Lazán, mégis határozottan intek a taxidnak, hogy álljon meg, szükségem lenne Rád, a segítségedre, egy fuvarra, tulajdonképpen. Persze nem ingyen, nem vagyok én olyan bigott, tudatlan aranyvérű, aki ha kidobnak a mugliknál, azt se tudja eszik-e vagy isszák az internetet. Szóval igen, egészen képben vagyok a dolgokkal. Mondjuk, ha megkérdeznéd, hogy mit csinálok január első napjaiban, kora reggel London egyik kihalt utcáján két hatalmas bőrönd társaságában, nem mondanék igazat. (A csípős hidegről inkább ne ejtsünk szót, hiába öltött vörös színt miatta az arcom, azt próbálom ignorálni, hátha úgy kevésbé rossz. De meg kell jegyeznem: nagyon nem jön be ez a nem veszel róla tudomást, akkor nincs dolog.) Nem mondanám el, hogy elszúrtam a cirkuszból való hoppanálást és a pályaudvar helyett valami különös, számomra ismeretlen helyen bukkantam fel. Ahogy arról sem tennék említést, hogy csak azért nem buktam le a muglik előtt, mert éppen egy sem volt az utcán. Ezeket szépen elhallgatva, mégis az igazság talaján maradva annyit mondanék, hogy eltévedtem. Ez pedig kérlek szépen, még fedné is a valóságot, hiszen mint említettem: nem tudom hol vagyok. Hiába kérdeztem meg pár meglehetősen kétesnek kinéző járókelőt, csak morgást kaptam válasznak, egyik sem tudott felvilágosítást adni, vagy csak nem akart. A telefonom pedig nincs nálam. Igen, furcsán festhet egy éppen csak tizenhét éves lány, aki nem azon a kütyün lóg fél életében, tudom. Nem is önszántamból hagytam otthon - mert van telefonom - hanem mert az iskolai házirend nem engedélyez semmilyen okos eszközt, így pedig feleslegesnek érzem magammal hozni. Belátom, lehet kellett volna, most nem lennék ekkora slamasztikában és azt is tudnám, hogy merre menjek. Persze, ha hibáztatni kéne valakit, akkor a Roxfortot hibáztatnám, amiért nem engedik a mugli technológiát és amiért a nővéremnek, mint professzornak előbb kellett visszamennie. De nem teszek ilyet, csak a saját energiáimat fogyasztanám vele, inkább készségesen elfogadom a történések szerencsétlen láncolatának köszönhetően ide lyukadtam ki. Mondjuk, egyelőre nincs időd ilyen kérdések feltételére, nem hagyok neked. Igazából nem is szeretném, hogy megtedd. Amint mellém gurulsz, már nyitom is ki az ajtót, hogy könnyűszerrel dobjam be a bőröndjeim, majd szálljak be utánuk én is. Akár el is csodálkozhatsz azon, hogy egy magamfajta vézna lányba hogyan szorulhat ennyi erő, hiszen nem kicsik ezek a táskák, mégis úgy raktam be őket, mintha csak tollpihék lennének. Annak is érződtek, valójában. Maradjon köztük, de varázslatot alkalmaztam rajtuk, olyat, amit még a szüleimtől tanultam. Sokat költöztünk és költözünk a mai napig, egy cirkuszi légtornász élete már csak ilyen. - Jó reggelt, King's Cross pályaudvarra legyen szív... - pillantok rád, noha nem látlak szemtől szembe, mindössze csak a tükrön keresztül és elakad a szavam. Nem tudom ki vagy, az arcod, illetve az, amit látok belőle, mégis ismerősnek tetszik. Mintha már találkoztunk volna, azonban képtelen vagyok felidézni, hogy hol és mikor. Milyen körülmények között. Talán nem is te voltál, hanem a doppelgängered? - Elnézést - találok rá végül a szavakra, miközben hatra dőlök és bekapcsolom a biztonsági övet, a tekintetemet azonban le sem veszem rólad. Próbálok rájönni, hogy ki lehetsz, de csak nem jövök rá. Végül, jobb híján inkább felteszem neked a kérdést, meg hagyva a lehetőséget, hogy azt válaszolj, amit csak szeretnél: - Találkoztunk már valahol?
