Első tanítási nap

“A kíváncsiság szüli a tudást.”

lérkezett ez a nap is, végre megérkeztünk Wolframmal az akadémiára, ahol végre olyan tantárgyat vehettem fel, ami érdekel és amihez szorosan kötődöm, bár hogy milyen irányba mozdulok el majd a bestiák és legendás lények világában, azt még én sem tudom, gondoltam gondozásra, meg különlegesen számukra összeállított gyógyító és kábító főzeteket. A kollégiumba este érkeztem, a számomra első tanítás nap előtt, szerencsére nem kaptam szobatársat, így egyedül élvezhetem a szoba kényelmét, azaz itt van velem a kutyám, mert őt nem hagyhatom sehol, az apám nem foglalkozna vele, mást meg nem fogok megkérni, az a jó, hogy elég rugalmasak az iskolák ilyen téren. Este meg kora reggel is elmentünk sétálni és futni a közelbe, hogy kibírja az órám végéig nyugodtan, elvégre még fiatal és szereti magára vonni a figyelmet, amit kétlem, hogy bármely tanár jó szemmel nézne. A terem elé jóval egy órával előbb érkezek meg és egy szendvicset veszek elő, amit elkezdek enni, meg természetesen van egy kis plusz sonka is, amit Wolfram kap meg. Érkezik pár diák, akik a tanárról kezdenek el beszélgetni, azaz pletykálkodni. A fülem hegyezem feléjük, de nem fordulok oda hozzájuk, inkább csak ülök az ablakpárkányon és elfogyasztom a reggelimet. Ahogy hallom, eléggé vegyes érzelmek vannak vele kapcsolatban, mert egy halálfaló család sarja és emellett még vérfarkas is. Kicsit tartanak tőle, valakit a szülei nehezen engedtek el ide, pedig ez egyszerűen nagyszerű! Még nem találkoztam egy vérfarkassal sem, vajon fel tudok találni nekik más főzetet, ami erősebb a farkasölőfű-főzetnél? ha létezhet, akkor majd én feltalálom. Ahogy eljött az idő, akkor már be is mehettünk az előadó terembe, a karbantartó kinyitotta, járja sorra az akadémiát, mert nem hagyják csak úgy nyitva ezeket a termeket. Elsőként indulok meg a terembe, hogy a tanári asztalhoz legközelebb eső első padban foglaljak helyet. Egy lány még morgolódik, de nem a helyfoglalásom miatt, hanem mert Wolfram úgy megindult utánam, hogy mindenkinek nekiment szinte. Egy sóhajjal jutalmazom és elnézést kérek a többiektől, majd a székem alá mutatok, mire odafekszik a husky és eleinte még csóválja a farkát, majd a fejét a lábain megtámasztva egyre jobban ellustul és a farka is csapódik a földön. Természetesen a folyosó felé részre kilóg, így lehajolok, hogy idébb tegyem, nehogy valaki rálépjen, mikor viszont felnézek, már meg is érkezett a tanár és szinte kitöröm a nyakam, olyan magas. Elég hülyén festhetek, mert a többi diák hátrébb foglalt helyet jóval, talán félnek tőle vagy csak tudták, hogy legelől nyakatekert lesz az óra. Ahogy jobban megnézem kicsit összeráncolom a szemöldökömet, mert baromira ismerős és egyáltalán nem azért, mert élőben valaha láttam volna. Egy álomban találkoztam vele, nagyon ostoba és hülye álom volt, a hülye muglik vallásán alapult mondhatni. Hogy lehetséges ez egyáltalán? Mély levegőt veszek és visszarendezem az arcom is, nem szeretnék csúnyán nézni rá, nem gondolnám, hogy az ilyesmivel plusz pontot szerzek nála, de talán a sárkányok gondozását, ha felhozom, az segít majd.

"S ha élet ez álom: miért oly zsibbatag?
Kimerült, kifáradt, egykedvű, sivatag?"

“A kíváncsiság szüli a tudást.”

