Freya & Fleur ~ Clothes shopping

A Mágiaügyi Minisztérium, az a hely, ahol sosincs megállás. Ahol mindig történik valami, ahol sosem áll meg az élet és bár azt hisszük van egy kis csend – az halvány illúzió. Bár munka után nem egyenesen haza siettem a családomhoz, hanem még várakoztam egy kicsit. Egy másik itt dolgozóval azt beszéltük meg, hogy elmegyünk egy ruhaboltba és körülnézünk ott. Igazából nekem is szükségem volt egy két ruhadarabra és szívesen elkísérek bárkit, hogyha arról van szó. Különben is, nekem nem esik nehezemre ha ki kell választanom egy hozzám leginkább illő ruhát. Van némi szép érzékem és azt is látom, hogy mi az ami másoknak jól áll. Ilyenkor szívesen adok tanácsot, bárkinek. Tényleg bárkinek. Szóval most csak várok, mert azt beszéltük meg, hogy együtt megyünk, nem külön. Én meg a kelleténél több ruhaboltot ismerek, mint kellene, a lányaimnak és a fiamnak köszönhetően. William-ről nem is beszélve, neki úgy kell könyörögni, hogy velem jöjjön és szánjon egy kis időt az új ruhák lehetőségeire is, mert ő nem egyszerű eset, az biztos.
Amíg várok Freya-ra azon gondolkodom igazából, hogy melyik boltba mehetnénk, nem kell először döntenie, szóval ha válogatós lenne se volna gond. Legalább több lehetőséget végigvehetünk és kiderülhet, hogy nem költötte felesleges dolgokra a pénzét. Mert vigyázni fogok és itt leszek tanácsadóként ha úgy van.
– Szervusz! – köszönök neki, amikor megérkezett és mosolyogva nézek rá, remélve, hogy elsőre egy mosollyal sikerül feldobni a napját. Ezután abba az irányba próbálok menni, amerre a ruhabolt van.
– Milyen napod volt ma? – kezdem is kérdezgetni őt, hogyha esetleg nem úgy sültek el a dolgai ahogyan ma tervezte, hiszen sosem lehet tudni. Máskülönben érdekelt is, nem csak azért kérdezek rá, mert megszokásból teszem ezt.
– Tudod már mit szeretnél venni vagy kiderül, ha odaérünk és nyugodtan körbenézünk mit találtunk? – kíváncsiskodom tovább. Bár igyekszem nyugodt lenni és tovább folytatni az utunkat, hogyha elindultunk.
Kíváncsi voltam, hogy mit válaszol, ezért is figyeltem rá az oda úton. Nem volt messze a munkahelyünktől, de túl közel sem. Éppen annyira, hogy az a néhány lépés megfeleljen a napi edzésnek is akár, mert fel is kellett menni a lépcsőkön ott ahol nem működött valamilyen oknál fogva a mozgó lépcső. Csöppet sem zavart, már megtanultam, hogyha itt akarok dolgozni akkor sosem magas sarkú cipőt kell húznom, hanem lapost. Így sokkal könnyebben és hamarabb eljuthatok azokra a helyekre ahová éppen szeretnék gyalog akár. A mostani is ilyen alkalom volt.
– Ne izgulj, minden rendben lesz. Azért vagyok itt, hogy segítsek. Emlékszel? – mosolygok rá, amikor végre elérkezünk az első ruhabolt ajtajához.

Kedvesség. Régen megtanultam már, hogy ezzel sokkal többre megyek. Hogy az emberekkel emberségesen kell viselkedni, hogy nem az elérhetetlent kell játszani, hanem azt a személyt, aki segíthet és akire számítani lehet. Épp ezért hiszem azt, hogyha szükség van rá, akkor mindig mindenkinek segítek, ha az illető megérdemli persze. Hamar megérkezett Freya is. Aminek igazából örültem, nem mintha zavart volna, hogy pár percet várnom kellett. Nem sietünk. Én legalábbis biztosan nem. Persze jól lehet magas vagyok, hosszabbak a lábaim is, de azért próbálok nem előre szaladni úgymond. Ha kell lassítok, hogy tartani tudja velem a tempót.