Vendég
Pént. Márc. 12, 2021 12:13 pm
Noelle & Jordi
Miért kellett cserélni? Az éjszakai műszakban jobban pörög az a bizonyos taxióra, amikor boldog-boldogtalan is haza akat jutni a borgőzös éjszakában. Ilyenkor én egy kortyot sem ihatok, de annál jobban szórakoztatnak az utasaim, akik még látványosabban képednek el azon, ha mutatok valami trükköt nekik. Nem feltétlenül mugli trükköt, hisz azt már sokan biztos látták valahol, meg kevésbé látványos, de azért vigyázok arra, hogy a jótékony álca megmaradjon és senki se szimatoljon meg semmit. Olyankor a plusz pénz is jobban csúszik és én is boldogabb vagyok. Ellenben a hajnali és kora reggeli fuvarokon az emberek morcosak, nyűgösek, idegesek, néha pedig kávéval szállnak be, ami a halálom, mert ha a tető rajta is van, sokan megpróbálnak út közben inni. Az út pedig tele van buktatókkal, amin ez a csotrogány ugrik egyet. Arról nem beszélve, hogy nem vagyok egy hajnali madár és nekem is kell legalább két kávé, hogy felébredjek. De ebben nincs is semmi szégyellnivaló. Egyik utast a másik után rakom ki, amikor megint leintenek. Még a korai órák jótékony homálya vagy az én vakságom, hogy nem ismerem fel azonnal. Miért ismerném fel, amikor hobbi szinten ámítok lányokat? Aztán persze nem mind olyan készséges. Az igazság az, hogy a dumám nem hódít annyira, amennyire szeretném és csak akkor vagyok magabiztos, amikor épp muttaok valami trükköt. De akkor nagyon. Szóval a kapcsolatom bonyolult a nőkkel, főleg azokkal, akik letagadják a korukat is és egy zseniális smink is csodákat tesz. Ahogy azt egy lelkes taxishoz mérten kell, kipattanok a kocsiból, ahogy kinyitom a csomagtartót, hogy segítsek neki... bepakolni. Amire igazából nincs semmi szükség, sőt ahogy ott támaszkodok a kocsi tetején két dologra tudok csak gondolni. Egy, bitang erős, pedig az alkata semmivel sem közelíti meg a koxos cédákat, már amennyit a kabátból látok és alá képzelek. A másik az, hogy egy boszorkány és csak rohadt könnyen pakolászik. Gyoraan visszasuvasztom magam a kocsiba, mert kabát nélkül rohadtul hideg van kint és megvárom, hogy beszálljon. Már épp kapcsolnám be a gps-t, hogy beüssem az útvonalat, ahogy meghallom a pályaudvart. Ha a tippem nem csal, akkor tényleg egy boszorkány és suliba megy. De az is lehet, hogy egy mugli, aki inkább menne a kilencesre, mint a háromnegyedikre. Na mindegy. Nem variálok, dolgozok. Alaposan végigmérem a visszapillantóban az arcát, mert olyan rohadt ismerős. Mi több, kegyetlenül ismerős mivel én vele már találkoztam egy bárban. Hogy hogy a rákba került oda, fogalmam sincs, de azt hittem, hogy már nem iskolás és elég elázottan megpróbáltam felszedni. A "szúrlak csibe" annyira nem bizonyult jó ötletnek és miután sikerült leöntenem a cipőjét rummal, hát mondjuk úgy, hogy sikeres hátraarcot vettem és egy mély fiókba zártam az estét. Lehet, az volt a baj, hogy túl sokat ittam, nem mutattam semmi trükközést, helyette járt a szám és nem olyan jó értelemben. - Nem! - vágom rá szinte azonnal. Esküszöm, hogy az elakadt szava, az a pár pillanat kihagyás és aztán a kérdés jobban megborít, mint a kávé korán reggel. De még a rádióban vernyogó kettyós vénasszony szövege is elbújhat a kisasszony belépője mellett. Mi a... Ő mindenre emlékszik vajon? És ha igen, akkor mennyire hantolna el, miután angolosan távoztam és persze bődületesen nevetségessé tettem magam? Nem kell észlénynek lenni, hogy tudjam a választ. - Vagyis nem hiszem, szerintem összekversz valakivel, aki úgy néz ki, mint én. De semmi gond... Izé, szóval a pályaudvarra vigyelek? - meg sem várom még a választ, fordítom is el az indítót, legalább hamar kiteszem a helyen.