egérkezik a terembe Xal proffesszor és mindenki elhallgat, én meg ugye pont felemelkedek a székben és igyekszem minél jobban hátradőlni, kicsit le is csúszok a széken, hogy ne törjem ki a nyakamat, miközben hallgatom őt. Elég hamar túl teszem magam a hülye álmomon, elvégre, az, hogy mind a ketten ugyan azt álmodjuk, annak az esélye szinte nulla, meg sem fordul ilyesmi a fejemben. A bemutatkozása és ahogy megérkezett, minden egy erős határozott személyre utal, legalábbis nekem így jön le, fogalmam sincs, mennyire vagyok jó emberismerő, inkább állatokkal foglalkozom ugyanis. Jó, félig a prof is állat... Gyorsan kiverem a gondolatmorzsát a fejemből, ezt nem kéne, mert sértő és hát, a kedvenc tantárgyaimat ő fogja tanítani, nem kéne kicsapatni magam egy véletlen elszólás miatt. Annak, hogy két hetente gyakorlat lesz, felcsillannak a szemeim, ez jó hír, nem szeretem az elméletet, de természetesen az mindennek az alapja és jobb felkészülni egy adott bestia viselkedésére, ha a közelébe merészkedünk. Örülök, hogy izgalmas lesz az óra, nem is értem, hogy mit pusmognak hátrébb a többiek, mikor a gyakorlatot fogja osztályozni majd Mr. Xal. Engem kicsit meglep, mikor lehajol mellettem, hogy megsimogassa Wolframot, aki természetesen hagyja magát és még a farkát és elkezdi csóválni, ami jól hallható, mert a földhöz csapkodja. Kicsit megemelkedik a mellső lábaira és élvezi a simogatást, majd amikor az abbamarad, akkor vissza is fekszik a helyére egy halk nyüszítéssel, mert ő bizony kimászna alólam és élvezné, ha egész órán át valaki simogatná, meg játszhatna vagy követhetne valakit. Tudja, hogy amíg én nem engedem, addig maradnia kell. Barátságos nagyon, főleg a proffal, biztos érezte rajta, hogy vérfarkas vagy csak alapból szimpatikus neki, nem tudom, én már most bírom az biztos. A kérdésre válaszolnék, hogy azt jelenti, hogy csapatban osztályoz majd minket, szóval úgy válasszunk társat is, hogy a jegyünk és lehet az életünk és a testi épségünk is tőle függhet. Azonban nem szólalok meg, mert ez lehet csak költői kérdés volt, aki ide eljutott csak nem olyan ostoba, hogy ne tudja ezt. Azonban nem maradok szó nélkül, mert rám mutat, hogy mutatkozzak be. Felülök a széken rendesen, majd felállok és a szék mellé lépek, igyekszem senkinek sem háttal megállni, de a proffeszor felé beszélni.
- Alisha Dawson vagyok, a családom, aki nem tudja a profi bájitalkeverőiről híres. Engem még Roxfort előtt elkezdtek tanítani az alapanyagokról, eleinte a növényieket, majd az állatiakat. Akkor tudatosult, hogy én inkább ilyen lényekkel szeretnék foglalkozni, gondozni őket és kísérletezni bájitalok terén velük, de csak olyan részeiket felhasználva, ami nem tesz kárt bennük és ha feltalálnék valamit, akkor nem vadásznák le őket érte. Szóval kicsit keverném a kellemeset a hasznossal. - Körülnézek, hogy van e kérdés vagy elég ennyi rólam, elvégre a lényeget elmondtam, nem gondolnám, hogy itt és most kellene eldicsekednem, hogy miért érkeztem később a tanórákra, mint a többiek, kicsit elhúzódott a gyakorlatom. Ha nincs kérdés és kapok jelet, akkor helyet is foglalok, a széken kicsit hátrébb tolva, Wolframra odafigyelve persze, nem szeretném rá tolni, ő is helyezkedik kicsit az új helyzethez igazodva, majd én is kényelmesebben helyet foglalok, a lehetőségekhez képet, mert elég magas Mr. Xal és persze helyes is, szeretem a tetoválásokat, nem véletlen van rajtam is elég sok.

"S ha élet ez álom: miért oly zsibbatag?
Kimerült, kifáradt, egykedvű, sivatag?"

“A kíváncsiság szüli a tudást.”

oppant kellemetlenül ér, amikor megjegyzi a professzor, hogy nyugodtan üljek hátrébb, mert nincs ülésrend, azt hiszem feltűnt neki, hogy elég nyakatekerten próbálom követni őt. Ha el lehetne süllyedni, akkor biztosan megtenném most, de nincs idő ilyen apróságokon rágódni, mert érkezik egy kérdés felém és inkább a válaszra figyelek, ám még így is kihagytam belőle pár dolgot, amit mondhattam volna, de már mindegy, ami érdekli, arra visszakérdez Mr. Xal.
- Norvégiából, Alta városából származom - felelem, már megszoktam, hogy nem ismerik a nevet és nem tudják hová kötni, azt hiszem a családom csak oda költözött, de ezt nem említem meg, mert nem tudtam még bebizonyítani, az édesapám meg nem akar beszélni róla. 
- Igaz, Mr Xal professzor. - Helyet is foglalok kicsit hátrébb helyezve a széket, amihez igazodik Wolfram is. Nem tudom miért nézett ilyen gyanakvóan rám a tanárom, de koncentrálnom kellett, hogy ne viszonozzam az összeszűkült szemeket, ahogy pár pillanatig megilletett. Sajnos rossz szokásom néha visszafelé tükrözni a kapott mimikát, ami biztos nem lett volna plusz pont. Képzelem, hogy mennyire leírtam magam nála, már az esetlen helyválasztással, majd hogy ismert családként hivatkoztam magamra, de senki sem hallott még rólunk, legalábbis senkinek a szemében nem láttam felismerést, ami szomorú. Egy félénkebb vörös hajú lány beszél én meg lelógatom a kezem a szék mellé, hogy az ujjaimmal megsimogassam az alattam fekvő hű barátomat, Wolframot. Amint végzünk a bemutatkozással, akkor előveszem a jegyzetfüzetem és a pennám, majd jegyzetelni kezdek, mert minden fontos, ami elhangzik. Szerencsére vagyok olyan jó író, hogy nem kell a pergament figyelnem közben, csak néha pislantok le, amúgy a professzorra figyelek. A veszélyességi ráta fontos, nem lehet figyelmen kívül hagyni, én már csak tudom. amikor érkezik a kérdés fel is emelem a kezem, miközben körül nézek és hát azt hiszem, ismét rajtam a sor, hogy elmeséljem mivel is találkoztam és miként.
- Egy évig voltam gyakornok egy sárkányok gondozásával foglalkozó csoportnak, volt ott két norvég tarajossárkány, ők voltak a kedvenceim. Az egyik nemrég kelt ki a tojásból és láthattam a fejlődését. Általában egy és három hónapos korában már tudnak tüzet fújni, ő az az előbbit képviselte, nagyon óvatosnak kellett lenni a közelében onnantól kezdve, amíg meg nem tanulta használni ezt a képességét. Az anyja sérült volt a szárnyával ezért volt szükség a gondozókra, amint elég közel engedte magához a gondozókat, akkor meggyógyítottuk és elmehetett vissza a szabadba a kicsinyével együtt. Ők voltak a legérdekesebbek, de volt ott külön mágikus részen még egyéb sárkány is, találkoztam magyar mennydörgővel és kínai gömblángsárkánnyal is. - Azt hiszem erről még sokat tudnék beszélni, de talán már így is túl sokat mondtam, a kérdéshez képest biztosan. Kicsit zavarba is jövök, ami abban mutatkozik meg, hogy magam előtt tördelni kezdem az ujjaim és inkább leülök vissza a fenekemre, mert a nagy beszámoló közben megint felálltam. Azt hiszem megint túl lelkes voltam, el is felejtettem, hogy bocsánatot kérjek a szómenésemért, ah lehet egy újabb rossz pont, hogy én miért nem tudok nyugton maradni. Inkább az óra további részében lapulnom kéne.

