oxfort kertjének egy eldugottabb zugánál ülök a falnál és egy labdát dobálgatok magamtól egy két méterre a pici Wolframnak, ki most lesz hét hónapos. Végzős diák vagyok és rengeteget kell tanulnom a vizsgákra, szóval a játék mellett fél szemmel egy könyvet bújok. Utálom a bűbájtant, annyira nem megy nekem, kész szenvedés, de ezt is teljesítenem kell, legalább E-t, mint elfogadhatót kell kapnom rá. Az udvaron azonban elég nagy a nyüzsgés, a fiatalabb tanulók keresnek végzősöket egy feladatukhoz, emlékszem, amikor én kaptam négy éve a feladatot, akkor elég nehezen találtam bárkit is, aki eljött velem legendás lényeket felkutatni és segített írni róla élménybeszámolót. Jó, mondjuk úgy, én többet tudtam a lényről és magam végeztem el mindent, csak kíséretnek jött, ugyanis ilyenkor nappal kapunk kimenőt a Tiltott rengetegbe és ott kell felkeresni valamit. Ilyenkor vannak elrejtve különböző veszélyességű lények, szóval óvatosnak kell lenni. Nem vagyok valami közkedvelt személy az iskolában, nem megy a barátkozás, ezért is örülök, hogy a huskymnak, akit én segíthettem a világra és most én is nevelhetem fel. Jó, nem egy bagoly, meg nem is varangy, de kaptam rá külön engedélyt, azért jó aranyvérűnek lenni, meg jó család sarjaként itt lenni, vannak kiváltságok, hála a szülőknek, legalábbis így gondolom. Ha Wolfram nem lenne, szerintem elég pokoli napjaim lennének. Elkalandoztam már megint, hiába olvasom a könyvet, gondolatban máshol járok, így unottan összecsapom a könyvet és leteszem magam mellé, majd mind a két kezemre szükségem van, hogy megpróbáljam elvenni a kiskutyától a labdát amit visszahozott, de nem akarja átadni. A sikerem egy váratlan árnyéknak köszönhető, akinek a tulajdonosára kérdőn nézek fel. Egy hollóhátas fiú, mit akarhat tőlem? Wolframot is nagyon érdekli, mert a cipőjét szaglássza, majd mikor észreveszi a sólymot, akkor az ölembe ugrik és ugatni is kezd. Én is észreveszem és csak elmosolyodom és a kezemmel befogom a kutyus száját, hogy hagyja abba a vakkantást, mielőtt még a madár elégtételként kiakarná kapni a szemét. - Szia! Mit szeretnél? - kérdezem tőle, miközben a husky lenyugszik és már csak lihegve fekszik az ölemben, már tudja, hogy nincs baj és nem kell megvédenie, szóval pihen, végre. Ideje volt már, jó ideje játszottam vele és kezdtem azt hinni, hogy végeláthatatlan az energiája a mai nap.
Vendég
Vas. Nov. 29, 2020 7:21 pm
Maxwell & Alish
M
ég mindig nehezem szoktam meg az ódon falakat, mik megannyi szeszélyes lépcsőt, illetve trükkös ajtókat rejtettek. Azt mondják a Hollóhátba azok kerülnek, kiknek éles az eszük, én viszont néha kevésbé tartottam annak magam, mikor a Roxfortban kellett kiigazodnom. Még ha csak a kastélyról lenne szó, azonban mugli származásúként kétszer olyan szorgalmasnak kellett lennem, hogyha nem akartam idiótának tűnni. Mikor a kerti törpékről szó esett, talán akkor éreztem magam a legbutábbnak. Florence, éppen azt ecsetelte, miképp szaporodtak el náluk ezek a bohókás szobrok. Bárcsak ne szólalta volna meg…mint kiderült ezek legendás lények, kik korántsem hasonlítanak a muglik által hőn szeretett kerti díszre. Szerencsére, miután köznevetség tárgya lettem, csak elmagyarázták mik a különbségek törpe és törpe között. A balgaságomat kijavítandó, most bizonyítani akartam. Nagy volt bennem a mersz, s mikor a legendás lények ismereteivel foglalkozó tanár szorgalmi feladatot írt elő, még az se érdekelt, hogy a Tiltott Rengetegbe kellett menni érte. Sok pletyka keringett az erdőségben lakozó vérfarkasokról, vámpírokról, óriáspókokról, csakhogy párat megemlítsek. Rajtam kívül, nem tudom lett e volna akárkinek kedve bemenni oda? Minden esetre egy próba még előttem állt, amitől talán jobban tartottam, mint magától a feladattól. Egy végzős diákot kellett megkérni…ez pedig nem egyszerű dolog, a kisebbeket nem igazán kedvelik, vagy tisztelik. A Hollóhát Klubhelységében senkit se tudtam befűzni, mindenki túl elfoglaltnak tartotta magát. A sólymomat magamhoz véve, úgy döntöttem máshol is próbálkozok. Néhány nem kéktalárt viselőt is megkérdeztem, útközben ám a legtöbbjük csak kinevetett, s melegebb ékhajlatra küldött. Már éppen kezdtem feladni, mikor észrevettem egy mardekáros leányt, ki kutyájával időzött a szabadban. A kezemben lévő Winston tollait megrezegtetve, idegesen fészkelődött a husky védelmező vakkantásai hallatán. - Szia! – tartom el magamtól a szárnyaival csapdosó ragadozó madarat. – Szeretnélek megkérni, hogy kísérj el a Tiltott Rengetegbe. Egy szorgalmi feladatról lenne szó. – A tanár által írt pergament oda nyújtom neki. - Mi a becses neve a kutyusodnak? – még magát a lánynak a nevét se tudom, de én persze a háziállatára kérdezek rá először. – Ja igen…bocsáss meg Maxwell a nevem. Kissé talán faragatlan vagyok Nehezen lehetett volna mással összetéveszteni a lányt, főleg ha mellette loholt a kutyusa álltal, azonban a nevét még így se tudom, még néha a saját évfolyam társaimnak se, de számít ez?
Vendég
Kedd Dec. 08, 2020 7:15 pm
Alisha & Maxwell
W
olfram az ölemben fekszik és csak néha morran fel, a szemeit le nem véve a madárról, ami szintén idegesen fészkelődik a gazdája kezén. Csak remélem, hogy a srác a főnök és a ragadozó szárnyasa tudja, hogy hol a helye, nem venném jónéven, ha nekiesne a huskymnak. - A Tiltott Rengetegbe? - felsandítok rá és elveszem a pergament, hogy átolvassam. Persze tudom jól mi van benne, annak idején én is jelentkeztem erre a szorgalmi feladatra és meg is csináltam, igaz én senkit sem kértem meg, egy kis bájital trükköt vetettem be és úgy lett kísérőm annak idején. El is felejtettem már, pedig milyen jó is volt odakint sétálni egy végzős diákkal, aki megvédett mindentől. - Wolfram. - Ahogy kimondom a nevét fel is emeli a fejét és felém fordul én meg csak játékosan vissza lenyomom a fejét az ölembe, mire fel ő a mancsaival tapicskol a kezemen és küzd, hogy kiszabaduljon. Hagyom neki, nem ellenkezek nagyon, csak egy kicsit és ennek az eredményeként már a hegyes kis fogai a kutyámnak a kezemen kötnek ki és szúrnak. - Maxwell, aha és mi a vezetékneved? Miről híres a családod? - Érdeklődöm tőle, de nem pillantok közben rá, mert éppen kiszabadítom a kezem és eldobom a labdát, amiért már rohan is az eb, én pedig feltápászkodom. Átkozottul magasak ezek a fiatal fiúk, már a korukhoz képest, azt kell megállapítanom. - Mit kapok, ha elkísérlek? Tudod veszélyes hely a Tiltott Rengeteg és nem sok végzős van, akik elkísérnének oda, csak mert megkéred őket, sőt a legtöbb meg sem hallgatna és nem azért, mert más házba tartozol, hanem a származásod miatt. - Bizony, én aranyvérű vagyok és büszke is vagyok erre, kicsit többre tartom magam a sárvérűeknél, de talán most az egyszer kivételt tehetek, elvégre ő is a legendás állatokért rajong, ahogyan én is. Rég nem jártam a Tiltott Rengetegbe, szívesen kimegyek, de mardekáros lévén, nem árt elkérni ennek az árát Maxwelltől, mert semmi sincs ingyen. Közben a lábam mellé telepedik Wolfram a labdával, amit fekve harapdálgat, ami sípoló hanggal társul, ami a beszélgetés háttérzörejét meg is adja.
