Zora akármennyire is naiv és nem törődőm lélek, vannak olyan dolgok, melyek igenis az őrületbe képesek kergetni, ha nem úgy alakulnak, ahogyan azt ő eltervezte. Még soha nem történt vele olyasmi, hogy a megbűvölt tintái cserbenhagyták volna. SOHA! Erre jön egy Vladimir és mindent elront.. Napok, hetek óra ezen kattog az agya. Nem véletlen próbálkozott már több mindennel is, s legutóbb is csak fél napig sikerült megmaradnia a tetoválásnak a férfin. Zora már közel áll a hisztérikus rohamhoz, mert nem fér a fejébe, hogy ez miképpen lehetséges. De eldöntötte, hogy nem adja fel.. Bár abban már nem annyira biztos, hogy Vladimir is örül ennek. Sőt. Kifejezetten úgy érezte a legutolsó találkozásukkor, hogy a férfi inkább megátkozná, csak hagyja már békén. Nos, majd ha megmarad rajta a minta. Utolsó utáni, meg azután próbálkozása végül arra sarkallta, hogy külső segítségre vetemedjen. Ó mi’ szégyen ez neki, de csak azért, mert nem szereti, ha egyedül nem talál megoldást. Hallotta, hogy van néhány tömbnyire egy bájital – és méregkeverő nőszemély, akibe mondjuk azt, hogy tényleg már az utolsó reményt látja. Felkeresése nem volt nehéz. Az anyja, barátnőjének, a barátnője, már hallott róla, a férjének az unokatesójától, akinek a szomszédja látta már a nőt, egyszer. EGYSZER! Azért pár óra alatt meglett, s Zora lelkesen indult el, hogy felvázolja neki az egész sztorit.
A robosztus házak között haladva, vagy háromszor sikerül elgyakorolnia, hogy mit is kéne mondani. Ki ő, miért jött, mit akar, hogyan akarja, stb.. De ahogy az ajtóhoz érkezik, még hirtelenjében azt is képes elfelejteni, hogy fiú-e vagy lány, vett-e fel bugyit, avagy ruhát és ha nem vett fel, akkor miért is nem? Fejét lehajtja, komolyan ellenőrzi, hogy nem meztelen áll-e itt, mielőtt illedelmesen koppant kettőt és kinyitja az ajtót. Szép Napot! - kukkant körbe kissé szerényen, határozottságát valahogy egy fekete macska mögött hagyva. – Zora Eastwood vagyok és Anastasia Yesikova-t keresem. Ha minden igaz vár rám – merthogy volt ám benne annyi, hogy küldött egy üzentet előre, biztos, ami biztos alapon. Bár a válasz elég rövid és tömör volt, ő azért reményekkel telve érkezett, még ha ez most nem is igazán látszik rajta.
Kezdek végre beilleszkedni az itteni környezetbe, ami bevallom az elején elég nehezen ment. A folyamatos bűntudat, és az, hogy attól tartok, hogy a lányaim mit szólnak az egész változáshoz teljesen leszívta az energiáimat, pedig munka az akadt bőven. Az első, amit minden körülmények kamatoztatni tudok, az a bájitalokkal kapcsolatos mérhetetlen tudásom, még úgy is, hogy soha nem végeztem el a Durmstrangot. Itt is ugyanolyan nagy szükség van egy szakértő bájitalkeverőre, mint mindenhol máshol, ezért nem volt nehéz a félretett pénzemből kibérelni egy kisebb üzlethelyiséget, ahol kedvemre árulhattam az általam készített bájitalokat. Ez pedig tökéletesen működött is, egyre több megrendelésem érkezik és a megszokott, alap bájitalok is fogynak, mindenféle probléma nélkül. Aztán vannak a különleges megrendelések, amik néha feldobják az unalmas hétköznapokat, és a mai pontosan ilyennek ígérkezett, azután a levél után, amit kaptam nem sokkal a mai nap előtt. Kíváncsian, és kissé izgatottan várom az illetőt, a hűvös válaszom ellenére: mindig is érdekeltek a kihívások, és szeretek különlegességeket kotyvasztani, ha arra van szükség a sok kalapkúra és egyéb egyszerű bájital mellett.
A helyiség kicsi, sötét, de amennyire csak lehetett próbáltam otthonossá varázsolni, hogy ne ijesszem el az ide betévedőket, így amikor kopogás hallatszik az ajtón, és az ismeretlen nő belép az ajtón, egyből kellemes illatok csaphatják meg, a fiolák és üvegek színes választéka pedig kellemes, színes derengésbe vonja az egész helyiséget. - Jó napot. - Mosolygok rá barátságosan, és gyorsan leteszem az eddig rendezgetett fiolákat. - Én lennék az. Tegeződhetünk? - Kérdezem, sosem szerettem igazán a hivatalos hangnemet. Főleg akkor nem, ha egy ilyen fiatal nő van a társaságomban, így csak öregebbnek érzem magam. - Miben segíthetek? - Kérdezem,miközben pár pálcaintéssel a helyükre lebegtetem a fiolákat.