Lakhely :
UK ♡ Rosier-Birtok
Elõtörténet :
DRAWING IS THE ARTIST'S MOST DIRECT AND SPONTANEOUS EXPRESSION. A SPECIES OF WRITING: IT REVEALS, BETTER THAN DOES PAINTING
Tudod haver - nem, amúgy nem vagyunk még azok, ez csak egy megszólítás, el ne szállj - nagy szerencséd, hogy nem vagyok sem pszichomókus, sem pedig agyturkász - az a varázsfajtából, akik creep módon tényleg az agyadban turkálnak -, így nem tűnik fel, hogy túlságosan hamar vágod rá azt a bizonyos nemet. Persze ettől a gyanúm még fent áll, ennyire nem születtél szerencsés csillagzat alatt. Én pedig diszkrétnek nem születtem - ilyen világ ez, szokd meg -, e téren legalábbis, így pontosan olyan észrevehetően vizslatom az arcod, ahogy azt eddig tettem. Ha valamit meg kéne neveznem, egy pontot, ami gyanút kelt, az a hirtelen érkezett tiltakozás utáni magyarázatod. Azt már különösnek találom. Miért érzed szükségét annak, hogy magyarázkodj? Egyelőre nem mondok semmit, csak bólintok. Pedig a nyelvem hegyén van a kérdés, hogy értelmi fogyatékkal élő, a beszédet értelmezni képtelen szerencsétlen vagy-e, aki nem érti az angol beszédet, brit taxisként. De nem teszem fel. Inkább érdeklődve hajtom oldalra a fejem. Amellett, hogy a szürke, reggeli melankóliában próbálom kitalálni, hogy mikor és hol láttalak korábban élvezem, hogy a kocsidban meleg van. Vagyis… ez nem igaz, nincs meleg, ha hoznék egy hőmérőt szerintem az öt fokot is alulról verdesné, inkább úgy javítanám ki magam: hogy melegebb van, mint kint. Noha ez lássuk be mind a ketten, ez nem éppen nevezhető teljesítménynek. Minden bizonnyal egy papírházban is melegebb van, mint most a szabad levegőn. - Szokott cirkuszba járni? - kérdezlek teljesen váratlanul, in medias res, nem zavartatva magam az esetleges zavart pillantásaid miatt, a legkevésbé sem. Eldöntöttem, hogy ha törik, ha szakad, ha béna vagy és karambolozol, akkor is kiderítem, hogy honnan vagy ennyire veszettül ismerős. Mert az vagy, én pedig nem egy ostoba liba vagyok, akin bevetheted ezt a lekoptató szöveget. Ami nem mellesleg már akkor is gáz volt, amikor egyik férfi társad kitalálta a kőkorszakban, csak hogy tudd. A nagy helyzet azonban az, hogy nem vagyok egy party arc. A cirkuszt kivéve nem sok helyen fordulok meg. A legtöbb ismeretségem is oda köthető, így logikusnak tűnik, hogy onnan kezdjem a keresgélést. Biztosan nem a személyzet tagja és soha nem is volt az. Arra emlékeznek, még az idénymunkásokra is szoktam, akik csak egy-egy alkalomra ugranak be, amíg egyik vagy éppen másik országban időzünk. - Ismeri esetleg Fortune Duvalt? - kapsz tőlem egy újabb kérdést, miközben kicsit fészkelődöm. Próbálok úgy helyezkedni, hogy minél tisztábban rád és a reakcióidra lássak - bár olvasni még mindig csak korlátozottan tudok belőlük. Noha, az igazság az, hogy nem olyan alaknak tűnsz, akivel a nővérem szóba állna, már azon kívül, hogy bemutatja neki az öklét. Vagy éppen a cipője orrát, esetleg a kettőt egyszerre, olyan is volt már a történelemben. De azért kíváncsian várom a válaszaid, hogy ha egyik se nyerő, akkor tovább kutassak az emlékeim között.
