Elevator music

Amióta a Reggeli Próféta lehozta azt a cikket rólam, egy kínszenvedés volt végigsétálni a Minisztérium folyosóin. Nem váltott ki belőlem szorongást, ha sok tekintet szegeződött rám, nyugodtan aludtam, ha mások gyűlöltek - politikusként az embernek hozzá kellett szoknia, hogy néhányan az Azkaban legjobban őrzött celláiban akarták látni néhány megkérdőjelezhető minisztériumi rendelet után -, de Meadowes-nak hála a figyelemnek egy egészen új fajtáját kellett megismernem. És ez a fajta figyelem még engem is zavart, úgy éreztem, a vádló és bizonytalan tekintetek lyukat égetnek az öltönyzakómba, és nem tehettem ellene semmit. A legjobb megoldás, amit jelenleg választhattam, az a helyzet ignorálása volt, amíg elő nem álltunk a legjobb stratégiával - és az biztosan nem a vádak túl heves tagadása volt, mert azok után, hogy tizenöt évesen a halálfaló apám és a Sötét Nagyúr többi egyenruhás csatlósával fotózkodtam egy halálfaló gyűlésen, nehéz lett volna maradéktalanul cáfolni a vádakat. Sajnos a cikk nagyibb visszhangot keltett Cain Runcorn állítólagos gyilkos hajlamainál is.
Az élet azonban nem állt meg, a papírmunka ugyanúgy tornyosult az asztalomon, mint Meadowes cikke előtt. A Minisztériumnak tovább kellett működnie, a külügyek nem várták meg, hogy rendeződjön az életem és én nem is engedtem volna meg magamnak, hogy a munkám lássa kárát a személyes és politikai problémáimnak. Profin kellett kezelnem ezt a helyzetet, ugyanúgy bejártam dolgozni, ugyanannyi (embertelenül sok) munkát végeztem el, mint eddig.
Ennek ellenére örültem az olyan reggeleknek, amikor nem fél tucat másik minisztériumi dolgozóval kellett bepréselődnöm a liftbe és úgy tennem, mintha nem tudnám, min törik éppen a fejüket. Ezúttal Fiona nem tartott velem, a Minisztériumon kívül akadt feladata. Egyedül szálltam be a liftbe, ahol csak egy nő tartózkodott rajtam kívül és a Mágikus Közlekedésügyi Főosztály egyik osztályvezetője. Utóbbi a saját emeletén kiszállt a liftből, én is ezt terveztem a lift következő ajtónyílásakor. Azonban mielőtt a lift megállhatott volna a Nemzetközi Máguskapcsolatok Főosztályán, két emelet között rázkódott egy hatalmasat, majd lefékezett és némi pislákolás után eltűnt a kis teret megvilágító fény is. Vártam néhány másodpercet, de a lift nem indult el, csupán az idegesítő, monoton liftzene nem szűnt meg.
Előhúztam az öltönyöm zsebéből a varázspálcámat és egy nonverbális Lumosszal fényt gyújtottam.
- Olykor előfordul, hogy megáll a lift, de néhány perc után mindig elindul - biztosítottam az ismeretlen nőt arról, hogy nincs oka aggodalomra. Csakhogy ezúttal hatalmasat tévedtem, ugyanis a lift néhány perc múlva sem adta jelét annak, hogy működni szeretne.
Ingerülten megnyomtam az egyik gombot, azonban nem történt semmi. Megnyomtam még egyet, ismét eredménytelenül. Ekkor egy vidám női hang szólalt meg a lift falaiból: Ezúton tájékoztatjuk önöket, hogy a lift meghibásodott. Karbantartóink már dolgoznak a probléma elhárításán, türelmüket kérjük, a lift megjavítása akár órákat is igénybe vehet.
- Órákat? Nekem öt perc múlva konferenciám lesz, nem érek rá órákat várni. - A derűs hang erre azonban már nem felelt, helyette felhangosították a liftzenét.

