In a sea of trouble - Sabine & Balzac

Habár nem okozott meglepetést, hiszen apámtól már eleget hallottam, és felkészültnek éreztem rá magamat, mégis nehézkesen tudom csak elfogadni, hogy még ilyen későn is itt kell ülnünk, hiszen egy-két előadás akár még az esti órákba is átnyúlik. Legszívesebben haza hopponáltam volna, viszont nem tudtam volna az apám szemébe nézni és elmondani, hogy mégis miért választottam inkább azt, hogy haza jöttem... Végre kezdi elismerni az erőfeszítéseimet, nem rombolhatom ezt le egyetlen ballépéssel. Helyette inkább kijöttem a teremből, ugyan egész értelmes szaktársaim is vannak, akikkel úgy néz ki együtt is tudnánk majd a jövőben működni, szükségem volt legalább egy kis csendre magam körül. Ma már eleget néztem az arcukat, és hallgattam egy-két inkompetensebb végeérhetetlen, de még a tetejében értelmetlen gondolatmeneteit. Semmi praktikus nincs benne, amit mondanak, ahogy haszna, pontosabban szólva, látszata rövidtávon nincs. Márpedig a politikában gyors eredményeket várnak el, nem pedig hosszútávon működőt. A szavazókat nem az élteti, hogy majd 10 év múlva mi fog történni, hanem hogy holnap és holnapután lesz-e mit enniük. Őszintén szólva, nagyon szívesen felvilágosítottam volna őket, hogy ha ennyire szeretnek filozofálni, akkor nem egészen politológiát kellene tanulniuk, és még a kijáratot is megmutatnám nekik, de ez rendkívül rossz fényt vetne rám, amit viszont nem engedhetek meg magamnak. Ha már ilyen messzire eljutottam, nem mások miatt fogom elrontani. Ez a kis idő pedig a folyosón, amit magamban tölthetek, elég lesz, hogy megnyugodjak és ne rajtuk vezessem le. Hiszen ki gondolná, hogy ilyen későn, mások itt mászkálnának... Lendületesen fordultam volna el balra, őszintén szólva magam sem tudnám elmagyarázni, hogy hogyan, de a következő pillanatban már a földön koppant a fejem, és egy idegen szempár nézett szembe velem.
- Was zur Hölle?! - Ugyan kétnyelvű vagyok, hiszen anya amerikai angol, amíg apa német, de akarva-akaratlanul is németül szakad ki belőlem a kérdés, amikor végre szóhoz jutok a sokktól. A szívem szinte a torkomban dobog, a legtöbb porcikám sajog, ahogy rám esett, és legszívesebben megütném a fiút. - Hogy megütöttél-e? Tudod te, hogy mekkora melák vagy? - Pár pillanatra szükségem van, hogy realizáljam, angolul illene megszólalnom, és bár legszívesebben lecsapnám a kezét, szégyen szemre érzem, szükségem van a segítségre, így elfogadom a felém nyújtott kezet. Ahogy viszont felsegít, el is engedem azt, és inkább a falnak támaszkodom, miközben a bal bokámat próbálom mozgatni. Merlinre! Nem szisszenek fel, de egy elég fájdalmas grimasz ül ki az arcomra. - Most nem azért, de te magad is itt vagy, ahogy nem is egy tanszék tart órákat esténként... - morgolódom, majd a legvégén csak felsóhajtok. Most komolyan, éppen csak megszabadultam a retardált öcsémtől, erre itt is ilyen emberekbe botlok? Az akadémia ennyire nem válogatja meg, hogy kiket vesznek fel?

Annak ellenére, hogy lenyugodni jöttem ide a folyosóra, határozottan az ellenkező hatást váltja ki belőlem a történések sorozata. Tényleg csak haza kellett volna hopponálnom, semmi jó nem jött ki abból, hogy itt maradtam, sőt... Nem is tudom, hogy honnét kezdjem el a dolgok felsorolását, amik jelenleg eszembe jutottak, mint tényező.
- Persze, persze... - Akarva, akaratlanul is, de ez a srác az öcsémre emlékeztet. Nagy melák, akit kihasználnak a lágyszívűsége miatt, és és a méreteivel pont ellentétes arányt mutat az értelmi szintje. Pedig mennyire örültem, hogy végre sikerült megszabadulnom attól a kis girnyáktól... Cserébe itt van egy másik vadállat. Köszönöm, tényleg. Nagyon.
- Téged aztán könnyű manipulálni, mit ne mondjak. - Egy pillanatra megfeledkezem az önsajnálatról, mert el kell ismernem, a srác kellően szánalmas ahhoz, hogy ezt elérje. Most komolyan, hogyan tudja már órák óta csicskáztatni egy professzor? Én biztosan nem hagynám magamat. Nem is sikerül lepleznem azt az enyhe gúnyt, ami a hangomba keveredik. Nem szeretem az olyan embereket, akik nem képesek kiállni saját magukért, szánalmasak.
- Elhiszem, de nem kellene összeszedned a papírokat? Nem mondom, hogy bajba fogsz keveredni miatta, de ha már elvállaltad, illene rendesen elvégezned a munkát. - Mondanám, hogy segítek neki, de mivel az előbb csak úgy letarolt, semmi kedvem venni ezért a fáradtságot. Arról nem is beszélve, hogy a fájdalom most sokkal jobban lefoglal.
- Nem tudom, de rettenetesen fáj... - Bár nem kételkedem benne, hogy amilyen szerencsésnek ez a napom bizonyul, márpedig igenis kificamodott. Amint eljutok majd a gyengélkedőre, ott ki fog derülni, és akármennyire is nem tetszik a fiú ajánlata, nem óhajtok elszökdécselni a gyengélkedőig. Annyira még én sem vagyok büszke. - Meg, ha már te okoztad a problémát... - Eléggé lemondó a hanghordozásom, a hatalmas sóhaj a végén pedig csak megerősíti. Lehet, hogy félre tudom tenni a büszkeségemet és elfogadom a segítségét, de elhiheti, hogy az utolsó pillanatig hallgatni fogja, ahogy őt okolom.
- Sabine, csak hogy tudd, kit taroltál le. - Ugyan nem akarom, de csak elmosolyodok. Elismerem, ez a megjegyzése most vicces volt. Viszont nem teszi jóvá, hogy letarolt, annál egy jó poénnál több kell. Viszont a javuló kedélyállapotomnak köszönhetően hagyom, hadd nézze meg, mit művelt.
- Ha értesz hozzá, megnézheted... Medimágus hallgató vagy? - Oldalra billentem a fejemet, miközben csak nézem, ahogy megvizsgálja a lábamat. Őszintén szólva, nehezen tudom elképzelni, hogy gyógyító tanulmányokat végezne, de tény és való, hogy általában azok ilyen túlságosan jóindulatúak és könnyen befolyásolhatóak.
- Egy vacsora megteszi - felsóhajtok. Nehéz úgy haragudni rá így, hogy ilyen alázatosan térdel előttem, és meg kell hagyni, most, hogy közelebbről látom, azért nem is néz ki olyan rosszul.