let your heart remind you that you deserve good things | rosier sisters

A hétköznapok csendesen telnek, mióta üresen kong a családi ház. Devont nem sikerült meggyőznöm, hogy sokkal jobb helye lenne itthon, és lássuk be, hogy én is csak áltattam magam ezzel, hogy a közelemben tarthassam őt. Greg pedig.. Nos, vele azóta talán még nehezebb minden. A kapcsolatunk minőségén talán már lehetetlen lenne javítani, de az anyja vagyok. Mindkettőnek. Sosem adom fel a reményt, hogy egyszer valamilyen csoda folytán újra úgy tudunk majd asztalhoz ülni, hogy egyiküket sem kell rendre intenem.
A pálcaboltban tett látogatásom nyomán - szörnyű szembesülni a ténnyel, de valójában már sokkal korábban is megtörtént velem - olyan gondolatok fordultak meg a fejemben, amikről előtte tudomást sem mertem venni. A neveltetésem, az illem és a bennem munkáló félelem is azt diktálta, hogy hű felesége legyek a férjemnek. Hogy másra ne vágyjak, hiszen nem vagyok már csacska kislány, hogy hiú ábrándokat kergessek. Igazából sosem volt választásom, az életem egy tökéletesen megkomponált színdarab, mely még a nagy erőfeszítések ellenére is olykor széthullani látszik. Nehezen tartom magam, mióta újra önbecsülés munkálkodik bennem. Sok éve először mertem egyáltalán bejelentés nélkül kimozdulni otthonról. Egyedül. Döntést hozni a férjem beleegyezése nélkül? Sőt, a háta mögött? Még mit nem... Ez a Selwyn családban nem szokás. Persze belül rettegtem a következményektől, de egy keserű életen ugyan mivel lehetne még tovább rontani?!

Természetesen Bimsy - a házimanónk - tudja, hol találjon, ha vendégünk érkezik. A felbukkanása pedig csak erre utalhat, máskülönben nem zavarna meg esedezve. Az eddigi munkámat azonnal felfüggesztem, lehúzom a kesztyűt, melyekről egy kis föld a szoknyámra pereg. Sebtében sepregetem le magamról a morzsalékot, majd felegyenesedve fordulok a hátsó ajtó irányába, mert a sietős léptei rám is sürgetően hatnak. Nem is kell sokat várnom, hogy felbukkanjon egy ismerős arc, Mira pedig már a fogadtatásból is érezheti, hogy a ház ura nem tartózkodik idehaza, így egészen otthonosan érezheti magát, a járást pedig ismeri. Valószínűleg nem lepődik meg azon, hogy a kertben bukkan rám. Az ősz a legjobb időszak arra, hogy új rózsatövekkel gazdagítsam a virágágyásaimat, ebben pedig még az eső sem akadályozhat meg. Egy bűbáj láthatatlan ponyvát feszítve fölém vezeti el a borús égboltból aláhulló csapadékot, hogy zavartalanul temetkezhessek a zöld levelek és rügyek közé. Vagy legalábbis eddig ezt tettem.
- Ma chère petite soeur, Mirabelle.. - hangzik egy pillanatnyi döbbenet után a kedves köszöntés. A mosoly már ott játszik az ajkaimon, szemem sarkában és arcomon is előbújnak a nevetőráncok, melyeket oly' rég tornáztattam már meg. Természetesen a vendégek fogadására mindig fel vagyunk készülve idehaza. Bimsy történetesen - bárki állítja ennek ellenkezőjét - tökéletesen végzi a dolgát. A legtöbb büntetést pedig miattam kapja. Vérzik a szívem érte, mégis önző vagyok, nem engedem az útjára. Vagy csak realista lennék? Talán mindkettő. Thaddeus éktelen haragját nem óhajtom kivívni magam ellen. Ennyi erőt még nem gyűjtöttem. De a szőke hajkorona és a húgom kedves arca pillanatok alatt elűzi a borús gondolatokat. Kíváncsian pillantok körbe, vajon felbukkan-e egy cserfes kislánykobak mögötte. Szinte már várom, hogy Moriah a karjaim közé bújjon. A szívem újra megtelne szeretettel, legalább egy rövid időre. Az apró léptek azonban most elmaradnak, így csak a húgomat zárom ölelő karjaimba néhány pillanat erejéig. Kellemes parfümének finom illatát az eső felerősíti, ez pedig eszembe juttatja, milyen régen találkoztunk kettesben.
- Hát a kedvenc Fürtöcskémet, merre hagytad? Ugye minden rendben? - vonom fel a szemöldököm egy pillanatra, de őszintén remélem, hogy nem tanult meg ilyen jól színészkedni. Másként már látnám az arcán, hogy baj van. Ha a gyerekeiről van szó, épp olyan mint én.. Nem ismer lehetetlent.