– Mozgalmas. A saját feladataimmal most nem tudtam valami sokat haladni, Mrs Parkin-nak kellett segítenem. Az biztos, hogy egyes varázslók imádnak halandzsázni csak azért, hogy tiszta maradjon a nevük. Nem is fontos. Ettől eltekintve jól vagyok, örültem, hogy lejárt a munkaidőm. Amit meg ma nem tudtam megtenni, azt majd folytatom holnap. – ilyen egyszerű az egész vagy legalábbis igyekszem majd így intézni az egészet. Mindig megoldom a feladataimat, szóval ezzel sem lesz később baj, csak jobban oda kell figyelnem és át kell látnom a jó kifogásokon. Minden azon múlik, hogy észrevesszük-e vagy sem.
– Ne aggódj, ismerem egy jó helyet, ott körül nézünk. Nem hiszem, hogy ne találjunk semmit se neked. Ha kell segítek hozzá illő cipőt is választani. Sosem árt, ha van egy a ruhához illő párod. – mosolygok kedvesen, miközben magyarázom a magamét. Igyekszem fejben tartani mindazt amit mondott, hogy amikor belépek a boltba csak a leírtakat keressem.
– Igazán nincs mit. Három különböző gyerek és egy férj mellett muszáj elsajátítani ezt. Látnád a fiúkat… – nem szólom le őket, de néha szükség van otthon a női gondviselésre vagy útba igazításra. Még véletlenül se öltözzenek úgy, mint valami bugrisok, mert nem azok, egyikük sem.
Beérkezünk és amikor belekezd a mondatába, hogy ne legyen túl csillogó azt hiszem tudom mire gondolhatott ezalatt s, már gondolkodás nélkül kiválasztok néhány ruhát, amit majd odaadok neki.
– Nézd meg ezeket, ha nem tetszik egyik sem, maradj bent a fülkében én meg adogatok neked. Rendben van? Vagy keressük együtt? Hogyan szeretnéd?– visszatérek hozzá és oda is adom az eddig kiválasztott ruhákat. Eddig egyik sem csillogó, mégis elegáns és szerintem ha nem is fog tetszeni neki illeni biztos illeni fog rá.

Már megszoktam, hogy mindenkinek ott segítek ahol tudok, mert mindig akad olyan személy, aki kíváncsi rám és a véleményemre, meg az ízlésemre. Ilyenkor egy kicsit büszkének érzem magam a családomat illetően, mert mellettük sok mindent meg sem tanultam volna, de így nagyon örülök nekik és annak amit tőlük tanultam. Az ember sokat tanul akkor ha van egy saját családja, amit igazgathat, amivel akkor is foglalkoznia kell, ha már a gyerekek felnőttek és épp kirepülni készülnének. Persze semmi bajom sincs, nem erről van szó. Én csak túlságosan szeretem őket és még nem tudom elképzelni egyikükről sem, hogy ne mellettem éljenek vidáman és békességben. Imádom őket, a gyermekeimet és a férjemet egyaránt, a munkámról nem is beszélve és talán a tőlük kapott energiának hála képes vagyok nem összeesni és kifogásokat keresni, hogy mi mindent mi miatt nem kéne megtennem. Még mindig tudom, hogy mellettük állni és kiállni értük nem a világ legrosszabb dolga. Pontosan ezért támogatom őket, meg néha mint ahogyan a mostani eset is mutatja a munkatársaimat, akik közel állnak hozzám és akik többnyire olyanok, mintha a lányaim lennének vagy velem egyidősek és egy kis beszélgetésre van szükség, vagy tanácsra, esetleg a szépérzékemre. Mert másokhoz hasonlóan mindenféle kertelés nélkül szeretem a szép ruhákat és elegánsan is mutatkozni mindenki előtt. Ezért tudok Freya-nak is segíteni most.
– Sok függ igazából attól, hogy min dolgozol. Vagy legalábbis én azt vettem észre, hogy az én osztályomon ez a helyzet. Meg a helyzet válogatja, volt, hogy én is később mentem haza. Még az elején, amikor nem tudtam rájönni sehogy sem, hogy hogyan is kellene ezt az egészet könnyen és elfogadhatóan levezetnem. Az elején nagyon szeleburdi voltam. De az idő és a tapasztalat sokat segített. – magyarázok.
Majd a boltban semmiperc alatt körbenézek és meglátom a lehetséges alkalmas ruhákat, amiket ő majd felpróbálhat. Volt itt halványkék anyagú, krém bézs színű, halvány vöröses lila és minden olyan, amiről úgy gondoltam, hogy passzolna hozzá. Elsősorban a bőrszínéhez, bár a biztonság kedvéért sötétebbeket is elvettem, mert sosem lehet tudni, hogy az elvettek közül melyik tetszik neki is. Igyekeztem elegánsakat választani, olyat, amiben én is elmernék menni valahová.
