Nagyot sóhajtva pillantok a hatodik évfolyamra. A fejemet őszintén tudnám fogni egyes esetekben, amikor a Griffendélesek és a Hugrabugosok vannak egy órán. Nem azért, mert annyira ügyesek lennének. Illetve de, vannak azért kiemelkedő tehetségek, akik tényleg brillíroznak órán. Ilyen például Bolan McGready, aki tényleg minden kérdésemre tudja a választ, vagy éppen Flora Travers, aki talán még névrokonán is túltesz egy fokkal. Mondjuk vele nem feküdtem le, de oda se neki, ettől eltekintünk. - Kedveseim, nem kérdeztem olyan bonyolult dolgot. – féloldalas, pimasz mosolyom mögött fenyegető pillantás húzódik. Nem szoktam szarozni, sem kétszer kérdezni, ha éppen egy elméleti dolgot szeretnék megkérdezni a diákjaimtól. - Öt perce tettem fel azt a rendkívül egyszerű kérdést: hogyan lehet felismerni rúnák alapján az aranykéz átkot? – intek jobb kezemmel a tábla felé, mire a kréta elkezdi rajzolni a rúnákat. Amik egy napot, egy alsó szár nélküli háromszöget és egy V betűt középen áthúzva ábrázolnak. - Jó, tegyük fel: ha bementek egy régi kincs után kutatni, majd az ajtó fölött meglátjátok ezeket a szimbólumokat, mire asszociáltok? – gombolok ki egy gombot az ingemen. Nekidőlök a tanári asztalnak, majd ajkaim közé egy szál cigarettát tűzök és rágyújtok. Néha komolyan idegesít, hogy olyan dolgokat, amelyeket egy héttel korábban adtam le nekik, nem jegyeznek meg. Komolyan ennyire szar tanár lennék? Azt hallottam, hogy nem éppen az szokta érdekelni a diákokat – elsősorban a lányokat – hogy milyen órát tartok. Hanem inkább az, hogyan is nézek ki. Bolond lennék beismerni, hogy nem fontos nekem, hogy rajongjanak értem a diákjaim. De ha semmit nem jegyeznek meg belőle, akkor… Akkor tulajdonképpen mit is keresek itt, igazából? Lassan fújom ki a cigarettafüstöt, amíg meglátok egy kezet magasba lendülni. Sejthettem volna. Flora Travers, aki minden órán úgy jelentkezik, mint egy kisangyal, mindig tökéletes beadandókat készít nekem, örömmel olvasom minden sorát. Őszintén érdeklődöm is aziránt, hogy vajon őt érdekli-e annyira a Rúnamágia, hogy később ezzel foglalkozzon? - Igen, Ms. Travers? – kezemmel még mutatok is felé, hogy bátran válaszoljon a kérdésemre. Nem lesz nehéz a válasz. Tudom, hogy neki nem, hiszen a dolog nyitja elég egyszerű. Csak a pálcánkkal a bejárat négy sarkát kell célba venni és a ’hold’, a búza és a levegő szimbólumát kell a sarkokba rajzolni úgy, hogy a negyedik sarokba egy finitét kell irányítani. Erre a válasz egyszerű. Arra, hogy Flora Travers mivel szeretne foglalkozni, nos arra… A választ azt hiszem mind tudjuk, hiszen jómagam rendszeres látogatója vagyok a diákszínpad előadásának és nem egyszer láttam már, mennyire elbűvölően játszik. Így nyilvánvaló célozgatásaim ellenére sem fog ezzel foglalkozni, amit egyébként igazán bánok is. - Kitűnő válasz, Ms. Travers. – biccentek féloldalason mosolyogva a lányra. - Tíz pont illeti a Griffendélt Flora válasza után. Elrebeghet a csoport a kisasszonynak egy imát, meghívhatja Őt egy mézborra is a következő Roxmortsi hétvégén. – kacsintok Florára, miközben elnyomom magam mögött a cigarettát a hamutálba. - És ne próbáljatok meg az én számlámra inni a Három Seprűben. Bizonyára ismerik a Madden ikreket, akik úgy gondolták tavaly, hogy megpróbálkoznak ezen rendkívül humoros tréfával. – szélesedik pimasz vigyorom, ahogy a Madden szónál Flora tekintetébe fúrom a sajátomat. Komolyan