Töltöttem még egy pohár bort Fridának, majd magamnak is, ez már a harmadik volt az este folyamán. Mentségünkre szóljon, mindkettőnkre ráfért. Az utóbbi néhány hetet egy tragikomédiának éltem meg. Azon a ponton kezdődött, amikor egy hasonló borozós este alkalmával közöltem Fridával, hogy többet érdemel annál, mint amit az élete szerelmének kikiáltott Bertie Ollivander nyújthat neki - felháborított, hogy mindössze arra kellett neki az unokatestvérem, hogy unalmas perceiben legyen kit a falnak döntenie. Frida szerencsére egyetértett velem és rövid ideig, de úgy tűnt, hogy felszállt nála a rózsaszín köd. Ezután érkezett a hír, hogy az amerikai tanulmányúton, amire mit sem sejtve, naivan el mertem engedni a fiamat, először megtámadta őket az erdőben egy falkányi mumus, majd megjelentek az aurorok és letartóztatták a tanfelügyelőt gyilkosságért. Gildyt nem zökkentették ki a lelki békéjéből a történtek, engem annál inkább. A tavalyi karácsonyi bál, majd az amerikai kirándulás után kezdtem megkérdőjelezni, hogy egyáltalán alkalmas-e bárki is abban az iskolában arra, hogy vigyázzanak a gyerekeimre a tanítási időben - és amikor a Reggeli Prófétában megjelent a cikk arról, kit szánnak Runcorn utódjának, legszívesebben hisztérikus röhögőgörcsben törtem volna ki. Eunice Drucilla Bagman, a Kacsaszájú Kurva... Fridával volt szerencsénk ismerni, még ha Merlinnek hála nem is túl közelről. Egy házban tengettük a diákéveinket, még ha néhány évfolyam különbséggel is. Eunice Drucilla maradandó nyomot hagyott mindkettőnkben és nem, nem tartottam alkalmasnak semmilyen pozíció betöltésére, ahol gyerekekkel kellett foglalkozni. Igaz, másra sem igazán. Érthető, hogy ezek után már nem gondoltam volna, hogy ennél sokkolóbb hír is fogadhat. Sajnos tévedtem, méghozzá hatalmasat. Pofonként ért, amikor a vacsoraasztalra bagoly ereszkedett le közénk nemrég, amit Frida küldött. Tömören, lényegre törően közölte velem, hogy az estét a Szent Mungóban tölti, ugyanis Bertie, akivel ekkor már nem beszélt egy ideje, majdnem meghalt herointúladagolásban és csupán arra akart megkérni, hogy pillantsak rá Alinára, minden rendben van-e vele. Nyilván önmagában a hír is sokkoló volt, hiába rendelkeztem nem éppen pozitív véleménnyel Bertie-ről és a Fridával való kapcsolatáról, azt mégsem kívántam neki, hogy baja essen, hiszen nem érdemelte meg. De valójában leginkább Frida és Alina miatt aggódtam. Féltem, hogy Fridában a történtek régen elfelejtett, mély sebeket tépnek majd fel, de attól még jobban, hogy Alina sosem fogja kiheverni ezt a traumát. Figyelmeztettem Frit, hogy ez lesz, de nem hallgatott rám, bizonygatta, hogy Alinának sosem kell majd olyan állapotban látnia az apját és tessék, most mégis megtörtént a baj. Alina olyan érzelmes lány volt, el sem tudtam képzelni, hogyan érezheti most magát. Mindenképp beszélni akartam vele, de erre eddig nem nyílt alkalmam, még Fridával sem találkoztam azóta, hiszen minden nap rohant haza Bertie-hez, mintha bármit is számított volna a felügyelete. Most viszont itt ültünk a házunk nappalijában egy üveg drága borral és végre nyugodtan tudtunk beszélni. Frida otthon hagyta Bertie-t Alina felügyelete alatt, akivel "Disney estét" tartottak, így nem kellett figyelnie rá, hogy ne csináljon újabb ostobaságot. Későre járt már, Arya fél órája lefeküdt aludni, Gildy pedig elvonult a szobájába, egyedül a férjem zavart meg minket néha, amikor átsétált a háttérben egy gumicsirkével vagy egy gigantikus unikornisfejet mintázó maszkkal. Erről én tudomást sem vettem, mindennapos volt a látvány az otthonunkban, mikor Gild éppen egy új projekten dolgozott. Sosem zargattam felesleges kérdésekkel, tudtam, hogy a munkája végeredményét úgyis nekem mutatja majd meg először, nem akartam megzavarni az alkotás folyamatát a lehangoló kérdéseimmel például a gumicsirke szerepéről. Cserébe ő is hagyott minket beszélgetni, ezúttal az aktuális pletykákon túl is volt mit megtárgyalnunk Fridával. - Ha így folytatjuk, haza sem jutsz majd - jegyeztem meg, közelebb húzva magamhoz a frissen teletöltött borospoharamat. - Mondjuk gondolom nem sietsz haza a "Disney estére"... Arya és Gild rajongtak a mesékért, ahogyan ezek szerint Alina és az apja is. Mi viszont Fridával... nos, fogalmazzunk úgy, hogy nem tartoztunk azok közé, akik pityeregtek egy rajzfilmen és kívülről fújták a Disney dalszövegeket. Engem a legtöbb kifejezetten idegesített, de ezt sosem mertem volna bevallani, mert Gild és Arya lehet szóba sem álltak volna velem utána. - Amúgy megkérdeztem a kollégákat és összeírtam néhány lehetőséget, amik közül Bertie válogathatna. Mármint, ha még mindig hajlandó elvonóra menni... Ha igen, akkor mindegyik lehetőség jó lehet, majd együtt kiválasztjátok, melyik hely a legszimpatikusabb.
