Az emberek megbecsülik amunkámat. Mostanában legalábbis egyre többször érzem. Kezd egyre szélesebb körben elterjedni a nevem, és már komoly esetekhez is hívnak, ha baj van. Már-már szokásos eset, egy feketepiacon vásárolt lényparkba kellett mennem, hogy feltérképezzem kiknek kell a jövőben új gazdát találnom. Meg sem kérdeztem, hogy mi vár rám, pedig lehet, hogy jó döntés lett volna nem vakon tapogatózva a helyszínre rohannom. De hát ha sérült állatokról van szó tudom, hogy nem halogathatom sokáig, mert ki tudja, mi bajuk lesz, ha nem kapnak időben szakszerű ellátást. A helyszínen, egy eldugott vidéki kúriában találkozom az engem riasztó aurorral. Elmondja, hogy az unalmas és egyáltalán nem veszélyes állatokat meg kimenekítették innen, de van egy rúnakígyó és okkami, ez utóbbi pedig kifejezetten agresszív. Gondolom nem rég rakta le a tojásait, azért nem enged magához közel embert. Gondterhelten hallgatom, mert tudom, hogy egyedül nem fogok elbírni két ekkora volumenű állattal. Szükségem lesz szakszerű segítségre. Pörög az agyamban a szakmai listát, hogy ki lehet az, aki nincs otthon gyerekkel, nincs a világ másik végén kutatni és még be is vállalna egy ilyen melót. Aztán eszembe jut, hogy mostanában elég sokat hallani egy egyetemi tanárról, aki elég jól írt a kígyókhoz. Nincs sok időm vacillálni és válogatni, minél előbb kell cselekednem. Megidézem a patrónusom, és elküldöm Xal’godan professzorhoz, hogy adja át, hogy egy rúnakígyó várja őt itt és itt, és ha nem akar lemaradni, akkor siessen. Na nem mintha lenne valaki, aki opcionálisan elhappolhatja előle a melót, de úgy érzem, ez elég jól megsürgeti majd. Őszintén, nem ismerem annyira, hogy tudjam, hogy van-e családja, kutyája macskája vagy valakije, akit ott kell hagynia, ha munka adódik, de remélem hogy nincs, és minél hamarabb megérkezik.
Vendég
Vas. Nov. 22, 2020 3:00 pm
Keira & Zorgoth
"Semmi nem hozza úgy össze az embereket, mint a közös káros szenvedély és a sötét titkok."
- ...pedig ha a diákja lennék, nagyon rossz kislány lennék, ezt elhiheti, Mr. Xal... - súgja halkan a fiatal lány Roxmorts egy öreg fogadójának emeletén, s a hátsó felével betolja maga mögött az ajtót. Hiába vagyok a kapcsolatok ellen, mégis csak férfiből vagyok, s az emberi testnek vannak bizonyos szükségletei... - Vannak módszereim arra, hogy neveljem meg az ilyen kislányokat, mint te. - felelem tettetett szigorral, s magam is közelebb lépek hozzá. Valóban egy “kislány” áll velem szemben, hiszen még be sem töltötte a tizennyolcat... Ami az én esetemben kissé szánalmas, hogy gyengéim a fiatalok, főleg úgy, hogy még tanár is vagyok, de hát mit lehet tenni? Olyan ártatlanok és vezethetőek, élvezet elcsavarni a fejüket... Váratlanul a lány ugrik egyet felém, én elkapom, s hirtelen a lábait a derekam köré csavarja, majd átkarolja a nyakam. - Mi lenne, ha most a tanár úr... - egészen közelről suttogja ajkaimnak, de a szenvedélyes légkört váratlanul megtöri egy nagy fényáradat, mely egy juhászkutya alakját ölti fel. Patrónus. Egy üzenettel. Rövid és tömör, sietősnek tűnik. A tekintetem egyből másféle izgatottságtól kezd el csillogni, s igazából gondolkodnom sem kell a továbbiakon. - Bocs, mennem kell. - hirtelen eldobom a lányt, kinek hangos csattanását a földön még hallom, mielőtt elhoppanálnék a helyszínről. Biztos fájhatott... De kit érdekel ez a csitri, ha egy ártatlan rúnakígyó veszélyben van??? Mikor megjelenek a vidéki, magányos kúria falain belül, már a gondolataim között sincs, hogy mire készültem