z alkohol kellemesen fanyar páráját hiányolom, ahogy belépek a Foltozott Üstbe. Hogy én mégis mi a retket keresek itt? Hát én sem tudom – neeem, igazából csak megígértem, hogy megpróbálok mondjuk felelősségteljesebb életformát követni, mondjuk nem a legalja kocsmákban iszok, ha úgy van, hanem a kevésbé hírhedtekben. A Foltozott Üst a tulajdonos-csere után sem lett sokkal szebb, hiába próbálták Longbottomék pofás kis pubbá kipofozni. Ez a hely még mindig sokak átjárója és sokan nem is akarnak beljebb menni egy jó kis piáért, mint itt. Igaz, ha itt balhézok, akkor egyszer és mindenkorra kibasznak. De neem, én rendes vagyok és nem randalírozok sokakkal ellentétben egy ilyen "úri" helyen, ugyebár. Inkább csak csöndben és békésen iszom a söröm egészen addig, amíg meg nem pillantom az utóbbi időben olyan sokszor felbukkanó világi cimborám, aki csak lejmolni szokott tőlem pénzt, én pedig még eddig csak kereket oldani láttam. Na de most majd rendesen nyakon csípjük. Szóval hol is van az a tartozása? Mert annyira ígérte, hogy megadja. De most is csak egy csapolt sört fizet, azt is a most tőlem kölcsön kért pénzből. Mekkora pofátlanság, hát nem? De nem is hagyom, hogy palira vegyen, mert én bizony megragadom a gallérjánál és ha kell, akkor asztalon keresztül is szívesen megrángatom akkor is, ha kicsit nagy feltűnést keltek vele. Nyugalom emberek, intek le többeket, nem balhézni és verekedni jöttem, csupán tisztességesen megkérem a pénzem. Nem járok annyira szerencsével, mert a piszok nem tud mit adni, kénytelen leszek elengedni és a pénzemre is keresztet vetni. Szerencsére nem sok, általában csak piára kell neki, de most már bezár a bazár, mert nem uzsorás vagyok. Inkább még egy korsóval rendelek immár a pulthoz ülve, hogy újfent háborítatlan perceimet eltölthessem az arany nedű társaságában. Vagyis tölteném, mert ugyan nem hagyják már megint. A mi van már megint, he? felkiáltás helyett azonban kaphatom is fel a korsóm, mert míg én nem mostam be az ürgének, addig valaki lelkesen bepótolna és pont kettővel odébb landol tőlem az ürge a pulton, borítva ezzel az amúgy sem stabil asztaltársaság felét. - Kint verekedjetek, oké? - förmedek rájuk, de hát ez már mennyire nem érdekel senkit, hisz ha egy helyen egy pofon elcsattan, akkor több lelkes támogatója akad, mint ahány ujjamat meg tudnék számolni a kezemen. Nem is rejtem véka alá, hogy mennyire megjön a kedvem egy kis csihi-puhihoz, hogy a korsóra vigyázva kiosztok én is néhány pofont. Aztán oszlassa fel ezt a kavarodást az, akinek két anyja van.
