kapcsold ki a last christmast, vagy felgyújtom a rádiót

Pént. Dec. 25, 2020 2:39 pm

jordan&weasleys

Christmas is the day that holds all time together.

Ha még egyszer meghallom valakitől az utcán a Jingle Bells-t, azt hiszem, hogy megfojtom. Nem említettem még, hogy mennyire szar a karácsony, ha egyedül kell tölteni? Idén talán még fám sincsen, szóval nem gondolnám, hogy tényleg meg kéne említeni ezt az időszakot.
Megannyi telefonálás, számtalan messenger üzenet, viszont válasz szint egy sem. Csak kettő „Boldog Karácsonyt, Apafej” az én hercegnőmtől, meg a dacos öccsétől. Tőle még egy emoji sem. Nem mondom, hogy majdnem landolt a kukában a telefon és rajta egy kanna benzin, meg öngyújtó, de azt sem mondom, hogy nem bánta a falam az újabb kudarcot. Lassan már alkoholos filccel is megjelölhetném a horpadásokat az új lakásom falán. Ezt Sammie miatt, ezt Lee miatt… ezt meg amiatt, mert már megint elszartam valamit. Ugyanis a helyzet tulajdonképpen az, hogy egyedül tölteni a karácsonyt nem rosszabb, mintha családdal lennék. Általánosságban egyedül lenni viszont nagyobb büntetést és kínzást jelent bárminél, amit ezen a világon át lehet élni. Esküszöm annak az embernek sem kívánom, aki ráborította a falat Fredre a roxforti csatában, pedig neki aztán elég sok mindent tudnék kívánni.
Apropó, karácsony. Nem küldtem üzenetet sem George-nak, sem Angienek arról, hogy éppen hova készülök, de megtudják nagyjából öt percen belül. Hívatlan vendégnek kellemetlen lenni, de úgy érzem szükségem van arra, hogy a barátaim megvigasztaljanak. Nem akarok ráborulni az asztalra és elsírni magam, amiért elbasztam az életemet, csak… Két kezet szeretnék a vállamon és kitartást kívánó támogatásokat, vagy miket. Kicsit vicces, hogy éppen az az ember nem tudja magát kirángatni a szarból, aki megannyi vicces dolgot mondott már élete során. Valahol pedig ez életem iróniája, hogy a humorommal számtalan embernek segítettem, most pedig nem találom a kiutat abból a gödörből, amit magamnak okoztam.
Kopp-kopp. Idegesen koppintok kettőt az ajtóra, aztán pedig állok egyik lábamról a másikra és várom, hogy végre ideérjenek. Remélem nem utaztak el sehova, mert akkor kénytelen leszek letenni az ajándékokat a ház elé. És ha leesik a hó, akkor biztosan eláznak, annak pedig sem én nem fogok örülni, sem a Weasleyk. Óráknak tűnő várakozás után végre lépteket hallok, talán valami civakodásra utaló hangot, majd szembe találom magam a Weasleyk meglepett ábrázatával.
- Boldog karácsonyt! – cseppet sem idegesen és talán arcomon halvány mosollyal nyújtom a hatalmas halom csomagot feléjük. Mondjuk nem várom meg, hogy átvegyék, sem azt hogy beinvitáljanak, hanem inkább átlépem ajtajuk küszöbét. Égnek eresztem a hatalmas csomagokat és egy pálcaintésre a karácsonyfa alá rendezem őket. Mire jó ugye, ha az ember fia varázsló, de teljesen hétköznapi munkája van. Vagyis erre igazából pont nem lenne szükségem, meg értelme sincsen a gondolataimnak. De éhesen, bejglimentesen és kölyökmentesen azért egészen más az ünnep, mint mindenféle giccses karácsonyi filmet nézve, jól beborozva, meg… na értitek. - Hoztam ám sütit is. – sóhajtok egyet, és bocsánatkérő mosollyal nyújtom a táskából az általam sütött bejglit. Kicsit fáradt ábrázatom mosolyog ugyan, viszont szemeim nem csillognak túl vidáman. - Ne haragudjatok, hogy minden szó nélkül rátok rontottam. Hiányoztatok és utálom egyedül tölteni a karácsonyt. – más az, ha az ember még fiatalabb korban tölti a barátaival a karácsonyt. Idősebb korban talán már kicsit gáz, ha nincsen család. Akkor pedig egyenesen rémálomszerű, ha van család, de te nem lehetsz velük. Angie, Geroge… bocs srácok, de legalább egy fél napra most megnyertetek magatoknak.

