ettenet mit össze tudnak hordani az emberek, de a szomorú igazság az, hogy még igazuk is van. De most komolyan? Nincs igaza annak, aki azt mondja, hogy egy spicces, nem is, - hogy is mondta? - cefreszagú börtöntöltelék vagyok, aki valahová a híd alá való. De nekem van lakásom, most is ott vergődöm a józanodás küszöbén. Tudod, amikor felébredsz, de még fáj a fejed és inkább visszaalszol, mert nem tudod kibírni. Majd lázálmok jönnek és hosszas vergődés, néha eltalálok félig öntudatlanul a csapig, hogy alá tartsam a fejem és igyak, de cserébe minden ia vizes lesz, majd visszadőlök a kellemes tudatlanság állapotába. Hogy aztán valami örömtelit álmodjak. Mondjuk álmomban is iszok, miközben figyelem, ahogy a nők nekem táncolnak, aztán megelevenedik előttem egy vadnyugati pub, én pedig kalappal a fejemen felkelek, hogy táncoljak velük, de valamiért csak csámpázni tudok, annyit ittam. Majd megjelenik a helyi félelemkeltő banda, becsapják a két kis lengőajtót és puskát szegeznek rám. Rám, ugye? De mielőtt még kettőt pislognék, belém ereszt egy tárat. Ta, ta, ta. Öntudatlanul is összerezzenek és annyira rossz és élethű az érzés, hogy miután magamhoz térek, akkor is a mellkasomat tapogatom. Mert ilyen egyszerűen nincs és nem is lehet, de a hang megint ismétlődik. Ta, ta, ta. A hang forrása felé pislogok kómásan, a fejem még mindig hasogat, látni is csak az orromig látok, de lassan felfogom, hogy az ajtó csattog ennyire kibaszottul. - Hordd el magad! - szólok ki kínkeservesen nyöszörögve. De miután az ajtó ismét csak visszapofázik nekem, feltápászkodok az ágyról. Csak akkor veszem észre, mennyire szét van esve a lakás. Biztos megint megborítottam a polcot és a ruháimat sem oda tettem le, ahová szerettem volna. nem hogy összehajtva, még kifordítva is... - Megyek már... Jól van, nekem is csak egy anyám van, az sem egy Flash...- újabb kínkeserves nyöszörgés, miközben magamban jól elhordom az illetőt, bárki legyen is. Végül ajtót nyitok. - Húgi! - kipattannak a szemeim, bár egy pillanatra feldereng a kérdés bennem, húgi? Hisz haza kellene mennie, ha hazajön, nem? Vagy megint összeveszett az otthoniakkal? Esetleg elfelejtettem, hogy pofavizit lesz? - Hát te? Vagyis izé, bújj be. - tárom ki előtte az ajtót, majd ahogy hátra pillantok, elborzadok a látványtól. - Izé, túrj helyet magadnak valahol a rumliban. Bocs, elfelejtettem kicsit rendet rakni. - de azért az ablakhoz oda megyek, hogy kinyissam, legalább a belőlem kiáradt, de még a levegőben terjengő cefreszag távozzon. Ha már mással nem szolgálhatok neki, akkor ez is megteszi.
