– Jó, majd odaadom, csak hagyjál már békén! –Idegesen fújtam egyet. Miért nem lehetett megérteni elsőre, hogy majd átadom neki azt a könyvet, amit keresett? Ha egyszer nekem is szükségem van rá, akkor nem értem mit kell itt akadékoskodnia. Még ha házbéli lett volna a tag, megértem, de Hollóhátasként… Láttam viszont rajta, hogy nem akart tágítani, ezért leírtam még egy mondatot a pergamenemre a bájitaltan beadandómhoz, aztán összecsaptam a könyvet. Ám, kedvessége miatt szépen a könyvtár végébe küldtem. Nem is tetszett neki, de nem hatott meg. Sétáljon el érte, mint egy normális diák. A kis kellemetlenség miatt muszáj volt egy kis nyugalmat teremtenem magamnak. Na meg Scorpius barátommal is túl régen beszélgettem (tegnap este lefekvés előtt), szóval itt volt az ideje, hogy újra eszmecsert folytassunk. Ehhez viszont meg kellett találnom, de előbb a könyvtárból a klubhelyiségbe mentem. Muszáj volt lepakolnom a felesleges holmit. Francnak se volt kedve cipelnie. Reméltem, hogy Scorp is ott lesz és nem kell felkutatnom miatta az egész kastélyt. Vigyorogva és reményekkel telve léptem is be a szobánkba, de sajnos olyan csend és hullaszag volt bent, mint egy temetőben. Csodálatosan határos módon legalább kupi nem volt. Le is dobtam a cuccaimat az ágyamra és hirtelen jött ötlettől vezérelve, a törölközőmet szedtem elő. Úgy döntöttem, hogy kihasználom a prefektusok fürdőhelyét és megmártózom egyet. Természetesen (reménykedtem benne), hogy ezt nem egyedül kell majd megtennem. Elővettem a pálcámat és egy patrónust idéztem meg vele:
”Hé Scorpius! Mit szólnál egy kis lazuláshoz? Gyere a prefektusi fürdőbe, ott leszek én is”
A főnix alak már repülti is vele a címzetthez, én meg kapva a törölközőmet, már rohantam is a fürdőbe. Ügyesen kerülgettem ki a többi diákot, most nem volt kedvem senkivel sem konfliktust kezdeményezni. Nyugtató fürdő kellett, és azt ott kaphattam meg jobban. Löktem is be az ajtót, amit odaértem. Szerencsére nem volt bent senki sem, szóval nem kellett zavartatnom magam. Egy pálcaintéssel nyitottam is meg a csapokat, és ameddig töltődött a „medence”, addig le is dobtam a felesleges ruhákat. Aztán másztam is be szépen a vízbe, és úgy ültem le, hogy rálássak a bejáratra, hogyha bejönne valaki, akkor tudjam, hogy ki az.
A mai viszonylag jó időt kihasználva úgy döntöttem, hogy a beadandóhoz való felkészülést az udvaron fogom elkezdeni. A könyvel a kezemben sétáltam hát ki, majd kerestem egy üres, nyugis padot az egyik hátsó részen és a táskámból előszedett párnát lerakva ültem le és vágtam neki az olvasásnak. Mindenhol járt a fejem amúgy, csak ott nem ahol kellene. Nem túl sok mindent tudtam megjegyezni igazából az egészből, pedig nagyon igyekeztem koncentrálni. A múltkori beszélgetésem jutott eszembe apámmal, aztán az anyámnál tett látogatások, majd hirtelen szökött be a képbe Rose, aki mintha pálcasuhintásra eltüntetné az összes problémát és gondot a fejemből. Lehet, hogy kicsit elfogult vagyok és lehet, hogy kicsit jobban belebolondultam a kelleténél, mindenesetre azt tudom, hogy ha meg akarom tartani a pozíciómat az évfolyamelsők között akkor nem szabad, hogy ilyen hatással legyen rám, legalábbis akkor nem, amikor tanulnom kellene. Nagyot sóhajtottam, megpróbáltam összeszedni magam még egyszer, aztán pedig ismét belevetettem magam a könyvbe. Éppen hogy csak néhány sort tudtam elolvasni, amikor ismerős patrónusalak jelent meg előttem egy üzenettel. Sok alkalommal üzent már így nekem Albus és mindig rágom a fülét, hogy tanítsa meg nekem is végre ezt a varázslatot, mert eddig egyszerűen nem voltam képes rá, hogy megidézzem. Már néhányszor olvastam róla, és lehet, hogy az miatt nem tudtam megidézni, mert nem igazán sikerült olyan emléket előkaparnom, ami megfelelő lett volna a várt cél eléréséhez. Eddig esetleg egy kisebb fényfüst szaladt ki a pálcámból, de az még közel sem elég ahhoz, hogy üzenjek. Így hát felbuzdulva, össze is csaptam a könyvemet, elpakoltam a táskámba és a hálókörletbe vettem az irányt. Szerencsére közel van innen, úgyhogy nem is kellett annyira rohannom, de azért még reménykedtem abban, hogy Albus is itt lesz a közelben és együtt indulhatunk útnak. Természetesen sehol senki, így összeszedtem a cuccaimat, átöltöztem és irány a prefektusi fürdő. Sietős léptekkel igyekszem végig a folyosón, közben egyszer-egyszer a hátam mögé tekintek. A fürdő ajtaja előtt állva még megvárom, hogy biztosan senki ne lásson, aztán a megfelelő jelszót elmormolva az ajtó ki is nyílik és én pedig gyorsan besuhanok rajta. Óriási vigyor jelenik meg az arcomon, ahogy meglátom Albust. - Most már nagyon rá kell feküdnünk erre a patrónusbűbájra, mert elég idegesítő, amikor nem tudok neked visszaüzenni. Nincs rá lehetőség, hogy mindig baglyot küldjek, az amúgy is tök körülményes! A múltkor megcsípett egy a bagolyházban, még mindig azt mondom, hogy kifejezetten utálnak engem. - Morgok kicsit, majd ledobom a cuccaimat közel a fürdő széléhez és szinte pillanatokon belül magam is a vízben áztatom magam, Albus mellett ücsörögve. Jól esik a hideg levegő után ez a kis felmelegedés. - Mi a helyzet? - Kérdezem tőle vigyorogva. Mi lenne velem Albus nélkül? Talán túl sem tudnám élni a napokat itt az iskolában.
Sokszor gondolkodtam azon, hogy mi lenne, ha elkapnának egyszert itt, de aztán hagytam is a csudába. Inkább élveztem a víz adta melegséget, mely szépen el is lazított. Teljesen kiürült a fejem és csak a nyaldosó „hullámoknak” éltem. Nyakig el voltam merülve, úgy sokkal élvezetesebb volt az egész mártózás. Kíváncsi voltam, hogy Scorpius mikor fog majd ideérni, de szerencsére nem kellett sokat gondolkodnom rajta. Hamarosan nyílt is az ajtó, s belépett rajta az a személy, akit nagyon vártam már. Vigyorogva integettem neki, mint valami öt éves, aki éppen az apukáját várta már nagyon. Boldog voltam, hogy végre ideért, mert mellette mindig biztonságban és nyugalomban érezhettem magam. – Semmi akadálya nincs. Ha gondolod, neki is láthatunk, ha itt végeztünk. Fürdőzés közben nehezebb lenne arra koncentrálni, hogy megidézz egy patrónust. –Az biztos, hogy én képtelen lennék most arra koncentrálni, hogy megidézzem azt. Jelenleg sokkal jobban lefoglalt a víz, meg a barátom mellettem. – A baglyok már csak ilyenek. Mindenkit megcsípnek, ha úgy tartja kedvük. Úgyhogy ne vedd magadra ezt a kedvességüket. –Volt, hogy engem is megcsíptek, mert éppen olyan kedvük volt. Pedig esküszöm, hogy semmi rosszat nem akartam tenni, csupán egy levelet szerettem volna hazaküldeni anyunak. Erre meg megcsípett az a galád bagoly! Fájt is rendesen. Akkor fogadtam meg, hogy patrónust küldök mindig. Az legalább nem bánt. – Bájitaltan beadandót írtam, csak az egyik Hollóhátas nem tudta kivárni még befejezem. Szabályosan belemászott az aurámba és zaklatott, hogy adjam már oda neki a könyvet. –Mérgesen fújtam egyet. Még mindig bosszant a dolog. Egyszer akarok normális jegyet és szánom rá magam arra, hogy megírjam a dolgokat normálisan, akkor is éppen valakinek közbe kellett avatkoznia. Pedig ott volt az egész nap, miért akkor kellett neki is a könyv, mikor nekem? Biztos voltam abban, hogy szándékosan kifigyelte! – Inkább eljöttem ide, minthogy a gyengélkedőre küldjem. De persze jó fej voltam, és visszavittem a könyvet a helyére, mielőtt átadtam volna. –Túlzás, hogy visszavittem, de Scorpius biztosan érteni fogja majd, hogyan is gondoltam pontosan. Voltunk már annyira jóban, hogy ez ne okozhasson gondot. – Veled minden oké? –Kíváncsi szemekkel néztem a másikra, s közben teljes testemmel felé is fordultam. Így tudatva vele azt, hogy minden figyelmem az övé.
