Prudence && Vladimir
Egyre jobban kezd beindulni az üzlet, amiért hálát adok Merlinnek, de ez azt is jelenti, hogy egyre többször vagyok kénytelen kimozdulni a házból és az üzletből, ami továbbra is annyira kellemes számomra, mint
Argus Frics bilincsgyűjteménye, amiről a Roxfortban sok rosszat hallottam. Utálom magam, amiért még mindig nehézséget okoz az, hogy idegenekkel eltársalogjak, pedig szerintem amióta ide költöztünk rengeteget sikerült fejlődnöm. Mégsem tűnik ez elégnek ahhoz, hogy magabiztosabb legyek, és
Pollux Black begyakorolt politikusmosolyát sem tudom magamra varázsolni, ha kellemetlenül érzem magam egy szituációban. Ezért a mai napnak is kissé bizonytalanul vágtam neki, mikor egy olyan beszállítót kellett meggyőznöm arról, hogy szállítson nekünk értékes nemesfémeket, akivel még soha nem találkoztam. Ez a feladat általában az édesanyámra hárul, ő ugyanis nehézségek nélkül képes felvenni másokkal a kapcsolatot, mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy
Aberforth Dumbledore kecskéivel is jól kijön, pedig azokkal a fenevadakkal nehéz szót érteni. Sajnos, viszont a mai nap kénytelen vagyok őt helyettesíteni, mert más dolga akadt, így nem volt más választásom, mint hogy egyedül nézzek szembe a szociális félelmeimmel. El kell ismernem, hogy ez végül egész jól sikerült, némi kínos kezdet után szerencsésen elbeszélgettem az illetővel, és még pár egyéb beszállítónak a nevét is sikerült megszereznem. Most már csak abban reménykedem, hogy
a Roxfort Boszorkány-és Varázslóképző Szakiskola idei halálozási rátája nem fogja akadályozni az üzletünk működését.
A sikertől jókedvűen lépek ki tehát az utcára, ami még ebben az időpontban is tele van élettel, dacára a
megkérdőjelezhető minisztériumi rendeleteknek, és jó érzés ennyi embert látni, még akkor is, ha általában kifejezetten kerülöm a tömeget. Mivel nem sietek sehova, úgy döntök, hogy kivételesen kicsit körülnézek, úgysem nagyon volt alkalmam felfedezni az Abszol Utat. Kíváncsian indulok tehát meg, a kirakatokat nézegetve, ami hangzatos marketing szövegekkel próbálják becsalogatni az arra járókat. Mint például:
A legújabb süvegdivat, vagy mint a
a sütőtök minden receptnek jót tesz. Ez utóbbin magamban jól el is mosolygok. Már épp haladnék tovább, mikor hirtelen egy apró kéz rángatja meg a taláromat.
-
Bácsi… nem láttad véletlenül Nyiszi nyuszit és a locsifecsi fatönköt? - Kérdezi egy alig öt éves pöttöm lányka, nagy elveszett szemekkel.
-
A könyvre gondolsz? - Kérdezem tőle kíváncsian, miközben leguggolok hozzá. Közben fél szemmel próbálom kiszúrni a szüleit a tömegben.
-
Igen. - Bólogat a kislány.
-
Elvesztetted? - Kérdezem egy kedves mosollyal, mire csak egy újabb bólintás a válasz, és némi lebiggyesztett ajak, hogy fokozza a hatást.
-
Merre vannak a szüleid? - Kérdezem, miközben előveszem a pálcámat.
-
Éppen előfizetnek a Hírverőre - Mondja édesen selypítve még az R betűket.
-
Visszaszerezzük neked a könyvet, aztán megkeressük őket, mit szólsz? - Kérdezem tőle, miközben már hívom is magamhoz egy invitóval az előbb említett mesekönyvet. Úgy látszik a szerencse velem van, mert pillanatokon belül meg is érkezik, mire diadalittas mosollyal elrakom a pálcámat, a könyvet pedig már nyújtom is át a kisgyereknek.
Remélem tetszik 
◄► Speak Of The Devil