Vendég
Csüt. Okt. 21, 2021 1:31 pm
Noelle & Jordi
Ha valaki fogadtunk volna, hogy valaki oylan fog beülni a kocsimba, aki előtt már csúnyán lebőgtem és aztán még ez az illető emlékezett is rám, akkor kiröhögtem volna. Mindjárt nem görbült a szám mosolyra, amikor a vonásait felismertem. Egyszer találkoztunk, akkor is rettentően kínosan. Sokat ittam és sok volt a lódítás is. Most pedig sokkal egyszerűbb volt egy mugli taxisnak tettetnem magam, miközben igyekeztem elhitetni vele, hogy összekever valakivel. Persze, csakis ez volt a lehetséges megoldás, mert ha az is eszébe jutott volna, hogy mit műveltem, akkor most egy kicsit éghetnék, mint a rongy. Bejött, mi tagadás, most is pont ugyanúgy bejönne, mint töménytelen mennyiségű piával. De nem volt tiszta lap, nem játszhattam meg magam másképp, mint ahogy akkor. Annyira szemezett velem a visszapillantóban, hogy kizárt dolog volt, hogy ne rémlene neki az arcom. Basszus, pedig csak egy seggfej voltam akkor is a sok közül, meg vélhetőleg most sem változott. Az önkritikém köszönte szépen rendben volt, egyedül csak a helyzetet kellett volna mentenem. Most így szívhattam a fogam a korábbi viselkedésemért. - Én? Engem legfeljebb mutogatnának. Neem, sosem jártam. Talán kiskoromban párszor. - próbáltam élből elviccelni a dolgot, mondjuk akkor egyenesen cikin festett a szitu, ha ezt véresen komolyan is gondolta és nem találta egy percig sem viccesnek. Az újabb kérdésre már kezdtem megnyugodtni. De komolyan, tényleg létezhetett, hogy ekkora mákom volt és nem ismert fel? Nem akartam előre inni a medve bőrére, de egy laza félmosolyt gyorsan elsunnyogtam. Ha szemfüles volt, megláthatta a visszapillantóban. Ha nem, akkor így járt. - Ő valami közeli hozzátartozó? - kérdeztem most már én is vissza. Magabiztosan tehettem, mert nyeregben éreztem magam. Teljesen más irányba ment el, mint amilyenbe kellett volna és ettől valamennyire megnyugodtam. De ha olyan egyszerű lett volna a helyzet, hogy csak ennyivel letudjuk, már kezet is csókoltam volna valakinek. - Szerintem tényleg csak összekeversz valami szórakozóhelyes fazonnal. - túlságosan magabiztossá váltam, hogy olyan példát hozzak fel, amilyen szituba keveredtem vele. Végül jó alaposan el is dugultam, mielőtt még valami csoda folytán kapcsolt volna. Alaposan a gázra tapostam, ha már a kérdésre nem válaszolt, úgy vettem, hogy akkor a vonatra siet. Nem akartam annál tovább gondolni a dolgot, hogy épp melyik vágányra, mert én már kezdtem kapisgálni, hogy ő nem egyszerű mugli. Miért kérdezgetne konkrét neveket meg cirkuszokat, amikor egy kicseszett vonathoz kellett vinnem? Ha társulatos, sosem ment volna messze a társulatától, nem igaz? Az olyan helyeken meg egyébként is sok mindenki felbukkant.
