Behunyom szemem, ott leszek talán Ahol együtt vártok rám Ma is elhiszem, hogy visszavár Újra az a régi nyár!
Ezer meg egy éve annak, hogy kitaláltuk a testvéreimmel, hogy jó móka lenne együtt, szülői felügyelet nélkül elmenni egy kicsit „nyaralni”. Nem feltétlenül varázs világ béli helyre gondoltunk, sokkal inkább valami napsütötte, homokos tengerpartra. A fiúk nyugodtan szörfözhetnek, vagy amihez éppen kedvük támad, én pedig süttethetem magam a napon és stírölhetem a helyes srácokat. De mindezt nem egyedül terveztem véghez vinni, hanem a legjobb barátnőm társaságában. Liv és én szinte pisis korunk óta vagyunk a legjobb barátok. Együtt ültünk a Roxfort expresszen, egy iskolai házba osztottak minket és még szobatársak is vagyunk. Így nem volt kérdés, hogy ide is velünk tart. Bagoly postával megüzentem neki a pontos helyet és időt, így nem lesz probléma azzal, hogy esetlegesen elkerüljük egymást. A szüleinknek hála elég sok mágikus tárgy van a birtokunkban, ami nem jön rosszul, ha az ember a testvérei örökös civakodása miatt mindig késésben van. Pont úgy ahogyan most is voltunk. - Fiúk! Haladjatok már! – jeleltem nekik haragosan, miután az órámra pillantottam. Komolyan mondom, hogy ez a két tökkelütött sokkal rosszabb, mintha két lány testvérem lenne. Velük már régen elindultunk volna. Még jó, hogy a Zsupsz-kulcs kifejezetten ilyen helyzetekben egy csodaszerkezetnek számít. Sokan azt hiszik, hogy attól, hogy siket lettem, már beszélni sem tudok és egy igazi selejtes termék vált belőlem, de ez nem igaz. Ugyan úgy tudok beszélni, érthetően és kristálytisztán, csak a válasz megértése megy lassabban, mivel azt csak a szájról olvasással vagy a jeleléssel vagyok képes értelmezni. - Komolyan mondom, hogy itthon hagylak titeket. – morogtam ez úttal hangosan aminek alighanem megvolt a hatása mert nem sokkal később mind a ketten ott álltak mellettem, készen arra, hogy elmarkoljuk a régi, rozsdás csalis doboznak kinéző zsupsz-kulcsot és végre elinduljunk szórakozni. Nem mondom, hogy a kedvenc érzéseim közé tartozik az ilyen utazás, de tény és való, hogy ez a leggyorsabb és leg hatékonyabb a hopponálás után. Ahhoz viszont még nagyon sokat kell gyakorolnom, csak úgy mint a többieknek.
Vendég
Hétf. Szept. 14, 2020 2:01 pm
to Rezes banda
Amikor az egyik zoknim még a fiókban kandikál, a másikat pedig már megette a bőrönd és még a húgom is türelmetlenkedik, akkor nem kicsit kap el az idegroham és a kapkodás. A manóba is, hogy eltelefonoztam az időt. Rossz hatással vannak rám ezek a mugli dolgok, pedig néha kifejezetten hatásosan működnek. Ezerszer gyorsabban tudunk Livvel is üzenetet váltani, mintha megtenne egy kört a kis tollas barátunk. Nem tehetek róla, hogy ennyire alaposan átrágtuk a tervet, na meg azt is, hogy mit pakoljon ős meg mit én. Nem mindegy, oké? Simo nem is érti, hogy mi ez az egész. Aztán azért nagy sokára sikerül is megtalálnom mindent, amit eltenni terveztem. Már csak a napszemüveg hiányzik és az újra több, mint egy centisre növő hajam belövése. Alig vártam, hogy visszanőjön, mert valami borzasztó gomba fejem volt, amikor a fogadásból le kellett tolnom. Azóta átkozom Tylert is, remélem csuklik. - Simo bébi, merre jársz? – kiáltom el magam, ahogy leérek a lépcső aljára. Feltolom a napszemüveget a fejem tetejére és csak felvont szemöldökkel nézek a húgomra. - Nem késünk el sehonnét. – tárom szét a kezeimet. Különben is a második zsupszkulcs nálam van a gyerekkori játékrepülőm formájában. Ne kérdezze meg senki, hogy miért pont az. Csak az és kész. - Liv azt írta, hogy kész van. – nézek ismét a telefonra, ahogy megrezzen a zsebemben. Le kellene szoknom arról, hogy azonnal előveszem, mint egy rossz függő. Vissza is írok, hogy „Csak az óriásbébire várunk, mindjárt megyünk” és már csúsztatom is vissza a zsebembe.
Izgatottan vártam, hogy mi lesz ebből. Legalábbis, az a fele érdekelt a leginkább, hogy mi fog történni, ha a nagyokkal megyek el és itthon hagyjuk a szülőket. Lehet, hogy fájni fog a szívük miattunk, de ha bennem nem bíznak, a testvéreimben és Olivia-ban muszáj. Ők ügyesek, tapasztaltak, én meg erős vagyok és nem fogok lábatlankodni, sokat. Vagy legalábbis ezt terveztem. Odapakoltam minden szükséges ruhát, cipőt, szanált, fürdőruhát – ebből legalább hármat, mert sose lehet tudni hova akadok fel vele a bátyám jóvoltából – naptejet, bár már nem vagyok dedós, mégis kell, ha anya megkérdezné tudjam azt mondani, hogy legalább nálam van, ha a többieknél nincs. Legalább háromszor ellenőriztem le, hogy minden ott van ami csak kellhet. Legalábbis ma, a tegnap még többször, az éjjelről meg ne is beszéljünk, mert mindig eszembe jutott valami és oda akartam tenni, aztán rájöttem, hogy már ott van vagy semmi szükség sincs rá. A hajamat fésültem meg – teljesen feleslegesen úgyis kócos lesz a végére, meg amúgy sem nekem kell bevágódnom Olivia-nál, hanem a bátyámnak, én csak normálisan akartam kinézni – amikor meghallom, hogy a nővérem elkezd rimánkodni értünk. A testvéreim már mind lent voltak, amikor én nagy nyugodtan lebaktattam és húztam magammal a bőröndömet, amibe a holmijaimat pakoltam. Direkt jöttem szépen és lassan, hogy minden egyes huppanással a testvéreim agyára mehessek. Aztán valahogy leértem és mint akinek jól van dolga csak kihúztam magam és a testvéreimre néztem. – Merlinre, holnap délig ágyban maradok ha ennyire siettek. – viccelődök, valószínűleg háromszor leöntenek vízzel vagy valamivel, hogy felébredjek; szóval a békés alvásomnak lőttek. – Felőlem mehetünk. – vállat vonok és ha a többiek is benne vannak akkor elbúcsúzunk anyától, apától és mehetünk is Olivia-ért. Valószínűleg örülni fog nekünk, hogy végre a megvárakoztatás után elindultunk és megérkezünk oda ahová kell. Előbb hozzá, aztán a végső-végső célig. Ha megérkezünk hozzájuk, akkor előre engedem a testvéreimet, hogy nyugodtan letámadhatják őt a szeretetükkel, meg mindennel amit csak rá akarnak most szegényre zúdítani. Valószínűleg most nekem úgysem lenne lehetőségem, ettől függetlenül köszönök neki és várom a testvéreim következő utasítását. Mert parancsolgatni, azt mindketten akarom mondani most már mindhárman szeretnek, mert ők az idősebbek és én kicsi vagyok, hallgassak rájuk, mert amit ők mondanak az szent és sérthetetlen. De attól még meg fogom őket kérdőjelezni mindig engem, rajtam ne múljon.
