Egyszer tuti az agybaj fog elvinni engem miattad

Eggsy & Arlene

Izzadtan keltem fel a rémálmomból, ami megint róla szólt. El kéne engednem őt, de nem megy. Ki mondta, hogy egy pszichológusnak nem lehetnek problémai? Jó, ezt nem szoktam reklámozni, nem tartozik a munkámhoz, de azért valahogy lassan fel kéne dolgoznom ezt az egészet. Az órára pillantottam, reggel fél hatot mutatott. Tudtam, hogy már nem fogok tudni visszaaludni, ezért fájdalmas grimasszal kikeltem az ágyból és a konyhába mentem, hogy főzzek magamnak egy teát. Még túl korán volt a kávéhoz.
Magamhoz öleltem a bögrét és leültem a kanapéra. Míg iszogattam a teát, hagytam, hogy a gondolataim körülötte forogjanak. Nem szabad hagynom, hogy a múltam befolyásoljon, inkább a jövőbe kell tekintenem. Erről jutott eszembe az, hogy ma Eggsy-vel találkozom. Sóhajtva keltem fel a kényelmes kanapéról és a fürdő felé vettem az irányt. Muszáj volt, hogy eltüntessem magamról a rémálmom izzadtságát.
A kellemes fürdő után kevés sminket vittem fel az arcomra, el akartam tüntetni a kialvatlanságom nyomait. Élénken csillogó piros rúzst is kentem fel az ajkaimra, hátha eltereli a figyelmet arról, hogy a sötét karikákat nem teljesen tüntette el a korrektor. Úgy döntöttem, hogy ma kényelmes napot tartok, egy blúzt vettem fel egy virágmintás szoknyával és egy öt centis magassarkút készítettem ki az ajtó mellé. Eggsy úgyis be fog szólni miatta, ám legyen.
-Csak tudnám, minek egyeztem bele abba, hogy vásárolni megyek veled… -kicsit morgolódtam magamban, miközben reggeliztem. December közepén mégis mit várt, hogy majd nem lesz senki sem a boltokban? Nem tudom, hova tettem a józan eszemet, amikor igent mondtam neki arra, hogy segítek bevásárolni neki. A rémálmoknál csak egyetlen dolgot utáltam jobban, ez pedig az embertömeg volt. Amikor mindenki lökdösődik, neked megy, fellök majdnem, mert három millimétert sem tudsz odébb menni…
Kulcsra zártam a lakásom ajtaját és a bevásárlóközpont felé vettem az irányt. Magamban egy dalt dúdoltam, igyekeztem minél vidámabbnak látszani. Játszd addig, amíg magad is el nem hiszed. Bevált, mert széles mosollyal az arcomon néztem szét a tömegben. Eggsy-t próbáltam megkeresni a tekintetemmel, de úgy tűnt, hogy korán vagyok még. A pláza előtti padok egyikére leültem és elővettem a táskámból egy könyvet, ki tudja, hogy mennyit kell várnom, Eggsy nem mindig érkezik pontosan… Sebaj, nekem időm, mint a tenger, szombat lévén egyetlen páciens sem várt a rendelőben, szóval nem aggódtam.
Egy idő után felpillantottam a könyvemből és megpillantottam az én drága testvéremet, aki kicsit elveszettnek tűnt. Elfojtottam egy mosolyt és a karomat lengetve integetni kezdtem neki, hogy lássa, itt vagyok, itt várok rá.