– Ne aggódj, vannak nagyon szép lapostalpú cipők is. Olyat választunk neked. – mosolygok rá kedvesen, remélve, hogy megérti majd miről beszélek és nem ijed meg attól, hogy egyből magassarkú cipőt akarok neki javasolni, mert nem.
– Csak a probléma van velük, minidig tesznek valamit ami miatt aggódhatok értük vagy amiért a levelet kapjuk az igazgatónőtől, hogy megint nem tudtak a fenekükön ülni szépen. De igazából jó gyerekek, Louis például most a legvirgoncabb korában, a nővérei már elballagtak és így gondolom úgy érzi az övé az egész Roxfort. – elkuncogom a végét, mert néha valóban úgy tűnik, hogy direkt emiatt nem viselkedik jól a fiam, mert úgy hiszi, hogy ha nincsenek ott a lányok, már nem mondhatják el, hogy mi történt igazából.
– Rendben. Tessék, itt is vannak ezek. Próbáld fel őket nyugodtan én addig megyek és nézek még. - azzal be is adom neki az első adagot, közben persze azon is elkezdek gondolkodni, hogy ezekhez a ruhákhoz mi illene a leginkább cipő terén.

Boldog vagyok, hogy segíthetek. Még akkor is ha csak egyszerű ruhaválasztásról van éppen szó, akkor is. Néha nem árt, hogyha az embernek van egy olyan ismerőse akivel elmehet ruhát vásárolni, beszélgetni, kávézni, vagy akár akivel együtt főzhetnek, süthetnek valamit. Talán legközelebb felajánlom Freya-nak, hogyha szeretne átjöhet hozzánk, valamikor hétvégén. Nem azt mondom, hogy most most, de majd. Biztos szót értene Domi-val vagy Louis-sal, ha beszédes kedvükben lesznek a gyerekek. Nem erőltetem. De valamikor fel kell hoznom neki, ha már így egymáshoz nőttünk. Neki is kell egy kis társaság, nem csak folyton a munka és a munka.
– Pontosan ez a lényeg. Hogy szeresd a munkát amit végzel. Ha kényszer az egész az nagyon hamar észrevevődik és kimerülté válik még a legenergikusabb ember is ha olyan munkát végez, ami nem a szívügye, ami nem érdekli őt, annyira. – magyarázom neki nagyban az én elképzelésemet a munkámról. Vagyis, hogy a jó munkáról, nem kifejezetten a sajátomra gondoltam – bár ha engem kérdeznek is azt mondom, hogy szeretem a munkámat. Nincs vele gondom, hiszen a családi fészekben is egyfajta döntő bíró vagyok, amíg hagyják.
– Nem fogsz beégni, ne aggódj. – biztosítom erről őt, végső soron itt vagyok mellette. Azért jöttem el vele, hogy segítsek neki. Rosszul ketten csak nem fogunk választani, ruhát sem, meg cipőt sem. Hiszen több szem többet lát, ahogy a mondás is tartja.
Aztán elmegyek a ruhákért, amikor ő már bent van néhány ruhával én folytatom a keresést, hátha nem lesz olyasmi, ami neki tetszene. Ezért nem akarok nagyon olyan stílust választani ami neki nem tetszene. Ügyelnem kell. Biztos nagyon fontos lehet neki az a party amire meghívták.
– Hmm igen, ez jó lesz. – figyelem őt, ahogy megpördül a ruhában. Jól áll rajta. Tehát ha tetszik neki, akkor a többit elveszem tőle és hagyom, hogy ezzel a ruhával boldog legyen. Már most is az ehhez semmi kétségem sem fér.
– Illeni fog hozzád és ha meglesz a cipőd is, biztosan sikert aratsz majd. Van ilyen színű retikülöd esetleg? Vagy nézzünk azt is? – kíváncsiskodtam tovább, miután visszatettem a ki nem választott ruhákat az eredeti helyükre.
Lehet, hogy nem kellene ugyanolyan színűt javasolnom neki mindenből, de lehet, hogy van neki esetleg feketében vagy fehérben és ha azzal köszöni szépen jól megvan, akkor nem kell erre is költenie. Vagy ha azt mondja, hogy nincs, hát kölcsön tudok neki adni egyet, ezen ne múljon.