"S ha élet ez álom: miért oly zsibbatag?
Kimerült, kifáradt, egykedvű, sivatag?"

“A kíváncsiság szüli a tudást.”

ár megint gyanakvóan néz rám a professzor, kezdem úgy érezni, hogy egyre mélyebbre ásom magam, talán jobb lett volna, ha nem teszem fel a kezemet és csendben maradok. Nem szeretem, ha kérdőre vonnak, elvégre nagyon tehetséges vagyok és emellett lelkes is, ha bestiákról és legendás lényekről van szó. Igaz, hogy fiatal vagyok, de nem én vagyok az első a történelemben, aki ilyen hamar találkozott ilyen teremtményekkel, elvégre ott volt a mágustusa, ahol Harry Potter is részt vett és találkozott a magyar mennydörgővel, akinek a gondozója Charlei Weasly volt. Persze ezt nem vághattam Mr. Xal fejéhez, mert akkor szerintem úgy penderít ki, mint annak a rendje, szóval vettem egy mély levegőt, a lehetőségeimhez képest alig láthatóan és az ökölbe szorult kezem is kiengedtem szépen lassan. Olyan hirtelen fel tudnak húzni a kételkedéssel, hogy nem is tudom, mikor rándult ökölbe a kezem, de már mindegy is.
- Egy pályázaton keresztül, aminek volt elméleti és gyakorlati része is, aki ezeket megfelelt, azok közül sorsolták ki a szerencséseket, akik részt vehettek a programban, a romániai sárkányszentélyben, ahol tapasztalt gondozók mellett tanulhattunk a sárkányokról - felelem higgadtan, valahogy úgy érzem, hogy amúgy bármit is mondok, az nem a megfelelő válasz, mert olyan nem létezik. Azért kicsit elgondolkozom azon, amit mond a professzor, tényleg elég felelőtlenek voltak az oktatóim ott, hiába vártam türelmesen, hogy a sárkányok közelébe mehessek a megfigyelésük után, mégis megsérültem, sőt, volt aki súlyosabban és számára véget is ért a gyakorlat. 
- Roxfortban végeztem. - Bár közelebb is lett volna iskola, de a rossz hírneve miatt nem akarták a szüleim, hogy oda járjak, pedig ami azt megalapozta, megelőzte a születésemet és azt sem most volt már. 
- Eleinte a megfigyelés volt tisztes távolból és vezetnem kellett naplót is a sárkányokról, megfigyeltem a szokásaikat, majd később segíthettem az elkábításukban, az ételbe csempészett bájitallal és azután a gyógyításban is segédkeztem, amíg aludt a sárkány. - Egy év hosszú idő, nem ültethettek végig kispadra, főleg, amikor emberhiány lépett fel, elvégre ez nem egy életbiztosítás és nem is való mindenkinek, én is azt hiszem, hogy inkább veszélytelenebb lényekkel foglalkoznék inkább, amik nem gyújtanak fel és nem akarnak levadászni, ha a területükre lépek véletlen.
Tényleg igyekszem inkább meglapulni az óra hátralévő részében, mert úgy érzem, hogy nem én leszek Mr. Xal kedvenc diákja, pedig eddig mindenkinél szerencsém volt és minden tanítom kedvelt, akik ezzel a tantárggyal foglalkoztak. Óra végén nem távozom egyből, de csak Wolfram miatt, mert nem szeretném, hogy a diáksereg rálépjen, de azért engedem neki, hogy felálljon és amíg én elpakolom a jegyzeteimet, meg előveszem a jelentkezőlapom a kérvénnyel együtt a különórára, addig ő a pad és szék között állva várhasson, nyújtózik is egyet a mellső lábait kinyújtva, amikor megérkezik a professzor mellém. A husky a nyelvét lógatva liheg izgatottan az újdonsült barátja felé, mert annak tekint mindenkit, aki megsimogatja.
- Köszönöm Mr. Xal professzor, így fogok tenni. - Milyen hely már ez, hogy nem vihetem magammal a házikedvencem? Jó, ez nem Roxfort, ez már az Akadémia, ide több komolyság kell úgy fest.
- Szeretném odaadni a jelentkezésem a különóráira. - Bizony, többes szám, mert vagy három tantárgyra is külön töltöttem ki ilyet, fontos nekem ez a szakma és már így is elment két évem a semmivel, szóval ideje felzárkózni és behozni a lemaradást.

"S ha élet ez álom: miért oly zsibbatag?
Kimerült, kifáradt, egykedvű, sivatag?"