Vendég
Kedd Szept. 15, 2020 4:45 pm
to the Lestrange's
Nem az én ötletem volt a közös nyaralás, de őszintén örülök neki, hogy végül ide is eljutottunk. Oké, ezzel talán nem is vagyok annyira egyedül. Ha eszembe jut, hogy egy évvel ezelőtt még Leo létezéséről is igyekeztem látványosan nem tudomást venni - tekintettel arra, hogy a legjobb barátnőm bátyja, már akkor sem jártam ezzel túl nagy sikerrel -, most pedig már úgy készítem össze a bőröndömet, mintha világ életemben az lett volna a legfontosabb kérdés, hogy vajon melyik bikini fog jobban tetszeni neki... Nos, ez elég nagy csodaszámba megy. Persze tudta ő, hogy nehezített pályán mozog... Igazából - ha a személyiségemet nem vesszük számításba, akkor is - három fronton kellett bevennie a várat, hiszen ott a kviddics, ahol ellenfelek vagyunk, ott van Sophie, és mint tudjuk házi nyúlra nem lövünk, és ha ez sem lenne elég, nekem is van egy nővérem, akiről történetesen tudtam, hogy tetszik neki Leo. Mármint hogy eléggé tetszik neki ahhoz, hogy én inkább szemet se vessek rá. Nem mondom, elég hamar rájöttem, hogy így engem is duplán támadhatnak, mondjuk a drága húgával karöltve az ilyen és ehhez hasonló kiruccanások ötleteivel. Nem mintha bármelyiküknek is nemet mondanék egy kis kikapcsolódásra. De azért őszintén szólva biztos vagyok benne, hogy Sophie nálam otthonosabban mozog a bikinik között és jóval egyszerűbben ki tudná választani azt a darabot, ami még rajtam is elég lenyűgöző végeredményt tud produkálni... Úgyhogy ezt a lépést meg is hagyom neki - döntöm el végül magamban, majd csak bedobom a három bikinit a bőröndbe a sok egyéb ruha közé, amit már összeválogattam az útra. Arra sem volt még példa, hogy a nővérem nélkül menjek valahova... Szóval ez mindenhogyan nagy lépésnek számít. Bár ha úgy tekintem, akkor Sophie is majdnem a nővérem. Vagy most már... Inkább a majdnem sógornőm?! Ettől a gondolattól csak ideges leszek és a telefonom pittyegése riaszt fel a merengésből. Leo üzenete persze kiugrasztja a nyulat a bokorból. Gyorsan visszapötyögök neki, hogy már kész vagyok, pedig egy frászt! Azt azért mégsem írhatom, hogy az előző fél órát bikinik nézegetésével töltöttem.. Szóval kezdetét veszi az eszeveszett rohanás, és szinte biztos vagyok abban, hogy valami elfelejtek, de végül megindulok a találkozási pont felé és őszintén meglepődöm azon, hogy nem ők ékeztek hamarabb. A bőröndöm elég nagy ahhoz, hogy a barátnőm kérdés nélkül realizálhassa mekkora válságban szenvedtem az utóbbi percekben, de jobban teszi, ha nem szól el rossz szót sem. Még Leo venné a bátorságot, hogy az egész nyaralás alatt perverz megjegyzéseket dörgöljön az orrom alá. Végül felállítom a bőröndömet és ráülök. Így elég mulatságos látvány lehetek elsőre, hisz a talpam el sem éri a földet és csak lógnak a lábaim a levegőben, még lóbálom is hozzá, mint ahogy a gyerekek szokták, közben pedig a telefonomat nyomkodom. Azért elég nagy szó, hogy rá tudtam venni Leo-t a mobil mindennapos használatára. De belátta, hogy néha megéri a mugli technológiát használni. - Azt hittem már sosem értek ide... - forgatom meg a szemeimet, mikor meghallom, hogy tőlem nem is olyan messze landolnak.
Vendég
Szomb. Szept. 26, 2020 9:33 pm
Everyone & Me
Behunyom szemem, ott leszek talán Ahol együtt vártok rám Ma is elhiszem, hogy visszavár Újra az a régi nyár!
Nem hiszem el, hogy létezik olyan ember aki nálam jobban utálja a Zsupsz-kulccsal való utazást. De ha valakinek két ilyen tökkelütött fiú testvére van, akik mindig mindenhonnan elkésnek, akkor jobb ha hozzászokik. - Szerinted. De nem szeretném megváratni Liv-et. – vágtam vissza hadarva, jelelve. Aki ismer az tudja rólam, hogy utálok késni legyen szó a legapróbb, legjelentéktelenebb szituációról is. Ha valakiknek akkor a testvéreimnek ezt tudniuk kellene. Így nem véletlen, hogy harapósabb vagyok az átlagosnál. - Nem kötelező jönni! – böktem oda, kicsit tényleg morcosan. Nem is értem mi a fene üthetett belém. Sose szoktam ilyen lenni, bár ha jobban belegondolok akkor az utóbbi idő fejleményei nem tettek jót nekem és már Liv is iszonyat mód hiányzik. Talán ez is az egyik oka annak, hogy ilyen morcos vagyok. - Na végre. – fújtam ki a tüdőmből az addig bent tartott levegőt. Majd szorosan elmarkoltam a testvéreim kezét és a zsupsz-kulcsot ami az utazásunk fő támogatója volt ha úgy tetszik. Egészen jól sikerült a landolásunk és még csak rosszul se lettem. Azt hiszem messzemenőkig ez volt a legjobb utazásom, nem tudom a többieknek mi erről a véleményük. Amikor végre egy kicsit felocsúdtam a landolás okozta megrázkódtatásból, megpillantottam a legjobb barátnőmet aki éppen a monumentális bőröndje tetején üldögélt. Te szentséges thesztrál szőr. Mi a frászt hozott magával ez a nő? Bár ahogy elnézem, talán a fél ruhásszekrényét. Mondjuk igaz ami igaz, én sem apróztam el a dolgokat, de szerencsére megtanultam hogyan kell feneketlenné tenni a táskámat ahhoz, hogy elég legyen akár egy kis táska is, amiben közben két ruhásszekrényre való cucc elfér. - Ha rajtuk múlna, még most se lennénk itt. – mosolyogtam rá Liv-re, miközben odasétáltam hozzá és szorosan magamhoz öleltem.