Vendég
Vas. Dec. 13, 2020 8:15 pm
Maxwell & Alish
K
ét varázsló találkozott, mi talán eléggé baljóslatúan hangzik elsőre…legalábbis a mugli világban, azonban a nagyobb gondot mégis a kísérőink jelentették. Az állatvilág, mondhatni két háziasított csúcsragadozója nem igazán szívlelte egymást. Az egyikük szárnyait csapkodva, míg a másik fel-fel mordulva követelte ki magának a területet. Megakadályozva a fölösleges rivalizálást Winston fejére ráhelyezem a solymászok legjobb barátját, azt a bizonyos sapkát. A bőrből készült fejfedő lefedi a fejét, így a madár némiképp megnyugvott. - Ja...igen a Rengetegbe. – mondom kapkodva a fejemet, s még a pergamen is kikerül az ujjaim közül. Kissé talán izgulok, fel ismeri e vajon az aláírást, vagy elfogadja e a megbízást? Kérdések sorak van a fejemben, mivel sok kedve senkinek nem lehet ehhez a kalandhoz. Be egy olyan veszélyes helyre, ráadásul egy zöldfülűvel…ez senkinek se klappolna. A bemutatás végén a kutyusra nézek. - Örülök, hogy megismerhettem, az én madaram pedig Winston. – pillantok vissza a boszorkányra. A szemeimet nehezen tudom levenni arról, ahogy a kezét próbálja kiszabadítani, de egy valami visszacsalja a tekintetem. A családom? Mégis miről lenne híres a családom? Furcsa kérdés, bár már néha feltűnt, hogy némely varázsló, főleg kik valami nagy nevű, illetve múltú családból származnak, azok szeretnek dicsekedni a felmenőkkel. - Hát…nem sok nagy tett írható hozzájuk, max annyi, hogy édesapám egyszer fogott egy harmincnyolc kilogrammos pontyot. Egyébként Cunningham a családom neve. – mondom ki kissé feszengve, majd egy erőltetett mosoly álarca mögé bújok. Kissé talán meg is bántam, miszerint az ő segítségét kértem, mert most kér valamit cserébe. Mégis mit adhatnék egy aranyvérűnek? Nem hinném, miszerint Wolfram gazdája elájulna egy régi mugli ketyerétől. - Semmi olyan dolgom nincs, ami a varázsvilágban értékes lenne. Sajnálom. Esetleg, egy hétig elviszem sétálni a kutyusod. Talán ennyit fel tudok ajánlani. – teszek fel egy alku lehetőséget, mi talán kedvező mindkettőnk számára. - Akkor kezet rá…már megbocsáss, még mindig nem tudom a neved. – jegyzem meg, hogyha a megfelelő árban megegyeztünk. – Szóval, akkor vezess kedves társam. Még nem sokat jártam az erdőben, s azt is tanári felügyelettel, bár történeteket mindenki hall. Minden egyes neszre felkapom a fejem, s kissé félve, mégis áhítattal teszem fel a következő kérdést. - Az…az igaz, hogy vannak itt vérfarkasok, meg kentaurok?
Vendég
Pént. Dec. 18, 2020 11:35 am
Alisha & Maxwell
A
sólyom fejére rá kerül a fejvédője, így megnyugszik ő is és az én Wolframom sem érzi magát feszélyezve a csőrös miatt. Átveszem a levelet és csak felpillantok a hollóhátas varázslótanoncra, aki láthatóan eléggé izgul, biztosan elutasították már páran, különben nem jött volna ide hozzám. Megkérdezi a husky nevét, bemutatja a sólymát, majd ő is bemutatkozik, a képletből csak az én nevem hiányzik, ám vagyok annyira hiú, hogy biztos tudja ki vagyok, így meg sem fordul a fejemben, hogy a saját nevem közöljem vele. - Hűha, szóval semmi nagy tett, csak egy hal kifogása. - Van némi gúnyos él a hangomban, mert úgy fest egy mugli születésű varázslót kaptam a nyakamba. - A mugli cuccok között akadnak jók is azért, de nyilván nem olyasmire gondoltam. - Legyintek és mikor megjegyzi, hogy Wolframot vinné sétáltatni, akkor magamhoz ölelem az ebet, hogy őt biztos nem viszi senki sehová. - Inkább csak minden reggel hozol nekem forrócsokit és elkísérhetsz a reggeli meg esti sétákra egy hétig, te szeded össze az ürüléket utána. - Ha ebben benne van, akkor meg is beszéltük és megyek vele, tényleg nem tudna nekem semmi olyat adni, aminek örülnék, hisz mindenem megvan, az hogy mennyire veszem figyelembe, hogy mind a ketten jól jönnünk ki az alkuból, hát nem az ő oldalára billenti a mérleget. - Alisha Dawson vagyok és adj fél órát, a rengetegbe nem csak úgy elindulunk felkészületlenül. Öltözz fel rétegesen és lehet Wilsont nem kellene hoznod, én sem viszem Wolframot, túl fiatal oda és nem tudna csendben maradni, ami a megfigyelésnél nem túl szerencsés. Hozz kulacsot meg valami szendvicset is, én a sonkásat szeretem és itt találkozunk. - Ez most nem egy tanórás kiruccanás lesz, szóval jobb, ha felkészül, nem fogok megállni egy kis szabad golymóknál, ha már megyünk, akkor nekem is hasznos legyen, neki meg kalandos lesz és szinte biztos az ő élménybeszámolója lesz a legjobb, elvégre tőlem senki sem jártasabb a legendás lények és gondozásuk tantárgyban. Távozom is Wolframmal a pincehelyiség felé, a mardekárosok klubhelyiségébe, ahol a szobámban átöltözöm, rendes pulcsit és kabátot húzok, a talár nem az erdőbe való. A táskámba tágítóvarázzsal bedobálok pár dolgot, ami szükséges lehet, pár üres fiolát is elteszek, ki tudja milyen értékes hozzávalókat rejt majd a rengeteg. A hátamra kapom a hátizsákot és a pálcámmal a kezemben megyek vissza az udvarra, ahol Maxwell remélem már ott van, ha késik, akkor egy oszlopnak dőlve várok rá és amint meglátom, akkor ellököm magam és mellé lépve elindulok kifelé. Az engedélye még mindig nálam van, nem kapta vissza, megmutatjuk kifelé, hogy engedéllyel távozunk, ez tuti visszafelé is kelleni fog, inkább legyen nálam, mert nem bízom meg másokban olyan könnyen. - Igen, igaz, de szerencsére nincs telihold, így vérfarkasoktól nem kell tartani, remélem nem őket akartad tanulmányozni. - Én elkerülném őket, mert hát elég lehet egy karcolás vagy harapás is és én vagy mi is elfajult sorsra jutunk, ami nem túl szerencsés a mi világunkban. - Vannak itt még veszélyesebb lények is, attól függ mennyire merészkedünk be, de biztosíthatlak, hogy nem a szélén fogunk kolbászolni, mert ott semmi érdekese nem találunk. Hoztál szendvicset nekem is? - Fordulok felé, mert még csak elindultunk, szóval most van időm enni egy kicsit. - Eddig milyen lényekkel találkoztál? - Érdeklődöm, hogy beszéltessem kicsit, amíg remélhetőleg a szendvicsen nyámnyogok.