Arli & Eggsy

Elegánsan késtem röpke negyed órát, de egyrészt, ez igazán senkit sem lepett meg, aki jól ismert, másrészt pedig nyomós indokom volt rá. Első nyomós indok: hajnali öt magasságában megszállt az ihlet, azonnal ki kellett cserélnem az új színművemben egy párbeszédet erre a tökéletes néhány sorra, amiből aztán következett további tizenöt oldal kijavítása. Második nyomós indok: az elsőhöz fél liter fekete kávé és további fél liter olaszrizling kellett - a kettő botrányosan nem illett össze, de hajnali ötkor ez megbocsátható tévedés -, ami nem könnyítette meg a reggeli ébredést. Harmadik nyomós indok: legalább húsz percet szobroztam a szekrényem és a tükör előtt, mire megálmodtam, mi lenne a tökéletes ingválasztás a Panem Bevásárlóközpont meglátogatásához. Negyedik nyomós indok: mivel már amúgy is késtem, arra a döntésre jutottam, hogy legalább ne üres kézzel érkezzek, így beugrottam a kedvenc kávézómba egy-egy elviteles lattéért, a húgom kedvencéért.
Menthetetlenül rajongtam a karácsonyért, az év legnyálasabb ünnepének tartottam - nem, nem, a Valentin-nap csak gyatra próbálkozás volt a karácsony túláradó műszeretetének felülmúlására -, és egyben a családi drámák melegágyának. Merlinre, de szerettem én a drámát! Valamiféle perverz élvezettel szemléltem a legnevetségesebb családi vitát is a karácsonyi asztal felett, legszívesebben noteszbe jegyzeteltem volna mindent attól a pillanattól fogva, hogy az első vendég átlépte a küszöböt. Az írói hajlamoktól és ambícióktól eltekintve is szerettem az ünnepeket, örömömet leltem a kreatív ajándékok kiötlésében és bármilyen gyerekes, szerettem kapni is. Nem igazán a birtoklás öröme miatt, sokkal inkább azért, mert izgalmasnak találtam, hogy vajon abban az évben mik lesznek azok a tárgyak, amikről majd én jutok eszébe valakinek.
A húgomat is éppen ezért rángattam ma magammal a plázába, azt akartam, hogy segítsen ajándékokat válogatni - szerencsére elfogadta a meghívásomat, habár nem lelkesedett az ötletemért, hogy esetleg érkezhetnénk a plázába télapónak és krampusznak öltözve. Pszichomágus volt, nála jobban mégis ki látott bele mások lelkébe? Éppen csak azzal nem számoltam, hogy az ünnepek előtt kisebb sereg gyűlik majd össze a Panemben. Én nem undorodtam a tömegtől, félreértés ne essék, de ez a heringparti mégis csak túlzás volt...
Kezemben a két papírpohárral toporogtam a decemberi hidegben, tanácstalanul kémlelve az épületet, azon merengve, hogyan fogom én majd ebben a tömegnyomorban megtalálni a testvéremet? Valamiféle merlini közbeavatkozásnak hála nem odabent várakozott és hamarabb észrevett engem, mint én őt.
- Látom, a krampuszjelmezt nem vetted fel - forgattam a szemem, noha nyilvánvalóan én sem viseltem Mikulás-jelmezt és valójában egy másodpercig sem terveztem abban mutatkozni. - Annak ellenére, hogy ilyen unalmasan nézel ki, azért hoztam neked egy kávét. Sok tejjel és éppen annyi cukorral, amennyivel szereted, a tetején pedig karácsonyfa alakú pillecukorral. Most mondd meg, hát van nálam jobb testvér? Ezért is díjat érdemelnék.