Albust látva akarva akaratlanul is vigyor terül el az ajkaimon. Néha tényleg olyanok vagyunk mint a kisgyerekek és sokan ez miatt gyerekesnek is tartanak bennünket, de hát ez velünk jár, ez van. Amúgy szerintem külön-külön mindketten igen koravén gondolkodásúak vagyunk és hát be kell vallani, sokszor bebizonyosodott már, hogy mi együtt vagyunk a legjobb csapat a világon. Most már Rose-val is hasonlóképp érzek, de természetesen ez egy egészen más történet. - Oké, khm, ja, de mindenképp a fürdés után. - Még a végén olyan dolgok is eszembe jutnának, amiknek nem kellene, aztán ki tudja, hogy milyen alakot venne fel a patrónusom... nem szeretném, ha valami sarnya macska lenne, vagy azok a rusnya meztelen macskák... fú, de mondjuk valami oroszlán vagy ilyesmi elég menő lehet. Bár nyilván nem tudhartom, hogy mennyi köze van a gondolataimhoz a patrónusalakomnak, de ha tippelnem kellene, akkor valószínűleg semmi. - Nagyon bunkók ezek a Hollóhátasok néha. Mintha az övék lenne a világ, csak azért mert olyan okosnak hiszik magukat. Aztán meg gyakorlatba semmit sem érnek. - Forgatom meg a szemeim és értek egyet a barátommal. Nem mintha nekem bármi problémám lenne a hollós sulisokkal, de hát minden esetben a barátom mellett kell állnom ez egy igazi íratlan szabály. Meg jó, azért valljuk be, néha tényleg bunkók tudnak lenni, ha az ilyen dolgokról van szó, de azért ezt már inkább vettem volna én is zaklatásnak... csodálom, hogy Albus kibírta, hogy ne tegyen mást. Persze nekem is sokszor csak a szám nagy, de elszántságom az már nincs, és nem tudtam volna megátkozni vagy még csak gondolni sem rá. Pedig amióta Rose mellett vagyok, egészen megváltoztak az erőviszonyaim. Vagyis kezdenek megváltozni... - Jaja, visszavitted, mi? Biztosan örült neki akkor, hogy végre megkaphatta. - Nevetek fel kicsit jóízűen. A habokba markolok, kicsit játszom velük, majd egyet elfújok Albus felé. - Velem minden oké. Nekem nem voltak ilyen kalandjaim ma. Viszont, azt már kitaláltam, hogy hogyan tudnánk megelőzni ezeket a helyzeteket... - Fordulok én is hasonlóan teljes testemmel Albus irányába. - A múltkor olvastam egy könyvben a legilimenciáról, mit szólnál hozzá, ha megpróbálnánk megtanulni? Képzeld csak el, mennyi mindent megtudhatnánk másokról és megelőzhetnénk dolgokat... Meg ilyenek. - Biztosan van rá még több ok is, amiért szuper lenne ezt megtanulni. Abban is biztos vagyok, hogy nagyon nehéz és lehet, hogy kellene találnunk valakit, aki jártasabb ebbe, de túl merészek és túl elszántak tudunk lenni, így biztosan megoldjuk ketten is, mondjuk... valami jó gyakorlati könyvből. Rose-t egyelőre nem is említem meg neki, persze biztosan nem hülye és tudja, hogy van valami, de most jobban lefoglal ez a legilimencia dolog és már alig vártam, hogy megoszthassam vele.