Vendég
Vas. Dec. 20, 2020 8:39 pm
Maxwell & Alish
V
égre sikerült meggyőznöm egy idősebb diákot, hogy velem tartson, ebben a roppant kellemetlen feladatban, azonban volt a dolognak néhány negatívuma is. Igazi aranyvérű boszorkányt fogtam ki, ami nem is lett volna probléma, mégis e mellé némi gőgösség társult a részéről. Nem igazán bírta lenyelni az osztályok közötti különbséget, még a muglik világában sem. Apámnak volt egy főnöke, kivel olykor-olykor találkoztam. A gyermekei elkényeztetett ördögök, de valószínűleg ő is az lehetett hajdanán. Mindig azt hangoztatja, hogy sohase szégyelli bemocskolni a kezét, ám én úgy vélem, ez áll tőle legtávolabb. Mindegy, talán nem kéne olyan hamar ítélkeznem. Végül az is kiderül, miszerint a lány családja bájitalkészítő. Bizonyára nem olyan kispályások, mint mi vagyunk az órán. Valószínűleg plackszámra készítik a különböző fűzeteket, mérgeket. - Ez izgalmasan hangzik. – szólom el magam…hiszen tényleg izgalmas, mégse akarom, miképp Alisha elismerésben részesüljön a részemről. Ráadásul úgy dicsérem a családi vállalkozásukat, hogy utána egy roppant alantas munka az alku tárgya. Talán sokak sarkon fordultak volna, én viszont más vagyok, akarom a dicséretet, mi több ezért hajlandó vagyok majdnem mindenre. Végre túl vagyunk a feladat előkészületein, ráadásul én hoztam pár szendvicset is, hiszen a kalandozáshoz némi elemózsia elengedhetetlen. Nagy figyelemmel hallgatom a vérfarkasokról szóló leírást. Kissé ki is ráz a hideg, amint belegondolok abba, hogy az egyik osztálytársam is lehet efféle fenevad. - Az iskola ezzel nagy kockázatot vállal. Olyan pletykákat is hallottam, miszerint efféle tanárt is vettek fel, annakidején. Persze sok dolgot felfújnak, a jövő előrrehaladtával… mindegy is, őket se szabad kirekeszteni. Nem tehettek arról, amivé váltak. – hagyok némi szünetet, s izgatottan folytatom. – Igazából animágus szívesen lennék. Milyen jó lenne a pusztákat, rengetegeket járni, valamiféle állatalakban. A táskámban lévő elemózsiát előveszem, illetve egyet Alisha-nak adok. Jó étvágyat kíván nekem, bár én csak teli szájjal, viszonzom azt hümmögve. Nem valami elegáns, de magunkközt vagyunk. - Igazából a tündérmanók olyanok, mint nálunk mugliknál a csivavák. Picik, agresszívak, de ha tudsz bánni velük, akkor nem lehet gond. - Igen a hopponállásról hallottam, praktikus dolog, de azt mondták az első alkalom hányással végződhet. – jegyzem meg némi undorral, már most elképzeltem milyen lehet. Leginkább a sergőhöz hasonlíthat, amely úgy megkeveri a gyomrod, hogy az akaratlanul kidobja magából a reggelidet. Megrázom a fejem, viszolygásomat még egy kissé kifejezve, bár a témaváltás szerencsére elvonja a figyelmemet. - Szóval a holdborúk. – kissé szimpatikusabbá válik a szememben a boszorka, hiszen aki így beszél a legendás lényekről, az annyira mégse lehet rossz ember. – Számomra a betörő varázslók jobb keze, a favorit. Olyan aranyosak a nifferek, de bizonyára nehezen lehet velük bírni. Múltkor hallottam egy viccet is róluk, hogy is volt…egy niffel bemegy a Gringotts-ba és… - gondolkozom, töprengek erősen, de kiment a fejemből. – Na, mindegy, nem jut eszembe, hiába erőltetem az agyam. Alisha mondott olyan lényeket, miket már ismertem, de számomra újakat is felsorolt. Izgalmas lehet az élete, s jó dolog, miképp a két kedvenc hobbija kéz a kézben jár. Elgondolkodok azon, amit kérdez a boszorka. - Egy muglinak kétszer jobban kell igyekeznie. Ami nektek természetes, az engem lenyűgöz, de épp ezért is olyan különleges a ti…vigyia a mi világunk. Nem utolsó sorban a legendás lények képezik a kedvenc tantárgyamat, meg a professzor is a szívemhez nőtt, le akarom nyűgözni…fu ez elég stréberesen hangzott nem? – kérdezek vissza végül. Nálunk, a hollóhátnál, elég sok az igyekvő, akik ki akarnak magasodni, épp ezért is oly nehéz ez, de bepiszkolni már kevésbé szeretik a kezüket, ezzel én némiképp előnyben vagyok. Az erdő egyre sűrűbbé vált, miképp beljebb haladunk. A lombkoronák már csak tompa fényt engedtek át. Valami hirtelen kiugrik a szemközti bokorból, a pálcámat kirántom, a szívem hevesen ver, ám csak egy szimpla róka az. A ravaszdira, már azt hittem az erdő egy másik lakója, méghozzá egy acromantula. Roppant kellemetlen lenne egy hatalmas ízeltlábúval találkozni. - Amúgy mi a legveszélyesebb, ebben az erdőben? – érdeklődök suttogva, bár a kíváncsiságomat lehet megfogom bánni.
(Elnézést, de sajnos beleszerkesztettem a régi írásba, mert onnan másoltam ki a kódokat, később átjavítom)
Vendég
Hétf. Dec. 21, 2020 6:56 pm
Alisha & Maxwell
C
sak úgy feszeng nekem ott a kérdésem hallatán, de hát most tényleg, az, hogy kifogtak egy halat miért olyan nagy szám? A kérdésére kicsit felfújom magam, de hát mit vártam, azt sem tudja ki vagyok, nemhogy mivel foglalkozik a családom. Veszek egy nagy levegőt, hogy lenyugodjak kicsit, elvégre ez nem a világ vége, csak hát valamiért nagyon aranyvérű vagyok és ezt szeretem hangoztatni is. - A családom bájitalkészítő, van egy kisebb üzletünk az Abszol úton is és igazából én is abban vagyok tehetségem, meg a legendás lények gondozásából, bár ezt gondolom nem tudtad, csak szerencséd van. - Teszem hozzá kissé rossz szájízzel, mert nehezemre esik így segíteni, azt vártam, hogy felkeres majd egy diák, aki tudja, hogy ki vagyok és a legjobbal akar kimenni. Tévedtem ismét, valószínű senkit sem érdekel, hogy miből vagyok jó, mert elég nehezen barátkozom és könnyen ellenszenvessé válok bárki szemében. Jó, nem segít az sem, hogy a kutyám ürülékét akarom vele felszedetni, de az, hogy elvállalja csak megerősít abban, hogy szerencsétlent mindenki csak visszautasította és én vagyok az utolsó reménysége. - Rendben. - Elmegyünk készülődni és odalent találkozunk ismét, majdnem időben érkezett, de nem szólok egy árva szót sem érte, elvégre lépcsőznie kellett jó sokat, de legalább jó kondiban van, alig szuszog, az is inkább a sietség miatt. - Igazából elég megosztott az elfogadásuk, de ha rendszeresen isszák a farkasölő főzetet, akkor nem kell tartani tőlük, mert szelídek maradnak tőle. Én elég sokkal találkoztam már, elvégre nem egy főzetet csináltam már számukra. Egyébként rendes emberek ők is, szóval nem kell félned tőlük, szinte biztos vagyok, hogy van roxfortban is vérfarkas tanuló, ez nem olyan, mint a tinifilmekben lévő vérfarkasok. - Attól még, hogy a mágia világában élek, ismerem a telefont és a tv-t is, sőt, otthon még kapcsolgatni is szoktam olykor, elvégre jó kiszakadni ebből a világból néha. - Köszi! - Átveszem a sonkás szendvicsemet és neki is látok, elég finomra sikerült, így hamar el is fogy a kezemben, a megmaradt szalvétát pedig a zsebembe mélyesztem, mert nem szemetelünk ugyebár. - Jó