Az élet a színpad és amit élünk, egy szerep. Nem is tudom már mikor jöttem rá, hogy engem vonz az, ha szerepelhetek, anyám szerint már fél évesen is képes voltam majdnem megfulladni a saját nyálamban, csak hogy mindenki rám figyeljen. Pedig ez nem is igaz, hisz főszerepet még sosem játszottam és igazából nem is annyira vonz. De az érzés, amikor teszek azért, hogy egy darab összeálljon, a csapatmunka, a közösség igazán motiváló és azt hiszem nem túlzás, ha azt mondom, inspirál. Mert ötleteim mindig vannak és lesznek, akkor is, ha valami sületlenséget mondok és akkor is, ha megfogadják. Általában mindenki elereszti a füle mellett, amit mondok, de még nem adtam fel, hogy tegyek egyetlen hasznos tanácsot is. De azért szórakozni a többieken és a többiekkel legalább annyira boldogít, mint szórakozni a többiekkel, miközben hülyét csinálok magamból. Itt is már csak három évet fogok eltölteni, aztán úgysem látom a többséget. De majd csak utána jön az igazi szórakozás. Úgy robbanok be a terembe, mint akinek ezért fizetnek. Hogy miért? Mert rohantam. Hogy miért rohantam? Mert elbotlottam a saját cipőmben és sajnos csak a kilincsben találtam kapaszkodóra. Aztán ahogy vitt a lendület, úgy fordultam is meg vele. CSATT! Színpadias csönd fogad, vagyis csak remélem, de helyette csak lehulló papírok ismerősen csengő susogását hallom és egy ismerős arc rosszalló arckifejezését. Tudtam, hogy nem fogom zsebre tenni azt, amit tőle kapok, de nem is akarom. Mézesmázos vigyorral az arcomon indulok el felé és megköszörülöm a torkom. Mintha meg sem láttam volna azt a tekintetet, úgy indulok el felé. Fő a magabiztosság, akkor talán el is hiszi, amit mondani készülök. - Szia! Hát itt csak te vagy még? Pedig azt kérték, hogy fél órával előbbre jöjjenek. Hűha, itt gondban leszünk. - ráncolom nagy színpadiasan a homlokom és nagy sajnálkozó gondterhelt arckifejezéssel megállok vele szemben és segítek felszedni a lapokat. - Nem mondta senki, hogy én leszek majd itt a meghallgató? - még nagyobb komolyságot erőltetek magamra, kivárom a hatásszünetet és ismét megszólalok. - Kár, kit szeretnél? Egyezkedhetünk is akár, de én nem vagyok olyan. Szóval... bemutatnál egy jelenetet, kérlek? - nem felejtek el nagy fontoskodva gesztikulálni hozzá és csak leülök pont oda, ahol az előbb ő foglalt helyet. Óvatosan kinyitom a kemény borítós füzetemet, nehogy meglássa, amúgy nekem is csak egy szerepleírás található benne.