Mindig megőrzöm a holmijaimat, szóval egész jó állapotban van mindenem. A gyerekek mellett szerencsére meg tudtam őrizni az én holmijaimat, nem játszottak vele és nem is akarták a tartalmát sose kiönteni a ház közepére. Szerencsére. De kitelt volna belőlük, hogy egy kis rúzshoz vagy púderhez jussanak.

Látszik Freya-n, hogy örül neki, és hálás, hogy elkísértem vásárolni. Viszont valami más is látszik rajta. Olyan, mintha lenne egy fal köztünk. Egy fal, ami áthatolhatatlan, és még az is lehet, hogy nem is akarja áthatolni. Nem tudom, de igazából mindegy is, a lényeg a távolságtartás. Csak épp nem tudom, hogy miért. Vajon attól fél, hogy esetleg bárkinek is elmondok valami olyasmit, amit nem kellene? Fél beszélni? Ha így áll a helyzet – amiben, megjegyzem, egyébként egyáltalán nem vagyok biztos –, akkor viszont egyáltalán nem értem, hogy miért. Tőlem aztán egyáltalán nem kell tartania. Na nem baj, majd rájön, hogy butaság volt emiatt idegeskednie. Van sok más egyéb dolog, amin aggódhat.
– Igen, ezzel egyet tudok érteni. De ha ez így is van, és tény, hogy nem mindenki végez, vagy végezhet olyan munkát, amit szeretne, attól még nincs minden veszve. Akkor azoknak abból kell kihozniuk a legjobbat, ami épp adatott nekik, hogy fejlődhessenek, és a végén remélhetőleg elérhessék az álmaikat. Hogy azt tehessék, amit igazán akarnak. Mert hiszem, tudom, hogy mindenki képes rá, csak azért dolgozni is kell. Te is el tudod érni, úgyhogy ne add fel! – mosolygok rá kedvesen, bátorítóan, mikor azt mondja, hogy nem mindenki olyan szerencsés, hogy azt csinálhasson, amit szeretne.
Pár pillanatig csak csendben, figyelmesen szemlélem, aztán a felnőtté válás hallatán kedvesen, majdhogynem anyáskodó mozdulattal simítom meg a karját.
- A felnőttség, felnőtté válás egy igencsak furcsa állapot. Egy folyamat. Nem hiszem, hogy valaha is azt tudod mondani, hogy felnőttél. Vagy valaha is azt tudja mondani bárki is, hogy felnőtt, hogy megérkezett oda, ahol lenni szeretne. Igen, közelíthetünk hozzá, mint ahogy tesszük is egész életünkben. De folyamatosan változunk, érünk. Ezt nem kizárólag fizikai értelemben kell érteni. Azt hiszem, akkor vagy felnőtt, vagy legalábbis akkor kezdesz el a leginkább közelíteni ahhoz, hogy "felnőttnek" hívhasd magad, ha képes vagy magadtól meghozni bizonyos döntéseket, és tisztában vagy azok esetleges következményeivel is. Érzelmileg is. Mert az sem mindegy, hogy hogy kezeled ezeket érzelmileg. Szóval ha úgy érzed, hogy tudod kezelni a helyzetet, akkor igen, talán mondhatod, hogy felnőttél. De ne siess, mondtam: ez egy folyamat, amit nem lehet siettetni. Különben élvezd a fiatalságodat, addig jó, amíg még tudsz szórakozni és nem aggódsz. - persze fogalmam sincs, mennyi használható dolgot hordtam össze szegénynek, de úgy éreztem, el kell mondanom neki, hátha segít neki legalább egy kicsit.
– Igyekszik az ember lánya, tudod, hogy van ez. – hárítom el kedvesen a dicséretét, mert hát végül is nem az én érdemem, hogy megtaláltuk a tökéletes ruhát, vagy nem csak az én érdemem. A szerencse is közrejátszott a dologban. A lényeg, hogy megvan a ruha.
– Emiatt ne fájjon a fejed, mint mondtam, ha kell kölcsön tudok neked adni cipőt is, és retikült is! Ne aggódj, megoldjuk! A család pedig nem hiszem, hogy haragudna, tudod mindenkinek megvan a saját maga dolga, egyébként is szét vagyunk szórva, szóval nem lesz semmi gond!