Vendég
Vas. Szept. 13, 2020 4:11 pm
Travis & Cora
Anya. A nő, aki képes annyira kiakasztani, hogy már is ott hagytam őket apával. A nő, akit jobban érdekel, hogy mit gondolnak rólunk mások, mint a saját lánya. Csak pár hónapja érkeztem haza, de már is emlékszem, hogy miért szerettem volna annyira világot látni. Nem csak a kíváncsiságom és az érdeklődésem tehetett róla, hanem anya és apa is. Szabadulni akartam tőlük és a viselkedésüktől, az élethez és a varázslóvérhez való hozzáállásuktól és erre ragadtam meg a lehető legtöbb lehetőséget. De a sorsunk elől nem menekülhetünk, szokták mondani és én sem tehetem, mert kötelességem van a családom felé. Ha a Wylie-val való házasság kell ahhoz, hogy ne szóljanak többet bele az életembe, akkor megteszem, bár jobban örültem volna, ha a fiú nem azért vesz el, mert muszáj, hanem mert szeret. Erre fel még beszélni is alig akar velem, nem tudom ebből hogyan tudunk majd kiépíteni egy kapcsolatot, de muszáj lesz. Egyébként meg örülnie kéne, hogy én legalább kiharcoltam kettőnkért, hogy ne legyen azonnal esküvő, de ér ez bármit is neki? Idő és távolság. Az a két dolog, amire most leginkább szükségem van. Távol kell lennem tőlük és gondolkodni, mert nem akarok folyamatosan összeveszni a szüleimmel és Wylie... Szeretném őt megérteni és közelebb kerülni hozzá, de rá kell jönnöm, hogy ezt mégis hogyan tehetném, s jó lenne még az őszi félév előtt kitalálnom ezt. Nem sok hely jutott az eszembe, ahova mehetnék, nem szeretném leterhelni a barátaimat a jelenlétemmel és a problémáimmal, így az egyik lehetséges mentsváram lakásajtaja előtt állok. Travis. Hallom, hogy nem örül a váratlan látogatónak, de tovább kopogok. Ebből most nem engedek, mert szükségem van a bátyámra és talán neki is szüksége van rám. Nem tudom, menyire súlyos a helyzet nála, nem mertem erre rákérdezni a neki küldött leveleimben és talán arról se tud még, hogy hazajöttem. Mosolygok egyet magamban, ahogy meghallom a szidalmazását, na igen az anyánknak semennyire nincs köze Flash-hez. - Szia - köszönöm erőltetett mosollyal az arcomon, látom, hogy ő sem erre számított és ahogy végig nézek rajta én is ugyanezt állapítom meg. Mi történt vele? Miért kellett neki ennyire szétcsúsznia? - Köszi - lépek be a lakásba, amiben cseppet sem mondanám, hogy rend uralkodik. Azt hiszem lesz dolgom itt bőven ahhoz, hogy gondolkozzak és választ találjak a kérdéseimre. - Nem tudtam kihez menjek. Tanácstalan vagyok Travis - csóválom a fejem magam előtt és hely után kutatok, végül inkább arrébb lökök pár dolgot és a földre ülök le. Ez most a leginkább hozzám közel álló helyzet, az önkéntes munkám során gyakran ücsörögtem a földön, a legtöbb dolgunkat nem lehetett székről elvégezni és amúgy is így a legkényelmesebb. - Miért nem írtad nekem soha, hogy ennyire nagy a baj? - talán nem ezzel kellett volna indítanom, de egyszerűen nem tudtam visszatartani, mert meglátva őt elkezdtem aggódni. Talán mégsem kéne őt az én problémáimmal traktálnom? Pedig miatta kerültem ebbe az egész helyzetbe.
outfit | szószám | zene | izé
Vendég
Szomb. Okt. 03, 2020 8:31 am
Cora & Travis
J
obbat sem kívánhatnék magamnak egy olyan napkezdésnél, mint amilyen a mai. Korán reggel - hány óra van? - rám akarják törni az ajtót és mintha csak ezer harkály kopácsolna de nagyon durván, véget nem érősen és különben is. Nagyjából így tudnám megfogalmazni magamnak a jelenlegi helyzetet, és az sem segít, hogy kivárok, mert ismét jelentkeznek. Ki a francot hívhattam meg magamhoz? Tűnődök el egy pillanatra, miközben megpróbálom összeszedni az ajtóhoz sétálva. Valami emberi formát kellene ölteni, mert ha meg olyan személy lesz az, akkor magyarázkodhatok. Mondjuk Gwen előtt épp nem szégyellem magam, mert már látott sokféleképpen. De hogy erre nem számítok, az szent. Már komolyan, ő nem valami önkénteskedésben vesz részt? Vagy már a suli? Miért teszi pont most tiszteletét nálam? Le merem fogadni, hogy anyánk beszólt neki és most haza se akar menni. De hát ide mégsem jöhet, kettőt nem lehet lépni ebben a lakásban! Márpedig fejfájásosan nem olyan buli