pár perccel ezelőtt, s lelkes toppanással érkezem az ismerős alak mögött. - Gyors voltam? - pillantok le a nálam jóval alacsonyabb kisasszonyra, s karba font kezekkel lépek mellé. - Szóval egy rúnakígyó. Csodás! - csapom össze kezeim izgatottan, már tervet forralva úgy is, hogy a részleteket sem tudom. A szakterületem közé a kígyók tartoznak, legyen az rúnakígyó, baziliszkusz, vagy bármi más. Megértem őket, ők is engem, s e képességgel bizony hatalmas előnyt kovácsolhatok magamnak. - Mégis miféle hely ez? - pillantok körbe elsősorban a komor és sötét épület halljában, mely egyáltalán nem sejtet túl sok jót. Egy háromfejű ugyan szívesen elbújna itt, de a riasztásból ítélve ennél sokkal többről lehet szó. - Ms. Lynch, örülök, hogy engem hívott elsőként. Remélhetőleg sikeres lesz az akció, s szerzünk egy társat a másik rúnakígyó mellé. Miről is van szó pontosan? Csak nem megint valami ostoba ember azt hitte, hogy idomíthat egy kígyót? - kérdem halk ciccegéssel, s biccentek közben az auror felé, ki azt kérdezi, hogy szükség van-e még rá. Én némán megrázom a fejem, de a végszó úgyis Keiráé lesz.
Vendég
Hétf. Nov. 23, 2020 9:49 pm
Zorgoth és Keira
A fiatal auror, talán még most állhatott munkába, zavartan ácsorog mellettem. A hangja és a viselkedés arra enged következtetni, hogy fogalma sincs, mit kellene tennie vagy csinálnia. Persze, amíg nem ér ide nem kérhetem meg, hogy segítsen le a lépcsőn, mert félő, hogy a fiatal professzor akkor nem találna meg. Lemennék én egyedül is, de egyedül egy ismeretlen lépcsőn nem lenne olyan jó ötlet. Otthon simán közlekedem, már a lábam tudja, hogy merre és hogyan vigyen, de egyedül egy ismeretlen terepen ez nálunk nem kifejezetten életbiztosítás. Meg kell tanulni élni az előnyökkel és a hátrányokkal is. - A lehető leggyorsabb – felelek a mögöttem felbukkanó alak kérdésére mosolyogva. Persze, köszönni azt luxus. Jó, mondjuk átérzem a helyzetet, hiszen én is épp ilyen lelkes tudok lenni, ha egy új munkát ajánlanak nekem, és hajlamos vagyok megfeledkezni az ilyen apróságokról. – Remélem nem zavartam meg semmi fontosban – teszem hozzá, bár a lelkes kijelentéséből ítélve nem hiszem, hogy valami különösebből rángattam volna ki. - Egy gazdag aranyvérű fickó kúriája – válaszolom meg a talán költőinek szánt kérdést. Gondolom grandiózus épület pompás bútorzattal, és vagy nagyon világos a sok csillárnak köszönhetően, vagy nagyon sötét, hogy félelmetes, tekintélyparancsoló legyen. Gondolom ez általában így megy. Legalábbis én ha büszke aranyvérű lennék annyi pénzzel, amivel nem tudok mit kezdeni tuti az első opciót választanám és olyan puccparádét kerítenék a lakásomban, hogy öröm lenne betérni. Vagy inkább nem. - Nem csak egy kígyót. Több más állat is volt, a szelídebbeket már elszállították, de a rúnakígyó és az okkami fejtörést okozott – vázolom a problémát. Véleményünk hasonló az ilyen felelőtlen emberekről, akik a témának utána sem olvasva elhiszik magukról, hogy mekkora menők lesznek, ha illegálisan rossz körülmények közül vesznek egy-egy ilyen különleges lényt, amivel aztán felvághatnak a barátaik előtt, vagy továbbadhatják, vagy ki tudja milyen szörnyűségeket tehetnek velük. Megköszönöm az auror segítségét, és útjára bocsájtom. Nekik itt már nem lesz vele semmi dolgunk. A terep innentől a miénk. – Ha minden igaz, a pincébe találjuk őket, cellákba zárva – adom mai társam tudtára az információt, hogy tudja, merre van az arra. Valamint ezzel finoman utalok rá, hogy szükségem lenne a segítségére.
