Gabrielle & Zorgoth

Professzor Zorgoth, még ha elsőre ijesztő is volt, több aspektusból is, mostanra már a barátaim közé sorolandó. Bár sohasem említettem ezt a férfinak, az érzést megtartottam magamnak. Nem tudok mit tenni, személyiségemből eredően túl könnyen megbízom másokban, és ez alatt az év alatt meglepően sokat érintkeztünk a vegyített órák miatt ahhoz, hogy ne beszélgessünk eleget, és lássam meg, csak egészen egy kicsit, ki is rejlik a rideg zöld szemek mögött. A pletykák, amik először még erősen megrendítették, mostanra már nevetségesnek tűnnek. Gyilkos? Vadállat? Kevés nála türelmesebb professzort ismertem meg az itt töltött idő alatt. Könnyedén engedett azon önző kérésemnek, hogy a diákjaimat bevihessem a bestiákhoz, hogy alakábrázolást gyakoroljunk, és még trükkökre is késztette őket, hogy különleges pózokat is megrajzolhassanak. Végig velünk maradt, egy pillanatra sem hagyott minket egyedül, hogy a biztonságunk garantált legyen. Rendkívül hálás vagyok neki, amiért ilyen szinten hajlandó együttműködni. Ezért sem volt ellenemre, hogy beszélgetést kezdeményezzek, hiszen ha ő ennyit tett értem, az a minimum, hogy megadom rá az esélyt, hogy egy kicsit jobban megismerjem és saját magam döntsem el, hogy ki is ő. Hiszen mind tudjuk, a külső nem minden.
- Jó napot, professzor Zorgoth. - Felé fordulok, amikor megérkezik, és egy széles, vidám mosollyal fogadom a férfit, miközben egy pillanatra sem hagyom abba az előkészületeket. A festészeti gyakorló termekhez hívtam őt, ugyanis a rúnakígyó, ami a professzor oldalán nem is egyszer felbukkant már, rendkívül különlegesnek tűnt. A tekintete egyértelműen intelligens, a mozdulatai nemesek, szinte már kiszámítottnak tűnnek. Többször érdeklődtem felőle, sajnos nem erősségem a bestiák gondozása, az alkímia és a festészet sokkal inkább a szakterületem, ezek kapcsán viszont maximum akkor érintkeztem bestiákkal, ha azoktól kellett valamelyik alapanyagot beszerezni. - Mit gondol, professzor, szeretne maga is rajta lenni a képen? - Vidám hangon kérdezem tőle, valahol remélve, hogy beleegyezik. A kép hangulata drasztikusan megnövekedne, ha a férfi az állattal pózolna, de megértem, ha nem szeretné. Nem mindenki van oda az ötletért, hogy modellkedjen. Én magam sem szeretek modellt állni senkinek, bár volt, hogy beadtam a derekamat, amikor a diákjaim erősködtek, de az csak egyszeri alkalom volt.

Professzor Zorgoth érkezése kellő dramaturgiai elemet tartalmazott magában ahhoz, hogy egy pillanatra elámuljak. A hosszú, fekete köpeny, a tetoválások, a mozdulatai mind-mind olyan egyediséget sugároznak, ami képes magára vonni talán bármely művész figyelmét. Utána természetesen folytatom, amit elkezdtem, a mosolyom nem lankad egy pillanatra sem, csak pakolom a festékes bödönöket. Nem tudom, hogy pontosan mennyire is lesz szükségem, egyelőre még abban sem vagyok biztos, hogy mekkora vászonnal akarok dolgozni. Amíg nincs előttem a modell, modellek, és nem tiszta a beállítás, addig nem akarom elsietni a vászon kiválasztását sem.
- Remélem szép napja volt, professzor. Minden rendben volt a diákokkal? - Vidám fecsegésbe kezdek, részben, mert rendkívül jó kedvem van, másrészt, mert nem fogom tudni másképpen megismerni őt. Micsoda bolond ötlet! A nővérem biztosan fogná a fejét, ha elmondanám neki, hogy úgy döntöttem, hogy össze szeretnék barátkozni az akadémia egyik legijesztőbb professzorával, akiről azt pletykálják, hogy halálfaló. Bár így még nem kerek a történet, sok olyan részlet hiányzik, amikből a szándékom könnyen megérthető lehet, még ha nem is egészen mindenki számára. A nővérem tudom, hogy megértené, ismer is már eléggé ahhoz, hogy tudja, mennyi őrültségre képes vagyok csak azért, mert kiszúrtam egy aprócska kis dolgot a káoszban.