étvágyat! - Nem zavar, hogy csatlakozik ő is hozzám az evéssel, legalább nem a korgó gyomrunk fog lebuktatni minket a megfigyelés kellős közepén, na az igazán kellemetlen lenne. - A kelta tündérek kellemetlen kis lények, nem szerettem őket. - Jegyzem meg, ahogy visszaemlékezem rájuk, nyavalyás kis dögök. Előveszem a saját kulacsom és leöblítem a szendvicset vele, így már kicsit jobban is érzem magam. - Szerintem csak megyünk és amit találunk, ha túl veszélyes a lény, akkor elhopponálunk, vagyis majd elviszlek innen magammal, mint a teleportáció olyasmit képzelj el. Ha sor kerülne rá, akkor ne mozogj majd, nem akarsz megsérülni remélem. - Jó, nincs nagy esélye, hogy mondjuk a keze kicsit máshol kössön ki vagy bármi egyéb, de inkább biztosra mennék, ha tényleg nagy a veszély, akkor kutya kötelességem megvédeni, mert hát én vállaltam a felelősséget érte, mikor kijöttünk ide. - Oh, hát teliholdkor lehet látni holdborjúkat, annyira aranyosak és szelídek, nekem ők a kedvenceim, de természetesen találkoztam már veszélyesebbekkel is, mint egy kákalag vagy tohonya turka, ezekből többel is mint akartam, mert kellettek bájitalokhoz és sajnos vonzották a kerti törpéket, így azzal is találkoztam, bár ezek csak két ikszesek, de akadt hármas is, mint a doxy, még jó hogy volt a harapása ellen ellenszer otthon. - Elfintorodom, nem volt kellemes emlék. - Volt, hogy Hamukuszmát kellett keresni, mert ha megtaláljuk a fészkét, akkor a lehűtött tojásait fel lehetett használni szerelmi bájitalhoz vagy egészben fogyasztva a tojása jó a malária ellen is, hatásos gyógyszer. De a suliban hippogriffel is majd találkozol te is, csodálatos lények. - Na de ennyit erről, mert elég sokáig tudnám sorolni még, elvégre végzős diák vagyok és hát ha nem is élve, de holtan már találkoztam pár lénnyel vagy testrészével, akár testnedvével. - Amúgy miért vállaltad ezt a szorgalmit? Ennyire rosszul állsz vagy ennyire szereted a legendás lényeket? - kérdezem meg oldalra sandítva, miközben egyre bentebb haladunk, lassítok is a járásomon és odafigyelek, hogy halk maradjak, nem szeretném hallani a talpam alatt reccseni a faágat sem. Így lehet csak megfigyelni, ha nem hívjuk fel magunkra a figyelmet, attól minden elmenekül vagy épp az ellenkezője és hátba akar majd támadni.
Vendég
Kedd Dec. 29, 2020 10:37 am
Maxwell & Alish
V
égre sikerült meggyőznöm egy idősebb diákot, hogy velem tartson, ebben a roppant kellemetlen feladatban, azonban volt a dolognak néhány negatívuma is. Igazi aranyvérű boszorkányt fogtam ki, ami nem is lett volna probléma, mégis e mellé némi gőgösség társult a részéről. Nem igazán bírta lenyelni az osztályok közötti különbséget, még a muglik világában sem. Apámnak volt egy főnöke, kivel olykor-olykor találkoztam. A gyermekei elkényeztetett ördögök, de valószínűleg ő is az lehetett hajdanán. Mindig azt hangoztatja, hogy sohase szégyelli bemocskolni a kezét, ám én úgy vélem, ez áll tőle legtávolabb. Mindegy, talán nem kéne olyan hamar ítélkeznem. Végül az is kiderül, miszerint a lány családja bájitalkészítő. Bizonyára nem olyan kispályások, mint mi vagyunk az órán. Valószínűleg plackszámra készítik a különböző fűzeteket, mérgeket. - Ez izgalmasan hangzik. – szólom el magam…hiszen tényleg izgalmas, mégse akarom, miképp Alisha elismerésben részesüljön a részemről. Ráadásul úgy dicsérem a családi vállalkozásukat, hogy utána egy roppant alantas munka az alku tárgya. Talán sokak sarkon fordultak volna, én viszont más vagyok, akarom a dicséretet, mi több ezért hajlandó vagyok majdnem mindenre. Végre túl vagyunk a feladat előkészületein, ráadásul én hoztam pár szendvicset is, hiszen a kalandozáshoz némi elemózsia elengedhetetlen. Nagy figyelemmel hallgatom a vérfarkasokról szóló leírást. Kissé ki is ráz a hideg, amint belegondolok abba, hogy az egyik osztálytársam is lehet efféle fenevad. - Az iskola ezzel nagy kockázatot vállal. Olyan pletykákat is hallottam, miszerint efféle tanárt is vettek fel, annakidején. Persze sok dolgot felfújnak, a jövő előrrehaladtával… mindegy is, őket se szabad kirekeszteni. Nem tehettek arról, amivé váltak. – hagyok némi szünetet, s izgatottan folytatom. – Igazából animágus szívesen lennék. Milyen jó lenne a pusztákat, rengetegeket járni, valamiféle állatalakban. A táskámban lévő elemózsiát előveszem, illetve egyet Alisha-nak adok. Jó étvágyat kíván nekem, bár én csak teli szájjal, viszonzom azt hümmögve. Nem valami elegáns, de magunkközt vagyunk. - Igazából a tündérmanók olyanok, mint nálunk mugliknál a csivavák. Picik, agresszívak, de ha tudsz bánni velük, akkor nem lehet gond. - Igen a hopponállásról hallottam, praktikus dolog, de azt mondták az első alkalom hányással végződhet. – jegyzem meg némi undorral, már most elképzeltem milyen lehet. Leginkább a sergőhöz hasonlíthat, amely úgy megkeveri a gyomrod, hogy az akaratlanul kidobja magából a reggelidet. Megrázom a fejem, viszolygásomat még egy kissé kifejezve, bár a témaváltás szerencsére elvonja a figyelmemet. - Szóval a holdborúk. – kissé szimpatikusabbá válik a szememben a boszorka, hiszen aki így beszél a legendás lényekről, az annyira mégse lehet rossz ember. – Számomra a betörő varázslók jobb keze, a favorit. Olyan aranyosak a nifferek, de bizonyára nehezen lehet velük bírni. Múltkor hallottam egy viccet is róluk, hogy is volt…egy niffel bemegy a Gringotts-ba és… - gondolkozom, töprengek erősen, de kiment a fejemből. – Na, mindegy, nem jut eszembe, hiába erőltetem az agyam. Alisha mondott olyan lényeket, miket már ismertem, de számomra újakat is felsorolt. Izgalmas lehet az élete, s jó dolog, miképp a két kedvenc hobbija kéz a kézben jár. Elgondolkodok azon, amit kérdez a boszorka. - Egy muglinak kétszer jobban kell igyekeznie. Ami nektek természetes, az engem lenyűgöz, de épp ezért is olyan különleges a ti…vigyia a mi világunk. Nem utolsó sorban a legendás lények képezik a kedvenc tantárgyamat, meg a professzor is a szívemhez nőtt, le akarom nyűgözni…fu ez elég stréberesen hangzott nem? – kérdezek vissza végül. Nálunk, a hollóhátnál, elég sok az igyekvő, akik ki akarnak magasodni, épp ezért is oly nehéz ez, de bepiszkolni már kevésbé szeretik a kezüket, ezzel én némiképp előnyben vagyok. Az erdő egyre sűrűbbé vált, miképp beljebb haladunk. A lombkoronák már csak tompa fényt engedtek át. Valami hirtelen kiugrik a szemközti bokorból, a pálcámat kirántom, a szívem hevesen ver, ám csak egy szimpla róka az. A ravaszdira, már azt hittem az erdő egy másik lakója, méghozzá egy acromantula. Roppant kellemetlen lenne egy hatalmas ízeltlábúval találkozni. - Amúgy mi a legveszélyesebb, ebben az erdőben? – érdeklődök suttogva, bár a kíváncsiságomat lehet megfogom bánni.