Mindig jól esett Scorpius társasága. Ezért is örültem annyira, mikor bejött mellém a vízbe. A patrónus témára pedig természetes volt, hogy igent mondtam neki. Szívesen segítettem neki, és ha sikerül majd elsajátítania, talán én leszek a legboldogabb, de csak utána. – Nocsak. Milyen csúnya gondolatok jutottak az eszedbe? –Széles volt a vigyorom a kérdést követően. Nagyon kíváncsi voltam, hogy miért is ellenkezett az én barátom. Mert az rendben volt, hogy én nem akartam a vízben patrónust tanítani, hiszen azért jöttem ide, hogy ellazuljak és reméltem, hogy Scorp is teljesen ellazult már. – Bökd ki, ne kelljen kiszednem belőled. –Voltak módszereim, amikkel el tudtam érni, hogy elmondja, amit hallani akartam. Persze sose erőltettem rá, mindig is meghagytam neki azt a lehetőséget, hogy magától ossza meg azt, amit szeretett volna. Így a hangomból is kivehette azt, hogy nem gondoltam komolyan a kiszedés fogalmát. – Én csak azt nem értettem, hogy pont akkor kellett neki is a könyv, mikor nekem. Előtte volt az egész nap, de ez van. Az okoskodásukkal nem jutnak előrébb egy párbajban, szóval éppen ezért se bántottam. Túl könnyű harc lett volna. –Főleg, hogy a kékség mire kimondott volna egy átkot, addigra a mennyezetre lett volna ragasztva. Vagy elkábítva… Vagy sóbálványként csapódott volna a padlóba. Sokkal több minden is beugrott most, hogy mivel keseríthettem volna még meg a Hollóhátas életét, de lehet abban a pillanatban semmi nem ugrott volna be. Ezt szerencsére már nem tudjuk meg sohasem. A kérdés az volt, hogy kinek az örömére inkább. – Vissza hát. Kíváncsi vagyok mikorra esik le neki, hogy láthatatlanító bűbáj is van a könyvön. Most tesztelheti az okosságát. –Természetesen a helye felé indult meg a könyv, csak… kicsit itt a könyv, hol a könyvet játszik. A habra kuncogva pillantottam, amit felém fújt Scorpius. Megvártam, még ő is felém fordult és mondandója előtt egy kis adag habot tettem a fejére, meg csináltam neki bohócorrt is neki. Így jobban festett. – Hmm… –Szavai elgondolkodtattak egy pillanatra. Furta az oldalamat a kíváncsiság, hogy milyen lehet elsajátítani a legilimenciát. Meg persze az is, hogy kinek mi járhat a fejébe. Belegondoltam, hogy mennyi mindennel tarthatom sakkban Jamest, ha kötekedik velem. – Legyen. Keressük meg azt a könyvet, és bele is vághatunk. De ezt is csak a fürdés után. Most olyan jó itt lazulni veled. –Fel is feküdtem a víz tetejére és csak a mennyezetet figyeltem. Szívesen tanultam olyasmit, ami közös titkot és elfoglaltságot generált Scorpius barátommal.
Valahogy éreztem, hogy Albus nem fogja ennyiben hagyni ezt a kijelentést. Kicsit elvigyorodom azért, de jól láthatóan el is vörösödik az arcom rögtön ezután. Egy pillanatig nem tudom eldönteni, hogy a meleg víztől és párától van e... de utána természetesen rájövök, hogy nem tudok bizony kibújni a kérdés alól, így hát ez okozhatja a problémát. - Hát tudod... - Kicsit megnyomom a mondadóm és felhúzom a szemöldököm is. - Eszembe jutott Rose... - Annyira kínos ez a szitu, de amúgy meg a végén magam is kicsit elnevetem, mondjuk inkább kínosan mintsem jókedvűen, ám az utána következő vigyor már csak megmarad és igazinak tűnik. Egyelőre nem feszítem tovább a témát, csak hátra dőlök a vízben és egy percre lehunyom a szemem. - Nem értél volna el amúgy sem semmit azzal, ha megátkozod, maximum egy fincsi büntetőmunkát. - Vonom meg a vállam, de utána már sokkal jóízűbben nevetem el magam, amikor elmeséli, hogy még láthatatlanító bűbájt is tett rá. - Nagyon furfangos vagy te, Albus Potter! - Hosszú ideig nevetek még ezen, biztosan én is dühös lennék, ha hasonló helyzetbe keverednék, de szerencsére Albus és én mindig kitalálunk valami okosságot és amivel vagy kimentjük magunkat a helyzetekből vagy épp belesétálunk a csapdába. Végül elhadarom Albusnak a legújabb felfedezésemet és nagyon nagyon nagy motivációt érzek arra, hogy most ez véghezvigyük. Nem tudom, mennyire fog sikerülni vagy esetleg egyedül, ketten tudunk e ehhez hozzákezdeni, de ha elég tudást és tananyagot összegyűjtünk hozzá, nem lehet túlzottan nagy akadálya. - Szerinted menni fog? - Látom, hogy neki is sikerül felkeltenem a kíváncsiságát. Ha nem sikerül, akkor nem tudom, hogy kit tudnánk felkérni, aki nem köpne be minket és esetleg segítene a dologban. - Nem kell sietnünk, időnk mint a tenger, de elég menő belegondolni azért, hogy ha sikerülne megtanulnunk... még ha részben is... fú. - Kiráz a hideg is a gondolattól, természetesen jó értelemben. Kicsit lejjebb csúszok még a vízben, nagyjából csak a szám szélétől felfelé lógok ki, de a tekintetemmel folyamatosan Albus barátomat lesem.