“A kíváncsiság szüli a tudást.”

lméletben mindent tudnom kellett a sárkányokról, a gyakorlatban pedig jó erőnlét kellett és megfelelő mágiahasználati tudás, mint például tűz elleni pajzsot tudok-e emelni magam elé, amíg arrébb menekülök biztonságosabb helyre meg ugye bizonyítani kellett, hogy tényleg értek a gyógynövénytanhoz is. - Kezdem úgy érezni, hogy egy célpontot rajzoltam a homlokomra, na meg a hátamra is, csak remélem, hogy nem az óvodában vagyunk, hogy szívózni kezdjenek majd velem emiatt. Az aranyvérűség mindig is gyengém volt, azzal szívják csak a véremet, ám ha bestiákkal teszik, azt rühellem. Amilyen jól indult ez a nap, úgy lett rémes, pont a kedvenc tanórámon égetem be magam, annyira tipikus Alishás húzás. Roxfortban szerencsém volt, hogy az első két évben még barátságos voltam, csak utána döntöttem úgy, hogy inkább visszahúzódóbb leszek és a tanulmányokra fordítom minden időmet, mert elhatároztam, hogy én veszélyes bestiákkal fogok foglalkozni, na meg a kevésbé veszélyesebbekkel is, őket sem hagyhatom ki. A ballövésem után pláne úgy érzem hogy, jobb ha utoljára távozom a teremből majd. Igyekszem jó képet vágni, bár nagyon nincs mire fel, tutira elástam magam mindenkinél, csak Wolfram van nekem.
- Csak egyet? - átveszem a lapokat, kicsit kellemetlen, de hát jogos. Átpörgetem őket, majd vissza is adom azt a lapot, ami a gondozásról szól, elsőnek ezt választom, utána jöhet a többi.
- Akkor ezt szeretném - visszanyújtom és erőltetett mosolyt eresztek meg, ahogy látom, miként gyűri be a belső zsebébe, csak remélem, hogy ki is veszi onnan és nem tűnik el rejtélyes módon, hogy a jelentkezésem visszamondhassa később. Utánanézek, ahogy távozik és inkább leülök utána egy nagy sóhajjal a székre, Wolfram meg az ölembe teszi a fejét, úgy néz fel rám.
- Hát ez jól elszúrtam azt hiszem pajti. - Megsimogatom a fejét és megvakarom a füle mögött, majd úgy érzem ideje tovább állni és a következő órán már hátulra ülök, kicsit távolabb a többiektől és hallgatok, mint a sír, nincs itt a helye az okoskodásnak. Sajnos nem minden tanártól kaptam engedélyt, így a következő órát ki is hagyom és helyette elmegyek ebédelni a menzára, majd sétálni viszem a huskymat, kicsit futok is kint vele, majd indulok vissza az iskolába, mert lesz még egy órám, ami előtt a tanártól még engedélyt kellene kérnem. A gond az, hogy nem tudom hová is adhatnám le Wolframot, a szobában lehet megőrülne egyedül. Ahogy megérkezek az Akadémia területére, a kerti részen éppen a pórázt akarom feltenni a kutyámra, amikor az meglódul. Csak felsóhajtok és követem a szememmel hová rohan és mikor meglátom, hát nem vagyok boldog. Miért érzi úgy, hogy a professzorommal kell barátkoznia. Gyorsan futásnak eredek és kellő távolságban meg is állok.
- Mr. Xal professzor, bocsásson meg, az én hibám volt. - Wolfram a hátán hempereg a tanítóm mellett, szóval le is guggolok hozzá, hogy megfogjam a nyakörvénél fogva és magamhoz tessékeljem. Szomorúan felnyüszítve néz fel a professzorra a kutya, mert ő barátkozni akart, de most nem viszonozták és nem érti mi van. Remek. Ennyivel konstatálom magamban, hogy rajtam akarja tartani a szemét.
- Többé nem fog előfordulni. - Kiegyenesedek és a pórázt fogva nem is engedem, hogy önálló életet éljen Wolfram az Akadémián. Rég jártam már iskolába, elszoktam tőle és nehéz lesz a beilleszkedés, az már biztos.
- Meghívhatom egy kávéra, kárpótlásul? - kérdem kicsit félénken, mert nem szeretem, amikor valaki ilyen arrogánsan felém áll, az emberektől jobban félek, ez a nagy igazság. Szóval mikor úgy érzem, hogy megtámadnak, akkor megpróbálok kedveskedni, ami általában meglep mindenkit és békén hagy. Az a mindenki diákokat tett ki, szóval fogamam sincs, hogy mit vált ki a professzorból.

"S ha élet ez álom: miért oly zsibbatag?
Kimerült, kifáradt, egykedvű, sivatag?"

“A kíváncsiság szüli a tudást.”