Annyira kaotikus volt az elmúlt néhány hét, hogy minden perce beleillett volna Eggsy Fudge egyik értelmezhetetlen, részegen összetákolt drámájába, ami aztán soha nem látott napvilágot, mert kijózanodva még ő is elborzadt rajta, hogy mit írt le. Volt erre példa és én is lehettem olyan szerencsés, hogy többet láttam ezek közül, ugyanis nem tagadta a létezésüket, sőt kifejezetten jól szórakozott rajtuk. Éppen ilyen volt az életem mostani időszaka, csak nekem éppen nem volt semmi kedvem és energiám nevetni rajta, nem is igazán volt min. Fáradt voltam, ezt ha akartam, sem tudtam tagadni. Igyekeztem aludni éjjelente, de amikor Bertie különösen nehezen viselte az éjszakákat, én is ébren maradtam vele. Próbáltam lefoglalni a gondolatait, az idejét, beszélgetni vele, bármit, ami segíthetett a helyzeten. Ez természetesen azt jelentette, hogy nem leszek valami kipihent egy jó hosszú ideig, de úgy éreztem, ezt a kis kényelmetlenséget el tudom viselni, ha az Bertie-t előrébb segíti. Őszintén bíztam benne és hittem, hogy sikerülni fog neki a leszokás, hiába küzdött most vele nagyon nehezen. Legalább én vele lehettem és megértettem, amin keresztülment, hiszen egyszer már én is ugyanúgy végigszenvedtem ezeket a hónapokat, pontosan tudtam, hogy mennyire embert próbáló feladat. Talán éppen ezért volt olyan könnyű együttéreznem vele és ignorálni a sok munka fáradalmát, amit beleöltem ebbe és a kapcsolatunkba. Hiszen megérte, nem? De most végre megszabadulhattam otthonról egy kicsit. Már hiányzott az unokatestvérem és a találkozásaink, a bor meg majdnem ugyanannyira. Szerettem a lányomat és Bertie-t, de kár lenne tagadnom, hogy néha túl sok volt belőlük is. Nem feltétlenül miattuk, csak nekem volt szükségem az elszabadulásra, nem véletlenül tettük még sok évvel ezelőtt szokássá ezeket az estéket Hesterrel. Úgyhogy most is örömmel kortyoltam bele a sokadik pohár borba, amitől már kellemesen zsongott a fejem és az elmúlt hetek minden stressze egy kicsit eltűnt valahol a távolban. - Ha sietnék, akkor sem engednék, hogy hazamenjek rá. Egyszer ültem le velük az egyik rajzfilmre és teljesen tönkretettem az élményt a szemükben. Pedig semmi rosszat nem mondtam azzal, hogy rohadt unalmas és szar volt a mese és nem értem, miért pityeregnek ezen. -Még emlékeztem arra a felháborodásra, ami kiült a családom arcára, amiért engem nem érintett meg az a megható történet, aminek mostanra egyetlen pillanatára sem emlékeztem. Szomorú vagy sem, én akkor sem élveztem és nem tudott meghatni a történet, ezzel viszont egy életre szóló eltiltást nyertem magamnak a Disney estékről. Nagyokat bólogattam Hester szavaira, miközben kortyoltam még egyet a boromból. - Köszönöm, tényleg. Csak úgy nem merném odaengedni Bertie-t sehová, hogy nem tudom, tényleg jó hely-e. Persze az is kérdés, hogy akar-e még menni… Nem mintha lenne választási lehetősége, mert nem adok neki, csak… érted. Mindketten pontosan tudjuk, hogy csak akkor ér bármit is az egész, ha az ember akarja. -Megdörzsöltem az arcomat, miközben sóhajtottam egyet. -Kezdem érezni, ahogy veszíti el a motivációját. Tudom, hogy vissza fog esni, nem lep majd meg, amikor bekövetkezik, de félek, hogy nála ez egy akkora kudarc lesz, ami után azonnal feladja. Nem akarom, hogy ez megtörténjen.
✼ ✼
Life has knocked me down a few times, it showed me things I never wanted to see. I experienced sadness and failures. But one thing for sure, I always get up.
