So... How are you, little bro?

Jess & Nate

So... How are you, little bro?

Oké, bevallom az elmúlt pár hét egészen furcsa volt... Amennyire akartam már szabadulni nyár végére az öcsémtől, éppen annyira hiányoltam az Akadémiára kerülve, hogy nem botlok bele minden sarkon. Vagyis hogy nem követ állandóan, valósabban fogalmazva. Tényleg az idegeimre ment, az elmúlt... Nos kb mióta él... De mégis az öcsém, és hogy teljesen őszinte legyek, a végére egészen megszoktam, hogy létezik, és valamilyen furcsa oknál fogva... Mintha bálványozna engem... Na jóóó, ez egy kicsit egoistán hangzik, de mégis mit gondolhatnék? Aztán én most elmentem az Akadémiára, ő ott maradt a Roxfortban, és eskü hiányzik... Szóval ennek örömére bátorkodtam tollat ragadni, és írni neki egy levelet, melyben megérdeklődtem, mikor lesz roxmorts-i hétvégjük. Majd az ezt követő levelezésben megbeszéltem vele, hogy délután háromkor várom a Három seprűben, hogy egy vajsör mellett meginterjúztassam arról, hogy hogyan viseli a jelenlétem hiányát a kastélyban.
Előtte persze én is elmentem bóklászni egy kicsit a faluban. Betértem Zonkó csodabazárjába, megnézni mi az aktuális kínálat a szórakoztató iparban - bár magam részéről nem ilyen tekintetben voltam nagy csibész. Másokat ugratni túl sok mozgással, és energiával járt. Én mindig is inkább a szókimondásom, illetve a többszörös szabályszegés miatt kerültem bajba általában. Aztán megjártam a Mézesfalást is, ahol viszont jól megpakoltam a zsebeimet nasival. Csakis a legjobbakkal. Már alig vártam igazából, hogy mihelyst visszaérek az akadémiai szobámba, leheveredjek az ágyamra, és édességet majszolva olvasgassak. Hmmm... Hirtelen el is fogott a vágy, hogy azonnal dehoppanáljak, de annyira szemét azért mégsem vagyok. Ha már megbeszéltem Jessel, hogy találkozunk, akkor nyilván megjelenek. Hisz megígértem, és ugye az ígéret, az bizony ígéret... Szóval felpakolva a legkülönfélébb, és legvarázslatosabb édességekkel a Három seprű felé vettem az irányt. Ahogy beléptem az ismerős helyiségbe, hirtelen elfogott a honvágy a Roxfort, és a roxmorts-i hétvégék iránt. Annyira furcsának éreztem, hogy most nem az iskolatársaimmal jöttem, hanem egyedül, aztán belegondoltam, hogy lényegében bármikor eljöhetnék, és ez még furcsább volt. A bent lévő dikákok közül majdnem mindenkit ismertem legalább látásból, bár a többségükkel sosem beszéltem. Pár fiatal Hollóhátas srác intett nekem az egyik asztaltól, én pedig visszaintettem nekik... Mondjuk a nevüket ha kínoznának sem tudtam volna felidézni. Hiába. Az arcmemóriám szuper, de a névmemóriám... Nos hagy némi kívánni valót maga után. Mindegy is igazából, hisz nem a volt háztársaim miatt érkeztem, hanem az öcsémhez jöttem beszélgetni kicsit, szóval rendeltem magamnak egy korsó vajsört, és odamentem egy még üres asztalhoz. Elővettem egy zsebkönyvet a dzsekim belső zsebéből, letettem az asztalra, a korsóm mellé, a dzsekit pedig a székem háttámlájára akasztottam. Aztán leültem, kortyoltam egyet a vajsörből, majd kényelmesen elhelyezkedtem, és kinyitottam az apró könyvecskét. Gondoltam, amíg várakozok, elolvasok legalább egy fejezetet.