azt gondolja bárki is, hogy engem elkerülnének a pletykák? - Azt hiszem nem volt őszinte a mosolyuk, mikor azokat a fotókat kellett szétválogassák, amit azok a hölgyek küldtek nekem, akik megtudták az előző munkahelyemen, hogy szingli vagyok. – húzódik gonosz mosolyra ajkam. - A mai óra véget ért. A következőre pedig két tekercses dolgozatot kérek mindenkitől a középkori rúnákról, átkokról, megtörésükről. Nem fogadom el a kifogásokat, ha pedig nem csináljátok meg, akkor élvezhetitek kreatívabbnál kreatívabb büntetőfeladataim gyönyöreit. A házam tagjai már tudják, javaslom kérdezzétek meg őket. – újabb féloldalas mosoly. Olyan Morganes, olyan igazi. Cigarettát tűzök az ajkaim közé újra, miközben háttal a kivonuló diákseregnek rendezgetem az irataimat. Érzem, hogy nem vagyok egyedül, ezért megfordulok és kellemes mosolyra húzódik az ajkam. - Áh, Ms. Travers! – fordulok meg, majd intek jobb kezemmel, mire az iratok rendeződni kezdenek az asztalomon. - Gyanítom nem kérdezni szereten a beadandóval kapcso… – kúszik szélesebb mosolyra az arcom. - Rendben Ms. Travers, ha jól sejtem megint interjút szeretne készíteni velem. – miután megvilágosodtam, ez eléggé könnyen megy, azt hiszem. Most játszhatnám itt a nehezen kapható embert. De szegény lányt az utóbbi egy évben állandóan elhajtottam különféle okokra vonatkozóan. És legalább annyira hétpecsétes titok a vajszívem, mint az, hogy mennyi diáklány bomlik utánam. Flora pedig jól dolgozott. Hatalmas sóhaj, nagy slukk a cigarettából, végtelenül szenvedős arc… - Ám legyen. Jó. Itt és most hajlandó vagyok az összes kérdésedre válaszolni. De használd ki ezt az alkalmat, mert több biztos nem lesz. – fájdalmas arckifejezésem féloldalas pimasz mosollyá alakul át, ahogy felülök az asztalomra. Itt vagyok Flora, gyere.
Komolyan? Már megint itt tartunk? Oké, nem esik nehezemre elhinni, hogy a lányok többsége inkább csak nyáladzik Morgan profra, ahelyett, hogy figyelne is az órán, de én a magam részéről azt vallom, hogy minél több mindent megjegyzek óra közben, annál több időm marad tanulás helyett bármi másra. A fejemmel soha nem is volt gond. Így van időm a suliújságra, a színjátszókörre és a kviddicsedzésekre is. Minden napom sűrű, de legalább egy pillanatig sem unatkozom. A rúnaismeret órákat pedig kifejezetten élvezem. Leginkább azokat a részeket, mikor a professzor a kalandjairól beszél. Lehet, hogy egyiket-másikat már le is jegyeztem a róla készülő cikkemhez. És lehet, hogy megmutattam a főszerkesztőnek is, hogy végre elismerje, hogy nagy fába vágtam a fejszémet, de megbirkózom én vele vagy ne legyen a nevem Flora Verena Travers. Szóval Chrispy azóta is nyúz az olasz félisten miatt, mert még mindig nem virítottam róla semmit. De hát ha olyan megközelíthetetlen és mindig kitalál valami - köztünk szólva elég egyértelműen kamu - indokot arra, hogy miért nem ér rá velem foglalkozni. - A legtöbben valószínűleg arra gondolnának, hogy jól jönne egy Morgan professzor, aki meg tudja oldani a helyzetet, mielőtt még mindkét kezük arannyá nem változik.. - próbálom meg nem túl szemtelenül megfogalmazni a véleményemet arról, hogy a többiek mennyire nem képesek megjegyezni néhány apró információt. - A kérdésre pedig a válasz igazán egyszerű, bár fontos kiemelni, hogy egyáltalán nem mindegy, hogy mibe vájták a rúnákat. Az aranykéz átok a kalózok nagy kedvence volt, ők ehhez általában követ használtak. Mivel az első kép a napot ábrázolja, ez egyértelműen utal az aranyra, a be nem zárt háromszög a víz jele, a V pedig ebben az esetben tekinthető csapdára felhívó intelemnek. Szóval az illető jó nagy pácban van.. - mosolyodom el a mondat végén, mielőtt még folytatnám. - Nemár srácok.. Ez a negyedikes könyvben is benne van... - nézek szét a többiek között, hátha valakinek eszébe jutott a megoldás. Már kezdem unni, hogy az órák általában úgy alakulnak, mintha ketten beszélgetnénk a professzorral. Nem mintha bánnám, olyan, mintha magánórákat kapnék tőle, míg a többiek alszanak vagy a fene tudja hol jár az eszük. Ehw.. Azt inkább nem akarom tudni. - Az ellentéteket kell venni, mint a hold, a föld és a levegő. Ezek hiányoznak a teljes képhez. Szóval nem árt, ha ezeket le tudjuk rajzolni rúnákkal és tádáá. Máris meg van oldva. - válaszolok végül kissé csalódottan. Nyilvánvalóan kapok is érte pár szúrós pillantást, de nem akarok az óra végéig csendben várni arra, hogy a profnak mikor száll el az agya és mikor ad fel egy hattekercses házidolgozatot az eddig ismeretlen rúnaszimbólumok megfejtési módjairól. Az nem fér bele a napirendembe. Lefogadom, hogy a többség inkább megfojtani készül abban a mézborban, amire a professzor utalgat, de szerencsére úgy se sok időm van, amit Roxmortsban tölthetek, még a végén Madden ott is rám bukkanna és azt hinné, belemegyek a randiba. De ahhoz előbb bizonyítania kell. Oké, egy kicsit elmosolyodom, talán még nevetek is a többiekkel, mikor kiderül, hogy a JJ páros megheccelte a tanárurat, de ha jobban belegondolok, nem is annyira meglepő. Nem véletlenül buktak meg. Bár én lennék a legboldogabb, ha már nem rontanák itt a levegőt. Na igen.. Madden... Vissza Morgan profhoz. Az egész terem egyként nyög fel, mikor meghallják a házit, mi tagadás én sem vagyok elragadtatva tőle, de jobb, ha nem kezdek akadékoskodni. Attól persze nem kell tartanom, hogy ne lennék meg vele határidőre, sosem késtem még egyetlen házival sem. Nem rontom feleslegesen az esélyeimet. A többiek gyorsan szedik a cuccaikat, mielőtt még valami mást is a nyakukba varr a prof, én meg csak némán Chris felé pillantok és kacsintok egyet, egy amolyan 'ezt figyeld, most elkapom a grabancát' jelzésként. Vagy legalábbis azon leszek, amíg ki nem penderít a tanteremből. Az elmúlt egy évben már mindenféle praktikát bevetettem és őszintén szólva elég rosszul viselem, hogy még egyik sem vált be. Minden órára előre készülök - tényleg! -, már-már strébernek érzem magam, pedig biztosan állíthatom, hogy soha nem tartoztam az okostojások táborába. De ha a fejembe veszek valamit, azt nehéz onnan kiverni. Ennek okán még azt is kipróbáltam, hogy a harmadéves szoknyámat vettem fel órára. Bár ez a kaland inkább volt kellemetlen élmény, mintsem sikeres próbálkozás Morgan profnál. Az a szoknya nagyon rövid. Úgy értem.. Nagyon. Rövid. És még akkor sem tudtam szóra bírni.. Mindig csak a rúnáiról beszél... Nem vagyok rest addig pepecselni a pakolással, míg mindenki más el nem tűnik és végre úgy ítélem meg, hogy enyém lehet a terep. Meg is környékezem őt, de kivárom, hogy felém fordulva megszólítson. Én ugyanis minden körülmények között udvarias vagyok. Már épp szóra nyitnám a számat, hogy nekem az ég világon semmi bajom nincs a középkori rúnamágiával, mikor ő is kapcsol. Naná, hogy kapcsol. Én meg csak somolygok az orrom alatt, amiért már