Vendég
Szomb. Okt. 03, 2020 8:32 am
to Rezes banda
Imádom cukkolni az öcsémet, de csak egészséges keretek között, mielőtt még születési jogaira hivatkozva be nem köp anyáéknak. Bár köpjön, nem tud érekelni, az már inkább, hogy ne érezze magát elnyomva, ha így is ő a legkisebb és egyben az önjelölt céltábla is. Úgy mindenkinek. Na jó nem, anyának még mindig az óriásbébije. - Nem fogjuk megváratni, beszélek vele folyamatosan, tudja mizu. - igen, a mugli dolgok meg az ördögi körforgásaik, amit az okostelefonnal okoznak. De most nem egyszerűbb? - Akkor fordulj is vissza. Ja ne, mert Sophie megöl és még egy életre emlegetheted is a nyaralást. - cukkolom tovább a tökit, ha már jobb dolgom nincs. Rajtam amúgy sem múlik, hogy megragadjam azt az eszközt a hoppanáláshoz. Egyszerűbb lenne, ha kandallón keresztül közlekednénk, de egyrészt ők be sincsenek kötve a hálózatra, másrészt anyukája biztosan infarktust kapna tőlünk. Egymásra pakolom csak a bőröndöket, ahogy megérkezünk és hagyom a húgomat kibontakozni. Valamiért őt jobban megviseli a hiánya, lehet mert nem írogatnak egymásnak, mi pedig... hát az egészen más tészta. Szóval kivárva a sorom én is oda megyek hozzá, hogy egy kicsit sem visszafogott és diszkrét csókot nyomjak az ajkaira. Töki, most tanulj, hogy kell nagyfiúnak lenni. De aztán le is hűtöm magam, mielőtt még kellemetlen helyzetbe hoznám Livet a többiek előtt. - Mindened megvan? Mert akkor mehetünk is. - kotorászni kezdek az én hátizsákomban is, hogy előkeressem a másik zsupszkulcsot. Apa mindent, de tényleg mindent elintézett nekünk. - Remélem már várjátok a naplementéket és a sós tenger illatát. - elő is halászom a tárgyat, hogy aztán visszaindulva a pakkjaimhoz mindent jó alaposan megragadjak. Ennyi mlha, lányok...
Komolyan nézek a testvéreimre, mintha éppen valami átkot szórtak volna rám, ami megjegyzem hiába vagyunk Lestrange-k de távol áll tőlünk. Legalábbis én biztos, hogy nem az átkokat szeretném szórni mindenkire is, akivel találkozom nap, mint nap. Igyekeztem tök ártatlan fejet vágni, mert semmiképp sem szerettem volna hogyha megorrolnának rám. Szóval köszöntem szépen, de azt hiszem most nem kértem a rosszalló szavaikból. Konkrétan már semmit sem lehet mondani, nehogy megbántsam vele a nagyobbakat. Hát ez szép. Hümmögnék egy sort, de azt hiszem teljesen felesleges. Inkább elvettem a bőröndömet és követtem a testvéreimet. A bátyám megjegyzésére, hogy forduljak vissza inkább, aztán meg mégse, mert a nővérünk kicsinálna engem és megemlegetném ezt a kirándulást, csak egy szúrós nézést kap. Most meg tudom állni, hogy ne szóljak vissza valami frappánsat neki. Hagyom, hogy azt higgye neki van igaza, mert miért ne ugyebár. Aztán amikor megérkezünk a megbeszélt helyre Olivia-hoz, csak azt látom, hogy Sophie agyon szeretgeti őt. Ekkor van egy kis időm mondani valamit a bátyámnak. – Beszerezhetnél neki egy okostelefont, talán akkor ő is tudni beszélgetni Olivia-val és nem lenne ennyire ideges minden apróságért. – csak halkan suttogom, olyannyira, hogy csak a bátyám hallja, de amikor Sophie elengedi Olivia-t és ő is odamegy hozzá csak szemet forgatok. Mintha ennyire jellemző lenne a bátyámra, hogy ha kell ha nem szegény Olivia-t puszilja szájon. Vajon én is ennyire nyálas leszek amikor barátnőm lesz? Ugye nem? – Szia Olivia! – én csak simán köszönök neki, azt hiszem ha megtartom a békés távolságot akkor egyikünknek sem lesz túl röhejes vagy kínos, hogy ezeket a dolgokat én is látom. Jó elhiszem, hogy nem vagyok még olyan idős, de hé láttam már párocskákat csókolózni a Roxfortban is. Megjegyzem nem szándékosan. De mégis úgy érzem, hogy vicces lesz ez a nyaralás az biztos. – Leginkább azt várom, hogy szörfözzünk végre! A naplemente és a sós tenger illat csak utána jöhet. Különben szeretnék valami szuvenírt is venni, anyának, apának és… magamnak. – persze nem mondhattam el, hogy igazából nem magamnak szánom, mert a végén túlságosan megnéztek volna a többiek azt meg perpillanat inkább nem akartam. Ha a testvéreim kellőképpen üdvözölték Olivia-t és úgy látszott, hogy a kezünkbe kell vennünk a csomagokat, akkor készülődtem én is, mert akárhogy is legyen, de nem akartam lemaradni.
Vendég
Kedd Nov. 03, 2020 11:42 am
to the Lestrange's
Nem kell olyan sokat várnom, hogy megérkezzen a csapat. Oké, nem aggódtam, hisz tudom, hogy Sophie pillanatok alatt ráncba szedi a fiúkat, ha arról van szó, hogy lekéshetjük a zsupszkulcsot. Márpedig itt arról van szó, úgyhogy le merem fogadni, hogy a legjobb barátnőm odahaza kiélte minden hajcsár-hajlamát és én már nem esem áldozatául. - Sejtettem, hogy te vagy a főnök.. - ölelem vissza mosolyogva barátnőmet. Hiányzott már. Nagyon. Mióta Ada és köztem nem teljesen felhőtlen a viszony, nehezen nyitok bárki felé, Sophie viszont még mindig az egyetlen üdítő kivétel. Fogalmam sincs, hogy alakulhatott ez így, de hálás vagyok érte. Oké, Leoért is hálás vagyok. Barátnőm után őt is üdvözlöm, bár bevallom, hogy nem számítok arra, hogy ilyen hevesen csókol meg előttük. Nincs ebben semmi szégyellnivaló, de még mindig szemérmes vagyok, ami azt illeti. Ráadásul nem csak Sophie van itt, hanem az öccse is. Még jó, hogy időben moderálja magát és nem nekem kell. - Te is hiányoztál.. - fűzöm hozzá a szám szegletében bujkáló apró mosollyal. - Hát, elég nagy a csomagom, ha valami kimaradt, az már nem érdekel.. - teszem hozzá, jelezve, hogy mennyire elegem van a pakolásból. El is engedem az aggodalmaskodást, máskülönben egész idő alatt csak azon járna az eszem, hogy mit felejtettem el. - Szia Thales, jól megnőttél a nyáron.. - teszem hozzá az előzőektől kissé kipirult arccal. Nem mondhatnám, hogy túl jól ismerjük egymást, de az biztos, hogy határozottan alacsonyabb volt nyár elején, mikor utoljára láttam. - Rájöttem, mi a legnagyobb hátránya annak, hogy mugli származású vagyok.. - intek a fejemmel a bőrönd felé. Naná, eszem ágában sem volt megszegni a kiskorúak bűbájgyakorlását korlátozó törvényt. A mi háztartásunk sajnos - még legalább egy évig - mágiamentesen működik. - Alig várom.. - bólintok izgatottan, bár rögtön egy kicsit kétségbe is esem. Elvégre sosem utaztam még zsupszkulccsal. Ehhez mérten pedig inkább csak felváltva Leora és Sophie-ra pislogok, hátha megérzik a félelmemet.