Vendég
Csüt. Dec. 31, 2020 1:38 pm
Alisha & Maxwell
M
ár megszoktam, hogy hasonlóan reagálnak arra, hogy bájitalkészítő családom van, nem lep meg, csak senki ne akarjon segítséget kérni tőlem abból a tantárgyból, mert türelmem nem sok van, hogy elmagyarázzak számomra nagyon egyértelmű dolgokat. - Igen, roppant izgalmas mérgeket és ellenszereket kis palackokba zárni. - Sóhajtom el magam fáradtan, mert én tudok olyanokat is, amiket itt nem tanítanak az iskolában, viszont az üzletben jó hasznot húzhatunk belőlük. Nem értem, hogy ez miért izgalmas, nekünk hála árthat sok tehetségtelen boszorka és varázsló másoknak. Én nem szívesen ártok senkinek, inkább csak a gyógyító ereje érdekel a főzeteknek és a pozitív hatásuk. - Ugyan már, az iskola ha felvesz egy ilyen diákot, hidd el, hogy ellenőrzi, hogy bevegye a főzetét és elzárt helyen legyen. Amúgy igen, volt és biztosan vannak is még vérfarkas tanárok, ez ma már elfogadottabb, mint régebben volt. Amúgy könnyen rájöhetsz, hogy ki vérfarkas az iskolában, mert teliholdkor hiányoznak az órákról, mert gyengélkednek napközben. És igen, nem tehetnek róla, ezért sem lenne fer, ha kirekesztenék őket az oktatásból, nincs azért olyan sok belőlük, hogy egy iskolát létrehozzanak a számukra. - Válaszolok kicsit hosszabban, a mugliknak olyan könnyen teletömik minden baromsággal a fejét a tévében látott dolgokkal. Biztos sok olyan filmet látott, amiben máshogyan festik le ezeket, ami annyira jellemző amúgy. Én néha nézek tévét csak és elég hamar fel tudnak húzni a benne lévő mugli dolgok. - Azok a csivavák a kutyák szégyenei, lábtörlőt csináltatnék belőlük. - Nem kedvelem a kistestű kutyákat, amiket divatból hordanak magukkal a legtöbben, komolyan nem értem a létezésüket, meg az árukat sem, mert amúgy drágák, ha valaki venne szeretne egyet. - Igen, a hoppanálás megviseli a szervezetet és elég gyomorforgató az első pár alkalom, de hozzá lehet szokni hamar és persze vannak olyan bájitalok, amik segítenek a rosszullétek ellen, de kevesen tudnak róla, így nem valami keresett dolog, de létezik. - Legalább tanult is valami új dologról, amit más aranyvérű sem ismer feltétlen, szóval talán még hálás is lehet, hogy megosztottam vele egy ilyen apró, de annál nagyobb luxust jelentő dolgot. - A furkászokat használják a koboldok is kincskeresésre, szóval gondolom akad a Gringotts-ban is alapból belőle. Amúgy nem lep meg, hogy az a kedvenced és nem tudom milyen vicc lehetett, de lehet jobb is, ha elfelejted. - A kezemmel legyintek is, hogy tényleg jobb lesz úgy. Tipikus mugli,, akit a pénz határoz meg valószínűleg és nem más egyéb dolog. A hollóhátasak mondjuk okosak, kitalálhatna valami okosabb pénzkeresési lehetőséget is. - Eléggé, de hát hollóhátas vagy, ez alap. - Én meg mardekáros vagyok, csak a saját érdekeimet nézem, szóval túl sok önzetlenséget ne is várjon tőlem, de erre már rájöhetett, mikor találkoztunk is. Most az a legfontosabb, hogy a kis beszámolóján ott lesz az én nevem is és bizony nem fogunk egy kis golymóknál megállni, sokkal nagyobb vadak is vannak itt az erdőben. Maxwell pálcát ránt, én meg ráteszem a kezem, hogy a földet célozza meg vele. Én nem ijedtem meg, valahogy több ilyen varázserdőben jártam már, így nem lep meg a róka, ami elénk kerül a bokorból hirtelen, majd tovább is iszkol. - Az akromantula, még mindig itt lakik úgy vélem a Tiltott Rengetegben, a régi fészkének a helye is megvan feljegyzésben, szóval annak a közelébe sem fogunk menni, megnyugodhatsz. Amúgy meg sose lehet tudni, mibe botlunk, bármikor leszállhat itt egy sárkány is pihenni. - Én teljesen nyugodtan beszélek, de azért megnézem Maxwell arcát, hogy mit szól mindezekhez, mert hát, valljuk be, hogy ezek a legveszélyesebb bestiák és nem pont ezekkel akarunk találkozni. Jó, én szívesen megnéznék egy sárkányt, de nem vele, nem most és nem itt. - Este még ijesztőbb lett volna kijönni ide. - Fordulok felé széles vigyorral, majd a kezemmel pár faágat megtartva letérek az útról és intek, hogy jöjjön mögöttem. Én odafigyelek, hogy ne lépjek rá lehetőleg egy faágra sem, meg csúszós talajra sem. Mocsarasabb részhez érünk és megállok egy kövesebb részen és leguggolok, a szám elé teszem a mutatóujjam, majd előre mutatok a mocsárba, ahol kígyózó mozdulattal úszik valami, majd megáll és olyanná válik, mint egy egyszerű fadarab. - Na mit találtunk? - Suttogom oldalra, hátha kitalálja, adok neki esélyt rá, ha nem, hát majd elárulom mi is ez. Én nem érném be ennyivel, de ha mást nem találunk, akkor nem árt, ha van tartalékunk, mint ez a kis lény példának okáért.