Azt hiszem engem a Foltozott Üsttel fognak eltemetni. Vagyis nem, mert a hely, ami itt áll már az amerikai Merlin fasza tudja mióta, biztosan túl fog élni engem. Én pedig büszkén vallom, hogy jól vagyok így, ahogy vagyok. Mióta Longbottoméké a hely, annyira nincsen sok balhé, én megembereltem magam az egyetlen drága lányom miatt és már tényleg csak ritkán vagyok beállva. Faye pedig igazából csak akkor zaklat, mikor nem szégyelli – nagyjából mindig – szóval az életem mondhatni javult egy kicsit. Igazán kicsit csak, mert még mindig ebben a lebujban vagyok, még mindig naponta kell hallgatnom itt a pöcsfejek siránkozását, hogy elhagyta a nőjük, megcsalta a faszijuk, a crup még mindig a szőnyegre szarik, a sellők már megint nem szopták le. Nem tudom, néha tényleg úgy érzem, hogy belefáradtam. Ráadásul állandóan azzal basztatnak a vendégek, hogy miért nem lehet bent dohányozni? Honnan a faszból tudjam, még nekem is ki kell menni cigizni, pedig két évig állandóan a számban volt a bagó, ha kiszolgáltam valakit, ha csak beszélgettem valakivel. Igen, a legnagyobb problémám az, hogy nincs kedvem kimászkálni dohányozni. Még a pipázást sem engedik, a franc essen a sznob fejükbe. Bár azt legalább engedték, hogy itt maradjak dolgozni, még próbaidőre sem kerültem. Meglepő dolog, mert nehezen gondoltam volna azt, hogy a régebbi bútordarabok közül csak engem tartsanak meg. Pedig a helyzet ez. Pedig egyébként szépen indult ez a nap, de éreztem, hogy van valami a levegőben, amikor kiléptem az ajtón. Aztán be a kocsmába. Mert persze Macmillant mindig itt kell egye a rosseb és amikor itt van, akkor sem tud rendesen viselkedni. Vagyis nem hiszem, hogy most éppen ő volt az indikátor, mert csak fél szemmel füleltem, amíg törölgettem a poharakat. Nem is törődök vele addig, ameddig maguk között rendezik az ügyletet. Elvégre nem vagyok a biztonsági őr itt, meg nem vagyok semmilyen rendfenntartó, pont leszartam és most is ezt teszem azzal, aki itt nekem szabályt szeg. Elvégre ki vagyok én, hogy betartassam ezeket? Ugyan. Azt mondjuk már nem tudom elnézni, ahogyan egy korsó sör elszáll a fejem mellett és a falon csattan szét. Nem csak azért, mert majdnem engem talál el, hanem azért is mert folyik a _SÖR_ és a sör nem folyhat ki csak úgy! Amikor pedig a pultra borítanak egy csávót, akkor már az én agyamban is elpattan valami. Csak Travis szavaira leszek figyelmes, de az első embert, aki mellette van megragadom és egy jókora sallert zörgetek le neki. Nem is kell várni a következőre. Elhajolok egy jobbhorog elől és a hátam egy robosztusabb emberének ütközik. Hátrapillantok, mikor meglátom magam mögött a szőke hajzuhatagot. - Macmillan, Merlin szerteágazott f… – verek be egy gyomrost a felém közeledő alaknak, aztán egyet a fejére is, hogy elboruljon előttem. - …aszára, mi a holdkóros úristent műveltél már megint? – most következne az a válasz, hogy „várj, inkább nem is akarom tudni!”, de tudom, hogy neki éppen ehhez az egy dologhoz semmi köze. Maximum annyi, hogy éppen valakit meg akart regulázni. De azt elvégre még szabad ebben a világban, ugye? - Ezeknek aztán mondhatod, hogy… – eresztek el még egy maflást egy alacsonyabb tagnak, még mindig Travis hátát támasztva. Körülvettek minket az alkeszek, mint a sáskák basszus. Rosszabb ez, mint amerikai lánynak lenni, egy fiúkkal teli házibulin. Ott mindenki a lyukad akarja, itt meg mindenki lyukat akar verni a fejedbe.