icsit rosszul esik, hogy csak úgy begyűri a kiválasztott jelentkezési lapom a zsebébe, ami ugye nem egyenlő még azzal, hogy el is vállalja velem az órát. Bár, az a megjegyzése, hogy egyelőre csak egy, az megnyugtató kicsit, talán ezért nem is kezdtem el pufogni magamban, amint elhagyta a termet. Nagyon lehangolóan indul az én első napom itt az Akadémián, bár lenne valaki Wolframon kívül, akinek kibeszélhetném magam. Jót is tesz egy kis sétával egybekötött futás a szabadban, amikor átgondolhatok mindent és tanulhatok a saját hibámból, még egyszer nem fogom elkövetni ezeket. Aztán azt hinném, hogy mára már nem ér több kellemetlenség, amikor a kutyám elrohan a póráz felcsatolás előtt és persze Mr. Xal professzort találja be. Odafutok gyorsan és mikor hallom a nevem, már akkor tudom, hogy bajban vagyok. Természetesen magamra vállalok mindent, tudom jól, hogy ez nem Wolfram hibája, szigorúbbnak kellene lennem vele, bár ez eddig nem volt rá jellemző, sose futott még oda senkihez csak úgy.
- Jobban oda fogok figyelni rá, hogy ne forduljon elő ilyesmi még egyszer, de Önért Professzor Úr, valamiért nagyon odavan. - Talán a falka összetartás ösztön miatt, lehet érzi, hogy Mr. Xal vérfarkas, ki tudja, de nekem annyira nem tetszik a dolog, mert így csak bajba fog sodorni Wolfram, még ha nem is áll szándékában ez. A kérdés hallatán az órámra pillantok, direkt korábban jöttem vissza, hogy az óraadótól legyen időm engedélyt kérni, hogy a huskymat bevihessem az órájára.
- Még lenne órám, de lehet ki kell hagynom, mert Wolfram nem jöhet be velem és én meg nem fogom magára hagyni kikötve valahová, azt nem viselné jól. - Kell keresnem valakit, aki vigyáz rá nap közben... De senki sem tudna rá úgy vigyázni, mint én, szóval inkább csak leadom az órákat, majd elvégzek őket máskor más tanárnál, akik engedik, hogy órára jöhessen velem a legjobb barátom. Le is hajolok kicsit megsimogatni a fejét, majd felállok és akkor változik a széljárás is, így a magnólia illatú parfümöm a professzor orra előtt járja táncát, mielőtt továbbsuhanna. Nem tudok kiigazodni Mr. Xalon, egyszer szigorú, egyszer kicsit enyhébb, majd elneveti magát, amikor megkérdezem a kávét. Magamban már biztos lefejeltem volna a falat, hogy ekkora baromságot miért kellett, de más kedves dolog nem jutott eszembe, a kávénak meg mindenki örülni szokott általában. Zavartan nézek fel az oktatómra, aki ridegen elutasítja a dolgot, kicsit meg is görnyedek előrehúzva a vállaimat, miközben a szemem Wolframra szegezem lefelé. Újabb mínusz pontokat szereztem, talán lentebb már nem is süllyedhetnék, miért nem találom a helyemet sehol? Amint háttal fordul, még bele is rúgok magam előtt a földbe a cipőm orrával, de csak annyira, hogy felverjem a port. Mikor visszafordul, akkor ártatlanul vigyázba vágom magam, mint aki nem csinált semmit és a pórázt is visszahúzom, mert Wolfram valamiért megindult a professzor után. Nem szeretném, ha megint lábatlankodna ott, szóval a husky meg is akad az indulásában és nyüszít egyet, miközben felcsillan a remény apró sugara. Kiengeszteléses kávét kell csinálnom, mi sem egyszerűbb ettől, mégis úgy érzem, inkább ellógom az órámat, mert tökéletesnek kell lennie annak a kávénak.
- Gyere Wolfram! - Intek felé, bár a póráz miatt nagyon nincs is más választása, elindulok a kollégiumi szobámba, hogy nekilássak életem legfinomabb kávéjának az elkészítésébe. Mennyivel jobb lenne, ha tudnám mennyire édes szájú a professzor, így kénytelen vagyok vinni cukrot is magammal, mert azt könnyebb beletenni, mint utólag kivenni az édeset az alapból keserű kávéból. Lefőzök egy pár adagot és minden máshogy ízesítem egy kicsit, majd megkóstolom mindet és a befutót ismételten elkészítem és egy fekete termoszba beleöntöm, lezárom és felemelem az ég felé.
- Na Wolfram, ez az engesztelős kávénk, már csak át kell adnunk! - Nagyon örülök magamnak, rápillantok az órára és ideje indulni is, hogy legalább öt előtt pár perccel ott legyek, nem akarok elkésni a pontosság nagy erény. A táskám oldalzsebébe teszem a meleg itallal teli tárolót és megindulok vissza a kerthelyiség felé, ahová érkezni fog feltehetően Mr. Xal hamarosan. A tenyerem a nadrágomba törlöm, nagyon izgulok, ezt nem kellene elszúrnom. Leguggolok és megölelem a kutyám, kicsit simogatom, ő meg bújik hozzám. Amint meglátom a professzort, akkor megvárom, hogy észre vesz-e engem, ha nem akkor elindulok felé, egyéb esetben megvárom, ha felém indulna. Ha int, akkor is megindulok felé, fékezve Wolframot, mert ő rohanna, de nem engedem neki. Mit szeret ennyire benne? Csak akkor ilyen izgatott, ha velem találkozik, másnál még nem csinálta ezt.
- Hoztam kávét, saját készítésű és ha kell, akkor van cukor is hozzá. - Nyúlok is a termoszért és át is adom Mr. Xalnak, hogy megkóstolja, szerintem ez a legjobb, amit valaha főztem. Szeretek kotyvasztani és ebbe az italok is beletartoznak, nem csak a gyógyító és kábító főzetek.

"S ha élet ez álom: miért oly zsibbatag?
Kimerült, kifáradt, egykedvű, sivatag?"

