Ki feküdt az ágyacskámban? (Spoiler alert: nem Hófehérke)

Az utóbbi napok éjszakába nyúló fuvarai tehetnek róla,hogy teljesen kifordultam magamból és csak az lebegett a szemeim előtt, hogy egyek, vezessek, aludjak. A hátom opció közötti rész nem érdekes, miszerint hol hangosan bömböltettem a zenét és a pizzát csócsálva táncolni kezdtem rá, vagy legalább három órán keresztül folyamatosan újraengedtem a vizet a kádban, mert képtelen voltam letenni az olvasott könyvet és kimászni a csupasz világba a habok közül. Az ilyen ötperces pillanataimra mindig akkor ocsúdtam fel, amikor már benne voltam és közben nem érdekelt elhajigált kacat, mosatlan és a kajamaradékok hada, amik engem vártak vissza a lakásba. Talán egyszer néztem körbe és állapítottam meg, hogy mekkora retek van, majd azzal a lendülettel mentem kidőlni az ágyba. Szégyen vagy sem, ez van. És a legutóbb sem tudom már melyik két mámor között estem az ágyba, de alighanem megbontottam egy pezsgőt, aztán valamibe belerúgtam, miközben letettem. Vagy letettem és amikor az ágyhoz csattogtam az üvegbe rúgtam bele?Fogamam sincs, mert az ajtó halk megnyikordulása kiveri az álmot a szememből. Hétalvó vagyok, nem süket. De azért esik olyan nehezemre - meg az összes végtagomnak is - feltápászkodni, hogy mire egyáltalán megmozdulok, a fater már a szoba ajtajában ácsorog. Olyan frissen kelt pofával nézek rá, mintha csak egy összeráncosodott here lenne, aztán lassan megfordulok. Ne is mondd, ne akadj ki, tudom, hogy egy katasztrófa az, amit itt látsz, de mindjárt megoldom. Hasra fordult állapotból lassan fordulok meg és hajtok végre egyszerre egy felülést.
- Te minek szorongatod azt a pálcát, mint aki épp szúrni akarna vele? - jó reggelt neked is apám. A neki szegezett kérdéssel azonban nem foglalkozok sokáig, mert meglátom a bort a kezében és máris megszomjazok. Ahogy azonban zokniban lelépek a földre, azonnal összerándulol. Mi a fasz, az ágy mellé hugyoztam volna? Olyan érzés fog el, mintha legalább belecsúszott volna a lábam a tegnapi fürdővízbe, de legalább egy tócsába léptem volna. Ahogy lenézek, megpillantom a jókora tócsa mellett árválkodó pezsgősüveget és a már szétázott zoknimat kezdem el pásztázni. Na, ideje lesz felébredni. A pálcáért nyúlok az éjjeliszekrényen és néhány intéssel elindítom a már régóta kikívánkozó folyamatokat. Mondjuk a feltörlést, a szemetek önnön megsemmisítését, na meg ilyeneket. Mielőtt még a fülemnél fogva dob ki innen arra hivatkozva, hogy értékromboló vagyok. Én? Ugyan. Csak mostanában hanyag. Még a trükkökkel sem foglalkoztam annyit, azért hever a pakli is a földön. Inkább csak elterelem magamról a figyelmet csöndben és okosan. Mondjuk egy visszavágással, hogy a magyarázkodást rá háríthassam, úgysem láttam hetek óta és ő sem keresett. A helyzet drámai lenne, ha nem így működött volna mindig is a kapcsolatunk. Ha hiányoztunk egymásnak, akkor felkerestük a másikat. Nincs ebben semmi furcsa, szokatlan már annál inkább. Mert amíg eddig én azért többször kerestem - főleg zsebpénzért -, most meg... Hát megvagyok. Itt. Tulajdonképpen a nyakán, de mégsem úgy. Eszembe jut, hogy nem is mondtam, hogy be se fejeztem a sulit.
- Minek kicsinyes dolgokkal foglalkozni. De minek köszönhetem a látogatásod?  

