Nem mondom, hogy meglepő volt-e, inkább csak hízelgő, ahogy a suliújság jelezte, hogy ezúttal szeretnének interjút készíteni velünk. Nem tudom, mert elfelejtettem megkérdezni, hogy mindenkivel fejenként, vagy egy összes taggal egyszerre. Remélem az előbbi, mert ha kések, akkor gáz lesz. Vagy elkezdik nélkülem, Judas úgy is úgy néz ki, mint én, majd válaszol kétszer. Ha elég részeg, akkor még képes is rá, hogy két különböző választ adjon ugyanarra a kérdésre, egymás után. Mondjuk, ha eleget iszom, én is... - Things on your chest, you need to confess...- Vidáman dudorászom, ahogy haladok a 230-as terem felé. Fogalmam sincs, hogy időben vagyok-e, és a legkevésbé érdekel. Én mindent megtettem az ügy érdekében, amikor 10 perccel ugyan késve, de majdnem időben elindultam a klubhelyiségből. Arról nem is beszélve, hogy a lépcsők szeszélyességéről igazán nem én tehetek. - Csak nem eltévedtél? - Széles vigyor terül szét az arcomon, bár kivételesen nem vagyok se másnapos, se részeg, de még csak szívni se szívtunk semmit, hiszen amióta Judas is letette a komoly drogokat, már semmi izgalmas nem volt benne. Arról nem is beszélve, hogy az új tanfelügyelő előszeretettel szigorít be minden téren, így már az alkoholt is nehéz becsempészni, nem, hogy akkor a drogot... Bár elgondolkoztam, hogy beszökjek az üvegházakhoz, nem tudom, mennyire lehet szigorú arrafelé a biztonság. Viszont mindig is foglalkoztatott, vajon a mandragóra elszívható? Ha igen, akkor melyik része? A gyökere, vagy a felső? Nem bírnám hallgatni, rohadjak meg, halláskárosult lennék, ahogy visít, miközben ledaráljuk, szóval rémelem, hogy a gyökere. - Ha nem tévedek, akkor a suliújságtól vagy. Emlékszem az arcodra, a múltkor is itt voltál, amikor először cikket írtatok rólunk. - Hát hogyan ne emlékeznék? Jó, a nevét ne kérdezze senki, de azért egy ilyen csajt igen csak nehéz elfelejteni. Judas-szal ellentétben pedig én nem fogom elijeszteni. Én tudom, hogyan kell bánni a hölgyekkel. Józanul legalább is nem szoktak problémáim lenni. Most is csak lazán nekidőlök a falnak, és a fejemet kicsit oldalra billentve nézek le rá. Ha szeretné, akkor még fel is ajánlom, hogy a teremhez kísérem. Tény és való, hogy elég nehéz megtalálni, de mi pont ezért szeretjük, legalább nem zargatnak minket folyamatosan. Bár azt nem bánnám, ha szép lányok tévednének be, mennyivel érdekesebb lenne minden próba, talán még motivált is lennék...
Vendég
Szer. Okt. 21, 2020 6:26 pm
Jesus&Molly
Olyan megtisztelő, hogy néha engem küldenek ki ilyen fontos cikkek megírására is. Mármint ez nem tartozna a hatáskörömbe, mert ugye Flora az interjúsunk, de gondolom mostanában túl sok munkája akadt, vagy valamiért nem akarta vállalni ezt a munkát, így megkaphattam én. Így legalább megmutathatom a másik oldalamat is, hogy nem csak a saját rovatom szerkesztéséhez értek, hanem valami egészen máshoz is. Mert ennek semmi köze azokhoz az írásaimhoz, amik meg szoktak jelenni az újságban. Szóval épp a próbateremnek kijelölt terem felé tartok, mikor fülemet megüti valami borzasztó rikácsolás. Remélem, ez még nem a próba, mert múltkor jobbak voltak, mikor eljöttem meghallgatni őket az újság képviseletében. Igazából inkább csak kíváncsi voltam rájuk és ez mindig jó ürügy, hogy bejussak olyan helyekre, ahová nem lenne szabad. - Csak nem - felelek a felbukkanó fiúnak vigyorogva. Nem, nem tévedtem el, pontosan tudom, hogy hova kellene mennem. - A próbátokra jöttem - teszem hozzá, csak hogy tudja, ma is közönségük akad. Hét éve vagyunk évfolyamtársak, tudok ezt-azt róluk, de azt nem tudnám megmondani, hogy Jesus vagy Judas áll velem szemben. Pocsék vagyok ikrek megkülönböztetésében, egyszerűen hiába magyarázzák el, hogy mi a különbség mindig elfelejtem. Ha már zenekari felállásban látnám őket, akkor tudnám ki kicsoda, a hangszerük alapján meg tudom mondani melyikük melyik. De így... Esélytelen. - Nem tévedsz, Molly vagyok egyébként. - Megsértődhetnék, hogy ennyi idő után sem tudja a nevem, de nem tud érdekelni. Ha akarja majd megjegyzi, ha meg nem, akkor az nem az én problémám.