Vendég
Szer. Nov. 25, 2020 4:12 pm
Keira & Zorgoth
"Semmi nem hozza úgy össze az embereket, mint a közös káros szenvedély és a sötét titkok."
- Az életemet pontosan erre tettem fel. S egy bajba jutott rúnakígyónál jelenleg aligha lenne fontosabb számomra. - kissé magányos merengés érződik ki a hangomból, s az, hogy nem vagyok egy társasági lény, vagy éppen családos ember. Természetesen az életemnek nem minden mozzanata nyílt, elég csak annyit tudnia a világnak, hova születtem, s mivé tettek. Ezek olyan információk, melyek előbb vagy utóbb úgyis kiderültek volna, s amiket nem árt, ha a világ az én számból hallja. Körbenézek kíváncsian a hallban, s egy apró hümmögéssel raktározom el magamban Keira szavait. - Nem értem, miért hiszi azt mindenki, hogy a bestiák szeretik a sötét, komor és nyirkos helyeket. Attól, mert vadak, még kár mindegyiket beletuszkolni egy ilyen környezetbe. Az én rúkakígyóm például élvezi, ha napfény éri, sőt, múltkor a legkisebb thestral is úgy ugrándozott a napon, mint valami gyerek... - ez sem titok, hogy látom a thestralokat. Ám hogy pontosan milyen esemény váltotta ki ezt a kegyet, azt már nem szoktam hangoztatni. Ennyi titokzatosság azért kell... - Ó, egy okkami. Azzal bizony sok dolgunk lesz. - sóhajtok halkan, de tettre készen dobbantok. - Egy ilyen lényt bezárni a négy fal közé öreg hiba. Kétlem, hogy túl sokáig tudták volna venni a hasznát, ezek szeretik a szabad levegőt. Nem szeretném elküldetni az akadémiára. - felelem határozottan. Ugyan számtalan lény van ott, de egyikük sem olyan példány, melynek tökéletes lenne az egészsége. Nem egy állatkert vagyunk elvégre. - Szóval a pince. Egy pillanat. - hallhatja lépteimen, ahogy távolodok, s talán a zörgésekből ítélve sejtheti, hogy a lejárót keresem, melyet egy halk ajtócsapódás után meg is találok. Pár pillanatnyi csend után pedig robogok is vissza a kisasszony felé. - Nos, Ms. Lynch, bocsássa meg illetlenségem, de mielőtt még eltörné a bokáját, így mindenkinek egyszerűbb. Eléggé rozoga a lépcső lefelé. - s ahogy ezt kimondom, váratlanul megérezheti a kisasszony, amint egyik kezem a combjához csúszik, a másik a hátának az alsó részéhez, majd könnyeden magamhoz húzom és megemelem őt. Rögtön meg is indulnék vele a pincéhez vezető lépcsőhöz, természetesen csak akkor, ha nem kapok tőle heves ellenkezést, vagy éppen egy jókora taslit. Nem lát minket senki, csak ketten vagyunk, így majd vehetjük úgy is, mintha nem történt volna semmi... Ha hagyja, akkor a repedezett és hiányos betonlépcsőkön pillanatok alatt leegyensúlyozok vele az alsóbb szintekre, ám ha ragaszkodik ahhoz, hogy a két lábán tegye meg az utat, abban az esetben a karomat nyújtom segítségként. Bárhogy is legyen, ha sikeresen leértünk, egyből némi fintor telepedik az arcomra. - Érzi ezt a bűzt? - kérdem, miközben előkapom a pálcámat, s egy “Lumos” varázsigét mormolva halovány, fehér fényt varázsolok a végére. - Borzalmas körülmények között tartották a lényeket. Nem tudja, hogy egyáltalán mi célból voltak itt pontosan? Mert őszintén szólva... Ezzel a pincerésszel én nem “menőznék”. - felelem gyanakvóan, valami mást sejtve a dolgok hátterében. Az egész pince egy hatalmas labirintusnak tűnik, s nekem egyelőre fogalmam sincs, hogy merre kezdjük a keresést. - Nem hallja az okkamit? - kérdem Keirát, hiszen az ő hallása minden bizonnyal sokkal precízebb, mint az enyém, s bízva ebben el is hallgatok rögtön, még a légzésemet is lelassítom, ne zavarjam meg a kisasszonyt.