- Ugyan, kérem! Szerintem igenis jól mutatnának együtt. Igazán hangulatos kép lenne! Bár nem fogom erőltetni, ahogy jónak érzi, professzor úr. - Én szinte látom magam előtt kettejüket, talán az lenne a legjobb, ha Zorgoth professzor középre állna, a 3 fej pedig balról, felülről és jobbról fordulhatna felé. A háttér lehetne szürkéskék, sötétebb árnyalatú. Bár az sem lenne rossz, ha a kígyó lazán köré tekeredne, és mindketten a vászon bal fele felé tekintenének. Talán egy sámlira feltehetné az egyik lábát, micsoda póz! A tervezés közepette szinte meg sem hallom a zörgéstt. Rossz tulajdonságom, hogy könnyen elmélyedek a gondolataimban. Mindössze a kolléga hangja ránt vissza a valóságba.
- Akármilyen régi is, annak értéke volt! Legalább egy kicsit sajnálja azt a művészi alkotást - ciccegve ingatom meg a fejemet, miközben utolsónak az ecseteket helyezem fel az álvány melletti asztalra. A folyosóról beszűrődő suttogásokra összevonom a szemöldökömet. Sötét oldal? Azután, aminek a nővérem volt kitéve a háború alatt, soha nem lennék képes rá, hogy összefogjak velük. Arról nem is beszélve, hogy jómagam sem vagyok tisztavérű, hiszen vélák vére csörgedezik az ereimben, így nem is felelek meg azoknak az eszméknek, amiket vallottak. Micsoda őrült gondolatok! Ugyan nem hangoztatom, de rendkívül kellemetlennek találom, amikor buta emberek próbálnak okoskodni. Mégsem mondok semmit, mindössze rendkívül szúrós tekintettel figyelem, amint kihátrálnak. Tipikus. Zorgoth professzor kérdésén viszont elmosolyodom.
- Ha van ott süti... Tudja, én rendkívül édesszájú vagyok! - A végére már halkan kuncogok, a mosoly pedig lassan hal le az arcomról. Nem szeretem ezt a témát, ami volt, elmúlt. Magamat sem tartom olyan személyiségnek, aki átállna a másik oldalra, jól tudom, ha nem lettem volna túl fiatal, akkor a nővérem oldalán harcoltam volna a Sötét Nagyúr ellen. - Nyugodtan rám bízhat mindent! Sajnos nem tartok itt mintaképeket, csak a saját műtermemben van pár. Azonban vannak ötleteim, miképpen is ábrázolnám szívesen, viszont mégis csak az ön kúriáját fogja díszíteni a kép. Van valami, amit preferálna azon kívül, amit elmondott? - Ötleteim vannak, szinte már az első pillanattól, amikor megláttam az állatot. Rendkívül karizmatikus, akár csak a gondozója, sajátos hangulatot áraszt. A mozdulatait a szememmel követem, miközben magamra veszem a fehér köpenyemet, amivel a ruhámat tervezem megvédeni a festéktől. Igencsak régimódi, hiszen használhatnék egy egyszerű lepergető bűbájt is, ez viszont közelebb áll hozzám. A kígyó mozgását követve a zsebembe nyúlok, szinte már reflexszerű, ahogy a pálcámat keresem. - Nos, tisztában vagyok vele, hogy a rúnakígyók nem feltétlenül agresszív bestiák, ahogy bízom benne, hogy mint a Bestiagondozó szak oktatója, tökéletesen kontroll alatt tudja tartani, professzor Zorgoth... Mégis meg kell hagynom, hogy van benne valami ijesztő. Ez viszont a saját bájához ad hozzá, lényegében ez volt az, ami igazán megragadott benne. - Nem vagyok gyáva, de meg kell hagynom, a legbátrabb sem. Sokkal inkább vagyok vakmerő, vakon bízva a professzorban egyeztem bele, hogy megfestem az állatot, és mégis miképpen festeném meg rácsok mögött? Magam is tudtam, sejtettem, hogy ilyen helyzetbe fogok kerülni, és ha már magamra vállaltam, nem is fogok kihátrálni a helyzetből. Ha mást nem is, magamat biztosan meg tudom majd védeni, ha már egyszer oktató vagyok, talán elég képzett is hozzá, hogy egy ilyesfajta krízishelyzetet kezeljek majd.