Vendég
Csüt. Dec. 03, 2020 11:19 am
Jessie & Zefina
Tapasztalataim szerint, ha az ember egy kis délutáni sziesztára vágyik, akkor a legmegfelelőbb hely ebben az iskolában a színjátszósok terme. Ritkán vannak itt, így nem kell attól tartani sosem, hogy megzavarnak téged. Ha mégis óra van és ügyesen meg tudsz húzódni a sarokban, akkor még egy ingyen előadást is megnézhetsz, esetenként röhöghetsz rajtuk. Ugye mondtam, hogy ideális hely ez a pihenésre? Úgy tűnik, hogy az előző mondat nem volt érvényes a mai napra. Beültem a harmadik sorba és elővettem egy könyvet. Az olvasás mindig kikapcsolt és boldoggá tett. Igaz, hogy a könyvem már szétesőben volt, néhány lapot már csak a szentlélek tartott a helyén. Békésen olvasgattam a székben, amikor zajt hallottam, de az olyan hangos volt, mintha egy ágyút robbantottak volna a fülem mellett. Elejtettem a könyvemet és a lapokat tartó szentlélek is úgy döntött, hogy távozik, ugyanis legalább húsz oldal szanaszét repült a széksorok között. Aki benyitott, túl magabiztos volt, ami nagyon idegesített. Dühtől kipirult arccal néztem fel rá és ahelyett, hogy leordítottam volna a fejét, inkább nekiálltam összeszedni a könyvem lapjait. Segített mondjuk, de így is ölni tudtam volna a tekintetemmel. -Nem tudom, miről beszélsz, de téged soha nem vártalak, nem hogy itt... -nem tudtam lenyelni a kicsit gonoszkodó mondatomat. Azt hiszem, megérdemelte. -Akit én vártam, az egy kicsit magasabb nálad, helyesebb és... -zavartan néztem le a földre, megint elkalandoztak a gondolataim. Oh basszus. Jelenetet akar, pedig én egyáltalán nem ezért vagyok itt. Én csak olvasni akartam és nyugodtan gondolkozni. Meg esetleg nevetni. Egy jelenet jutott eszembe, így gonosz vigyorra húztam a számat. Ha jelenetet akar, tessék, megkapja. A széke mellé húztam egy létrát és felálltam rá, majd szerelmetes tekintettel szavalni kezdtem: -Ó Rómeó, miért vagy te Rómeó? Bár ne így lenne, de gyere és csókolj meg! -csücsörítve néztem rá és vártam, hogy erre mit lép. -Miért vagy ilyen szégyellős Rómeó, hát most fogadtál nekem örök szerelmet! Vagy nem gondoltad komolyan te szarházi? Akkor minek állsz erkélyem alatt, hol apám bármikor leölhet? -fogalmam sem volt a szövegről, improvizáltam és majd megpukkadtam a visszatarott nevetéstől. Azt hiszem, nem erre számított ő sem. -Jerj fel ide Rómeó, maximum majd meghalunk...-eddig bírtam, hangosan nevetni kezdtem.
Vendég
Vas. Márc. 07, 2021 12:56 pm
Zefi & Jessie
Másokat ugratni a legnagyobb szórakozás. Na nem olyan köcsög módjára, hanem csak akkor, ha nem esek a ló túloldalára. Ugyan mi rossz történik abból, ha borsot török egy mardekáros lány orra alá? Na ugye, semmi. Ráadásul egy szava sem lehet, mert oda megyek hozzá és segítek neki összeszedni az elejtett papírjait. Máskülönben ha itt lesz gyülekező, jobb is, hogy én találtam meg, arról nem beszélve, hogy igazából ez is egyfajta gyakorlás. - Nem is vártam mást egy mardekáros lánytól. - csipkelődni én is tudok ám, azzal meg csak a háza hírnevét öregbíti, ha ilyeneket mond. De hogy ne legyek annyira gané, inkább témát váltok. Már úgy tenni, mintha én lennék itt a színjátszós beválogatós, vicces. Mert még mindig a legnagyobb alakításom egy fa, de legalább azt is elég élethűen sikerült hoznom, amikor majdnem eltüsszentettem magam egy levéltől és úgy hajladoztam, mintha a szél fújta volna. - Szebb és magasabb? Talán egy egy zsiráfot szeretnél? - nem vagyok ám kicsi, csak mondom. Ha valaki nálam magasabb, mondjuk úgy, hogy sokkal de sokkal magasabb, akkor az már nem is emberi lény. És hogy csak leplezzem a meglepettségemet, ahogy mellettem ügyködni és alkotni kezd, felkelek én is a székről. Teljesen el is felejtem a szerepem, annyira meglep, hogy beszállt a játékba. Na ne, ez most komoly? Nyelek egy nagyot, aztán leteszem a papírt és a létrára kapaszkodok. - Rómeó jön már, cseppet se félj, ugyan nem egy zsiráf, de mindjárt felér. - próbálom rímekbe szedni a szöveget amit csak úgy rögtönzök, amíg ki nem tör rajta is és rajtam is a nevetés. Észre sem veszem, hogy a létra kicsit meginog, majd elbillen jobbra, aztán vissza. - Hopsz. - egyensúlyozom vissza a helyére, mielőtt még nagyot csattanva a földre vinne minket. Aztán megint képtelen vagyok abbahagyni a nevetést. - Ugye tudod, hogy itt hamarosan próba lesz? Kit vártál?