Kedd Jan. 19, 2021 8:30 pm

gweasley family

walking in a winter wonderland

Sürgés-forgás, ládobogás, semmi különös, csak a szokásos történések, ha a Weasley család karácsonyai jutnak eszembe. Épp így történik ez most is, csak közben kevésbé vágok jó képet a hülyeségekhez, mint általában szoktam. Mint például ahhoz a fergeteges elképzeléshez, hogy jó ötlet lesz karamellás almát használni dekoráció gyanánt. Nos, ilyenkor sokszor gondolok arra, hogy a férjem nem az első anyjától született, hanem legalább a hatodiktól, ő meg készségesen emlékeztet rá, hogy húsz éve is ilyen idióta volt, mégis hozzámentem. Ez a fantasztikus körforgás pedig cirka húszpercenként ismétlődik, mert összességében ennyit bírunk ki hangosabb szóváltás nélkül az ünnepek velejárójaként. Pedig idén még csak nem is mi vagyunk a sorosak, hogy vendégül lássuk az egész Weasley-klánt, legalább ez megnyugtathatna. De a felvetésem rögtön hamvába is fulladt, ahogy csak kiejtettem a számon a kiskarácsony ötletét. Én sem gondolhattam komolyan, hogy Roxanne és George mellett valaha lenne esélye egy ilyen tervnek, pedig arra legalább egy halvány esélyt láttam, hogy Fred az én pártomra áll. Végül beletörődtem a vereségbe és felkészülve az év végi őrültek házára, ennyit tudtam kihozni az idei karácsonyból.
A kopogásra együtt indulunk az ajtó felé, de megelőzöm a ház urát, még mielőtt úgy gondolná, hogy az ajtónálló vendég személyében az egyszemélyes felmentőserege érkezett meg.
- Helló, Lee! Bújj beljebb.. Hogy vagy?- tárom ki előtte az ajtót, bár nem kér hozzá engedélyt, tökéletesen ismeri a járást a házunkban, hisz régebben gyakori vendég volt a családjával együtt. Ami most... Nos, kényes téma náluk. Az ő szájából hallani a boldog karácsonyt, miközben mégis a mi küszöbünket lépi át, egy kicsit megtépázza a lelkemet, de igyekszem nem kimutatni az érzést. Az pedig csak segít, hogy eszembe jut George korszakalkotó baromsága.
- Te foglalkozz csak a karamellás almáiddal... - fordítom vissza irányba kedves férjemet, mielőtt még legnagyobb kebelpajtásával idejekorán egymásra találnának és rám maradna az a nemesnek cseppet sem mondható feladat, hogy eltakarítsam a karácsonyfáról a ragadós förmedvényeket. Az ember esze sokszor megáll, ha egy olyan ember a férje, mint George Weasley, ezt nem győzöm hangoztatni.
Én megigazítom magamon a kötényt és - bár Lee kétségtelenül azon kevesek közé tartozik, aki látott már kevésbé szalonképes állapotban és zokogtam már a vállán teljesen reményvesztetten, ezért nem várja el, hogy minden teljesen zökkenőmentes legyen - felrajzolom a mosolyt az arcomra, amiről talán egyből kitalálja, hogy nem a legjobb pillanatomban kapott el. Persze nem neki, nem a személyének szól ez, hanem csak a mai harmincadik idegösszeroppanásom előfutára, de ha rossz pillanatban kopog be, akár ő is áldozatul eshet neki. De egy gyerekkori barát a válsága közepén is megtalálja nálunk a helyét.
- Boldog karácsonyt! - veszem át tőle a süteményt, amit a konyhába reptetve szeleteltetni kezdek a többivel együtt. Lefogadom, hogy egy kis citromos pite néhány pillanatra elfeledteti vele azt a szomorúságot, ami a szemében csillog. Vagy ezt már megtette a bor? Minden esetre noszogatásra nincs szükség, hogy beljebb evickéljen az ajtóból és kizárhassam a hideget a küszöbön túlra.
- Még mielőtt eszedbe jutna segíteni neki... - rázom meg a fejem vészjóslóan, még mielőtt visszamennék a konyhába én magam is, hogy ellenőrizzem a jó előre készülő vacsora állapotát. Attól ugyanis, hogy az egész Weasley-sereg nem várható, a család megköveteli az ünnepi hangulatot és a menüt is. Molly mellett ugyan erre már korán felkészültem, de minden évben baromi fárasztó meló valaki újjal előrukkolni. A különbség George és köztem, hogy az én alkotásaim általában sikert aratnak..

