Véleményem szerint ez az eljárásrend abszolút nem célravezető, csak a nagyon gyökerek és az érzelmileg labilisak vallottak ebben a stádiumban, akik jobban féltek az Azkabantól, mint a nyomortól. Raszkolnyikovok, akik már leizzadtak és kiborultak. Ezzel kizárólag azt érjük el, hogy ezt követően nem tudod bekamuzni legközelebb, hogy te nem is te vagy, hanem valaki egészen más - azaz mások nem tudják, én igen -, plusz, innentől tudják, hogy figyeljük őket, és óvatosabban mozognak. Pokolba a széptevéssel meg a humánus, liberális társadalommal! Mi lett a rajtaütéssel? Ha engem kérdeznek, persze megmondom, hogy hülyeség. Sajnos, nem tették. (Jó, persze ezt az ilyen piti ügyeknél játsszuk csak el - bár felettébb érdekes és kevéssé értelmes gondolat az embercsempészetre így tekinteni, azonban mentségére vagy sem, elkapták, viszont ebbe nem kellene beleártanom magam, ha meg akarom őrizni a józan eszem -, egy gyilkosságnál kevésbé jellemző, a hektárnyi marihuána ültetvények pedig a mugli rendőrök dolga.) Pont ezért vagyok Joyce Malloryként a Borgin és Burkes előtt, és fájdalmasan sóhajtok a küszöbön megtorpanva, méghozzá kurva nagyot. Utálom ezt! Nyilván ez is csak olyan, mint a nőgyógyász, vagy a fogorvos, mindössze túl kell esni rajta - jobb esetben, rosszabban bevihetsz egy lelki nyomorékot, aki pityogva könyörög neked, megesküszik minden istenre, várja a megértést, és alátámasztja annak kötelezőségét számtalan különféle érvvel, ha még van annyi lélekjelenléte, majd ezeket fogja ismételgetni, amíg meg nem mondod neki, hogy teljesen fölösleges, a kötelességedet végzed, ezt követően pedig végignézed a tárgyalását. A bejárati csengő megszólal, ahogy benyitom az ajtót. Szükség is van rá, mert a tulaj a hátsó részlegről jön elő, engem pedig mocskosul érdekel, mi lehet ott. Később, nem most. - Szép - ismerem el, közelebbről megvizsgálva az egyik drágakőmedálos nyakláncot. Egyedül arra tudok gondolni, hogyha hordanám, vagy egész egyszerűen csak felvenném, abban a szent minutumban szorítana fulladásig. - Persze most nem ezért vagyok itt - lépek hátra a szekrénytől, hogy ne ringassam tovább ezt a becsüst abban a hitben, hogy potenciális vásárlót láthat bennem. - Joyce Mallory. Auror - mutatom fel a jelvényem már a pultnál, mielőtt kételkedni kezdene. - Nem viszem be, és nem itatom le veritas szérummal - és megtartom magamnak a válogatott sértéseimet is -, ha elmeséli miért volt szüksége Kaaria Chinelo-ra, és miért akarta átcsempészni a Dél-Afrikai Köztársaság határán - térek rögtön a tárgyra. Hagyjuk a finomkodást, az senkire nincs hatással, csak a széplelkű megtörtekre, Archibald Burke viszont egyiknek sem tűnik.
Gyűlölöm azokat a napokat, amikor egyedül rám marad az üzlet igazgatása. Nem mintha annyira alkalmatlannak találnám rá magam, egyszerűen csak sokkal hasznosabbnak érzem magam, amikor jövök, megyek, a berendelt cuccokat szerzem be, vagy épp térképezem fel a helyét, a körülményeket, arról nem beszélve, hogy mindegyikben ott van egy kis rizikó. Azért nem mindegy, mit milyen áron találok meg, arról nem beszélve, hogy mondjuk kell-e rá pluszban előkészülni – a legtöbb esetben biztosan, hisz nem mindegy miféle átkokkal találom szembe magam. Épp elég az, hogy egyben élek. Hogy adrenalinfüggő lennék? Nem kizárt, hogy egy kicsit igen, hisz önként és dalolva teszem mindezt, ha pedig ez nem lenne elég, akkor nyugodt szívvel végig zongorázhatom azt a számtalan kísérletet, amit rajtam tesztelnek. Nem titkom, hogy egyszer szívesen magam mögött hagynám a vérfarkas-kórt, hisz egyszerre tesz gyengévé és erőssé. Na meg persze rettentően labilissá, amit jelen helyzetemben nem engedhetek meg magamnak. Amikor Pri távol van, azt általában okkal teszi, hisz tudja, hogy mennyire gyűlölök bent rostokolni. De akadnak olyan üzletfelek, akik az ő finomságát jobban igénylik, mint az én nyersségemet. A húgom az a személy, aki kész kompromisszumokkal is alkudozni, nálam többnyire vagy elfogadja, vagy meg is dögölhet az illető. Ez van. Ilyenkor viszont előszeretettel rendezgetem hátul a készletet, hisz mindennek jól jön egy plusz hely, leellenőrizni pedig minden esetben le kell mindent. Nem hiányzik az, hogy teljes felfordulás legyen és egyszer csak bekövetkezzen valami katasztrófa. Tény és való az is, hogy amik itt találhatóak, azok