When two stars meet, we call it friendship

Magam sem tudtam elhinni, hogy ilyen jó barátja vagyok James-nek. Nálam jobb barát tényleg nem létezhet, ezennel kitűntetem magam ezzel az érdemrenddel. Mostmár jogosan dagadhat a mellkasom a büszkeségtől. Miután végre sikerült megtudnom, hogy James nagyon nagy rajongója ennek a bizonyos MacNamara-nak, nem hagyott élni a tudat, hogy ne szerezzek neki egy aláírást. Elvégre ő is olyan sok mindent megtett értem, ez igazán kis apróság volt.
Zsebre dugtam a kezeimet, miközben az Abszol út-on sétálgattam. Még a leheletem is látszott, olyan hideg volt, de persze nem is lennék Littlebottom, ha nem felejtettem volna otthon a kesztyűmet. Sebaj, legközelebb majd hallgatok másra is. Végre megengedte anya, hogy egyedül jöjjek be ide, mert ajándékokat akartam vásárolni a szeretteimnek. Ebbe a szüleim is beletartoztak, így elég furán vette volna ki magát, ha ők is körülöttem ugrálnak, amikor választani próbálok két dolog között.
Már egy ajándékot sikerült kitalálnom, vettem is Goldie-nak egy könyvet, amiért már régóta rágta a fülemet. Nem csak jó barát vagyok, hanem jó testvér is. Hurrá, már csak tizenhét ajándék van hátra! Megráztam a fejem és megálltam a kviddicsüzlet előtt. Végigfutottam a szememmel a kirakatot, hátha találok magamnak és James-nek valami jó kis ajándékot, mondjuk egy seprűápoló készletet vagy egy új mezt. Ki tudja minek örülne? Jó, nekem kéne tudnom, én vagyok a barátja.
Ekkor megakadt a szemem egy apró kiíráson a kirakatüveg falán. Ma dedikálás. Hogy mi? Alaposabban átfutottam a listát. MacNamara. Este hét és nyolc között. Az órámra pillantottam és megállapítottam, hogy addig még van pár óra, így elindultam felfedezni az Abszol út többi részét, ajándékvadászatot imitálva. Még egy kávé is belefért, ezek mellett pedig sikerült legalább három ajándékot vennem.
Fél hétkor már a boltban álltam, hogy időben sorra kerülhessek. Muszáj volt megszereznem az aláírását, tudtam, hogy James mennyire örülne neki. Vidáman nézelődtem, míg sorra nem kerültem.
-Tiszteletem Mr. MacNamara. Lehet kérni két aláírást is, ugye? -magabiztosan vigyorogtam az előttem ülő férfira. Nem volt sokkal idősebb nálam és ez ámulatba ejtett. Talán hat év lehetett közöttünk és ha már most ennyire sikeres, akkor nekem is lehet esélyem, ha jó csapatban helyezkedek el a Roxfort után. Nagyon jó lett volna, ha kviddicsezhetek, de ki tudja, mit szántak nekem a szüleim? Hu, nagyon elkalandoztam.
-Nagy rajongója az én James barátom, szóval neki valami nyálas üzenetet is tudna írni? A másik csak Frankie névre lenne, köszönöm.

Longbottom & MacNamara

Azt kérték tőlem, hogy a többiekhez hasonlóan népszerűsítsem a csapatunkat, álljak szépen be a sorba és osztogassak autogramokat. Mindenki szépen be volt ütemezve, a hét minden napjára ugyanabban az időben. Ma én voltam a soros. Tagadhatatlan, hogy izgultam. Szerettem volna ha eljön velem Suzette, de úgy gondolta, hogy már eléggé nagy fiú vagyok ahhoz, hogy nélküle is túl éljem ezeket a helyzeteket. Jó beismerem igazából az ő lelkét akartam megkímélni, ki tudja milyen borzalmas módon kell aláírnom valakinek a könyvét, pólóját vagy ütőjét, attól függ mire kényszerítenek a rajongók. De persze nekem kedvesnek kell lennem, hoznom kell a formámat. Addig is amíg felkészülők erre az egészre nyugodtan beszélgetek el az eladóval. Hozzám hasonlóan egy kicsit ő is izgatott – valójában azt reméli, hogy jó sokan jönnek és ez a kis akció még jobban fellendíti az üzletet, mindig mindenki ezt akarja nemde? – bár neki talán ez egy kicsivel rutinosabb, hiszen rengeteg ismeretlen megfordul itt.

