separated by distance, joined by love | Rudi x Mae

Kalandozás a magaslatokban.
Esteledik. Befejeztem a mai napra a gyakornoki munkát és bedőltem az ágyba kicsit. A hétvégére kaptam szabadnapot, és szerintem küldök egy levelet Mavisnek, hogy lenne kedve elmenni egy Japán étterembe itt London környékén. Nagyon jó volna kicsit kimozdulni a nagyokossal kicsit, és igazából rég láttam a tündéri mosolyát. Legyen este hétkor a Saint Streeten a hatvanhármas számon a találkozó, ahol majd ketten eszünk egy jó Ráment vagy akár mehetnének a  sushizgatások kis szakéval, azt is szívesen fogyasztanám vele, de persze nyilván nem a kaja miatt mennénk csak, hanem segítséget akarok kérni egy nő ügy miatt, mert azt hiszem megint szerelembe estem . . . A héten már másodjára…

Rudolph & Mavis

Az, hogy az öcsém bizonyos időközönként megkeres, nem okoz túl nagy meglepetést. Mióta elköltöztem otthonról, egyébként is sokkal jobb a viszonyunk, már csak azért is, mert így esélyünk sincs egymás agyára menni. Persze hiányzik a kis taknyos feje, épp úgy, ahogy a húgomé is, de mi lányok azért mégiscsak gyakrabban futunk össze a lányos dolgaink miatt. Most mégis a Saint Street felé igyekszem, hogy a kis Rudolph-fal falatozzunk egy kicsit. Tudja, hogy nem tudok ellenállni a keleti ételeknek, így a Ramen és a sushi is mindig terítéken vannak. Valószínűleg Dash, Dom és Sky bácsi is- aki persze utálja, ha bácsinak hívom - megköszönné neki, hogy kivételesen nem egyikük hűtőjét fosztom ki vacsora után kutatva. Mostanában ez szokásommá vált. Nem lehet mindig gyereknap.
- Helló, öcskös.. - borzolom össze a haját üdvözlésképpen. Na jó, az ölelés sem marad el, mégiscsak régen láttam őt. - Hosszú volt a nap? - kérdezem tőle harsányan, még mielőtt mindenfélét kezdenék fecsegni neki magamról. Minden napra van egy sztorim. Néha kettő is.

Rudolph & Mavis

A kusza tincseit igazgatva, de jókedvűen lépjük át az étterem küszöbét, készen állva a legfinomabb fogásokra. Mert én bizony készítettem a hasamat, és ha sushiról van szó, bizony nem ismerem a lehetetlen szót. Még csak hírből sem.
- Szalad az idő.. A szerkesztőségben is szaladhatna így, igazán nem bánnám..- hümmögök egyetértően. Bár nekem nem volt szabadnapom, de legalább elmondhatom magamról, hogy végre időben szabadultam el a munkahelyemről. Persze örömmel maradok bent tovább, ha Mr. Hami úgy óhajtja, meg hát íratlan szabályként olykor el is várják, hogy viselkedjek úgy, vagy legalább nézzen ki úgy, mintha a világ legfontosabb  munkája lenne az enyém. Pedig néha még Mr. Hami fikuszai is érdekesebbek, mint azok a feladatok, amikkel az az átkozott Travers megbíz engem. De csak idő kérdése, hogy megtörjem. Ami pedig Rudit illeti, nos örülhet, hogy legalább neki laza volt a napja.
A hely még mindig hangulatos, bár nem először járunk itt, még mindig látható rajtam, hogy  gyermeki lelkesedéssel nézek körbe, hátha felfedezek valami újdonságot. Az nem számít annak, hogy az öcsémet néhány kedves mosollyal is le lehet venni a lábáról, így csak felbiccentem az állát, ezzel is emlékeztetve, hogy nem muszáj végig nyitva tartani a száját.
- Miért nem lepődöm meg ezen?! De komolyan, Rudolph, neked mindenki az eseted... - forgatom meg a szemeimet, de immár nem beszélek olyan hangosan. Pedig az ilyen megnyilvánulásaiért igazán megérdemelne néhány kínos pillanatot és a fültanúk szúrós tekintetét. Ilyenkor csak azzal nyugtatom magam, hogy majd elmúlik nála ez az állapot.
- Felvitte Merlin a dolgodat, öcskös? Vagy az a Blomqvist-izé ilyen jól fizet? - vonom fel kérdőn a szemöldökömet, mikor magára vállalja az esténk költségeit. Naná, gáláns, igazi lovag, pedig tudja, hogy ha rajtam múlik addig eszek, míg végül a nadrágját is kénytelen lesz itt hagyni zálogba. Egy szó mint száz, van itt valami a háttérben. Nekem pedig ne legyen a nevem Mavis Yates-Newman, ha úgy zárom az estét, hogy nem húzom ki belőle. De egyelőre csak a rendelést adom le, kezdetnek pedig mondjuk jöhet egy kis rizspálinka, hogy megoldjam a nyelvét. Kivel rúghatna be nagyobb nyugalomban az ember, ha nem a tulajdon testvérével?