Furcsa dolog a harminchoz közel rádöbbenni, hogy az embernek van még egy testvére, az eddigiek közül meg az egyikhez semmi köze sincsen. Nem láttam az arcomat, amikor apám leültetett minket, hogy előadja a hegyibeszédet, miszerint Athene nem a testvérünk, de van egy másik, vele egykorú lány, aki az, de egész biztosan úgy néztem ki mint egy totális idióta. Athene nem volt ott, gondolom anya nem az egész család előtt akarta ezt közölni egy 16 évessel. Artemis döbbent arcára emlékszem, arra is, hogy apám milyen érdektelenül nézett egészen addig, amíg be nem nyögtem, hogy "azért ennyire balfasznak nehéz lehet lenni", utalva ezzel a szüleimre, akik képesek voltak rossz gyereket hazahozni a Szent Mungóból. Szeretném azt mondani, hogy ez nem borította fel az életünket, de nagyot hazudnék vele. Sokat kattogtam a dolgon, és mindig keserű szájízzel néztem a húgomra, amikor megláttam. Nem azért, mert emiatt már nem szerettem őt, Merlinre, dehogyis. Nem érdekelt a vér és hogy ő nem az, akinek gondoljuk, attól még tizenhét teljes éven át hittem azt, hogy a testvérem, most már az is marad. De borzalmas volt belegondolni, hogy mit érezhet ettől az egésztől, hogy az egész élete fenekestől felborult és minden, amit eddig a valóságnak hitt, a ködbe veszett. Igyekeztem sok időt eltölteni vele, de nem vagyok biztos benne, hogy bármi sikerem is volt. Aztán persze ott volt a tény, hogy van még egy húgom, egy vérszerinti. Találkoznom kellett vele és akartam is, ami azt illeti, már csak meg kellett találnom. Megkérdeztem apámat, először nem akarta elmondani, mondván, hogy majd az egész családnak kéne találkoznia vele, nem egyenként, mintha nem is ismernénk egymást. Aztán közöltem vele, hogy én nem vagyok hajlandó várni és egyébként is a legszarabb dolog lerohanni egy szerencsétlen lányt családostól. Lockhart előadásán hallottam róla, és nem a dékánén, szóval el is hittem. Úgyhogy apám végül csak kinyögte, hol találom meg. Ezért itt álltam most a cirkuszban, hátul, az öltözősátrak között, ahová elnavigáltak az itt dolgozók. Nem mondtam el, hogy a testvéremhez jövök, nem tudtam, mennyire publikus információ, úgyhogy azt hazudtam, hogy a pasija vagyok és meg akarom lepni, de nem tudom, hol találom. Végül is, bevált. Ritkán voltam bizonytalan az életben, most viszont ácsorogtam ott pár percet, hallgatva a szöszmötölést bentről. Valljuk be, meglehetősen ritka életesemény először találkozni a majdnem felnőtt testvéreddel. Merlinre, ha eddig azt hittem, hogy Salvador Dalí művei szürreálisak, most a saját családi életem cáfolt rá. De rendbeszedtem magam, előszedtem az igazi Apollot, és mivel a sátrakon kopogni nem lehet, ezért anélkül rontottam be, legalább olyan teátrálisan, mint máskor. - Szép estét a kiscsaládnak! -Jó üdvözlés? Nem. Leszarom? Igen.