Vendég
Szer. Ápr. 14, 2021 10:17 am
Jessie & Zefina
Akármennyire is dühös voltam, azért valljuk be, jól esett a segítsége. Még akkor is, ha miatta távozott a szentlélek a lapok közül. Merlinre, miért nem tudok olyan könyvet választani, ami kevésbé van szétesve? Akkor talán nem éreznék hálát aziránt, hogy segített összeszedni a lapokat. Tisztára olyan vagyok, mint egy skizofrén, az egyik pillanatban még ölni tudnék a tekintetemmel, a másikban már a hálától pirulok el. Aztán megint gonoszkodok egy kicsit. -És ezen hol volt a hangsúly? Azon, hogy mardekáros vagyok, vagy azon, hogy lány vagyok? -elmosolyodtam. Szórakoztatott engem ez a fiú. Még akkor is, ha nem tudtam, ki ő és mit szeretne tőlem. Tényleg, be kéne majd mutatkozni neki. De a zsiráfos megjegyzése elvonta a figyelmem. -A zsiráfok nagyon cukiiik. -abnormálisan magas hangom lett, amikor kimondtam ezt a mondatot. -Kettőt is szeretnék, ha már így felajánlottad. Szeretem a zsiráfokat. Talán azért, mert ennyire szórakoztatott ez a fiú, meg a mardekáros énem miatt, de belementem abba, hogy játszunk el egy jelenetet. Fogalmam sincs, hogyan jutott eszembe pont a Rómeó és Júlia, de jó ötletnek tűnt. Akkor is, ha körübelül pont ezt az egy jelenetet ismertem belőle. És még ezt sem pontosan. De pont ezért találtam annyira viccesnek. Meg egy icipicit gonosznak. Jó, valóban mardekáros lelkem van néha, mit szépítsem? Hatalmasat nevettem a rímekbe szedett sorain. -Az oké, hogy én nem tudom a teljes szöveget, de egészen biztos vagyok benne, hogy zsiráfok nem szerepeltek a darabban. De Merlinre mondom, ezt nagyon jól összehoztad. -hátradöntöttem a fejem és úgy nevettem tovább. Ki gondolta volna, hogy ennyire vicces lesz a mai délután? Igaz, nevetni jöttem ide, de a fene sem gondolta volna, hogy én leszek a főszereplő. Aztán a következő pillanatban éreztem, hogy dől a létra, így ijedten markoltam meg az oldalait. Ugye, ki más mászna létrára úgy, hogy fél a magasságtól? Persze, hogy én. De szerencsére a fiú reflexei jók voltak és visszahúzott minket. Azt hiszem, nem éltem volna túl, ha felborulunk itt. -Oh Rómeó, ennyire nem élem bele magam a szerepbe, nem szeretnék mégsem meghalni. -grimaszoltam egyet, de utána már megint vigyorogtam. Jó társaságnak ígérkezett ez a fiú. Hiába, valóban régen nevettem ennyit egy délután alatt. És alig telt el pár perc, mióta berobbant ide. -Igazából… -pirultam el. -Senkit sem vártam. Ide szoktam bemenekülni, ha egyedül szeretnék lenni. Elfelejtettem, hogy a mai délután lesz próba, ha ezt tudom, másik helyet keresek. De nem bánom, mert nagyon jól szórakoztam, szóval köszönöm Rómeó. -megvakartam a fejem, fogalmam sem volt, hogyan hívják ezt a fiút, így maradt a Rómeó. Szerintem ez elég poénos így.