Volt akinek nem autogram kellett, hanem egy közös fénykép. – Merlinre, ha azokat az asszony meglátja elátkozz engem és majd ő is közös fényképeket akar! – Akkor is próbáltam helyt állni és igyekeztem nagyon udvarias lenni, akkor is, ha már vagy tizedjére kértek tőlem fényképet vagy autogramot egymás után. Azt hiszem nem irigyelhettem a többi csapattársamat, akik ezt túl élték vagy még csak most kerülnek sorra. Én esküszöm, hogy nem álmodtam arról, hogy ennyien szándékukban áll az embereknek felkeresni minket. A többiek is arról meséltek, hogy őket szó szerint nem akarták elengedni még az idő lejárta után sem és nagyon csalódottak voltak a rajongóik amikor már menniük kellett. A kviddicsjátékos is csak ember, ahogy a professzor és a lista összes többi nagyra becsült mestersége, ami több felelősséggel jár.

Kíváncsian felnéztem a barna hajú srácra, aki a sorban következett. Már, hogy ne kérhetne két aláírást?
– Nagyon örülök, persze, hogy lehet kettőt kérni. – ahogy más is tette, mert szerette volna meglepni a fiát, vagy lányát esetleg barátnőjét, pont az én aláírásommal. A végére már csak az hiányzott, hogy az én kölnimből is locsoljak a papírra, minél hitelesebb legyen tényleg tőlem van. De szerencsére ilyesmit még nem kellett elkövetnem sohasem, remélem ez még jó sokáig így marad. Semmi kedvem sincs csitítgatni egy féltékeny Suzette-t.
– Van különleges kívánságod azzal kapcsolatban, hogy mi legyen ez a nyálas üzenet? Esetleg megkérdezhetem milyen alkalomból adod neki Frankie? – ha már elmondta a nevét, akkor azon szólítom.