Eggsy & Arlene

Mosolyogva néztem, ahogyan Eggsy arca kivirul, végre nem tűnt olyan elveszettnek, amikor meglátott engem integetni a padon ülve. Én hasonlóan nagy mosollyal vártam őt, ám a mosolyom még szélesebbé vált, amikor megláttam, hogy mit tart a kezében. Kávé! A mai adagomat még úgysem fogyasztottam el, éppen ideje volt egy kis koffeinhez juttatni a szervezetem. Nem éppenséggel voltam kávéfüggő, inkább úgy fogalmaztam volna, hogy ez olyan, mint ahogyan a kocsiba is teszünk benzint, hogy elinduljon. Mert benzin nélkül a kocsi is csak áll és én kávé nélkül nem tudtam egy épkézláb mondatot sem összeszedni.
Felálltam és két puszival köszöntöttem őt, évek óta ő volt az egyetlen, akit ennyire közel engedtem magamhoz. Mert a puszi az elég intim szerintem és nem mindenki érdemli ki, hogy ilyen legyen. Ezért is vagyok én a kézfogás híve, de Eggsy mégiscsak más volt, hiszen ő a testvérem.
-Hát, kedves drága Mikulás? Útközben elhagytad a jelmezed? Fent akadt egy fán a szán és inkább ledobtad a jelmezt is, hogy ne lássák a szégyened? -szeretek vele csipkelődni, el sem tudnám enélkül képzelni a kapcsolatunkat. Amióta az eszemet tudom, mindig piszkáltuk egymást valahogy és ahogyan teltek az évek, egyre többet és jobban piszkálódtunk. Ez nem feltétlen jelentett rosszat, hiszen rengeteget nevettünk és komolyabb sértődés még sosem volt a dologból.
-Merlinre Eggsy drágám, te vagy a legcsodálatosabb ember ezen a kerek földön. -eddig tartott a nagy csipkelődés, már csak a kezében tartott kávét szuggeráltam, kellett az életerő belőle. Jesszus, mint egy rossz dementor. Kivettem a kezéből a forró italt és hatalmasat kortyoltam belőle. Isteni finom volt, fel is jegyeztem magamnak, hogy majd meg kell látogassam ezt a kávézót egyedül is akár.
-Amíg megiszom, maradhatnánk kint is, szörnyű nagy tömeg ment be az előző fél órában az épületbe. Kevesebben vannak egy konzervdobozban, azt ugye tudod? Még a roxfortos éveink alatt összesen sem láttam ennyi embert, mint most. -megborzongtam, ahogyan a ránk váró nagy feladatra gondoltam. Túlélni az embertömeget és ajándékot vásárolni. Ezért minimum egy nagy kárpótlás jár nekem és én ezt szóvá is tettem:
-Basszus, ha ezt túlélem, el kell vinned engem korcsolyázni. De valami eldugott helyre, én biztos nem megyek olyanra, ahol nincs legalább egy négyzetméter helyem! -fenyegetőnek szánt mozdulattal ráztam meg felé a mutatóujjam. -Kitaláltad már, hogy kinek veszel ajándékot? Nem szeretnék a szükségesnél több idő bent eltölteni, különben a következő darabod nem valami dráma lesz, hanem az én temetésem története...

Arli & Eggsy

Nem tudtam elítélni a húgomat, amiért ilyen túlzott módon rajongott a kávéért, mindenkinek kellett valami, ami hajtotta egész nap. Én sem fukarkodtam a kávéval, ezt el kellett ismernem, bár inspirációt inkább a borospohár fenekén kerestem elsősorban, mint annyi más művész. Biztosan ő a pszichomágus végzettségével ezt kevésbé találta egészséges szokásnak, mint a latteivást, mondhatni nevezhettük akár rekreációs alkoholizmusnak is, amit műveltem, de Merlin szakállára, egyszer élünk! Az ihlet különben is fontosabb volt olyan unalmas földi dolgoknál, mint a társadalmi elvárások.
- Útközben letépték rólam, annyira ellenállhatatlan Mikulás voltam - vontam meg a vállam. - A rénszarvasaimat elrejtettem, hogy a sok idegesítő kisgyerek ne akarja összefogdosni őket.
Talán a legelső élénk gyerekkori emlékeim között szerepelt a húgom piszkálása, ő még beszélni is alig tudott, de én húztam az agyát valamivel, mintha ennél jobb elfoglaltság nem létezne a világon. Tulajdonképpen tényleg a legjobb elfoglaltságok között tartottam számon, főleg természetesen azért, mert ez azt jelentette, hogy éppen Arlival lehettem. Szerettem a családom, minden furcsaságával együtt - kivéve persze apámat és a szörnyű rokonságát -, szívesen töltöttem velük az időmet szinte bármikor, amikor éppen nem rohant le az ihlet és nem foglalta le minden erőmet az alkotás folyamata. Vagy nem voltam részeg, esetleg másnapos. Utóbbit különben régebben nagyon jól toleráltam, így túl a negyvenen már kezdtem megérezni az alkohol utóhatásait.
- Szerintem ez sosem volt kérdéses - adtam át neki az egyik papírpoharat, majd helyet foglaltam mellette a padon a sajátommal. - Pszichomágus létedre nagyon meglepő az emberundorod, nem gondolod?
Csak ugrattam, valójában engem is elfogott az emberiszony, ha az áruházban konzervhalként tömörülő emberekre gondoltam. Nem volt problémám a társasággal, alapvetően mások közelségével sem, jól kezeltem, ha a személyes terembe léptek, de a karácsony előtti felbőszült tömeg még nekem is sok volt.
- Mindenképp, már ha túléled. Ki tudja, talán megölnek minket egy kihagyhatatlanul akciós kacatért. Test a test ellen küzdelemre számítok - halásztam ki a zsebemből egy szál cigarettát, hogy elszívhassam az életemben talán utolsót, mielőtt bevonulunk a csatatérre. - Hamiltonnak, elsősorban, de a társulat tagjainak is szeretnék valamit. Ezért hívtalak pont téged, végre használhatod valami értelmesre is a diplomádat, nem csak az unatkozó háziasszonyok és impotens férfiak nyűgjeinek hallgatására. Segíthetsz megfejteni, hogy egy munkamániás, büdös bunkó és néhány alulfizetett színész minek örülnének a legjobban.
Vigyorogva felé fújtam a füstöt, habár azt valóban komolyan gondoltam, hogy a segítségére szorultam.

