The good, the bad and the crippled

Jó dolog néha elhagyni a házat, pláne akkor, ha az ember rettentően unatkozik, márpedig én nagyon unatkoztam. Nehéz volt megszoknom ezt a semmittevést, egy évvel ezelőttig csak a pörgésből állt az életem. Edzések, meccsek, bajnokságok, bulik, nők, szinte csak koboldlázadások nem képezték részét a mindennapjaimnak. Sőt, ha jobban belegondolok, még a balesetem után is elég sok dolgom akadt. Rengeteg kórházi tartózkodás és fizikoterápia várt még rám, ami igazából még most is valamennyire tartott, hiszen azóta sem lettem teljesen rendben, még mindig erősen sántítottam. Idén nyáron azonban már nem maradt semmi, csak a bubis víz meg az ananászos pizza. Eltöltöttem néhány hetet otthon a családdal, találkoztam Floval, aztán meglátogattam Murphyt is - Merlinre, a legszebb hetem volt idén -, mielőtt nyugodtabb életmódra váltottam volna. Akárhogy is néztem, nem volt az én világom otthon heverészni napokat tétlenül, mint egy lusta golymók.
Ma tehát kitettem a lábam a lakásból, mivel a környező utcákban óriásplakátokon virított, hogy a The Weird Sisters névre hallgató brit zenekarnak koncertje lesz. Ötletem sem volt, milyen zenét játszhatnak, nem is tettem bele erőfeszítést, hogy megismerjem őket. A Hóborc okozta migrén is jobb lett volna, mint otthon zsibbadni még egy napot, így inkább elmentem egy random zenekar koncertjére.
Viszonylag hátul álltam meg, közel a kijárathoz, hogy ha elviselhetetlen kornyikálás esne meg a színpadon, akkor gyorsan és elegánsan tudjak távozni, a kezemben az italommal. Ma nem terveztem lerészegedni, de azért egy korsó vajsörtől nem fogok berúgni. A koncert hamar elkezdődött, szerencsére teljesen jó zenét játszottak, úgyhogy nem terveztem elmenekülni. Egészen addig nem is volt ezzel probléma, amíg oldalról nekem nem esett valaki. Szerencsére az egyensúlyomból nem tudott nagyon kibillenteni, úgyhogy ösztönösen utána nyúltam, nehogy ő essen el. Egy nálam fiatalabb lány volt az, aki szemmel láthatóan nem hobbiból ment neki másoknak.
Felnézve egy nálam is egy fejjel magasabb (ami azért elég jó teljesítmény), hegyi troll kinézetű jószágot láttam meg, már most takonyrészegen.
- Hé, partiszemöldök, igazán figyelhetnél, hogy hová lépsz, mert a végén megölsz valakit. -Jó ötlet volt beszólni?
Nem, nem volt az.

Aaron & Ems

Az utóbbi időben nem igazán voltam sehol sem - leszámítva persze az Akadémiát és környékét, illetve az otthonunkat. De egyébként mondhatni, hogy teljesen eseménytelenül töltöttem az időmet. Ami azért már nekem is feltűnik, mert hát milyen már az, hogy egy fiatal lány nem megy sehová sem, csak úgy... van? Ha az lenne a patrónusom, ahogy jelenleg érzem magam, akkor vagy egy lajhár patrónusom lenne, vagy... vagy nem lenne. Nem is tudom, melyik a jobb eshetőség. Mert igen, mások egészen biztosan azt mondanák, hogy lusta vagyok, de igazából csak... elég sok erőmet elveszi az aggódást, meg az öcsémre figyelés, aki egyébként ha nem figyelnék oda rá, akkor képes lenne a roxforti tóban lakó óriáspolipot is ölelgetni. Én nem értem... nincs veszélyérzete? De tényleg! Néha az eszem megáll tőle, és csodálom, hogy anyunak még megvan a haja. De Merlinre mondom, ha ezt így folytatja, akkor beadom a Roxfort konyhájára segíteni... igazán divatos házimanó lenne belőle, azt hiszem. Ezért aztán úgy döntöttem nem is olyan rég, hogy félretéve a "nem akarok sehová sem menni", kimúlásnapi parti hangulatomat  mégiscsak elküzdöm magam valami szórakoztató programra is, ha már egyszer a barátaim nem hagytak békén, és addig rágták a fülemet, amíg be nem adtam a derekamat. Ezért még valamelyik kap egy holdborjút, mert miért ne. Ja nem, mégsem, egyik sem állatokkal foglalkozó, akkor... nem baj, akkor majd Nick kap egy holdborjút. Neki mindegy, csak állat legyen. Felfigyeltem rá, hogy a The Weird Sisters nevű banda épp a közelben koncertezik, úgyhogy ez épp jó lesz, bár halvány fogalmam sincs, hogy mit is játszanak, de a Hóborc okozta migrénnél csak jobb lehet. Legalábbis nagyon remélem.
Ahogy a helyszínre érek igyekszem minél gyorsabban elvegyülni a tömegben, és minél kevésbé mutatni, hogy bocs, én egyáltalán nem vagyok ide való. De ez körülbelül annyira sikeres vállalkozás, mint egy kertitörpétlenítés, vagyishogy semennyire. Na nem baj, akkor így jártam. Olyannyira így jártam, hogy menet közben sikeresen nekemjön egy troll kinézetű valaki. Nem biztos, hogy troll, de nagyon annak néz ki, meg igazából nem is nagyon gondolkozom rajta, csak próbálok megmaradni a lábaimon. Szerencsére valaki a segítségemre siet, miután egyébként sikerül nekimennem elég sok embernek, és sűrű bocsánatkérések közepette jutok csak előre, de a partiszemöldöknek nevezett troll csak nem akar arrébb menni.
- Elnézést, Partiszemöldök uraság! Mi lenne, ha szót fogadna, és elmenne inkább olvasni a "Hogyan szaporodnak a dementorok?" vagy a "Neked is hiányzik Cain Runcorn formás popója?", esetleg az "Azkabanban csókolózni egy veszett animágussal" című írások valamelyikét? Higyje el, egészen biztosan nagyon élvezetesnek találná őket.
Mert fő a jómodor, ugyebár. Éppen ezért fordulok meg, és pillantok hálásan az ismeretlen megmentőmre. Remélem, ő tud vele kezdeni valamit, mert gyanítom, én csak még jobban felidegesítem... abból meg csak baj lesz.