Vendég
Vas. Jan. 17, 2021 6:31 pm
Maxwell & Alish
N
agyon sokat kell még tanulnom a varázslók világáról, ez az is bizonyítja, mennyire meghökkent a családi név mibenléte, valamint az ahhoz fűződő büszkeség. Alisha se kezeli ezt túlságosan közömbösen, számára is fontos az, amit az ősei annak idején véghezvittek, s az azzal egybenőtt családneve. Mint kiderült a főzetek mesterei, amely bizonyára olyan, mint a mi világunkban egy nemesebb gyógyszercég. Habár az Abszol útat elnézve, itt nincsenek olyan nagy gyáriasodások, inkább kisebb családi vállalkozások jellemzőek erre a különc társadalomra. A bájitalokról szóló lelkendezésére, viszont csak egy begyakorolt álmosolyt vágok, izgatott bólintásokkal megfűszerezve. Nocsak, nem tudtam, hogy valaki ennyire szereti ezt a tantárgyat. Habár én a tudálékosak gyűjtőhelyére kerültem, nem minden esetben tudott lekötni ez a fajta tudomány. Sok bájitalórán ásítok nagyokat, s merengek el az üstöm felé görnyedve. A farkasemberekről, valamint az iskolai tanárokról szóló kapcsolaton, persze meglepődtem. Hiába, veszélyes fenevadak, bár az ellenszérum minimálisra csökkenti a kockázatokat. - Nekem sincs velük bajom, csak ne tépjék le a kezemet teliholdkor. – kuncogom el a végén. – Ráadásul elég sok mágus van, ki kiemelkedett köztük, pont úgy ahogy a varázstalanok gyermekei közül is. A csivavákkal kapcsolatos kijelentésén ténylegesen elvigyorodok, most semmiféle megjátszás nincs a dologban. Én se kedvelem különösebben az apró termetű állatokat, főleg ha elkényeztetik őket, mivel akkor egy kisebbségi komplexussal rendelkező roppant idegesítő lényt kapunk. A hoppon állásról tartott kiselőadás viszont érdekesnek találom. Még én se hallottam ezekről a dolgokról. Senki nem mesélte, hogy csökkenteni lehet a mellékhatásait. Persze a legtöbb varázsló, inkább túlesik rajta, minthogy pár sarlót, vagy akár galleont adjon, egy effajta szerért. - A koboldok szerintem a tárna mélyére zárnának, hogyha nekik sütném el azt a viccet. Eléggé sótlan, s unalmas lények, ráadásul rosszindulatból se kaptak keveset, habár a bankárok nálunk se különbek. – jegyzem meg angolos humorral. - Persze hollóhátas vagyok, mégse szabad beskatulyázni valakit. Ahhoz képest, hogy mardekáros vagy csak segítettél nekem. A többi házból senki sem segített, még a sajátoméból sem. – világosítom fel a boszorkát. Még én se tudom elhinni, hogy egy ezüstkígyós szimbólumot viselő diák segít nekem, mivel a pletykák alapján sokan térnek rá közülük a rossz útra. Előbb számítottam volna egy hugrabugos segítségre…hogy is van a mondóka ,,hugrabug nyájas népe…igazságos’’ na már magam se tudom, pedig a süveg elszavalta év elején. A Rengetegről tartott kijavítás persze cseppet sem tetszik, épp úgy, mint a sárkányos rész se. Igaz, ha választani kéne a kettő közül, én inkább egy zsémbes sárkánnyal, mint egy óriás ízeltlábúval futnék össze. - Szóval vigyáznunk kell. – mondom kissé bátortalanul, gyorsan ide-oda kapkodva a tekintetem, hátha meglátom az előbb említett lények egyikét. Persze Alisha estére tett célzata, némiképp segít, bár még beesteledhet, szóval annyira nem tudok neki örülni. Itt meg aztán végképp nem látni, hol jár a nap, a sok lombos fától. Az intésére felfigyelve, szépen utána battyogok kellőképpen szétnézve magam előtt. Igaz egy ágra majdnem rálépek, mégis a bakancsomat, lassan felemelem róla, illetve egy kevésbé zajos részre teszem le. Mocsaras területre érve, nehezen ugyan, mégis sikerül kiszúrnom a mágikus lényt, melyre mutat. - Uhhh…csak nem? – észre sem veszem, miszerint az izgatottságomban kissé hangosabb vagyok a kelleténél. Szerencsére a farönknek tettető dolgot ez nem zavarta meg. Szépen előveszem a nálam lévő jegyzetfüzetet, és a tollamat épphogy hozzáérintem az üres laphoz. - Ez nem a mandragórák esküdt ellensége, a dugbog? Hogyha ez így igaz, akkor ez a képzett varázslóra nem veszélyes osztályba tartozik, milyen érdekes. – persze mindenekelőtt megvárom, hogy a lány helyesen intsen, s csak utána kezdek körmölni. Remélem, segít pár dologban, viszont egyelőre csak mocsári lény viselkedésének leírása is elegendő. Az írásban egy valami zavarmeg, méghozzá az egyre erősödő patadobogás. - Mi lehet ez, talán egy unikornis, vagy egy kentaur? – érdeklődök megszeppenve a társamtól, mialatt a mocsári lény eliszkol. A szívem egyre hevesebben ver, és ösztönösen lebukok.
Vendég
Kedd Feb. 02, 2021 8:37 pm
Alisha & Maxwell
I
nkább nem jegyzem meg, hogy teliholdkor nem csak a kezét tépné le, hanem csak az maradna belőle lehet, semmi több, úgy szétmarcangolhatná őt egy vérfarkas, ki nem él a főzet adta lehetőséggel. Így is eléggé tart tőlük, remélem ez így is marad, mert kell egy minimális normális félelem. - Ezért nem mentem soha kiskoromban holdborjúkat nézni többek közt, veszélyesek azok az esték a szabadban. - A hajam a fülem mögé simítom és a talán első természetes mosoly kaptán visszamosolygok, nem mindenki szereti a kistestű kutyákat, legalább ebben egyet értünk. Sajnos úgy érzem, hogy bármennyire is izgalmas ez a kis túra, őt csak a feladat érdekli, meg a kiváló jegy, nincs oda annyira ezekért a csodálatos varázslényekért. - Szerintem amilyen fapofák, egy felpillantásra se méltatnának, nem szeretem őket, a pénzügyeket mindig apám intézni, egyszer mentem el vele és elég is volt a koboldokból. - Elhúzom a számat, rossz szájízzel beszélek róluk, mert hát tényleg olyan sótlan és szemét népek, maguknak valók. A kijelentésén felkacagok, nem csak azok kerülnek a mardekárba, akik a rossz oldal felé húznak, mi aranyvérűek és önzők vagyunk, nem teszünk semmit anélkül, hogy hasznunk lenne belőle. - Csak azért segítek, mert így van lehetőségem kijönni a tiltott rengetegbe, meg természetesen majd mondod a tanárodnak, hogy ki segített és azzal én szintén jó pontot szerzek nála. - Természetesen azért engem sem lehet beskatulyázni, mivel a saját házam közt sem akadnak barátaim szinte, eléggé magamnak való vagyok. - Igen, vigyáznom kell rád, nem véletlen kell végzőssel kijönni ide, de ha valami veszélyes megközelít, eltűnünk és ennyi, nem kell aggódni. - Megveregetem a hátát biztatóan, mert hát én tisztában vagyok a veszélyekkel és bizony ha úgy van, tiplizünk amilyen gyorsan csak lehet hoppanálni. - Igen, ez pont az és amúgy elég veszélyes, nem akarod, hogy a mocsár kívül mászkáljon egy és lábon harapjon. Lehet nem csak ez az egy van itt, szóval jól nézd meg hová lépsz azért. - Ez egy jó tanács, mert hát kellemetlen a harapása és ha felsikoltana, akkor lehet olyan lény figyel fel ránk, amivel nem szeretnénk találkozni. - Egyik sem, az unikornis nem hívja magára a figyelmet és a kentaurok is inkább csendben közlekednek, ez pár thestral lesz, de őket ugye nem mindenki láthatja. Ezek az iskola szelídítettjei közül valók lehetnek, csak tudnám mit keresnek errefelé. - Kicsit felemelkedek a rejtekből és feléjük mutatok, merre vannak. Megállnak és az egyik legelni kezd, a másik meg fülel és nézelődik addig. - Szerintem valaki megzavarta őket, te látod a thestralokat? - Érdeklődöm suttogva, amit ki is neszel a figyelő és jelez a társának. Én nem félek tőlük, tovább fognak állni úgyis, nem támadnak meg minket, csak nyugtot és békét akarnak. - Mehetünk tovább másfelé? Nem zavarnám meg őket.