Vendég
Csüt. Dec. 10, 2020 9:35 pm
Zorgoth és Keira
Egyetlen mondattal több mindent árul el magáról, mint gondolná. Jelenleg semmi sem fontosabb egy bajba jutott állatnál és erre tette fel az életét. Tehát se családja, se párja. Mert bár én is erre tettem fel az életét, és ha olyan a helyzet mindent dobok el a kezemből, de ha Kedvesnek szüksége van rám, akkor ő élvez elsőbbséget a munkámmal szemben. Ő az, akiért mindig mindenkor mindent. - Szerintem úgy gondolják, hogy ott vannak a legkevésbé szem előtt, plusz így kevesebb velük a baj. – Legalábbis az általános tapasztalat ezt mutatja részemről. Az emberek ha ilyene lényekkel akarnak üzletelni akkor igyekeznek minél jobban eldugni őket, hogy semmiképpen se gyanakodhassanak. Bár szerintem nincs annál gyanúsabb, ha valaki azzal kezdi, hogy semmiképp se menj le a pincébe, de ez már magánvélemény. - Egy igazi kis mágikus állatkeretet tart otthon? – Most úgy kérdezem, mintha én nem ugyanezt tenném nagyjából. A különbség mindösszesen annyi, hogy nekem inkább mágiamentes állataim vannak, bár nyilván Villám és Cuki nem elhanyagolható egyéniségek, de a három kutya azért erősen ellensúlyozza a bennük lakozó varázserőt. Nagyláb a ház ura és Cuki a ház úrnője, ez egyértelmű. Hagyom, hogy feltérképezze a terepet, hiszen enélkül valószínűleg sosem jutunk le. Bár nagy vonalakban elmesélték, merre kéne mennem, de mivel nem kértem pontos idegenvezetést ezért fennállna a lehetősége, hogy arccal előre esek le a pincelejáróba, ami elég kínos lenne. Arra sosem gondoltam volna, hogy ilyet tesz majd. Még csak reagálni sincs időm, hiszen lábaim szinte azonnal elemelkednek a talajtól. Egyetlen szerencséje, hogy nem szokásom sikítozni, különben… - Ezt többet ne csinálja. Ne csak velem, hanem úgy általánosságban, de ha már így összemelegedtünk induljunk neki – biccentek már ismét mosolyogva. Komolyan, néha úgy meg tudok lepődni, hogy mire képesek az emberek. Sokkal komfortosabban érzem magam, ahogy mindkét talpamat a göröngyös padlóra helyezhetem. – Nehéz lenne nem érezni. – De igazából már hozzászoktam. Elég sok ilyen terepmunkám volt, ahol ettől még rosszabbakkal is találkoztam, így igazából nem rendít meg különösebben. - Azt hiszem, eladásra szánta az állatokat, de nem vagyok benne biztos. – Még nem hallgatták ki a fickót, így az okokat egészen pontosan nem tudhatjuk, én pusztán a saját feltételezéseimre tudok alapozni. Általában az ilyeneknek hasonló szándékai vannak. Veszek két mély levegőt, amivel elcsendesítem a gondolataimat. Hallom, ahogy ő is megpróbál minél kevesebb zajt csapni. Állok ott egy helyben, minden bizonnyal egy kissé ijesztő látványt nyújtva, ahogy tekintetem a semmibe mered és minden porcikámmal koncentrálok. – Jobbra – jelentem ki végül. Halk kaparászás hallatszik, alig észrevehető, de ha valaki nagyon figyel akkor hallhatja. És én nagyon figyelek.