“A kíváncsiság szüli a tudást.”

ost jövök rá, hogy vajmi keveset tudok a tanáromról, mert ugyan hallottam a pletykákat, de nem tudtam, hogy ő ezt így felvállalja, mert hát akkor simán mondhattam volna én is, hogy valószínűleg a vérfarkas vére miatt kedveli őt Wolfram, de így, azt hittem, hogy ezzel megsértettem volna. Jó, szerintem mindenképp jobb is, hogy nem én mondtam ki, szerintem azzal csak elástam volna magam. Szóval meglepetten bólogatok, mert bárt a tény nem új, hogy ő csak félig ember és a hold teljes pompájánál egy vadállattá változik át, már ha nem él a farkasölő főzettel. De, az, hogy felvállalja az új, arra akartam kilyukadni, mielőtt még a meglepettségem átmenne egy enyhe pírbe az orcámon, mert közelebb lép hozzám Xal professzor és a vállaimra is teszi a kezeit. A tekintetem inkább lesütöm Wolfram felé, aki egyre izgatottabb és bújna is a tanárom lábához. Nagy szemekkel néz fel és a mancsát úgy teszi csak közelebb, ha engedélyt kap, nagyon okos husky és tudja is hol a helye a falkában.
- Igen, az már biztos. - Kicsit fellélegzek, amikor hátrébb lép Mr. Xal, mert hát túlságosan közel volt és azt hiszem tetszett is a dolog, bármennyire is ellene szól minden. Ugyebár, ez az egész Wolfram miatt van csak, mert nem kedvel különösebben engem és amúgy is tilos a tanár-diák viszony, szóval még ábrándoznom sem kellene róla.  Persze mindig van lentebb és szerintem olyan mínuszba kerültem már, hogy onnan kitornászni magam nem lesz egyszerű, sőt talán a lehetetlennel egyenlő lesz lassan, annyi dorgálást kapok.
- Én gondoltam, de váratlan események miatt nem sikerült megoldanom. - Halkan felelek, mert már tudom, hogy igaza van és ez így nem állapot, az Akadémia komolyabb sokkal, mint az én hozzáállásom jelenleg. Mondjuk csak egy tantárgy érdekel, szóval a többire legszívesebben be se mennék, de sajnos muszáj azokból is levizsgáznom. Titkon reménykedtem is benne, hogy úgy, mint Roxfortban itt is tartható állat és jöhet velünk órára, talán ezért sem oldottam meg az eb problémát, hogy mi lesz, ha nem jöhet velem órára. elválnak útjaink és örülök, hogy legalább egy kávéval talán javíthatok a helyzetemen majd. Szóval neki is indulnék, amikor még az utolsó szavakat is megkapom és örülök, hogy nem fordult meg, mert szinte biztos, hogy belepirultam. Eddig senki sem jegyezte meg így, hogy kellemes a parfümöm és talán ez is némi pozitívum lehet, amit behúzhatok magamnak. Jó a negatív oszlop még mindig erősebb, de ez is valami!
- Wolfram, te ki tudsz rajta igazodni? - hajolok le a kutyámhoz és halkan kérdezem meg tőle, majd megvakarom a füle tövét és megyek is a dolgomra, elvégre el kell készítenem a legjobb kávét, amit valaha kiadtam a kezeim közül. Az elkészült remekmű receptjét fel is vésem a naplómba, mert ez még fontos lehet és ha a tanár úrnak nem ízlik, akkor másnak még jó lehet. Izgatottan indulunk meg öt órára az Akadémia kertje felé, hogy át is adhassam az elkészült remekművet a termosszal együtt. Nem tudom, hogy ez miért lepte meg Mr Xalt, elvégre ő kérte, hogy saját készítésűt hozzak, mert az automata amit kiad, az förtelmes.
- Nincs mit, szívesen Mr Xal professzor. - Elég szerencsétlennek érzem magam, ahogy csak ott állok és várom, mit reagál a kávéra a tanárom, csak kortyolgatja, majd elmosolyodik, olyan derűsen, pedig nem is tettem bele semmi kedélyjavítót és egyéb bájitalt, hogy biztosra menjek. Megtehettem volna, talán fel sem tűnt volna neki, de én nem akartam csalni, mert mi van, ha mégis vagy másnak adja és ott derül ki a dolog. Rontani nem rontok a helyzeten, sőt, mikor meghallom, hogy egyszerűen remek, akkor elmosolyodom én is, hogy egyszerűen nagyszerű voltam!
- Örülök Mr. Xal, hogy ízlik. - A kérdésre egy pillanatig elgondolkoztam, hogy válaszolnom kellene, de mikor közölte, hogy miről is meséljek és megkínál cigarettával, azt hiszem, hogy ez költői volt leginkább. Nincs ellenemre a dolog, hogy sétáljunk egyet és beszélgessünk, csak hát oda kellene figyelnem mit mondok, mert most nagyon nem kéne ezt a lehetőséget elszúrni.
- Köszönöm nem kérek. - Nagyon ritkán gyújtok rá, amikor körülöttem mindenki cigizik és nem akarok kilógni a sorból, de amúgy nem szeretek bagózni.
- Szeretnék mindent megtudni a bestiárium lényeiről és jó gondozójuk lenni, mert úgy érzem ez áll hozzám közelebb és nem a bájitalkeverés. Szeretnék több időt tölteni majd a lények közelében, amikről éppen tanulunk vagy még több hasznos információt megtanulni róluk, amiket könyvekből nem lehet bemagolni. - Válaszolom egy kis beleéléssel, a magánórákban az a jó, hogy nincs ott más és lehet kérdezni, konzultálni meg ilyenek, nem égetem magam az egész évfolyam előtt, pláne a mai produkcióm után, tényleg nem fogom felszólalni, inkább összeírom a kérdéseimet, amit különórán feltehetek. A beszámolóm Wolfram szakítja meg, aki rángatni kezdi a pórázt, valamit észrevett és nem akar nyugodni, szóval engedek neki a száron egy kicsit, hogy elfuthasson, majd vissza is tér, a szájában egy gömbölyű, vajszín kis lénnyel, amit letesz a földre. Lehajolok és a tenyerembe véve felemelem a golymókot, ami kicsit nyálas.
- Ez nem labda Wolfram, nem játék, majd később játszunk. - A másik kezemmel megsimogatom a fejét és kicsit lenyugszik a kutya, bár nem boldog, hogy nem játszunk. Na most mihez kezdjek ezzel a golymókkal, amit a tenyeremet tartok és ami a kis rózsaszín nyelvével nyalogatja a tenyerem. Undorító és legszívesebben letenném valahová, mert haza nem visszük az biztos.
- Professzor Úr, nem kell az Akadémiának egy golymók? - Pillantok felé, miközben kiráz a hideg ettől a kis lénytől, annyira undi a kis nyelvecskéje, ahogy nyújtogatja itt, rajtam nincs semmi maradék és hát nekem az orromhoz meg ne is merjen közelíteni. Komolyan, Wolfram a sírba fog kísérni, annyira el kell ásnom magam a végén a professzornál, mert folyton történik valami, hála a kutyámnak.