egy pillantásom elég ahhoz, hogy tudja mire ácsingózom. Úgy hiszem, elég ideig zaklattam őt ahhoz, hogy egyértelmű legyen. - Még mindig... - javítom ki aztán, reménnyel telt hangom biztosan nem kerüli el a figyelmét. Persze nem bízom el magam, éreztem én már a markomban, mégis mindig sikerült kicsúsznia a kezeim közül. Már épp felkészítem magam arra, hogy ha kell még azt is felajánlom neki, hogy önként válogatom a leveleit, ha közben megválaszolja a kérdéseimet, mert hát az alkukban elég jó vagyok. Legnagyobb meglepetésemre azonban erre nincs szükség, a döbbenet pedig az arcomra is kiül egy egész rövid pillanat erejéig. - Szóval most? Tényleg? - nézek rá hitetlenkedve, de közben már veszem is elő a jegyzetfüzetemet és a pennámat. - Gondolom nem baj, ha Purlitzer pennát használok.. - készítem a kezembe a kérdéseket, amikre nem csak én vagyok kíváncsi. Lehet, hogy egy kisebb felhajtást csináltam Morgan prof körül, és megírtam egyszer az újságba, hogy nem hajlandó beadni a derekát nekem. De csak lehet. És lehet, hogy sokakat érdeklő kérdésekkel fogom most megbombázni. Mindent az olvasókért. - Kezdhetjük? - mérem végig, ahogy kényelembe helyezi magát. Az első kérdést pedig csak akkor teszem fel, ha bólint is. A pennám közben már jegyzetelni is kezdi a helyszínt és a körülményeket. Meg azt, hogy milyen izgatott vagyok. - El sem hiszem, hogy elérkezett a pillanat, mikor Giuliano Morgan professzor végre exkluzív interjút ad az iskolaújságnak. Jut eszembe, majd Marcot beküldöm az egyik órára, hogy képeket csináljon magáról. Remélem nem jelent gondot. Nem, ezt ne írd le penna... - sóhajtok fel és áthúzom a tanáromnak szánt tájékoztató jellegű sort. A suliújság hivatalos fotósáról van szó természetesen. Félmunkát soha nem végzek. - Nem titok, hogy átoktörő volt, mielőtt tanár lett. Mindig is átoktörőnek készült? Nem érdekelte mondjuk a kviddics vagy a medimágia? - teszek fel egy bemelegítő kérdést. Az akadémia elég sok átoktörőt képez, de ez a szakma nem épp egy életbiztosítás. Biztosan nem csak engem érdekel, hogy mi volt a motivációja. Lefogadom, hogy a kalandvágy.
Ó, hát nem aranyos? Szinte minden kérdésemre tudja a választ Travers kisasszony, eddig nem is hittem volna, hogy találkozok ilyen diákkal, Nina Traversen kívül. Bár magunk között szólva nem gondolnám, hogy meg kéne említeni itt Ninát, mert még a végén kajánabbra sikerül a vigyorom, mint terveztem és az nem vetítene rám semmi jót. - Ejnye, Ms. Travers! – kuncogok fel, mímelve a zavaromat. - Kitűnő válasz Flora! Fontos megjegyezni, hogy a kalózok mellett az inka törzsek is előszeretettel alkalmazták az aranykéz átkot, azonban igazán mesterien az egyiptomi piramisokat védték ezek. Az aranykéz átok tulajdonképpen egy segédátok, ami esetenként figyelmeztető is lehet. Azt gondolnátok, hogy nincs még egy ilyen átok és biztos vagyok benne, hogy Mr. Corner fejében az jár, hogy „miért beszél ez a hülye Morgan ilyen dolgokról?” Hát ezért. – mutatom fel a bal kezemet. - Az aranykéz átok nem megfelelő feltörésekor a halott csókja aktiválódik és amihez hozzáér, az bizony egész egyszerűen… Leesik. – megvárom, amíg a diákjaimnak leesik mindaz, amit most elárultam nekik. Hát igen, fél kézzel nem igazán lehet menő átkokat feltörni. - Szóval köszönöm szépen a kielégítő választ, ezért tíz pont illeti a Griffendélt. – biccentek egyet Flora felé. Az utóbbi időben talán néha a