Karácsony előtt két nappal szakítani a pasiddal, aztán realizálni, hogy te kerülsz utcára kurva nagy szívás. Le merem fogadni, hogy Puck még mindig azt hiszi, hogy ez valami hülye áprilisi tréfa karácsonyi díszkiadásban, de őszintén szólva túl sok mindent engedett meg magának az utóbbi időben ahhoz, hogy újra hagyjam magam megalázni. Egyébként sem a türelmemről vagyok híres. Mindenkinek igaza volt, aki azt állította, hogy az a kapcsolat egy lyukas galleont se ér. De mivel egyedül karácsonyozni nem buli, én meg nem akarom magam napokig szánalmasan nyomorultul érezni, miközben a Vadkan szomszéd szobájában valaki ordenáré módon horkol, így a lehető legnagyobb természetességgel gondolok az egyetlen személyre, aki hozzám hasonlóan – minden bizonnyal – egyedül tölti ezt a családi ünnepet, s hősi megváltójaként aposztrofálom magamat. Tessék, na ki a legjobb unokahúg a világon?! Az faragjon belőlem is azt. Berti nem az egyetlen családtagom, akivel közös szeretetnyelvet beszélünk, de az egyetlen, aki biztosan nem dörgöli az orrom alá, hogy kurvára elcseszett vagyok. Tudjuk azt magunkról mindketten, nem kell semmiféle visszacsatolás erről. És talán magyarázatra sem szorul a megjelenésem. Mivel is kezdeném? Hogy nem akarok lúzerként egyedül karácsonyozni vagy hogy végképp nem akarom megadni anyámnak a lehetőséget, hogy újabb támadási felületet találjon rajtam az „én megmondtam…” kezdetű monológjaival? Bertinek szerencsére nem kell bemutatnom sem az anyámat, sem az elbaszott családunkat. Teljesen indokolatlanul is megjelenhetek nála egy tegnap vásárolt, némiképp már kiszáradt, de még ehető gyümölcskenyérrel, aminek a tetejéről már leeszegettem a mazsolákat, és egy üveg lángnyelv-whiskeyvel, amit a jó Madam Rosmerta szánt nekem karácsonyi ajándék gyanánt egy szép pár házipapuccsal. Biztos hüledezne, ha tudná, hogy a Szárnyas Vadkan padlóját koptatom benne. - Meglepetés! – kopogtatok be az ajtón kicsattanó lelkesedéssel. Félreértés ne essék, a meglepetés én vagyok, nem a félig megcsócsált sütemény. Micsoda öröm lesz, ha ki is nyílik azt ajtó és nem kell tovább fagyoskodnom a küszöbön. – Boldog karácsonyt, OlliBee! – óbégatok tovább, hátha a szomszédok is meghallják, hogy Gilbert Ollivander olyan szerencsés, hogy karácsony másnapján vendége is érkezett. Engem aztán nem zavart, nem vagyok egy szégyenlős alkat.
