Azt hiszem, néha nem biztos, hogy képes vagyok megtalálni a helyes arányt, a középutat a munka és a családunk között. Szeretnék jó tanár lenni, de nem akarom elhanyagolni Arthurt és a lányokat sem. És pontosan ez a nehéz ebben az egészben. Most viszont azon vagyok, hogy minél több időt töltsek velük. Lehetőleg minőségi időt, természetesen. Erre pedig mi lehetne a legbiztosabb időszak, ha nem a téli szünet, és a karácsony? Persze, csinálunk közös programokat is, mint sütés, fadíszítés, miegymás, mert ezek is kellenek. De kellenek a külön programok is, hogy egyikük se mondhassa, hogy nem foglalkozom velük. Épp ezért döntöttem úgy, hogy elviszem Camit korizni - amiről amúgy nem tud semmit, elvégre a meglepetés attól meglepetés, hogy nem tudnak róla-, Clemre addig majd Arthur vigyáz, de vele is kitalálok majd valami külön programot. Lehetőleg bogármenteset, mert mindent azért még neki sem lehet. -Kész vagy? Indulhatunk? Érdeklődöm a magam részéről indulásra készen várakozva a lányomra. Szerencsére már korábban szóltam neki, hogy rendesen öltözzön fel, így remélhetőleg mostanra ő is indulásra kész állapotban van. Vagy legalábbis ahhoz közel. Ha igenlő választ kapok, akkor elbúcsúzunk a család itthon maradó tagjaitól, és elindulunk. Ha viszont úgy dönt, hogy ő még tollászkodna természetesen azt is megértem, és megvárom. Nélküle amúgyse érdekes az egész.
Vendég
Hétf. Okt. 05, 2020 11:55 am
mom & camilla
Nem véletlenül a karácsony az egyik kedvenc ünnepem - persze csak a szülinapunk után -, hiszen ilyenkor mindenki sokkal engedékenyebb. Clemmel már megszoktuk, hogy mi nem vagyunk olyanok, mint a többi gyerek, a mi szüleink az iskolában is a körmünkre tudnak nézni, ha úgy tartja kedvük. És általában úgy tartja. Pedig nem vagyunk rosszak. Vagyis az esetek túlnyomó többségében nem vagyunk. De bevallom jó lesz végre egy kis időt tölteni kettesben, még akkor is, ha nagyon jól tudom, hogy Clemmel karöltve sokkal könnyebb megfűzni anyát arról, hogy igazán megérdemlünk egy kis édességet. A karácsony erre is tökéletes alkalom. Egy kis mézeskalácsnak egyébként sem tudok ellenállni. Még szerencse, hogy Joyce, Zach és Ori nem osztják anyáék nézeteit a nyalánkságokkal kapcsolatban. Ilyenkor titokban mindenkitől jócskán bespájzolunk, ami jó eséllyel - és természetesen gondos tervezéssel - kitarthatna akár májusig is. De ez sosem következik be... - Kész vagyok... - szökdécselek le a lépcsőfokokon egyesével a nagyon nagylányos ruhámban. Vastag szoknya, még vastagabb harisnyanadrág és a kedvenc szvetterem társaságában ugyanis egyáltalán nem vagyok többé kislányosnak mondható. Oké, azért élvezem, hogy most nem kell uniformisba bújnom. Mivel a hajam éjszakára be lett fonva, most szép hullámos, nem olyan boglyas, mint Clemé szokott lenni. Nem is értem, hogy lehet olyan frizurával létezni. - Vásárolni megyünk, ugye? - pillantok fel rá, míg magamban tanakodva próbálom eldönteni, hogy melyik csizmám illik jobban a ruhámhoz. Az, hogy nem árulja el, hová visz, még nem jelenti azt, hogy élvezni fogom. Igazából anya tudja, hogy a családból jó eséllyel én vagyok az egyetlen, aki lelkesedne a vásárlásért... De ha most akarna vásárolni menni az azt jelentené, hogy totál elfelejtkezett a karácsonyi ajándékokról, ilyenkorra pedig az összes jó cuccot elkapkodják. - Jó, ha nem árulod el, hová megyünk, akkor legalább segíts kiválasztani a cipőmet, anya! - morgom az orrom alatt és felmutatok kettőt. Eddig sikerült eljutnom ennyi idő alatt, igen. Nem szoktam elkapkodni a dolgokat...
Vendég
Szomb. Okt. 10, 2020 9:53 pm
Cami & Patricia
Szerencsére nem sokat kell várnom rá, hogy leszökdécseljen a lépcsőn, és indulhassunk. Na jó, ez így csak félig igaz. Az igaz, hogy nem sokat kell várnom rá, hogy lejusson a lépcsőn. Az viszont már korántsem megy olyan egyszerűen, hogy kitalálja, mégis melyik csizmáját is akarja felvenni ma. Mert az olyan nagyon fontos, téényleg. Jó, persze, tudom... neki fontos. Nem szólok én semmit se, de attól még gondolni csak szabad... nem? Hát, amíg nincs legilimentor az ember környezetében, addig biztosan. Nem értem, miért kell annak lennie az első gondolatának, ha azt mondom, hogy megyünk valahová, de nem mondom meg, hogy hová is, hogy vásárolni megyünk. Most komolyan... nem minden a vásárlás. Na nem baj. - Nem, nem vásárolni megyünk. De azt hiszem, legalább annyira fogod élvezni, mintha vásárolni mennénk. Ha nem jobban. Szóval nyugalom! Mosolygok rá kedvesen, és a lehető legtürelmesebben. Mert tudom, hogy nem könnyű a kamaszokkal, egyszerre kettővel van dolgom. Mert a baj nem jár egyedül. Félreértés ne essék, nagyon szeretem őket, tényleg. Csak ne kerüljenek édesség közelébe, mert az fájdalmas dolgokat tud magával hozni. Tudom, hogy szeret mindenféle újdonságot megnézni, meg ha úgy van, akkor beszerezni is, de ennek most tényleg nagyon fog örülni. Akkor is, ha nem lehet megvenni. Viszont jégkorcsolya, azt pedig tudom, hogy imádja. Akkor pedig miért ne adjak neki valami olyan ajándékot, aminek tényleg örülne? Viszont jó lenne minél hamarabb elindulni, úgyhogy csak gyorsan rámutatok a felém nyújtott két pár csizma egyikére. Valószínűleg teljesen félregondolom, hogy melyiket szeretné, de legfeljebb majd kijavít... annyi baj legyen.
