mneziátor teendőim között néha akad egy kis szabadidő, amikor vagy az ismereteimet bővítem megállás nélkül ha épp nem a macskával hadakozok és takarítok utána bőszen, mint a kis angyal, mert nem bírom a rumlit elviselni, vagy valahol lófrálok, mert kóros kávémegvonási tüneteim vannak és nem egyedül szeretném elfogyasztani csöndes magányomban. Biztos akad másnak is olyan kattanása, hogy szereti máshonnét meginni a kávét, mert az jobban esik, mint amit otthon megfőz. Van amit otthon sem lehet megalkotni. Most azonban mást sem csinálok, mint hosszú percek óta fapofával nézem az öltönyöket, mert egyszerűen képtelen vagyok eldönteni, hogy melyik menne Nickhez. Nem azért, mert elképzelésem sincs arról, hogy miben mutatna remekül, de gyakorlatilag a szervezkedés egyetlen momentumát sem ismerem. Valamiről pedig vagy úgy alkotok véleményt, hogy tisztában vagyok az apróságokkal, vagy sehogy. Jelen esetben sehogy. Azt meg tudom neki mondani, hogy mit ne válasszon. A csipkés darabok már rég kimentek a divatból, ráadásul elég, ha a menyasszony fog majd csicsában virítani. Nem tudom, ez a téma tőlem annyira távol áll, érzem. Két gondolat között, miszerint a szürke és a kék anyagot válassza-e átsuhan a fejemen az is, hogy miért engem hívott meg. Persze, régóta ismerem őt, kiskoromban még számos alkalommal jártunk Angliában és a Scamanderek amúgy is nagyobb családi elhivatottságban léteztek, mint a Blackek. Ezt a mai napig nem tudom megmagyarázni, miért van. De Nicket a barátomnak is mondhatom és ettől kevésbé érzem magam annyira egyedül ebben az átkozott rokonságban. Annyian vannak, mégsem ismerek mindenkit. - Ne kérjünk inkább segítséget? - pillantok el az eladó felé, akit ugyan más nézelődők épp lefoglalnak, de ez nem jelentene gondot igazából. Tényleg nem tudok mit kezdeni magammal, egy ilyen helyen nem esküvői ruhákat nézegetek, hanem egy új öltönyt csináltatok a munkába. Az is elképzelhető, hogy Nick azért hívott el, mert olyan sokat lát abban a szerelésben? - Vagy az a sötét darab a kezed mellett? - tíz perc után unom meg az egy helyben ácsorgást és emelem ki a kiszemelt darabot neki. A saját ízlésemben bízok, más kérdés, hogy neki mi fekszi meg a gyomrát. Lehet, hogy neki is édes mindegy és csak túl akar esni az egészen. Én begolyóznék attól, ha valaki döntene helyettem, tovább megyek, begolyóznék attól, ha ennyire szaladni kellene valami ismeretlen felé. Család meg a többi elég komolyan hangzik. Mindegy, addig jó, amíg én egy ilyenbe nem csöppenek bele. - Illene hozzá valami ezüstös mandzsettagomb.