Mondhatjuk, hogy jó a kedvem, bár enyhén irritál a gondolat, hogy késésben vagyok, és Corner tuti bele fog ebbe kötni, ahogy abban sem kételkedem, hogy még pár próba erejéig biztosan emlegetni is fogja, mégis dudorászok. A kedvem törhetetlen, kivételesen nem a szobatársaimra ébredtem, nem hevert szanaszéjjel minden, és egy prefektus se szúrta ki, hogy cigiztem. Valamint ezzel is tudom csökkenteni a lehetőségét, hogy feleslegesen agyaljak azon, ami következni fog. A kifogásokat már mind kitaláltam, amiket mentségként fogok felhozni. Ellenben, ahogy megpillantom az újságíró csajt, elhallgatok. Mégsem vagyok késésben, vagy akkor már mind a ketten. Vele az oldalamon érkezve már egy szava sem lehet Cornernek, nem igaz? - Ilyen szép lányokat mindig szívesen látunk. - A széles vigyor szűnni nem akarva éktelenkedik arcomon. Bár semmi perverz, vagy kétes indíttatás nem olvasható le belőle, mindössze az őszinte rajongás, amit az ellenkező nem irányába mutatok. Judassal ellentétben konszolidált keretek között. Legalább is józanul. Még szerencse, hogy nem döntöttem úgy, hogy bemelegítésképpen whisky-zek a szobában... - Jesus, nagyon örülök, Molly. Hogy-hogy most csak egyedül? Amúgy elinduljunk? Szerintem késésben vagyunk, legalább is én késve indultam a klubhelyiségből, és erősen feltartottak a lépcsők... - Bár nincs ellenemre, hogy itt maradjunk. Teszem hozzá még gondolatban. Szívesebben tölteném vele az időmet, mintsem a Corner ikrekkel és az idióta bátyámmal. Mondjuk Lisbeth nincs ellenemre, szívesen gyakorolnék vele is kettesben... Ez viszont már egészen más téma. Ha már Molly itt van mellettem, illetlen dolog lenne más lányokról fantáziálnom, ráér az később is. Ki tudja, még a végén egy kamatozó kapcsolat kezdete lesz ez. Legalább is, ha rajtam múlik, én előszeretettel ismerem meg a lányt, mondjuk rögtön az interjú után. Majd jövök a következő próbára, még ha hihetetlenül hiányolni is fognak, egy napot azért ki tudnak bírni nélkülem.