Lakhely :
UK ♡ Rosier-Birtok
Elõtörténet :
DRAWING IS THE ARTIST'S MOST DIRECT AND SPONTANEOUS EXPRESSION. A SPECIES OF WRITING: IT REVEALS, BETTER THAN DOES PAINTING
Nem csak a te életedet és a te családodat borította fel ez az egész. Az, hogy vétettek egy hibát valamikor tizenhét évvel ezelőtt. Emberek vagyunk, mind hibázunk, nem olyan nagy dolog ez, próbáltam beadni magamnak sok-sok sikertelen alkalommal, de nem sikerült. Hiszen e miatt az apró - remélem érzed a szarkazmust, mert ez színtisztán az - hiba miatt a kettőnk élete felborult és akkor most csak önző módon magunkra gondoltam, nem említettem a többi résztvevőt. Pedig ők sem szenvednek kevésbé, mint te vagy én. Mi több, lehet vannak, akiket jobban megvisel. Ha teljesen őszinte akarok veled lenni. Márpedig a bátyám vagy - még ha nem is ismerlek, azt sem tudom hogy nézel ki - így annak kell lennem veled, ha nem is úgy, mint Fortune esetében. Tehát ha teljesen az őszinteség mezsgyéjén akarok mozogni, azt kell mondjam: nem akarok veled és a családoddal találkozni. Nem várom, sokkal inkább odázom a pillanatot, amikor ez bekövetkezik, pedig tudom, hogy nem menekülhetek előle. Érzem, hogy közelít mint egy gyorsvonat, készen arra, hogy elüssön. Pontosan ezért nem is számítok rád, a jöttödre (ami nem öt nap múlva történik, nem pirkadatkor és… kelet felől érkezel?). Azt hiszem, hogy ez is egy olyan átlagos nap lesz, mint a többi, amit itthon töltök. Egyedül. Furcsa még ez, hiányzik a nővérem, még úgyis, hogy tudom, hamarosan találkozunk. Persze, az megszokott, hogy az iskolában külön vagyunk, a Beauxbatonsban is így volt, de ez most más. A szüneteket mindig együtt töltöttük, az egészet, nem csak kisebb részét. Hogy zavar-e? Igen. Hogy tudok-e ellene tenni? Nem. Fogalmam sincs arról, hogy az előadást is megszeretnéd-e nézni, tudod-e egyáltalán, hogy ma az is lesz. Pedig lesz. Különleges, karácsonyi változat, évente csak háromszor adjuk elő, igazi kuriózum, a jegyek is drágák. Ma, bár nem tudhatod, de pont a muglinak szóló előadások vannak, látványos, megmagyarázhatatlan varázslatok nélkül. Éppen a Ditörős számomhoz készült jelmezem előtt ácsorgok, nagy és rózsaszín, mintha csak egy balettból varázsolták volna ide, amikor meghallom a hangod. Ijedten rezzenek rá össze, hiszen nem ismerem, csak az tudatosul bennem, hogy férfié, én pedig fehérneműben állok a sátor közepén, egy habcsók ruhával szemben. Gyorsan mozdulok és kapom magam elé az első dolgot, mi a kezem ügyébe kerül. Egy régi takarót, nehéz és poros, de legalább elfedi azt, ami úgy érzem el kell. Noha talán nem eléggé, így még pont láthatod, hogy nem sok ruha takar. Ijedten, összeszűkült szemekkel figyellek. Nem csak a hangod nem ismerem, a kinézeted sem. Bátran hihetlek bárkinek és bárminek. Hiszlek is, nem másnak, mint egy perverz kukkolónak, talán még pedofilnak is, bár annyira nem tartom magam fiatalnak, hogy ezt a jelzőt is rád aggassam. Noha egy részem elnézve téged, már ne is haragudj meg, de úgy is gondolja: illene hozzád. Egy szerencséd, hogy nem tudom eldönteni mugli vagy varázsló vagy-e, csak ezért nem nyúlok a pálcámért, helyette más fegyvert találok. A nővérem egyik kupáját, hosszú és nehéz, pont tökéletes arra, hogy fejbe vágjam vele azt a perverz kukkolót, akinek éppen hiszlek. - Ki maga? Mit keres itt? - szegezem neked a kérdéseket, melyeket elepvetően vélek egy ilyen szituációban. (Miért vannak alapvető kérdések ilyen szituációkra, egyáltalán?) Nem támadok egyből, nem Fortune vagyok, szerencsédre. - Ha nem ad valami elfogadható magyarázatot, egy nagyon jó magyarázatot, akkor sikítok és hívom az őröket - teszem még hozzá, a hangomból pedig érezheted, hogy biztosabb vagyok abban, hogy a kedves, szekrény méretű őrök hátán fogsz távozni a sátorból, nem pedig a saját, két lábadon.