To Nate

Királyság, amikor a tulajdon bátyám meghív vajsörözni, mert ez bizony azt jelenti, hogy bármennyit ihatok, ő fogja fizetni. Lázas készülődés előzte meg a találkozót, hisz ha csak egy icike-picike támadási felületet is hagyok, hopp, már ki is figuráz. De akkor adok én neki olyan figurákat, hogy attól koldul. Legyünk bármennyire jóban vagy fasirtban, tudjuk egymásról, hogy ha egymást kölcsönösen ugratjuk, azt bizony nem szívhatjuk úgy istenigazából mellre, mert különben már értelme sem lenne az egymás hülyítésének. És hogy az egész hogy kezdődött? Visszavágtam az első adandó alkalommal, majd Bailey kivonta magát a forgalomból. Na így szeretjük mi egymást, testvériesen, mindig valami hülyeségen agyalva. Vagy épp nem.
Igazából a leveléből is az sütött, hogy mennyire hiányolhatom, de hogy őszinte legyek, találtam a suliban mást helyette, akit orrba-szájba ugrathatok, az pedig Albus Potter. Mert az a jómadár annyira kéznél volt és annyira éljük Finnel ezt a látszat-utálatot, hogy már teljesen bele is éltem magam. De csak hogy érezze a törődést, visszaírtam neki, hogy azért bizony hiányzik és ha szeretne, jöjjön. Majd iszok helyette is vajsört.
Nem nehéz kiszúrnom őt a tömegből, hisz már az enyémhez hasonló borzas haját is könnyedén kiszúrom, hát még azt, hogy olvas. Mániája, de  tudnám, hogy mit eszik ezeken a könyveken. Végül csak úgy érkezem meg mellé, hogy kiszúrva a zacskót, hangos puffanással mellé vágódok és már nézem is, hogy mit hozott.
- Csá tesó. - köszönök neki oda mellékesen, miközben kiszúrok magamnak valami nyalánkságot.
- Ugye ezt nekem hoztad? De ha nem, akkor is az enyém. - azzal be is falok egyet meg sem nézve, hogy mi is volt az, aztán hirtelen megered az orrom vére. Nem tudom, hogy ezt most tréfának szánta-e, meg különben is mit keres egy orrvérzés-ostya a Zonkóban? Nem néztem még alaposan körbe, de esküszöm egyre több WVV terméket látok ott. Hirtelen csak a tenyerem szolgálja a felitató szerepét, miközben zsepi után kutatok. Máris alább hagy a lendületem, de azért megjegyezve oda tudom mondani a bátyámnak is.
- Szép húzás volt... - aztán zsepit is találok, amivel bedugaszolom az orrom. Esküszöm, hogy akárki idenéz most, biztos hülyének gondol. De kit is érdekel, amikor nem hozzájuk jöttem?
- Kérsz nekem vajsört? Hátha addig alábbhagy... vagy valami. - morcosan megforgatom a szemem, miközben hátra dőlök. De most miért is vagyok ennyire hiszti? Mert bekajáltam az Ő édességét? Cöh, lendüljünk is tovább ezen. Inkább megtámasztom bal kezemmel az állam és figyelem, ahogy Nate aktivizálja magát. Mondjuk elteszi azt a kis nyomit.
- Milyen a suli? Tényleg nagy szívás?

Jess & Nate

So... How are you, little bro?

Gondoltam, jó bátyus leszek, és látogatást teszek drága öcsikémnél, ne érezze azt, hogy teljesen elhanyagoljuk. Jó, bevallom, talán egy kicsit hiányoltam is az életemből, de aazért ezt nem szivesen hangoztattam volna neki. Miután megjártam a falut, és beültem a Három seprűbe, hogy olvasok míg Jesse oda nem ér. Az asztalra kidobtam a zsebemből a könyv előhalászása közben pár dolgot, amit korábban vásároltam, bár őszintén szólva nem akartam megszivatni velük az öcsémet. Tényleg nem. Nem tehetek róla, hogy mikor megérkezett, még csak viszonozni sem tudtam jólnevelt, és hatalmas intellektust sugárzó köszönését, máris nekiesett a Zonkóból vételezett "nasinak".
- Én nem.... - kezdtem bele a mondatba, felnézve a könyvből, de addigra már ömleni kezdett az orra vére szerencsétlennek. - ... tenném. - Röhögve fejeztem be a mondatot, és a könyvemet visszasüllyesztettem a zsebembe. - Remélem ez legalább megtanítja, hogy nem csórjuk be a másik cuccát, amíg meg nem kínálnak vele. -biccentem félre a fejem, és átnyújtok neki még egy zsebkendőt, mert amivel igyekezett elállítani a vérzést, már tiszta vörös volt. Felálltam, és miközben elhaladtam mellette, pusztán szivatásból összeborzoltam a haját, érezze a törődést, majd a pulthoz mentem. Leadtam a rendelésemet egy alkoholmentes és egy alkoholt is tartalmazó vajsörre, majd a két korsóval a kezemben visszamentem az asztalhoz. Az alkoholmentes vajsört letettem öcsém elé, a hagyományos, és frissítő nedűbe pedig belekortyoltam.
- Ne csöpögtesd bele a véredet, mert nem kapsz másikat. - Intelmem csak félig volt őszinte, nyilván annyit iszik, amennyit akar, mert berúgni úgyse fog tőle, de a véres sör nem hiszem, hogy túl finom. Megfogtam az asztalon heverő kegyetlen rágcsákat, és eldugtam a zsebembe. Kérdésére felvontam a szemöldökömet.
- Mért lenne szívás? Mondjuk annak, aki csak linkeskedik, biztos az lenne. De a legnagyobb szívás benne csak Bailey idióta órarendje. - vontam meg a vállamat, majd kicsit előre hajoltam, és kérdőn néztem rá.
- Na de most már áruld el nekem öcskös, kinek mész az agyára a Roxfortban, mióta mi leléptünk?