kelleténél egy kicsit kellemetlenebb hangon utasítottam vissza. Néha rosszul is éreztem magam, hiszen a diákjaim olyanok számomra, mintha a gyerekeim lennének és amikor egy-egy rosszabb napomat fogják ki, akkor bizony eszméletlen nagy pokróc tudok lenni. Nem egyszer történt már, hogy bocsánatot kértem tőlük, Florának pedig különösen kijárna egy nagyobb gesztus. Részben ezért is döntöttem úgy, hogy a házifeladat kiosztása után – a nyilvánvaló okokból kifolyólag – elvállalom azt az interjút. Nekem lehet, hogy csak egy óra, de neki garantáltan nagyobb élmény lesz. Nem azért, mert magamat akarom fényezni, sokkal inkább azért, mert biztos vagyok benne, hogy végre örülni fog azért, hogy elkaphat egy interjúra. Még a rövidebb szoknyájával is próbálkozott, amit magunk között szólva, tényleg értékeltem, viszont sokkal inkább volt egy aranyos megmozdulás tőle, mintsem egy eredményezni való produkció az interjúért. Lényegtelen, elmúlt ez is. Inkább itt van az alkalom, amire ő is várt és én pedig eszméletlenül nagyot hazudnék, ha azt mondanám, hogy ez nekem teher lenne. Sőt, annál azért én sokkal egoistább ember vagyok, mintsem ne tetszen egy olyan dolog, amivel növelhetem az ázsiómat, vagy éppenséggel a saját magam körül keringő misztikumokat. Elvégre az a három Aranyláda-díj sem véletlenül került a kezemben a Gringottsban. Azokat csak a legjobb átoktörőknek adják. - Igen, még mindig. – nevetek fel szórakozottan, ahogy egy jó nagy lukkot szívok a cigarettámból. Pillantásom és mosolyom is ellágyul, amiről arra tud következtetni Flora, hogy most már tényleg engedek a sokszori kérdésnek és kérésnek, végül kötélnek állok. Elvégre egyszer azt is kell, nem? - Igen, most. Csak arra kérlek, hogy szabályozd azt a pennát. Rita Skeeter sajnos nem tudta, hogy ennek így van rendje, így az interjú végére fel kellett gyújtanom sajnos. – húzom el a számat egy kicsit. Persze nem volt az akkora interjú, inkább csak pár kérdés az átoktörők között, viszont éppen elég baj származott belőle. Ebben az esetben nem aggódom, hiszen Flora nem fog azok közé tartozni, akik biztos nem írnak rólam olyan dolgokat, amelyeket később megbánhatnék. - Vágjunk bele. – bólintok a kérdésére, majd kedves mosollyal figyelem szavait. Néha fel is kuncogok, amikor a pennájához beszél. A fotós megjegyzésre csak bólintok egyet. - Hmm… A kviddics, egy nagyon szép sportág, de soha nem vonzott igazán. A medimágusok munkája az egyik legbecsülendőbb ezen a világon. Én sem mindig átoktörőnek készültem, sőt. Amikor a Roxfortba jártam, teljesen más idők jártak. Ő, Akit Nem Nevezünk Nevén elég sok baljós jelet mutatott a ténykedésével, én pedig igazán a Rúnaismeret mellett Sötét Varázslatok Kivédéséből voltam kiemelkedő. Sokáig azt gondoltam, hogy auror szeretnék lenni, úgy egészen a Rendes Bűbájos Fokozatig, de abban az évben a Roxforti csata mindent átírt, így a RBF elmaradt. A következő évben pedig sokkal inkább a Rúnaismeret- és mágia volt az ami felkeltette a figyelmem. Édesapám elég híres feltaláló volt akkoriban, ő mindig azt tanácsolta, hogy sehol nem kapok akkora szabadságot és élményeket, mint a Gringottsnál. Így történt, hogy a rúnák felé fordultam és a Docendon is arra jártam. Igazán csak akkor akartam már átoktörő lenni, amikor az Akadémián tanultam. – remélem kielégítő a válaszom, ugyan kicsit kacifántos lett, de senki nem mondta, hogy egyszerű velem interjút csinálni.