Nyugtatom meg gyorsan, még mielőtt kitalálná, hogy a gyerekek megsértődnek rá, amiért vele töltöm az időm egy részét, és nem a családdal. Azért remélem, most már lassan megnyugszik végre, és mehetünk tovább, persze csak ha kell még valami. Ha úgy dönt igen, akkor megyek vele tovább.

El tudom képzelni, hogy milyen nehéz lehet az élet jó tanácsok és segítő nélkül, de ezért is vagyok itt én. Van, hogy szívesebben segítek másoknak, mintsem a saját problémáimat oldjam meg, mert azáltal, hogy másoknak segítek, az én gondjaim eltörpülnek és sokkal jelentéktelenebbeknek tűnnek. Közben lefoglalom magam, elterelődnek a gondolataim és minden megváltozik. A probléma már nem lesz többé probléma, mert nem fog annyira érdekelni, hogy csak arra összpontosítsak. Békésen reagálok le mindent, a mai nap úgy hiszem inkább arra a felemre van szükség aki meghallgat másokat és türelmesebb, mint általában. Néha a türelem is aranyat érhet, főleg a nehéz időben, életeket menthet. Vagy inkább feldobhatjuk vele valaki más napját, pusztán attól, hogy mellette állunk. Persze van akinek mindez édes kevés és semmit sem ér, viszont Freya nem tartozik azok közé a személyek közé, akik így éreznének és ez látszik is rajta.
– Tényleg? Ennek nagyon örülök! Szorítani fogok, hogy elfogadják a kérésedet, mert szerintem megérdemled az előléptetést. – vidáman mosolygok rá és elismerően bólintok, hogy nyomatékosítsam a szavaimat.
Elnevetem magam a kérdésén, sajnos nem tudom megállni, hogy ne tegyek így, de nem is bántásból tettem így és szerintem ezt ő is tudja. Ismernie kell már annyira szerintem, hogy ne értsen félre engem.
– Természetesen nem, csak hirtelen egy rakás bölcselet jutott az eszembe, amit jobbnak láttam megosztani veled és elmondani. Ne haragudj, nem akartalak untatni vele. Csak egy bizonyos idő után az ember már igyekszik minden megosztani másokkal, mert már nem fél attól, hogy nem fogadják el az ötleteit és javaslatait. – újra rá mosolygok.
– Nem a házasság fog éretté tenni az életre, hanem te magad válsz éretté, a házasság csak a vele járó hullámvasút az életben. – a hab a tortán ha úgy tetszik, amit majd a gyerekek és végül az unokák fognak megkoronázni ha eljön az idő. Amire persze sosem tud igazán felkészülni a jövendőbeli nagymama, ha erre gondolok akkor mindig görcsbe rándul egy kicsit a gyomrom, mintha attól félnék, hogy nem tudok elég időt szánni az esetleges unokára vagy nem is tudom. Igazából sosem kérdeztem meg a szüleimet sem, hogy vajon nekik milyen érzés volt Victoire érkezése, aztán meg a többiekké. De túl fogom élni. Együtt erősek vagyunk.
– Ne aggódj, akik nem fogadnák el azt amit mondasz és miatta lenéznének, azok meg sem érdemlik a társaságodat. Igazából a lényeg, hogy ne görcsölj és ne is akarj megfelelni másoknak, az a fontos, hogy te jól érezd magad a saját bőrödben. Tudom, hogy nagy a teher most a válladon, de azt is tudom, hogy fel fogod tudni találni magad és minden rendben lesz. – mert minden rendben lesz, csak bíznia kell önmagában és persze süketnek kell lennie az olyanok előtt, akik mindenbe beleszólnak és megszólnak, mert valami nem tetszik nekik. Hiszek abban, hogy erős lesz és jól fogja érezni magát.
– Egy cseppet se aggódj, bűbájjal mindent meg lehet oldani, még a cipőméretet is. – csak tudni kell a megfelelő varázslatot hozzá és akkor minden rendben lesz.
– Ne aggódj, nem raboltad az időmet. – megvárom amíg visszaöltözik és közben visszateszem a ruhákat a helyükre is.
– Ha tetszik akkor kifizetheted és mehetünk is tovább a következő megállónkhoz.