pálcát ragadni és kitalálni, milyen varázslattal oszlathatnám el az összképet. Mielőtt még itt felrobbantanám a lakást és minden csak cafatokra hullana. Blöeh, erre talán ő sem vágyna igazán, ugye? - Tanácstalan? Miben? - próbálok azért a helyzethez képest jó testvér lenni és legalább rendesen felöltözni felülre is, mielőtt még arra jutna, hogy inkább mégsem kér belőlem. Épp elég van már a számlámon így is a vőlegénye miatt. Az is csak az én hibám lehetett anyánk szerint. Na mindegy is. - Nagy a baj? Nem nagy a baj. - épp egy pólóval szenvedek, mert sikerül az ujját a fejemre húznom, így aztán kénytelen vagyok visszatolatni. Izé, gyere már le te vacak! - Kérsz inni vagy enni valamit? - próbálok azért a konyhában is találni valamit, de nem épp a vendégszeretetemről vagyok híres és egy megbontott sós mogyin és sörön kívül legfeljebb kamillateával vagy vízzel szolgálhatnék. - Mindegy, szóval mi történt? Szolgáld ki magad azzal, amit találsz. - leülök inkább csak a székre, mielőtt totál idiótát csinálnék magamból. Bár megérdemelném.
Vendég
Pént. Okt. 23, 2020 1:10 pm
Travis & Cora
Travis arca mindent elárul ahogy kitárul előttem az ajtó. Szerintem bárki másra előbb számított volna, csak rám nem. Pont ezért olyan kínos most ez a helyzet mindkettőnknek, hiszen én sem így akartam vele először találkozni a hazautazás után, de a szükség így hozta. Talán ő már tudta, talán ő előbb tudott az egészről mint én, de előlem mindenki elhallgatta a dolgot amíg nem voltam itthon. Túl sok minden zúdult hirtelen a nyakamba és ez túl sok, de muszáj lesz megbirkóznom a dolgokkal. A lakás egy kész katasztrófa, mintha háború lenne és itt bujdosnának az emberek. Olyankor senki sem foglalkozna a rendrakással. Nem tudom merjek-e álcát ragadni és segíteni neki rendbe szedni a helyet vagy jobb lenne, ha a hagyományos módon próbálkoznánk vele. Én nem tudom mit hol tart, minek hol a helye, hiszen már rég nem jártam a bátyámnál csak a lakcíme volt meg és már arra sem emlékszem hogyan kéne pontosan kinéznie ennek a szobának káosz nélkül. Nem kertelek csak kibököm, hogy nem tudom mitévő legyek. A kérdésére már a földön ülve válaszolok, de előtte még egy nagy sóhaj sem maradhat ki a buliból. - Nem is tudom mivel kezdjem, annyi minden összejött most, hogy hazajöttem. Valahogy úgy érzem, amíg Görögországban voltam mindenki elhallgatott tőlem valamit - és ennek hangot adok vele kapcsolatosan is. Tudtam, sejtetem, hogy megviselte az a doppingbotrány, de eszembe sem jutott, hogy ennyire. Talán ha nem mentem volna el és itt lettem volna neki akkor nem csúszik le ennyire? Nem tudom, de rossz így látni őt, még a pólóval is meggyűlik a baja. - Részeg vagy vagy másnapos? - nem szívesen teszem fel hangosan ezt a kérdést, de tudnom kell, hogy a bátyám most olyan állapotban van-e, hogy tud úgy segíteni nekem, ahogyan azt szeretném, vagy inkább ő szorulna az én segítségemre. Mindkét lehetőség esetén a maradás a szándékom, nem megyek vissza anyáékhoz, annyira önző és képmutató, nekem távol kell lennem most tőle. Időre van szükségem még a félévkezdés előtt, hiszen az is furcsa lesz már, hogy visszaülök az iskolapadba, de még jegyben is járok Wylie Willows-al? - Majd később főzök egy teát, ha van valamilyened - nyugtatom meg, hogy azért nem csak ücsörögni fogok itt, de még nem vagyok szomjas. - Te mióta és mennyit tudsz arról, hogy odaígértek Wylie Willows-nak? És ezt nekem miért nem írta meg senki korábban? És miért nem válaszol ha írok neki? - már kétszer is küldtem baglyot az állítólagos vőlegényemnek, de úgy látszik őt nem érdeklem annyira, mint engem ő. Hogyan lesz ebből így bármi? Az egészet csak azért vagyok hajlandó elfogadni, hogy anya és apa békén hagyjon, nekem nem kellene aranyvérű férj, fontosabbak lennének az érzelmek, mint a varázslóvér, de ő nem ezt az álláspontot vallják. Sokszor beleszóltak már az életembe, mert én nem vagyok olyan makacs mint a bátyáim, engem könnyebben irányíthatnak. Apa szerint azért mert lány vagyok kötelességem engedelmeskedni én pedig elfogadtam ezt a sorsot, amit születésem óta sugall felém.