Vendég
Szer. Feb. 10, 2021 7:47 pm
Noelle & Apollo
Merlinre esküszöm, meg a muglik isteneire is, meg amire még lehet, hogy egyáltalán nem állt szándékomban ilyen kiszolgáltatott helyzetben rátalálni. Honnan tudhattam volna, hogy szeret majdnem teljesen meztelenül flangálni egy majdnem teljesen nyitott sátorban? Azt hittem, csak nekem a hobbim otthon apám legnagyobb örömére egy szál alsónadrágban vonulni a szobák között… Ó, hát persze. Testvérek vagyunk. A genetika nagy dolog. Mindenesetre tényleg nem akartam zavarba hozni vagy megrémiszteni, noha utóbbi elkerülhetetlen lett volna akkor is, ha eszkimónak lenne éppen öltözve. - Hú baszki, bocsesz, nem tudtam, hogy nudista vagy -szólaltam meg néhány másodpercnyi döbbenet után, nagyjából akkor, amikor megláttam a kezében a kupát és elképzeltem, milyen érzés lehet, amikor az betöri az orromat. Nem szerettem volna megtapasztalni. Mindenesetre nyugodt maradtam, amin biztosan segített a füves cigi, amit nem is olyan régen még vígan pippantgattam el, tudva, hogy az majd lenyugtatja az idegeimet. A jó benyomás nálam úgyis lehetetlen vállalkozás lett volna. - Nézd csak, eltakarom a szemeimet, meg ha akarod meg is fordulok -kaptam először az arcom elé a kezeimet, aztán tényleg hátat is fordítottam neki. Már úgyis mindegy volt, egész biztosan egy creepnek tartott, és azt hiszem, egy egészen kicsit igaza is lehetett. Éltem már át olyan estéket, amikor ezt én magam is elhittem volna magamról. Vártam egy kicsit, nem tudom, mire, talán arra, hogy megnyugodjon, vagy jó mardekáros módjára hátulról üssön le a kupájával. Amúgy fogalmam sem volt róla, hogy mardekáros volt-e vagy egyáltalán a Roxfortba járt-e mint Athene vagy mint anno én és Artemis, de jelen helyzetben ez aggasztott a leginkább. Mert ha az, akkor megölhet. - Apollo Shacklebolt vagyok, a fater szerint te meg a testvérem, vagy mi -nyitottam ki ismét a számat, amikor még nagyjából fél perc elteltével is életben voltam, és magamnál. -Drága jó papuskánk nem akarta, hogy találkozzunk, merthogy azt majd a nagy család előtt kell, közösen, tudod, mintha minden pónifingos rózsaszín és szép lenne. Én nem hiszek benne, szóval… ja, most itt vagyok. Csak be akartam mutatkozni, tényleg nem tudtam, hogy nudista vagy. Minden bizonnyal nem volt nudista, de most már ez rajta fog maradni. Egy darabig tuti.
