Oh weird summer child

Néha jólesett kimozdulni otthonról, különösen azóta, hogy Bertie is ott élt nálunk. Nem állítom, hogy nem örültem a közelségének, de tekintettel arra, hogy éppen a leszokáson dolgozott (vagyis dolgoztunk együtt), nem volt mindig a legkellemesebb társaság. Pláne akkor nem, amikor próbált hülyének nézni, mintha nem láttam volna rajta abban a pillanatban, ahogy beléptem a lakásba, hogy aznap igenis tolt valamit. Sosem szóltam semmit, mert pontosan tudtam, milyen ez a folyamat, és hozzá hasonlóan én is hisztisebb voltam még Hiszis Myrtle-nél is. Ilyenkor pedig kifejezetten nehéz volt türelmesnek és megértőnek lennem, többek között azért, mert magamra is ismertem és meglehetősen frusztrált a tudat, hogy én is éppen így viselkedtem Hesterrel.
Szóval a mai napom is úgy indult, hogy szívesen feletettem volna a gyerekem apját egy tucatnyi durrfarkú szurcsókkal, és jobb ötletnek tűnt elmenni otthonról, mielőtt tényleg megeszem. Jelenleg még a legjobb fegyverem sem működött ellene, annyira ki volt borulva, és úgy éreztem, neki is szüksége lenne egy kis egyedüllétre, nekem meg még inkább, elsősorban az ő érdekében. Így jutottam ki az Abszol útra, a friss levegőre, ahol most meglehetősen kicsi volt a forgalom, legalábbis a megszokotthoz képest. Néhány kirakat előtt hosszan elidőztem, mert hát mit tenne az ember, amikor az édességek között talál egy olyat, hogy ”ehető sötét jegy” és hosszú perceken át kell gondolkodnia rajta, hogy vajon ez mennyire etikátlan, ha a skála a nagyon és a kurvára között mozog. Valahol az utóbbi felé helyeztem el ezt a botrányos élelmiszert, mielőtt továbbálltam volna.
Néhány üzlettel odébb futottam bele Neville Longbottomba, aminek nem tudtam nem örülni. Az utóbbi időben annyira lefoglalt a munka és az otthoni dolgok, hogy alig találkoztam olyan emberrel, akit nem láttam minden áldott nap. Azt hiszem, ha Sir Nicholas de Mimsy-Porpington jelent volna meg előttem az utca közepén, még az is feldobott volna, de azért Longbottom professzor sokkal jobb beszélgetőpartnernek ígérkezett.
- Minden rendben van az iskolában? Hallottam ezt-azt Alinától az új tanfelügyelőről is, nem tűnik kedvesebbnek Runcornnál -kérdeztem a szokásos sziahogyvagymijáratbanitt körök lefutása után. -Mondhatnánk azt is, hogy olyan kedves, mint egy fúriafűz.
Ekkor vettem észre, hogy egy szedett-vedett kisgyerek áll nem olyan messze tőlünk, hatalmas szemeket meresztve ránk. Kissé ijesztő volt, mert szerintem nem is pislogott, de egyelőre figyelmen kívül hagytam. A gyerekek furcsák, biztos csak az anyját várja.

Ősz közepén bizonyára furcsa lehet, hogy egy tanár az Abszol út ilyenkor nem is olyan túlzsúfolt, mint a szünetekben vagy ne adj' Isten a nagy bevásárlási mizéria alatt. Mi soha nem akkor mentünk el beszerezni a következő évi tanszereket, hisz őrület lett volna az a vesszőfutás és még könyvet darálni is több értelme lett volna, mint akkor tolongani a legújabb és legfrissebb példányért, ami valószínűleg néhány héttel korábban is ott feszített. Márpedig mindig megtehettük, hogy a konkrétan a fő utcára nyíló házunkból kimehessünk. Oké, idén ez kicsit másképp volt, hisz én csatlakoztam a kis családhoz a bevásárlótúra előtt, de miután beszereztük a kívánt dolgokat, több sem hiányzott a varázsnyavalyákból, inkább beültünk egy olasz étterembe ananászos pizzát rendelni. Azt meg persze van aki szereti, van aki nem.
Azért jót tesz a környezetváltozás, hisz az új tanfelügyelőnktől már most instant agyvérzést kapok. Ő teljesen más, mint Runcorn volt, egy nőnek mégsem mondhatok semmi célozgatóan csúnyát. Különben is már észrevettem, hogy megpróbált a fejembe férkőzni. Ki engedte ezt a némbert közénk? Szívesebben vagyok inkább a növényeim között az üvegházak valamelyikében, mint kerülgetni olyan személyeket, akikkel nem igazán osztottak nekem közös lapot. Inkább készítek valami szert a diákok nyavalyáira, most pedig épp macskahányás ellenszerének egyik összetevőjéért tettem ki mégis a lábam a kastély falai közül.
A köszönés úgy ragad vissza mérgelődő gondolataim közül, mintha hideg vízzel öntenének le. Nos, egy társaság sosem rossz, Fridával pedig szívesen elegyedek beszélgetésbe. Régen is hasonló eszméket vallottunk és akkor sem becsültem le, amikor tudtam, hogy ott van a tojáshéj a fenekén.
- A Véres Báró morcos hörgése is kellemesebb élmény, mint Bagman tanfelügyelő különleges mosolya. De hogy úgy fogalmazzak, az édeshármas a tanáriban is megnyugtatóbb volt Runcornnal. Mindenesetre nem fogjuk hagyni, hogy csak úgy garázdálkodjon. - eljött a pillanata tehát annak is, hogy megnyugtassam őt? A szülőkkel még csak-csak boldogulok, de amikor egy kölyök tűnik fel mellettünk, akkor egy pillanatra magára vonja a figyelmemet.
- Alina segítőkész az órákon, amiben tud, segít a társainak is. - inkább terelem a témát nyugodtabb vizekre, de a kölyköt már a szemem sarkából is figyelemmel kísérem. Mit keres itt az utcán csak úgy egyedül? És mintha mások levetett talárja lenne rajta.... Merlinre!
- Fiam, merre hagytad a szüleidet? - fordulok végül felé én.