Vendég
Szomb. Nov. 21, 2020 10:46 pm
Jesus&Molly
Mosolyogva megforgatom szemeim erre a beszólásra. Akinek nincs legalább egy barátnője, akinél a Madden ikrek egyike bepróbálkozott volna, akkor ő maga az a lány, akit Jesus vagy Judas megkörnyékezett. Erről is híresek ezek a drága ikrek. De rám nem ha az ilyesmi. Mármint persze, cuki tőle meg minden, de ettől még nem fogom eldobni a hajam… vagy a ruháim. Nem akarok csúnyán általánosítani, d elássuk be, hogy vannak olyan lányok, akik egy béna bóktól is beadják a derekukat. Meg persze vannak olyanok, mint mondjuk az a griffendéles prefeketus, akik egy mosolyra sem méltatják a srácokat. Én egyik sem akarok lenni. Szeretem megtalálni mindenben az aranyközéputat, így itt is erre törekszem. Bár szerencsére amúgy sem vagyok az a típus, aki minden második srácba beleszeretne. Az nagyon rossz lenne, és magamat is idegesíteném, nem csak Lucyt és a barátaimat. Legalább bemutatkozik, így meg tudom mondani, hogy a kettő közül melyikkel van dolgom. Kész zseni vagyok, mi? Nem is kell mondani, magamtól is tudom, hogyha egy ember bemutatkozik, akkor onnantól tudni fogom a nevét. - Én igazából nem vagyok késésben, akkor esem be amikor akarok – villantom meg leghuncutabb vigyorom. Mert tényleg, egy újságíró sosem késik, a többiek érkeznek túl korán – tartja magát ez a mondás szerkesztőségi körökben. Néha megesik, hogy elkések innen-onnan, mert annyi mindent csinálok, hogy általában csak kapkodok jobbra-balra, és ezért sosem tudom, mikor hol kéne lennem. Na jó, nem sosem, de azért elég gyakran megesik. – Na és te miért vagy késésben? Mármint a lépcsőkön kívül. – Mert ugye azzal kezdte, hogy a klubhelyiségből is késve indult meg, és a lépcsők csak rátettek egy lapáttal a késésére. Ahhoz képest, hogy dobos úgy tűnik az idő nem a barátja. Pedig az idő meg a ritmus az elég szoros összefüggésben áll.
A lány mosolya seperc alatt tova söpri azt az enyhe irritációt, amit Corner fel-felbukkanó gondolata tudott okozni. Először is, mert ő a tökéletes kifogás ellene, másrészt meg mert bármi jobb Cornernél. Mármint, most komolyan, mégis melyik egészséges 18 éves srác örülne neki, hogy az egyik haverjának az arca bukkan fel minden második lépcsőfordulóban a gondolatai között? Aztán még csodálkoznak, ha megdobálom őt a dobverővel. Pedig teljes mértékben jogos, mi a francnak stresszel rá, csak 10-15 percet szoktam késni, amikor éppen odaérek. - Akkor mondjuk azt, hogy én meg téged kísérlek. Ha te nem késel, én sem késhetek, nem igaz? - Egy csintalan mosoly játszik ajkaimon, miközben rákacsintok. Persze-persze, azon kéne idegeskednem, hogy időben odaérjek, viszont mi más lenne fontosabb, mint hogy a riporterünket elkísérjem? Meg hát, mint férfi, mégis hogyan hagyhatnék egyedül egy hölgyet? Azért amúgy se szólhat be Corner, hogy nem értem oda, mire jöttek interjúzni. Hát baszd meg, én hoztam a riportert! Meg minden jobb, ha van egy jó csaj mellettem, még talán Cornert sem dobálom meg, hanem kivételesen szép csendben meghallgatom, hogy mekkora fasz vagyok már, amiért folyton kések és emiatt tovább kell maradni, meg amúgy is mi az már, hogy néha csak minden második próbára esek be... - Kicsit sokáig maradtunk fent a szobatársakkal, és elaludtam. Ezek a rohadékok meg felkeltek, és ott hagytak engem... De minden a lépcsők hibája, azt a 10 percet röhögve behoztam volna. - felelem nevetve. Abba most ne menjünk bele, hogy miért maradtunk fent sokáig, mert nem szeretnék hazudni egy ilyen szép lánynak rögtön az ismeretségünk első napján. Bár a nevét már megadta, szóval innét már nem kell annyira óvatoskodnom, mert ha itt is hagy éppen - sokra megy vele, ugyanoda megyünk -, akkor is tudom majd őt keresni később.