sokkal veszélyesebb dolgok, mint amiket kiteszünk tessék-lássék alapon. Valamivel azért mégis csak be kell csalogatni az ember fiát, mindegy, hogy jómódú, avagy nem. Mi kiszolgáljuk a rendszert, ők tejelnek. A csaj meg nem szimpatikus, ahogy a csengőre kidugom az orrom és méltóztatok megjelenni. Az üzlet ura mindent lát, azt is, amit épp tapogatsz, kisanyám. De ha hozzáérsz, saját felelősséged, én kiírtam, hogy nem szabad. - Pedig különösen megy a vöröshöz. – jegyzem meg egy apró pillanatig mézesmázos mosolyommal, amivel nem szándékozom sokáig megörvendeztetni. Főleg ilyen belépő után. Nem esek kétségbe igazából, mert bármikor benne lehet az a pakliban, hogy betoppan ide egy auror. Hova a viharba ne? Ilyenkor rettentő készségesnek kell lenni, sok mindent nem tehetnek, hacsak nem alapos házkutatási engedéllyel jönnek. Na de mégis mire fel? - Ó, vagy úgy. Csinos kis jelvény. Bár mintha egy kicsit maszatos lenne. – bökök a jelvény felé mutatóujjal, de végül csak megtámaszkodok a pulton. - Mivel segíthetek? – teszem fel nagy udvariasan a kérdést, bár az a sanda gyanúm, hogy nem kell igazán noszogatni őt azzal, mit akar. Pech, pedig úgy elcsevegtem volna bármi másról vele. - Azzal sértené a jogaimat. – apró mosoly játszik az arcomon, ahogy visszaválaszolok neki, mert csak vegye tudomásul, hogy nem rettentem meg attól, hogy egy aurorral beszélgetek. Nem tehet velem semmit, amíg csak keres rajtam valamit, amire nincs bizonyítéka… azaz lehet, hogy van. Pech. Priscilla most tudná, hogy mi lenne a legkézenfekvőbb megoldás. - Ó, a szegény ember, milyen balszerencsés. Mit tudhatunk róla? – jobb elsőre nem ellenkezni, mert még megütöm a bokám, ha van bizonyítéka. Valami biztos van a tarsolyában, az érdekelne, hogy mi.
Vendég
Szer. Dec. 02, 2020 6:29 pm
Archie & Joyce
Amikor szépen kérdezem...
Azért megengedek magamnak egy félmosolyt a bókra. Fájdalom, hogy nincs benne semmi valódi. Ez csak hamis, megjátszott flört az idetévedőknek, kirakati marketing magányos szíveknek, nőknek társas magányban szeretetlenül, kielégítetlenül, akik nagy eséllyel ezután vásárlós kedvükben lesznek, ha addig nem voltak, ha másért nem, még egy ilyen pillantásért - vagy ha úgy adódik, hát egy éjszakáért. Csakhogy engem ez előbb késztet arra, hogy elegánsan rálépjek a lábára - vagy másra - egy tűsarkúban, vagy acélbetétessel - hogy kellőképpen megérezze -, mint pénzköltésre. Férfigyűlölő, de csalódott nő vagyok, jólesik az egómnak a megjegyzés, mit mondjak? A szememet forgatom a megjegyzésre, miközben zsebre vágom az ominózus tárgyat. Kit érdekel, hogy milyen állapotú, küllemű? A jelvény valódi, és ez az egyetlen, ami számít. Ám ez a megszólalás legalább bizonyítja kivel állok szemben: egy újabb nagyszájú, beképzelt mitugrásszal. Remek. A páncél Achilles-sarka a magabiztosságában rejlik, az ilyen emberek hibáznak. Orpingtonnal úgyis ők a kedvenceink, a végén mindig ők a legmegtörtebbek, ők könyörögnek a legkínosabban és legmegviseltebben, végeláthatatlanul. Azt hiszem letagadhatatlanok enyhén szadista hajlamaim. Ez vagy előnynek bizonyult annak idején, vagy sosem derült fény rá, vagy esetleg nem is kizáró tényező ebben a szakmában? Felelős állampolgárok. Vagy nem. Kedvem lenne kinevetni, de csak önkéntelenül horkantok egyet. Hát persze... a JOGAI. Valahogy a bűnözőknek mindig csak jogai vannak, másra nemigen szeretnek emlékezni. Viszont bármennyire sajnálom is, ezeket csak akkor vethetjük be, ha magától nem hajlandó kötélnek állni semmiképpen. - Ezt magától szeretném hallani, hiszen tudomásunk szerint elég jól ismerik egymást, úgyhogy megspórolnám a fölösleges "nem tudom kiről van szó" köröket - mosolygok rá gunyorosan. - Azonban memóriafrissítés gyanánt: Kaaria Chinelo meg maga augusztus 15-én akarták átlépni a Dél-Afrikai Köztársaság határát, majd mindkettejüket hűvösre tették néhány napra. Ugye nem kell emlékeztetnem, hogy a nyomozati anyagokat mind a rendőrség, mind a helyi aurorok a rendelkezésünkre bocsátják, amennyiben igényt kell tartanunk rájuk? És mivel brit részről a maga okán érintettek vagyunk, ezért értesítettek az esetről, szóval mindkettőnknek könnyebb és jobb, ha most egyenes és gyors felvilágosítást ad, és már el is felejthetjük egymás bájvigyorát - meg a vajat a füle mögött. Kurvára ne húzd az időmet, haver!