Egy Pollux Blacket megszégyenítő politikusmosolyt varázsoltam az arcomra, csupa szívélyes udvariasság sugárzott rólam, habár a belső lelki állapotom inkább egy durrfarkú szurcsókét idézte ezen a reggelen. Ezen pedig mit sem segített, hogy a gondosan megtervezett napirendem úgy borult fel, hogy annál az idei amerikai tanulmányi út is jobban sült el szervezés szempontjából. Mégsem engedhettem meg magamnak, hogy másképp viselkedjek, máskor sem, de amikor éppen a fél Minisztérium szentül meg volt róla győződve, hogy az Azkabanban kellett volna csókolóznom a dementorokkal exhalálfalóként, akkor végképp nem.
- Igen, valóban különösen kiszámíthatatlan mostanában. - Inkább nem tettem hozzá hangosan, hogy a karbantartók véleményem szerint felháborítóan hanyag munkát végeztek, noha annyian voltak, mint a Weasley-k. Nem tudtam, melyik főosztályon dolgozik a nő, akár köze lehetett a minisztériumi karbantartókhoz is, és az hiányzott most a legkevésbé, hogy még az alacsonyabb beosztású minisztériumi dolgozók kritizálásáért is terítékre kerüljek. Bár az kétségkívül közelebb állt hozzám, mint a muglik gyilkolászása.
- Előbb fizetnék elő a Hírverőre, mint hogy azt hallgassam órákig - adtam igazat a nőnek. Celestina Warbeck puszta említésére néhány másodpercre felvillant előttem anyám, a számtalan gazdag, aranyvérű nagynéni és nagymama képe, ahogyan elmorzsoltak egy könnycseppet a családi karácsonyokon, mintha a szívük valóban egy vággyal teli üst lett volna, nem pedig üres és hideg, mint egy Zordóé. Természetesen nem lehetett felróni nekik, az elrendezett aranyvérű házasságokban aligha tapasztalták meg a lángoló szerelmet.
Azonban nem vitathattuk meg ennél részletesebben Celestina Warbeck munkásságát, ugyanis tompán újból megszólalt a hangszórókból a karbantartók hangja, bizonyára elfelejtették lenémítani egy gyors bűbájjal. Az egyikük egy fájdalmas sóhaj kíséretében feltette a kérdést: "Neked is hiányzik Cain Runcorn formás popója?" Ez volt az a pillanat, amikor rendkívül hálás voltam a sorsnak, amiért kihagytam aznap a reggelit.
Kínomban inkább újból megnyomtam a lift egyik gombját, hátha valamiféle csodának köszönhetően elindul majd, mert úgy tűnt, hogy a karbantartókat jelenleg jobban lekötötték a Cain Runcornnal kapcsolatos fétiseik. Ha ezt Fiona vagy Carol hallották volna...
Természetesen a lift meg sem mozdult, ellenben az én vérnyomásommal, ami vészesen emelkedett az idegességtől. Nem értem rá órákat elpazarolni az időmből - habár legalább a feletteseim rosszallása miatt nem kellett aggódnom, hiszen én vezettem a főosztályt, ezt viszont a velem együtt utazó nő nem mondhatta el magáról.
- Melyik főosztályon dolgozik? - próbáltam könnyed csevegést kezdeményezni annak reményében, hogy így majd nem lesz annyira feltűnő, hogy felrobbantam az idegességtől. - Bízom benne, hogy nem lesz gondja belőle, ha esetleg valóban több órát késik, Ms...
Kérdőn néztem rá - valahonnan kifejezetten ismerős volt az arca, de nem tudtam megmondani ebben a félhomályban, hogy ki ő. Nem az én főosztályomon dolgozott és nem tudtam felidézni egyetlen olyan alkalmat sem, amikor a munka egymás mellé sodort volna minket, nyilvánvalóan valahonnan máshonnan emlékeztem az arcára. Végül néhány másodperc múlva megvilágosodtam - a liftről sajnos ezt nem mondhattuk el.
- Mrs. Weasley, igaz? A Tornadosnál játszott, ha jól emlékszem. - Elégedetten vettem tudomásul, hogy a memóriám nem hagyott cserben, bár ezt leginkább annak köszönhettem, hogy Carol vagy Alex szobájában elég gyakran láttam őt egy mozgó kviddicsposzteren. Az már kevésbé töltött el elégedettséggel, hogy éppen egy Weasley-vel sikerült bennragadnom a liftben. Merlin gyere le...