Vendég
Szomb. Nov. 14, 2020 10:35 am
Kissé feszéjezve érzi magát. Szereti maga megoldani a problémáit, meg ez igazából nem is az övé, de muszáj tennie valamit. Napok óta ezen agyal, mert annyira akarja. Ezért van itt, még ha eléggé ostobaságnak is tűnhet az ötlet. – Persze –mosolyog a másikra. Nem akart bunkó lenni, így megvárta míg a másik ajánlja fel, elvégre ő itt a vendég, meg a fiatalabb is. – Igazából nem tudom, hogy tudsz-e – kezd bele egy kissé zavartan. Tényleg nem tudja, hogy jó helyen van – e vagy van-e megoldás a gondjára, de muszáj mindent megpróbálnia, mert már az őrületbe kergeti az egész. –Szóval én tetoválok, ami ugye önmagában nem egy nagydolog – kezdi el felvezetni a dolgot. – Megbűvölt tetoválásokat készítek, mint például ez – fordít hátat, hogy megmutassa a kolibrit, ami most nem száll egyik válláról a másikra, hanem csak le-fel mozog ezzel is mutatva, hogy kissé zavarban van. Nem azért mert itt mutogatja magát, hanem mert segítségért kellett jönnie. - A lényeg az, hogy van, egy mondjuk ismerősömnek, mert már nem tudom hányszor volt nálam.. Sebhelyei vannak és egyszerűen lepereg róluk a festék, akármit csinálok – mintha még fújtatna is egyet mérgében, ezzel kimutatva, hogy bizony eléggé zavarja őt ez. – Legutóbb is maximum fél órára maradt meg a tinta, bármit csinálok… – sóhajt aztán szünetet tart, mielőtt kibökné mit is akar igazából. – Esetleg valami bájitalod vagy valami ötleted rá nem lenne? - böki ki végül a hosszas felvezetés után azt, hogy mit is szeretne.
Nagyobb lesz a mosolyom, mikor belemegy, hogy tegeződjünk: ezzel már most sokkal barátságosabb a hangulat, és sokkal egyszerűbb lesz közvetlenebbül megbeszélni azt, hogy miért is jött igazából. - Mindig jól jön egy kis kihívás. - Biztatom mosolyogva a folytatásra, és nem is kell sokáig várnom ahhoz, hogy felvázolja a kialakult problémát. Csendben és érdeklődve hallgatom végig, amikor megmutatja a kolibrit elismerően felcsillannak a szemeim, de végül csak akkor szólalok meg újra, mikor nagyjából látom a teljes képet. - Ez nem hangzik egyszerű esetnek. - Mondom elgondolkozva. - Nehezen tudnék csak ennyi információból egyből segítséget ajánlani. Nem tudod véletlenül, hogy milyen átok okozta azokat a bizonyos sebhelyeket? Ismert átokról van szó? Gondolom közelebb áll a sötét varázslatokhoz, mint a szokásos átkainkhoz, mert azok nem okoznak maradandó sebhelyeket, pláne nem olyanokat, amiket nem fog még a mágikus tinta sem. - Előveszem a pálcámat és némán magamhoz hívok pár köteg papírt, amiben feljegyeztem az összes eddigi érdekes esetet, amin sikerült segítenem bájitallal.
- Mindenképpen sokkal több információt kell tudnom ahhoz, hogy előálljak valamivel. Nem mondom, hogy lehetetlen a feladat, de így látatlanban… - Mondom kicsit sóhajtva, közben pedig gyorsan átnézem a jegyzeteimet, hátha találok egy kicsit is hasonló esetet. - Még nem hallottam ilyesmiről, biztos emlékeznék, ha hasonló lett volna. - Mormogom inkább magamnak, de már csak azért is megpróbálkozom azzal, hogy hátha volt már hasonló. - Az is elképzelhető, hogy méreg okozta azokat a bizonyos sebhelyeket? - Kérdezem kíváncsian, feladva azt, hogy a jegyzeteim hordozzák magukban a választ, így azokat vissza is küldöm az egyik fiókba. - Milyen hatással van rá a tinta? Reagál rá, vagy csak annyi történik, hogy lepereg róla? Van valamilyen különleges ismertetőjele a sebhelyeknek? Valami másban eltérőek, mint az átlag, azon kívül hogy nem fogja őket a mágikus tinta? - Teszek fel egy rakás kérdést, miközben folyamatosan kattog valamiféle megoldáson az agyam.