Vendég
Szomb. Nov. 21, 2020 10:01 pm
Everyone & Me
Behunyom szemem, ott leszek talán Ahol együtt vártok rám Ma is elhiszem, hogy visszavár Újra az a régi nyár!
- Mint mindig. – vágtam rá vigyorogva. Na jó ez egy kicsit erős túlzás, de tény, hogy egy kicsit túlbuzgó tudok lenni. Imádom a családom ügyeibe beleütni az orrom és sokszor még főnökösködni is. De persze tudom, hogy mikor és meddig mehetek el. Többek között ezért is nem ütöm bele az orrom a testvérem és Liv kapcsolatába. Mindenesetre azt az elején leszögeztem, hogy tuti kinyírom Lio-t ha megbántja a barátnőmet. - Uhh… ezt sose fogom megszokni. – csóválom meg a fejem. Valahogy sose gondoltam arra, hogy Ők ketten egyszer komolyabban is fognak majd egymásra tekinteni. Sőt, úgy általánosságban úgy voltam vele, hogy házi nyúlra nem lövünk. De, mi tagadás szép kis párocska. Most, hogy végre mindenki és minden megvan, kezdem magam sokkal nyugodtabbnak és lazábbnak érezni. Most már nincs más hátra csak a lazulás, a napozás és a helyes féleztelen pasik stírölése a tengerparton. Persze csak szigorú keretek közt, mert az is az egyik hátránya ha két fiú tesód van, hogy iszonyatosan túlféltenek. Árgus tekintettel figyelnek minden ismeretlent aki a közelembe mer jönni, még akkor is ha az a valaki éppen csak neki ismeretlen. - Ahaaaa, magadnak mi? – vonom fel az egyik szépen ívelt szemöldököm, miközben játékos csillogás játszik a szemeimben. Na jó be kell vallanom, hogy engem se kell félteni ha a cukkolásról és piszkálódásról van szó. De azt hiszem ez így is van rendjén egy egészséges testvéri kapcsolatban. - Nyugi! Ne izgulj, annyira nem vészes. Az a lényeg, hogy kapaszkodj és azt csináld amit mondunk. – csacsogtam lelkesen, miközben odasétáltam a kis társasághoz, hogy a kellő időben megragadhassam a zsupszkulcsot és már egy „lépéssel” újra közelebb lehessünk a várva várt közös nyaraláshoz.
Vendég
Kedd Nov. 24, 2020 9:44 am
to Rezes banda
Egy átlagos tinédzser már iskolaidőben a szünetet és a kiruccanásokat várja attól függetlenül, hogy nyaralásról vagy telelésről van szó, de amikor az utolsó kupac holmival megtömött bőrönddel lerobogunk az indulásra várakozó vonathoz, akkor már valósággal a feje tetejére áll minden és senkit nem az érdekel, hogy ki milyen sikereket ért el az adott évben. Mondjuk biztos van olyan, ha gonosz akarnék lenni, a húgomat biztos ide sorolnám, de csak mert köcsög bátyja vagyok és ennyire szeretem. Ahogy azzal is tisztában vagyok, ha indulásról van szó, akkor valóságos diktátorrá lép elő és ha valami nem úgy alakul, ahogy azt elképzelte, akkor mi vagyunk a balekok. Én olyankor csak egy puszit nyomok a buksijára, mert hálás vagyok, hogy itt van velünk és továbblépek a hülyeségein. Most úgyis van min, mert a szöszi láttán el is felejtem, hogy mizu. Más, hogy ismerkedek az okostelefonnal, bekapcsolom a kamerát és nahát, látom és más, amikor itt van. De mégis csak társaságban vagyunk és komolyan kell moderálnom magam a szavai hallatán. Inkább hagyom is a lányokat kibontakozni és a csomagjához lépek. - Mi van ebben, fejtett kő? - kérdezem meglepetten, ahogy megemelem. Amúgy is termetes darabnak néz ki, de nem gondoltam, hogy ilyen nehéz lesz. Azért most nem vágyom a tekintetére, mert nem kecsegtethet semmi jóval. Szóval elegánsan előhúzom a pálcát és rábökök. Egész nyáron a nonverbális varázslatokkal szórakoztam, hogy mire bármit legálisan használhassak, már készen legyek hozzá. És tadaaa, könnyű, mint a hópihe. - Meg van oldva. - széles vigyorral pakolom a csomagot a többi mellé, bár igazából a dolog úgy néz majd ki, hogy egy kéz, egy cucc és már suhanunk is. - Persze, töki, csak magadnak. Azt gondolnám, szerelmes vagy saját magadba, hogy még nem nőtted ki ezt. - felborzolom az öcsém haját, csak hogy egy kicsit szívjam a vérét, mielőtt elindulunk. Aztán óvatosan előapplikálom a cipősdobozt, amiben egy megbűvölt lebegő régi mugli fényképezőgép vár arra, hogy működésbe lépjen. Régen a zsupszkulcsokat elrejteni kellett, ma már néha trükkös megoldáshoz folyamodnak, hisz elég, ha nem ér semmihez és nem aktiválódik be. Persze nem garancia rá, hogy ha erősen megrázom a bőröndöt, nem dob el egyedül engem a helyre. Azét megnyugtató, hogy ez a lebegtető taszítóbűbáj működik rendesen. Csak a bőröndbe dobom a dobozom és megfogom a bőröndöm. - Oké, mindenki fogjon meg egy kezet és egy csomagot és indulunk. - nem habozok tovább, hanem nyújtom a karom a hozzám legközelebb állónak, miközben a bőröndömre fogok. Már csak arra várok, hogy megérinthessem a fényképezőgépet és mehet a buli. Ahogy mindenki felkészül, nem is habozok és kezdetét is veszi a gyomorforgató buli. Egyből a szálloda halljába érkezünk és csak azért nem tartok semmitől, mert egy abszolút muglimentes helyet választottunk ki. Apáék igazából csak ezekben a helyekben jártasak, fogalmam sincs milyen mugliknak való jó nyaralóhelyek vannak. Ez például külsőre egy bérháznak néz ki, belülről pedig igazi nyugalom szigete. Gyorsan lebonyolítom a szobakivételt, ha már én vagyok a rangidős felnőtt a sorban. - És mihez van először kedvetek? Várost nézni, strandolni? Vagy... - teszem fel az egyértelmű kérdést, mikor már a kanapéra vágom le magam a bőröndöt a bejárati ajtó mellett hagyva.