Elvörösödött. Annyira azért nem volt meleg a víz, hogy ez bekövetkezhessen. Most már még inkább furdalt a kíváncsiság… meg picit a lelkiismeretem is, amiért kiváltottam ezt belőle. Mire megszólalhattam volna, hogy hagyja csak, nem kell semmit se mondania, addigra már megemlített egy nevet. Mosolyra húztam a szám, és megpaskoltam a vállát. – Te kis hős szerelmes. –Ez a jelző, csak úgy spontán jött, nem is értettem, hogy honnan. De ha már kimondtam, nem szívom vissza. Sose volt baj azzal, hogy Scorpius érzelmeket táplált a lány iránt. Nagyon is boldog voltam, hogy így volt, hiszen ez azt is jelentette, hogy rokonság lesz. Így pedig még inkább kénytelen lesz elfogadni a család, hogy vele barátkoztam. No, nem mintha valaha is érdekelt volna az ezzel kapcsolatos véleményük. – Mostanában úgy sem voltam büntetőmunkán. Az utolsó is Neville bácsival volt, de az is inkább beszélgetésbe csapott át. –Előny volt, hogy a keresztapám volt. Természetesen én jó kis Potter voltam mindig is és soha nem keveredtem bajba. Legalábbis havi egy büntetőmunkám volt csak… mostanában ez átcsapott kettőhavira. Szóval tényleg jó gyerek voltam. – Köszönöm, köszönöm –vigyorogtam a dicséret miatt. Még meg is hajoltam volna, csupán ebben az esetben ezt kihagytam. A habok lenyelése nem volt tervben, már pedig egy esetleges meghajlás során, biztosan a nyelőcsövemben kötött volna ki valamennyi. – Csak akkor tudhatjuk meg, ha belevágunk. Bízok a képességeinkben Scorpius. –Izgatott voltam én is, az egyszer biztos. Az, hogy ilyesmibe vágjuk majd bele a fejszénket, mind a kettőnktől nagy szó. Hiszen a legilimencia nem mindennapi képesség volt. – Nagy szó lesz, az biztos. Nagyon sok titokra tehetünk majd szert anélkül, hogy az illető megtudná azt, hogy a fejébe turkálunk. Scorpius, te zseni vagy! –Mert hát az volt, mi tagadás. Sok-sok titok, miket csak mi fogunk tudni és ahh… A hideg is kirázott, ahogyan belegondoltam az egészbe. Vissza is süllyedtem a vízbe és mentem is a barátomhoz. Vele szemben ültem most le a vízben és nekem is éppen csak kilátszódott a buksim. – Egyébként a szünetben eljöhetnél hozzánk. Legalább feldobnád az unalmas családi napokat. –Szívesen vendégül láttam a másikat, ha beleegyezett. Ez persze csomó problémát felvetett, amik megoldásra vártak. Valahogy meg kellett győzni a szülőket, hogy engedjenek majd. Úgy viselkedtek, mint a gyerekek, ha ez a téma feljött. Pedig elméletileg felnőttek lennének… csak a gyakorlat nem ez mutatta.