Vendég
Vas. Dec. 13, 2020 10:44 am
Keira & Zorgoth
"Semmi nem hozza úgy össze az embereket, mint a közös káros szenvedély és a sötét titkok."
- Furcsák az emberek. Furcsák és ostobák. - egy legyintéssel engedem el a kúria gazdája jellemének boncolgatását, s nem is értem, hogy miért vagyok még mindig meglepődve egy ilyen eseménynél, hiszen számtalanszor vettem részt már mentőakciókban. Talán mert akad bennem némi remény, hogy a világ jó irányba változik? Hogy az embereknek megjön az eszük, s nem csinálnak ilyen ostobaságokat? Nehéz melegen tartani reményem parazsát, hiszen minél több év szökik mögém, annál inkább látom, hogy Voldemort halála nem hogy jót nem hozott, de sokkal rosszabb lett minden. A mentalitás, a viselkedés, az értékek, az intelligencia... Lényegében minden arra játszik, hogy kívülállónak érezzem magam. - Inkább az akadémián tartom őket. Ott jobb soruk van. - hiszen számtalan lény él még azok közül, melyeket a birtokunkról szállíttattak el, mikor még gyermek voltam. Ugyan bestiák, de még mindig látom a reakcióikból, hogy felismernek. Nem véletlenül látogatom őket sokszor. - Egyedül a háromfejű szokott velem tartani, ő nem bírja elviselni a bezártságot, s szorosabb is a kapcsolatunk, mint a többi lénnyel. Mintha már családtag lenne. - az a “mintha” szócska pedig a halk merengésemből akár ki is maradhatna. Most éppen Soramith jelenti nekem az egyetlen élőlényt, akiért bármire képes lennék. Ő az egyetlen, aki kapocs a múltam és a jelenem között. - Önnek tán bestiaarzenálja van odahaza? - halk nevetésemet e komor falak valami vészjósló csengéssel toldják meg, mely ha nem tudnám, hogy épp a hallban nem lehetséges, még visszhangnak is hallanám. Különös egy hely. - A házamat körbeölelő birtok ugyan hatalmas, s hely is lenne, no meg kedvem is, hogy ott tartsam őket sokkal szabadabban, de tudom jól, hogy a munkám mellett nem lenne sok időm rájuk. Sokat lennének egyedül. Az akadémián viszont kissé mások a körülmények. - fejezem be magyarázatom, mielőtt még megindulnánk lefelé. Sokan hiszik, hogy egy bestiagondozó lakásának nincs olyan szeglete, melyben ne lapulna valami élőlény, de az én esetemben tévesek e feltételezések. Azok az idők már elmúltak rég... S már csak az emlékeimben élnek. - Ígérem, több ilyen nem lesz. - nevetem már odalent, mikor leteszem a kisasszonyt. Nem mondanám magam túlságosan úriembernek, bizonyos esetekben megesik, hogy átlépem eme határt, mint például most is, de azért nem gondolnám magam tiszteletlennek. Csak néha-néha... - Akkor reméljük, hogy “csak” eladásra szánta őket. Ugyanis egy rúnakígyóból és egy okkamiból eléggé értékes összetevőket lehet kinyerni. - vészjósló él kúszik a betűim mögé, hiszen akadnak olyanok is, akik nem éppen a bestiák egészére pályáznak, sokkal inkább egyes részeikre. - Miket tartottak még itt? - érdeklődöm halkan, miután közölte a kisasszony az útirányt. Tekintetem természetesen végig rajta tartottam töretlenül, hiszen eme illetlenség most lényegében nem derül ki. Ahogy másokat is mindig, úgy Keirát is hajlamos vagyok elemezni, ha épp keresztezik egymást