outfit | szószám | zene | izé
Vendég
Hétf. Okt. 26, 2020 11:36 am
Cora & Travis
J
obban nem tudnám leírni a jelenlegi állapotomat, mint hogy szívem szerint elsüllyednék most úgy a parketta alá, mert a húgom nem érdemli meg, hogy ezt a teljesen szétcsúszott fickót lássa. Sosem éreztem úgy, hogy veszélyben lenne az általam kialakított kép, amit a testvéreim felé mutattam, de most sikerült mindezt teljesen egy csapással szétvernem. át gratulálok Travis. És most így fájó fejjel is csak erre tudok gondolni, amitől még jobban elfog a rókázás. Az már a teljes megsemmisülés lenne, ha előtte dobnám ki a taccsot, így veszek egy lassú, de annál hatalmasabb levegőt és beeresztem. Bár igazából azt sem kell, mert beengedi ő magát és látom rajta, hogy kész nem tágítani. Oké, akkor ezzel a valami halmazzal kellene kezdenünk valamit, méghozzá kurva gyorsan. - Elhallgattak? - nem értem a kérdését pontosa és nem azért nem értem, mert ennyire tökkel ütött lennék jelen elfogásom alapján, hanem érzek némi célzást a hangjában felém is. Nem tudom miképp reagáljak, így csak kézbe veszem a pálcát és megpróbálok bevetett állapotot varázsolni az ágyamból, noha nem az van a leginkább szanaszét. De azért néhány sörösüveget is felszedek a földről és a kukába szórom mindet. Tényleg röstellem, hogy ilyen állapotokat kell a húgomnak végignéznie. - Nem tudom, velem jó ideje nem osztanak meg semmit a szüleink. Tudod, rontom a család jó hírnevét. - ha még nem emlékezne elég jól a néhány évvel ezelőtti dopping-botrányomra és arra, milyen gyorsan fordult el tőlem apám, amikor megmondta, hogy egy darabig most ne menjek haza. Ez az állapot azóta is tart, nem is igazán érdekel mi a helyzet. - Miről maradtál le? Vagyis... veled együtt én is. - megadom magam a szenvedésnek és a fejzúgásnak és leülök csak az ágyra, amit az előbb bevetettem. - Is-is. - dünnyögöm már nem is figyelve őt, csak magam elé meredve. Ennél azért jobban össze kell szednem magam még akkor is, ha tudom, hogy tudja, hogy csapnivaló házgazda vagyok. Azt a szerepet nem nekem találták ki. Nem gondoltam volna, hogy félig másnaposan, félig aznaposan majd más szerelmi életéről fogok töprengeni. Bár igazából nem is teszem, mert csak próbálok úgy tenni. Valamiben mégis csak segítenem kell. - Fogalmam sincs, miért nem ír vissza. Én egyszer láttam azt az ürgét még valami bulin évekkel ezelőtt, akkor is egy felfújt hólyag volt, semmi több. - dünnyögöm. Más esküszöm nincs meg, én pedig lehet amúgy is elég nyers vagyok, de ez az igazság. És az igazság néha inkább fájó, mint nem. - És azt sem tudom, hogy miért nem szóltak, én csak akkor tudtam meg, amikor már megegyeztek. Azt hittem, hogy tudsz róla. Végül is... miért hozzám jutna el előbb egy ilyen infó?