Izgatott voltam nagyon, el sem hittem, hogy ekkora szerencsém volt a mai nappal. James egyik kedvenc játékosa dedikált ma, én pedig végre beszélgethettem egy emberrel, aki a profik között is az egyik legprofibb volt. Talán fog tudni segíteni abban, hogy valóra váltsam az álmom és én is olyan jó játékos legyek, mint ő.  Ezek elég jó kilátások, így széles vigyorral az arcomon várakoztam. Nem türelmetlenkedtem, nem siettem sehova sem. Csak szépen és nyugodtan vártam a soromra, miközben szemrevételeztem a bolt eladásra kínált tárgyait. Hiszen nem csak egy aláírást szerettem volna ajándékozni, hanem valami hasznosat is, amit a mindennapokban tud James használni.
Közben szokás szerint elkalandoztak a gondolataim. Gondolkoztam, hogy melyik csapatot lenne érdemes választanom, ha majd másfél év múlva végzek a Roxfortban. Már egyáltalán nem gondoltam arra, hogy nekem is az akadémiára kéne járnom, mint ahogy a szüleim és valószínűleg a húgom tervezte. Engem egyetlen dolog kötött le teljesen, bármilyen meglepő, ez a kviddics volt. Én is terelő vagyok a csapatunkban, nem volt kérdés, hogy később is ezzel szeretnék foglalkozni, addig pedig tökéletesítenem kell a technikáimat. Meg nyelvet tanulni. Egyszer valaki azt mondta, hogy ahány nyelvet beszél az ember, annyi ajtó nyílik meg előtte. Szerintem teljesen igaza volt az illetőnek.
A hajamba túrtam és vártam, hogy végezzen az előttem lévő. Mert hiába voltam itt fél órával előbb, mindig vannak azok a nagyon lelkes rajongók, akik képesek több órát is várni arra, hogy beszélhessenek három szót a kedvencükkel és esetleg egy közös fotót is készítsenek. Egy életre szóló élmény nekik és lehet, hogy annak is, aki aláírja azokat a különböző dolgokat. Nem tudom, nem vagyok sztár. Csak reménykedni tudtam benne, hogy egyszer én is megtapasztalom a dolognak azt az oldalát is. Mennyire menő lenne, ha készíthetnénk kacsintós képeket rólam, hogy az díszítse a gyerekek szobájának a falát! Najó, nem kéne ennyire előre szaladnom.
Léptem kettőt és már ott is álltam MacNamara előtt. A gyors kérdést követően meglepődve vigyorogtam rá, amikor azt mondta, hogy lehet kettőt kérni, nem gondoltam volna, hogy ilyen könnyen belemegy. Hát persze, hogy belemegy, nem kéne mindig azokban a buta sztereotípiákban bíznom, hiszen nap, mint nap szembesülök azzal, hogy nem igazak.
-Milyen kedves, köszönöm! -ámulva mondtam ki ezeket a szavakat, inkább a hajamba túrtam, hogy leplezzem a zavaromat. Mert abból persze volt bőven. -Uh, ezen nem is gondolkoztam, pedig volt rá időm, amíg vártam. Csak kicsit más irányba kalandoztak a gondolataim.
Igazán nem akartam húzni az idejét, nem tudhattam, hogy mennyi időt illik maximum eltölteni az aláírás elkérése közben. Mögöttem is álltak még egy páran a sorban és nem akartam hirtelen közutálat tárgya lenni, amiért kisajátítom a kedvencüket. Még a végén máglyára dobnak engem.
-Izé, karácsonyra adnám neki, és esetleg azt rá tudná írni, hogy Frankie olyan csodás barát, hogy ilyet is szerez a legjobb haverjának? Vagy ez már túl sok lenne? -elgondolkodva vakartam meg a fülem mögötti részt. Zavarban voltam nagyon, nem tudtam mit tenni ellene. Nem is teljesen zavar tükröződött az arcomon, talán az izgatottságot is le lehetett róla olvasni. Végül is nem minden nap találkozik az ember fia egy hírességgel, akit tisztel a munkája miatt.
-És ha nem túl nagy illetlenség, kérdezhetek még egyet? -soha vissza nem térő alkalom volt számomra, hogy a jövőmmel kapcsolatban tegyek fel neki egy kérdést. Hiszen egy terelőnek ki más válaszolhatna a legjobban, ha nem egy másik terelő? Amilyen kedves volt eddig is, biztos voltam benne, hogy most is úgy fog válaszolni a kérdéseimre.

Longbottom & MacNamara

Tetszett, hogy egy kicsit olyan személyekkel is találkozhatok akik felnéznek rám, akiknek a példaképe vagyok és lehetek. Természetesen igyekeztem mindenkihez nagyon kedves lenni, fogadni az ajándékukat, amik remélem nincsenek átitatva Amortentiaval, mert akkor valószínűleg szépen átadom valaki másnak a csapatból. Jó persze nem nézek ki ilyesmit senkiből sem, de azért mégis mindenre fel kell készülni a biztonság kedvéért nyilvánvalóan. Noha megesett már, hogy úgy alapjáraton semmit és senkit nem tudtam hová tenni, tetszett ez az egész. Már majdnem belejöttem az autogram osztogatásba, amikor egyszer csak a következő személy, egy kicsivel több mindenre volt kíváncsi. Vagyis nem csak egy autogramot akart, hanem többet is. Magának, meg a barátjának is, aki gondolom nem kísérte el őt. Ettől függetlenül semmi gond nincs. Mármint nem látom akadályát annak, hogy ne teljesítsem a kérését.
– Semmi baj, ha most találsz ki valamit. – válaszoltam mosolyogva és igazából nem is sürgettem őt, elgondolkodtam azon, hogy tartok egy kis szünetet. Iszom egy kis vizet, megmosom a kezem, mert nem elvarázsolt pennával írok, hanem saját kezűleg. Ha azzal tenném, akkor nem lenne meg az egésznek a varázsa. Azok akik eljöttek, nem látják, hogy mennyire személyes az aminek ma részesei lehetnek.
– Nem kell aggódnod, megoldom, belefér teljesen ez is. – természetesen egy kisregényt nem tudok ráírni, de néhány mondatot simán, úgy, hogy még szépen is nézzen ki. Cifra betűsen mindenképp, hogy még véletlenül se kelljen egy medimágus kiolvashatatlan írásához hasonlítani az enyémet.
– Kérdezhetsz nyugodtan persze. – egy-két kérdésbe nyilván nem fogok belehalni. Bár látva az utána lévő személyeket egy pillanatra elgondolkodtam, hogy ugyebár senkit se bántsak meg.
– Tartok egy kis szünetet, mit gondolsz tudok neked azalatt az idő alatt válaszolni? – felálltam a székből és letettem a pennát amivel eddig gondosan aláírogattam azokat a dolgokat amiket elém raktak, rendszerint az engem ábrázoló képeket, a csoportképeket, mindent amit csak kellett.
Egy kis lazítás úgymond nem árt. Azt természetesen nem mondták, hogy nem tarthatok szünetet.
– Mit szeretnél kérdezni? – odalépek mellé, kicsit távolabb a többi rajongótól.