Celly & Mira

Az, hogy egyre több alkalommal kívántak az anyósomék Moriah-ra vigyázni, kezdett gyanússá válni. Emlékeztetett arra az időre, amikor Reguval csinálták ugyanezt, finoman utalva rá, ideje a következő örökösnek. Ezt pedig hatalmas nyomásnak éreztem, miközben esélyt se láttam arra, lenne jogom, okom, vagy módom, hogy tiltakozzak. Nem maga az ötlet volt felháborító, mind a két várandósságom imádtam, és a gyerekekkel lenni, a baba és hintőpor illatot, még az átvirrasztott éjszakák se zavarták ezt az örömöt.
De az, hogy tudtam, ezen igyekszik a család egyik fele, az csak megerősítette bennem azt az érzetet, amit apám elültett. Nincs szükség másra, csak hogy erős utódokat szüljek a férjemnek, és a családjának, hogy örököljék a nevünket, rangunkat, nézeteinket. Szerencsés voltam Cepheus mellett, ezt egy percig se vontam kétségbe, a mi szüleinkkel ellentétben ő fel se hozta, hogy talán el kellene gondolkoznunk azon, melyik család lenne a legelőnyösebb számunkra. Merlinre, hiszen még babák voltak! De ha magamra gondoltam, hogy már a Roxfort előtt tudtam, kinek a felesége leszek, akkor éreztem a nyomást a mellkasomon, hogy mást szánnék nekik.
Amikor elbizonytalanodtam, mindig tudtam, hogy kihez fordulhatok. Sokáig nem is gondolkodtam a látogatáson, Cepheus éppen dolgozott, de azért hagytam számára egy levelet, ha előbb végezne, tudja, hogy hol talál meg. Aztán egyenesen a nővéremék birtokához hopponáltam. Talán előre kellett volna jeleznem az érkezésem, sose zavartam volna meg semmi fontosban, a férjét még annyira sem, olyan távolinak tűnt, bár a sógorom volt.
A házimanójuk Bimsy kifejezetten kedves volt, és illedelmes, azonnal behívott, elkérte a kabátom, majd elindult, hogy megkeresse Cellyt. Néhány pillanatig toporgok, mindig elbizonytalanodtam ebben a hatalmas házban, pedig a Black birtok sem kisebb, de a hangulat az egészen más, az bizonyos. Végül ismét felbukkant a házimanó, és megkért, hogy kövessem a kertbe, bár ezt sejthettem volna, különösen nagy szeretettel bánt a növényekkel, akik csodás virágokkal hálálták meg.
- Drága Celly! - Öleltem szorosan magamhoz, már ez is elég volt, hogy végre megnyugodjak. - Thaddeus az Akadémián van? - Kérdeztem csendesen, mintha bújkálnom kellene előle, pedig erről azért szó sincs, csak szívesebben voltam itt, ha dolgozott.
A nővérem minden tekintetben erősebb volt nálam, mégis csendesebbé vált, ha a férje a közelben tartózkodott. Némán is értettem azt hiszem, miként is érezhetett. Vagy legalábbis volt róla némi sejtésem.
- Semmi gond, az anyósoméknál alszik, mostanában sok időt tölt velük, nincs szívem nemet mondani. - És úgy éreztem, túl sok lehetőségem sincs rá. - Van egy olyan érzésem, hogy Pollux nagyobb családot képzelt el a legidősebb fiának, és így próbál “finoman” célozni rá. - Sóhajtottam, semmi finomság nem volt ebben, éppen hogy csak nem szólított fel minket arra, hogy mit és hogyan csináljunk a hálószobában. - Mit ültetsz? Ez a kert mindig olyan szép! - Mosolyodtam el, tényleg jó volt látni, és kiszakadni a birtokról, úgy éreztem, lassan megfulladok.

❊ Put all your faults to bed ❊