Vendég
Kedd Aug. 10, 2021 10:56 pm
Jesus&Molly
- Ó hogyne, fogd csak rám, hátha a többiek még nem utálnak eléggé – nevetem el magam. Lássuk be, a firkászok a legtöbbször nem éppen kívánatos vendégek, legyen az bármilyen esemény, mert mindent megírunk, még azt is, amit esetleg nem szeretnének a kedves alanyok. Ez egy ilyen szakma, itt nem lehet puhánynak lenni, ha érvényesülni akarunk. Mondjuk ez nálam annyira nem nagy gond, mert én igazából nem akarok érvényesülni, hiszen nem az újságírás a fő csapásvonal, ami mentén elindulok. Ez csak egy jó hobbi, de azért igyekszem benne a legjobb lenni, mint ahogy minden másban is. Azt hiszem, a fő hajtóerőm a maximalizmusom, ez az, ami a mindennapokban mozgat és cselekvésre késtet. Ha nem törekednék ennyire a tökéletesre, már nem lennék sehol. Olyan anyukás mozdulattal ingatom a fejem, tipikusan olyan, mint mikor nem tetszik az édesanyának az, amit a kedves gyermeke művel, de nem akar közbeszólni. A maximalizmus mellett a másik éltető elemem az alvás. Ha nem aludnám ki magam és nem lennék kipihent, biztos, hogy nem lennék képes ennyire pörögni, mint amennyire most teszem. Ezer fokon égek, és imádom egyébként, hogy nem kell visszafognom magam, mert nem vagyok rászorulva, hogy beosszam az energiáimat. – Hát igen, ezek az átkozott lépcsők… - hagyom annyiban. Nekem még egyszer sem tettek keresztbe, vagy lehet, hogy de, csak észre sem vettem. Mindig azonnal és a legjobban igyekszem kezelni a váratlan problémákat is, így, ha nem arra megy a lépcső, amerre én akarom, nemes egyszerűséggel visszafordulok, vagy átugrok egy másikra, ami a jó irányba tart. Vannak előnyei az önvédelmi szakkörnek, ott lettem ilyen atletikus és bátor, hogy ilyeneket képes legyek megtenni. - Ha már ilyen romantikusan kettesben vagyunk, mesélhetnél nekem. Miért kezdtél el dobolni? Miért csatlakoztál a bandához? – teszem fel az első kérdéseimet, válaszban bízva. Ezzel már anyagot gyűjtök a cikkhez, ha nem koptat le, így összekötöm a kellemeset a hasznossal. Míg a zenéről beszél, addig sem próbál meg felszedni, én meg hamarabb végzek majd a próbateremben.
Molly kijelentésén csatlakozok hozzá, és én magam is jót nevetek rajta. Most komolyan, mégis ki tudna haragudni egy ilyen jó csajra? Aki igen, az tuti nem normális, de most komolyan. - Ugyan, mégis ki az a hülye, aki haragudna rád? - Persze, értem, hogy csak viccel, de látom mögötte a realítást is, elvégre Judy minden gondolkodás nélkül törte be McGready orrát anno, amikor készített vele egy interjút. Meg igazából a legtöbb újságíró elég arrogáns és pofátlan. Bár Merlinre, én még örülnék is, ha egy csinos női riporter próbálna beférkőzni az életembe... Mint mondjuk Molly. Na, attól nem kéne félni, hogy utálnám. Viszont tény és való, hogy annak a fickónak én is bezúznám a képét, aki bele akarna pofátlankodni az életembe. - Tudod mit? Ne is válaszolj, csak mutass rá arra az idiótára, majd én elrendezem neked. - Bár még soha a büdös életben nem verekedtem, csak Judy-val, az meg, hogy beszívva, részegen gurultunk jobbról balra, majd vissza, közben meg ott ütöttük és rúgtuk a másikat, ahol éppen látni véltük... Nos, minden csak nem valós verekedés. Mármint, még így visszagondolva is nevetséges, hogy éppen csak egy karcolást, ha bírtunk okozni a másiknak, mert annyira magunkon kívül voltunk, hogy még erőt sem bírtunk az ütésekbe vinni. Ettől függetlenül viszont készen állok, hogy eljátsszam a hős lovagot. Ki is tartanék a szerep mellett, ha nem kellene elnevetnem magamat azon, ahogy megingatja a fejét. Eskü olyan, mint amikor anyánknak elő akartuk adni, hogy a könyvek azért borultak le a polcról, mert megint elszabadult a varázserőnk, még kisgyerekként, nem pedig azért, mert egymást lökdöstük a polcoknak a testvéremmel. - Hmm, ha már ilyen romantikusan kettesben vagyunk, csak neked, csak most el is mesélem a pőre igazságot: - mély levegőt veszek, mielőtt folytatnám, bár Molly már az arcomon elterülő csibész vigyorból sejtheti, hogy semmi komolyra nem számíthat. - Judas vett rá. Azt ígérte, hogy majd csak úgy tapadnak ránk a csajok, ha egyszer elkezdünk zenélni. - A vigyorom nem lankad, csak kíváncsian vizslatom az arcát, miként is reagál erre. Ugyan, amit mondtam az félig igaz, de néha az igazság az, amit a legnehezebb elhinni. Részben azért is mondtam, kíváncsi vagyok, hogy vajon látja-e, tudja-e, milyen ember is vagyok. Elvégre, ő egy újságíró, elméletileg jól kéne olvasnia az emberekben.