To Nate

A bátyáim néha azt hiszik, hogy megáll nélkülük a világ. Lehet, hogy egymás számára így van, na de ne vegyenek engem is egy kalap alá magukkal. Míg az ikrek nagy hátránya, hogy képesek úgy összegyógyulni, még maguk sem veszik észre, addig én sokkal önállóbbnak érzem magam. Már más kérdés, hogy az önállóságot miben mérik, mert képes vagyok irtó nagy baromságokat csinálni akkor is, ha a közbenjárásukkal megpróbálnak közbelépni - lásd az orrvérzés ostya. De teljesen más, hogy van magánéletem, mint hogy nekik nincs. Persze ezt előszeretettel tagadják le, de azért végtére is jó program mindig, ha dumálhatok velük most, hogy ők mobilisak, én pedig nem. Ilyen ez az ipar.
Hamar megbánom, hogy meggondolás nélkül nyúlok bele a bátyám táskájába. Ennyi erővel beletehetett volna egy egérfogót is, igaz, akkor lehet ujjam nem lenne hamarosan, nem vérem. Nem is értem, hogy miért ilyenekből válogat be, amikor azt mondta a nyáron nagy mellénnyel, hogy megkomolyodott. Meg a nagy frászt. Értem, hogy a Zonkó mindig is egy túlmisztifikált menő hely lesz, de ennyire ne essünk már túlzásba.
- Nem azt mondtad, hogy te már komoly gyerek vagy? - direkt megnyomva természetesen gúnyosan a komolyt. Egy marék zsepivel az orromon is tudok pofátlan lenni, az nem tart vissza, hogy közben cserélnem kell az orra valót. Ahogy az sem tart vissza, hogy csak alkoholmentes sört kapok. Tudom, hogy kiskorúaknak még itt is tilos a szeszes ital, de azért meghívhatott volna egyre. Utálom, hogy egyedül maradtam a családban azzal, hogy úgy kell mindent kunyerálnom, mert nem vagyok nagykorú.
- Ezzel nem fogsz leszoktatni olyan dolgokról, amit szeretek csinálni. Gondolj bele, hogy ha mostantól elővigyázatos lennék, mennyi szórakozástól fosztanám meg magam. - lelkesen ecsetelem is a miértet. Nem tudja, de Finnek mintha nagyobb lenne a szája újabban, Pottert pedig imádjuk a végtelenségbe szekálni. Na ugye.
- Akkor az éppen elég szívás. Gondold el, hogy annyi órád lenne, se hobbira, se programokra nem tudnál időt szánni. Nem tudom, engem nem vonz ennyire az akadémia gondolata. Én majd megváltom a világot a hegedűvel. - gondoljanak a testvéreim bármit, anya azt mondja, hogy van hozzá tehetségem és egyre jobb vagyok. Különben mi a francért lennék a kórus tagja, hogy majd tönkretegyem a többiek előadását? Kétlem. De a színjátszót is szeretem, mindenesetre nem vagyok egy született színész. Azért a tehetségnek is van vége.
A negyedik zsepire talán már elmondhatom, hogy sikerül lassan elállítanom az orrvérzésem. Nem tart ez a vacak ostya sokáig, különben akkor már rég bezárhatott volna ez a bolt és a Weasley vállalat is.
- Találtunk Finnel áldozatot, Albus Pottert imádjuk agyon szívatni. Meg igazából bárki mást is, három büntetőre küldtek eddig. De nem vették észre, hogy megdézsmáltam a bájitaltan tanár készletét. Csinálni akarunk valakinek szerelmi bájitalt, mert az olyan poén. - mondom ezt úgy persze, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne borsot törni mások orra alá. Még az áldozatot nem szemeltük ki, de most jobban belegondolva már bánom, hogy nem Naten próbáltam ki. Megérdemelné néha, amilyen sunyi néha velem. Hát mit szívattak engem a nyáron is? Legközelebb lehet haza se megyek, hanem... Majd alszok Finnél. Az ő nővére biztos nem szólna nekem semmi rosszat, ha este hegedülnék.
- Lehet, hogy majd Lestrange kapja meg a bájitalt, mostanában sokszor megy az agyamra.