Elnevetem magam a hős szerelmes jelzőre. Mindig odavoltam Rose-ért ezt pedig sosem titkoltam Albus előtt. Az első pillanattól kezdve igyekeztem a lány közelébe férkőzni, először szerettem volna a barátja lenni, majd később ez már átváltott egy vonzalommá, ami csak egyre erősebb és erősebb lett. Persze voltak nehéz időszakok, a sok versengés és piszkálódás - ami részemről azért mégsem volt olyan véresen komoly, csak a versengés -, de most már eljutottunk arra a pontra, hogy valóban közel kerültünk egymáshoz. - El sem hiszem, hogy Rose végre megenyhült, jó sok időbe telt, mire eljutottunk ide, ahova. Nem szeretném elrontani és remélem a családjaink sem fogják... - Albus is jól tudja, milyenek a családjaink. Sok mindent átéltünk már az évek alatt és még több minden vár ránk ezután is. Nem fogok engedni, mint ahogy eddig sem tettem, most pedig már még egy okom van arra, hogy apámat megpuhítsam, de tudom, hogy ez sem lesz egy könnyű menet. Túl önfejűek, túl gyanakvóak, túl féltőek. Pedig nemsokára nagykorúak leszünk és akkor már aztán végképp nem szólhatnak bele az életembe. - Szerencséd, hogy Longbottom prof a keresztapád. Nekem már biztos nem lenne ennyire szerencsém. - Mosolyodom el. Nem vagyok az a büntetőmunkás típus, ha voltam akkor az valószínűleg az Albusszal tett csínytevések és kalandozások után történt, de sosem úsztam meg olyan könnyen. Kettőnk közül ő a "rosszabb fiú", nekem némileg figyelnem kell arra is, hogy megtartsam a jó hírnevem és az eddigi szép átlagomat is. Akármit is szeretnék kezdeni majd a jövőben ezzel... - Képzeld csak el, egy ártatlan felelésnél is hasznos lehet. Még a tanárok sincsenek minderre felkészülve szerintem. De elég sok lehetőség van ebben az egészben, úgyhogy nagyon bele kell vágnunk! - Egyből eszembe jut Rose is, de rajta nem lenne szívem használni a legilimenciát. Nagyon izgatott leszek az egész dologgal kapcsolatban, ahogy Albus is, és biztos, hogy ez lesz most a fő fókuszpont, hogy minél előbb elkezdjük tanulmányozni ezt az ágat és meg is tanuljuk a lehető legjobban. Nem vagyunk buták, jók a képességeink és szerintem ez jó lehetőség arra, hogy bizonyítsunk is magunknak. - Az apád nem fog kiakadni miatta? Amúgy elmegyek szívesen. - Az már más téma, hogy mit mondok az enyémnek. Ha megmondom, hogy Potterékhez megyek, valószínűleg nem fog repesni a boldogságtól és talán el sem enged. Viszont valahogy csak ki tudom dumálni a szituációt. Lehet az is, hogy már más véleményre kerülnek, de lehet az is, hogy ehhez megint egy jó nagy vitába kell keverednem vele. Mindenesetre csöbörből vödörbe, hiszen Potterék biztosan elmondják, hogy ott jártam, tehát a hazugság rosszabb döntés lenne. - Szerinted valaha megbékélnek végre? Vagy meg kell várnunk a 17. szülinapunkat, hogy ne szólhassanak bele többet? - Elmélkedem, de ez egy örökös téma nálunk, ami szerintem sosem fog a végére érni.
