ha még egyszer hazárdírozásba kezdek, valaki vágja le a kezemet. vagy varrja össze a számat, vagy csak rúgjon belém. pedig Murphy figyelmeztetett arra, hogy nem kéne Rox-szal fogadnom olyan dolgokban, hogy „ki tudja leütni a másikat a Griffendél-Hugrabug meccsen a seprűjéről”. hát azt hiszem nyugodtan kijelenthetjük, hogy ezegyszer elveszítettem egy ilyen gamblinget. így meccs végén gyorsan szentesítettük is a tétet, amint leesik az első hó, mehetünk is Roxmortsba hétvégén, hogy a főutcán végig hóangyalokat csináljak. nem gondoltam bele, hogy tényleg meg kell csinálnom. az első négy még poén volt, de azóta legalább két óra telt el, én pedig legalább tizennégy hóangyalt csináltam – tuti, hogy hármat azért újra, mert végig gyalogoltak rajta a hülye emberek – és őszintén. kezdek fázni. pedig elvileg orosz vagyok, bírnom kell a hideget, meg egyéb szarságok. jó, bírom is de amikor fetrengeni kell benne, akkor még a leghidegtűrőbb ember is pont ugyanúgy járna, mint én. rohadtul fázna. de gond egy szál se, nu págágyí mondaná kedves bátyám. én meg csinálom tovább a hóangyalokat. ahogy fekszem a hóban, úgy turkálok kabátom zsebében egy szál cigarettáért, hogy legalább ez melegítsen. jó vicc. - hé Rox! – pillantok magam mögé, hogy lássam a kedves smasszert, társamat aki igyekszik minden pillanatot kiélvezni, hogy láthat fetrengeni a hóban, meg angyalkákat csinálni. nem mondom, hogy fordított helyzetben én faarccal álldogálnék és nem röhögném betegre magam. mert biztos vagyok benne, hogy ez a helyzet. - te emlékeztet engem, hogy én soha többet ne kössek fogadás veled. életem legszarabb ötlete ez. én vagyok orosz, de utálom kibaszott hó. utálom. – a feldúltság csak tettetett hangomban, szemeim ellenben kedvesen csillognak. vagyis inkább úgy, hogy lássa: nem haragszom. végülis nem is lenne rá okom, hiszen elveszítettem a fogadást, így jogosan lenne az a helyzet, hogy be is kell tartanom a szavam. a meccset és a fogadást elveszíthettem, de a becsületemet azt biztos, hogy soha nem fogom. feltápászkodok és három lépést odébb megyek. még nem fekszem le, amíg a cigarettámat szívom, de amint meglátok két harmadéves hugrabugost közeledni hozzám. meg az angyalok felé. odalépkedek a frissen készített csoda elé és megállítom a harmadéveseket. - én a helyedben nem lép hóangyalra törpe, különben én vodkát önt reggel töklevedbe és te azt nem fog megköszönni nekem. – morcosan odébb terelgetem őket, majd újra Roxra pillantok. - hány van még vissza? nem lehet elég? kezdek fázni, pedig onnan jövök ahol egész év nem látok napot, Putin vigye el hóangyalok! – dobbantok morcosan és összefűzöm magam előtt a kezeimet. pedig a fél főutca még vissza van.
Ahhoz képest, milyen bődületesen rossz volt ez a hét, tele undorító mágiatörivel és annak utolsó pillanatos beadandóival, most itt, a szállingózó hópihék alatt, meg a forró csokik párájában kijelenthetem, hogy hivatalosan is megszépült a hétvége, pedig simán rányomhatná a bélyegét a tény, hogy szerzek pár hitványt, amikor kiosztják a beadandókat. De mit számít mindez, ha van nekünk egy Ziggy, akinek a fetrengése enyhén szólva is maradandó élményt nyújt, és vannak az angyalkák, akik az első hó tiszteletére feldíszítik a Roxmorts-i főutcát - oké, a teljes igazsághoz hozzá tartozik, hogy azok az angyalkák Ziggy szorgos közreműködése nélkül nem díszítenének fel semmit, hovatovább nélkülem sem. Első szabály: akkor köss fogadást, ha biztosan tudod, hogy te nyered meg. Második szabály: légy kreatív. Kár volna tagadni, hogy a srácnak áldozat személyisége van, de esküszöm, hogy semmiféle gonoszkodás nincs ebben, én a legjobb képességeim szerint, finoman borítottam le a seprűről, nézzetek rá, kötözött végtagokkal képtelenség volna ilyen csini hóangyalokat készíteni. Alig győzöm méltatni a művészi munkáját.