Miért is emeltem ki, hogy magamnak kell valami szuvenírt vennem? Pedig a testvéreim sem bolondok, Olivia meg végképp nem, szóval hiába fektettem nagy hangsúlyt saját magamra. Persze, hogy gondolok magamra, de nem az önző típusú és egocentrikus narcizmussal, már ha létezik ilyen. Nem tudom, de az biztos, hogy csak szemet fogatok mindkét testvérem megjegyzésére. Régen megtanultam már, hogy „viseld el” a nevem. A bátyám haj igazítására csak grimaszolok egyet, tuti, hogy ezzel is csak Olivia előtt akar menőzni, mert miért ne? Tudnom kellene már, hogy honnan fúj a szél. – Hé, tényleg kell valami nekem, tudjátok a bögregyűjteményemből ez a hely sem maradhat ki. – természetesen már nem lehet megmenteni a menthetetlent, szóval inkább elengedem ezt, gondoljanak amit akarnak és kész. Magyarázkodás helyett inkább azt teszem amit a bátyám mond, megfogom a bőröndömet és a másik kezemmel nővérem kezét, kettejük közül ugyanis – mivel Sophie nem bántotta a frizurámat –rá nem haragszom annyira. Pontosabban felé nem kell azt mutatnom, hogy örök harag van még megjátszásból sem. Mert minden bizonnyal, most ezért se díjazom a bátyám vicceskedését. Emellett így legalább ő foghatja Olivia kezét és nem leszek kikacagva amiért közéjük furakodnék és sorolhatnám mi mindenre képes egy kis öcs, főleg ha az a kis öcs én vagyok személyesen.
Nem vagyok finnyás, de a zsupsz-kulccsal utazás nincs a top kedvenceim között. Már csak a maga után maradó kellemetlen érzés miatt, de sokkal jobb, mintha autóba kellene ülni vagy vonattal vonszolnánk magunkat idáig. Egy csomó mindentől megkíméli az embert, viszont megvan az ára is a gyors közlekedésnek. Mindegy, nem akartam sehogy sem a testvéreim tudtára adni, hogy túl kicsi vagyok én még az efféle gyomorforgató érzésekhez, amit a zsupsz-kulcs hagy maga után, de a hoppanálás se jobb, szóval lényegtelen. Amíg Leo elintézi a bejelentkezést, addig a nővéremhez fordulok és Olivia-hoz, hogy véletlenül se higgyék azt, hogy udvariatlan lennék és nem tudnék semmi érdemlegeset kérdezni tőlük. – Ti jól vagytok ugye? – igazából az érdekelt, hogy nem csak engem zavar ez a hirtelen változás amit az utazás keltett bennem. Emellett tényleg érdekelt, hogy hogy vannak, amúgy se akartam szó nélkül hagyni őket, valószínűleg úgysem én fogom learatni a babérokat, hanem a testvéreim és Olivia, de mindig kellenek a mellékszereplők és én imádok mellékszereplő lenni, főleg ha nem kell otthon kuksolnom és a testvéreimmel lehetek. Mi mókás lett volna most azt mondani nekik, hogy otthon maradok és menjenek inkább nélkülem? – Nekem mindegy, de az biztos, hogy nem fogok idebent kuksolni. – válaszolok egyszerűen és őszintén a bátyám kérdésére, főleg látva, hogy ő egyből a kanapéra vágta magát. Jellemző.
Vendég
Szomb. Dec. 26, 2020 9:51 pm
to the Lestrange's
Naná, hogy mindig Sophie a főnök, bár Leo is sokszor benyújtja a kérelmet a posztra. Ebből persze még lehetnek komplikációk, de egy trópusi helyen csak nem esnek majd egymásnak testvéri szeretetből. Legalábbis ebbe a hitbe merem ringatni magam. Nem várom, hogy egyszer eljöjjön a pillanat és két tűz közé szoruljak. - Pedig ideje lesz, hogy megszokd, hamarosan sógornők leszünk! - jelentem ki a tőlem telhető legkomolyabb hangon, mintha csak azon fáradoznék, hogy elhitessem velük, hogy valamiről lemaradtak. Persze szó sincs ilyesmiről, nem sietünk sehová, de épp csak kibírtuk egymás nélkül a nyár túlnyomó részét. Sophie pedig megérdemli néha az ugratást. - Minden, ami abban van, tetszeni fog neked... - teszem hozzá szemforgatva, hátha így Leonak eszébe sem jut panaszkodni a csomagméret vagy a nehézsége miatt. Nem mellesleg majdnem emlékeztetnem kell, hogy velem ellentétben ő már felnőtt és megkönnyítheti a saját helyzetét. Vagy az enyémet, elvégre én fogom a saját csomagomat cipelni. Attól, mert ő a férfi, nem várom el tőle. - Azt csinálni, amit mondotok.. Oké, annyira nem tűnik vészesnek... - nyugtázom magamban a teendőket, bár ettől nyilván okosabb nem leszek. Mégis csinálom utánuk. Először egy csomag, aztán Leo keze. Egész addig nincs is nagy gond, míg meg nem érzem, ahogy magával ránt a zsupszkulcs. Mondjuk tarthattak volna valami gyorstalpalót, hogy nem akkor vegyek levegőt, vagy hogy csukjam be a szemem, különben az érkezésem minden lesz, csak kecses nem. A szédüléstől persze. És te jó ég, visszafelé is ez lesz.. Naná, hogy már most ez jár a fejemben. De végülis a cél elérve, ami jelen esetben a szálloda. Épp csak futtában van időm körülnézni az előcsarnokban miután végre sikerül összeszednem magam és nem hányni. Azt hiszem, hogy Thales hozzám hasonlóan rosszul viseli ezt a fajta utazást, de kevésbé vállalja fel, mint én. Végül csak bizonytalanul bólintok, de Sophie vállának dőlve várom, hogy Leo elvégezze az ilyenkor szükséges lépéseket. Még mindig furcsa belegondolni, hogy a pasim hivatalosan is nagykorú és egy csomó felnőttes dolgot megtehet, amit mi még nem. Pedig Sophie-val sok esetben sokkal érettebben viselkedünk, mint Leo valaha fog. De persze a minisztérium nem ehhez köti a varázshasználatot. Sosem örültem még annyira, mint most, mikor végre megérkezünk a szállásra és nem kell tovább tartanom magam. Megviselten rogyok le Leo mellé a kanapéra, a bőröndömet pedig a fene tudja hol - valahol az ajtó és a kanapé között félúton - hagyom el. - Nekem még kell pár perc, hogy összeszedjem magam. Nem mondtátok, hogy ez ennyire rossz... - nyögöm csukott szemmel, de így még mindig szédülök egy kicsit. Az első utam, nem lett a kedvencem.
Vendég
Hétf. Jan. 18, 2021 8:43 pm
Everyone & Me
Behunyom szemem, ott leszek talán Ahol együtt vártok rám Ma is elhiszem, hogy visszavár Újra az a régi nyár!