Vendég
Csüt. Feb. 25, 2021 5:28 pm
River & Travis
A
mikor meghallom a drága jó csaposunkat is magához térni, már látok némi reményt arra, hogy vége legyen ennek a felfordulásnak. Egyrészt még mindig nem az utolsó utáni lyukban vagyunk, hanem a Foltozott Üstben, ami mostanság már elég elitnek számít és külön házirend van arra, hogy mi miféle megrovással jár - mint mondjuk kibasszák a rendetlenkedő italozókat és nem is jöhetnek be többet. Helyes, ne is tegyék be a lábukat ide, ha nem tudnak kulturáltan inni. Ez mondjuk hülyén hangzana a számból, mert egyrészt én sosem vagyok kulturált, másrészt pedig vedelni szoktam. Szebb napjaimon persze. Mert az tudvalevő, hogy éppen igyekszem visszaszorítani az italozást és teljesen józan vagyok már nem egészen két hónapja. Hogy tiszta, azt nem mondanám, mert majdnem minden nap megsiratom a sörcsapot, de azért mérséklődött a helyzet. Köt a szerződés, vagy valami olyasmi. És ha nem akarok szégyent hozni drága jó munkaadómra, akkor többet nem jelenek meg olyan helyeken, mint az Egérlyuk. Ebből pedig csak egy valami következik, itt sürgősen gyorsan rendet kell rakni, mielőtt a kitiltottak listájára kerülök. Ördög vigye el az egészet. - Épp próbálom nem kibaszatni magam. - fogalmazok szépen derekasan, miközben megragadom két összekoccant grabancát, hogy szétválasszam őket egymástól. - Nem akarok már most könnyes búcsút venni a helytől, amióta Longbottomék megvették a helyet, túl nagy fegyelmet várnak el. - azzal a lendülettel pedig el is hajítom mindkét szerencsétlent, akik úgy borulnak el, mint boldog szamaritánus Jézus előtt. Hogy aztán újabbat kapjak el és fordítsak el drága csaposunktól. Sajnálnám, ha megütődne a pofija, bár tudom, hogy legalább annyi bunyóban vett részt, mint én, ha nem látott annál is többet pályafutása során. - Akkor mit javasolsz, mi legyen? Hozzak egy poroltót vagy varázsoljunk el mindenkit a gecibe? - gyorsan kellene cselekednünk, mielőtt még kiütik az ablakot, mert akkor biztos is, hogy mindent és mindenkit is végig kérdeznek és akkora balhét csapnak, amekkorát nem szégyellnek. Mondjuk nem csodálnám, ha mind ki lennénk ezek után baszarintva innét és a helyből mondjuk éttermet csinálnának. Meekkora ötlet, aztán az a néhány kulturáltan italozó is tönkre vágná, akik ide verődnek. Mert a jó helyre minden boldog és boldogtalan eljön. De hogy utána egytől sem szabadulnak meg, az is szentség biztos. Szóval teljesen jól fest a kép, ahogy én próbálok valakit a nyakánál fogva kifelé rángatni, miközben valaki az én hátamon csüng, hátha attól történik valami. Mellettem csattan egy pohár is, én pedig azon filózok, miért velem történik mindig ez meg?
Azt gondoltam, hogy nagyobb baj már nem érhet az Üstben, mióta Longbottomék tulajdonában van ez a koszfészek. Elég sok dolgot megéltem már itt, tartott itt razziát mindenki, boldog-boldogtalan árult itt drogot – még én is – volt már itt koncert, aminek a végén szintén verekedés lett, de egyszer aurorok is razziáztak ezen a helyen, amikor valami őrült bejött ide és elkezdett mindenkit megátkozni. Mekkora mákja volt egyébként, hogy én álltam a pultban, mert körülbelül az első emberek között voltam, akik lehúzódtak a pult alá, és mugli rendőr módjára – csak éppen puska nélkül – a feltartott pálcámmal lövöldöztem össze-vissza az átkokat. Nem vagyok azért annyira profi a varázslásban, de az alapok mennek nekem. Egyúttal a mostani balhéban inkább úgy döntök, hogy először az öklömet használom, mert az idióták úgy sem azt várnák el, hogy a pálcámmal kezdek rendet tenni, na meg ők is a puszta