Lakhely :
UK ♡ Rosier-Birtok
Elõtörténet :
DRAWING IS THE ARTIST'S MOST DIRECT AND SPONTANEOUS EXPRESSION. A SPECIES OF WRITING: IT REVEALS, BETTER THAN DOES PAINTING
Tudod, ha éppen nem majdhogynem meztelenül kapnál rajta, akkor Merlint rá tanúm, egyből elküldenélek egy, a világ legizzasztóbb sivatagánál is melegebbnek bizonyuló éghajlatra. Noha, nem véletlen szokták volt mondani, hogy ami késik, az nem múlik. - Én?! Nudista?! - szalad magasba a szemöldököm és a hangom is, másodpercekig majdhogynem levegőt sem kapok, hogy már-már neked áll feljebb, amikor éppenséggel TE voltál az, aki hívatlanul beállított hozzám. - Inkább te vagy egy pute de perverz, aki kopogás nélkül állít be mások öltözőjébe - dühöngök megszabadulva a koszos takarótól, immáron egy rózsaszín tüll csodába burkolózva, mintha csak egy öt éves gyerek lennék, aki úgy döntött, egy végtelenül giccses, habos-babos muffinak öltözik valamelyik ünnepre, ami ezt igényli. Fogalmam sincs, hogy ti angolok tartotok-e ilyesmit, vagy inkább csak teáztok és akkor se veszitek ki azt a híres karót a seggetekből. - Most már úgyis mindegy, amúgy visszafordulhatsz - fújtatok, még mindig gondosan a kezem ügyében tartva a nővérem kupáját. Lehet nem olyan hatásos, mint egy Stupor, de az egészen biztos, hogy üt olyan nagyot, ha nem nagyobbat. A válaszod, sokkal inkább a magyarázatod, hallva magasba szöknek a szemöldökeim, kicsit még a szám is eltátom, ha eddig gyanúsnak találtak, akkor most egyenes úgy nézek rád, mint valami gyilkosra. Nem mintha annak hinnélek, a kinézeted alapján csak a preverz állja meg a helyét, de az nagyon. Ezzel a későbbiekben is igazán kár lenne vitába szállnod. Mindenesetre az biztos, hogy meglepsz. Sok mindenkinek képzeltelek - vagyis képzeltelek volna, ha van rá időm -, csak annak nem, akinek mondod magad. Nem is válaszolok egyből, azon gondolkodom, hogy mit mondhatnék. Higgyek neked? Ne higgyek? Tudom, hogy Kingsley Shackleboltnak van egy fia, egy lánya és még egy lánya, aki nem az, mert az én vagyok, de a lényeget azt hiszem, hogy mind a ketten értjük. Még akkor is, ha ez egy elég bonyolult és sok tényezővel és ismeretlennel operáló képlet jelen pillanatban. - Bizonyítsd - fonom végül össze a kezeim magam előtt, várva a reakciódat. Hogy teljesen őszinte legyek: még nem döntöttem el, hogy hiszek-e neked. - Semmi személyes, de tudod… valahogy nem pont így képzeltem el Mr. Shacklebolt fiát, egy perverznek - köszörülöm meg a torkom, míg a hangomon pedig tökéletesen érezheted, hogy a közelében sem vagy annak a képnek, ami élt, élhetett bennem. Bár, úgy hiszem, hogy ha valóban az vagy, akinek mondod magad, hozzá kell legyél szokva ehhez, hiszen lássuk be: a józan ész - van neked olyan egyáltalán? - azt diktálná, hogy az ex-miniszter fia egy komoly férfi, nem pedig egy…. ilyen hippi. Éppen csak a spangli hiányzik a szádból, hogy maga legyél a két lábon járó, visszaintegető 60-as évek. És nem, nem állíthatom, hogy ezt bóknak szánnám, bár téged elnézve, lehet hogy pont ezért vennéd annak.