Vendég
Hétf. Feb. 15, 2021 7:39 pm
Maxwell & Alish
- A
zt meghiszem, ha nekem lenne gyerekem, nyilván én is megfontolnám, mikor, s meddig engedném kint tartózkodni a varázslók világában. Hogyha az édesanyámék tudnának arról, mennyi veszély leselkedik rám a Roxfortban…bizonyára még a közelébe se engednének. – a végét kissé elkacagtam, akármennyire is komoly az ügy, ugyanis itt tényleg sokkalta veszélyesebb, mint egy egyszerű gimnázium. Csak elég magába a sportba belegondolni, ahol egy-egy törött csont, már olyan természetes, mintha csak fellöknél valakit a labdarúgásban. A természetes mosolyára, ugyancsak még jobban felgörbül az ajkam. Végre úgy érzem, nem csak kolonc vagyok a számára. Bár nyilván ettől még nem leszünk jó pajtások, de talán nem is folytjuk meg egymást egy kanál vízben. A koboldos témára, nem csoda, hogy úgy reagál. - Nekem se volt sok kedvem velük találkozni, mikor pénzt mentünk felváltani. Pláne a szüleimnek. Ha belegondolok, miszerint az első szürreális lény, mellyel találkoztak pont a koboldok voltak…- csak csóválom a fejem. – Bizonyára gyorsan kiábrándultak a világunkból. Alisha tényleg nem az a tipikus mardekáros. Hogyha az lenne, akkor nem is segített volna nekem, igaz van némi ravaszság benne, mivel a pontok is érdeklik, ráadásul önös célból kísér engem, de attól még nem olyan szörnyű, mint a kígyófészek többi tagja. - Rendben, próbálok megnyugodni. – jelentem ki kisebb füllentéssel, mert azért még mindig ott mocorog bennem, a gondolat, hogy egy szőrös ízeltláb egyszer csak rám veti magát, ám minden félelmem szertefoszlik attól a bizonyos izgalomtól. A mocsár pereméhez megyünk, ahol az egyik lényt figyelhetjük meg a természetes élőhelyén. Roppant izgalmas így látni őt, s nem pedig a könyv lapjainak illusztrációjában. Megfigyelem a mozgását, valamint jegyzetelni kezdek, illetve egy roppant vázlatos skiccet rajzolok fel róla. - Ezt megjegyzem. – nézek fel a lapjaimból a dugbogra, vagy pedig a boszorkára figyelve olykor-olykor. - Szerethetnek itt élni, az üvegházban lévő mandragórák nagy csábítást jelenthetnek számukra. – jelentem ki, még mielőtt felfigyelek a jellegzetes hangokra. Csak értetlenül nézek a lányra, mikor a nevét közli velem. - Micsoda? Thestral? – ezeket még valószínűleg nem tanultunk, bár mintha már a maguktól járó lovas kocsiknál el-el ejtették hallani véltem volna ezt a nevet. Kémlelek, s figyelek, azonban semmit se látok, még akkor se mikor az irányukba mutat. Eleinte megfogalmazódik bennem, hogy csak a bolondját járatja velem, mégis ez a varázslóvilág, kissé se lehet különös egy olyan lény, amelyet csak bizonyos emberek láthatnak. - Én nem látom őket. Hogyan jelenhetnének meg előttem? – biztos voltam benne, hogy valami mágikus ital, vagy egy ige szükséges hozzá. Amint válaszol, kissé várakozva, ám rá fogok kérdezni, hogy ő kit is veszített el, persze csak diszkréten. - Igen, hogyha gondolod, tovább állhatunk.
Vendég
Csüt. Feb. 18, 2021 9:15 pm
Alisha & Maxwell
- É
s ha tudnák, hogy mi mindenre leszel képes, akkor lehet félnének is tőled és el sem engedtek volna ide tanulni. - Rávigyorgok a fiúra, mert hát mindent lehet rosszra is használni, én már csak tudom, elvégre sokan keresnek mérgeket és ártó bájitalokat az üzletünkben is, rengeteg rosszindulatú varázsló van a világon, akik a muglikat szívből gyűlölik és ott ártanak nekik, ahol lehet. Én sem kedvelem őket, de azért ezt kicsit túlzásnak érzem. - Amúgy a mugli világban is sok veszély van, voltak balesetek, de ugye létezik felejtő bűbáj és helyreállító is, de ha bármi történik, most már jó eséllyel tudni fogsz róla. - A Roxfort a legbiztonságosabb hely amúgy, de ezt a kis gondolatot inkább megtartom magamnak. - Hát megnéztem volna az arcukat a szüleidnek, amikor beléptek az Abszol útra, bár akkor még neked is minden új lehetett még. A koboldok meg hát, ja... pont olyanok, amilyenek, egy unikornis vagy holdborjú nagyobb kedvet hoz a világunkhoz. - Igen, nem tudom kihagyni a kis aranyos holdborjúkat, hogy ne említsem meg őket, azt hiszem ha kijelenthetem, akkor az a kedvenc legendás lényem. - Jól van. - Tényleg igyekszik leplezni, hogy mennyire izgatott, a szavaim mellé kap még egy fejpaskolást is, mint egy kiskutya, ne higgye azt, hogy én jó fej vagyok, rontaná a hírnevemet. - Igen, csábulhatnak is, de a professzor mindig fel van rájuk készülve, nagyon ritka, hogy sikerül bejutniuk a növényházba. - Ezért nem fog látni ilyesmit az iskola közelében és talán ezért is lesz ez jó a beadandóba. - Thestral igen, fekete szárnyas lovak, csak hát úgy képzeld el, mintha ilyen élőhalott lenne. - Halkan felsóhajtok a patásokat nézve szomorúan. - Csak az látja őket, akinek meghalt egy közeli hozzátartozója és a közelében volt végig, nem szeretnéd látni őket. - A fejemmel nemlegesen bólintok is lassan, a földet nézve, mert hát nem minden olyan vidám és egyszerű a világunkban. - Menjünk arra tovább, nézz a lábad elé azért, nehogy egy dugbog megharapjon. - A mocsár mellett megyünk tovább, én is a lábam elé nézek, kerülöm az össze fa szerű dolgot, nem csak a hang, hanem az említett lény miatt is. - Már nem maradunk sokáig kint, lassan kezd esteledni és jobb, ha visszaérünk még időben, remélem találunk még valamit, amiről írhatsz. - Szinte, ahogy kiejtem ezt, meg is állok és a kezem felemelem, szinte mellkasba vágva szegény hollóhátast, hogy álljon meg. Kicsit baljós érzésem van, sötét van, de a pálcám fényével pókhálós részt szúrok ki, ami nem jelent túl jót. - Menjünk visszafelé, fogd meg a kezem és menj, én a hátunk mögé nézek, nem akarok meglepit. - Súgom közelebb hajolva és a kezem fel is emelem, hogy fogja meg és menjünk innen, nem akarok óriás pókokkal találkozni inkább. Mondjuk egy felem úgy van vele, hogy elhoppanálunk és ennyi volt, de a biztonság fontosabb. Remélem még nem szagoltak ki minket és nem követ egy sem minket, bár ezek nem egyedül szoktak lenni.
Vendég
Hétf. Márc. 08, 2021 7:16 pm
Maxwell & Alish
N
émi büszkeség volt a mosolyomban. Nem mintha arra vágynék, miképp féljenek tőlem…pláne nem a szüleim. Inkább a hatalom szó, amitől kissé meg is borzongok. Gyűlölök másokat bántani, sőt, ha haragszik rám valaki, az egy roppant kellemetlen érzés a szívemben. Bár ha lenne hatalmam, akkor megvédhetném a szeretteimet, ezzel viszont lehet pont az ellenkezőjét érném el vele. Elég, ha az ember a Bogar bárd meséi-re gondol. - Elképesztő lehet ebben a korosztályban varázsolni. Már biztos minden menő átkot elsajátítottál. – fűztem hozzá kissé megkésve, hogy ne csak én kapjak a bókból. Már szeretnék én is egy felsőbb évfolyamban lenni, hiszen ott már igencsak bonyolult, valamint erőteljes pálcamozdulatokat gyakorolnak. A muglik világáról tett veszélyről szóló kijelentésre hevesen bólogatok. Főleg az elvarázsolt tárgyak okoznak bonyodalmakat. Emlékszek egy nőre, ki az egyik szebb napokat is látott Jólsep-rel takarított. Szinte minden nap kiált és a bejárati ajtó előtti lépcsőfokokról suhintotta le a port. Bizonyára azt a varázstárgyat, már hatástalanították, vagy csak én látok bele többet? A fene tudja. Nem sok kell, hogy a varázslatos lények kapcsán újra Alisha-ra figyeljek. - Igazából, szerintem az összes állat ilyen. – gondolom végig a kijelentésemet, majd folytatom. - Néha az emberek túl bonyolultak a számomra. Még azt is megölik, aki a legjobb barátjuk, ez pedig gyűlöletes bűn. A holdborjúk valószínűleg tényleg megtisztelt helyet foglalnak el a másik szívében, hiszen már kétszer megemlítette őket az elmúlt órában, s némiképp a hangjának is van olyankor egy áradozó hangzata. Persze az én szívem is ellágyul, ha kisebb állatokat látok, ezt viszont szintén leplezni próbálom. - Igen, gondolom, hogy amióta áll a Roxfort már jó pár intézkedést kitaláltak a kis rosszaságok ellen. – virulok fel, bár leginkább a vakondok jutnak róluk az eszembe, mikor kint a földet túrják, majd feljönnek a felszínre, s ásóval egyet rásóz valamelyik fukar kertész…szegény párák, pedig csak azt teszik amiért megteremtődtek. Az érdekes, számomra láthatatlan lényekre felkapom a fejem. Ez olyan dolog, amit nem tudok lerajzolni, szóval csak jegyzetelek, ám az írás alábbhagy, mikor Alisha beavat abba a bizonyos titokba. Kissé hezitálva, meg akarnám érinteni a vállát, már-már ösztönösen, ám félúton megáll a kezem. - Sajnálom… - nyögöm ki elcsukló hangon. Nem lehet szép történet, s pont ezért se faggatom róla. - Azt nem szeretném. – teszem hozzá, mikor a dugbog újra szóba kerül, bár még mindig az jár eszembe, hogy vajon kit veszíthetett el a másik. Már lassacskán megy le a nap, persze a sűrű lombkorona miatt, nehéz megmondani mennyire telik az idő. A boszorkány is szeretné, hogyha lassacskán visszafelé ballagnák, melyre egy igazoló ,,ühm’’ a válasz. Szinte észre sem veszem a kezét, így egyenesen belefutok a feltartóztató mancsba. Már éppen egy szelídebb káromkodásra állna az ajkam, mikor én is észlelem a veszélyt. Jobbra-barra nézek, tekintetem fenyegető árnyékokra vetül, honnan akármikor kibújhat egy-egy ízelt láb. A szavainak engedelmeskedve megfogom a kezét. Nem hezitálok, most nem szabad, minden utasítását követnem kell. Apró neszek, s az avar felsuhan. - Mintha egy szőrös, lényt láttam volna arra elsuhanni. – mutatok a mozgás irányába, a pánikomat alig bírom leplezni. A jegyzeteimet elrakom, illetve a pálcámat előkapom, mivel én is tudnék védekezni. Az elhomályosult horizont felől, ízelt lábak meredeznek felfelé, mintha felénk nyúlnának. - Ezek mennyien vannak? - teszem fel a költői kérdést, mivel a választ sajnos tudom.