Jess & Nate

So... How are you, little bro?

Szerintem arról pont nem én tehetek, hogy az öcsénk meggondolatlan, és egy kis idióta. Komolyan, ki mondta neki, hogy egyen abból, amit az asztalon lát? Kérdés nélkül belenyúl a cuccomba, és aztán meg én vagyok a gyerekes, mert megszivatom? Hát magára vessen. Szememet forgatva válaszoltam a kérdésére, miközben felálltam az asztaltól.
– Nem magamnak vettem, ha tudni akarod. Én gyerekként sem éltem efféle csínyekkel. – ez igaz is volt, mindkét része.
Ahogy visszatértem az italainkkal, és elhelyezkedtem a széken, vigyorogva hallgattam a csodálatos, érett érvelését, és közben csóváltam a fejemet. Nem is ő lenne, ha nem lenne felelőtlen, és az az igazság, hogy ezzel együtt is szerettem a srácot, bár jól lehet, csak amiatt, mert az öcsém. Ha nem lett volna az, csak egy random 15 éves kölyök, akkor valószínűleg rühelltem volna, de tekintve hogy mellettem nőtt fel, még úgy is szeretnem kellett, hogy közben meg tudtam volna fojtani egy kanál vízben.
– Ja, tök sok szórakozásból kimaradnál, ahogy abból is, hogy egyszer belehalj, valami hülyeségbe… - vontam meg végül a vállamat, majd belekortyoltam a sörömbe, majd a csodás logikájára a tanulással kapcsolatban felvont szemöldökkel reagáltam. – Hát öcsi, ahhoz még gyakorolnod kell, mert ahogy a legutóbb virnyákoltál egy sort a tetőn, azzal maximum sírba viszed a világot, nem megváltod… - remélem nem vette túlzottan komolyan a csipkelődésemet. Az ominózus ’hegedűs a háztetőn’ affér után volt alkalmam megtapasztalni, mennyire sértődékeny tud lenni. De hát azóta már eltelt egy kis idő, az ő korában meg gyorsan változnak a kamaszok, szóval volt egy kis reményem affelé, hogy nem veszi minden szavamat véresen komolyan. Bár a találkozó indulása után, már semmi jóra nem számítottam inkább.
Inkább terelni kezdtem a témát, és megérdeklődtem, mivel tengeti a Roxfortos napjait. Meg sem lepődtem azon, hogy a napjait mások szivatásával tölti, nem pedig valami értelmessel. Nem is értem, hogy lehet, hogy az öcsénk, aki ugyan azoktól a szülőktől származik, mint én meg Bailey, és ugyan azt a neveltetést kapta, mint mi, hogy a viharba lehet ennyire más? Ennyivel aktívabb, ennyivel bohókásabb, ennyivel… idiótább…? Mi az élvezet abban, hogy szivatjuk a másikat? Felvontam a szemöldökömet, ahogy kedélyesen előadta, hogy dézsmálja a bájitaltan tanár készletét. Merlinre, miben sántikálnak ezek vajon a haverjával? Bár belegondolva, a szerelmi bájital nem egy egyszerű művelet, szóval lehet, hogy inkább büszkének kellene lennem arra, hogy legalább jó valamiben, ami még mondjuk a hasznára is válhat.
Miközben beszélt, felemeltem a korsómat, és belekortyoltam, majd azzal a lendülettel, a következő mondata végett félre is nyeltem, és majdnem megfulladtam. Mellkasomat ütögetve köhögtem egy sort, szinte bekönnyezett a szemem ahogy ránéztem.
– Milyen Lestrange? – kérdeztem két fuldoklás közben. Oké, nyilván a Lestrange család hatalmas egyébként, és nincs olyan varázsló, aki ne találkozott volna életében ezzel a névvel, de hát nyilván mindenkinek az jut először eszébe, akivel személyes kapcsolatban áll… Szóval tekintve a Jaggerrel való kapcsolatomat, szerintem nem meglepő, hogy a családnév hallatán ő volt az első aki beugrott, bármily kicsi is legyen az esélye annak, hogy bármilyen kontaktban lenne az öcsémmel. Nyilván van a Roxfortban más Lestrange is, szóval vártam Jesse megnyugtató válaszát, magyarázat nélkül hagyva addig is a fulladás közeli élményt.