Lakhely :
UK ♡ Rosier-Birtok
Elõtörténet :
DRAWING IS THE ARTIST'S MOST DIRECT AND SPONTANEOUS EXPRESSION. A SPECIES OF WRITING: IT REVEALS, BETTER THAN DOES PAINTING
Azt hiszem, alapvetően nem vagyok túl jó véleménnyel az emberekről. Vagy egyszerűen csak az angolokról, valahogy mindig és mindegyikben találok valami kivetnivalót. A tanárokban, az iskolatársakban, az újonnan szerzett családomban és persze benned is. Noha, valahol ezt nem éreztem annyira meglepőnek, lévén a felsoroltak közül senki sem normális, mindenkinek van egy, ha nem két, de inkább több kattanása. Bár, meg kell valljam, ami benned a legjobban zavar, az nem az angolságod. Hanem a Deja vu, amit akkor érzek, amikor az arcodra nézek. Én tudom, hogy már láttalak valahol és tudom, hogy te is tudod - vagy ha nem is tudom, akkor nagyon azt akarom hinni -, csak nem akarod bevallani. De vajon miért? - Mutogatni? - szalad magasba a szemöldököm, miközben te, szegény, ártalmatlan, elsőre kissé ostobának tűnő, éhbérért güriző taxisofőr nem is sejted, hogy érzékeny pontra tapostál. Nem is akármilyen érzékenyre. - Mióta megszülettem, azért edzek és tanulok, hogy az egyik, ha nem a legjobb artista legyek, akit ez a világ látott. Hidd el, az olyanokat mint te, nem a cirkuszban mutogatják, annak a helynek más nevet adtak - teszem hozzá egy gonoszkás félmosoly kíséretében, noha nem említem pontosan mire is gondolok. Hagyom, hogy magad próbáld meg fejtegetni ezt az őrült talányt. Talán sikerült, de inkább nem. Szerencsédre nem látom az apró félmosolyt, amit felvillan az arcodon. De őszintén? Ha láttam volna se segítene, nem különösebben árulna semmi újdonságot. - A nővérem - adok választ a kérdésedre, noha az életemet övező kellemetlen újdonságok mocsarába nem megyek bele. Olyan részleteket, mint hogy vér szerint nem vagyunk testvérek és ez csak nemrég derült ki, megtartok magamnak. Amúgy is, azt hiszem, abban mind a ketten egyetérthetünk, hogy az égvilágon semmi közöd hozzá, még a nevemet se tudod, ha jobban belegondolok. Tévúton járok, valójában sosem jönnék rá arra, hogy honnan ismerlek, ha nem te magad vezetnél rá az ostoba kérdéseddel. Báros fickó… Szinte visszhangként hallom a szavaid, miközben beugrik egy este. Nem tudom mikor volt, hetekkel vagy hónapokkal ezelőtt. Aztán begurasz te is, látom az arcod, az ingatag járásod, már-már a azt a bűzt is érzem, amit az alkohol kölcsönzött neked azon a számodra rettenetesen kínos találkozáson. - Te tényleg ennyire ostoba vagy? - lehelem és egyszerűen nem tudok megálljt parancsolni a nyelvemnek, már-már maguktól csúsznak ki a szavak a számon. Komolyan, képtelen vagyok elhinni, hogy végtelen elbizakodottságod tengerében úszkálva könnyűszerrel lebuktattad saját magad. - Mondd James, Theo vagy… mi is volt a harmadik név, amint a barátnőmnek bemutatkoztál? Áh, igen! Thomas. Szóval mondd csak James, Theo vagy Thomas, azért a kocsidat józanul szoktad vezetni, ugye? - gonoszkodom, lévén nem érzek semmit, ami alkoholra hasonlítana. - Nem örülnék neki, ha az állomás helyett valamelyik harmadrendű kórházban kötnék ki. Remélem, megérted.
