Married Freedom - Marius & Anita

Ijesztő volt a túlzott őszintesége a kialakult helyzettel kapcsolatban, nem gondoltam volna, hogy amint lehet ezt közli velem. Lehetséges, hogy a részemről is kellett egy kis megadás a viaskodás helyett. Végtére is, ha nem engedtem volna őt beszélni, akkor valószínűleg nem erősíti meg bennem a gyanút miszerint ez az egész, csak látszat. Egy látszat amiben szerintem mindketten, de legfőképpen én éltem. Valahol mélyen legbelül éreztem, hogy a szüleim mindenbe is bele akarnak szólni, de amikor úgy tűnt, hogy képes vagyok saját döntéseket hozni és akár elszakadni tőlük, hát nem megmondták még utoljára, hogy mit tegyek? Legszívesebben elhoppanáltam volna… Merlin tudja hová, de valahová, ahol a legtávolabb vagyok tőle. De most, azt hiszem én lettem volna a legarcátlanabb ha így tettem volna. Mert igazából egész normális ez a Marius, leszámítva amikor görcsösen viselkedett, az nagyon látszódott rajta, de szerintem rajtam is.
Most, hogy megérkeztünk a Schäufelewärtschaft raktárába igazából el kell mondanom, hogy én ezt az egészet egyáltalán nem így terveztem. Szerencsétlent szó szerint levettem a lábáról. Nem akartam ennyire leteríteni őt, de amint sikerült elhúzódni és leszállni róla, nem kicsit éreztem magam rosszul a bőrömben. Oké, talán ezt még gyakorolnom kell, na mindegy. Legközelebb talán majd hagyni fogom, hogy egyedül jöjjön, most megmutattam neki az utat, szóval… Szóval nem kell pesztrálnom szerencsétlent.
Nyeltem egyet mielőtt megszólaltam volna és érdeklődve néztem felé, valószínűleg ez az egész helyzet egy színárnyalatnyival megváltoztatta a bőröm színét, mert az biztos, hogy szörnyen éreztem magam ebben a helyzetben.
– Én jól vagyok, rád estem, semmi bajom. – magyarázok, bár ez tisztára olyan, mintha azt mondtam volna neki, hogy beléd estem, na mindegy.
– Ennél sokkal jobb odabent. Várj csak amíg meglátod! – igyekeztem leküzdeni magamban ezt a feszegető érzést. Bólintottam a kérdésére.

Most, hogy sikerült egy kicsit őszintének lennie velem úgy éreztem muszáj nyitnom felé, ezért is hoztam ide. Ezen a helyen kevésbé érzem feszélyezve magam és valószínűleg ő sem fog túl sokat unatkozni velem. Ha el kívántam vonulni otthonról és nem a családom jelenlétére vágytam, akkor itt mindig megtaláltam azt a kis darabocska békét, ami után sóhajtoztam olyan sokat. Nem akartam arra gondolni, hogy milyen rosszul indult ez az egész látogatás dolog, hogy képes lettem volna megfojtani őt egy kanál vízben, mert a veszélyt láttam benne. A szabadságom végét, ha úgy tetszik. De most mégis itt vagyunk. Valójában azon gondolkodom, hogy miként találhatom meg vele a közös szót, végtére is, nem lehetünk egymás mellett csendben. Rosszul érezném magam.
– A többiek valószínűleg máshová vinnének el téged, de én ide. Van ebben a helyben valami, ne kérdezd, hogy mi, de ha belépsz, majd meglátod te magad is. – mosolygok vidámabban, vagy legalábbis igyekszem lelkesebb lenni és úgy hozzá állni az egészhez, hogy ne kínszenvedés legyen ez az egész mindkettőnknek.
Beléptünk a helyiségbe.
– Csak viselkedj természetesen és kerüld a feltűnést, menni fog? – kíváncsian pillantottam rá és azt reméltem, hogy megért s, nem kell nevelni őt, mert az anyukája már megnevelte őt. Nem nézem őt le vagy ilyesmi csak, szeretném, ha nem görcsölne, és jól érezné magát a bőrében.
– Megengedem, hogy te válasz asztalt, döntsd el te nyugodtan hová szeretnél leülni. – beljebb lépek, megengedve neki is, hogy ő is így tegyen, ha szeretne. Remélem, hogy nem fél így tenni. Tényleg szeretnék jóban lenni vele és nem úgy kezelni őt, mintha az ellenségem lenne.
– Van kedvenc italod? – kíváncsiskodtam továbbra is, remélve, hogy sikerül kihúzni ezt az információt belőle és majd kérhetünk ennek megfelelően neki valami innivalót.
– Mi lenne, ha leülnénk és megnéznénk a menülapot? Hátha megtetszik valaminek a neve és ki szeretnéd próbálni. – velem ellentétben ugyanis ő sokkal több mindent tud elfogyasztani, nem érzi olyan iszonyatosan rosszul magát és kellemetlen helyzetben sem. Nem az a célom. Ezt valahogyan neki is meg kell majd értenie, el kell fogadnia. Éppen ezért – talán egy hirtelen döntéstől vezérelve, ne menjünk a részletekbe most – megfogtam a kezét, és ha kiválasztott egy asztalt magának, akkor abba az irányba haladtam vele.
Lehet, hogy egy kicsit hirtelen érte őt, ezt a dolog, engem is, de jobb volt a közelemben tartani őt és nem hagyni, hogy elkallódjon vagy elvesszen az idegenek között. Nem arról van szó, hogy féltem őt, tud ő magára vigyázni és ezt szerintem nem egyszer már sikerült bebizonyítania, igazi szájhős, aki a humorával elkergeti magától az embereket.