To Nate

Mindjárt felkelti a kíváncsiságom, hogy ha nem magának vette a trükkös édességeket, akkor mégis kinek? Hisz nincs is jobb egy mókánál, mikor kiszúrsz másokkal, aztán első kézből nézheted a vergődését. Ugye, hogy ugye? Lehet, hogy nem vagyok százas, sőt biztos, hogy nem vagyok az, minekután még mindig dől a vér az orromból és engem mégsem az érdekel a legjobban. Csak arra figyelek, hogy időben cseréljem a zsepit, a vérzés meg majd eláll.
- Valakivel ki akarsz tolni? - kérdezem nem csillapodó kíváncsisággal a hangomban. Mindjárt nem is vagyok rá mérges, amiért rögtön beleestem a csapdájába. Merthát természetesen ez az ő hibája, csak nem teszem szóvá. Inkább beleiszok a vajsörömbe.
Felszisszenek, ahogy rájövök, hogy ebben igaza van. De hé, nem létezik szótakozás kockázat nélkül és ezt úgysem értheti. Nem hozakodhatok fel azzal, hogy ő már úgysem érti. Mert kezd ő is olyan lenni, mint a többi besavanyodott felnőtt. Ha így lenne velem is, akkor inkább megkérném Finnt és Louist, hogy figyelmeztessenek rá, mekkora hülye is vagyok.
- Te is kezdesz olyan komoly lenni, mint mások. - nem rejtem véka alá a véleményem, mi több, megengedek egy fintort is magamnak. Komolyan mintha azzal, hogy kikerülnek innét a diákok, megkattannak. Bailey meg csak Bailey.
Azt viszont nem szeretem, ha a hegedülési ambícióimat eltiporják, mert tudom, hogy nem játszok rosszul, elvégre miért is lennék az iskola zenekarában? Komolyan fél perc alatt fel tudnak cseszni ezzel, mert amíg ők mindig is tudták mit akarnak, addig nekem maradt a bizonyítás, hogy vagyok legalább annyira jó, mint a bátyáim.
- Ha ennyire élvezted, játszhatok még a szobád előtt. Legtöbbször kísérletezek ilyenkor a dallamokkal, aztán nem mindig hangzik jól. - végül csak vállat vonok, hogy ne csak hisztizzek a mai nap folyamán.
Ahelyett, hogy büszke lenne rám, amiért egx nem is egyszerű bájital elkéwzítésébe fogok bele, visszakérdez, hogy milyen Lestrange? Annyira meglep az éles közepébe vágás, hogy egy pillanatig mrgilletődötten nézek rá. Öhm... Nos...
- Ennek van jelentősége? - mondhatnám az unokatesóikat is, akkor sem hiszem, hogy számítana. De azért nem kerülöm ki a választ.
- Seph. Az évfolyamtársam. Idegesít, ahogy fontoskodik és cirkuszol, ha valami nem úgy történik, ahogy ő szeretné. Miért?

Jess & Nate

So... How are you, little bro?