Vendég
Vas. Ápr. 11, 2021 3:06 pm
Alisha & Maxwell
F
elvonom az egyik szemöldökömet a kijelentésére, nem tetszik, hogy a varázslatok közül, az átkokat emeli ki, mintha én lennék a megtestesült rossz. Mondjuk a mardekárosokat a legtöbben gonosznak tartják, talán meg sem kellett volna ezen lepődnöm. - Nem szeretem a sötét mágiát és az átkokat sem, én inkább más területeken vagyok jó, mint a gyógynövénytan meg legendás lények gondozása. - A bájitalt inkább fel sem hozom, mivel az alap egy magamfajtának, akinek a családja erről híres és már amúgy is említettem, hogy abban jó vagyok. - Ez az élővilágban mindenhol így van, állatias ösztön a gyilkolás, én nem veszem emberszámba azokat az embereket, akik élvezik mások életének az elvételét. - Talán ilyen szempontból jobb is, hogy tudok varázsolni, mert könnyedén meg tudom magam védeni a buta mugliktól, a felejtés átok is elég jól megy, bár ha fogyatékosak lesznek tőle, engem az sem érdekelne, a világnak tettem csak ezzel is egy szívességet. - Én is sajnálom, de ez van. - Megvonom a vállam és ennyivel le is zárom, mégis mit is mondhatnék, nem fogom megköszönni, hogy sajnálja, mert az hülyén jönne ki, meg hát nem most volt már anyám halála, szóval nem érint annyira érzékeny sem a dolog. - A francba, hopponálni fogunk! - Sajnos én is látom a szőrös lábú barátainkat és mivel egy a közelben kezd el leereszkedni felénk, így gyorsan el kell húznunk innen a csíkot. Kellett nekünk ezekről beszélni, most bevonzottuk őket és ezzel le is zárhatjuk a kis túránkat. A kérdése után már el is tűnünk onnan és a Tiltott Rengeteg szélén, a biztonságos zónában érkezünk meg. Elengedem a kezét és hátrálok gyorsan, nem szeretném, ha rám okádana, elvégre ez lehetett az első ilyen utazása és az sosem kellemes. A szememmel gyorsan felmérem, hogy egyben van és nem történt baleset az utazás során. Nagyon sóhajtok, ahogy megnyugszom, ez meleg helyzet volt így a végére. - Most már tudom merre nem szabad menni az erdőben és remélem te is megjegyezted, hogy azt a részét messziről elkerüld, sőt, talán szólhatnál róla a professzornak is majd, hogy mikor elküld ilyenre, akkor azt a részt szóljon mindenkinek, hogy hagyják ki. - Megtörlöm a homlokom, leizzadtam egy pillanat alatt szinte az ijedtségemben, még jó, hogy nem fagytam le és sikerült a hopponálás. - Na azt hiszem van elég anyagod a kis kirándulásról, szóval mehetünk is vissza Roxfort biztonságos falai közé. Azért remélem nem lesz rémálmod. - Megbököm a könyökömmel oldaltról kicsit, elvégre jobb elviccelni ezt az ijesztő találkozást az óriáspókokkal, mint traumaként átélni ismét jó pár álmatlan éjjelt okozva. Remélem nem lesz ilyen baja, de ha igen, szívesen adnék rá altatót, mi elkergeti a rémálmokat, már ha hozzám fordulna ezzel a problémával.
Vendég
Csüt. Ápr. 22, 2021 8:44 pm
Maxwell & Alish
K
issé fura volt hallani a kifakadást, hiszen úgy gondoltam semmi rosszat nem mondtam. Én az átkokat menőnek tartom, bár ez még lehet, az én felelőtlen felfogásomat tükrözi. Akárhogy is, még gyerek vagyok, nem csoda, miszerint nekem még nem tanítsák azt, mint a felső éveseknek. - Bocsi, nem úgy értettem. – jegyzem meg, kissé lehajtott fejjel, hogy ne lássa a szégyenemet. Legalább másban egyet értünk, így az emberek bonyolultságában is. Alisha kijelenti azt, amit én nem mertem, mégpedig az ember természetellenes gyilkolási hajlamait. Igen teljesen igaza van, sajnálatos módon nincs különbség a mágusok, meg a muglikközt se ebben az esetben. Mind a két közösség gyilkol, hatalom, irigység, vagy egyéb önző érdekekben. Bár nem olyan rég még az ösztönök nélküli öldöklés volt szóban, most viszont az ösztönösre kerülhet sor, hogyha kissé nem igyekszünk, ugyanis sikerült egy akromantula fészek közelébe kerülni, ráadásul ezt a tulajdonosai sem hagyták figyelmen kívül. A sok szőrös ízelt láb, igyekezett a mi irányunkba, hogy hálóiba ejtsen, s kiszáradt múmiává aszaljon minket. A hopponálás szóra kissé összerázkódott a hasam. Olyan sokat hallottam már erről a praktikus, ámde mégis hányingert keltő módszerről, hogy egyből a hullámvasút jutott az eszembe róla. A dolog hirtelen történik meg velem, és épp olyan hirtelen ér véget. Térdelek a fűben, s úgy érzem, a gyomrom öklömnyi méretűre zsugorodott. Próbálok elvonatkoztatni a hányingertől, ám ez mégse sikerül. A keserű szájízemet, a nálam lévő vízzel elnyomom, ám a kívánt eredményt nem százszázalékosan hozza az meg. - Mindenképpen szólok neki. – lihegek még kicsit, majd folytatom. – Ettől függetlenül azért jó móka volt. Köszi, a segítséget. Már épp nyújtanám a kezem, egy bajtársias kézfogásra, de eszembe jut, hogy az csupa mocsok, mégpedig a hopponálás melléktermékétől. Ösztönösen a hátam mögé dugom a kezem, bár kétlem, miképp Alisha nem vette volna észre. - Azt én is remélem, bár az iskolai falain belül már úgy is biztonságban vagyok. – a bökésére elkacagom magam, majd még egyszer visszanézek, aztán igyekszek a Hollóhát klubhelyiségébe.
// 