kezükkel kezdtek ölre menni, ami már csak azért szerencsés, mert nem repkednek ide-oda a piros fénycsóvák, vagy a ki tudja milyen utózöngét hozó ártások. A holdkóros jeti faszának sincs kedve ahhoz, hogy két fejjel rohangáljon, mint Jack, aki legalább negyven éve ide jár vedelni kvibli létére, és szerencsétlen tényleg csak egy sört akart meginni a múltkor, aztán mehetett a mungóba, hogy a második fejét valahogy meggyógyítsák. Azóta mondjuk nem láttam, de azt hiszem nem az a legnagyobb problémám, hogy az egyik törzsvendég állapotával törődjek. Talán megbocsájtja nekem, hogy most vissza kell mennem és rendet tenni a sok idióta között. - Ha rajtam múlik, akkor még a hónap legjobb ivója képet is kapsz a pult fölé. – tudom, hogy a poénos megjegyzésnek nem éppen itt van a helye és az ideje, de belefér, még mielőtt egy ember kezéből kicsavarom a pálcáját és egy határozott gyomrossal a padlóra küldöm. Azért megtanulja az ember a mugli világból a verekedés művészetét. Máig emlékszem arra a pillanatra, amikor az Oasisból a testvérekkel összeverekedtünk 2003 körül az egyik spanyolországi fesztiválon. Jó kis bunyók voltak, azok a tetvedékek szakmát tévesztettek, mert pankrátornak jobban elmentek volna. Ha nem lennék mágus, valószínűleg az orrom azóta is olyan görbe lenne, mint Macmillan erkölcsei egy meghajlott este után. - Pedig ha Longbottomék tudnák, hogy a kocsma nem azért kocsma, mert… – fojtja belém a szót egy felém röppenő átok, jobb oldalról. Egy sikeres pajzsbűbájjal hárítom, amit megelőz az, hogy a pálcámat a farzsebemből előbányászom. De így sem telik sokba, mire sikeresen hárítom. - …ide általában kulturált emberek járnak kulturált dolgokat megbeszélni. Milyen kurva egyszerű a magas lóról beszélni. – fogok össze két kisebb embert, akik felém jönnek és egy pálcamozdulattal az egyik tartóoszlophoz kötözöm őket. Nem mondom, hogy nem kreatív problémamegoldás, így legalább nem tudnak újra verekedni. A helyzet kezd egyre szarabb lenni, mert azok az emberek, akiket valahogy távolabb löktem, most felbőszültek és egyre közelítenek felém. Kénytelen vagyok újra aktivizálni magam és egy olyan bűbájt előszedni, amire álmomban nem gondoltam volna. Rászegezem az egyik székre és jó erősen koncentrálok a „Bombarda Maxima” varázsigére, hogy a székek elég nagy robajjal elijesszék az éhes hiénaként közelgő alkoholista csőcseléket. Azt hiszem elég nagy szarban vagyunk, mert a pult felét is sikerült letarolni, de annyi baj legyen, legalább egy pillanatra megállt az én oldalamon még a légy zümmögése a foltozott üstben. Talán kicsit erősre sikeredett a varázslat. - Utóbbi mellett döntöttem! – hangomból hallatszik, hogy vigyorgok, azonban nem tart sokáig lelkesedésem, mikor újra jönnek felém. Elkapom az egyiknek a grabancát és elkezdem kifelé rángatni. Egy jól irányzott rúgással az ajtót kinyitom, majd kihajítom emberünket az utcára. - És most vissza ne gyere ide legalább egy hétig, te okádék! Vagy pinát varázsolok az állad helyére. – indulok meg Travis felé, hogy a hátán csüngő embertől megszabadítsam. Esküszöm kezdem élvezni a jó öreg kocsmai bunyót. Ha még ott van a csávó és nem szedte le, akkor valahogy leütlegelem róla és megállok mellette. - Travis, te emlékszel, hogy mikor szabadult be ide egy hegyomlás? – mutatok a felénk vészesen közeledő, legalább két és fél méteres alakra. Azt hiszem, hogyha eddig nem voltunk hatalmas szarban, hát ez az alak majd gondoskodik arról, hogy ez így legyen. A fasz üsse ki a fogát az ilyennek, meg verjen minket tarkón, hogy nekiállunk verekedni még ezzel is.