Ha őszinte akarok lenni, akkor imádom heccelni a srácokat. De mondjuk ez nem meglepő, végtére is ha az ember lánya két fiú és azok haverjai között nő fel, akkor kénytelen összekapni magát. Pláne akkor ha alapból hátránnyal indul. Na persze az én esetemben ebből soha nem volt bármiféle sérelmem, de akkor is benne van az emberben és erről nem tehetek. - Nincs ellenvetésem, de ne előttem nyalakodjatok, ha kérhetem. – jelentettem ki fejcsóválva. Imádom Livet ez nem kérdés. Hiszen ha nem így lenne akkor nem Ő lenne a legjobb barátnőm. Az pedig, hogy azt a tökfejet akit a bátyámként nekem szánt a sors, szeretem az megint csak nem kédés. Így Nyilván örülök a szerelmüknek és a boldogságuknak, de még nem soktam hozzá. Idő kell hozzá, hogy feldolgozzam. Vétére is nem minden nap lesz az ember legjobb barátnőjéből a „sógornője”. - Ebből már nem mászol ki öcsi. Halott ügy. – nevettem rá Thales-re. Olyan gyorsan felnőnek a gyerekek… Talán itt az ideje, hogy Leo kezelésbe vegye az öcsikénket és felvilágosítsa a csajozás minden rejtelméről, mert ha nem tévedek akkor lány van a dologban. Márpedig a szakavatott szimatom nem sűrűn szokott tévedni. Ahogy végignéztem magunkon és a csomagjaink mennyiségén, azt hiszem simán úgy festhetünk, mintha most szabadultunk volna valami őrült helyről. Életem során nem mondhatnám, hogy sokszor használtam zsupszkulcsot utazáshoz, de azért azt sem mondanám, hogy ez volt az első utazásom. Ahhoz már éppen elég alkalommal vettem igénybe ezt az utazási formát, hogy tudjam, mivel tehető kevésbé kellemetlenné. Persze ezt is eredményezi, hogy figyelmetlen módon nem készítettem fel kellőképpen Liv-et. Mire azonban ez eszembe jutott addigra már késő volt. Belecsöppent a kellős közepébe. Úgyhogy ahányan voltunk annyi féle képpen érkeztünk meg a szálloda szálloda halljába. Nem meglepő módon Liv-et viselte meg leginkább a dolog. Ami miatt némi bűntudatot éreztem, úgyhogy bűnbánón pislogva, odasúgtam neki egy „bocsi”-t. - Én jól. De Ti, nem festetek valami rózsásan. – jegyeztem meg egy bátorító mosoly megelőzően. Ahogy Liv a vállamnak dönti a fejét, tényleg kezdem érte aggódni. Ennyire azért nem lehetett rossz élmény az első utazása, vagy igen? Annak idején ennyire borzalmasan éreztem magam én is? Jobban belegondolva már nem is emlékszem rá. Lehet, hogy nem véletlen. - Lehet le kellene pihenned egy kicsit, ha megkaptuk a szobánkat. – pislogtam még mindig falfehér barátnőmre. Meg kell mondanom nem voltam benne teljesen biztos, hogy magában tudja tartani a reggelijét ameddig felértünk a szállásunkra. De végül csak sikerült neki. Így jutalomképpen ameddig Ő lehuppant a bátyám mellé és addig én a minibárhoz sétáltam és kivettem belőle neki egy jéghideg szénsavmentes ásványvizet. - Tessék! Jót fog tenni. – jelentettem ki, miközben a kezébe nyomtam az üveget. - Én részemről amondó vagyok, hogy tartsunk egy órányi szabadfoglalkozást, aztán irány a part. – löktem meg a vállammal az öcsémet.
Vendég
Hétf. Feb. 08, 2021 7:01 pm
to Rezes banda
Nem cukkolhatom az öcsémet a végtelenségig, amikor ilyen kis aranyosan hisztizik egy bögréért. Azért nem most jöttem le a falvédőről, hogy ennyi idősen már rég nem a bögréi érdeklik, különben nem lepné el állandóan a por a szobájában. Nem vagyok hülye, hogy átverjen, mert valami indokolatlan hülyeségért hisztizik. - Majd kapsz te is reflektorfényt és akkor nem kell sírnia a szádnak. – vonom meg a vállam. Inkább a cuccokra figyelek, meg persze mindegyiket megnézegetem. Hagyom, hogy a lányok eltraccspartizzanak, én pedig közben szórakozzak rajtuk, persze azért egy-egy megjegyzést megengedek magamnak. És mennyire tetszik, hogy kapom is érte az ívet. - Szóval tettél minit és sokat mutatós bikinit. – feltolom a napszemüveget a fejem tetejére, úgy szuggerálom Livet, miközben elképzelem bármelyikben, nézzen ki bárhogy is. De ha már megemelgetem a cuccát, akkor könnyebbé is teszem. Nem tudom, hogy utazott-e így már, de most a felelősség az enyém, legyen bárki a főnök és legyen nagyobb a szája akár a kishúgomnak is. Attól még ha valami történik velük, engem fognak elővenni. Még vetek egy utolsó pillantást a csapatra, mindenki megfogta-e a keze ügyébe esőt és aztán mehet a gyomorforgató menet. Sophie már felteszi az ominózus kérdést, így inkább az öcsémre és persze Livre pillantok. Én már párszor megejtettem ilyet, ha nem is jó érzés, ennyire már vágtak gyomron. - Én igen, ti? – intézem a kérdést a két másik delikvens felé, miközben összeszedem rendesen a cókmókunkat. Most már leszek rest és fogok kettőt is, mert nem vagyok suttyó és mert nyaralni jöttünk, nem edzőtáborba. Liv majd cipelje ott a cuccait, ha akarja. A szobakivételt igyekszem minél gyorsabbra fogni és letudni a felcipekedést, miközben elég sűrűn Livet figyelem. Nem tetszik, hogy még mindig sápadt, de a vizes mentőöv előbb eszébe jut, mint nekem. Hát… nem véletlen, hogy a szülők addig hallani sem akartak arról, hogy nyaralgassunk, amíg az biztossá nem vált, hogy ő is jön. Inkább csak végig simítok a szöszi hátán és figyelem, ahogy inni kezd. - Nekem jó, akkor én most el is dőlök. És öcsi… hallani sem akarok a bögréidről, a teraszra kitolhatod a fehér képed. – vonom fel a szemöldököm ellentmondást nem tűrően, de a hanghordozásom továbbra sem komoly, mi több, inkább csak csipkelődő. Szeretem Thales vérét szívni és szerintem ő is élvezi ezt a maga módján. Bár fene tudja, most, hogy kamaszodik, nagyon hisztis. - Első nap mit szólnátok, ha szétnéznénk a környéken? – vetem fel az ötletet egy picit feljebb csúszva, de a kezemet még mindig nem veszem le Liv hátáról. Nem sejtettem, hogy majd ennyire megviseli az első ilyen útja, bár belegondolva az enyém sem volt kellemesebb. Mintha ki akarnák szakítani a mellkasomat a helyéről. - Jobban vagy már?