az útjaink. Pálcám fehéres derengése közben a sötétségben egyre baljósabb alakokat fest meg, s lassan kezdem úgy érezni, hogy ez az egész valóban nem csupán egy egyszerű, illegális állattartásról szól. Mocskos, penészes, itt-ott már fura mohával benőtt falak vesznek körbe, ahogy beljebb haladunk a pince birodalmába. Kísérteties hangok zúgnak fel olykor a folyosókról, melyeket még tetéz az olykor felbukkanó csöpögő hang, mely ki tudja honnan ered, s mit hordoz magában. Keira mellett lépkedek végig, hiszen nem lenne szerencsés őt sem előreküldeni, sem pedig hátrahagyni. Nem nézem le a képességeit és hiányosságait, de a tény az tény, egy ilyen helyen előnyt jelent a tiszta tekintet. Egy ponton váratlanul megállok, halk szavaim pedig megtörik a kísérteties csendet. - Vérszagot érzek. - jelentem ki határozottan. Ahhoz képest, hogy elvileg innen már menekítettek ki lényeket, eléggé olyannak tűnik ez a hely, mint amit régóta nem érintettek már. Elhaladva az egyik rozoga, rácsos cella mellett, feltűnik a félhomályban, hogy honnan eredhetett a szag, ugyanis egy nagyobb vértócsa éktelenkedik a nedves, köves padló közepén, mely ugyan sötétnek tűnik, mégis... Mintha friss lenne.
Vendég
Szer. Jan. 27, 2021 9:45 pm
Zorgoth és Keira
Furcsák és ostobák, valóigaz. Az állatok, még a legbutábbak is sokkal okosabbak nálunk, és annyival civilizáltabban képesek néha viselkedni mint mi, emberek. De hát mindegy, erről beszélhetek én bárkinek, úgysem hallgatnak rám. - Nekem mind olyan, mintha családtag lenne – somolygok, hiszen valóban úgy tekintek az állataimra, mintha a gyermekeim lennének. És a legszebb, hogy Ethan is. így vagyunk mi egy kis család, míg ki nem bővülünk egyszer. – Ó nem, azt épp nem mondanám. Három mindennapi kutya, egy krup és egy murmánc. Arzenálnak arzenál, de bestiának egyik sem bestia. Szerencsére van nagy udvar, meg valaki, aki foglalkozik velük, ha én nem érek rá. – Hálás vagyok, amiért Kedves meg a tesóim is ilyen rendesek, hogyha kell, akkor akár egy szóra ugranak, ha réérnek, hogy vigyázzanak a kölykeimre. Ethannek persze ez nem megterhelő, de a tesóimról azt hiszem nem mondható el ugyanez. Mégis, megteszik nekem ezt a szivességet, és ezért nagyon hálás vagyok nekik. - Természetesen ez is megeshet, de lássuk be, ez a ritkább. Ahhoz több szakértelem kell, jobb körülmények, hogy megfelelő alapanyag készüljön belőlük. Ha jól emlékszem voltak futóférgek, golymókok, egy dirikól és egy holdborjú, de mivel őket nem láttam személyesen, így… - Hát igen, nem biztos, hogy mindent megemlítettek, az sem, hogy pontosak voltak, szóval nem tudok pontos információkat adni neki. Pedig igen, jó lenne ha tudnánk a teljes listát, hiszen úgy könnyebben megérthetnénk a miérteket. Egyre beljebb és beljebb haladunk, mit sem törődök a furcsa, nem odavaló zajokkal. Elvégre ez itt elvileg egy sötét, kísérteties pince, tehát benne van a pakliban, hogy valami nem oké a hellyel. Ahogy azonban megáll, és is megtorpanok mellette. Hegyezem a fülem, majd körbe szaglászom, hogy bólintva megerősítsem: én is érzem. Bár hogy honnan jön… ki tudja.