Eggsy & Arlene

Figyeltem őt, miközben leült mellém. Nem sokat változott, mióta utoljára láttam, az egyetlen lényeges különbség azt volt a legutóbbi találkozásunkhoz képest, hogy neki is ugyanolyan fekete karikák húzódtak a szeme alatt, mint nekem. Ilyenkor áldani tudtam csak azt, hogy a nők számára mindenféle sminket lehetett kapni abban az utcában, ahol az irodám volt. Enélkül nem csak nekem lettek volna rémálmaim, hanem mindenki másnak is. Rémisztő látvány volt a reggeli énem, de ahhoz legalább hozzászoktam.
Enyhe alkoholszagot éreztem felőle, már meg sem akartam szidni őt, annyiszor elmondtam neki, hogy ne igyon annyit, de mintha a szavaim az egyik fülén bementek volna, a másikon pedig kiröppentek, mint egy kalitkából szabadult madár.
-Mi az, józanul már el sem tudod viselni a társaságom? Pedig annyira elbűvölő vagyok, nem is értem, miért vagyok még szingli. -vidáman rányújtottam a nyelvem. -Habár abból a szempontból megértem, hogy neked is és nekem is ezt a tömeget kell elviselni. Miért nem tettél az én kávémba is valamit? -persze eszemben sem lett volna kora reggel alkoholizálni, de neki erről nem kellett tudnia.
-Igenis érthető, hogy emberundorom van, utálom, ha a személyes terembe bemásznak és hozzám érnek az izzadt testükkel. Fujj! -mélyen hallgattam arról, hogy egy hete a klubban is ez volt, maradjon az én titkom.
Felnevettem, ahogy elképzeltem azt a jelenetet, hogy egymás hátát fedezve kommandózunk be az emberek között és a padlón csúszva próbálunk minél jobban elvegyülni. Hiába, Eggsy könnyen el tudta érni nálam, hogy elképzeljem az ő mondatait.
-Ha erre kerül a sor, majd pisztolyt formálok a kezemből és majd a láthatatlan mikrofonomba beszélek, hogy a kettesen Arlene keresi a bolond, ám alkoholista testvérét. Uh, nem is, letagadlak az emberek előtt! Arlene keresi a megszégyenült Mikulást a kettesen, azt, akinek olyan nagy az esze, hogy elférne egy tű hegyén! -hangosan nevettem, kora reggel is egy élmény volt Eggsy vérét szívni.
-Hékás, vannak komoly pácienseim is! Bár most, hogy mondod, hétfőn az első páciensem tényleg egy háziasszony lesz… Büdös bunkó alatt téged értünk? Egyértelmű, tusfürdőt vennék neked, meg talán egy sampont. Ja és rajzolnék neked egy térképet, hogy megtaláld a fürdőszobát.
Elhajoltam a füst elől, utáltam, hogy cigarettázik mellettem. Mérgezze csak magát nyugodtan, de én nem kértem belőle. De ha egyszer eszembe jutna cigizni, legalább tudnám, hogy kit keressek.
-Viccet félre téve, mennyi a keret? Vehetnél például egy üveg bort mindenkinek és esetleg utalványt a könyvesboltból. A színészeid úgyis szeretnek olvasni, valami szórakoztatót kéne végre olvassanak, mert belesavanyodnak a sok drámádba és ők is ilyen büdösek lesznek. Hamiltonnak nem tudom, mit vehetnél, még gondolkozom rajta.
-Tényleg, van kedved velem tölteni a karácsony egyik napját? Csinálnék karácsonyi pudingot és almás pitét…