Néha egy kis kedvesség sokat segít, legalábbis én ezt vallottam már évek óta, de ugyanakkor szerettem kézben tartani a dolgokat. Nem tudom megmondani miért, de úgy éreztem, hogy egyszerre kell erősnek lennem és kedvesnek, ha valamit el akarok érni a munkában vagy ha tényleg sikeres akarok lenni. De nem minden szól a munkáról, éppen ezért kell egy kis lazítás alapon segítenem másnak, mert ezt lazításnak veszem, nem megterhelő és még olyasmit is megláthatok ami esetleg jól állna a fiamnak és okvetlenül el kell hoznom őt ide, vagy esetleg Gabrielle-t. Néha a testvéreinkre szánt idő is meghozza a maga gyümölcsét és én nem akartam egy pillanatig sem kimaradni az ő életéből se. A mostani helyzetben pedig végképp nem, mellette akartam lenni, támogatni őt, biztosítani arról, hogy minden rendben lesz és most ugyanezt szeretném Freya tudtára is adni. Hogy nincs egyedül a varázslóvilágban, mert mindig lesz valaki aki segít, a legváratlanabb pillanatokban is. Csak meg kellene értenie valahogy, hogy ne akarjon egyedül, mindent megoldani, mert annak semmi jó vége nem lesz.
Kedves mosolyra húzom a szám, hogy egy kicsit tényleg biztató lehessek a számára, mert ez a célom, nem akarom, hogy szomorúan és lelombozva kelljen haza mennie. Nagyon csalódott lennék, ha ezt váltanám ki az emberekből. De tényleg.
– Légy pozitív, nem fognak kirúgni. Én hiszek benned! Ezt nem csak azért mondom, mert felakarlak vidítani, hanem mert tényleg így gondolom. – nem kellett senki előtt sem megjátszanom magam, tényleg ilyen voltam, tényleg ennyire anyáskodó. A világon mindenkinek segíteni akartam, de mégis elítéltem azokat akik másoknak ártottak és olyan oldalt választottak amikről én hallani sem akarok, a szörnyűségekről és társaikról.
– Várd ki a végét, nyugalom. Megtalálod majd azt ami téged felnőtté tesz vagy attól annak érzed magad. – biztatom, továbbra is őt.
– Tudom, hogy nem egyszerű, de ne félj, tényleg. Lehet, hogy az idő segít és majd minden meg fog változni, a véleményed is erről az egészről. Talán még jó is elsülhet belőle. – az egész eljegyzésből, mindenből inkább, mert tényleg sok mindenen ment keresztül szegénykém.
– Mit szólnál ha választanánk hozzá rúzst és egyéb kenceficét, vagy inkább maradnál a természetesnél. De hidd el egy jó rúzs mindent fel tud dobni. – mosolygok vidáman, amint kilépünk a ruhás boltból.
Nem olyan messze található egy kozmetikumokkal teli részleg, nem azt mondom, hogy talán nincs otthon neki, de mindig megéri újat venni, hogyha benne van akkor oda is elviszem.

Kíváncsian néztem Freya-ra és hallgattam őt. Örültem, hogy egy kicsit feldobtam a pozitív hozzáállásommal a napját. Van akinek ez sokat jelent és tudom, hogy neki most sokat jelentett, mert egy kicsit mintha felvidult volna? Vagy csak tévednék? Mindegy is. Igyekszem átragasztani rá ugyanazt a lelkesedést, hacsak kis időre is, amíg mellettem van. Most jobb ha elfelejti azokat a negatív gondolatait, amik lehúzzák őt és nem hagyják, hogy egy-két nyugodt perce legyen. A negatív gondolatokat most jobb ha elfejeti. Szerintem az lesz a legeslegjobb. Örülök, hogy egy kicsit hatással tudok lenni rá, azt hiszem.
– Többen hisznek benned, mint elképzeled. Csak észre kell venned őket. Hadd, hogy pozitív hatással legyenek rád. – természetesen nem kell mindenkinek engednie, valószínűleg lesznek olyanok, akik ezt nem fogják megtenni, sőt rossz hatással lesznek rá, de ő erős nő és én bízok abban, hogy megtalálja majd a saját útját, amit igazán járni szeretne.
– Talán az idő segít egy kicsit, hátha megváltozik a köztetek lévő kapcsolat. Ha valakiből férj válik egy kicsit megkomolyodik. – bár ha Bill-t akarnám felhozni példának lehet, hogy nem kellene vele példálóznom, vagy velünk, mert ő egy cseppet sem változik és ezzel semmi baj sincsen.
