslás is köztük van e. - Kicsit elgondolkozva mondom az előttem lévő kaját bökdösve az evőeszközzel a kezemben. Bizony, ott van még az első teliholdam vérfarkasként, ami nagyon ijesztő, mert hát ott a főzet, de attól még ugye átalakulok és az fájni fog nagyon, nem is tudom fel lehet e készülni erre? Ez az ára annak, hogy életben maradtam és hát ha úgy nézem, ez csekélység ahhoz, hogy ebben a varázslatos világban lehetek egy szerető családdal és remélhetőleg majd új barátokkal is. Annyira nem kedvelik a vérfakasokat, szóval nem fogok ezzel eldicsekedni, bár nagyon eltitkolni sem fogom tudni, ki fog derülni.
- Köszi! - Kicsit meg is ugrok a széken, olyan izgatott leszek, a tenyereim is összecsapom magam előtt, sokat jelent, hogy végre tanulhatok, imádok olvasni és természetesen jó lenne valamelyik tantárgyból kitűnni legalább, hogy ügyes is vagyok, elég nagy hátránnyal indítok, hiszen pár hete csöppentem bele mindössze a varázslóvilágba, ráadásul vérfarkas is vagyok és elsős is, meg mugli származású.
- Majd ha nagy leszek meghálálom, hogy segítesz majd nekem! - Kétlem, hogy most bármiben a segítségére lehetnék, de majd később még bármi lehet. A vonatúton eléggé megéheztem, mondhatni farkas éhes lettem, de ezen a kis belsős szóviccen magamban két falat között kuncogok csak kicsit.
- Az hiszem ezzel nem lesz gond, remélem sok pontot szerzek és elégedett lesz velem a Hollóhát. - Én örülök, hogy végre használhatom az agyam is és nem csak egy kis csinos, bájos kislány vagyok, aki a megjelenésével mindenkit levesz a lábáról, talán ezért is tetszik kicsit  az egyentalár is, mert így mindenki kicsit egyforma.
- Mi az a kákalag? - kérdeztem rá, fejben valami halra gondoltam, de szerencsére mielőtt bármi is körvonalazódna, Sorin inkább elmondja, hogy is képzeljem el, de nem lettem okosabb. Szóval valami ragadozó, ami lehúz a víz alá és megfulladok, remek. A homlokom ráncolom és hát lehet az lesz, hogy elbújok majd valahová aludni, ahol nem találnak meg, mert szívem szerint kihagynám ezt a beavatásos dolgot, csak nem kényszeríthetnek rá, elvégre ha baj történne, akkor kiderül mindez és kétlem, hogy boldogok lennének a kis elsősök szülei. Így átgondolva mondjuk kétlem, hogy ilyet megtenne bárki is, szóval mi van, ha ez csak kamu? Majd este kiderül, felesleges most ezen agyalnom.
- Te tudod már, merre mész majd tovább? - érdeklődöm és hallva, hogy már ötödikben úgy kell teljesíteni, hogy merre szándékozom majd tovább tanulni, kicsit megijedek, de addigra már csak sikerül eldöntenem. Amúgy is, mindenből kiválóan akarok teljesíteni, szóval ha így nézzük, akkor ráérek hatodikban is eldönteni mit szeretnék.
- Köszönöm... Hát igen, már ha sikerül feldolgozni, nem tudom még hogy állok ezzel. - Egyelőre túl új minden, mintha újjá születtem volna egy új világban, mindent fel kell fedeznem és persze vannak most is szüleim, akiket jobban érdekel, hogy én mit szeretnék. Sőt, még testvéreim is lettek, szóval nem panaszkodhatok, de a vérbeli szüleim és a múltam mégsem törölhetem csak úgy ki el, elvégre az is az én részem és hiányozna, ha nem tudnám miként nőttem fel és milyen életem volt, még ha nem is a sajátomat élhettem még akkor.
- Van pár rokonod akkor neked is itt. - mosolygok a fiúra, aki már a desszertért nyúl és én követem a példáját, ó de jó bűnözni! Nekem ennyi rosszaság bőven kimeríti a lázadásomat. Jó, ez csak a régi diétás táplálkozásom ellen szól, amit már nem követek, de mégis bennem van az a rosszalló érzés, szinte látom anyám szellemét,, ahogy rosszallóan pillant rám, legyen bárhol is. Ezért két szelet után már nem is eszek többet, pedig a szemem nagyon kívánja az édességet még.
- Hányan leszünk egy szobában? - Nem bánnám, ha nem lenne teli a szoba, ha megkapnám az utolsót, amit megtelítenek elsős lányokkal, még sose aludtam másokkal egy szobában és féltek, hogy mi lesz, mikor rájönnek a titkomra, amit utolsó pillanatig megtartok magamnak. A professzorok persze tudnak róla, de kétlem, hogy közhírré tennék.
- A klubhelyiségben  megtalállak? - Fogalmam sincs, hogy hol máshol találkoznék vele össze, elvégre az óráink tuti másfelé vannak és más időpontban is teszem azt, olyan hatalmas ez a kastély, jó, ha nem tévedek majd el benne. Hiányzik a telefonom és a GPS, ami elvezet, ahová kell.
-Akkor hamarosan gondolom találkozunk még - felállok az asztaltól, mert az elsősöket hívják, hogy sorakozzanak fel, megyünk a klubhelyiségbe. Intek Sorinnak és csatlakozom a többiekhez.