Ha az életem ugyanolyan megszokott lenne, mint bárki másé, most valószínűleg sokkal de sokkal könnyedebben hívtam volna el mondjuk a nővéremet öltönyt választani, mert neki aztán tényleg tudnia kellene, hogy mit is adjon a varázsló fiára. Mivel azonban mindennek mondható a kapcsolatunk csak fényesnek nem, inkább egy másik személyt kértem meg a rokonságból. Olyat akiről lesüt, hogy ért az öltönyökhöz. Én őszintén megvallom, nem értek ehhez, mert sokkal jobban szeretem az egyszerű dolgokat, így a ruhák terén sincsenek nagy elvárásaim, csak kényelmes legyen és jól érezzem benne magam. Ezt eldönteni egy öltöny esetében számomra elég nehéz, nem is nagyon akarom beleélni magam abba, hogy ezt követően mindig öltönyt kezdek el vásárolni. Oh nem! Nem és kész! Dominic pontosan annak a személynek tűnt, akitől tanácsot kérhetek, mert ha ki is oktat csak segíteni szeretne. Emellett ha már próbára teszem szerencsétlen idegeit, akkor most másra is lehetőségem lesz. Nem tudom, hogyan fog rá reagálni, de itt és most tökéletes lehetőségem van arra, hogy ezt kiderítsem. Maximum nemet mond és kész. Kénytelen leszek valaki mást megkérdezni és kész. Ám mégis a jó rokoni és baráti kapcsolat megerősítése érdekében én ragaszkodni fogok hozzá és ha nem egyezik bele… Sajnos nem játszhatom el a megsértett kisgyereket, aki toporzékol, mert valami nem úgy sült el ahogyan azt ő eltervezte. Mert még mindig zavar ez az egész helyzet és kétlem, hogy ennek jó vége lesz. – Ne kérjünk, te elég vagy. Amúgy sem vagyok biztos benne, hogy most ráérne. – én is az eladó felé pillantok, de sokkal inkább azért, hogy megbizonyosodjak arról még mindig lefoglalják őt mások. A legnagyobb gond talán az, hogyha ruhákról van szó akkor kevésbé vagyok céltudatos, mert Merlin tudja, hogy mi az ami illik hozzám, meg talán a stílus szakértők. Jól lehet, hogy Dominic nem teljesen hivatásos szakértő ebben, de én úgy hiszem, hogy sokkal több a tapasztalata ebben, mint nekem. Kíváncsian elveszem tőle a ruhát amit idead. Egy kicsit szkeptikusan állok hozzá ehhez az egészhez, viszont már nem igazán tudom magamban tartani, hogy tulajdonképpen miért is jöttünk el ide. Szóval tényleg döntenem kéne, mit és hogyan választok. – Tudod mit? Felpróbálom! Ha azt mondod, hogy egész emberi formám van benne, akkor ez lesz az, ha nem illik hozzám akkor segítséget kérünk. Mit szólsz hozzá? – kíváncsiskodom, a tőlem megszokott ártatlanul tapintatos módon. – Ezüstös mandzsettagomb? Rendben. Legyen. Én valami egyszerűre gondoltam. – magyarázkodok, bár igazából nekem édes mindegy, hogy milyen lesz az a mandzsettagomb, úgysem látszik, hacsak nem hadonászok a karjaimmal és karmestert játszom a jelenlévők előtt majd, amit kétlek.
ok esetben elmondhatom azt, hogy a családom közel és távol is összatrtó és ezt a hagyományt nem én szeretném megtörni. Ha valaha is fordult olyan elő, hogy nemet mondok Nicknek a találkozóra, akkor vagy azért történt, mert épp egy teljesen másik kontinensen voltam, vagy mert valami elhalaszthatatlan dolgom volt - ami lássuk be, ha azt nézzük, hogy én magam elég fontoskodó vagyok, akkor előfordult. De most valamiért azt láttam rajta, hogy tényleg fontos. Mondjuk nem tudom, lehet az izgatottság teszi őt ilyen különössé. Nem tudom átérezni milyen is lehet, hisz egyrészt még csak meg sem fordult a gondolata a fejemben, másrészt pedig nem is állok olyan helyzetben, hogy fontolóra vegyek. Biztos aktuális volt már, biztos valami mást akar. Nem, dehogy, az én Nick barátom nem olyan, aki egy nap kitalálja, hogy akkor ő most megnősül. Valamilyen ráhatásnak biztosan kell lennie. - Időnk, mint a tenger. - ráérne, de micsoda? Azért tettem szabaddá a délutánom, hogy most itt legyek. Így aztán értetlenül is figyelem őt, ahogy tekintete még mindig a ruhákon jár. Erős késztetést érzek arra, hogy a kezébe nyomjam az egyiket, ezt vegye fel. Vagy bármi. Csináljon valamit, mintha vásárolna, mert még a sok hezitálással kiraknak innét