– Igen, az is kell. – vigyorogva nézek rá amikor csücsörít és olyan jó így látni őt. Nagyon vicces. Semmi jónak az elrontója nem vagyok és ez szerintem kiváltképp nagyon kellemes hatással lehet rá. Vagy legalábbis azért nem kezdek el arcokat vágni, hogy nem kellene így viselkednie meg hasonlók, most úgyis magunk között vagyunk, ennyit csak megengedhetünk.
– Persze, van egy nagyon hasznos és egész érdekes elvarázsolt szett. Van, hogy néha azt használom. Nem lehet letörölni, csak akkor hogyha veszel hozzá megfelelő elvarázsolt festék és alapozótörlőt. Érdekes találmány. Ha elkezdene esni az eső, akkor a sminked rajtad marad és nem folyik szét az arcodon. Jól tud jönni egy ilyen. Elhiheted. – persze így hirtelen nem jutott eszembe a márka neve, de ha meglátom akkor tudni fogom, hogy az az és ez ilyen egyszerű. Amint megvettük a ruhát el is indulunk a „kencefice” beszerzéséért is.

Az a baj, hogy nem tudom milyen nehéz most az ő helyében lenni, mennyire rossz neki, hogy ilyen helyzetbe került. De igyekeztem nagyon kedves lenni hozzá, hogy legalább valaki ha más nem akkor én enyhítse egy kicsit az aggodalmait. Nem tudom ez mennyire sikerül. De nem küzdök azért, hogy meggyőzzem a pozitív gondolkodásommal, idővel meg fogja érteni, hogy küzdeni kell minden áron.
– Süss neki valamit amit szeret esetleg. A férfiakhoz az út, szinte mindig a hasukon át vezet. Én ezt tudom Bill-ről. – elnevetem a végét. Most nem akarom azt mondani, hogy ezt szándékosan ki is használom, hanem azért teszem, mert ismerem őt és kedveskedni akarok neki. Mindennél jobban vágyom arra, hogy boldog legyen és idős korára is az a srác legyen akit anno megismertem. Büszke vagyok rá.
– Nem kell aggódnod emiatt különböző mennyiségnek különböző ára van. – lelkesítem őt, hogy még véletlenül se kezdjen el aggódni a pénz miatt. Különben is ha arról van szó, akkor is kisegíteném őt, mert bízom benne és tudom, hogy milyen. Vagy legalábbis sejteni vélem, hogy nem egy megbízhatatlan fajta.
– Gyere, itt a közelben. – karon fogom őt, hogy véletlenül se akarjon elszökni és meghátrálni az egész alkalomtól, amire készült. Csak biztatni kell, nem árt ha van egy kis önbizalma.
– Mesélj nekem egy kicsit erről az Ezekiel-ről. Talán ha általad megismerem, akkor könnyebben adhatok neked javaslatokat az elviseléséhez. Konkrétan mi az ami zavar téged benne? Adok bármi okot arra, hogy utáld őt? – természetesen kell egy kis kibeszélés is, lehet, hogy a gondját nem tudom megoldani, de talán segíthetek neki abban, hogy hogyan viselje el azt ami be fog következni.
– Ha időközben megéheznél vehetünk croissant is. Ismerek egy helyet, ami évek óta a kedvencemmé vált. – természetesen mindent szeretek ami az otthonomra emlékeztet egy kicsit is, olyankor úgy érzem mintha újra fiatal lennék és gondtalan.

Természetesen tudtam, hogy semmi sem tökéletes, nem mindenki élheti meg a napjait úgy ahogy én élem meg nap, mint nap. Ezt mindig elfelejtem. De ami igazán fontos, az az, hogy mindig a jó szándék vezérel. Még akkor is amikor Louis-sal veszekszem egy-két rivalló közepette, azokban a pillanatokban is csak azt szeretném, ha viselkedne. Tudom, hogy nehéz, de még meg fogja köszönni nekem. Vagy legalábbis ezt remélem. A fiúkkal, mindig nehezebb bánni, ők nem olyan törékenyek, mint a lányok, rájuk, tudom, hogyan kell vigyázni, de Louis ő más. Talán ez a másság az ami miatt Freya sem tudja megérteni a jövendőbeli jegyesét vagy férjét.