Ez lett volna életem legmeghittebb karácsonya, ha: 1. a faszkalap majdnem-apósom nem dörgöli naponta százszor az orrom alá, hogy mennyire nem lát szívesen karácsonykor, 2. ha nem izzadtam volna már a karácsonyi vacsora felénél az elvonási tünetektől, mint egy kikúrt ló, 3. ha ezt Frida nem látta volna olyan világosan, mint a napocska, 4. ha nem jutott volna eszembe félóránként, hogy a családom amúgy ignorálta a létezésemet is és még egy üdvözlőlapot sem kaptam a tulajdon anyámtól és nővéremtől. Ettől eltekintve különben tényleg bensőséges hangulatban teltek az ünnepek, ha éppen az öreg Scamander eltakarodott a képből. Fridával dúlt a l'amour - mikor éppen nem öltük egymást, de hát karácsonykor megtelik az ember szíve színtiszta szeretettel vagy mi a tökömmel -, Alinával egyre kevésbé feszült közöttünk az a kínos tény, hogy végignézte nyár végén, mikor majdnem sikerült elpatkolnom, a sokadik közösen végigbőgött Disney mese után már az együttélés sem volt annyira bizarr. Sőt, tulajdonképpen kezdtem rohadtul élvezni, hogy nem a Zsebpiszok közbeli patkányfészekben kellett nyugovóra térnem minden este, mint ezelőtt, hanem egy kényelmes londoni lakásban, a világ legcsodálatosabb nője mellett. Az élet lényegében egészen szép volt, már amikor megkíméltek a régi jó barátként ostromló depresszív gondolatok és nem azon kattogtam a romantikus közös vacsorafőzés közben, hogy mivel menthetném ki magamat annyi időre, hogy normálisan funkcionáló emberré narkózzam magam, nyilván úgy, hogy Frida és Alina ebből semmit ne vegyenek észre. Alina volt a kisebbik probléma, neki nem volt ehhez olyan éles sasszeme, mint Fridának, aki a pislogásomból is kiszúrta, ha nem voltam teljesen tiszta. Kurva nehéz helyzet volt, amin rengeteget segített, hogy még megvolt az albérletem a Zsebpiszok közben. Alig fél órája érkeztem meg abba az egérlyukba - amiből legalább húsz percet azzal töltöttem, hogy kezdtem valamit a brutális macskakarmolásokkal, amikkel Kormi üdvözlésképpen megajándékozott -, mikor kopogtak. Már lelki szemeim előtt láttam az ajtó túloldalán toporgó, elmebeteg szomszédaim egyikét. Vajon melyik lesz az? A folyton ordítozó házaspár egyik tagja? A skizo bácsi a folyosó végéről? A kiöregedett prosti a másodikról? Az illegális murmánc szaporító akar megint macskaalmot kunyerálni? Vagy a crackhead a földszintről már megint elfelejtette, hogy egy ideje nem árultam? Faszom bele - morogtam már előre a kéretlen vendég miatt. Nem akartam gyökér szomszédokkal foglalkozni, csak egy kellemes, lebegéssel töltött néhány órára vágytam, semmi másra. Csakhogy a küszöbömön nem szomszéd állt. - Lulu, hát te meg mi a Merlin faszát keresel itt? - pislogtam rá döbbenten, majd a meglepetésből felocsúdva odahúztam magamhoz egy csontropogtató, grizzly medvés ölelésre. - Boldog karácsonyt! Félreálltam az ajtóból, hogy beléphessen a lakásba. - Tudod, a macskákra figyelj - emlékeztettem Kormi tömeggyilkos hajlamaira, ha esetleg megfeledkezett volna róla, hogy egy vérszomjas vadállattal éltem együtt. - Ugye a pszichopata picsa... akarom mondani, a nővérem nem jön, csak te? Egy másodpercig sem gondoltam, hogy Pippa betenné ide a lábát. Soha nem járt még a lakásomon és a puszta létezésem is zavarta, az utóbbi időszakban pedig elég nyilvánvalóvá tette, hogy még annyi kapcsolatot sem szeretne létesíteni velem, mint ezelőtt. Egyszerűen csak muszáj volt valamilyen megjegyzést tennem rá, Lulu társaságában mondhatni kötelezőnek éreztem.