Néha elgondolkozom azon, hogy vajon 15 évesen én is ennyire kiszámíthatatlan voltam-e, vagy csak az öcsénket áldotta meg a sors ezzel a tulajdonsággal. Az egyik pillanatban még meg tudna ölni a szemével, amiért volt olyan hülye, hogy kérdés nélkül befalta az orrvérzés ostyát csak mert előtte volt, a másikban meg érdeklődve, szinte csevegve kérdezi, kivel akarok kiszúrni. Kivel akarnék? Komolyan, mintha nem ismerne, és nem tudná, hogy a Roxfortos éveimben sem éltem hasonló csínyekkel - a büntetőmunkáim javarésze azért volt mert éjszaka elkaptak a folyosón, nem pedig azért, mert másokat abuzáltam. Kérdőn néztem rá, majd megvontam a vállamat, és sóhajtva válaszoltam.
- Személy szerint senkivel, tudod van jobb dolgom is ennél. Csak haverom megkért, hogy ha már úgyis erre járok, akkor vehetnék neki pár dolgot. - Valamiért volt egy olyan érzésem, hogy nem erre a válaszra számított, de hát mit tehetnék. Ennél különbözőbb attidűddel szerintem akkor sem rendelkezhetnénk, ha akarnánk. Kicsit olyan érzésem van, mintha azt szeretné, hogy jobban hasonlítsunk egymásra, és szó ami szó, én is azt szeretném, hisz eég nehéz így megtalálni a közös hangot, csak én épp más értelemben mint ő. Merthogy én nem akarnék olyan kis dilinyós lenni mint ő, ő meg nem akar megkomolyodni, szóval ezt a szakadékot elég nehéz áthidalni. De attól még testvérek vagyunk, és szerintem, legalábbis ahogy én látom, a magunk módján mindketten igyekszünk. Elvégre ezért is vagyok itt. Hogy beszélgessek az öcsémmel.
Nem vallanám be neki, de az az igazság, hogy egy kicsit féltem a szeleburdisága miatt. Mármint oké, hogy most fiatal, és éli az életet, és csapong, meg lődörög, de egyszer belevág valami olyan hülyeségbe, amiből nem tud kikecmeregni, az komoly károkat is okozhat az egészségében. Most persze szerencséje volt, hogy csak egy vacak Weasley nasit kóstolt meg, de egy orrvérzés ostyánál, vagy rókázó rágcsánál várhatják akár kellemetlenebb meglepetések is, ha nem figyel oda arra, mit csinál. Ezen gondolataimat ki is fejtettem neki, anélkül, hogy kimondtam volna, hogy aggódom érte, mire csak egy szemforgatást kaptam, meg egy megrovást, hogy komoly vagyok. Ezen mondjuk felnevettem.
- Nem azért, de mindig is komolyabb voltam nálad. Ez azért nem most kezdődött. - válaszoltam zsigerből.
Éreztem a hangsúlyán, hogy a hegedős megjegyzéssel talán egy kissé elvetettem a sulykot, és azonnal igyekeztem is csillapítani, bár ami számomra is meglepő volt, a mondat végére, mintha magától nyugodtabbá vált volna.
- Nyugi, tudod, hogy csak ugratlak. Örülök neki, ha tehetséges vagy valamiben, mondjuk annak kevésbé, ha a tehetségedet olyankor fitogtatod, mikor már mindenki pihenne. De napközben felőlem annyit hegedülsz amennyit akarsz.
Gyorsan igyekeztem is tovább terelni erről a témát, mielőtt még szavamon fog, és bebizonyítja hogy átváltoztatástanból is a toppon van, és fogja magát, átváltoztatja a székét egy hegedűvé, aztán rázendít itt a Három Seprű közepén. Bár remélhetőleg ilyen még eki sem jutna eszébe, de jobb biztosra menni, és igyekeztem lefoglalni a gondolatait azzal, hogy a suliról kérdeztem. Bár tekintve a történetére adott reakciómat, talán nem volt a legszerencsésebb téma, mert majdnem sikerült belefulladnom a saját sörömbe, mikor kiejtette a száján a Lestrange nevet. Kérdésére, immár kevésbé fulladozva sikerült válaszolnom.
- Számomra van... - böktem ki, majd mikor hála az égnek öcsém nem kerülte ki a válaszadást, egy pillanat alatt meg is nyugodtam. Aztán zakatolni kezdett az agyam, ki is lehet az a Seph, és mikor realizálódott bennem, hogy Jagger húga Jessevel egy idős, hirtelen elröhögtem magam.
- Ha ennyire irritál, akkor mért pont szerelmi bájital? Csak nem magadba akarod bolondítani? - kérdeztem, még mindig nevetve. Lelki szemeim előtt lepergett a jelenet, hogy az öcsém hazaállít azzal, hogy összejött a barátnőm húgával, és bár abból, hogy Jag beszélt a kiscsajról arra következtettem, hogy nem lenne szerencsés őket egy családi asztalhoz leültetni, bevallom, baromira kíváncsi voltam erre. Még én is Jesse is nehezen férünk meg egy asztalnál, pedig mi alapvetően szeretjük egymást - legalábbis én őt, aztán hogy ő hogy viseltetik irántam az egy más kérdés -, de a két lány tuti megfojtaná egymást egy kanál vízben. Megköszörültem a torkomat, hátha kevésbé nevetek tovább, majd ránéztem öcsémre, és megcsóváltam a fejemet. - Nem biztos, hogy az szerencsés volna... Mármint magadba bolondítani... Csak mondom. - neeeeem, továbbra sem volt eszemben sem egyelőre megosztani az én drága egyetlen öcsémmel egy olyan magánjellegű információt, hogy az előbb emlegetett csaj nővérével járok.