Vendég
Vas. Nov. 29, 2020 2:18 pm
Travis & Cora
Az, hogy többes számot használok némi célzás akar lenni, hogy szerintem ő sem volt teljesen őszinte velem abban a néhány levelében, amit küldött. Fogalmam sem volt arról, hogy alkoholproblémái lehetnek. Ha én lennék a helyében, akkor biztos inkább azon lennék, hogy rácáfoljak a rólam keringő pletykákra, nem pedig igazat adjak nekik azzal, hogy szétcsúszok. - Igen, tudom... - adok neki igazat, hiszen pont miatta kerültem én is az elrendezett házasságba, mert az önkéntes munkám úgy látszik nem volt elég a családi hírnév javítására. - Hol kezdjem? Az eljegyzéssel? Azzal, hogy te ilyen állapotban vagy? Azzal, hogy Quentin megint lelépett és nem beszél anyáékkal? Azzal, hogy az önkéntes munkámból is hasznot akarnak csak húzni a családi hírnevünk javítására? Szerinted én ezért mentem ki? Mert anyáék ezt hiszik... - és ez talán a legelszomorítóbb, legkiábrándítóbb dolog számomra az egész listából. Az önkéntes munka lényege az, hogy adsz valamit, hogy segítesz és ezzel másoknak lesz jó nem pedig neked. Nem azért csináltam, hogy azonnal interjút adjak a Reggeli Prófétának róla, amint hazajöttem. - Mégis mi történt veled? Régen gyerekek példaképe voltál most meg... Ha lenne gyerekem akkor lehet, hogy nem akarnám, hogy te legyél a példaképe - vallom be őszintén, amint meghallom válaszát a kérdésemre, hogy most éppen részeg vagy másnapos. Talán nem is tud róla, de nekem mindig is ő volt a példaképem, hiszen olyan sokat ért el és rossz őt így látni. Szeretném őt olyannak látni, mint régen, szeretném büszkén azt mondani, hogy ő a bátyám, hiszen ezt most csak a régebbi kviddics képeknél mondhatom és akkor is gyakran arcon csak a kérdés, hogy "neki volt a dopping botránya, igaz?". Hiába van még egy bátyám, Quentin teljesen más, Travis volt számomra a védelmező biztos támpont és csak remélni tudom, hogy ez még ott van benne, mert nekem arra a személyre van szükségem. - Hozzászokott a népszerűséghez. Már a Roxfortban is Eric Briggs-el ők voltak a Mardekár menő srácai. Gondolom ez az Akadémián se változott és olyan arcéllel mondjuk nem csodálom, hogy fent hordja az orrát - sóhajtok egyet, hiszen jól emlékszem én arra az arcra. Én is egyike voltam a lányoknak, akik összemosolyogtak, ha rájuk nézett egyáltalán, vagy ha elment mellettük. Biztos voltam benne, hogy olasz felmenői is lehetnek, mert a római kori szobrokon látunk csak ilyen tökéletes profilt meg arcszerkezetet. Aztán elmentem cserediáknak ő meg végzett időközben. Sose beszéltünk, csak csodáltam őt a távolból és annyira féltem egyáltalán levelet is küldeni neki, mikor megtudtam, hogy hozzá kell mennem, de már három baglyot küldtem neki és mindegyiket válasz nélkül hagyta. - Még mindig előbb megtudtad, mint én... És ő mióta tudhatja? Meg Travis én most valamit rosszul csinálok? Azt hittem, hogy úgy könnyebb lesz a tanévkezdés az akadémián, ha írok neki előtte, de így meg... Én aztán oda nem megyek hozzá, hogy "szia"...