Kedd Jan. 19, 2021 10:57 pm

szeretet és béke

Ízre nem szörnyű ez a karamellás alma, amit apa kitalált, funkciójában viszont én is belátom, hogy fára aggatva inkább tűnik csöves dekorációnak, ami még ragad is, mintha csak hálátlanul csorgatná magáról a karamellát annak ellenére, hogy a nappali fényárjában kapott szerepet. Pár perce még bíztam abban, hogyha tudtára hozom a kiemelt bánásmód előnyét, mondjuk, hogy tévézés közben is begyűjtheti a csodáló tekintetünket, és kellemes illattal töltheti meg a házunkat, akkor visszafogja magát - a mostanra elfolyósodott állapotát azonban tényleg rendbe kell szedni. Egyrészt anya oldjátok meg ti pillantást lövell felénk, másrészt apa a szakállát vakarja, harmadrészt kicsit szívemen viselem szegény fenyőt, amennyi szitkot elvisel az ünnepek alatt, és végtére is, napokig korlátozzuk a szabad légzésében, meg ilyenek, helló Neville bá, szóval, majdnem igazat kell adnom Frednek a zakkantságom diagnosztizálásában, amiért egy fa lelkéhez beszélek. Csakhogy közben lázasan kattogok a megfelelő bűbáj után. Ha nem bújná azt a könyvet úgy, hogy az orrát dugja csak ki, láthatná, hányadszorra rovom fel-alá a köröket.
Egyedül. Ugyanis mikor csöngetnek, apa kislattyog a nappaliból, és mivel ezek az ajtóban álldogálós csevegések általában hosszúra nyúlnak, úgy döntök, vállalom a karácsony megmentését. A Karamellás Alma Ügyét. A békét már meg sem említem.

Rászegezem a pálcámat - nem esem pánikba, kéznél van a bátyám, hozzá még fordulhatok, ha most még nem is érdekli túlzottan a fenyő sorsa, a száját meg az agyát egy mentő ötletre biztosan képes összehangolni, meg aztán, a szippantó bűbáj simán elintézi a porcicákat a sarokban, ragadós állagok sem okozhatnak gondot.
Aha, hát épp megállapítanám, milyen kifogástalanul teszi a dolgát, amikor kövér szürcsölést hallat néhány ág, és az almák után a TŰLEVELEK IS felszívódnak róluk, mind egy szálig, és bár azelőtt elkapom a pálcámat, hogy még többet megcsupaszítanék, eléggé megijedek: apa hirtelen megjelenik a vállamnál, ráadásul Lee bácsi is a színen van, akinek az ajándékai a fa alá kúsznak.
Banyek, vajon eszükbe jutna sietni a nagy sütivagdosás közepette, ha hangosan köszönnék, vagy legyek inkább illetlen?
- Apa, én... esküszöm, hogy nem így akartam, de gyorsan csináljunk valamit, fordítsuk a fal felé! Utána lecseszhetsz.

Csüt. Márc. 04, 2021 3:28 pm

to Weasley karácsony

El vagyok bűvölve!