I am one of those melodramatic fools, neurotic to the bone
No doubt about it
Vendég
Pént. Ápr. 02, 2021 9:45 am
Berti x Lulu
warm circle of family
Egészen eddig úgy gondoltam, hogy engem nem hat meg különösebben, hogy egyedül töltöm a karácsonyt, de ahogy a nagybátyám felbukkan mégiscsak összeszorul kissé a szívem. Nem, még mindig nem bántam meg a szarul időzített szakításunkat Puckkal, annál azért jobban élvezem, hogy hallom a saját gondolataimat. Mégis kurvára ez az első karácsonyom, amit egyedül töltök. Vagy épp a mocskos szájú Borgies társaságában, aki felettébb élvezi, hogy nagy az áthallás a kurva vékony falak miatt. De annyira azért nem vagyok elkeseredve, hogy vele karácsonyozzak, mikor még élnek Londonban olyan rokonaim, akiknek nem tehet a személyem. Legalábbis bízom benne. Berti ölelése persze meg is erősíti ezt az elgondolást, a lelkem elcsitul kissé. - Biztosíthatlak.. Merlin faszát nem itt keresném.. - röhögök fel az elképedt arcát látva. Tudtam én, hogy csak idő kérdése, hogy felbukkanjon az ajtóban. Nehezen eresztem el, de megteszem, mielőtt még megneszelné, hogy nagy szarban vagyok és elkezdene valami olyasmit pedzegetni, hogy kuncsorogjam vissza magam a szülői fészekbe és legyek rendes ember, ne olyan elbaszott, mint ő. Persze ez még viccnek is rossz. - Ugyan kérlek.. Kormival már vérszerződést kötöttünk, világi cimborám.. - jegyzem meg ironikusan. Bár az tény, hogy a vérszerződés megvolt, de egyoldalúra sikeredett, mert az a kis dög túl gyorsan szaladt el előlem. Nem is értem Berti hogy van még életben mellette. Mondjuk közrejátszhat az is, hogy az idő nagy részét nem itt tölti. - Hoztam egy kalácsot.. Vagy a tököm tudja mi ez.. Nem olyan rossz.. Szereted a mazsolát? - tolom az orra elé a pulton a már megcsócsált végét. - Meg van itt egy alutasakos a rühes dögjeidnek, hogy ne öljenek meg az első öt percben.. - veszem ki a táskámból a falatokat, még mielőtt a macskák másznának bele körülnézni. Nem ez lenne az első alkalom. - Úgy csinálsz, mintha nem tudnád, hogy Pippa a pokol hetedik bugyrába is hamarabb beteszi a lábát, minthogy a küszöbödre enné őt a fene.. - forgatom meg a szemeimet, de a hangomon hallhatja, hogy ez egy elég meredek lépés lenne még az anyámtól is. Bár hivatalosan nem vagyok kitagadva a családból, de ha a gyerekeiről kérdezik, igyekszik csak azt a kettőt előtérbe helyezni, amelyikre büszke is lehet, mert lett belőle valaki. Meg vagyok én. Már nem hat meg a dolog. - Szóval mi a helyzet? Feladtad a karácsonyozást? Összebalhéztál Fridával vagy az öreggel? - dobom le magam rögvest a kanapéra. Itt legalább tudom, hogy a macskapiszkon kívül más nem nagyon lehet sehol. Nem úgy, mint a Szárnyas Vadkanban, ahol végül a fáradtság nyert, és csak azért voltam hajlandó belefeküdni az ágyneműbe. Brr..
A meglepettség elpárolgásával tudatosult csak bennem, hogy igazából csak részben örömteli Lulu felbukkanása - és a részben itt kivételesen nem arra vonatkozott, hogy megzavarta a készülő narkós szeánszomat -, de sokkal inkább elgondolkodtató és gyanús. Jóban voltunk, persze, már amennyire én jóban tudtam lenni a rokonokkal, mert életvitelszerűen rugdostam magamtól őket minél messzebb egy elbaszott önvédelmi mechanizmusként, de nem karácsonyozgattunk kettesben. Persze erre eddig nem is volt szükség, mert a nővérem nem csapta ki a balhét és tiltott ki minden családi eseményről, apámék lelkes áldásával. Huuu, Bertie nagybácsi, az ijesztő rokon - még mindig gecire nevetséges és értelmetlen. - Pedig szerintem még az is van valamelyik sarokban - vontam meg a vállam. Tény, nem én voltam a legrendezettebb ember, és ezt a lakás most is hűen tükrözte. Bár nem itt laktam egy ideje, de a félig-meddig kiköltözéssel járó rumli hónapok óta megmaradt. Nem mintha sok dolgot