Szemet forgatok. Sajnos tényleg nem fogok ebből az egészből egyhamar kimászni. Na, mindegy. Inkább nem motyogok semmi egyebet ezzel kapcsolatban. A testvéreim így is úgy is átlátnak rajtam és lássuk be, ők is jártak már az én cipőmben így akármilyen ártatlan fapofát vágok az egészhez, tudják, hogy rejtegetek valamit. Én meg mindenre túlságosan ráizgulok, és azzal lebuktatom magam. Na, mindegy. Az érkezés nagyjából olyan kellemetlen volt a gyomromnak, mint a hullámvasút, csak annyi, hogy nem ordítottam torkom szakadtából. Elég vicces lett volna, különben meg már nem ez az első alkalom, hogy így utazok, csak sosincs okom, zsupsz-kulcsozni ide meg oda. Az, hogy még fiatalnak tartom magam ehhez, teljesen más lapra tartozik, meg nem csak én, hanem más is. A bátyám szerencsés lehet ilyen téren. Ám miután nagyjából kiderült az is, hogy épségben megérkeztünk, csak kettőnknek kicsit kavarog a gyomra ettől az egésztől, igazából szerintem elég nyugodtak lehetünk. Produkálhattam volna rosszabbul is az érkezést, de azért meg mivel kidobtam a taccsot lennék lehurrogva. Meg valószínűleg legközelebb nem hoztak volna magukkal, azt meg inkább nem akarom. Szóval azon voltam, hogy lenyugtassam magam és ne kezdjek el túlságosan láb alatt lenni. Megfogtam a csomagjaimat és a többiek után mentem, amikor megvolt a lakosztály kulcsa. Szép volt odabent és bár a többiek inkább a pihenés mellett szavaztak – egyedül azt hiszem, eltévednék ezen a helyen – én mégse tudtam volna egy helyben maradni. – Jól van, én megjárom magam addig a teraszon. – szemet forgatok. Természetesen csak azután megyek ki, miután letettem az én ágyam közelébe a bőröndöt. Kikotorásztam a fényképezőgépemet is, hogyha már kimegyek, akkor legalább valami hasznossal töltsem az időt. Ha sikerül valami normálisat összehozni, akkor legalább lesz, mit megmutatni anyának és apának. Most teljesen más, hogy nincsenek itt, de nem is baj. Végre majdnem egyenjogúként kezelnek engem is a többiek. Kivéve, hogy azért egyedül – akármennyire bátor is legyek – nem indulnék el a nagyvilágba. – Nekem mindegy. Én addig kint leszek levegőzni, hogyha indulnánk, szóljatok. – ki is léptem a teraszra, ahol gyönyörű kilátás fogadott. Meg persze egy asztal, székekkel, ahol esetleg reggelizhetnénk vagy vacsorázhatnánk, attól függ, hogy a testvéreim és Olivia mennyire szeretnének inkább kimozdulni abban az időben.
Vendég
Szer. Márc. 24, 2021 10:26 am
to the Lestrange's
Máskor zavarna, ha megmondják mit kell tennem, de a barátnőm jelenléte sokat segít. Nem úgy a pasimé, hisz egészen egyszerűen sokszor olyan arrogánsan viselkedik, hogy akkor sem tudok neki igazat adni, ha tényleg megérdemelné. De mivel mégiscsak Leoról van szó, ez csak az esetek egészen kicsiny százalékában van így. - Fordulj el... - öltök rá nyelvet, megelőzve ezzel, hogy a bátyja szúrjon vissza valami pikáns megjegyzést. Arra azért nem vagyok felkészülve. Nem mintha valaha érdekelte volna, mikor hoz kellemetlen helyzetbe, de azért bízom benne, hogy bírni fog magával pár napig. De tévedni emberi dolog, ugye? Csak lökök egyet a vállán, mikor a bőrönd tartalmára kérdez. Egyértelműen vannak benne olyan darabok is, de ismer már annyira, hogy tudja, mennyire nem vagyok magamutogató. Sőt. - Ne is törődj velük, Thales.. - mosolygok rá biztatóan. Ha már a testvérei túltolják a cukkolást, úgy érzem ennyit megengedhetek magamnak. Ha pedig igazuk van és tényleg egy lány van a dologban, akkor pláne ráfér egy kis önbizalom. Talán elmesélem majd neki, mennyit bénázott Leo, és meddig törte magát, hogy egyáltalán fontolóra vegyem, hogy randizok vele...
A kantinban forgó gyomrom a szobába érve sem javul, szerencsére mindenki kellően együtt tud érezni és nem kell úgy gondolnom magamra, mint az ünneprontóra, aki miatt nem rohanunk egyből a partra, hogy megmártózzunk a finom tengervízben. Sophie remek ötletét megfogadva pedig valóban lepihenek egy kicsit és hálásan pislogok fel rá, mikor felém nyújt egy üveg vizet. - Te vagy a legjobb.. - dobok felé egy csókot. Nem mintha nem lenne ezzel tisztában, de nem csak a gondoskodása miatt vagyok neki hálás. Ha ő nem beszélt volna rá, most nem lennék itt. A rosszullét szerencsére gyorsan múlik, csak egy kis víz és nyugalom kell hozzá. - Majd én válogatok veled bögréket... - szólok a legkisebb Lestrange után. Hihetetlen, hogy a bátyja nem tudja abbahagyni legalább egy rövid időre a piszkálását. És hihetetlen, hogy ő meg hagyja is magát... - A szabad foglalkozásra és a partra szavazok.. Majd holnap szétnézünk a környéken - dőlök el végül és Leo ölébe hajtom a fejem. Vízszintesben egészen másképp érzem magam, teljesen biztos vagyok benne, hogy egy óra múlva már minden bajomnak hűlt helye lesz. Lassan hümmögve válaszolok a kérdésre, még nem vagyok teljesen biztos abban, hogy nem fogom kidobni a taccsot, de azért alakul a dolog. - Nem akarok egész idő alatt rajtad lógni.. Tudod, baromi nehéz megtalálni az egyensúlyt, ha a pasid és a legjobb barátnőm tesók. Szeretnék egy kis időt tölteni Sophie-val is. Kettesben.. - teszem hozzá. Nem mondhatja, hogy nem szólok előre. Más sem hiányzik jobban, minthogy végül sértődés legyen a dologból.. Ugyebár kettejük közül nem Sophie a gyerekes..
Vendég
Szomb. Ápr. 03, 2021 10:26 pm
Everyone & Me
Behunyom szemem, ott leszek talán Ahol együtt vártok rám Ma is elhiszem, hogy visszavár Újra az a régi nyár!
A gyomorforgató utazást magunk mögött hagyva, pontosan úgy érzem magam, mint amikor anyáékkal nyaralunk valamerre. Csupán annyi a különbség, hogy most mi vagyunk a felnőttek. Imádom az öcsémet és tudom, hogy lassan az Ő feje lágya is elkezd benőni, de ettől függetlenül akkor is a kisöcsém. Nyilvánvaló, hogy féltem és mindig is félteni fogom, ugyanúgy ahogy mindenki mást is akit valaha is a szívembe zártam. Látva a legjobb barátnőm állapotát a bűntudatom csak még inkább fokozódik. Jobban fel kellett volna készítenem az utazásra. Hiszen ez nem olyan dolog, mintha felülnél egy vonatra, vagy hopp port használnál. De a víznek és a pihenésnek hála, azt hiszem hamar jobban fogja érezni magát. Úgyhogy rá már nem igazán lesz szükség az elkövetkezendő egy órácskában. - Azt hiszem én is megyek. Kipakolok és akkor itt találkozunk egy óra múlva. – csicseregtem lelkesen, majd elindultam felfedezni a lakosztályunkat. Minden annyira szépen és aprólékosan kidolgozott volt. A festmények a falon olyanok voltak, mintha csak a minket körülölelő táj egy parányi részletét hozták volna be a négy fal közé. Annyira felszabadító volt és a szobánkból nyíló kilátás csak még inkább fokozta ezt az érzést. Az embernek teljesen olyan érzése volt, hogy szó szerint csak egy karnyújtásnyira van a tengertől. Úgy élt a kép a fejemben, hogy minden bizonnyal hallani lehet a tenger mélyről jövő morajlásár, miközben a szél felénk sodorja a fodrozódó hullámok halványan érződő sós illatát. Ezt látva legszívesebben máris lerohantam volna a partra, de türtőztettem magam. Inkább gyorsan kipakoltam a bőröndömből és követtem a kisöcsém példáját. Szememen az elmaradhatatlan napszemüvegemmel és a egy üveg hideg ásványvízzel léptem ki a teraszra ami nem volt éppen aprónak mondható, de azért hatalmasnak sem. Pont tökéletes volt arra amire elviekben használni kell. Naplementét vagy éppen napfelkeltét nézegetni, reggelizni vagy éppen a csillagok fényei alatt elfogyasztani egy vacsorát. De ahogy az öcsémet elnézem fényképek készítésére is éppen tökéletes. - A tengerről mindenképpen készíts egy fotót anyáéknak. – sétáltam mellé és egy mélyet szippantottam a langyos és ahogyan azt sejtettem enyhén sós illatú levegőbe. Valahogy mindig is különleges kapcsolatom volt a vízzel. Gyűlölhettem volna, félhettem volna tőle mindazok után amit elvett tőlem. De valahogy mégsem éreztem ezek közül egyik érzést sem, sőt. Szeretek minden pillanatot kihasználni amikor víz közelében lehetek. Imádok úszni és azt hiszem bátran kijelenthetem, hogy mostanra én lettem a családunk legjobb úszója. Vannak a srácok akik a repüléshez és a kviddicshez értenek és vagyok én az örök különc aki az úszáshoz.