- Tudom, Ziggy, én is utálom, ha a nyakamba megy a hó - és nem bírom nem elnevetni a végét, még úgy is, hogy nőként minden évben kiadós fürdetésben van részem a rokonság férfi tagjainak jóvoltából. Idén sem hagyja el őket a jó szokásuk, tutira veszem. - Ne hagyd abba, nagyon jól csinálod - bár utólag picit áthallásosnak tűnik, igazán megszoktuk már a bámészkodókat, furcsálló tekinteteket magunk körül. Nos, igen, óhatatlan, hogy az angyalkáink lelkébe tapos valaki, szegény Ziggynek pluszban még az alkotásait is védenie kell azok elől, akik nem néznek a lábuk elé, fittyet hányva mások erőfeszítéseire. Tulajdonképpen mióta is?
- Hűha - fordulok meg felmérni a terepet, talán nem is érzékeltem rendesen az idő múlását idekint, ahogy a kiszáradt arcomat máris megfújja egy erősebb szél. Az a sanda gyanúm, hogy kezd eldurvulni az időjárás, mert az a rengeteg, hátrahagyott angyal mostanra csak nyomokban tartalmaz egy-két szárnyat vagy lábat, belepné őket a hó, mire az utca végére érnénk. Azon kívül, hogy vastagon átfagyunk, Ziggyvel az élen. - A te Putinod ugyan nem viszi el a hóangyalokat, de én ezennel felmentelek sanyarú rabszolgasorsod alól - mi tagadás, Zig kitett az ügyért, és ezt nem a vajszívem mondatja ám velem, - ha egy utolsót csinálsz, itt a Mézesfalás bejárata előtt. Utána meghívlak, és aaakármit választhatsz, mit szólsz, Angyalgyáros?
Vendég
Kedd Feb. 16, 2021 12:51 am
gambling's for fools
Hihetetlen, az ember igazából csak szórakozni akar – vagy éppen kviddicsezni, erre ez történik. Mondhatnám, hogy az én szerencsém, persze Ziggy, te csináltad magadnak – mint amúgy olyan sok mindent az életben, de igazából a helyzet az, hogy Rox hozta össze nekem ezt az egészet, én pedig tökéletesen partner voltam ebben az egészben. Nagyjából az ötödik hóangyal után kezdett lekonyulni a mosoly a számról, a tizedik után pedig egyenesen gyűlöltem a havazást, a hideget és minden olyan mást, ami ehhez kapcsolódik. Pedig a fenébe, hát Moszkvában télen az emberek úgy öntik magukba a vodkát, mintha muszáj lenne, mintha csak víz lenne, vagy nem tudom micsoda, én pedig itt didergek, mint egy idióta. Jól mondta a húgom, minden oroszra szégyent hoznék, mindenkire a családomból. Megrázom a fejem, hogy elhessegessem ezt a gondolatot, mikor kizökkentenek a kölykök és rágyújtok. Nem szabad ezen gondolkoznom, mert még a végén tényleg morcos leszek, az pedig nem tenne jót egyikünknek sem, azt hiszem. Roxnak azért nem, mert nem akarom megbántani, hiszen ő csak megnyerte a fogadást, nekem pedig azért nem, mert morcosan elég nagy mufurc tudok lenni és olyanokat mondani, amiket egyáltalán nem gondolok komolyan. - Nem csak nyak, Rox! – dobbantok egyet dühösen a lábammal, pont a hóangyal egyik lábát deformálom el, amire éktelen orosz káromkodások szaladnak ki ajkaimon, majd miután lenyugodtam, folytatom normális hangnemben és mosolygó szemekkel a mondandómat. - Bemegy kabát és póló alá, én pedig utál, folyik végig hátamon, és ez kurva hideg. – felnevetek halkan a mondandóm végén. Nem a saját szavaim miatt, inkább csak Rox megjegyzésére. Igaza van, egész profi vagyok már benne, legalább ez motiválhat, ha már egyébként nem tette eddig az, hogy már csak becsületből is csináljam meg a fogadást. Elvégre is, egy orosz ember sosem szegi meg a szavát, ez alól pedig én sem vagyok kivétel. Angolosodjak el bármennyire is itt ebben a kurva hidegben. Meg esőben. Meg… na, értitek. Dideregve pillantok Roxra a ’húha’ után. Hát bizony húha, mert egyébként