"S ha élet ez álom: miért oly zsibbatag?
Kimerült, kifáradt, egykedvű, sivatag?"

“A kíváncsiság szüli a tudást.”

em most volt már, hogy sikeres felvételt nyertem az akadémiára, két éve érkezett meg a levél és örömömben még ugráltam is az ágyamon Wolframmal, mert tudtam, hogy az Akadémia más lesz, új lappal indítok és több esélyem lesz beilleszkedni. Persze az örömöm addig tartott, amíg apám feljött és azt mondta, hogy szó se lehet róla, muszáj halasztanom, mert kell neki segítség az üzletbe, mert ki kellett rúgnia pár alakot és ide szakértelem kell. Szóval egy évig robotoltam apámnak a bájitalüzletbe, így nem gondolkoztam azon, hogy az Akadémia még miben lenne más. Nos igen, a sárkányos kiruccanásomkor alap volt, hogy Wolfram a szálláson maradt, de az kertes ház volt és jó helye volt ott, itt meg ugye a kollégium elég zárt és nincs pénzem bérelni házat a közelben.
- Igaza van, gondolnom kellett volna erre is, sajnálom. - Lógatom a fejem és lesütöm a szemeimet is, a hangom is elég megbánó és egyben szomorú is. Annyira megörültem, hogy be tudok csatlakozni késve az évbe, hogy megfeledkeztem gondolkozni, a sok mi van ha kezdetű kérdésen. Nem voltak B tervem, sőt ha őszinte vagyok még A terveim sem, csak sodródtam az árral egész nap.
- Mi? - kapom fel a fejem a kérdésére, mert már megszoktam, hogy mindenki bájitalra gyanakszik és az első gondolatom most is ez volt, de nem raktam bele semmit, még csak az kéne, hogy egy professzort elbűvöljek bájitallal.
- Nem raktam bele semmi különlegeset, frissen őrölt kávészemek vannak benne, különböző származási helyűek vannak keverve, az adja meg a különleges aromáját. - A kérdésem után gyorsan válaszolok is inkább, hogy mitől olyan ízletes ez a kávé valójában, mert ez az igazság. Szeretek ilyenekkel foglalkozni, van, ami kicsit erősebb, van ami édesebb, van ami keserűbb, ezek kombinálása a jó arányban a tökéletes kávé titka.
- Gondolom sokszor. - Válaszolom, tudom, hogy elég felszínes, de mégis mit is mondhatnék, nem tudom kifejezni, hogy mit érzek és valahogy nem is merem, mert félek, hogy vagy félreértik, vagy valaki mögé lát és megpillant engem, majd eldob. Valamiért van egy olyan érzésem, hogy engem félredob mindenki és csak akkor vesz elő, ha kell neki tőlem valami. Lehet velem van a hiba, mert nem sikerül olyan jó kapcsolatot kiépítenem az emberekkel, mint az állatokkal. Az, hogy mi lapul a fejemben, na az engem is érdekelne, mert sokszor még én sem igazodom ki magamon. Hirtelen kimarad a lélegzetem is, ahogy hozzám ér és mikor meglátom, ahogyan oldalra dönti a fejét, el is lepnek az emlékek, egy álom képei, amit nem tudok hová tenni. Az érintése és az illata is ismerős, pedig még soha életemben nem találkoztam Xal professzorral, ez normális?
- Nem, ez nem olyan egyszerű dolog. - Felelem halkan és oldalra elnézek, mert a közelsége olyan dolgokat indít meg bennem, amit nem kéne, elvégre ő a tanárom és az ilyesmit erősen tiltja minden, arról nem is beszélve, hogy nem kellene még jobban elásnom magam nála az ostoba szavaimmal. Wolfram érkezése egyszerre tesz kicsit bosszússá, mert már megint mit hoz ide nekem, meg kicsit megnyugtat, mert terelődik a téma és a távolság is normalizálódik.  A kis golymókot átadom és hát igen, tényleg elég energikus és teli van élettel, talán gazdájára is akad később. Csak nézem, ahogy a faágra helyezi őt a professzor és tova is szalad gyorsan. Wolfram meg morogni kezd, hogy megszökik, de leguggolok hozzá és megölelem, amitől egyből megnyugszik és a fejét felszegi Mr Xalra lihegve, én meg el is engedem és leporolom miközben felállok leporolom a mellkasomról azt a pár szőrszálat, ami rám tapadt. 
- Körbe fogok nézni még az este, hogy hol jelentkezhetünk reggel Wolframmal. már három éve van mellettem, még végzős Roxfortosként kaptam, mikor segítettem világra jönni neki és a testvéreinek. - Magyarázom immár ismételten lelkesen és vidáman, mert ez bizony egy szép emlék és bár nem legendás lény, de bármilyen állatnál a szülésnél ott lenni és segíteni az szerintem egy élmény.
- Az valóban nem lenne szerencsés, ha kicsapnának... - Wolframra nézek, valahogy nehezemre esik elválni tőle, mert hát nélküle olyan üres vagyok és észrevehetetlen. Viszont, ha ellógom ezt az órát is, akkor nem fog jól indulni a tanévem, amit amúgy is kicsit késve kezdek meg, szóval egy kis szünet után erőt veszek magamon, hogy felemeljem a pórázt tartó kezem és átadjam azt a professzor úrnak.
- Köszönöm Mr Xal professzor, sietek vissza óra után érte, hol találom majd? - Fájó a búcsú, kicsit nehéz is elengedni a póráz végét, Wolfram meg csak ül és oldalra döntött fejjel néz, hogy mi van. Ahogy távozom, inkább kerülöm a szemkontaktust az ebbel, aki felnyüszít és lefekszik a professzor lábai elé, majd harapdálni kezdi a füvet.
Éppen csak beérek órára, majd helyet foglalok és mint egy ablak, úgy érzem magam, mindenki csak átnéz rajtam, kicsit elsüllyedek a székben és alig várom, hogy vége legyen az órának. Mindeközben Wolfram jól viselkedik, szót fogad és nyugton is marad, úgy vár engem. Amikor hallja a lépteim, akkor hegyezi a füleit és vakkant egyet. Én úgy futottam, mintha az élete múlna rajta, de igazából az enyém múlott ezen, hogy ismét együtt legyünk.
- Meg is jöttem Professzor úr! - szuszogom és letérdelek, hogy megsimogassam Wolframot, aki már nyalogatná is örömében az arcom, de azt azért nem engedem meg neki, mert undi.
- Jól viselkedett? Nem volt semmi baj? - érdeklődöm, bár valahol tudom a választ, hogy angyali volt és nem csinált semmit Wolfram, de csak hiányoztam én is neki, úgy, mint ő nekem.