Arli & Eggsy

- Csak kellett az önbizalomnövelés, hogy ne érezzem magam annyira alsóbbrendűnek megtisztelő társaságodban - forgattam a szemem. - Különben is, tökéletesen józan vagyok, a másnaposság tulajdonképpen a legjózanabb állapot véleményem szerint. Máskor sosem utálja az ember annyira az alkoholt, mint ilyenkor. Mármint a többség, én ennél erősebb vagyok.
A kérdésére csak még szélesebbre húzódott a mosolyom.
- Miért vagy te ilyen biztos abban, hogy nem tettem semmit a kávédba? - Természetesen nem volt benne semmi. Nem azért, mert úgy elítéltem volna a reggeli kávéba borított alkoholt vagy féltettem volna a húgomat, egyszerűen csak túl másnapos voltam az ilyen zseniális ötletekhez. Keirával ellentétben Arliról tudtam, hogy képes lazítani. Nem annyit, mint amennyi egészséges lett volna (az én mértékemmel), de legalább nem kellett neki még azért is könyörögni, hogy kitöltsön magának egy pohár bort karácsonykor.
Színpadias hidegrázást produkáltam, amit a társulatunk legnagyobb ripacsa is megirigyelt volna. El kellett ismernem, a hozzám dörgölőző, izzadt és büdös testek gondolata nagyon visszataszító volt, pedig talán kisebb személyes teret igényeltem a húgomnál.
- És mi lenne, ha az egyik páciensednek egy meleg, szoros ölelésre lenne szüksége? Megtagadnád tőle az emberundorod miatt? Mégis milyen hozzáállás ez? - Igazából fogalmam sem volt róla, hogy egy pszichomágus egyáltalán megölelheti-e a páciensét. Ha meg is tehette volna, én aztán biztosan nem ítéltem volna el Arlit, amiért partvissal söpri arrébb a túl emocionális kezeltjeit.
- Mindenkivel közölni fogom, hogy a testvérem vagy - vontam meg a vállam. - Úgysem engedem, hogy letagadj. Világgá kürtölöm, hogy közös az anyánk.
Nem tette szóvá túl gyakran, de nem kellett legilimentornak lennem ahhoz, hogy tudjam, mennyire zavarja a cigarettafüst. Jó testvérként csak az első slukkot fújtam az arcába, a többit már igyekeztem az ellenkező irányba, mégsem akartam a passzív egészségkárosítás áldozatává tenni.
- Büszkén vállalnám, hogy egy büdös bunkó vagyok, de történetesen most Hamiltonra gondoltam. - Hami kétségkívül a válogatott suttyóság koronázatlan királya volt, udvarias, szakmai köntösbe bújtatva, már amíg a Próféta főszerkesztő szerepében maradt. Zárt ajtók és négy fal között a maradék kedvességét is levedlette. - Ennél valami meghökkentőbbet szeretnék. Valami olyat, aminek semmi értelme, de mégis örömet okoz és én jutok eszükbe róla.
Nem kedveltem a konvencionális ajándékokat, sem adni, sem pedig kapni, nem elégedtem meg egy üveg borral és néhány best seller könyvvel, ennél valami sokkal megdöbbentőbb kellett.
- Még szép! Megfőzöm neked az új specialitásomat, egy ázsiai leves, odáig leszel érte, már tökéletesre fejlesztettem - ittam ki a papírpohár aljából a maradék kávét. - Na, készen állsz az élet-halál harcra?