nagyon bedobnám végre azt a vajsört – vagy éppen erősebbet, ha lehetne – amire méltóztatott meghívni engem. Igazán kedves tőle, hogy miután halálra fagyaszt, megpróbál kiolvasztani majd. De nem bánom, essünk neki, elvégre utána lehet egy jó beszélgetésünk is. Úgysem szoktunk nagyon másról beszélgetni, mint a kviddicsről. Ahhoz pedig nem vagyunk rosszban, hogy erről eltársalogjunk akár egy-két órát. Amúgy is el kell újságolnom neki egy fontos hírt. - Az én Putin inkább maradjon fenekén otthon. – nem tudom, hogy tudja-e miről van szó, de ha nem, akkor nem kezdek el róla mesélni, inkább megkímélem a hosszú és unalmas történetektől. - Óh, szpasziba Rox. – hálálkodok neki egy sort és egy szárító bűbájjal a vizes kabátomat és sapkámat máris szárazzá teszem. Fejemmel intek, hogy akkor indulhatunk a Három Seprű bejárata felé, amikor azonban. - Állj, Rox. – emelem fel a kezem és pálcámat előhúzom kabátom belső zsebéből. Hideg szellő jön, a főutca vége felől, amely egy ilyen évszakban megszokott is lehetne, azonban ez nem az a hideg szellő, amire az ember számítana ilyenkor. Ez most egy kicsit másabb - Te érzed ez? – pillantok hátra, azonban nem mozdulok sem előre, sem hátra. - Nekem ez nem tetszeni, lehet mennünk innen kéne. – az izgatottságtól felcserélem a szavakat és picit rosszabbá válik a hangom, de legalább késztetést érzek, hogy szembe forduljak a lánnyal és meginduljak a totál ellenkező irányba. Mi a fészkes fene lehet ez?
Vendég
Hétf. Ápr. 12, 2021 10:38 pm
Ziggy és Rox
- Megdolgoztál érte - és enyém a megtiszteltetés, hogy egy kontextusban szerepelhetek elnökök fenekével, mert egész hasonló hatalommal bírok, ha én rendelkezhetek Zig végzetéről. Két nevetés közt néha már sajnáltam, ahogyan sápítozott, de muszáj volt az első káromkodásait hallanom a csuromvizes hátáról, hogy tudjam, teljesítette a megállapodást. Egyszer még tökös gyerek válik ebből a Yanovichból, talán nem is jött rosszul ez a tréning, simán csak visszanyúltunk a gyökereihez, az oroszok híres-neves tűrőképességéhez, úgyhogy még a morc tanfelügyelőnk se tudná elvitatni, ha erre ólálkodna, hogy ennek előnye is volt. Jó, félretéve a komolytalan bully szálat, engem is megváltásként ér a Három Seprű gondolata, és amíg Ziggy szárítkozik, a kabátzsebemben kutatok a kesztyűim után. Amiket, úgy tűnik, a szobában hagytam, de ezt a kis távot kibírom nélkülük, a visszautat meg egy melegedést követően zsebre vágott kézzel már játszva, noha... megtorpanunk. Összeszalad a szemöldököm, mikor kivonja a pálcáját, és keresem, hogy mit vett észre az utca végén, bár a kérdése előtt már sejtem. Eléggé a szemembe kell húzom a sapkámat, a dermesztő fuvallat szinte ki tudná metszeni.
- Tényleg fura - és nem csupán az északi sarkkör hidege, ami éppen Roxmortsot látogatja, hanem valami megfoghatatlan szorítás, az telepszik a torkomra, még a vastag, kötött sálamon keresztül is. Vagy ilyesmit érez Ziggy, vagy rám hozta a paranoiát. Viszont más dolog is van. - Hová tűnt a sok ember? Megpördülök a tengelyem körül, hangosan ropog tőle a hó, és ez az egyetlen zaj az egész utcában, azt vártam, hogy hátha csak visszafelé, a suli irányába tart a többi lézengő, azonban néhány diák húzódik be a legközelebbi üzletbe. A hóangyaloknak pedig semmi nyoma. Meg aztán fogalmam sincs, hogy Ziggyhez fordulva szárba szökkenő jégvirágokat látok-e az ablakon, mert hirtelen egy szemétkosár landol előttünk a szélben. - I---igen. Forduljunk be a sarkon, egy mellékutcába, arra talán szélvédettebb.