outfit | szószám | zene | izé
Vendég
Pént. Feb. 26, 2021 1:13 am
Cora & Travis
A
húgommal a kapcsolatom sokszor hullámzó volt, amiért én a korkülönbséget tettem meg a legtöbb esetben. Még csak igazán azt sem mondanám, hogy az a típusú báty vagyok, aki elhanyagolja a testvéreit, mert nem. Quentin mindig fontos volt nekem, ahogy a húgom is. De ha sokszor nem is értettünk egyet, mindig őszinte voltam vele. A mostani helyzetre mégis mit mondhatnék? Hogy nem vagyok rá büszke? Hogy nem hordom elé a pofázmányom, mert még én is elég visszataszítónak tartom magam? Nem akartam traktálni az újkeletű problémáimmal, amikor csináltam neki eleget. Épp eleget ahhoz, hogy amiatt is összeszégyelljem a pofám. De sokszor ezeken már nem lehet sem segíteni sem javítani. Csak elfogadni, hogy léteznek. Csak némán széttárom a karjaimat a válaszára. Tudom, hogy tudja... Ki ne tudná, értené jobban a helyzetet, ha nem ő, aki gyakorlatilag kanosszát jár a nevemben a család, de igazából mindenki előtt? - Na álljunk meg egy pillanatra. Kitalálom, anyáék csak úgy beközölték, hogy mostantól akkor te feleség leszel. - nem akarok szar tapló seggfej lenni, de ezt gondolom jelenleg a szüleinkről. És a szomorú igazság az, hogy túl aranyvérűek ahhoz, hogy így is tegyenek. Legalább lehettek volna előzékenyebbek. - Az öcsémre nem tudom, hogy mit mondjak. Mit vársz? Ő is szeret téged és tudod, hogy nem erőssége a gondolkodás. - a drágalátos kisöcsémre nem tudok tényleg mást mondani. De ha már ilyen témákat boncogatunk, akkor jobb is, hogy bejöttünk. Igaz, hogy egy kissé nehéz felvenni a fonalat, mert közben annyira tompa a fejem, hogy ha megfejelnék egy vasalót, akkor sem éreznék mást, csak zsibbadást. - Nem, a te önkénteskedésednek az önzetlenségnek kellene szólnia. Cora, itt már régen nem a normális irányba haladnak a dolgok. Ha itthon lettél volna akkor, amikor én komolyan padlóra kerülök és nem akkor küldenek ki a szüleink, akkor csak végig asszisztáltad volna azt, hogy hiába próbálok meg bármelyik klubhoz is leszerződni, mind nevetség tárgyává tesznek. Nem olyan egyszerű azt mondani, hogy leteszem a poharat, amikor némelyik volt játékostárs szembe röhög az utcán, arról nem beszélve, hogy behívnak próba felvételre, aztán kiderül, hogy csak pályakarbantartónak vennének fel. Semmi másnak. - csak úgy kicsúszik belőlem minden és tudom, hogy ezt nem rá kellene ömlesztenem. Igazából ő tehet arról, hogy eltüntették szem elől, amikor megtehették és aztán elmeszeltek engem, nehogy bárki is odahaza emlegessen. Inkább csak eldőlök az ágyamon hosszában és bámulom a plafont. Nem akarok megint egy megkeseredett depressziós szintjére süllyedni, amikor tudom, hogy most van szerződésem és kapok pénzt. Ha nem is rólam szól az egész, de foglalkozhatok a kviddiccsel, még ha mást is edzek. - Ha nincs ez az egész... akkor nem kellene azt a ficsúrt nézegetned. A semmire aztán baromi büszke lehet. - nem tetszik, hogy őt választották mellé. Nem tetszik a képe, nem tetszik a modora és még sorolhatnám. Tudom, hogy ezt csak nagytestvéri énem mondatja velem és igazából mindenkivel szemben ez lenne a véleményem. De bűntudatom van, ha belegondolok, hogy én vetettem oda elé. Még nem kellene emiatt törnie a fejét... annyira fiatal. Csak felsandítok rá. - Nem kell. Ha nem válaszol, neked sem kell válaszra méltatnod. Macmillan vagy, Merlin szerelmére. Te különben is tettél egy gesztust, ha neki ez nem elég, akkor egy igazi balfácán. Húgi... te szép vagy... okos... önzetlen. Ha ilyen menyasszonyom lenne, komolyan összetenném a kezeimet.