Vendég
Vas. Ápr. 11, 2021 8:20 pm
to Rezes banda
Imádom az öcsém vérét szívni, rettenetesen szórakoztat, hogy még a kamaszkornak nem abban a szakaszában áll, amikor nem szól vissza, mert vagy zavarba jön vagy egyszerűen nem elég kreatív, hogy visszavágjon. Mindegy, nekem pont tökéletes. Persze ha a húgom és Liv hagynák, mert arról lemondhatok, hogy tovább élődködjek rajta. Cserébe akkor ő kapja a megjegyzést, de arra figyelek, hogy ne sértőt. Még tartom magam ahhoz, hogy egy ágyban aludjak vele, márpedig ha berág rám, akkor ennek búcsút inthetek. Hagyom, hogy Thales kimenjen a teraszra, addig én gondosan elrendezem mindenki holmiját, mert azért udvariasságot tanítottak nekem, mondjon bárki bármit. Ahogy szétszéledünk és nekem sem akad több tennivalóm, így csak leülök a közös helyiségben a kanapéra. A terasz felé nézek, ahol a két testvérem ácsorog immár, miközben csak kényelmesen hátratámaszkodok a háttámlának. Nem mondom, hogy nem esik jól a semmittevés, de nem azért vagyunk itt, hogy elpunnyadjunk. Mégis ahogy Liv az ölembe fekszik, már elszáll az azonnal cselekvő kedvem is. Igazuk van, adjunk időt magunknak. Főleg neki és az öcsémnek, mert ők annyit sem hazsnálták a zsupszkulcsot, mint mi Sophie-val. Hihetetlen, hogy 1-2 év ennyit számít. A szüleink pedig szeretnek utazni, de hát Thales még kicsi. - És mi fér bele szabadfoglalkozás gyanánt? - kérdezem hízelgő vigyorral, ha már a másik kettő hallótávolságon van, de persze nem leszek tapló és azt is megkérdezem, hogy van. Épp a kézfejét kezdem el cirógatni, amikor válaszol. De igazából nem is a kérdésre, hanem már most aggályokról hadovál. Vagyis nem tudom, nekem nem jutott ilyesmi eszembe, szóval fogalmam sincs, hogy mit mondjak. Ismét az erkélyen ácsorgók felé nézek értetlenül. - Nem tudom, hogy te hogy tervezted. Én csak szeretnék veled aludni. Felőlem napozhattok is együtt... Én csak örülök, hogy itt vagy. Bocs, ha kicsit sokak vagyunk így neked. - ahányszor úgy érzem, hogy kiigazodok bármelyikükön is, rájövök, hogy rohadtul még csak a közelében sem vagyok a dolognak. Márpedig meg kellene tanulnom ezt, mert különben komoly bajok lesznek. Nekem nem volt kérdés, hogy mondjuk Thalest is párszor belevágom a vízbe és a testvéreimmel is töltsek el időt. Vagyis hát családilag én ezt már megszoktam, akkor is ha Liv most új a csapatban. És lehet, hogy többet foglalkozok vele, mert újdonság, de vesse valaki rám a követ, ha nem ért meg. - Ha már egészen jól érzed magad, akkor akár el is indulhatunk. De szólok, Sophie sokat lesz vízben.
Megtanultam már, hogy figyelmen kívül kell hagynom a bátyám megjegyzéseit, ezért csak elengedtem a fülem mellett a felém intézett piszkáló szavait. Más lehetőségem amúgy sem volt, de nem is számított igazából. Csak hagynom kellett, hogy a bátyám meglegyen a maga furcsán piszkálodhatnékos modorával, egyszer talán abba hagyja és kinövi vagy nem is tudom. – Semmi baj, egyik fülemen be a másikon ki. – legyintettem egyet, bár azért örültem, hogy volt valaki a csapatban aki mégis mellettem állt, úgy értem kívülállóként. – Szuper! A többieket addig hátra hagyjuk, őket nem érdeklik a szuvenírek. – lelkesedtem be hirtelen és természetesen azt is sejtettem, hogy valószínűleg a bátyám mellett nem biztos lesz nekem alkalmam beszélgetni Olivia-val. Gondolom kifogják sajátítani egymást, teljesen érthető okokból kifolyólag, de én itt leszek Sophie-nak, mint társalgó partner. Nem is egyeztem volna bele másképpen a dolgokba, hogyha tudom, hogy ő egész úton szomorkodni fog, mert Leo hozza a formáját. Vagy nem is tudom, lényegében csak itt akartam lenni a nővéremnek és persze szórakozni akartam. Régen nem úsztam már, mondanám, hogy a kviddics mellett elfelejtettem ezt, de igazából ha az ember megtanul úszni, akkor azt sosem felejti el. Valószínűleg hármunk közül Sophie az aki ebben kiemelkedőbb, de nincs is ezzel semmi gond szerintem. – Mindenképpen. Már csak azért, hogy lássák miről maradnak le. Legközelebb őket is magunkkal kell hívnunk vagy az évfordulójukat kell itt tölteniük, remélem meggyőzhetőek egy ilyesmire. Rájuk férne egy kis nyugalom, akár csak kettesben nélkülünk. Kitalálhatnánk melyek azok a helyek itt ahová nekik el kellene menniük. Mit szólsz hozzá Sophie? – kíváncsian pillantottam a nővéremre. Az a helyzet, hogy úgy látom kell a szüleinknek egy kis nyugalom, egy olyan légkör ahol nem a gondjaikra gondolnak, hanem csak megszűnik a világ és egymásra gondolhatnak, csak úgy mint most odabent akár Leo és Oli. – Este kiszökünk úszni? – suttogom bizalmasan, hogy még véletlenül se hallják meg odabent. Csupán rájuk is gondolni akarok, csak ezt még nem tudják, hogy miért is hagynám őket ki a jóból. Valószínűleg ha mást kérdeztem volna meg és nem Sophie-t aki bármikor kapható az úszásra akkor valószínűleg most nem lennék ennyire bátor.