Vendég
Kedd Nov. 02, 2021 11:05 pm
Jesus&Molly
- Sokan neheztelnek rám, mert nem vagyok egy egyszerű eset. – Ennyi önkritika mindenkinek kell. Vagy legalábbis kellene, mert sajnos nem mindenkiben van meg. Pedig, enélkül élni, hát nem is tudom. El sem tudom képzelni, hogy úgy éljek, hogy ne lássam be a saját hibáimat, és ne dolgozzak rajtuk állandó jelleggel. Sosem leszek tökéletes vagy hibátlan, de hiszem, hogyha dolgozom ezeken az apróságnak tűnő dolgokon, akkor egy kicsivel jobb ember tudok lenni, ami egyértelműen kihat majd a környezetemre és a jövőmre is. - Nem akarlak elkeseríteni, de lehet, hogy erősebbet ütök, mint te – válaszolok kuncogva. Az önvédelmi szakkör nem csak azért jó, mert kitartásra és önfegyelemre tanít, hanem azért is, mert megtanulom megvédeni magam. Nem tartom magam olyan embernek, aki leblokkolna a nehéz szituációk láttán, így azt hiszem, határozottan jól tudnám alkalmazni azt, amit itt tanultam, hogyha szorult helyzetbe kerülnék, és rászorulnék az agresszióra. De egyébként én elég béketűrő típus vagyok, nem nagyon zavar mások véleménye, még akkor sem, ha az arcomba mondják. Az érdekel, hogy mit gondolnak rólam azok, akik nekem fontosak, de a többi abszolút másodlagos. Kinevet, bár ez nem meglepő. Tényleg elég mulatságosan festhetek, mikor felveszem ezt az anyuka attitűdöt, szerintem én is nevetnék magamon, ha látnám ilyenkor az arcom kívülről. Én is elmosolyodom hát, elvégre nincs jobb dolog a vidámságnál. - És igaza lett? – húzódik szélesebbre a vigyor ajkaimon. Szinte látom, hogy még mondana valamit, talán a valódi indokot, vagy a másik tényezőt, ami még közrejátszott abban, hogy igent mondott erre a megkeresésre. De nem, csak azért sem fogom firtatni. Ha mondani akar valamit, akkor azt mondja egyenesen, nem oknyomozó riporter vagyok, hogy feltétlenül megpróbáljak mindent a lehető leghitelesebben kideríteni. Én csak kérdezek, és a kérdéseimre adott válaszokból igyekszem összehozni valami olvasható anyagot – ami vagy sikerül, vagy nem. Ez legtöbbször nem az interjúztatott alanyon és a válaszain múlik, hanem azon, hogy én milyen állapotban vagyok. Van, amikor jól megy az írás és egyszerűen szárnyalnak a cikkeim, van, amikor meg olyan, mintha két csüggedt szamár vontatná őket. Végül úgy döntök, hogy meg adom magam, miután néhány másodpercig csendesen fúrom pillantásom az övébe. – És mi az igazság másik fele?