magammal vittem volna, tekintve, hogy igazából nem is volt túl sok holmim és azoknak a nagy része is szükségtelenné vált a Scamander lakásban. - Mindent is szeretek - vontam meg a vállam. Bár a kalács nem volt a legbizalomgerjesztőbb, de sosem voltam válogatós, felőlem akár egyhetes száraz kenyeret is hozhatott volna ajándékba, abból is ettem volna, pusztán jófejségből... és megszokásból. Nem szerettem pazarolni. - Az alutasakost nyugodtan borítsd is ki nekik a táljukba, mielőtt megtámadnak. Nem túloztam. Kaja volt nála, jobb, ha azonnal bemutatja az áldozatot a lakás macskaisteneinek, amennyiben szeretné megúszni a figyelmeztető, kieresztett karmú pofonokat. - Mostanában sikerült pár meglepetést okoznia, úgyhogy már az sem lepne meg, ha idehoppanálna teljes karácsonyi díszben, csak hogy megkeserítse az életemet. - Bár nem tudtam elképzelni, Pippa hogyan tehetné még ennél is nyilvánvalóbbá, hogy gyűlölt és leprásként kezelt. - Nem tudom, mondjuk közölhetné, hogy karácsonyi ajándék címszóval felnyomott az auroroknál vagy fasz se tudja. Nehéz követni a zseniális gondolatmeneteit, tudod, én ehhez túl ostoba vagyok, sosem felejti el megemlíteni a szégyellnivalóan csökkent képességeimet. Még szerencse, hogy Opheliával ellentétben Lulut ez hidegen hagyta. Vagy ha volt is időszak, amikor elhitte az anyjának, hogy én voltam a családunk mumusa, az már véget ért. Mintha bármivel is rászolgáltam volna... Jó, nem állítom, hogy egy unikornis ártatlanságával éltem a mindennapjaimat, de a családi összejövetelekre mindig egészen összekaptam magam. Annyira mindenképp, hogy ne traumatizáljam egy életre a gyerekeket, bár én úgy éreztem, hogy baromi jól funkcionáltam a legszétcsapottabb állapotomban is. Különben is, kinek tűnt volna fel, ha a pajta mögött tolok valamit, amíg anyuék kimelegítik a húslevest? Senkinek, mert a kutya fasza nem szólt hozzám általában, és ezt annyira nem is bántam. Legalább kevesebb hazugságot kellett rögtönöznöm. Az viszont mindig is érdekelt, hogy vajon a nővérem hogyan tálalta a gyerekeinek az okokat, amiért utálniuk kellett és tartani tőlem a távolságot. - Félóránként összebalhézom valamelyikükkel. Meglepődnél, de általában nem is az öreggel, ő többnyire levegőnek néz és csak gyilkos pillantásokat küld rám a karácsonyi égők alól. Frida meg... hát tudod milyen ez, összeveszünk, öt perc múlva meg mintha mi sem történt volna. Még szokni kell a helyzetet mindenkinek. Kérsz ilyen mazsolás kalácsizét? Más kaja nincs itthon, csak száraz macskatáp, szóval... - mutattam az ajándékára, majd elővettem az egyik fiókból egy kést, hogy felszeleteljem a kalácsot. - Igazából csak kellett egy kis magány, érted, kiszellőztetni a fejem vagy valami ilyesmi. De itt inkább az a nagy kérdés, hogy te mit keresel ezen a lepratelepen karácsonykor?
I am one of those melodramatic fools, neurotic to the bone
Karácsony előtt két nappal szakítani a pasiddal, aztán realizálni, hogy te kerülsz utcára kurva nagy szívás. Le merem fogadni, hogy Puck még mindig azt hiszi, hogy ez valami hülye áprilisi tréfa karácsonyi díszkiadásban, de őszintén szólva túl sok mindent engedett meg magának az utóbbi időben ahhoz, hogy újra hagyjam magam megalázni. Egyébként sem a türelmemről vagyok híres. Mindenkinek igaza volt, aki azt állította, hogy az a kapcsolat egy lyukas galleont se ér. De mivel egyedül karácsonyozni nem buli, én meg nem akarom magam napokig szánalmasan nyomorultul érezni, miközben a Vadkan szomszéd szobájában valaki ordenáré módon horkol, így a lehető legnagyobb természetességgel gondolok az egyetlen személyre, aki hozzám hasonlóan – minden bizonnyal – egyedül tölti ezt a családi ünnepet, s hősi megváltójaként aposztrofálom magamat. Tessék, na ki a legjobb unokahúg a világon?! Az faragjon belőlem is azt.