Scorp szavait hallva, halk sóhaj hagyta el a szám. Abba bele se gondoltam, hogy mit fognak szólni az ősök ahhoz, hogy együtt van Rose-zal. Már azt sem bírják elviselni, hogy mi ketten barátként tekintettünk a másikra, nem hogy azt. Ismerve Hermione nénit… sürgősen ki kellett találnom, hova bújtassam el Scorp-pot és hogyan védjem meg tőle. – Ez mind a kitartásodnak köszönhető. A család meg… Kevésbé tartom valószínűnek, hogy ezt értékelni fogják. A mi barátságunkat is megvetik, a ti kapcsolatotok Rose-zal pedig több is ráadásul. Hermione néni haragja nem jó, hidd el, de kitalálok valamit, hogyan rejtselek el téged előle. –A megijesztés nem volt célom, csak kicsúszott a számon az egész. Ezért is egészítettem ki gyorsan a végét, hogy ne hozzam rá a frászt. Bár az eszem azt súgta, hogy Scorp tudta nagyon jól, hogy mire vállalkozott, mikor elkezdte Rosenak csapni a szelet. Hibáztatni nem tudtam érte. Ha nem lenne rokon a Griffendéles lány, még én is bepróbálkoztam volna nála… talán. – Persze, mert sokan képtelenek elvonatkoztatni a családnévtől. Azért, mert Malfoy a neved, még nem kéne úgy nézniük rád, mint egy leprásra és nem kéne úgy kezelniük, mintha az apád lennél. Gyűlölöm ezt a megbélyegzést. –Kezem ökölbe is szorult emiatt, amit szerencsére a másik nem láthatott. Volt előnye annak, hogy a rengeteg volt a hab, mert így elrejtette remegő kezemet. Megint felidegesítettem magam ezen a család dolgon, s hogy lenyugodjak, lemerültem a víz alá. Pár másodpercig lent maradtam, amikor pedig feljöttem a felszínre, megráztam a fejem, mint ahogyan a kutyák szokták a bundájukat, mikor vizesek. Így már jobb volt kicsit a helyzet. – Igen, ez igaz. Csak egy tanáron alkalmazni, nagyon kockázatos lenne, de minél nagyobb, annál jobb a sikerélmény is. –Scorp eléggé felpaprikázott ezzel a felelés közbeni legilimencia alkalmazással. Rögtön keresztapu jutott eszembe, hogy rajta talán könnyebb lenne egy fokkal, mint másik tanáron. Egyrészt, mert biztosan nem számítana egy rokontól ilyesfajta „támadásra”. Másrészt pedig nem csinálnak hatalmas patáliát belőle, ha lebuknék. Azt azonban már most tudtam, hogyha kiképeztem magam, James lesz az első áldozat, akinek a titkait kifürkészem. Már csak bosszúból is. – De, több mint valószínű… A megbékélés meg nem is tudom. Szerintem utána is meg akarják majd tiltani az egészet, csak az okokat nem értem. Úgy viselkednek, mint a gyerekek, pedig elvileg felnőttek… –Elvileg. Papíron. Chh… vicc volt az egész.
A mai viszonylag jó időt kihasználva úgy döntöttem, hogy a beadandóhoz való felkészülést az udvaron fogom elkezdeni. A könyvel a kezemben sétáltam hát ki, majd kerestem egy üres, nyugis padot az egyik hátsó részen és a táskámból előszedett párnát lerakva ültem le és vágtam neki az olvasásnak. Mindenhol járt a fejem amúgy, csak ott nem ahol kellene. Nem túl sok mindent tudtam megjegyezni igazából az egészből, pedig nagyon igyekeztem koncentrálni. A múltkori beszélgetésem jutott eszembe apámmal, aztán az anyámnál tett látogatások, majd hirtelen szökött be a képbe Rose, aki mintha pálcasuhintásra eltüntetné az összes problémát és gondot a fejemből. Lehet, hogy kicsit elfogult vagyok és lehet, hogy kicsit jobban belebolondultam a kelleténél, mindenesetre azt tudom, hogy ha meg akarom tartani a pozíciómat az évfolyamelsők között akkor nem szabad, hogy ilyen hatással legyen rám, legalábbis akkor nem, amikor tanulnom kellene. Nagyot sóhajtottam, megpróbáltam összeszedni magam még egyszer, aztán pedig ismét belevetettem magam a könyvbe. Éppen hogy csak néhány sort tudtam elolvasni, amikor ismerős patrónusalak jelent meg előttem egy üzenettel. Sok alkalommal üzent már így nekem Albus és mindig rágom a fülét, hogy tanítsa meg nekem is végre ezt a varázslatot, mert eddig egyszerűen nem voltam képes rá, hogy megidézzem. Már néhányszor olvastam róla, és lehet, hogy az miatt nem tudtam megidézni, mert nem igazán sikerült olyan emléket előkaparnom, ami megfelelő lett volna a várt cél eléréséhez. Eddig esetleg egy kisebb fényfüst szaladt ki a pálcámból, de az még közel sem elég ahhoz, hogy üzenjek. Így hát felbuzdulva, össze is csaptam a könyvemet, elpakoltam a táskámba és a hálókörletbe vettem az irányt. Szerencsére közel van innen, úgyhogy nem is kellett annyira rohannom, de azért még reménykedtem abban, hogy Albus is itt lesz a közelben és együtt indulhatunk útnak. Természetesen sehol senki, így összeszedtem a cuccaimat, átöltöztem és irány a prefektusi fürdő. 