Vendég
Csüt. Júl. 01, 2021 12:03 am
Noelle & Apollo
Valószínűnek tartom, hogy nem a legjobb szót használtam elsőnek, de ilyen az én formám. Idehúztam a belem, azt gondoltam, mekkora jampi vagyok, meg tudja az ég, erre benyögtem neki a lehető legrosszabbat, amit ebben a helyzetben tehettem. Bár mentségemre legyen, általában a nudisták szeretnek meztelenül ácsorogni, nem a papok vagy a hentesek. A hangja alapján azonban nem tippeltem túl jól. - Lehet, hogy egy putri de perverz vagyok, de eskü nem szándékosan. -Azért becsületesen elfordultam és még csak eszembe sem jutott visszanézni felé. Csak a húgomról van szó, Merlinre, ennyire még én sem vagyok egy beteg állat, pedig Ollivander nagyon igyekszik elhitetni velem az ellenkezőjét. -Nekem senki nem mondta, hogy szeretsz egy szál csöcsben limbózni, amikor a sátorban vagy, ha tudom, akkor biztos nem csörtetek így be. -Nem, ezzel sem segítettem magamon, de képtelen voltam lakatot tenni arra a kurva nagy pofámra. Ahogy az is tény, hogy valószínűleg nem mondtam teljesen igazat, mert gátlástalanul betrappolok ide akkor is, ha előre figyelmeztetnek, hogy szeret nudizni. Az engedély ellenére bizonytalanul pillantottam hátra rá, mielőtt tényleg hajlandó lettem volna megfordulni. Már egy kupát is a fejemhez akart vágni, ki tudja, lehet most talált egy téglát, amivel betörheti a koponyámat, aztán mellém áshatja egy jelöletlen sírba az út szélén. Nem akartam kipróbálni, de szerencsére nem is kellett, mert egy tégla sem volt a kezében. - Bizonyítsam...? -Nos, erre nem voltam teljesen felkészülve, pedig kellett volna gondolnom rá. De valamiért teljesen abban a hitben voltam, hogy majd kérdés nélkül elfogadja, hogy nem hazudok neki és csakis a család iránti szeretetem vezérelt ide. -Hát, ezzel egyáltalán nem vagy egyedül, szerintem ő sem ilyennek képzelt el. Sőt, biztosan nem. Végigtapogattam a zsebeimet, de természetesen nem voltak nálam az irataim - ugyan miért is lettek volna? Csak még nagyobb szarba kerülök, ha netán megtalálnak az aurorok, mint a legutóbb, amikor Bertie-vel zárkában kötöttünk ki. - Nem igazán van bizonyítékom, ami azt illeti. A nevem Apollo, van egy ikertestvérem, Artemis és egy húgom, Athene, aki mint kiderült, nem is a húgom, mert az te vagy. Vér szerint biztosan. Fater mágiaügyi miniszter volt, aurorparancsnok, szerintem még istencsászár is, ahogy beszélnek róla néha az emberek. Nem tett túl boldoggá, amikor most szétkúrta a családunkat, de ez van, már nem tehetek ellene. Úgyhogy inkább megpróbáltam, hátha meg tudlak ismerni. Persze azt is megértem, ha nem vagy kíváncsi rám. -Csak leszarom. Ezt azért nem tettem hozzá hangosan.
Lakhely :
UK ♡ Rosier-Birtok
Elõtörténet :
DRAWING IS THE ARTIST'S MOST DIRECT AND SPONTANEOUS EXPRESSION. A SPECIES OF WRITING: IT REVEALS, BETTER THAN DOES PAINTING
Nem fáradok azzal, hogy kijavítsalak: nem putrinak hívtalak, mindösszesen csak egy francia kifejezést használtam rád. A legkevésbé sem tűnsz olyan embernek - igazából embernek is csak jóindulattal, lássuk be -, aki az angolon, az ocsmányon és tárgáron kívül beszélne mást. Persze, mondhatnánk azt is, hogy előítéletes vagyok veled, de nem ismerlek, csak egy első benyomásom van rólad, ami enyhén szólva sem pozitív. - Ez egy öltöző… - nézek rád döbbenten, kitágult pillákkal, miközben az engem körülvevő ruhákra és kiegészítőkre mutatok, hátha így elér az Isteni megvilágosodás, noha nem vagyok teljesen biztos benne, hogy az agyban elburjánzott sötétségen segítene bármi is. - Szerinted mi a fenének állnak itt ezek a sátrak, dísznek?! - hitetlenkedem tovább mert egyszerűen fel nem foghatom az agyad működésének folyamatát. Azt, ahogy