"S ha élet ez álom: miért oly zsibbatag?
Kimerült, kifáradt, egykedvű, sivatag?"

“A kíváncsiság szüli a tudást.”

- Lehet, de  én nem abban szeretnék dolgozni, abban nincs semmi kihívás. - Halkan teszem hozzá, mert ha apám ezt meghallotta volna, akkor biztos beállít vissza dolgozni magához, egy új részt megnyitva az üzletében, ahol kávét és egyéb ízesített italokat keverhetnék ki a vendégeknek. Azt hiányzik még, én más pályát választottam és azon szeretnék sikereket elérni majd. Nem tudom, hogy erre várt-e választ vagy sem Xal professzor, de én nagyon nehezen tudom csak befogni a szám, hajlamos vagyok akkor is fecsegni, amikor nem kéne, nem tudom hol a határ.
- Még nem készítettem teán, forrócsokin és kávén kívül mást, de szerintem menne bármi más is. - Nem szerénykedem, mert ez az egyetlen dolog, amiben jó vagyok, legalább ezzel talán a kedvében tudok járni majd a tanáromnak. Amikor megjegyzi, hogy az élet sosem egyszerű, hát elhiszem neki, nem lehet könnyű vérfarkasként élni, de előtte csak jobb volt neki. 
- Én... én...- makogok csak, nem tudom megfogalmazni, hogy mégis milyen, ha nem egyszerű, de szerencsére nem is most kell megnyílnom egyből, hanem majd egy különórán, egy beszélgetésen.
- Rendben, jelentkezni fogok! - Ígérem meg, szerencsére nem ma és nem holnap kell felkeresnem őt, szóval van időm felkészülni és valamit kitalálni. Fogalmam sincs mit és hogyan mondjak el, talán jobb lenne kitalálni valamit, bár azzal meghazudtolná magát és az sem jó. Nem volt még sose ilyen kétes érzésem senkivel kapcsolatban sem, nem szerettem, ahogy beszél velem, de örültem hogy mellette lehetek. Az álmaimban is folyton kínzott szinte, most sincs ez másképpen, mégis vonzódtam hozzá, ki tudja miatt. Egyáltalán hogy lehetséges ez?
- Megbecsülöm, tudom, hogy sokkal hűségesebb, mint az emberek. - Morgom Wolfram fülébe, mert hát nem véletlen van ő velem és nem véletlen nem vagyok én mások társaságában általában, nem keresem a hűséges barátokat, mert már az ismerkedés első órájában elrontok mindent és utána mindenki elkerül inkább. Amikor felajánlja Mr Xal, hogy vigyáz Wolframra, akkor meglep vele, pont jól jön, abban a pillanatban már el is múlik az ellenszenvem, amit a szavaival váltott ki. Persze mint mindent, egy mondattal el lehet rontani és bár jót akar vele, azért nem esik túl jól.
Amint vége az órának és ismét együtt lehetek Wolframmal, akkor megölelem és a husky is csóválja a farkát izgatottságában, mert örül nekem, nem mintha nem lett volna jó neki Mr Xal mellett, de hát ez ugye teljesen más.
- Persze! - nézek fel, miért ne tudnám, hogy nem ember, majd mikor jön a második mondat, hát az szinte hidegzuhanyként ér, mert hát nem mondanám magam olyannak, aki nem dolgozik össze a csapattal, csak hát ahhoz nem kell barátoknak lenni, elég ha tudok mindent a lényekről és azt megosztom a többiekkel vagy itt már ez nem elég? Ó jaj nekem!
- Köszönöm, viszlát Mr Xal professzor. - El is tűnik, de jó dolga van, csak úgy tova hoppanál, azt én annyira nem szeretem, szóval inkább sétálok vissza a kollégiumhoz.
- Hát ez érdekes nap volt Wolfi! - Dőlök le az ágyra, miután megetettem a kis éhenkórászt és igyekszem összeszedni a gondolataim.