minket. És még jogos is lenne. Szerencsére azért nem kell attól félteni, hogy észre vegye magát. De az is lehet, hogy a türelmetlen szájrángásom tesz, a szúrós tekintetem, a sóhajom vagy a támaszkodásom az egyik ruhaállvány szabad végénél. Ha tudtam volna, hogy ennyire nyomasztóan unalmas és üres lesz a ruhaválasztás, akkor el sem jövök. De komolyan, mi motiválja őt arra, hogy így húzza az időt? Azt hittem, hogy legalább színben van elképzelése. - Jó lenne, ha így működne. De tudod egyáltalán, hogy milyen színe lesz a menyasszonyi ruhának? - még ha adna valami kapaszkodót, akkor én sem adnék neki valamit hasraütés-szerűen, mi több, akkor sokkal jobban felélénkülnék, mint hogy hallgatnánk itt egymás mellett, mint két megkukult zsák krumpli. Még a gombok kapcsán is csak ráncolom a szemöldököm. Valamiért kezd olyan érzésem lenni, hogy igazából nem foglalkozik a ruhákkal. Nézi, de nem válogat. Nem tudom, hogy máskor milyen vásárlási szokásai vannak, de kiborít ez a tétlenség. Elpillantok a bolt tulajdonosa felé, majd vissza Nickre, aki még mindig csak a ruhát szorongatja. - Még fel is próbálod ma vagy megkérjem hozzá a kezed, hogy bemenj a próbafülkébe? - ironikus vagyok, pedig esküszöm, hogy csak viccelődni próbálok. Valamiért nem működnek olajozottan a dolgok és már én érzem azt, hogy inkább hazamennék vagy felborítanám a mellettem elnyúló sort, mindegy, csak történjen valami. De helyette inkább nézni kezdek még néhány potenciális ruhát, hogy azokat is a kezébe nyomjam. - Mindegyiket nézd meg és majd meglátjuk.
Hogy kívülről nézve mennyire zavaró lehet, most velem társalogni, nos ahhoz semmi kétségem sem fért. Nem kellett bizonygatni, tudtam én magamtól is, hogyha ruhát kell választani, főleg egy ilyen fontos eseményre, akkor valószínűleg nem tudnék egyhamar dönteni. Egyrészt nem értek az anyagukhoz, nem is az én világom az öltönyös élet, de szerencsére másokkal ellentétben én egy kis segítséggel indulok. Kivel mással, mint a nagy Dominic Scamander-rel? Természetesen mindkettőnk lelke sírt ettől az egésztől, az övé talán az enyémnél is jobban. Egyrészt, maradjunk annyiban nem vagyok a legjobb a döntéshozatalban, főleg ha öltözködéssel kapcsolatos. Van időnk, persze, mint a tenger és a hét szentség maga, bólintok is, de annyira elgondolkodom ezen az egészen, hogy még azt is megkérdőjelezem, hogy én ezt tényleg akarom-e. Ha már itt vagyunk akkor tényleg muszáj tennem valamit. Mondjuk eldönteni, hogy mit is kellene megvennünk. Legalább az apám látni fogja, hogy igyekszem egy kicsit törődni azzal, amit kért tőlem. Még akkor is, hogyha nem megy. – A szertartásos fehér a másik meg halvány mályva színű. – mondom mindezt kevésbé határozottan Dominic pillantását kerülve továbbra is. Valójában attól tartok, hogy észre veszi őt vizsgálom és akaratlanul is meghallom a gondolatait, amire nem fogok válaszolni és reagálni sem semmit sem. Nem veheti észre rajtam, hogy iszonyat izgulok és csak azért húzom az időt, mert valójában nem mindig adódik alkalmam vele társalogni. Csak ugyebár, ezt sem a megfelelő módon adom elő, mint tőlem megszokott. – Jó, felpróbálom őket. – egyezek végül bele, azt hiszem nincs más választásom. Bizonyára hozzám hasonlóan ő is menekülni próbál, akárcsak én. Elveszem tőle azokat a ruhákat is amiket a kezembe nyom, majd pedig elindulok velük az egyik próbafülke felé. Végre. Felpróbálom az elsőt. Bár hiába van előttem a tükör amiben láthatom magam, úgy döntök Dominic véleményét is kikérem. Elég unalmas lenne szegénynek odakint mindenféle kommunikáció nélkül. Valószínűleg le foglalná magát és társalogni kezdene az eladóval, de az mégis milyen lenne már. Elhúzom a függönyt, ami eddig rejtve tartotta őherceg(nő)ségemet, hogy Dominic is láthasson. – Mit gondolsz erről? – sejthette volna, hogy azt szeretné, hogy mindegyiket felpróbáljam akkor azt is ráérősen és egyesével fogom tenni, alaposan kikérve az ő véleményét. Már csak a rend kedvéért.
✰ ∞ szószám ✰ 