Miről ismerszik meg egy auror? Túlságosan sokáig nézelődik, néha ugyan meg-megáll egyes portékáknál, de inkább csak a bilétát olvassa el és nem a túloldalán az árát. Némelyik azt hiszi, hogy nem veszem észre, pedig amióta az eszemet tudom, ebben a boltban lézengek, ahol bőven volt időm megfigyelni az emberek viselkedését. A legtöbbjük pedig megáll egy bizonyos ereklyénél, amit sokáig csak kerestek, de nem leltek a nyomára, itt pedig bizony nem eladó, csak a dekoráció részét képezi. Leírása van, ára nincs. De mit karattyolok erről, amikor ő annál meg sem állt, hanem egyenesen hozzám jött? Amikor pedig a jelvényét is megvillantja, egyértelműbb nem is lehetne a szitu. Vajon miért jött? Melyik húzásomat kell letagadnom ahhoz, hogy békén hagyjon? Én sosem voltam elég nagy hal, hogy ki akarjanak fogni, de néha megpróbálnak belém kapaszkodni. Lehet ez is egy ilyen, hisz ebben a boltban sok rosszarcú megfordul, csakhogy az nem egyenesen arányos az ismereteinkkel. Nem kell barátkozni az ügyfelekkel, nem igaz? - Á, a bájos hölgy, aki szeretett volna velem repülőre ülni. Nos, nem tudhattam, hogy nincsenek rendben a papírjai. Csak ezt hiába magyaráztam az afrikai rendőröknek, amikor egy szavamat is alig értették. Egy személyes, magán jellegű - nyomom meg a hangsúlyt - ügyben kértem ki a segítségét, de sajnos mivel nem tudott eljönni, segíteni sem tudott. - tanácstalanul összepréselem a számat és hanyagul megvonom hozzá a vállam. - Azt hiszem ez a világ legnagyobb bűntette, amit elkövettem és nagyobb gazember nincs is nálam. - a pultnál kihelyezett eszközöket kezdem el rendezgetni és úgy teszek, mint aki jól végezte dolgát. Ha minden sínen halad, akkor nem találhat kapaszkodót. Egyszerűen nem adhatok neki, nem ülhetek fel beszólására és nem vehetem fel jobban a flegmát, mert ha bepöccen, annál később fog távozni. Priscilla, hol vagy már? - Egyébiránt szeretne valamit vásárolni? - kérdőn pillantok fel végül rá némi győztes hamiskás mosollyal, aztán hátrébb lépek, mint aki készül visszamenni. Hátra. Persze, addig, amíg ő itt van, szemmel fogom tartani a hátsó polcon lévő dolgok megigazításával. Ha nem tudnánk, hogy néha bizony próbálnak a nyakunkra járni, akkor elég naivak lennénk. Viszont elgondolkodtat, hogy Pri nem tudott valamit elsikálni, hogy ezen a nyomon indultak el utánunk? Persze, ez a legkevésbé problémás kontaktunk, hisz tényleg személyes okok miatt mentem ki, de nem kell senki illetlennek tudnia a jóslatunkról. Akkor viszont aggódhatnék, ha más miatt érdeklődne, mondjuk befolyásosabb személyek iránt akik csak megfordultak nálunk portékát venni, de közben elintéztünk ezt-azt is nekik.