Komolyan végigmértem őt, amikor azt mondta, hogy majd csak éjfél után kezdene el félmeztelenül táncolni a bárpulton. Az bizonyos, hogy nem most fogok elkezdeni vitatkozni vele azzal kapcsolatban, hogy mennyire értene ő ehhez és mennyire nem. Nevethetnékem volt, de inkább elfojtottam magamban ezt. Igyekeztem úgy tenni, mintha ezt meg sem hallottam volna vagy ha igen, akkor nem túl véresen komolyan venni ezt az egészet. Biztos, csak viccelt. Csak nekem még hozzá kellene szoknom az ilyen és ehhez hasonló megnyilvánulásaihoz.
– Egyszer majd megnézlek éjfél után, amikor félmeztelenül kezdesz el táncolni a bárpulton. – nem, nem nézném meg. Valószínűleg nem menne olyan könnyedén, mint azt elképzelem. Most is végigfutkos tőle a hideg a hátamon.
– Rendben, keressünk akkor egy olyan helyet, ami mondjuk neked is tetszene. – körbevezetem a helyen. Igyekszem nem neki menni senkinek sem és túlságosan lehátrálni, hogy a nyakamba lihegjen.
– Hm, pedig már krémlikőrt akartam volna kérni neked. – elnevetem a végét, mert nyilván nem ezt kértem volna, csak cukkolom.
– Természetesen van helyi specialitás. Megmutatom őket, ha kapunk egy menüt. Érdemes kipróbálnod, régen nagyon szerettem az egyiket, szerintem te is kedvelni fogod, vagy ha nem akkor megkedveltetem veled, ilyen egyszerű. – természetesen nem ilyen egyszerű, csak azért mondtam neki, hogy… Nem is tudom miért mondtam.
– Jó szemed van. Az az asztal tökéletes lesz. – továbbra sem állt szándékomban elengedni a kezét, pedig megtehettem volna. De nem tettem. Hogy miért nem engedtem el? Talán azért, mert kezdtem megkedvelni és igyekeztem elnyomni magamban azt a haragot, amit amiatt éreztem, mert elhallgattak előlem néhány igen fontos információt, amiért igazából nem is ő volt a hibás. Tudtam én akkor ezt? Nyilván nem.
– Van kedved mesélni valamit magadról? – kíváncsiskodtam egy kicsit, miután leültünk a kandalló közelében lévő két személyes asztalhoz, ekkor már kénytelen voltam elengedni a kezét, akármennyire is jól vagy rosszul esett, hogy így tettünk és én kezdeményeztem. Ahogyan rávilágított a félhomályban a kandalló tűzének fénye, egy kicsit sem tűnt gonosz bestiának. Ettől eltekintve azt hiszem nem árt, ha még mindig szkeptikus vagyok vele szemben. Az sosem árt.

Világéletemben szerettem volna egy kicsit többnek látszani annál aki vagyok, jóval erősebbnek és határozottabbnak. De még azzal szemben sem tudtam ellenkezni neki, hogy bejöjjön a házunkba, mert nagyban befolyásolt az, hogy vajon mit tennének a szüleim akkor, ha hazaérkeznek és Marius nincs nálunk. Ebből az egy döntésből rengeteg hasznom származott, például megtudtam amit már eddig is sejtettem, illetve hogy mégsem akkora görény, mint először hittem.
– Régebben az édes vörösbor, most igazából nincs kedvencem. – nem adtam rá magyarázatot természetesen, hogy miért van ez így. A krémlikőrös megjegyzésére csak kuncogok egyet, sajnos nem tudom mivel vághatnék vissza neki. Nem is kell. Lehet, hogyha megpróbálok kompromisszumot kötni vele, akkor nem lesznek gondjaink. Legalábbis nagyok biztosan nem.
– Szerencséd, hogy én az vagyok és tudom mit érdemes kipróbálnod. – nem leszólni akartam őt, csak segíteni. Perpillanat eljutottunk addig a pontig, hogy le tudunk ülni egymás mellé nyugodtan és szemügyre tudjuk venni a menüt ha szükséges. Nekem annyira nem az. Hiszen nem ez az első alkalom amikor itt vagyok. Nyilván kívülről tudom, hogy mit szeretnék kérni, mindig ugyanazt, mert már régen végigpróbáltam az egészet és rájöttem, bizony az az igazi és kész.
– Nem hangzik unalmasnak az életed, biztosan a nap végére nagyon ki lehetsz merülve. – teljesen őszintén gondoltam ezt így, még akkor is hogyha esetleg hangozhatott volna tőlem egy kicsit negatívan ez az egész és esetleg szarkazmusként. Sosem lehet sejteni, hogy éppen mit gondolhat én hogyan értem azt amit mondok neki.
Igazából csak oldani próbálom valamivel a feszültséget, amiben ő szerencsére készségesen segít még. Remélem így lesz ez a közeljövőben is. Ha mérjük azt az időszakot és nem fogjuk szétcincálni a másikat előtte.
– Csak a Rend-nek élek, igyekszem nem túl sok vizet kavarni, de amikor szükséges akkor bátran hallatom a hangomat. Nem mintha mindig meghallgatnának, de kell egy negatív vélemény is a dolgokról, valaki aki tisztán átlátja a helyzetet. Én ritkán utazom, de a barátaimmal szívesen találkozom. – csupa olyan dolog, amit már szerintem sejtett rólam, de éppen ezért hagyom meg neki a lehetőséget, hogy akár mást is kérdezhessen, ami érdekli is esetleg őt.