Megesik, hogy a karácsony szelleme olyan mértékben megszállja az embert, hogy képes elragadtatnia magát és olyan ötletekkel rukkol elő, amik bár ne jöttek létre. De ha gondoltam volna arra, hogy ragadásmentessé varázsoljam a karamellát, akkor egyszerre átkozom magam, amiért nem tettem meg és egyszerre veregetem szintén vállon magam, amiért nem tettem meg, mert mégis csak karamelláról van szó, ami akkor az igazi, ha a szájpadlásodra ragad és lágyan olvad el. Na ugye, hogy ugye? Ráadásul megváltásnak is nevezhetem ezt az időszakot, mert végre megtelik a ház élettel, a gyerekek hazajönnek, Angie pedig többnyire idehaza sürög, mint a besavanyodott apjánál, akit így is meg kell majd látogatnunk. De most a karamellás almával foglalkozok, vagyis foglalkozunk az én pici szemem fényével, mert Roxot – mivel a drágalátos fiam ki sem néz a könyvéből, amibe legnagyobb meggyőződésem szerint beköltözött - muszáj volt elrabolnom, hogy mentsen ki, mielőtt még az anyja meglátja, hogy folyik a fa. Vagyis még mindig a karamella. Mindegy, nem jött össze.
De majd a csengő! Úgy figyelek fel az ajtó felé, mintha csak megkapnál életem legjobban várt ajándékát – nem is, mert igazából az már teljesült ezzel a három szeretetcsomaggal körülvéve – és iramodok is meg egy „mindjárt jövök, addig folytasd” puszi kíséretében arra. Hát nem zseniális? De őszintén. És Angie keresztül húzza a számításaimat, hogy én nyithassam ki, hogy vigyori barátunkat üdvözölhessem én.
Mintha egy kicsit beesettebb lenne az arca. Vajon én is így festenék, ha nem akarnánk annyira megoldani a problémáinkat? Biztosan. Nem lennék a helyében, amiért az asszony bedobta a törölközőt. Igazából nem tudom – a túrót nem tudom -, hogy miért, egyszerűen csak a fejem csóválom, ahányszor szóba jön a feleség. Ha egy kicsit kitartóbb lenne, talán Lee is észbe kap. De nem. Most meg már mindegy.
- Gyere, csiklandozz meg te is egy almát. Vagy kóstold meg. – amint meglátom, hogy Jordan a nappali felé veszi az irányt, nem habozok inteni neki, mert mi másra is figyelnék, mint a kettősükre, a sütire meg az újonnan felbukkant haveromra? Ugyan majdnem háttal lököm meg a gyereket, de még időben torpanok meg és nézek hátra a magyarázkodására. Egy pillanat alatt sápadok le – lehetek még ennél is fehérebb? – és pillentok el Angie irányába, aki a konyhában tűnik éppen el. Huh, ezt megúsztuk. És már emelem is a pálcát, hogy a fa egy jó hangos rezgéssel, susogással, majd tompa puffanással elfordul. Oké szerintem így még vállalható.
- Majd sok szőrös izét teszünk a helyére és akkor nem lesz feltűnő. – magyarázok lázasan a gyereknek, mert ha most kiakadnék rá, akkor bizisten, hogy mindenki tekintete ide szegeződne. Lee pedig nincs olyan rég itt, hogy tudja, mi a szitu.
- Ne is mondd, de ha legközelebb megbűvölöm, hogy ne legyen ennyire ragadós… a fene sem gondolta volna, hisz a habkarika is ragad és meg lehet enni a fán. – tárom szét a kezeimet ártatlanul, aztán folytatom az almák levadászását a jókora tálba.
- Még egy éhes szájjal több, vagy kevesebb… különben is téged bármikor szívesen látunk. - azzal nyújtom felé a tálat, amit amúgy a konyhába szándékozok vinni valami olyan szegletébe lepakolva, ahol nem különösebben zavar. Mielőtt azonban meglépnék egy másik üres tállal, a feleségemhez lépek, hogy hátulról megölelhessem. Nem tudom, hogy mert karácsony van, mert olyanom van vagy mert rossz Leere ránézi is. De nehezemre esik elereszteni őt és elindulni vissza a nappaliba.

Valami szöveg || valami link || valami zene || valami bármi