Persze, a korral jár. Nem tudtam eldönteni, hogy az volt cikibb ahogy a lakás kinézett vagy az, hogy engem itt talált, amikor egy szó nélkül vettem birtokba a tulajdonát. Amit aztán jól leamortizáltam. Egy pezsgőben ázó zokniban és az előző napról nem levetett ruhában igazán találó lehetett ezt fejtegetni magamban, így inkább csak hagytam is a dolgot. Azon kellett most már törnöm a fejem, hogy apámnak mit adok be, mit keresek itt és mi ez a disznóól. Végülis csak egy kicsit csúszott szét az életem, egy igazán leheletnyit. A dorgálására azért rendesen kerültem a pillantását. Nem igazán akartam semmi olyannal szembesülni, hogy csalódott bennem, bár az oszladozó pizzát leszámítva az ő élete is egy nagy kupleráj volt igazából. Tudtam, hogy honnét fújt a szél, csak sosem hangoztattam igazán. Apa stílusát és az életmódját vagy elfogadtam és alkalmazkodtam hozzá, vagy kiestem belőle, mint ahogy azt tettem roppant egyszerűen az elmúlt bő két és fél évben. Szerintem annyira én sem hiányoztam neki, noha nem előző napi összefeküdt akartam őt fogadni.
- Így megfelel? - megmutattam én neki, hogy tudtam takarítani is, néhány pálcaintéssel egész gyorsan beindult a folyamat, de ha most azt mondtam volna neki, hogy tegnap nem volt erőm hozzá, talán még azt is megértette volna. Inkább kezdhettem azon törni a fejem, hogy magyarázatot adjak arra, miért vagyok itt és gondolom érdekelné az egész sztori, nem csak az elmúlt pár nap. Elfelejtettem neki is megemlíteni, hogy nem vizsgáztam le a Roxfortban, ellenben felcsaptam taxisnak. Szerintem azt gondolná, hogy poénból mondtam vagy hogy eltereljem a figyelmét. Miért is ne, végtére is ahhoz értettem, hogy szórakoztassak másokat. Csak most a tulajdon apámmal szemben álltam, aki némi komolyságot lehet elvárt volna. A következő mozdulat a zoknim megszárítása volt és a pezsgősüvel eltávolítása, mielőtt még egyet rúgok rajta. Végtére is jobban jártam, hogy abba léptem és nem összepisiltem magam ki tudja milyen állapotban.
Elengedtem a fülem mellett, hogy az ő lakása. Az jobban foglalkoztatott, hogy megragadjak egy kukászsákot és megvárjam, amíg az utolsó mocsokdarab is belepaterolja magát. Esküszöm, majd záros határidőn belül kiviszem. De azért apám is kapott egy fintort meg a szemét is, ahogy letettem a fal mellé. Most nem akartam azzal törődni, ellenben jobban érdekelt, hogy már megint témát tereljek.
- Inkább maradjunk annál, hogy mit akartál írni. - gyorsan vissza is tereltem a témát arra, hogy ő mit szándékozott tenni arról, hogy én mégis mit kerestem itt. De ő maga is látta, hogy annyira nem vagyok a helyzet magaslatán még akkor sem, ha a konyha relatíve rendben volt. Itt-ott ugyan hevertek üres pizzás dobozok, de lustaságból a legtöbb mindent nem itt intéztem, hanem a szobában. Jobbnak láttam azért azokat is eltüntetni az útból, hogy úgy tűnjön, minden rendben van.
- Az jöhet. Bár lehet előtte iszok egy pohár vizet. - nem tudom, mennyit ittam, de a szám olyan volt, mintha vákummal kiszipolyozták volna. Szóval két pohár víz is simán lecsúszott, miután előkerítettem a poharakat és a fater elé is raktam egyet.
- Én csak... felugrottam aludni. - és közben úgy tettem, mintha a hely nem arról árulkodna, hogy teljesen belaktam és nem csupán néhány napig tartózkodtam itt. De ismertem őt, talán nem firtatta tovább. Ahogy azt sem talán, hogy hol a francban voltam bő másfél évig, ha nem kettőig.