az utolsó életben maradt sejtjei mit és hogyan közvetíthetnek számodra. De valami azt súgja, hogy sosem akarom ezt tudni valójában és inkább örüljek annak, hogy nem vagyok legillimens, ne pedig sajnáljam azt. Főleg a te esetedben. - Igen - felelek úgy, mintha ez lenne a világ egyik legegyértelműbb dolga. Nekem az is. - Tudod, valójában bárki mondhatja magáról, hogy Kingsley Shacklebolt gyereke, aki egy kicsit is néger - vonom fel a szemöldököm már-már kihívóan, nem törődve a kicsit modortalan megjegyzéssel, ami elhagyta a szám. Mert hát őszintén, barna volt a bőrünk, barna a hajunk és barna a szemünk, négerek voltunk, még ha valahol rasszizmusnak is minősült ezt így megfogalmazni. Noha, mivel nem kiváltságos fehérként mondtuk ezt, talán nem is volt teljesen az. De nem is érdekelt ez igazán és volt egy olyan sanda gyanúm, hogy nem pont te leszel az az ember, aki megbotránkozik a szóhasználatomon, majd kiselőadásba kezd annak helytelenségét illetően. - Tök jó, de ez nem lep meg. Feltéve, ha valóban az vagy, akinek mondod magad, hiszen még mindig nem kaptam semmilyen bizonyítékot az állításodra - mutatok rá és nem engedek. Nem tudhatod, bár talán annyira nem vagy ostoba, hogy ne érezd, de elég vékony jégen táncolsz és nem sok választ el attól, hogy megismerd az egyik biztonsági őrünket, majd pedig letarold az aszfaltot azzal a bődületesen száddal, amit képtelennek látszol arra, hogy befogj. Vagy legalább értelmes gondolatokat mondj ki rajta. Csak várok és várok és várok, de semmi sem változik. Te lelkesen tapogatod magad és éppen csak azért nem hiszem, hogy mindjárt olyasmit is elkezdesz tapogatni előttem amit nagyon nem kéne, mert ennyire még nem tűnsz kattosnak. Noha értek már kellemetlen meglepetések az életben, például most is, ezen az estén, így a változás lehetőségét maximálisan fenntartom. - Nos, Apollo - köszörülöm meg a torkom, amint a kis történeted végére érsz. Egy röpke pillanatig eltűnődöm azon, hogy vettél-e közben levegőt, de rá kell jöjjek, hogy nem érdekel. Nem fulladtál meg, így tulajdonképpen mindegy is. - Ennek a túlnyomó részét az újságból is tudhatod, a gyerekcserés részt kivéve, persze - teszem hozzá némileg bizonytalanul, lévén nem olvasok túl sok sajtóterméket, abból se britet, inkább franciát, így nem tudhatom pontosan mik szerepelnek az általatok oly’ nagyra tartott Reggeli Próféta hasábjain. De apád - mondjuk nem győztél meg teljesen, de egyelőre legyen az apád - szavai alapján arra következtettem, nem vágyott arra, hogy ezt a történetet bárhol is kiteregesse vagy nagy dobra verje. - Tegyük fel, hogy elhiszem neked. Nem mondom, hogy így van, csak mondjuk. Akkor is, miért? - rázom meg értetlenkedve a fejem. - Miért akarsz megismerni? Miért értelme ennek? Csak mert véletlen közös a DNS-ünk? - tárom szét a karjaim. - Miért ragaszkodnak ennyire a szüleid ehhez? Te mondtad, hogy elbaszódott a családi életetek, a miénk is, képzeld el - noha nem tudhatod, hogy nekem már nincsenek szüleim, vagyis… a húgodnak valójában, de azért érted, csak egy nővérem, akivel azóta meglehetősen furcsa a viszonyom. - Nem lenne egyszerűbb ejteni ezt az egész gyerekcsere dolgot és ott folytatni, ahol abbahagytuk, mielőtt kiderült? Mindenkinek, sokkal, sokkal, sokkal egyszerűbb lenne. Nem gondolod, Apollo? - Biztosan megörültem, hogy azt kérdezem, mit gondolsz, mikor abban sem vagyok még biztos, hogy képes vagy magára a gondolkodásra, vagy egyszerűen csak az agyad bárminemű használatára. - Egyébként szerencséd. Már a sátorral. Amikor apád jelent meg és közölte velem a nevét, rácsaptam a lakókocsink ajtaját, mert azt hittem, hogy valaki szórakozik velem.