Azt hiszem, hogy MacNamara-tól sokat lehetne tanulni. Mind a kviddics, mind pedig az emberi oldala miatt. Nem küldött el a picsába a két autogram miatt és még mosolygott is rám. Igen, határozottan biztos voltam abban, hogy ő az egyik legkedvesebb híresség, akivel valaha is találkoztam. Ettől függetlenül még zavarban voltam, amiért elkalandoztak a gondolataim. Miért nem megy nekem egyszerre egy dologra koncentrálnom? Ebből még egyszer komoly bajaim lesznek, ha így folytatom.
-Maga a legjobb, Merlinre mondom! -teljesen kivirultam attól, hogy felírja a kicsit poénos mondatomat is. Még ki is húztam magam, hogy lássa, mennyire örülök a dolognak. Egyre rendesebbnek találtam az előttem író férfit. És azt hiszem, itt döntöttem el, hogy ezentúl semmilyen pletykának nem vagyok hajlandó hinni, amit a suliban hallok.
-Hát, remélem. -túrtam szokás szerint a hajamba. A madárfészek rendezettebben néz ki. -Annyira nincs sok kérdésem. -néztem a szemébe. Merlinre, tényleg nagyon kedves, hogy rááldozza a szünetét az én hülye kérdéseimre. Oké, mondjuk én is tudom, hogy hol van a határ, ha mosdóba kell mennie, oda biztosan nem követem. Nem vagyok én az az elvetemült fajta rajongó.
-Igazából Mr. MacNamara, én és a barátom, akinek az autogramot kértem, kviddicsezünk a suliban. Ő nem tudom, hogy mit akar ezzel később kezdeni, viszont én szeretnék híres játékos lenni. Úgy érzem, hogy ez a sport az életem. -vettem egy mély levegőt, mielőtt folytattam volna. Ha apáékkal közlöm ezt a tervemet, tuti kinyírnak. -Szóval Mr. MacNamara, az lenne a kérdésem, hogy mit javasol nekem iskola után? Menjek tovább az akadémiára vagy keressek egy csapatot?
Merlinre, csak úgy ömlöttek belőlem a szavak. Még szerintem soha senkinek nem mondtam el ezt a problémát, vagy ha igen, akkor sem olyan embernek, aki valami érdemi tnácsot is tud nekem osztani. Kicsit kezdtem úgy érezni magam, mint egy lány, amikor zavarban van, de ez nem igazán tetszett. Utáltam az érzelmes Frankie-t mindig is. Megráztam a fejem és újra MAcNamara-ra fordítottam a figyelmem. Ha ő rászánja erre a szünetét, akkor tényleg illene minden porckámmal rá figyelnem, vagy hogyan is van az a mondás. Nem számít.
-Oh, és hogyan tudom elkerülni a családi drámát, ha nem úgy döntök, ahogyan ők akarják?