– Értem, ha te mondod én hiszek neked. – semmi kétségem sincs afelől, hogy Freya ne szeretne sütni-főzni, biztosan azzal van a gond tudja nem tenné bele a szívét lelkét a főztébe és csak a mérgelődés és az elégedetlenség lenne vele. Emiatt úgy döntök, hogy nem is húzom tovább ezt a témát. Gyorsan másra terelem a témát, mondjuk a festékekre, amire szüksége lehet.
– Pontosan, viszont sose felejtsd el, hogy először önmagadnak kell szép legyél, csak utánad jönnek mások. Az számítson mindig, hogy te jól érezd magad a bőrödben. – mosolyra húztam a számat.

Kíváncsian hallgattam őt, amint a jelöltről beszél. Őszintén nem gondoltam volna, hogy ennyire „érdekes” a helyzet. Visszakérdezhetnék, hogy vajon a nagyapja miért kényszeríti őt bele ebbe az egészbe, de biztosan megvan rá az okos magyarázat csak az lehet, hogy kevésbé elfogadható. Rosszabb a helyzet, mint gondoltam. Kicsit el is húzom a számat, most nem tudom milyen találó vagy frappáns megoldást javasolhatnék neki. Egészen addig amíg az eszembe nem jut az étel lehetősége. Ideiglenesen jó megoldás, de hosszú távon rossz tanácsadó, most szerintem mindketten tehetünk egy kis kivételt. Neki is jót fog tenni ha harapunk valamit és nekem is. Más fejjel állok majd neki otthon a főzésnek, csak erre gondolok.
– Sajnálom, nem tudtam, hogy ennyire rémes a helyzet köztetek. – de pont ezért lesz jó, ha eszünk valamit és nem üres hassal térünk haza.
– Ne aggódj a diéta miatt, kapcsolódj ki, egy kis lazítást te is megérdemelsz és bűnözhetsz egy kicsit a diétád alatt.

Nyilvánvalóan nem gondolhattam, hogy minden úgy van ahogyan én azt hiszem és elképzelem, ezt Freya története is jól alá támasztotta. Szegény lány. Az a baj, hogy néha előtörnek az anyai osztónéim és ha a saját gyermekeim nincsenek a közelben, akkor másokat bánok úgy, mintha az lenne és mintha pont az én tanácsomra lenne szükségük. Pedig nincs. Tudom, hogy Freya már felnőtt nő, meg tudja hozni a saját döntéseit, ezért hagyom rá a dolgokat a továbbiakban.
A La Madeleine nevű francia kávézó és pékségben megvásároltuk az ennivalónkat majd tovább haladtunk.
– Így már mindent értek. Ne haragudj rám, amiért megpróbáltam keresni a jó dolgokat benne. – lehet, hogy a helyzetben most még nincs semmi sem, de én ettől még szurkolok neki. Nem szeretem ha valaki elkeseredett és életunt a közelemben. Az tény, hogy a rosszalkodást sem díjazom, ezt a fiam nagyon alá tudja támasztani, főleg ahogy mostanában viselkedik… van, hogy egyszerre több rivallót is kap, mert annyira hajmeresztő dolgot tett.
– Én a reggeli kávéval vagyok így, ha egy reggel kihagyom akkor minden balul sül el, nem figyelek annyira oda a munkára és nagyon elkeseredett leszek, vagy inkább kedvtelen. – szépen lassan közben megérkezünk a kozmetikai részlegre is, amiről beszéltem Freya-nak. Egy-két lépés között azonban beleharapok a csokival töltött croissantba is. Egy picit tényleg megéheztem és az ebédszünet úgy tűnik nem volt elég.
– Ne aggódj, szívesen elmegyünk ha meghívtok, de akkor sem fog összedőlni a világ ha nem szereplünk a vendéglistán. Akkor lélekben szorítani fogok, hogy túl éld az egész ceremóniát.
Egy kicsit elhúzom a szám, amikor azt emlegeti, hogy esetleg már el is küldték a meghívókat, a tudta nélkül.
– Ennyire tapintatlanok lennének veled szemben? Egy esküvő megszervezése hosszas folyamat, mióta készülhetnek rá? – ezt csak költői kérdésnek szántam, nem hiszem, hogy bármit elmondtak volna neki ezzel kapcsolatban, hogyha ennyire el van szegény lány keseredve. Én nem tudom, sosem tudnám megmondani a lányaimnak és a fiamnak, hogy márpedig ezt meg azt tegyék és így szervezzék az esküvőjüket, mert úgy jó ahogyan én mondom. Borzalmas lehet most neki.