Eggsy & Arlene

- H a az egyik páciensem ölelésre szorulna, valszeg vetetnék vele egy macskát, azt ölelgesse, ne engem. Kivéve, ha elkap a család iránt érzett szeretetem, akkor halálra ölelgetnélek még téged is, te kis alkoholista. -kuncogtam és a vállára hajtottam a fejem. Akármennyire is szerettem beszólogatni neki, mégiscsak a testvérem volt és néha igenis ki tudtam mutatni felé, hogy ő fontos nekem.
-Uuuu, kitaláltam! Hami-nak vehetnél egy nagy és rózsaszín dildót. Tudod, mert te is egy pöcs vagy, szóval tuti eszébe fogsz jutni róla és egy dildóval nem lehet mellé lőni. Szerintem zseniális ajándék lenne. -csak tudnám, honnan jutnak eszembe kora reggel ilyen hülyeségek. Bár, csak elég volt a drága bátyámra nézni és csak úgy áramlottak a jobbnál-jobb ötletek. Szerintem ki is teszek róla egy egész alakos portrét az irodámba az ajtó fölé, hátha ott is megszáll így az ihlet. Csak ne rémüljenek halálra a páciensek, különben bukhatom azt, hogy jól keressek. Mondanám, hogy nem számított a pénz, de ez nem volt igaz, hiszen mint mindenki más, én is pénzből éltem. És sok hülyeségre költöttem, a múltkor például muszáj volt megvennem azt a világítós rúzst, egyszerűen nem tudtam ott hagyni, hiába került egy kisebb vagyonba.
-Elég meghökkentő lenne egy akt rólad, amin kitakarod magad egy rongyos forgatókönyvvel? -látványosan megborzongtam, ezt még én sem tartottam jó ötletnek, de hirtelen jobb nem jutott eszembe. -Vaaaagy, fizesd be őket hozzám, legalább szidhatunk téged együtt. Ők is jól járnak, meg én is.
Csak úgy sziporkáztam ma reggel, úgyhogy nevetve álltam fel, hogy a kiürült kávéspoharat a szemetesbe dobjam. Megvártam, amíg Eggsy elszívja azt a szart, hogy bemehessünk a ringbe, mint a gladiátorok. Előre rettegtem, de igyekeztem nem kimutatni neki.
-Régen ettem ázsiai ételt, jól esne már. Meg az is, ha nem kéne magamra főznöm, bár a te főztödben sem bízok annyira, mi van, ha megmérgezed, hogy ne legyek láb alatt? Viccet félretéve, tényleg örülnék neki, ha idén sem kéne egyedül töltenem a karácsonyt, tavaly rettenetesen rossz volt egyedül ülni a fa alatt…
Elindultam a pláza bejáratához, vettem egy mély levegőt is. Nyugi Arlene, ennél rosszabb volt a klubban a tömeg. Oh, az a csodálatos éjszaka. Megráztam a fejem és bíztatóan Eggsy-re mosolyogtam.
-Tudod mit szeretnék kipróbálni? Elvileg van egy olyan pszichológiai trükk, hogyha egyenesen előre nézel, senkinek sem a szemébe, akkor kikerülnek az emberek. És az most nagyon jó lenne, nem akarok pánikrohammal a mosdóba szaladni, mint tavaly ilyenkor. -még mindig megborzongtam az emléktől és szinte rémálom-szerűen kísértett.
-Fegyvereket előkészíteni és sose hagyjon el benneteket a remény! -jobb szónok nem is válhatna belőlem, így a vállammal belöktem az ajtót és beszabadultunk a tömegtől fojtogató hangulatú plázába. Bátorság Arlene!
Fejemet felszegve indultam el a könyvesbolt irányába, hiszen attól, hogy Eggsy egy percig sem akart ott lenni, nekem még szükségem volt egy könyvre és talán anyának és apának se ártott valamit küldeni, valami jelentéktelen ajándékot, mint amilyen én is voltam mostanság az ő számukra.
-Kell egy olyan könyv, amiben szó sem esik a szeretetről, rendben? -fordultam hátra, de máris elnyelte Eggsy-t a tömeg és nem is láttam, hogy hova tűnt. Tényleg az idegbaj fog elvinni engem ezen a helyen, ha így folytatjuk.